Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-03 / 128. szám
2. oldal Világtükör 1996. június 3., hétfő Ukrajna atomfegyvermentes. Vasárnap hajnalban Oroszország befejezte a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna területén maradt atomtöltetek elszállítását. Keleti szomszédunkban megsemmisítették a nukleáris rakétasilókat is. fotó: feb/reuter Nastase mérkőzése Szavazni indul a teniszsztár fotó: feb/reuter Kisebb incidens kísérte Ilié Nastase egykori teniszbajnok, a kormánypárt bukaresti polgármesterjelöltje voksolását vasárnap a romániai helyhatósági választásokon. Néhányan hangosan szidalmazták a sportolóból lett politikust. Az este 9-ig tartó voksoláson a romániai állampolgárok megválasztották azokat a tisztség- viselőket, akik 2000-ig fogják vezetni az ország községeit és városait. Bukarestben Nastase mellett még 47 jelölt pályázta meg a főpolgármesteri széket. A fővároson kívül megkülönböztetett figyelem övezte az eseményt a vidéki nagyvárosokban is. Kolozsvárott a magyarok az ellenzéki Demokratikus Konvenció jelöltjét támogatták: az RMDSZ nem indított saját jelöltet, hogy így járuljon hozzá a szélsőséges nézeteiről hírhedt polgármester, Gheorghe Funar menesztéséhez. Marosvásárhelyen az RMDSZ idei jelöltjével, Fodor Imrével szemben számos román pályázó és egy, a kormánypárt szövetségeseként fellépő helyi magyar párt embere is csatába indult a polgármesteri címért. Az ellenzék bojkottjával vasárnap kilenc választó- körzetben megkezdődött az albán parlamenti választások második fordulója. A főbb ellenzéki pártok nem indítottak jelölteket, mert az első fordulóban súlyos visszaélésekre derült fény. A szavazók ezúttal csak a kisebb pártok és a kormányzó Demokrata Párt képviselői közül választhattak. Aknára futott és fölrobbant vasárnap Groznijban az orosz belügyi csapatok páncélozott harcjárművé. Négy orosz katona életét vesztette, öt megsebesült. A daytoni megállapodások végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről kezdődött vasárnap tanácskozás Genfben a konfliktusban, illetve a béketeremtésben érintett felek részvételével. A konferenciát Warren Chris- topher amerikai külügyminiszter szervezte, rajta kívül jelen ' van a megbeszélésen Franjo Tudjman horvát, Szlobodan Milosevics szerb, Alija Izetbe- govics boszniai elnök, továbbá a Horvát-Muzulmán Föderáció elnöke, Kresimir Zubak is. A kínai hatóságok közölték, hogy fogságban tartják azt a hatéves kisfiút, akit a dalai láma, a tibetiek indiai száműzetésben élő vezetője a 10. pan- csen láma reinkarnációjának, s ezzel törvényes utódjának ismert el. A pekingi hatóságok nem fogadták el a kijelölést, s múlt év decemberében beiktatták saját jelöltjüket a pancsen láma tisztségébe. Pénzmosással, fegyverek, drágakövek és nukleáris anyagok illegális kereskedelmével foglalkozó rendkívül kiterjedt nemzetközi hálózat nyomára bukkantak az olasz hatóságok. A nyomozás során vizsgálat kezdődött több neves személyiség, köztük Vlagyimir Zsiri- novszkij ellen. Az orosz nacionalista politikust nukleáris fegyverek gyártásához szükséges anyagok csempészésével vádolják. Vasárnapra virradó éjjel kitört a hosszabb ideje aktív Stromboli vulkán a Tirrén-ten- ger déli részén fekvő kis szigeten. A váratlan kitörés szerencsére inkább csak ijedtséget okozott: a kráter környékén tartózkodó turisták kisebb sérülésekkel megúszták a kalandot, a szigetlakók pedig gyorsan eloltották a vulkán működése nyomán keletkezett erdőtüzet. Áramütés következtében legalább 21 ember meghalt egy leszakadt áramvezeték miatt Banglades északi részén. Az áldozatok utasokkal zsúfolt autóbuszok tetején tartózkodtak. Fontos döntés előtt a NATO Christopher külön tájékoztatja kelet-európai kollégáit Warren Christopher amerikai külügyminiszter az Észak-atlanti Tanács hétfői ülése után külön is találkozik majd néhány kelet- és közép-európai ország, köztük Magyarország külügyminiszterével. Az utóbbi másfél évben rendszeressé vált, hogy az amerikai diplomácia vezetője a NATO felső szintű politikai tanácskozásai után külön eszmecserét folytat tizenkét kelet-európai ország miniszterével. Mostani megbeszéléseiken minden bizonnyal az atlanti szövetség hétfői, külügyminiszteri tanácsülésén született döntések kerülnek szóba. Az Észak-atlanti Tanács legfontosabb napirendi pontja az úgynevezett Többnemzetiségű Egyesített Fegyvememű Alakulatok (angol rövidítéssel: CJTF) fölállítása lesz. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy a NATO külügyminiszterei elhalasztják a döntést a CJTF létrehozásáról. Az Észak-atlanti Tanács hétfői ülését kedden a partner- országokkal kiegészült Északatlanti Együttműködési Tanács ülése követi. A megbeszélések számos diplomáciai találkozóra adnak lehetőséget. Kedd reggel Bosznia-meg- beszélést tartanak az Összekötő Csoportban részt vevő országok (az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy- Britannia, Németország és Oroszország) külügyminiszterei, kiegészülve az EU-trojka, (Spanyolország, Olaszország és Írország) miniszteri hármasával, és Carl Bildt délszláv főmegbízottal, valamint az Európai Bizottság illetékes képviselőjével. Kedden találkozik Jevge- nyij Primakov orosz külügyminiszter külön is a Tizenhatok képviselőivel, és ugyanaznap Primakov-Christopher megbeszélés várható. Elárverezik és újra felhasználják Ausztriában a talált fegyvereket Hidegháborús „csatabárdok” Fél évszázadon át sikerült titokban tartani, hogy Ausztriában 1955-ig a megszálló amerikaiak 79 fegyverraktárat létesítettek, fölkészülve egy esetleges partizánháborúra. A szemben álló felek mindenre el voltak szánva. Néhány hónapja derült ki, hogy az akkori bécsi kormány néhány tagjának tudtával helyezték el az amerikaiak a kommandóakciókra alkalmas fegyverraktárakat Felső- Ausztriában. De azt még maguk az illetékes osztrákok sem tudták, hol helyezkednek el a föld alatti depók. Igaz, hogy kettőre véletlenül - építkezés közben - évekkel ezelőtt rábukkantak. Az amerikai nagykövetasszony azonban csak idén februárban közölte az osztrák külügyminiszterrel a fegyverraktárak pontos helyszíneit. A csaknem ötven éve készült rajzok pontosaknak bizonyultak, bár azóta néhányszor átépítették a rejtekhelyekhez vezető utakat. A korszerű technika, a fémkereső detektorok azonban segítettek. Kilencven centiméter mélységben, vízmentes csomagolásban rejtőztek a bevetésre kész géppisztolyok, pisztolyok, lövedékek, gyújtózsinórok, robbanószerek. Velük akartak borsot tömi az oroszok orra alá az amerikai, vagy osztrák partizánok, ha netán a vörösök elfoglalnák a közeli üzemeket. Most milliókba kerül a „csatabárdok” felkutatása, kiásása. A hatástalanított fegyverek egy részét elárverezik, hogy legalább a költségeket fedezzék, a maradékot pedig fölhasználja az osztrák hadsereg. A föllelt pisztolyokhoz hasonlókat az országból 1955- ben kivonuló amerikai csapatok egy Schilling névleges áron adták el a helyi fegyveres erőknek. Most ugyanezek nyolcezer schillinget érnek. A gyűjtőknek. Kulcsár László Vonatszerencsétlenség Szibériában. Tizennyolcán meghaltak, amikor egymásba rohant két vasúti szerelvény szombaton az oroszországi Kemerovo közelében. Jelcin elnök mindenre kiterjedő vizsgálatot ígért a baleset okainak kiderítésére. fotó: feb/reuter Alkotmányjogi patthelyzet Csehországban Klaus pártja győzött A csehországi képviselőházi választásokat a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) nyerte 29,62 százalékkal, a második helyen az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt végzett 26,44 százalékkal - közölte az előzetes hivatalos végeredményeket vasárnap délután Prágában a Központi Választási Hivatal. Csehországban a . választások végeredménye alapján patthelyzet alakult ki, mert a jelenlegi kormánykoalíciónak várhatóan csak 99 mandátuma lesz a 200 tagú alsóházban. Ugyanakkor az eddigi ellenzék is megosztott, s nem tudna kormányt alakítani. Formailag most Václav Havel elnöknek kell lépnie és valakit megbíznia az új kormány megalakításával. Várható, hogy ezt a megbízatást a győztes párt elnöke, Václav Klaus eddigi kormányfő fogja megkapni. Az ODS azonban eddig még nem nyilatkozott a kormányalakítással kapcsolatos elképzeléseiről. A szociáldemokraták vezetője, Milos Zeman újságíróknak nyilatkozva elárulta: amennyiben pártja kapna kormányalakítási megbízatást, úgy a kormányfői posztot a keresztény- demokrata Josef Luxnak, a kormányelnök eddigi helyettesének és mezőgazdasági miniszternek ajánlanák föl. A politikus megerősítette, hogy csak rendkívüli esetben tudná elképzelni a nagykoalíciót az ODS-szel. A jelenlegi kormánykoalíció két kisebb pártjának elnöke nem zárta ki, hogy esetleg hajlandók lennének koalícióra lépni a szociáldemokratákkal is. Miroslav Grebenicek, a harmadik helyen végzett kommunista párt elnöke nem hajlandó az ODS támogatására, de a szociáldemokratákhoz „konstruktívan” viszonyulna. Panaszkodik az exszépség Vizsgálják Marcosné anyagi helyzetét Imelda Marcos ismét hallat magáról. A Fülöp-szigetek egykori szépségkirálynője, aki Ferdinand Marcos elnök oldalán a diktatúra egyik haszonélvezője volt, nem éppen szerény életmódjával szerzett hírnevet. Amikor megbuktatták Marco- sékat és menekülniük kellett, a palotában háromezer pár női cipőt, több mint ezer melltartót, megszámlálhatatlan mennyiségű ruhát és csecsebecsét találtak. Hamarosan vizsgálatok kezdődtek a kicsempészett vagyon nagyságáról. Férje halála után Imelda Marcos hazatért, végül még politikai szerepvállalását is lehetővé tették. Parlamenti képviselővé választották, állítólag nem kis pénz árán. Ezek után némi meglepetést keltett, hogy a képviselőházban lépten-nyomon szegénységéről beszélt, és mintegy 170 millió forintnak megfelelő adósságát emlegette. A parlament több tagja megunta mindezt, és egy honatya javaslatára vizsgálatot kezdeményeztek a 66 esztendős Imelda anyagi helyzetéről. Az egykori First Lady kijelentette: örül, hogy végre kiderül az igazság sanyarú anyagi helyzetéről. A manilai újságok azonban erősen kétlik, hogy a vizsgálat eredményének valóban örülni fog Marcos özvegye. FEB Emelkedik a női bűnözők száma Amerikában Megtámadják a férfiakat is A bűncselekmény miatt letartóztatott 10-18 éves amerikai Fiúk száma öt év alatt tizenegy százalékkal nőtt, míg a lányoké kétszer ekkora arányban, 23 százalékkal. A lányok tömeges bűnözése új jelenség az Újvilágban. Az utóbbi években már nem csak bolti lopásokat követnek el, vagy csupán falaznak a betöréseknél, a kábítószer-kereskedésnél, hanem maguk is egyre gyakrabban hajtanak végre rablásokat és más erőszakos bűn- cselekményeket. Megtámadják a férfiakat is, s köreikben is terjed a fegyveres bűnözés. Erre az új helyzetre nem voltak felkészülve a szakértők. A fiatalkorú bűnözés megelőzésére, üldözésére szolgáló intézmények általában arra szakosodtak, hogy fiúkkal foglalkozzanak. Ezért új tervekre, módszerekre lesz szükség. A felmérések szerint még az is lehetséges, hogy - ha az irányzat folytatódik - belátható időn belül Amerikában ugyanakkora lesz a gyilkosságot elkövető nők száma, mint férfi társaiké. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Molnár Gábor • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 « Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rőnahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Űj Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós. Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959. 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Fi • JNK-Szolnok megye határát kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133