Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-07 / 287. szám

1995. december 7., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Szolnokon is árva lesz a katedra (Folytatás az 1. oldalról) szám alattit) újítanak fel, illetve különböző lakásépítési projek­tek megvalósítást ösztönzik. Várhegyi Attila beszámolt arról is: az önkormányzati jo­gosítványokkal élve, megkeres­ték Dunai Imre ipari és keres­kedelmi minisztert, hogy alkos­son rendeletet a vendéglátó- ipari egységek nyitva tartásáról, valamint az önkormányzat ez­zel összefüggő hatósági szere­péről. Jelenleg ez a terület a jogszabályok tengerében ren­dezetlen, és a városban is több helyen - a Kossuth téren, a Po­zsonyi út és Árkád-sor környé­kén - okoz gondot. Ritka téli baleset a 4-es úton Tegnap délután a 4-es számú főúton egymással szembe haladt két jármű, egy IFA tehergépkocsi, va­lamint egy Moszkvics sze­mélyautó. A Moszkvics tetejére fa­gyott jégtáblát a szél föl­tépte, és az a levegőben pö­rögve, nekicsapódott a szemből ékező IFA szélvé­dőjének, melyet beszakított, és súlyos fejsérülést okozott a tehergépkocsi vezetőjé­nek. A távközlésben fehér folt a Tiszazug (Folytatás az 1. oldalról) száznál több előfizető kap tele­font tizenkét községben és vá­rosban, például Szolnokon, Cserkeszőlőn, Kengyelen. Rá- kóczifalván az elmúlt évben üzembe helyezett kihelyezett központ jelenleg telített: bőví­tésre a következő évben lehet számítani. Mattfűn (csakúgy, mint a szolnoki Széchenyi-la- kótelepen) minden igényt ki­elégített a Matáv; nincs fizető­képes kereslet. Az idén a magánigénylők be­lépési díja egységesen 30 ezer forint plusz áfa (vagyis 37 500 forint). A távközlésben érdekelt cégek - köztük a Matáv - jelen­leg tárgyalnak a minisztérium­mal a telefonhasználati, illetve a beszélgetési díjak változásá­ról. Vannak olyan települések (például Törökszentmiklós, Mezőtúr, Öcsöd), ahol koráb­ban a Kőrös-Kom „működött”, s az önkormányzatok e cég ne­vében szedtek be pénzt a tele­fonra. Ezeket az igényeket is a Matáv fogja teljesíteni; az igénylőknek a korábban befize­tett pénz, illetve a 37 500 forint közötti különbséget kell fedez­niük. Balogh Imre hangsú­lyozta: ha valaki szeretne tele­font igényelni, érdemes ezt mi­nél hamarabb megtenni, főleg azért, mert egy kormányrende­let szerint az igényeket idő­rendben kell teljesíteni. Emel­lett pedig a tervezés miatt is fontos a Matáv számára az igé­nyek pontos ismerete. -csr­Számot ad a kamara Nincs szomorúbb dolog a gyermekek életében, mint amikor az ünnepek bármelyikét a kórházban kényszerülnek tölteni. A Jász-Ker Kft. dolgozói már hagyományként tegnap Mi­kulás-csomagokkal lepték meg a Hetényi Géza Kórház gyermekosztályának kicsiny lakóit, enyhíteni próbálván a gyermekek szomorúságát a családtól való távoliét miatt, fotó; barna Kunhegyes és Karcag együtt A karcagi képviselő-testület az 1995. december 31-ével átala­kuló megyei víz- és csatorna­művek rt. átalakításával kap­csolatos városi teendőket még tavasszal meghatározta. Akkor még úgy volt, hogy Kar- cag-Kunmadaras-Kunhegyes alapít regionális kft.-t. Időköz­ben Kunmadaras az önálló te­lepülési üzemmód mellett dön­tött, így a másik két település alapítja meg a régiós kft.-t. A karcagi városatyák az el­múlt héten megalkották a hatá­rozatot a Nagykun Víz- és Csa­tornamű Kft. alapításáról, Kunhegyes önkormányzatával. A kunhegyesiek is hasonlóan döntöttek erről a napokban. így az 1996. január 1-jén induló kft.-be, mely határozatlan időre alakul, a két várost megillető vagyont az rt.-ből apportként beviszik a települések. A társaság ügyvezetője egy­éves időtartamra Koncz Sándor lesz. Kunhegyesen a szennyvíz- tisztító Abádszalókkal közös, így mint Baranya Pál jegyzőtől megtudtuk, azt továbbra is a Tiszavíz Kft. működteti. A társaság tevékenységi kö­rében a víztermelés, -kezelés és -elosztás mellett a települési hulladékok kezelése, köztiszta­sági tevékenység is szerepel a szennyvízelvezetés és -kezelés, valamint például egyéb gépek és berendezések kölcsönzése is. Fogyatékos az adórendszerünk Ha az APEH-en múlna az adórendszerrel kapcsolatos jogalkotás, sok minden másképpen történne - derült ki a szolnoki Hozam Klub tegnapi rendezvényén, ahol dr. Vámosi Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal adónemek főosztályának ve­zetője tartott előadást az adótörvények tervezett változásáról. Ne legyen többé sóhivatal A megyei kereskedelmi és iparkamara működésének első évéről szóló számvetést hallhat­tak az érdeklődők tegnap Szol­nokon, a Technika Házában. A szervezet megyei titkára, dr. Kerékgyártó Imre tájékoztatta az érdeklődőket a kamara szer­vezésének kezdeti lépéseiről. Többek között megemlítette, hogy ’95 a kamara indulásának, működése megszervezésének, a tagság számbavételének, illetve a kamarai szolgáltatások elindí­tásának az éve volt. Elmondta, hogy a kormányzat által vállalt garanciákból nem sok valósult meg. A törvényeket módosítani kellett, és sajnos a létfenntartás érdekében már a ’95. évben el kellett kezdeni a tagdíjak szám­lázását. A közjogi feladatok átadása is, úgy tűnik, várat magára, ezek nélkül pedig fennáll annak a veszélye, hogy a közvéle­mény amolyan sóhivatalnak vélje a kamarát. A beszámoló­ból megtudtuk, hogy nyolc-tíz ilyen feladatkör átvételére ké­szül a szervezet. Ezek között például szerepel a vállalkozói engedélyek ki­adása, melyet a titkár vélemé­nye szerint a kamara gyorsab­ban, rugalmasabban és gazda­ságosabban meg tudna oldani. Igényt tart még arra is a keres­kedelmi és iparkamara, hogy az elkülönített állami pénzalapok felosztásába is legyen beleszó­lása. Több pénzt kapott, aki hátrább végzett... Operából profik a tiszapartis lányok Az „operatudóeok”: (balról) Csömör Szilvia, Nagy Krisztina, Kele Ágnes, Rimóczi Mónika, Annák Ágnes. (Igazoltan távol: Szabó Leonóra) fotó: bs A szolnoki Tiszaparti Gimná­zium és Egészségügyi Szakkö­zépiskolában már hagyományai vannak az ének-zenekultúrának és -oktatásnak. Több műit húsz éve működik az ének-zene tago­zat, amelyen jelenleg is 118 diák tanul, mintegy bázisát képezve a város énektanár-, illetve kórus- tag-utánpótlásának. A zenei ne­velés eredményességét mutatja az iskola IV. D osztályos diákjai­nak szép sikere az országos zenei műveltségi versenyen. A csapatot alkotó hat lány - Kele Ágnes, Csömör Szilvia, Rimóczi Mónika, Annák Ágnes, Nagy Krisz­tina, Szabó Leonóra -, illetve fel­készítő tanáruk, Bartáné Góhér Edit elmondták, hogy a decemberi 2-i, a Magyar Rádióban lezajlott Játsszunk operát! című verseny volt az 1993-ban kezdődött vetél­kedés országos zárófordulója. A versenyt természetesen alapos és igen sokoldalú felkészülés előzte meg, hiszen a megadott Wagner-, Mozart-, Gershwin-, Erkel- és Rossini-operák történelmi, képző- művészeti, irodalmi hátteréről, a partitúráról, sőt a kosztümökről is a legmesszebbmenőkig mindent tudni kellett. A rádió 6-os stúdiójában meg­rendezett versenyt - melyen öt csapat vett részt - egyenes adásban sugározta a Bartók rádió, s a zsűri­ben olyan kiválóságok foglaltak helyet, mint Andor Éva és Sólyom Nagy Sándor operaénekesek, il­letve Oberfrank Péter, az Operaház karmestere. A diákoknak - akik­nek a zenével a jövőre nézve is komoly terveik vannak, az egyet­len Nagy Krisztina kivételével, aki jogász szereme lenni - többek kö­zött zene-, illetve kottarészletekből kellett operákat felismerni, előadni, s ehhez kapcsolódtak a szerteágazó kérdések - jegyzethasználat nélkül. A csapat a Magyar Operabará­tok Egyesülete, a városi önkor­mányzat, illetve a Versenyképes Tudásért Alapítvány pénzjutalmá­ban részesült, összesen 80 ezer fo­rint értékben. Sajnos öröm az ürömben, hogy a rádió anyagi okokból nem tudott nagyobb díjat felajánlani, s az is tény, hogy a hát­rább rangsorolt csapatok közül többen is nagyobb pénzösszeghez jutottak (többek között a városi ön­kormányzatok révén), mint a nyer­tes szolnokiak. A győzelem azon­ban - talán emiatt is - valóban er­kölcsi értékű... B. Gy. A szakember bevezetőjében megemlítette: az adótörvények parlamenti végszavazása még nem zajlott le, csupán az új sze­mélyijövedelemadó-táblákra adta áldását az Országgyűlés, tehát még több ponton várhatók módo­sítások. Az általános forgalmi adó rendszerében alapvető változás nem lesz, néhány termék azonban átkerül a 12 százalékos csoport­ból a 25 százalékos kulcs alá, és fordítva. A társasági adó mértéke szintén nem változik, ám a vál­ságövezetekben számos kedvez­ményre lehet számítani (megyénk nem tartozik ide). Az adórendszer legnagyobb hibája, hogy az adóalaphoz kap­csolódik a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség - mondotta dr. Vámosi Nagy Sza­bolcs. Az APEH-nek az az érdeke - folytatta hogy minél alacso­nyabb legyen az adókulcs. A költségvetés kiadásai azonban nem állnak arányban a bevételek­kel, így emelni kell az adótétele­ket. Az osztalékadó továbbra is 10 százalék marad, a kamatadó pe­dig 0. Az egyéni vállalkozókat is érinti bizonyos kedvezmény, így például tartalékalap-számlára te­hetik a beruházásra szánt pénz­eszközeiket, tehát adómentesen takarékoskodhatnak. Megmarad a befektetési adóhitel rendszere, valamint az alapítványbefizetés adókedvezménye, az önsegélyező „trükkök” kivételével. Sokakat érinthet, hogy adókedvezmény jár jövőre a már meglévő lakásra felvett pénzintézeti hitelek tör­lesztőrészleteire is. L. Z. Samsung-karácsony ajándék CD-vel (Folytatás az I. oldalról) hétfőn este 7-órakor kezdődik a Samsung-karácsony a szolnoki sportcsarnokban. Belépéskor mindenkinek jár a CD-lemez és egy sorsjegy a későbbi szeren­cséhez, amire azért várni kell egy kicsit. Persze a várakozás igen kellemes lesz, Benkő László lézershow-ja, valamint Forgács Gábor és Beregi Péter (mindketten a Mikroszkóp Színpad művészei) szórakoz­tatja a publikumot. Közben megtekinthető a szupertévé - és meg is nyerhető! Az est legizgalmasabb része a sorsolás lesz. A legszerencsé­sebb hazaviheti a 260 ezer fo­rint értékű televíziót, egy má­sik szerencsés videokamera tu­lajdonosa lesz, a harmadik pe­dig mikrohullámú sütőt vehet át. A Samsung cég vezetése a házigazda városról sem feled­kezett meg - Szolnok is kap egyet a világ legjobb tévéjéből. Azt, hogy hol helyezik majd üzemben, a városi önkormány­zat fogja eldönteni. A sajtótájékoztatón elhang­zott: Szolnok nem véletlenül lett a „keret” tagja, hanem a Samsung-futás lebonyolításá­nak jó színvonala alapján esett rá a választás. Természetesen hétfőn telt házat remélnek a szervezők - erre a vonzó prog­ram és az értékes nyeremények ismeretében minden esély megvan. BI. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei pedagógus képzőművészek kiállítása Szolnokon, a Tiszaparti gimnáziumban látható. Az érdeklődők december 22-ig nézhetik meg, a hétvége kivételével. fotó; mészáros Kártyavetés a szolnoki Boszorkaboltban Boszorkánynak születni kell Teri boszorkányhoz elég nehéz volt közel jutni, mert a boltban egy tűt sem lehetett volna elej­teni, annyi érdeklődő vette kö­rül.- Húsz éve egyedül élek. Gyakran jönnek hozzám házas­párok, és tanácsot kémek tőlem - jellemezte Teri boszorkány a munkáját. - Mindig abba aka­rom hagyni, de a lányom kérlel, hogy anyu, ne hagyd abba, mert ez a küldetésed.-ö tudja, hogy boszorkány vagy?- Persze. O már pici kora óta profi, képzeld el. Ránézünk va­lakire, és egyet gondolunk.- Kiből lehet boszorkány?- Arra születni kell.-Akkor én ne reményked­jem?-Ezt nem lehet csak úgy megtanulni.- Azért te is tanultad valaki­től.-Persze, volt egy idősebb asszony, akihez eljártam, és egyszer azt mondta: látom, van hozzá tehetséged, én majd meg­tanítalak.- Magadnak is kiveted a kár­tyát? Mit csinálsz, ha rosszat jósolsz?- Elviselem. Amit megjóso­lok, az vagy aznap jön be, vagy három hét múlva, de biztos, hogy bejön.- Hogy érzi meg magában az ember ezt a tehetséget?-Például rájöttem, hogy is­merem az emberek gondolatait, tudom, hogy egy bizonyos helyzetben mit fognak mon­dani. És mindent megálmodok, kristálytisztán.-És mit teszel, ha rosszat kell mondanod valakinek?- Látom én, hogy kinek mit lehet elmondani.-Mire kíváncsiak általában az emberek?-A szerelemre. Persze in­kább a nők. A férfiak a pénzt, a karriert, az egzisztenciát tartják a legfontosabbnak. Sajnos, az a nő is ritka, aki a családot, a gye­reket helyezi előtérbe. Nagyon nagy szükség lenne jó anyákra, de ez itt nem nagyon jellemző. Kiabálnak a gyerekkel, megve­rik. Lapunknak is vettettünk kár­tyát. Az első lap, amelyik ,.ki­jött”, változást jósolt az Új Néplap életében... P. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom