Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-02 / 180. szám

2. oldal Körkép 1996. augusztus 2., péntek Szombaton kezdődik Nagyváradon a református világtalálkozó Kilencezer résztvevő hazánkból Bár a magyar reformátusság szíve Debrecenben lüktet, az idén Erdély és a Partium lesz a Magyar reformátusok III. vi­lágtalálkozójának fő helyszíne. Az ünnepélyes megnyitót szombat délután tartják a nagyváradi stadionban. Az orosz külügyminiszter értésre adta, hogy hazája eset­leg belenyugszik a NATO ter­vezett keleti bővítésébe, amennyiben az nem jár „kato­nai infrastruktúra telepítésé­vel”. Jevgenyij Primakov a Le Figaro című francia lapnak nyi­latkozott. Jozef Sesták szlovák külügyi államtitkár elképzelhetőnek tartja, hogy tárcája rövid időn belül nyilvánosságra hozza azt az emlékeztetőt, amelyet a Po­zsonyban akkreditált külképvi­seleteknek nyújtottak át a bu­dapesti „magyar-magyar csúcs” közös nyilatkozatával kapcsolatban. Az amerikai kormánynak nincsenek elképzelései az IFOR mandátumának lejárta utáni időszakra - mondta War- ren Christopher a képviselőház nemzetközi kapcsolatok bizott­sága előtt. A külügyminiszter határozottan megerősítette, hogy a kötelékben szolgáló amerikai egységeket december vége táján, az egyéves megbí­zatás lejártával kivonják Bosz­niából. * Sokakat vonz a pápa. Eddig több mint 180 ezren jelentették be részvételüket a római katoli­kus egyházfő szeptember 7-ei miséjére, amelynek helyszíne a győri ipari park lesz. Egyebek között Franciaországból és Lengyelországból érkeznek hí­vők, sőt 40 IFOR-katona is je­lentkezett, parancsnokuk törté­netesen egy volt magyar bencés diák. A misére szóló belépőket augusztus közepétől adják ki. Megvan a jelölt. Az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége Peták Istvánt jelölte a később megalakítandó MTV Részvénytársaság elnöki tiszt­ségére. A kuratórium augusztus 6-án dönt a javaslatról. Mondták a magukét. Lezaj­lott az országos és a helyi rádió­illetve televíziófrekvenciák ál­talános pályázati feltételeinek tervezetéről rendezett nyilvá­nos meghallgatás. Az érdekelt szakemberek elsősorban azt ki­fogásolták, hogy bizonyos pa­ragrafusok indokolatlanul szi­gorú feltételeket szabnak és szűkítik a pályázaton részt venni kívánók körét. Meddő egyeztetés. Nem sike­rült szót érteni tegnap Budapes­ten a Főpolgármesteri Hivatal és a MIÉP egyeztető megbeszé­lésén. Csurka István pártja to­vábbra is ragaszkodik ahhoz, hogy augusztus 20-án a Hősök terén tartsa millecentenáriumi ünnepségét. Végül a főváros vezetői bejelentették: úgy ala­kítják a fesztivál központi ren­dezvényeinek programját, hogy elkerüljék az ütközést. Budapesti és debreceni egy­házi körökben megtudtuk, hogy az egyhetes vallási ese­ménysorozatra Magyarország­ról mintegy kilencezer hívő utazik - zömmel külön buszo­kon - a szomszédos országba. Sokan jelezték részvételüket Szlovákiából, Ausztriából, déli szomszédainkból, de né­pes küldöttségek várhatók Eu­rópából és a tengerentúlról is. A programból kiemelkedik augusztus 4-én Szatmárnéme­tiben a templomszenteléssel összekötött templom- és isko­lanap, az 5-i, temesvári öku­menikus istentisztelet és ha­rangszentelés, a 6-i, nagyvá­radi Lorántffy Zsuzsanna em­lékünnepség és szoboravatás. Augusztus 7-én Kolozsvá­rott a presbiterek, Marosvá­sárhelyt pedig a református pedagógusok találkozóját ren­dezik meg. A záró ünnepély­nek - 10-én - Sepsiszent- györgy lesz a helyszíne. A magyar reformátusok először 1938-ban tartottak vi­lágtalálkozót Debrecenben, a másodikra - öt éve - Budapes­ten került sor. A mostani az „előrendezvényekkel” valójá­ban már néhány napja meg­kezdődött, a fővárosban és több vidéki településen a re­formátus iskolák, és a Lónyay- sok találkozóival. Debrecen­ben pedig tegnap fejeződött be a Magyar Reformátusok Vi­lágszövetségének ötévenként szokásos tisztújító kétnapos közgyűlése. A világszövetség elnökévé Tőkés László Király- hágó-melléki református püs­pököt választották meg, főtit­kár dr. Bodnár Ákos nyíregy­házi sebész főorvos, a Ma­gyarországi Református Egy­ház Zsinatának világi elnöke lett. A közgyűlés üzenetet intézett a reformátusokhoz, lelki egy­ségre szólítva fel őket érték- vesztett világunkban. (d. g.) Csütörtöktől új elnök áll a Magyar Rádió élén Olcsón is lehet jó műsort csinálni Költségvetési intézményből részvénytársasággá alakul a Magyar Rádió. Tegnap az új elnök, Hajdú István is meg­kezdte az intézmény átalakí­tására vonatkozó terveinek megvalósítását.- Először az egyes adók pro­filjait szeretném tisztázni - hangsúlyozza az új elnök. - A Kossuth adó a hírek, a króni­kák, a közéleti magazinok és a határon túli magyarságnak szóló műsorok rádiója lesz. A Petőfi a könnyedebb, közvet­lenebb hangvételű szórakozta­tást vállalja, míg a Bartók a komolyzene és az elit kultúra kedvelőinek kínál műsorokat. Új műsorhoz új férfi kell Ugyanakkor a jövőben sok­kal nagyobb szerepet szánunk a vidéknek, a helyi stúdiók megerősítésének. A médiatör­vény értelmében ki kell dol­goznunk a közszolgálati funk­ciónak megfelelő műsorszol­gálati szabályzatot. A részvénytársasági forma sokkal költségérzékenyebb gazdálkodást tesz lehetővé. Legalább egy évbe telik, mire kiderül, mi, mibe kerül. A szakmai értékekkel tisztában vagyunk, mégis döntenünk kell: két színvonalas műsor közül az olcsóbbat vagy a drá­gábbat választjuk-e? Nem ke­rülhető el a létszámleépítés sem. Ha sikerül konszolidálni a gazdasági helyzetet, akkor talán újra sugározhatjuk a régi, kedvelt műsorokat is. németh x Magyar szál az emberrablásban A Reemtsma-ügy legújabb fejleményei Előbb-utóbb kibogozzák az összes szálat a német cigaretta­cár, Jan Philipp Reemtsma elrablásának és rekordösszegű (hárommilliárd forintos) váltságdíjának, legfőképpen pedig a súlyos bűncselekmény kitervelőinek és végrehajtóinak fe­lettébb szövevényes ügyében. Az már korábban kiderült, hogy a legvalószínűbb főko­lompos, Thomas Drach a vált­ságdíj átvétele után hetekig Érden üdült. Aztán eltűnt. Az a fickó pedig, akitől Drach a zsarolólevél „nehezékét”, a jugoszláv kézigránátot kapta, évek óta hazánk vendégszere­tetét élvezi. A „tisztes üzletembert”, Dietmar Clodót (44) - aki az osztrák News hírmagazin sze­rint a nevezetes emberrablás kulcsfigurája is lehet - a Reemtsma-ügy kapcsán a ma­gyar-német jogsegély-megál­lapodás keretében vitték Ma­gyarországról Hamburgba. Ott kihallgatták, majd szabadon engedték. A News értesülése szerint most ismét Magyaror­szágon tartózkodik. A magas homlokú, baju­szos, megnyerő modorú fér­fiúról a német rendőrségnek „tartalmas” dossziéja van. Bankrablásokkal kezdte, és a rheinbachi börtönben barátko­zott össze Reemtsma elrablói­val: Drach-hal, Koszié csal, és jól ismerte a harmadik gyanú­sított Richten is. A német bűnügyi hivatal se nem cáfolja, se meg nem erő­síti, hogy az öt év óta Buda­pest környékén élő és tevé­kenykedő Clodo informátoruk volt. Egy 1992. évi feljegyzés szerint részt vett a nemzetközi fegyver- és kábítószer-keres­kedelemben, továbbá közvetí­tett a PFSZ számára - embe­reik kiképzésének elősegítése céljából. Miközben a hamburgi zsa­ruk a kihallgatás után elenged­ték, a mönchengladbachi ügyészség elfogatóparancsot adott ki ellene fegyverkeres­kedelem vádjával. Hírháttér Clinton „bokros” teendői Sokkhatást okozó gazdasági megszorítások. Az államháztartási hiány miatt megkurtított szociális, egészségügyi ellátás. Nyug­díjkorhatár-emelés. Szigorúbban, s rövidebb ideig folyósított munkanélküli-segélyek. Ha a tisztelt olvasó esetleg azt hiszi, hogy a nálunk Bokros-csomag néven elhíresült takarékossági program címszavait olvassa, akkor téved. A világ számos, ha­zánknál jóval gazdagabb országa kényszerül kísértetiesen ha­sonló intézkedésekre. A legújabb példa az Egyesült Államok. A Föld első gazdasági hatalma a közeljövőben gyökeres szociálpolitikai fordulat elé néz: a Clinton elnök által - igaz, republikánus indíttatásra - el­fogadandó törvény alaposan megnyirbál egy sor szociális ellá­tást. Az eddig állampolgári jogon járó juttatások jó részét ezen­túl a szövetségi államoknak kell kigazdálkodniuk. Megszűnik a rászorultsági elv, s ezzel megrendül az amerikai jóléti állam fundamentuma. De hozható példa közelebbről is: a közelmúltban Bonnban ugyanilyen súlyos csomagot állítottak össze. A magyar honpolgárt persze nem vigasztalja, hogy a gazdag német állam olyan „piti" rendelkezésre kényszerül, mint a szemüvegkeretekre nyújtott támo­gatás eltörlése. De valamit azért segít talán megérteni abból, hogy valós kényszerhelyzetben a népszerűtlen intézkedéseket is vállalni kell. Akkor is, ha Clintonra nem 1998-ban vár újabb megmérette­tés, hanem már idén novemberben. Szondy Gábor Burgenlandban nem rossz magyarnak lenni Becsülik a szabadságot Az ausztriai magyar kisebb­ség egyre inkább „fölolvad” környezetében, csak az idő­sebbek ragaszkodnak a ma­gyar nyelvhez és kultúrához - állapította meg a Der Stan­dard című osztrák lap. Maria Pöschl, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület felső­őri (Oberwart) vezetője úgy vélte, hogy „valójában nincs semmilyen problémája a ma­gyar népcsoportnak”, amely a lap adatai szerint 1994-ben 3,3 millió Schilling támogatást ka­pott. Az egyetlen kívánságuk: szeretnének egy önálló kisebb­ségi szerkesztőséget az osztrák rádióban és televízióban. Az osztrák Alkotmánybíró­ság 1987-ben hozott döntése ér­telmében a magyar nem hivata­los nyelv Ausztriában. A Der Standard szerint azonban ez senkit sem zavar. A helyi ma­gyarok nagy része - kivéve a legidősebbeket - anyanyelvi szinten beszél németül. Kari Stix burgenlandi tarto­mányi főnök szerint szükségte­len változtatni a magyarok stá­tusán. „Biztosan nem utasítana el több jogot a magyar népcso­port, de a jelenlegi jó légkört, a meglévő szabadságot, toleran­ciát és partnerséget többre be­csülik, mintha esetleg papíron bővülnének a jogaik” - mondta a tartományi vezető. KERESKEDELMI ÉS GAZDASÁGI FŐISKOLA SZAKKÉPESÍTÉST NYÚJTÓ 0. évfolyamot indít Szolnokon 1996. szeptember közepétől. Az oktatott tantárgyak: ,- matematika- számítástechnika- választott OKJ szakképesítés tárgyai A főiskolára való bekerülés feltételei: a hallgató a maximálisan elérhető 1000 pont legalább 70 %-át megszerzi, a főiskolára felvételi nélkül bejuthat. Az oktatás formája:- nappali tagozat- esti tagozat- levelező tagozat Jelentkezés: KGF Alapítvány TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETE 5001 Szolnok, Tiszaliget Pf.: 153 Tel.: 06-56/379-677 vagy 06-56/340-227 vagy 06-56/421-455 Fax: 06-56/379-190 Felbélyegzett válaszborítékot kérünk! JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 30. Százharmincaink születésnapját ünnepli az idén a Fővárosi Állat- és Növénykert. Elődje, a Pesti Állatkert 1866. augusztus 9-én, a déli harangszóra nyitotta meg kapuit. Máig emlékezetes történet: 1913-ban lett a zoo lakója Nelly, a fiatal indiai elefánt. Kezdődő reu­más lábfájása miatt cirkuszi szereplésre alkalmatlannak nyilvánították. Mivel a mozgás jót tett az elefánthölgynek, éjszakánként ápolója hajnalig sétált vele a Ligetben. Ám panaszai nem szűntek, ezért később orvosi javaslatra Hévízre utalták be gyógyulni. Ez az elefánt már nem az az elefánt. fotó:feb/diósi imre Drágított a Matáv Tegnaptól megdrágultak a Ma­táv egyes szabadáras telefon­szolgáltatásai. A hetvenöt szol­gáltatás közül húszért kell 15- 30 százalékkal többet fizetni. Mintegy 30 százalékkal nö­vekedett az „R”-beszélgetés, valamint az előzetes értesítéssel kért beszélgetés pótdíja. Mind­két szolgáltatásért 50 forintot kell fizetni. Az ébresztés 13 fo­rintról 15-re drágult, áfával ter­helt értéke 18,75 forint. Ez 20 százalék körüli emelést jelent. Harminc százalékkal növeke­dett a kézikapcsolási pótdíj, 162,50 forintra. Az áremelés nem igényelt minisztériumi engedélyt, mint korábban a hatósági szolgálta­tások, amelyek árát az idén 28,3 százalékkal növelte a Ma­táv. És ezzel kimentette a tárca által 1996-ra engedélyezett ár­emelés lehetőségét. Családi ünnepség Amstel-meglepetéssel Kőszegi Tibomé, 39 éves bajai admi­nisztrátor, két gyermek édesanyja, 854 320 forintot nyert az Amstel ku­pakjátékával. Férje, Kőszegi Tibor kárpitos kis­iparos. Ebben a szakmában nyáron gyakran megszomjazik az ember, s ezt a felesége is belátja. Tibor nem nagy­ivó, de ha mégis megkíván egy pohárkával, ak­kor csak jól be- hűtött Amstel sört iszik. Egy­szerűen ez az, ami ízlik neki. Éva még eny- nyire sem ked­veli az alkoholt, de szenvedélyes „kupakvadász”. A Kőszegi csa­lád több tagjának azonos napra esik a születésnapja, ilyenkor Éva az ünnepelt és házigazda egy személy­ben. Vásárolt is néhány láda sörz, fél­retette a kupakokat, mert tudott a já­tékról. Két sorozatot is beküldött, egy a saját, egyet a férje nevében. Az övé nyert. A pénzt otthonuk szépítésére fogják költeni. (x) JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf, 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom