Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-07 / 287. szám
2. oldal Világtükör 1995. december 7., csütörtök Két nap, sok száz külföldi vendég Gépkocsit csak a delegációvezetők kapnak A Budapest Kongresszusi Központban már minden készen áll az EBESZ csütörtökön kezdődő külügyminiszteri értekezletére. A találkozó résztvevőinek névsora ugyanakkor az utolsó percig bizonytalan: a NATO boszniai akcióját megelőző tárgyalássorozat miatt a diplomaták szüntelenül ingáznak az európai fővárosok között. Kovács László magyar külügyminiszter és Sergio Balanzino megbízott NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben aláírta a boszniai béketeremtő műveletek végrehajtását segítő NATO-magyar áthaladási egyezményt. A délszláv misszióban részt vevő mintegy 60 ezer fős béketeremtő erő számottevő hányadát majd csak a műveleti tervek hatálybalépése után, és a műveletek tényleges megkezdésekor telepítik a térségbe. Megerősítette a NATO bővítésével szembeni orosz ellenvéleményt Andrej Ko- zirjev orosz külügyminiszter az Észak-atlanti Együttműködési Tanács plenáris ülésén. Ezzel egy időben a kelet-európai partnerországok üdvözölték a bővítés ügyének a napirenden maradását. Magyar kitüntetést vett át szerdán a varsói magyar nagykövetségen Adam Michnik lengyel közíró, politikus, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője. A kiemelkedő közéleti személyiségnek Göncz Árpád köztársasági elnök a Nagy Imre Emlékplakettet adományozta. A kitüntetést Hárs Gábor nagykövet nyújtotta át. A bős-nagymarosi vízlépcső helyébe előbb vagy utóbb megépül a vízlépcső alsó fokozata, jóllehet, ma még nem mondható meg, hogy erre a Duna magyar, vagy közös magyar-szlovák folyamszakaszán kerül-e sor - nyilatkozta a szlovák rádiónak Július Binder, a bősi erőmű szlovák beruházási igazgatója. Február végéig Francia- ország befejezi szeptemberben elkezdett kísérleti atomrobbantási sorozatát - jelentette be szerdán Charles Miliőn francia védelmi miniszter. Franciaország eredetileg nyolc atomkísérletet akart végrehajtani, ám Jacques Chirac nemrégiben bejelentette, hogy valószínűleg csak hat robbantásra kerül majd sor. Ebből eddig négyet hajtottak végre a csendes-óceáni kísérleti telepen. A betegeskedő Fahd szaűd-arábiai király kedden késő este megjelent a rijádi televízióban, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megnyugtassa honfitársait: nincs komoly baja. Az uralkodót a múlt héten szélütéssel szállították kórházba. Warren Christopher amerikai és Malcolm Rifkind brit külügyminiszter távolmaradása szinte biztosra vehető - tudtuk meg szerda este a külügyminisztériumban. Az ötvenhárom országot képviselő vezető diplomatákkal több száz fős kíséret érkezik a magyar fővárosba. A delegációk egy része már szerda este elfoglalta szálláshelyét, a többiek csütörtök reggelre ígérték érkezésüket. A küldöttségek budapesti szálloTöbb száz, sőt egyes források szerint több ezer mudzsahed - az iszlám szélsőséges, fegyveres harcot is vállaló híve - érkezett az évek során Boszniába, hogy hittestvéreiket támogassák. Főként Iránból, Líbiából, Egyiptomból, Pakisztánból, Szaúd-Arábiából és Afganisztánból jöttek. Egy részük a hazai hatóságok hivatalos vagy félhivatalos segítségével érkezett, mások a militáns, kormányellenes erők támogatásádákban laknak, a hotelek nevét - biztonsági okokból - nem közük a sajtóval. A külügyminisztérium csak a delegációvezetők részére biztosít gépkocsit, a kíséret tagjainak szállításáról az érintett nagykövetségek gondoskodnak. A megnyitó napján Kovács László külügyminiszter munkaebéden látja vendégül kollégáit a Hilton Szállóban. Este a Parlamentben Göncz Árpád köztársasági elnök ad fogadást a résztvevők tiszteletére. val vállalták a „szent háborút” idegen földön. Ezek a vakmerő harcosok hajlamosak az öngyilkos, ka- mikazeakciókra. Ä legutóbbi súlyos összetűzés november vége felé, Tuzla környékén történt, amikor tüzet nyitottak ENSZ-járművekre. A brit katonák visszalőttek és egy támadót megöltek. Ezután társai bosz- szúból meggyilkolták a 43 esztendős William Jeffersont, akit angolnak hittek, pedig a civil Az EBESZ-konferencia napirendje meglehetősen feszes, hiszen a diplomatákat péntek délután már London várja, a boszniai rendezés polgári vonatkozásairól rendezendő nemzetközi értekezletre. A magyar külügyminiszter, ha ideje engedi, néhány kétoldalú találkozót is beiktat a programjába, majd a brit fővárosba repül. Állítólag svájci kollégája fölajánlotta: szívesen elviszi Londonba tartó különgépén. Az EBESZ budapesti tanácskozásáról százötven magyar és mintegy kétszázötven külföldi újságíró tudósít. Számukra a kongresszusi központ közelében fekvő MOM-szék- házban alakítottak ki sajtóközpontot. Halmai Katalin amerikai Camdenből, emberbaráti megbízatással érkezett Boszniába. A bosnyák hatóságoknak természetesen felettébb kellemetlen volt az ügy, és az állítólagos gyilkosokat, három személyt, rövid úton kivégezték. A példaállítás egyik oka lehet az is, hogy éppen Tuzlában lesz az amerikai katonai övezet főhadiszállása. Sokan azzal igyekeznek kisebbíteni az iszlám önkéntesek jelentette veszélyt, hogy felszerelésük csupán kézi fegyverekből és páncéltörőkből áll. De ez a fegyverzet éppen elegendő elszórt terrorista cselekmények elkövetéséhez. Réti Ervin Hótakarítás a szarajevói repülőtéren. Harminc centiméter csapadék esett a bosnyák fővárosban, a hótakaró befedte a fő közlekedési útvonalakat és a repülőteret is. A zord időjárás késlelteti a NATO-előőrsök érkezését. fotó: feb/reuter Veszélyeztethetik-e a törékeny békefolyamatot az iszlám önkéntesek? Mudzsahedkockázat Boszniában A daytoni megállapodást parafáló elnökök biztosítékot vállaltak, hogy a békefenntartó erőkre nem leselkedik majd veszély. A legfőbb kockázati tényezőket talán sikerült is kiiktatni. De nemcsak a heveskedő boszniai szerb vezetők és csoportok adhatnak okot nyugtalanságra, hanem az iszlám önkéntesek is. Hírháttér Felnőtt a szervezet Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szen’ezet (EBESZ) az egyetlen olyan regionális tömörülés, amelynek egyaránt tagjai a NATO-államok és Oroszország. A szervezet, amely a hetvenes évek első feléhen jött létre, mint a kelet-nyugati párbeszéd állandó fóruma, az esztendők során fokozatosan bővítette tevékenységi körét, és tavaly, az állam- és kormányfők budapesti csúcsértekezletén nevet is változtatott. Az EBEÉ, majd EBESZ működése a 1989-90-es évek fordulóján teljesedett ki, s vált olyan összeurópai, ma már 53 tagállamot számláló szervezetté, amely a biztonsági, a politikai kérdések mellett foglalkozik a földrész humanitárius, emberjogi kérdéseivel. Legfontosabb feladatának a válságok megelőzését és kezelését tartja. E tevékenységét számos intézmény segíti. Az EBESZ jelenleg tíz missziót tart fenn a délszláv térségben és a volt Szovjetunió területén. Január 1-jén a magyar külügyminisztert svájci kollégája váltja föl az EBESZ soros elnöki posztján. Jövőre, a szervezetet irányító hármas tagjaként vehetünk részt a döntéshozatalban. Nehéz idegenben élni Befogadók és befogadottak Nyugaton Isztambul után Berlin a második legnagyobb török város Európában. Bosznián kívül pedig Németországban él a legtöbb bosnyák. A nyolcvanmilliós szövetségi köztársaság által befogadott 6,9 millió külföldinek mintegy harmada török, a bosnyá- kok aránya húsz százalék. A törökök évtizedek óta jól érzik magukat német földön. Ma már nem csupán segéd- és kisegítő munkát végeznek, sikeres vállalkozók, orvosok, mérnökök, politikusok is vannak köztük. A 672 tagú Bundestagban például egy török család gyereke, a 30 éves Cem Özdemir képviseli a ba- den-württembergi zöldeket. Az egyaránt 58-58 milliós Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország földjén jóval kevesebb idegen él. Az egykori gyarmattartó-alattvalói viszony is közrejátszik abban, hogy Frankhonban 3,6, Albionban 2,1, Itáliában viszont nem egészen egymillió a külföldi. A briteknél a többség indiai, a franciáknál algériai, az olaszoknál meglehetősen vegyes a kép: délszláv, albán, etióp egyaránt él. A tízmilliós Belgiumban kis híján egymillió, a nála másfélszer népesebb Hollandiában viszont csupán 780 ezer az idegen bevándorló. A hagyományos befogadó országok közül a legtöbb külföldi a 6,8 millió lakosú Svájcban él: 1,26 millió, ami azért meglepő, mivel Svájc a közhit szerint elzárkózik az idegenektől. FEB Együtt a Juppé-lányok Kormányülés helyett traccsparti A gyengébbik nem nyolc képviselője ülte körül minap az asztalt Párizs egyik előkelő éttermében. A pincér felismerte őket, így hamar híre ment a különös találkozónak. A hölgyek nem is olyan régen még miniszterek voltak a Juppé-kormányban, de a kabinet átalakításakor menesztették őket. Elnökválasztási kampánya során Chirac hangzatos ígéreteket tett a választók immár 53 százalékát kitevő nők helyzetének javítására. így az első, elnöki ihletésű kormányban tizenkét hölgy foglalt helyet, minden bizonnyal egyfajta rekordot állítva fel. A „Juppé-görlök” nem szerepeltek le a kormány addigi 170 napja alatt, sőt általában azoknak a tárcáknak volt a legjobb a megítélésük, amelyeket ők vezettek. Az azóta megújult kormány ideje alatt bekövetkezett súlyos konfliktusok, a Franciaországot megbénító, elhúzódó sztrájkok még meg is erősítik ezt az érzetet. A leváltott miniszternők elhatározták: a jövőben rendszeresen találkoznak és készülnek új, lehetséges politikai szerepeikre is. Juppé miniszterelnöknek viszont sikerült leküzdenie magát a francia népszerűségi lista, a Top 50 utolsó, ötvenedik helyére. Ferenczy Europress Karácsonyfa New Yorkban. Az amerikai nagyvárosban hagyományosan a Mikulásünnep előestéjén gyúlnak ki a fények a Rockefeller Központ közelében fölállított mindenki fenyőfáján. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a karácsonyi készülődés. fotó: feb/reuter A japánok nem tudták megfejteni a navajók nyelvét Indián kód a világháborúban Az arizonai Flagstaff egyetemén, egy indián rezervátum mellett a minap avatták fel azt az emlékművet, amelyet az amerikai hadsereg navajo alakulatának szenteltek. A tengerészgyalogosoknál a második világháborúban négyszáz indián szolgált: ők garantálták a Csendes-óceánon a hírközlés biztonságát. A navajók külföldiek által alig elsajátítható nyelvükön adták le a rádiós üzeneteket, amelyekkel teljesen megzavarták a japánokat. Az akciósorozat legnagyobb teljesítménye a stratégiailag fontos Ivó Jima 1945 februári elfoglalásához fűződött. Az előkészületek során nyolcszáz navajo nyelvű utasítással adták meg a pozíciókat, kértek erősítést. A japánok a háború végéig nem tudták megfejteni a kódot. A legnépesebb indián törzs nyelvét azért is nehéz megérteni, mert az alig érzékelhető kis szünetek a szavaknak egészen más értelmet kölcsönöznek. A csín szó például fát vagy törzset jelent, de a „cs” hang után beiktatott kis szünet révén már csontot. A csendes-óceáni háborúban csaknem minden tengerészgyalogos századnak megvolt a maga navajo kódbeszélője, aki az 508 szóból álló kódot használta, természetesen navajo nyelven. Minden kódbeszélő mellé testőrt is állítottak, mert a tengerészgyalogosok a navajó- kat kezdetben japánoknak nézték, s egyiküket meg is ölték. Minthogy a második világháborút kis szünet után követte a hidegháború, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra számított, hogy még szükség lehet a navajo kódbeszélőkre. Továbbra is titok maradt a navajokód. Létezéséről 1969- ben tettek először említést. Később Reagan elnök nyilvánosan megdicsérte, s megköszönte a navajók tevékenységét. Az emlékmű minapi avatásán parádés látványt nyújtottak az indián világháborús veteránok - sárga selyemingben, türkizzel díszített övvel és vörösarany sapkában. Makai György JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítóinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133