Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-11 / 135. szám
2. oldal Körkép 1996. június 11., kedd A román-magyar alapszerződés aláírására a törvényhozási választások után, de még az év vége előtt sor kerülhet - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Oliviu Gherman, a román szenátus elnöke. Moszkva hajlandó végre a párbeszédre a NATO keleti bővítése ügyében, de az orosz vezetés álláspontja alapvetően nem változott - jelentette ki Klaus Kinkel német külügyminiszter egy hétfői interjúban. A dialógus csak az orosz és az amerikai elnökválasztás után kezdődhet meg. Tízre emelkedett azon keleteurópai országok száma, amelyek Társulási Szerződést írtak alá az Európai Unióval. Az EU luxemburgi külügyminiszteri ülésén aláírták a Szlovénia társulásáról szóló egyezményt. Három minisztert leváltottak és egy új minisztériumot hoztak létre Bulgáriában. Távozott az iparügyi, a mezőgazdasági és a kulturális tárca első embere, az energiaügyi kormánybizottságot pedig energiaügyi minisztériummá alakították át. * Felülvizsgálat. A jövő hétfőn hazánkba érkezik a Nemzetközi Valutaalap delegációja. Kéthetes budapesti tartózkodása alatt általános gazdaságpolitikai konzultációt folytat és elvégzi az idén megkötött készenléti hitelmegállapodás végrehajtásának első felülvizsgálatát is - jelentették be tegnap. Szavatolt tisztaság. Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága kötelezettséget vállalt arra, hogy a vadászrepülőgépek vásárlására kiírandó magyar kormánytender minden szempontból megfelel a követelményeknek, s részvevői igazságos elbírálásra számíthatnak -jelentette be tegnap Mécs Imre, a testület szabaddemokrata elnöke. Halálos fertőzés. A legutóbbi adatok szerint halottja is van a múlt heti budapesti szal- monellás fertőzésnek. Az eredetileg is kórházban ápolt, 80 éves szívbeteg férfi akkor evett a „mérgezett” levesből, amikor néhány napra hazaengedték. Szervezete annyira kiszáradt, hogy már nem tudtak rajta segíteni. A vizsgálat kiderítette, hogy a fertőzést okozó eperföldet emberi fekáliával öntözték. Ismétlők. Hétfőn több mint 3500 diák vett részt - hét tantárgyból - a közös írásbeli érettségi pótvizsgákon. A jelentkezők mintegy 80 százaléka olyan felvételiző volt, aki a május 20-ai matematika írásbeli feladatsorában előfordult előjelhiba miatt kérte a vizsga megismétlésének lehetőségét. Tizenegy, tíz- és kilencjegyűek lesznek az azonosítójelek Végéhez közeledik a számháború December végéig ugyan még használható a személyi szám, de már elkészült az új azonosítórendszer, amelynek országgyűlési elfogadásával pont kerül az évek óta húzódó ügy végére. Az új rendszerben minden magyar állampolgárnak három azonosítószáma lesz, mindegyik más-más célra. Az első a régi személyazonosító jel, amelyet az anyakönyvi és a népesség-nyilvántartás, a honvédelmi igazgatás, valamint a nyomozóhatóság, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség használ. A második a pénzügyi szervek, az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség és az önkormányzatok adóhatóságainál lesz ismert. A harmadikat, amelyet röviden taj-számnak neveznek, már megkaptuk. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az egészségügy általában már ezt használja. A régi személyazonosító jel a népesség személyi adatainak aktuális nyilvántartását teszi egyszerűbbé. Ezzel az állampolgároknak csak egy helyen kell bejelenteni a személyi adatokban és lakcímben történt változást. A második szám alapján az adóhatóság azonosítja ügyfeleit. Ez mintegy 7,5 millió polgárt érint, akik jelenleg is adózók, illetve öt évre visszamenőleg adót fizettek. Az APEH számukra szeptember 30-áig küldi meg az új adóazonosító jelet. A taj-szám - mint ismeretes - legfőképp az orvosi ellátáshoz nélkülözhetetlen. A személyazonosító továbbra is 11 számból áll majd, de az első számjegyek megváltoznak. Az adóazonosító tízjegyű lesz, a táj pedig kilenctagú szám. Mindemellett időnként a hagyományos személyazonosító adatok - családi- és utónév, születési idő és hely, anyja neve - is előelőbukkannak, például az útlevélkérelemnél vagy a gépjármű-vezetői engedélyek kiadásánál. Koós Tamás Újra támadt a Hezbollah. Öt izraeli katonát megöltek, hatot pedig megsebesítettek az Irán-barát szervezet gerillái egy hétfő reggeli rajtaütésben a dél-libanoni biztonsági övezetben. Az izraeli hadsereg válaszként ágyúzta a Hezbollah állásait. fotó: feb/reuter Már nem álom az államban: az ORFK-ban lesz a nagy ügyek kis szervezete A főnöki posztok száma nem nőhet Úgy tűnik, a központi nyomozóhivatal létrehozásának nagy vitát kavart terve - terv marad. Ám amióta a miniszterelnök elállt az ötlet megvalósításától, keveset hallani arról, mi lesz helyette. A hírek szerint az ORFK-n belül egy - központi bűnüldözési igazgatóság néven létrejövő - szervezet veszi majd fel a harcot a legsúlyosabb gazdasági bűncselekmények elkövetőivel. Gyekiczki András, a belügyminiszter kabinetfőnöke elmondta munkatársunknak: téved, aki azt állítja, hogy eddig semmi sem történt az úgynevezett „nagy ügyek” felderítésére. Utalt egyebek között a Kordax-ügyre, Stadler és Palotás cégeivel kapcsolatban elrendelt nyomozásra. A munka folyamatosságát megtörte ugyan a nyomozóhivatal körüli vihar, de folyamatosan gyűjtötték, s fel is dolgozták a parlamenti vitanapon és más fórumokon felvetődött több mint száz érdemi javaslatot, amelyek eredményesebbé tehetik a gazdasági bűnözés elleni fellépést. A tárca egyébként azt indítványozza, hogy az Országos Rendőr-főkapitányságon belül hozzanak létre új szervezetet, amely a nagy visszaélések feltárásért tevékenykedik. Mindezt úgy, hogy közben a vezetői posztok száma ne nőjön, de a munka hatékonyságához nélkülözhetetlen információ- áramlás megjavuljon. A BM és az ORFK vezetői minderről már közvetlen tárgyalást is folytattak. A kabinetfőnök emlékeztetett rá: a kormány már 1995- ben határozatot hozott a feketegazdaság visszaszorítására. A tapasztalatok szerint azonban a végrehajtás igencsak akadozik. Ezért most megvizsgálják a mulasztások okát, s konkrétan azt is, hogy az egyes tárcáknál kik, s miért nem oldották meg a nekik címzett feladatokat. Takács Mariann Kivonulnak, leszerelnek? Előzetes megállapodás született hétfőn a csecsen-orosz béketárgyalásokon az orosz haderő kivonásáról és a csecsen szakadár katonák lefegyverzéséről. Lapértesülések szerint két szakaszban valósítják meg a katonai megállapodásokat. Az orosz csapatok július 7-éig megszüntetik a csecsen települések körüli ostromgyűrűket. Július 7. és augusztus 7. között történne meg a szakadár csapatok lefegyverzése, illetve a hónap végéig az orosz csapatkivonás. Hozsahmed Jarihanov, a csecsen küldöttség tagja közölte: előzőleg még meg kell egyezni a politikai kérdésekben, így a hét végére kitűzött csecsen parlamenti választások elhalasztásában. Vlagyimir Zo- rin, az orosz küldöttség tagja közölte: számukra nem elsődleges a voksolás megtartása. A Moszkva-barát csecsen kormány viszont élesen ellenzi a szavazás elnapolását. Groznijban hétfőn robbanás történt a Moszkva-barát kormányzatnak helyet adó épület egyik szárnyában, de személyi sérülés nem történt. A városban csecsen fegyveresek 13 alkalommal nyitottak tüzet az orosz állásokra. Horn csúsztatással vádolja az ellenzéket Nem kellenek megszorítások A Ház tegnapi munkanapján a tárgysorozat megállapítása előtt Horn Gyula kért szót. A kormányfő visszautasította azokat az ellenzéki állításokat, hogy hazánkban a Kádár-rendszer restaurációja van folyamatban, s ma rosz- szabb az állampolgárok helyzete, mint 1994-ben volt. Épp ellenkezőleg: a paternalista, a teljesítménnyel alá nem támasztott állami tevékenység leépítése folyik. Az elengedhetetlen államháztartási reform következtében a társadalom sok tagja valóban vesztesnek érzi magát, de a pozitív változásokat is számba kell venni. A költségvetési hiány csaknem a felére csökkent, nőttek az ország devizatartalékai, megszűnt a devizavásárlás korlátozása, a pénzügyi-gazdasági helyzet ma már nem kritikus, s nincs szükség a fogyasztás további megszorítására. Kijelentette: folytatni kell a stabilizációs lépéseket, és jó néhány törvényt feltétlenül meg kell alkotni. Obstrukcióval, hazugságokkal és különféle csúsztatásokkal vádolta az ellenzéket, majd bejelentette: kész elszámolni - akár már szeptemberben - a kötelezettségekről, amelyeket a kormány vállalt. Az ellenzék elismerte a pozitív változásokat, de felhívta a figyelmet ezek árára, az infláció felgyorsulására, a beruházási, fejlesztési tevékenység visszaesésére. A Ház hozzákezdett tegnap a személyi szám helyébe lépő azonosító kód használatának részletes szabályozásához, majd folytatta a köz- és felső- oktatásról szóló törvények módosításának tárgyalását. S. Á. Hiányolják a jogi hátteret Kevés a középszintű kollektív szerződés Mindössze hat középszintű kollektív szerződést kötöttek tavaly Magyarországon a munkaadók és a szakszervezetek, holott' az 1990-es évek elején még minden esztendőben húsznál is több hasonló megállapodást írtak alá az érintett felek. A többi között ezt állapították meg tegnap az MSZOSZ tanácskozásán. Idén májusig szintén hat ágazati egyezséget hoztak tető alá. Ez látszólag némi előrelépést ígér. A helyzet azonban továbbra sem megnyugtató. A kormány hiába ösztönözné a kollektív szerződések megkötését, a munkaadók felemás magatartást tanúsítanak. Szavakban késznek mondják magukat az egyezségre, de visszavonulnak, amikor konkrét ügyekre kerül a sor. Az MSZOSZ szorgalmazza, hogy az érdekegyeztetés korszerűsítésével együtt őszig rendezzék a kollektív szerződések még hiányzó jogi hátterét. Ezért is voltak tanulságosak a tanácskozás külföldi vendégeinek felszólalásai. Ezekből kiderült, hogy például Olaszországban általában kétoldalú az országos érdekegyeztetés: csak a munkaadók és a szakszervezetek tárgyalnak egymással. A kormányt legfeljebb akkor vonják be a vitába, ha a partnerek nem tudnak dűlőre jutni egymással. Másik fontos tanulság: a munkavállalók képviselőit a mainál alaposabban kell felkészíteni az egyeztetésekre. Százezrek halnak bele a szülésbe Az amerikai gyerekek majdnem egynegyede szegény Napjaink egyik legszörnyűbb - s egyben legelhallgatottabb - tragédiájának nevezte a terhes és a szülő nők magas halálozási arányát Carol Bellamy, az ENSZ Gyermekalapjának főigazgatója. A nemzetek fejlődéséről készült UNICEF-jelentést ma mutatják be Párizsban. Szerte a világon évente 600 ezer nő hal meg terhesség és gyerekszülés közben - áll a dokumentumban, amely az idén az anyai halandóság növekedését, a gyerekek rosszul tápláltságát és a szegénységet állította a figyelem középpontjába. Orvosi segédlet nélkül elvégzett, művi vetélés következtében 75 ezren vesztik életüket, vagy válnak gyógyíthatatlan beteggé, nyomorékká. A fejlődő országokban élő felnőtt nők egynegyede szenved olyan kórban, amely terhesség vagy szülés következtében alakult ki. Az UNICEF véleménye szerint a családtervezéshez nyújtott támogatással és a viszonylag kevés pénzből megszervezhető nőgyógyászati ellátással jelentősen csökkenthető lenne a drámaian magas halálozási és megbetegedési arány. A világ rosszul táplált gyerekeinek a fele három ázsiai országban él: Bangladesben, Indiában és Pakisztánban. A nemzetközi szervezet, amely élenjár a legrászorultabb régiók hosszú távú segélyezésében és támogatásában, jelentésének jó részét most a fejlett világ vizsgálatának szenteli. Tizennyolc ipari országban végzett felmérései szerint az Egyesült Államokban a legmagasabb a szegénységben élő gyermekek aránya (22 százalék), míg a legalacsonyabb Skandináviában (3 százalék). Ausztráliában, Kanadában, Írországban és Izraelben a nyomorszinten élő kiskorúak aránya egyaránt meghaladja a 10 százalékot. A tizenévesek Oroszországban követik el a legtöbb ön- gyilkosságot, s ott szenvedik el a legtöbb közlekedési balesetet. Finnországban dohányoznak a legtöbbet és Japánban szülnek a legkevesebbet. Halmai Katalin Ha kedd, Kiskegyed! • Első nyaralás az ősök nélkül • Az elfeledett gézengúz • A gengszter maradjon is gengszter • Tolókocsin a Nap felé • Rejtvénymelléklet 1 millió és 444 444 forint nyeremény Kiskegyed a legolvasottabb női magazin JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Baranyi György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564. Kunszentmárton. Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445. Törökszentmiklós. Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133