Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-03 / 128. szám
Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap i VII. évfolyam, 128. szám 1996. június 3., hétfő MAGAZIN ŰMkt&Mókdk, Mérési lehetőséged, feájezmótyék aMmpl Hagyományos önkéntes és vállalati tűzoltóversenyt rendeztek Szajolban. Szolnokról és környékéről tizenöt csapat három kategóriában versenyzett a „Legjobb tűzoltó” címért. fotó: csabai Abádszalók az idős polgáraiért Támogatás a gondozási központnak Nemrég beszámoltunk arról, hogy milyen mostoha feltételek mellett kell gondoskodni Abádszalók községnek idős polgárairól. Nem elég a falu elöregedése, a pénzhiány, az idősek napközbeni ellátását biztosító intézmény is alapos felújításra szorul. Ezek a problémák egy kicsit enyhülni fognak, hiszen a község eredményesen pályázott egy szociális válságkezelő programra. Kisgyermek fulladt a Zagyvába Privatizáció Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. az idei év első négy hónapjában összesen 31,8 milliárd forint bevételre tett szert - állapítható meg az ÁPV Rt. Közgazdasági és Controlling Ügyvezető Igazgatóságának legfrissebb adataiból. Ugyanezen időszak alatt az- összes kiadás 237,6 milliárd forint volt, amelyből 192 milliárd forintot tett ki a költség- vetési befizetés. Ezt az energiaszektor sikeres privatizációja tette lehetővé. Nő a pénztartalék Érzékelhetően javult a helyi önkormányzatok anyagi pozíciója - jelentette a Pénzügyminisztérium. Betétállományuk március végére elérte a 85 milliárd forintot, hitelállományuk pedig 53 milliárdra csökkent. Továbbra is követelmény azonban a takarékosság, mert a helyi adók befizetésének határideje márciusban járt le, s jórészt ennek köszönhető a mérleg kedvező alakulása. Lassú növekedés A téli hónapokat követően némileg élénkült a munkaerőkereslet: havonta több mint 60 ezer üres álláshelyet regisztrálnak a munkaügyi szervezetek. A legnagyobb felvevőpiac a mezőgazdaság és a feldolgozóipar. Lottószámok Az 5/90-e> lottó nyerőszámai a következők: 9,20, 59,60,70. A Dzsókerszám: 609 478. A 6/45-ös lottó nyerőszámai: 3, 11, 18, 25, 31,42, a pótszám: 8. Totóeredmények 1. Magyarország-Olaszo. 2 2. Eger-Diósgyőr X 3. BKV Előre-Siófok 1 4. Bochum-Bielefeld 1 5. Duisburg-Mainz 2 6. Hertha BSC-Fortuna Köln X 7. Nürnberg-Mannheim 2 8. Zwickau-Wolfsburg 2 9. Ancona-Pistoiese 1 10. Bologna-Chievo 1 11. Foggia-Cosenza 1 12. Venezia-Genoa X 13. Verona-Reggiana 2 Pluszmérkőzés: 14. Brescia-Perugia X A Népjóléti Minisztérium és az abádszalóki önkormányzat képviselői által Tiszaburán, május 16-án aláírt támogatási szerződés alapján a minisztérium 1 milRente Ferenc polgármester az interpellációra adott válaszában hangsúlyozta: a valaha Tiszafüred tulajdonát képező, a helyi községi tanács és lakosság pénzéből felépült szülőotthon jövőbeli sorsa nem anyagi, sokkal inkább etikai kérdés. lió 270 ezer forintos egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesíti a Tisza-tavi települést. Ebből az összegből félmillió forintot a házigondozói hálózat Az előzményekhez tartozik, hogy az 1958-ban átadott intézmény a nyolcvanas évek elején került a karcagi kórház szakmai irányítása alá. Később, a rendszerváltás után Karcag városa, kihasználva az önkormányzati tulajdonra vonatkozó jogszabáfeltételeinek a javítására - berendezés- és eszközvásárlásra ti'idit majd a község. A fennmaradó 770 ezer forintból pedig a gondozási központ és az idősek klubja épületét korszerűsíti Abádszalók. Ennek legfontosabb része lesz a gázfűtésre való átállás, de sor kerül a burkolat felújítására és több bútor, technikai eszköz beszerzésére és cseréjére is. lyokat, telekkönyvileg is tulajdonba vette az intézményt. Ez különösen akkor lett fájó a fürediek számára, amikor a karcagi kórház a gazdaságtalan működésre hivatkozva bezárta a szülőotthont, bizonytalanná téve több mint húsz ott dolgozó szakember megélhetését. Nem csak ők mondták ezek után, hanem az új városi képviselő-testület is, hogy az előző ciklus vezetése nem tett meg mindent a szülőotthon megtartásáért. (Folytatás a 3. oldalon) Tragikus vízi baleset történt a hét végén a szolnoki Zagyvaszakaszon. Az eset szombaton dél körül történt, amikor két kisfiút fürdőzésre csábított a meleg idő. A Zagyva szolnoki szakaszán a vasúti hídtól körülbelül egy kilométerre mentek a vízbe, és közülük az egyik elmerült. Egy közelben tartózkodó férfi megpróbált rajta segíteni, de hiMezőhéken napjainkban négyszázhatvannégyen élnek. Noha a hatvanas esztendők elején ez a település az akkori kiterjedt tanyavilággal együtt kétezer-egyszáz- harminchét lelket is számlált, azóta nagyot változott a világ. Jelenleg se nem fogy, de számottevően nem is gyarapodik a lakosság. Van óvoda, sőt az itt élő iskolások az első öt osztályt már helyben járhatják, nem kell naponta ingázniuk. A szülők kérésére, a helyi képviselő-testület döntése értelmében ősztől a hatodikosok is Mezőhéken tanulhatnak. Az is jelez valamit, hogy meghökkentően fiatal a falu, hiszen a hatvan éven felüliek száma mindössze hetvenkettő. Az itt élők között százheten a tizennyolc év alatti korosztályhoz tartoznak, és a munkanélküliek aránya is hihetetlenül alacsony: A három fiatalember az eső elől menekült a napokban a kisújszállási sportruházati üzlet eresze alá. Míg várták, hogy az égi áldás alábbhagyjon, a kirakat nézegetése közben támadt a hátsó gondolat: ide máskor is eljövünk. A legközelebb már másnap éjjel bekövetkezett, nyomukat a következő reggel a foghíjas árukészlet jelezte. A betörők alapos munkát végeztek, a leltár szerint ugyanis egymillió forintot érő ruha és cipő hiányzott a boltból. A Nagy István százados vezette nyomozócsoport az ügy kezdeti reménytelensége ellenére néhány nap múlva olyan adatokra bukkant, amelyek háányos úszástudása miatt ez nem járt eredménnyel. A gyermeket végül is a rendőrök és tűzoltók emelték ki, immár holtan a folyóból. Mivel megijedt társa már korábban elszaladt, a rendőrség a rádiófelhívás segítségével kereste a szülőket a személyazonosság megállapításáért. A szülők szombaton este ismerték fel 9 éves halott fiukat. mindössze három (!) százalék. A zöm a téeszben meg az állami gazdaságban dolgozik, azután akad nyolc-tíz vállalkozó, és né- hányan távolabbi helyeken keresik a kenyerüket. Ami a község anyagi helyzetét illeti: 18,5 millió az éves költségvetés. Ebből munkabérekre, jutalékokra 11 millió szükségeltetik. A faluban három közhasznú munkást foglalkoztatnak. Jó néhány pályázatot írtak, és az elmúlt négy év során nyertek is többféle támogatást, mintegy 12 millió forint értékben. így csi- nosodhatott meg a művelődési ház, szociális blokkot, központi fűtést kapott, felújították a tető- szerkezetet. Újból elkezdődött a tanítás az iskolában, kialakítottak egy főzőkonyhát, emlékparkot. Bíznak abban, hogy ez a sor az idén sem fejeződik be, sőt folytatódik... D. Sz. M. rom, Szolnokon élő fiatalemberhez vezették őket. Az ilyenkor szokásos házkutatások ezúttal is meghozták az eredményt. Nemcsak a sportruházati üzletből hiányzó holmik, de más - az ország különböző városaiban elkövetett - balhékból származó bűnjelek is előkerültek. A siker azonban mégsem volt teljes, mert az egyik gyanúsítottnak sehogyan sem jutottak a nyomára. Másnap aztán váratlan fordulat következett. A már őrizetbe vett társaihoz a harmadik csatlakozott, önként jelentkezett a rendőrségen. Döntésében vélhetően szerepet játszott az is, hogy tisztában volt azzal, hiába menekül, előbb-utóbb őt is elkapják a zsaruk. -hgyNem anyagi, sokkal inkább etikai kérdés Kemping lesz a volt füredi szülőotthon? A tiszafüredi önkormányzat legutóbbi ülésén interpelláció hangzott el a volt tiszafüredi szülőotthon ügyében. Több képviselő nehezményezte - látván a Népszabadságban megjelent hirdetést -, hogy Karcag város önkormányzata kempingként vagy szállodaként kívánja hasznosítani az 1995. július 1-jével bezárt egészségügyi intézményt. A munkanélküliség háromszázalékos Mezőhék, a fiatalok faluja Ónként jelentkezett a betörő jPS ________!______ k Mintegy hatszázan jöttek el a szolnoki Tiszaligetbe az élelmiszer-ipari dolgozók 26. j országos természetbarát-találkozójára. Az évente máshol rendezett találkozónak most, két! év után ismét Szolnok adott otthont. Az idén nemzetközinek mondható rendezvényre a szlo-l vákgyarmati vetőmagtermelő üzem dolgozói is eljöttek. fotó: csabaij Brüsszeli döntés előtt régiónk fogyatékosügye Harminchatmillió munkahelyekre Amennyiben elfogadják Brüsszelben a megyei rehabilitációs központ által néhány hete - a LIEN PHARE és TACIS program keretében a hátrányos helyzetűek megsegítésére - beadott pályázatot, igazi áttörés várható a munka frontján a megye 40 ezerre becsült mozgássérültje, fogyatékosa számára. Az 50 ezer ECU-s PHARE- pályázati pénzből tavaly szeptemberben létrejövő rehabilitációs központ működése, illetve programjainak folytatása látszik biztosítottnak az újabb, 180 ezer ECU, mint! egy 36 millió forint elnyerése esetén. A pályázatot Tóth Ferenc önkéntes segítő, a megyei szervezet külső munkatársa öt hónapi egyeztető munkával állította össze. Benyújtásának feltételeként egy holland partnerszervezetet kellett találni, amely szakmai, illetve vagyonkezelő tapasztalatainak átadásával segíti majd a program során a szolnokiakat. Az együttműködésre felkért nagy múltú holland intézmény a gyermekrehabilitáció területén dolgozik, és gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. A kezdeményezés régiónkban egyedülálló jelentőséggel bír. A külföldi pályázati erőforrásokra épülő munkarehabilitációs átképzőközpont ugyanis, amely védett munkahelyeket is biztosítana az egészségkárosodott emberek számára, dupla terhet vehet le a társadalom válláról. Kielégítené a kórházak részéről jelentkező állandó igényt egy, a munkarehabilitációra szakosodott intézmény iránt, illetve védőhálót jelentene a sérült emberek számára a munkába állásukhoz, mivel átképzésük, a munka világába való visszavezetésük nem feladata a munkaügyi központnak. A megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány is fontos láncszeme, segítője a program beindulásának, mivel az úgynevezett szolnoki inkubátorház egyik épületét felújított állapotban biztosítja a rehabilitációs átképzőközpont céljaira, így a pályázatokkal nyert pénzt működtetésre lehet fordítani. Szerencsés esetben egykét éven belül számos fogyatékos embertársunk számára megszűnhet a kényszeredett, léleknyomorító otthonülés.