Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-02 / 180. szám

1996. augusztus 2., péntek Megyei Körkép 3. oldal Ház állott, most romhalom Egyszer kibukik az egész az utcára. En szívesen lebonta­nám és az anyagért rendbe tenném a terepet, kerítést emel­nék - mondja az egyik arra lakó. fotó: cs. i. Látlelet Viszolygás a reklámoktól Az olimpiai televíziós közvetítéseket rendre megszakító reklá­mok elviselhetetlenségét alighanem azok is érzékelhetik, akik az éppen bemutatott terméket használják kívül vagy belül. Esetleg ugyanazt az italt fogyasztják, s ugyanazt a márkás cipőt hordják. Ám fölösleges is lenne tartalmilag részletesen elemezni az osto­bábbnál ostobább reklámokat, hiszen a lényeg mindegyiknél ha­sonló. Mert azt a bizonyosság sejtést akarják felébreszteni, hogy minden, ami a reklámok révén tudatosulhat, közvetlen kapcsolat­ban áll valami értékes és nélkülözhetetlen dologgal. Akár mosó­porról van szó, akár például az impotenciát megszüntető szerről. Habár igazából nehezen érthető, hogy miért most kapott a kelle­ténél több műsorpercet a lehetséges gyógymód, mivelhogy az olimpikonok többsége vélhetően aligha impontens. Inkább az az eset valószínűsíthető, hogy amelyik reklámért többet fizettek, az jelenik meg viszolyogtatóan sokszor. Más kérdés, hogy milyen hatásfokkal. Mert az megint csak tagadhatatlan, hogy akik a reklámozott termékek használatától remélnek felszabadító élményeket, s úgy gondolják, hogy olyan szépek, erősek és kívánatosak lesznek, mint akik bemutatják azokat, legfeljebb álmodozásaik komikus áldozatai lehetnek. Hiába várják reménykedve a csodát, nem jön el. Kivált azért sem, mivel - konkrét példákkal élve - egyetlen dezodor vagy még ennél is intimebb árucikk önmagában senkit sem tesz ellenállhatatlanná. De akkor mire valók a reklámok? Nyilván a fogyasztói társa­dalom illúziójának fenntartására, s azért is, mert az élénk képzet- társítások segítségével nem kevesen gondolhatnak arra, hogy előbb-utóbb vehetnek maguknak egy álomautót, s bankkártyával körülutazhatják a Földet. Mindegy, hogy ez átlátszó hazugság, de legalább a virtuális kábulatot kiváltja. Azután pedig az undort, hi­szen ha egy pillanatig is hinnénk abban, hogy az emberek vágya­inak bármi is szárnyakat adhat, egészen a köznapi dolgokhoz kel­lene visszamennünk. Az elfogadható életvitel olyan tényeihez, melyeket előnyös színben azért is nehéz feltüntetni, mert na­gyobbrészt hiányoznak. Többek között a közvetlen létszükségle­teket kielégítő termékek és szolgáltatások. Ezekkel szemben óha­tatlanul sokat ígérőnek látszik mindaz, ami a luxusfogyasztás kö­rébe tartozik. Ám ezen túl az az életstílus, amely a reklámok révén megjele­nik. legfeljebb merő képzelgés tárgya mindazoknak, akik nap mint nap a sikertelenség és a megfosztottság állapotát élik át. S ez annál elviselhetetlenebb, minél inkább szembesülni kell a hét­köznapok túlságosan nyomasztó valóságával. A mindennapi lé­tezés felszabadító könnyűségét megjelenítő reklámok ellenére is, melyek azért annyira mégsem veszélytelenek, mint amennyire kényszerű elfogadottságuk miatt gondolnánk. Kerékgyártó T. István Elkerülhetők a rosszullétek A meleg, a változó időjárás gyakran okoz rosszulléteket, még az egészségeseket is megviseli. Mit tegyünk, hogy elviselhe­tőbbé váljék számunkra a kánikula? Erről kérdeztük dr. La- doniczky Zoltánt, a családorvostan szakorvosát. A mille- centenáriumra készül Szentimre Tiszaszentimrén úgy dön­tött ugyan a képviselő-testü­let, hogy október 23-a köré csoportosítja a helyi hivata­los millecentenáriumi meg­emlékezéseket, de ez nem je­lenti azt, hogy a település augusztusban nem ünnepel, hiszen a művelődési ház több nívós programot szer­vezett a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére. Augusztus 7-e és 12-e között a település vendége lesz a franciaországi Ville-ből ér­kező Les Kiersch folklór­együttes, akik több fellépé­sükkel nemcsak a szentimrei- eket, hanem a környező tele­pülések lakóit is szórakoztatni kívánják. Már kilenc település jelezte részvételét az augusztus 18- án kezdődő Vidám Művek fesztiváljára. A Tiszaszentim- rei Nyugdíjasok Egyesülete által meghirdetett, vetélkedős zárógála augusztus 19-én, 20- órától lesz az Ady Endre Mű­velődési Házban, zenei, pró­zai és egyéb színpadi kategó­riákban. A millecentenáriumi kulturális rendezvények vár­ható csúcspontja az augusztus 19-i nemzetközi folklórfesz­tivál lesz, melyre holland, er­délyi és magyar folklóregyüt­tesek fogadták el a tiszaszen- timreiek meghívását. -p­Kazah nap lesz Karcagon Karcagon, az V. nagykunsági kulturális napok keretében au­gusztus 16-án rendezik meg a ka- zah kultúra napját. Délelőtt a városházán Torma József, a Magyar Köztársaság kazahsztáni nagykövete a hatal­mas ország múltjáról, jelenéről. Hóvári János, a Külügyminiszté­rium munkatársa a közép-ázsiai geopolitikai és geokulturális struktúrákról, Körmendi Lajos író pedig a kazah irodalom törté­netéről beszél majd. A kazah-magyar együttmű­ködési lehetőségekről Tuleutai S. Suleimenov, a Kazah Köztársa­ság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tart tájékoztatót. Ezt követően kerül sor Karcag és a kazahsztáni Mérke város közötti testvérvárosi együttműködési megállapodás aláírására. A Györffy István Nagykun Múze­umban délután Gumar Nazsmet- dinoli Szakén kazah festő posz­tumusz kiállítását nyitják meg. Merki járás Dzsambul megyé­ben, a Kazah Köztársaság délke­leti részén, a Kirgiz-Alatan lábá­nál fekszik. Területe 7620 négy­zetkilométer, lakosainak száma 84 194 fő, akik 70 települést né­pesítenek be. Kazah, kirgiz, üz- bég, török, azeri, orosz, ukrán nemzetiségűek élnek és dolgoz­nak itt. Merki a középkorban a Selyemút mentén húzódó váro­sok egyike volt. -de­Nem messze Szolnok forgal­mas részétől, a Csokonai utcá­tól húzódik a történelmi nevű Bocskai utca. Annak a páros oldalán, a 10. szám alatt egy ház omladozik. A szomszédok ki tudja hányszor panaszkodtak a tu­lajdonosra, akit állítólag több­ször is megbírságoltak. Azóta sem változott az égvilágon semmi, lassan omladék az épület, elviselhetetlen az ud­varra hordott szemét bűze. Van, aki szívesen elkerítené, ha mondjuk lebonthatná, majd rendbe tehetné a területet. Az állítólagos tulajdonos évek óta felé sem néz, az éj­szaka idehúzódó csövezők, kétes elemek legnagyobb örömére. Minden illetékes a másikra mutogat, de az ügy 1993 óta egy tapodtat sem mozdult, szóval minden ma­radt a régiben. Ezt az arra la­kók meglehetősen szívesen, vérmérsékletük szerint hig­Egyes, biztonságos üzemelte­tést szolgáló berendezések, ka­rámok, kifutók, a téglából épült majom-, medve-, farkas­lak részleges tatarozása, a kül­téri ajtók, ablakok, lapostetők javítása, valamint a fűtéskor­szerűsítés már nem tűr sok ha­lasztást. A gondok érzékelte­tése miatt szükséges megemlí­teni, hogy az öt és fél milliós felújítási tervezetben már eleve nem szerepeltették a szociális épületek, a húsbontó, a terménytárolók, a majom­konyha, a látogatói illemhe­lyek ugyancsak esedékes kar­bantartási költségigényét. Az állatkert működtetésének leg­kritikusabb pontja az egyre növekvő árú takarmányok biz­(Folytatás az 1. oldalról) Az ÁB-Aegon Rt. Szolnok vá­rosi fiókjánál is az Atlasz uta­zási biztosítását kötik meg, amely a baleseten, betegségen, poggyászkáron túl még az utazó külföldi jogvédelmére is kiterjed. Ám nem mindenki számít bajra, előfordul, hogy valaki kiváltja például a zöld kártyát az autójához, de utas- biztosítást nem igényel (per­sze ilyenkor az is lehet, hogy az utazási irodánál köti meg). A Hungária Biztosító Rt. megyei igazgatóságán Bóka János osztályvezető arról tájé­koztatott, hogy cégük a szezon gadtabban vagy vehemenseb­ben ecsetelik. Ákik teljes jog­gal elmondhatják, hogy rossz szomszédság török átok, bár tosítása. Az idei dologi költsé­gek 40 százalékára - 2,3 milli­óra - rúg a takarmányozással járó kiadás.- Ezért is örülünk - mondja Makainé Sipeki Magdolna igazgató - a magánemberek, gazdálkodók állatok etetésére irányuló, önzetlen felajánlása­inak. A dinnyeszezon is végé­hez közeledik, talán lesz, aki­nek eszébe jutunk, mielőtt a földbe , .tárcsázná .rpedvé.k számára is finom csemegét. A közüzemi díjak - víz, gáz, elektromos energia - kifize­tése a takarmányárakhoz ha­sonlóan, komoly gondokat okoz. A látogatók száma évről évre csökken - ’94-ről ’95-re elején szórólapokon és a saj­tón keresztül felhívja a fi­gyelmet az utazás biztosítá­sára is. A Hungária a biztosí­tást 3 naptól egy évig terjedő időtartamra köti. A szervezett utakon az utasok többsége köt biztosítást, az egyéni utazók közül azonban sokan megfe­ledkeznek erről (30-70 száza­lékra becsülik ezeknek az ará­nyát). Különösen jellemző ez az egy-két napos kirándulások esetében, amikor a turistának eszébe sem jut, hogy bizto­sítsa az útját. A Hungária az Allianz Hol­ding tagja, ez a tény és a né­ezt a közelséget hovatovább a rossz helyett az életveszélyes minősítés illeti. közel ezer fővel -, aminek a közlekedési díjak emelkedése is oka. Az intézmény igyek­szik képeslapeladásból, bérleti rendszerű belépőjegyből, állateladásból saját árbevételre is szert tenni, ám az utóbbira - tigrisből, farkasból van „több­letük” - nem nagyon akad ke­reslet, illetve az állatok na­gyobb arányú csökkentése még inkább magával hozná a látogatók elmaradását. Elké­szült az állat- és növénykerti útmutató, ám kinyomtatására már nincs pénz. A herényi állat- és növény­kertben tizennégyen dolgoz­nak. Átlagbérük 18 ezer fprint, ami a speciálisan nehéz mun­kakörülményeket figyelembe véve igen alacsony. Ä sovány költségvetést tovább apasztja az év eleji betöréses lopás óta felfogadott őrző-védő cég ré­szére éves szinten kifizetendő 1,2 millió forint. S. Cs. J. met Mercur Assistance szolgá­lattal való partneri viszony a garancia arra, hogy külföldön a magyar biztosított segítséget kap, betegség esetén még itt­honi háziorvosával is konzul­tálnak. Többnyire poggyász­károk fordulnak elő, a kárese­tek 99 százalékában ez jel­lemző. És hogy érdemesebb utazási biztosítást kötni, mint saját magunknak vállalni a kocká­zatot, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a biztosítási díj egy átlagos nyaralás költ­ségeinek csak a 2 százalékát teszi ki.- Az időjárási frontok legin­kább a szív- és érrendszeri be­tegeket viselik meg. Gyakran lépnek fel szívtájéki szúrások, szédülés, erős fejfájás. Ezek hátterében általában magas vérnyomás, koszorúér-elválto­zás vagy gyógyszertúlfogyasz­tás áll. Á magas vérnyomásban szenvedőknek most többször kell mérni a vérnyomásukat, mert a meleg miatt a perifériás erek kitágulásával a vérnyomás csökken, és aki vérnyomás- csökkentőt szed, azt veszi észre, hogy a gyógyszer inten­zívebben hat, mint máskor.- Mit lehet tanácsolni a nagy melegben ?- Elsősorsorban az idős em­bereknek azt javaslom, hogy a bevásárlást vagy az ügyintézést a reggeli vagy késő délutáni órákra halasszák, és napközben hűvös helyen tartózkodjanak.- Hogyan védekezzünk az időjárás ellen mi, átlagos egészségű emberek ?- Fontos, hogy könnyen emészthető ételeket együnk és egyszerre csak kis mennyisé­get. Reggelre normál étkezés javasolt, délre gyümölcs, jog­hurt vagy könnyű ebéd (párolt zöldség, sovány hús), este szénhidráttartalmú étel, tészta­félék. Naponta másfél, két liter folyadékra van szükségünk, amiben benne van a gyümölcs, a nem szénsavas ásványvíz, a gyümölcslé. Nagyon hasznos a magunk által kicentrifugázott gyümölcslé. A túlzott kávézást kerülni kell, mert a koffein rossz hatással van az agyi és a szívkoszorúerekre. Nem java­solt az alkoholfogyasztás, aki mégis iszik, sört vagy könnyű száraz bort válasszon. Mostanában elterjedtek a vi­tamintabletták. A mesterséges vitaminok adása sportolás, úszás, futás alkalmával indo­kolt. Egyébként ha valaki vál­tozatosan étkezik, az elfogyasz­tott gyümölcsökben, zöldsé­gekben stb. megtalálja a szük­séges vitaminokat. D. Sz. M. Állati gondok, bajok Berényben Alacsony bérek, csökkenő látogatók A jászberényi állat- és növénykert állagmegőrzési munkálata­ira - ’95. novemberi felmérés szerint és tavalyi áron - öt és fél millió forintra lenne szükség. Ugyanakkor a fenntartási szem­pontból szebb időket is megélt intézményben csak a legszüksé­gesebb munkákra tud a város, mint gazda, másfél milliót adni. Baleset, betegség is érheti a pihenni vágyókat Biztos, hogy utazunk? Biztos az utunk? Belvárosi mintapéldány a patikában Ne heverjen parlagon a parlagfű Július derekán hirdetett meg a szolnoki önkormányzat prog­ramot az immár első számú közellenséggé előlépett allergén gyomnövény, a parlagfű irtására. A megyeszékhelyen ugyanis szép számmal fordult elő ebből a növényből majdnem minde­nütt. Ezért is kérték a lakosság aktív közreműködését az irtás­ban, amely eredményesnek bizonyult. Mivel a parlagfű (tudományos nevén Ambrosia elatior) július második felétől szeptember vé­géig virágzik és szórja nagy számban az arra érzékenyekben allergiás reakciókat kiváltó pol­lenjét, azaz virágporát, ezért kell még idejében fellépni ellene. Mint azt Lázár Mihályné, a polgármesteri hivatal főmunka­társa kérdésünkre elmondta, a la­kosság részéről kedvező vissz­hangra talált az önkormányzat „ir­tóhadjárata”, és ők is cselekvőén bekapcsolódtak ebbe. A városon látszik, hogy sikeres volt az irtás. A legfertőzöttebb területek, a Vízpart körút térsége és a Szé­chenyi városrész kaszálásával már végeztek, jelenleg újabb nyolc utca vár arra, hogy megtisz­títsák a parlagfűtől. A tervek sze­rint ezekkel is elkészülnek a jövő hét elejére. Mint mondta, a lakók körében már csak azért is sikeres volt a program, miveel látták, hogy az önkormányzat megmoz­dul ez ügyben, és ezért ők is beáll­tak a sorba. A program során kétszer a Kossuth téri gyógyszertárban szó­rólapok, plakátok is várták az ér­deklődőket, akiknek az allergiás tünetekkel kapcsolatos kérdéseire dr. Szeredai Ildikó, a Tüdőkórház főorvosa válaszolt. (S hogy mennyire elszaporodott a váro­sokban ez a növény, mi sem mu­tatja jobban, mint az, hogy a min­tapéldány Szolnok belvárosából, a Mészáros Lőrinc úti parkolóból származott.) A patikában igen sokan megfordultak, érdeklődtek, sőt voltak olyanok, akik konkrét panaszokkal érkeztek. Megyénk­ben egyébként 4790 asztmás be­teget tartanak nyilván, ebből az allergiások száma 2491. A Tüdő­kórházban 722 szénanáthás be­tegről tudnak, ám ezek száma természetesen ennél magasabb. A főorvos asszony szerint azért kelt ma már jóval nagyobb feltűnést a parlagfű, mint akár tíz évvel ez­előtt, mivel nagyon gyorsan ter­jed Magyarországon. Az allergiás megbetegedések számának növe­kedését eleinte nem hozták vele összefüggésbe, később került az érdeklődés középpontjába - nem alaptalanul. B. Gy. Irodaház lesz a volt iskolából Javában folynak a felújítási munkák a volt iskolában Az iskola-összevonások után, Szolnokon, üresen maradt egy épület. Úgy volt, hogy a TIT veszi át, de nem kellett neki. Aztán helyet kapott egy alapítvány, de ők csak az épü­let kis részét foglalták el. S a volt Délibáb Úti Általános Is­kola épülete egyre romlott, használó nem akadt. Az ott lakók nem láttak mást, csak az épület őreit, nem tudták, mi lesz itt. Nos, végre a helyzet megol­dódni látszik. A már ott székelő Kék Sziget Alapítvány felada­tait átveszi az ALFA-Bázis Magzat, Csecsemő, Gyermek és Családvédelmi Szövetség. A különálló épület használati jogát megkapták, a felújítást, átalakí­tást ők végzik el. A megyei sportigazgatóság számára is itt újítanak fel egy 500 négyzetméteres részt. Az épület megmaradó szárnyában valószínűleg a Gazdakörök Or­szágos Szövetsége kap helyet-, bár ez ügyben még folynak a tárgyalások. Az iskola régi tor­natermét nem alakítják át, ha­nem egy reklámügynökség mű­ködteti, s kondicionáló tornát tart majd az érdeklődőknek. Ez­zel az épület be is telt, az átala­kítási munkálatok már megkez­dődtek, így rövid időn belül megszűnik város csúfságának lenni az egykori iskola. P. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom