Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-03 / 154. szám

6. oldal Megyei Körkép 1996. július 3., szerda Népszerű a napközis tábor Karcagon A kézművesműhely mindig sok gyereket vonz A karcagi Gyermekek Háza szervezésében egész nyárra várja a gyerekeket a „Szün­időd«” napközis tábor. Az in­tézmény hetente más-más korba kalauzolja el a táboro- zókat, akik megismerkednek az adott korral, s annak a je­gyében sportolnak, alkotnak. A résztvevők 6-11 évesek, többen visszajárok évek óta. Beszélgetőtársaink tízévesek voltak. Fekete Kriszta két testvérével van itt. Tetszenek nekik a prog­ramok, főleg a lovaglás, a strandolás. A tortasütésben is szívesen segédkezett az elmúlt héten. Kovács Erika először jött ide. Már nagyon várja a ki­rándulásokat. így a hosszú nya­rat is könnyebb elviselni, s itt jobb, mint otthon - summázza véleményét. Holhos Judit a tör­ténelmi játékot - mely a lovag­korban játszódott - emelte ki a jó dolgok közül. Tetszett a mo­dem lóverseny rollerrel, s a várfal ágyúzása krumplival. Testvérei már nagyobbak, így jól érzi magát. O a budapesti kirándulást várja, mert a csa­láddal nem mennek nyaralni. Csíkos Enikőnek szintén a lo­vagi torna tetszett, emellett, ha talál partnert, akkor pingpon­gozik. Tizenhét éves nővérét is sikerül otthon legyőznie néha - mondja mosolyogva. Szüleivel megy majd nyaralni is, így nem fog mindig itt tartózkodni. A család a Balatonhoz és a ma­mához, Tomaj monostorára megy a nyáron. Kajtácsi Zita örömmel szá­molt be a nagy családi tervek­ről. E szerint a Velencei-tó, Bogács s Tisza-túra szerepel a tervek között. Ő a táborban az ügyességi játékokat várja, s ha hulahoppverseny lesz, remé­nyei szerint győzni fog. Miután hetente járnak strandra, jókat úszik, élvezi a csúszdát. Jo­hann Ágnes már negyedik al­kalommal van itt. Neki a lo­vaglás a kedvence, s a több új társasjáték közül a horoszkó- pos. Nyáron még Sóskút, Ti- szaroff is szerepel a program­jában. Kovács Pétert a gyöngyfű­zés érdekli. Jó kézügyessége van, ám várdobálásban is je­leskedett. Nagyon várja az ópusztaszeri kirándulást, s Ágiékkal a közös roffi nyara­lást, hiszen anyukáik barátnők. Hajnal Róbert a maga tizenegy évével rangidős itt. Már első héten felkerült az „Akikre büszkék vagyunk” táblára agyagvárával. Hiányolja vi­szont a focit, de itt nincs ki egy csapat fiúkból. Nyáron Erdély, Velence is szerepel a program­jában. Orosz Csilla szintén lova­golni szeret. Ezt korábban csak pónin tette meg a cirkuszban. Most Nagy Andrásnál igazi lo­von ülhetett. Reá szintén büsz­kék makettje miatt. Szülei dol­goznak, így közös nyaralás nem lesz, csak felváltva tudnak vele otthon lenni. Készülnek a Tiszára, ahol úszni, csónakázni szeretne. A gyerekek a programokat változatosnak tartják a tábor­ban. Erről ottjártunkkor a két gyakorlós pedagógushallgató, Sebők Erika és Rimaszombati Rita is gondoskodott. -de­A Jász-Nagykun Gabona Kft. alkalmazkodott a piachoz Készpénzes búzavétel Az idei évben jelentősen megváltoztatott gabona piachoz jói alkalmazkodott a Jász-Nagykun Gabona Kft., s a ter­vezett 60 ezer tonnányi búzafelvásárlását megkötött szer­ződései fedezik. Mindettől függetlenül további prompt vá­sárlási szándékai is vannak a cégnek, melyek bonyolítá­sához egyes partnereit is megnyerte. A partnerekkel való korrekt együttműködés a kvóta tekintetében js eredményt hozott, s a vártnál jobb helyzetbe kerültek. Az idén jelentősen változott a búza felvásárlási rend­szere. Az állami beavatkozás a haszon leosztásába minden bizonnyal szükséges volt, ám technikája vitatható, to­vábbá a rendszer eléggé bü­rokratikus - véli Zele- nyánszki András, a cég ügyve­zetője. A kft.-nek a vártnál jobban sikerült exportkvótákat vásá­rolni a termelőktől. A kvóta- rendszer termelői oldalon való megjelenése azonban azt is jelentette, hogy a búza ton­nánkénti ára feljebb kúszott. Legalábbis felvásárlási olda­lon, mert a nemzetközi pia­cokon a magyar változtatáso­kat - a kvóta 2-2,5 ezer forin­tos tonnánkénti árát - nehéz érvényesíteni. Mindettől füg­getlenül a cég vezetője úgy értékeli a helyzetet, hogy még nem állapodott meg a hazai búza piac, ami egyrészt a még bizonytalan terméseredmé­nyek és minőségnek tudható be. De a termelők is kivárnak. A Jász-Nagykun Gabona Kft. tapasztalatai azt mutatják, hogy a termelők eddig mint­egy 60 százalékban értékesí­tették gabonájukat. A malmi minőségű búzánál kialakult 20-22 ezer forintos tonnánkénti ár komoly nyere­séget eredményez a terme­lőknél. Igaz, az elmúlt évben a kereskedők produkáltak eredményes tevékenységet. Az idén viszont a közel meg­duplázódott árhoz finanszíro­zási hátteret is meg kellett te­remteni. A környezeti hatásoktól függetlenül a helyzetet a kft. elfogadta, s alkalmazkodik a piachoz. Ezt bizonyítja az is, hogy a tervezett 60 ezer ton­nányi felvásárlási mennyisé­gét megkötött szerződései le­fedik, s sok kiesésre sem számolnak. Zelenyánszki András ugyanakkor hozzá­tette, hogy további mennyi­ségeket kívánnak megvásá­rolni fő­ként ki­sebb ter­melőktől. A tranzakció sikeres lebonyo­lítása érdekében állapodtak meg nagyobb partnereikkel, ahol majd minősítés nélkül veszik át a gabonát. Ez nyo­mottabb árat jelent, viszont szinte azonnali - 1 -2 napos - fizetést takar. Az azonnali felvásárlás az alábbi helyeken történik: Abádszalók: Szalóki Szol­gáltató Szövetkezet; Cserkeszőlő: Mezőgazda­sági Termelő és Vállalkozó Szövetkezet; Gyomaendrőd: Búza Mihály mezőgazdasági vállalkozó;' Jászkisér: AGRO Szövetke­zet; Karcag: Május 1. Mezőgaz­dasági Szövetkezet; Mezőtúr: Mentész Rt.; Rákóczifalva: Szandai Mag­tár Kft.; Tiszaszentimre: Aranyka­lász Mezőgazdasági Szövetke­zet. A felvásárlással kapcsola­tosan a felvilágosítás kér­hető: Jász-Nagykun Gabona Kft. Szolnok, Szt. István tér 6. Telefon/fax: 56/424-680 56/421-024 A mezőtúri Ilona-malom idén harmadik éve őröl a Jász- Nagykun Gabona Kft. tulajdonában Az Operaházban versenyez A szolnoki Tóta Bernadett benne van a korban, hiszen ha jól számolom, az idén már a ti­zenkettediket tapossa. A szeme zöldesbarna, a haja - szavaival élve - homokszőke, félhosszú. A Hermán Ottó is­kola oszlopos tagja, már amennyire oszlopos lehet egy 141 centi magas, 31 kilós ifjú hölgy. Különös ismertetőjele, hogy korábban balettozott, majd nagyon szép eredmény­nyel fejezte be a kezdő és ha­ladó manökentanfolyamot. Kedvenc étele a fűszeres csir­kehús és a melegszendvics, szóval nem a betegkoszt. Nem is beteg, makkegész-' séges, és élete nagy esemé­nyeként szeptember 23-án Bu­dapesten, az Operaházban ver­senyez. Hogy mi mindenben? Elmesélem. Megjelent a Nők Lapjában Gyermekvilág ’96 címmel egy felhívás. Ebben az állt, hogy három kategóriában, a há­rom-hat évesek, a hat-tizenkét évesek és a tizenkettő-tizénhat évesek között keresik az érde­kes, szép, sajátos arcokat. Ő az életkora miatt a második kor­osztályba került, és a lapon kí­vül egy arcról készült, illetve egy másik, egész alakos fotót kellett mellékelni. Meg rövi­den arról írni, hogy például ő miért jelentkezett. A válaszá­ban azt hangsúlyozta: ez is egyféle játék, szórakozás, ha úgy tetszik, megmérettetés. A szolnoki Tóta Bernadett korosztálya húsz legérdeke­sebbje közé került. Az or­szágos döntőt szeptember 23-án az Operaházban ren­dezik. FOTÓ: CSABAI A három korosztályban kö­zel ezren versenyeztek. Szege­den tartották az elődöntőt, ahol önismereti játék, egészséges életre, mozgásra nevelés, divat szerepelt a programban. Külö­nösen érdekes az arca, a moz­gása, ezt mondották a szigorú ítészek. Egy szó, mint száz: innen továbbjutott. A középdöntő helyszíne Miskolc volt, ahol korosztályonként húsz-húsz induló került az országos be­mutatóra. A hat-tizenkét éve­sek között is szerepel a húsz kiválasztottban. Előtte tízna­pos felkészítőtábor vár rájuk. Bizony mindez pénzbe ke­rül, nem is kevésbe. Mivel Dettit az anyukája egyedül ne­veli, szívesen vesznek bármi­lyen támogatást, szponzori se­gítséget. Elvégre itt, ezen az operaházi gálán minden lehet­séges. Arról nem is beszélve, már az is nagy siker, hogy va­laki korosztálya húsz legérde­kesebb képviselője egyike. Ezt pedig már elérte a még nem egészen tizenkét éves se nem kis-, meg se nem nagy­lány, D. Sz. M. Igazgatóválasztás a herényi Palotásy János Zeneiskolában Átszervezés A jászberényi önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján újabb öt évre nyerte el a Palotásy János Zeneiskola igazgatói tisztét Tímár Gábor.- Igazgató úr! Hogyan értékeli újraválasztását ?- Egy iskola működése nem feltétlenül az igazgató szemé­lyén áll vagy bukik, hanem el­sősorban a tanári kollektíván. A tantestület támogatta megvá­lasztásomat. Eddig jól együtt dolgoztunk, remélem, ez a jö­vőben sem változik meg.- Mit jelent az intézménynek a után, a régi legutóbbi átszervezés, az árok- szállási tagiskola leválása?- Szakmailag mindenképpen támogatjuk őket. Az ott dol­gozó kollégák és az iskola ve­zetése garancia arra, hogy a gyerekeknek hosszú távon biz­tosítva lesz a zeneoktatás Jász- árokszálláson. Azt hiszem, gond nélkül megbirkóznak majd az új iskola alapításának feladataival. Nálunk további át­szervezés nincs tervbe véve. A jelenlegi 340-es növendék­létszámhoz már majdnem ke­vés a 23 zenepedagógus. Ezen szűkíteni nem lehet. Az iskola színvonalon iránti érdeklődés állandó, de bővítésre nem gondolhatunk. Egyrészt nincs rá anyagi fede­zet, másrészt az épületünk sem bírna el több növendéket.- A pályázat elnyerése után mi a legfontosabb feladata?- Talán az, hogy az állandó gazdasági szorítások, a közok­tatási törvény változása közben úgy vezessem az iskolát, hogy annak színvonala ne romoljon. Az a bizalom, amivel kollégáim segítettek az elmúlt öt évben, arra ösztönzött, hogy újabb öt évre megpályázzam a zeneis­kola igazgatói állását. Komplex szolgáltatás a vállalkozások számára A piacon egyre élesedő versenyhelyzet eleve komoly munkát kíván minden vállalkozástól. A munkán kívül a bonyolult, sokszor alig kö­vethető változásokkal tűzdelt szabályzórend­szer, adózási, pénzügyi követelmények a vál­lalkozásoktól sok energiát követelnek. Ennek megoldásában partner a szolnoki Operátor Szövetkezet, akinek elnökétől, Barcsik Tibortól érdeklődtünk szolgáltatásaikról.-Amikor Önöket kerestem, meglepő'felfedezést tettem. A Szántó körút páros oldala nincs szá­mozva.- Igen, így van. A szövetkezet pontos címe Remete út 3., viszont a főbejárat a Szántó körút felől van. Ez az oldal viszont nincs számozva, így néha nehézségekbe ütközünk a hely beazo­nosítása miatt. Ettől függetlenül sokan ismerik már a füles bagoly emblémás üzletünket.- Barcsik Úr! Az Operátor Szövetkezet mikor alakult és mivel foglalkozik pontosan?- A szövetkezet 1993. novemberében alakult meg magánszemélyek részvételével. Magának a vállalkozásnak célja az, hogy a többi vállalkozás számára - annak méretétől és formájától függetle­nül - elsősorban bizonylati feldolgozást, pontosan könyvelést végezzen. Természetesen szakmai ta­nácsokkal is ellátjuk ügyfeleinket. téző is tagjaink sorában. Ezért tehát teljes körű könyvviteli szolgáltatást, mérlegkészítést, auditálást, üzleti terv készítést is végzünk. ,S természetesen képviseljük ügyfeleinket a ható­ságok előtt. A szolgáltatások egyenként is és együtt is igénybe vehetők.- Az Operátor viszont további szolgáltatáso­kat is kínál.- Igen, a jelenlegi telephe­lyünkre 1995 márciusában költöztünk. Ekkor nyitottuk meg kereskedelmi részle­günket, melyben a vállalko­zások számára szükséges nyomtatványok mellett egyéb papír-írószer termé­keket is kínálunk. A szövet­kezet profiljában jól illesz­kedő, a vállalkozások mű- Barcsik Tibor ködtetéséhez szükséges VERZÁL szakkönyvek teljes választékát is megtalálhatják boltunkban, de például a Saldó kiadó könyveit megrendelésre leszállítjuk.- Csak adatfeldolgozással és kis­kereskedelemmel foglalkoznak ? — Nem, és mint már említettem, komplex szolgáltatást nyújtunk. Fő célunk az, hogy partnereink kizáró­lag a vállalkozásuk eredményes te­vékenységével foglalkozzanak, a könyvelési, adminisztrációs felada­tokat pedig mi végezzük el. így lé­nyegében egy könyvelőt, ügyintézőt helyettesítünk. S mindezt egy he­lyen, ahogy szlogenünk is szól: Az Operátornál segítenek a nyomtatványok kiválasz­tásában, kitöltésében is. fotö: cs.i NYOMTATVÁNY BESZER­ZÉSRE, KÖNYVELÉSRE, ADÓBEVALLÁSRA, HIVATALOS ÜGYEINEK INTÉZÉSÉRE NE LEGYEN GONDJA FELADATÁT ÖN HELYETT AZ OPERÁTOR MEGOLDJA!- Csak pénzügyi tanácsokkal vagy ...- A szövetkezet tagjai szinte az egész gazda­sági vertikumot felöleleik. Megjegyzem, hogy van könyvvizsgáló, mérnök, ügyvéd, adótaná­csadó és közgazdász, valamint pénzügyi ügyin­OPERÁTOR SZÖVETKEZET SZOLNOK, REMETE ÚT 3. (Bejárat a Szántó krt. 27-tel szemben) Telefon: 56/412-225 Telefax: 56/411-464

Next

/
Oldalképek
Tartalom