Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-06 / 286. szám
1995. december 6., szerda Az Új Néplap Mezőtúron 7. oldal Bemutatkozott Hágában a Képzőművészeti Alkotótelep Göncz Árpád adta át , Györfi Sándor alkotását November 23-24-én, a Hágában megrendezett Global Panel nemzetközi gazdaságpolitikai konferencia keretében a mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Első alkalommal került sor arra, hogy a művésztelep hazánk határain kívül is kiállíthasson, ami a jövőre nézve rendkívül jelentős esemény. A konferencia két helyszínén voltak láthatóak az alkotások, a nemrégen épült új hágai városházán, valamint a magyar vacsora helyszínén, a Promenado Hotelben. Mezőtúr Művészeti Alapítványának ajándékát - Győrfi Sándor szobrászművész „Turini remete” című alkotását - Göncz Árpád köztársasági elnök nyújtotta át a hágai polgármesternek. A kiállításon Győrfi Sándor, Illyés Antal, E. Lakatos Aranka szobrászművész, Balogh Géza, Fazekas Magdolna, Meggyes László, Székhelyi Edith, Rékassy Eszter és Lóránt János festőművész, valamint az ez évi mezőtúri alkotótelepen részt vevő holland vendégművészek - Allart Lakke és Lous Stuijfzand - mutatkoztak be alkotásaikkal. A kiállított kollekció előreláthatóan 1996. március végéig marad Hollandiában, s ott először Hágában a magyar nagykövetség kereskedelmi kirendeltségén, majd különböző magángalériákban kerül a közönség elé. A kiállítás Simon Imre, a hágai magyar nagykövetség kereskedelmi kirendeltsége gazdasági és kereskedelmi tanácsosa, valamint a Mas- ped-Trias Kft. segítségével jött létre. Benzinről gázüzeműre Az Agroszolért-Agrárudvar átalakítja az autókat A Petőfi rádió Suli-Só című műsorában ma a Teleki Blanka Gimnáziumot mutatják be. A műsorsorozatban olyan intézeteket választanak ki, amelyekben érdekes, színes, tartalmas diákélet van. fotó: mészáros Fejlesztik a telefonhálózatot A Matáv októberben kezdte el a mezőtúri telefonhálózat kiépítését. A miskolci Hálép Kft.-t bízta meg a kábelfektetés munkálatainak elvégzésével. Új szolgáltatással bővítette tevékenységi körét a mezőtúri Agroszolért-Agrárudvar. A hét elején adták át azt a szerelőműhelyt, ahol a benzinüzemeltetésü jármüveket gázüzeműre alakítják át a kft. munkatársai. Az átállítás után szükséges gázkút működik. Berényi János igazgató elmondta, hogy a gázüzemű működtetés jóval gazdaságosabb, hiszen a mostani energiaárakat figyelembe véve a gázüzemű gépkocsiknál a megtakarítás mintegy 25 százalék kilométerenként. Az átállítás költsége az igénybevételtől függően 16-20 ezer kilométer után megtérül. A cég által beszerelt szettekre egy év garanciát vállalnak. Szolgáltatásaik közé tartozik az átszerelés utáni vizsgáztatás, a zöldkártya, a gázüzemű gépkocsik időszakos javítása, karbantartása. A kft. profiljába tartozik a mezőgazdasági gépek értékesítése. A gépvásárlók számára új, kedvezményes feltételekkel traktorvásárlási akciót hirdetett. A banki fedezetet maga a megvásárolandó traktor értéke jelenti. A felvehető hitel összege 100 ezer és maximum 3 millió forint között van. Az évi kamat 32 százalék, melynek 70 százaléka visszaigényelhető. Programajánlat, ügyeletek A polgármesteri hivatalban 1995. december 23-tól 1996. január 2-ig ügyelet működik. Ezen időszakban is folyamatos az anyakönyvi és szociálpolitikai ügyintézés, a beadványok átvétele és a hóügyelet. Marhalevél-kezelés: december 29-én 8-tól 12 óráig. Készüljünk együtt az ünnepre címmel a mezőtúri művelődési házban a gyermekkönyvtár szervezésében ünnepi programok várják az érdeklődő gyerekeket. December 6-án délután fél 3-kor karácsonyi képeslap készítésével foglalatoskodnak az ügyes kezű gyerekek. December 13-án délután Luca-napi jóslások kicsiknek és nagyoknak. December 14-én és 15-én 14.30-tól papírcsillagok hajtogatása. December 18-án, 19-én és 21-én délután fél háromtól mézes díszek készítése és díszcsomagolások. December 22-én 10 órakor az adventi játék eredmény- hirdetése. Visszatérés a szülővárosba Mezőtúron a Móricz Zsigr mond Könyvtár és Közösségi Házban látható Mol- námé Bíró Mária szolnoki festő kiállítása. A megnyitón dr. Gombás István mondott beszédet. A festő Mezőtúron született, Szolnokon általános iskolai tanár, matematika-rajz szakos. Az alkotómunka számára kiegészítője volt a tanításnak. Foglalkozik grafikával, akvarellel, pasztelltechni- kával. Néhány éve az olajfestést műveli a legszívesebben. Főképp csendéletet és tájképeket fest. Szándéka a harmónia keresése. Képei témaválasztásában is gyakran megjelenik a „gyökerekhez” való visz- szatérés, az alföldi táj, a tanyák, a vízpart megjelenítése. A kiállítás megtekinthető: 1996. január 10-ig hétköznap 9-től 18 óráig, szombaton 9-től 12-ig. Segítség az újvárosi tanulóknak A mezőtúri hagyományőrző klub jótékonysági estet rendezett, melynek bevételét az Újvárosi Tanulók Jövőjéért Alapítvány javára ajánlották fel. A műsoros esten részt vett a Búzavirág népdalkor, a városi nyugdíjasklub, a hallássérültek klubja, a Szivárvány citerazenekar, valamint a szervező hagyomány- őrző klub. Az alapítvány az oktató-nevelő munkához szükséges feltételekhez ad segítséget, konkrétan számítógép-vásárláshoz, taneszközök beszerzéséhez, sport- és kulturális rendezvények támogatásához. Az első ütemben a Garibaldi utca-Rákóczi út által határolt területen, valamint az Ifjúsági lakótelepen mintegy négy kilométer hosszon, a második ütemben a Sugár út és a Földvári út környékén 15 kilométer hosszúságban fektetik le a kábeleket. A mezőtúri vasútállomás épülete ebben az évben ünnepli építésének századik évfordulóját. A hosszú évek során az épület elöregedett, szükségessé vált a teljes felújítása. Az 1986-ban műemlék jellegűvé nyilvánított épület felA Béres-pezsgőtabletták korszerű táplálkozáskiegészítő készítmények, amelyek közül a Béres Vitaiint felnőtteknek fejlesztették ki a Béres Rt. kutatói. De vajon miért? - fordulok dr. Lex Lászlóhoz, a pezsgőtabletták egyik „atyjához".- Dr. Béres József, a Béres Csepp Plusz megalkotójának alap- gondolata volt, hogy a civilizáció káros hatásai miatt a táplálékainkból hiányzó létfontosságú anyagok pótlásával segítsük szervezetünket egészségünk megőrzésében. E gondolat szellemében került sor a Béres Vitaiin kifejlesztésére. Béres doktor több évtizedes kutatási eredményei mellett táplálkozás-tudományi ismereteket is felhasználtunk és figyelembe vettük a - sajnos meglehetősen rossz - hazai táplálkozási szokásokat. A jelenlegi készültség 60 százalékos, a munkálatok ütemezését nagybán befolyásolja az időjárás is. A Matáv tájékoztatása szerint a jövő év első feléig minden igénylőt szeretnének bekapcsolni a hálózatba. Ez év végéig mintegy négyújítási tervét 1987-ben a MÁV Szegedi Igazgatósága készítette el. A felújítás kivitelezésével a Békéscsabai Építésvezetőséget bízták meg. Ez év november közepére sikerült a munkát befejezni. A- Mit tartalmaz a Béres Vitaiin?- A fejlesztés során arra törekedtünk, hogy a pezsgőtabletta optimális mennyiségben és arányban tartalmazza hatóanyagait: természetesen csupa olyan, az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen létfontosságú anyagot, melyek a kedvezőtlen táplálkozási szokásokból, diétákból adódó hiányt pótolják. A Béres Vitaiin pezsgőtabletta esszenciális nyomelemeket (cink, réz, mangán, molibdén, szelén), ásványi anyagokat (magnézium, vas) és vitaminokat (C-, Bl-, B2-, Bő-vitamin, niacin, pantoténsav, E-vitamin) tartalmaz.- Többször említette az egészségmegőrzés fontosságát. Hogyan járul ehhez hozzá a Béres Vitaiin?- A Béres Vitaiin pezsgőtabletta a táplálkozás kiegészítőjeként fedezi a felnőtt szervezet napi száz bekötést végez el a beruházó. A bekötés díja magán- személyeknek 37 500 forint, a vállalatoknak, cégeknek 90 000 forint + áfa. A beruházás során növények sérülhetnek meg, a gyalogosközlekedésben is nehézségek adódnak, hiszen a járdák sárosak. A beruházók és az önkormányzat kéri a lakosság megértését. beruházás során megvalósult az épület teljes közművesítése, a szolgálati helyek korszerűsítése, a várócsarnok kibővítése, kényelmessé tétele. Az épület homlokzatát az eredeti állapotnak megfelelően állították vissza. nyomelem-, ásványianyag- és vitaminszükségletét. Rendszeres szedésével megelőzhető e létfontosságú anyagok hiányának kialakulása a szervezetben, illetve a már kialakult hiányt megszüntethetjük. így a szervezet egészséges működéséhez nélkülözhetetlen anyagokat napi egyetlen Béres Vitaiin pezsgőtablettával pótolhatjuk.- Kiknek ajánlaná a készítményt?- A Béres Vitaiin felnőtteknek készül, egészségük megőrzése érdekében. Mindenkinek ajánlom, akinek fontos az egészsége, különösen azoknak, akik erős fizikai vagy szellemi megterhelés alatt dolgoznak, állandó stresszben élnek, fáradékonyak, diétáznak, fogyókúráznak, valamint terhes nőknek és kismamáknak. (X) P. K. Mezőtúri kórussiker Arany minősítés és Arany Páva Díj Zagyvarékason rendezték meg a 8. országos népzenei minősítő hangversenyt. A kórustalálkozón hét csoport kérte minősítését. A zsűriben Birinyi József, a Népzenekutató Intézet munkatársa, Budai Péter, a megyei KÓTA titkára és Rudolf Péter népzenekutató foglalt helyet. Mezőtúrról a Magyar-Mongol Barátság Szövetkezet népdalköre kérte a zsűri minősítését. A bemutatott műsor alapján a mezőtúri népdalkor - melynek vezetője Seres Attiláné, a Kossuth Úti Általános Iskola énektanára — arany minősítést és Arany Páva Díjat kapott. A zsűri véleménye szerint a népzenei csokrok ösz- szeállítása minden igénynek megfelelt. A népdalkor a Ká- vási Sándor énektanár által gyűjtött mezőtúri népdalokat sikeresen adta elő. A zenei tolmácsolás minőségében a legmagasabb szintű, a tiszta intonálás, a zenei kíséret mintaszerű volt. Az elmúlt évek során többször kapott arany minősítést a népdalkor, e szereplésével elnyerte a legmagasabb elismerést jelentő Arany Páva Díjat, valamint a közönség tetszését. Impro fotógaléria nyílt a kórház büféjében. Nagyon sokan keresik fel naponta a vállalkozó által üzemeltetett büfét, ezért jött az ötlet, hogy a szabadon álló falfelületet színes fotókkal rakják tele. Egy új bemutatkozási lehetőséget teremtettek ezzel a mezőtúri fotósoknak. A kiállított képeket nyitvatartási időben bárki megnézheti. fotó: mészáros Jöjjön és csináljon karriert! Örömet okoz az iparág egyik vezető és sikeres cégénél, a szereléstechnikai profinál dolgozni! A 100 %-os külföldi tulajdonban lévő hazai leányvállalat 1988. óta tevékenykedik a magyar piacon, és kiváló minőségű termékeivel méltán szerzett nagyon jó hírnevet Magyarországon I is. Területi képviselőt keresünk Szolnok megyébe Különleges főállású munkahelyet kínálunk Önnek, ha a következő előfeltételekkel-rendelkezik: *Megalapozott műszaki képzettség, különösen a fémmegmunkálás, TMK, gépgyártás területén * biztos, meggyőző fellépés, kapcsolatteremtő készség * nagy munkabírás, jó egészségi állapot * rendezett magánélet * nyereségorientált gondolkodás ’ fiatal életkor (max. 35 év) * saját gépkocsi, jogosítvány * Szolnok megyei lakóhely * erkölcsi bizonyítvány* Megalapozhatja jövőjét! Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük kézzel (rótt rövid szakmai önéletrajzát és fényképét küldje el a következő címre: Halmi Miklós 2040 Budaörs, Gyár u. 2. Százéves vasútállomás Béres Vitaiin pezsgőtabletta ■ az elemi egészség