Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-06 / 286. szám

Színes autós világ Nagyterű egyterű Opel 1996-ban az Opel is beveti vadonatúj egy-, terűjét az euró­pai piacon. A Sintra a Re­nault Espace, FIAT Ulysse és társai ellenfele lesz. Az igé­nyek szerint akár 8 üléssel is 1996-tól a piacon: Opel Sintra felszerelhető' a kocsi. Érdekessége, hogy a hátsó ülésekre tolóajtón keresztül lehet beszállni: Az új egyterű az Opel Műszaki Fejlesztési Központ és a GM észak-amerikai fejlesztési szakemberei kö­zös munkájának eredménye. Ez lesz az első Opel, amelyet az Egyesült Államokban fognak gyártani. Bravó, Bravo/Brava! A Punto tavalyi sikere után a FIAT idén duplázott. Az öt- venhét tagból álló nemzetközi zsűri a FIAT Bravo/Brava tí­puscsaládot választotta az év autójának. A november 21-én közzétett vég-, eredmény sze­rint a kompakt FIAT 15 pont­tal előzte meg a Peugeot 406- ost. Két másik jelentős díjat is nyert a FIAT- csoport Né­metországban. Az Axel Springer Ki­adó Bild am Sonntag című lapjának szerkesztősége immár 20-ik alkalommal ítélte oda az Arany Kormány Díjat hét ka­tegóriában. Az alsó középkategóriában kilenc versenyző közül szintén a Bravo/Brava család vitte el a pálmát, míg a különleges kategóriában az Alfa GTV nyert. — m Az év autója: FIAT Bravo DAF-ötlet a Hondában is Talán kevesen tudják, hogy az első fokozatmentes váltómű­vek a hatvanas évek elején, a holland DAF kisautókban je­lentek meg. A gyár 1980-ban bezárta kapuit, s ezzel ez a nagyszerű találmány is nyugdíjba vonult. Napjainkban má­sodvirágzását éli a fokozatmentes sebességváltó, amit egy­szerű működésének és igénytelenségének köszönhet. A kis­autók után először a Honda kínálja a középkategóriában, mégpedig az 1,5 literes Civic típusához. A nagy nyomaték átvitelére alkalmas váltóhoz ugyanaz a holland Van Doorne cég szállítja az acél ékszíjat, amely annak idején a DAF kis­autókat készítette. Gyalogosvédő lézer A Mazda új biz­tonsági rendsze­rében a beépített lézerradar képes éjszaka is felis­merni a sötét ru­hába öltözött gya­logosokat akár 45 méteres távolság­ból. Ha a gyalo­gos a készülék Iá- Radar a lökhárítóban: Mazda ASV tómezejébe lép, egy speciális hangjelzés figyelmezteti a vezetőt. Ha a sofőr a figyelmeztetés ellenére sem lassít, a rendszer automatikusan aktivizálja a féket, s szükség esetén a kormányzásba is be­avatkozik. A szerkezet sorozatgyártásáról egyelőre nem szóltak a Mazda szakemberei. S. oldal Autósvilág 1995. december 6., szerda A jövő motorja. Futurisztikus tanulmánnyal lepte meg a motorkerékpár szerelmeseit a Honda. A meghökkentő formájú Zodia rengeteg technikai csemegét rejt, a képről azonnal feltűnik az Early-villákat idéző első felfüggesztés. A fényszóró alatt található az integrált olajhűtő, mely a V2 hengeres, 1500-as motor hűtését segíti. A sebességváltást elektronikus felügyelet alatt álló hidraulika végzi, a blokko­lásgátlót pedig nyomaték-visszaforgatóval látták el. Vezetőképzés Ausztriában A baleseti statisztikák eléggé rossz képet festenek a magyarországi közlekedési helyzetről, a magyar veze­tőkről. Mindez rávilágít a honi vezetőképzés hiányos­ságaira. A fejlesztésre nem jut pénz, pedig a benzin árában lévő adókból nem ártana néhány százalékot erre fordítani. A jó példáért nem kell messzire mennünk, az osztrák szomszédoktól van mit tanulnunk. Az osztrák autóklub, az ÖAMTC Bécstől 30 kilomé­terre lévő Teesdorfban talál­ható ultramodern pályáján éj­jel-nappal folyik az oktatás. Akár valamelyik autógyár tesztpályájának is beillene az oktatócentrum: mindenféle út­burkolaton, kanyarkombiná­cióban próbára tehetik vezetői képességüket az idelátogatók. Ha az osztrákok a jogosít­vány megszerzése után úgy ér­zik, nem árt még egy kicsit ta­nulni, tapasztalatokat szerezni, befizethetnek egy teesdorfi tanfolyamra, ahol szinte min­denre megtanítják őket. Hogyan kell viselkedni vi­zes úton, vészfékezéskor, ha előttünk hirtelen akadály tor­nyosul? A pályán az akadályt az úttestből magasra törő víz­sugarak jelentették, s az első néhány próbánál bizony úgy csúsztunk keresztül rajta, mintha ott sem lenne a „fal”. Vészfékezéskor a kerekek ugyanis megcsúsznak, s hiába kormányozunk, az autó tehe­tetlenül halad előre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az oktató bemutatta: amint meg­látjuk az akadályt, ösztönösen tövig nyomjuk a fékpedált. Az autó ugyan elkezd csúszni, de rögtön figyeljük, hogy merre kerülhetjük ki a veszélyforrást. A fék elengedésével a kerekek újból tapadnak, s apró kor­mánymozdulattal kikerülhet­jük az akadályt. A hangsúly a gyors dönté­sen és az apró mozdulaton van. Túl nagy kormánymozdulatra is megcsúszik a vízen az autó, s ekkor szinte lehetetlen korri­gálni. Egy másik pályán az első- és a hátsókerék-hajtás közötti kü­lönbségeket lehet gyakorolni, megtudhatjuk, mi történik, ha túl nagy sebességgel érkezünk a kanyarba. A gyakorlati okta­tást minden esetben megelőzi az elméleti felkészítés, ahol rajzos ábrákkal szemléltetik a fizika törvényeit, ezáltal köny- nyebben megérthető az autó vi­selkedése egyenes úton, ka­nyarban. Láttuk a születését, kipróbáltuk menet közben is Skoda kombi, a tér bajnoka A hazai autópiac újdonsága a Skoda Felicia 1,3 literes motorral szerelt kombiváltozata. A most piacra került jármű 447 literes csomagterét az ülések előrehajlásával 1366 literre lehet bőví­teni, ezzel alighanem kategóriája térbajnokává lépett elő. A szerelősor 112. állomásáról gördül ki a kocsi Ez a Skoda már régen nem az a Skoda. A cseh autó hűséges vá­sárlói, akik az öreg 100-asokat, netán a Favoritokat már Feliciá- ra cserélték, tudják ezt. Nem­csak az autó fazonja, hanem „tartása” is megváltozott: nem csörögnek a műanyag elemek il­lesztései, kényelmesebb, kom­fortosabb az utas közérzete. Nyugat-európai a belső kárpito­zás, szép a műszerfal, hosszú tá­von is kényelmesek az ülések, sőt a hátul utazóknak sem kell szoronganiuk. A sebességváltó korrekten kapcsolható, a kormány jól ke­zelhető, bár ki- és beálláskor megizzasztja a vezetőt. A kor­szerűbb futóműnek köszönhe­tően javult a kocsi útfekvése, csökkent a menetzaj. A jobb fékek, a karosszériába épített merevítések összehasonlíthatat­lanul nagyobb belső biztonsá­got adnak. Megőrizték a sze­rény fogyasztást, sőt némiképp rontották is a motor étvágyát. Igaz, ez a kombi nem erőmű­vész, ha nem akarja senki spor­tos manőverekre késztetni, megbízható, kitartó útitársnak ígérkezik. Hogy mindezek mögött mi van? Az Autó Hungária, a márka importőre jóvoltából rö­vid látogatást tehettünk Mlada Boleslavban, a Skoda fellegvá­rában is. És igaz, ami igaz: ez a Skoda már tényleg nem az, ami korábban volt. Jelenleg 17 ezer embernek ad munkát a Volkswagen kon­szern tulajdonában lévő gyár­óriás, amelybe a német tulajdo­nos az elmúlt években mintegy 5 milliárd márkát fektetett be. Szipte minden részleget korsze­rűsítettek ebből a pénzből. A karosszérialemezeket hor- ganyzási technológiával rozs­damentesítik, ma már aligha fordulhat elő, hogy a hat év ga­ranciával készülő kasznikon fél év múlva - amúgy skodásan - kibújjanak a rozsdavirágok. Három műszakban 900 ember és temérdek robot serénykedik a szerelősorok mellett, mire a gyártáson. Volkhard Köhler, a részvénytársaság elnökhelyet­tese, a gyár kereskedelmi vezér­igazgató-helyettese szerint ma már a minőséget illetően semmi lényeges különbség nincs a Skoda, illetve a konszern többi gyárában készült kocsik között. Csupán annyi, hogy a cseh gyárban kisebb fokú az automa- tizáció, mert amikor kezükbe vették az üzemet nem akarták elbocsátani a kitűnően képzett szakmunkásokat. Számoltak és döntöttek: ha utcára teszik az embereket, munkanélküliséget teremtenek, és a kocsiknak romlik a hazai piaca. Temérdek pénzbe kerülnek a gépek, ma­gas a banki kamat és minden­nek a hatékonyság látja kárát. Minek oda motorcsónak, ahol olcsóbb az evezős? Megőrizték a gyár értékes fejlesztési csapatát is. Jelenleg 800 ember dolgozik az új mo­dellek kialakításán, s mert a tu­lajdonos nem sajnálja a koro­nákat a fejlesztőktől, egyre- másra készülnek az újabb mo­dellek. Boleslavi kirándulásun­kon már vezethettük az 1,6-os VW motorral szerelt Felicia MPI-t (ez a három betű a több­pontos elektronikus befecsken­dezésű motorra utal). Jövőre pedig hozzákezdenek az 1,9 li­teres dízelmotorral készülő Óriási hely van a kombi csomagtartójában 112. állomás után, az indulást követő 40-ik órában kigördül a gyárból a kész kocsi. Ez a pil­lanat naponta 780-szor ismét­lődik meg a boleslavi gyárban. A Skoda másik két üzemében további 150, illetve 180 kocsit készítenek naponta. Selejt szinte nincs, a szigo­rúan kialakított német minőség- ellenőrzési rendszer minden fá­zisban rajta tartja a szemét a Skodák szereléséhez is. Az ár­ról csak annyit tudtunk meg, hogy a gyár az 1,6-os kocsikat 30 ezer, a dízeleket 40 ezer ko­ronával adja majd drágábban, mint amennyibe a jelenlegi 1,3 literes alaptípus kerül. De aki megelégszik a szeré­nyebb teljesítményű és étvágyú motorral is, nem fog csalódni az 1,3-as Feliciában sem. (somfai) Az igényes fiatalok autója: Lancia Y Egy kicsi, ami más, mint a többi Az utóbbi időben egyre élesebb a verseny a kisautók piacán. Az autógyártók felismerték, hogy nem elég olcsó, kisfogyasztású autót gyártani, a vevők megnövekedett igényeit is ki kell elégí­teni. A mai törpék a biztonsági és luxusfelszerelések terén már majdnem annyit nyújtanak, mint egy Mercedes. A múlt héten mutatták be a vi­lágsajtónak a Lancia legújabb kisautóját, az Y-t. A sajtótájé­koztatón Paolo Cantarella, a FIAT-konszem elnök-vezér­igazgatója elmondta, elsősor­ban az igényes ’ vevőkört cé­lozza meg az Y. Ennek megfe­lelően már az alapkivitel is rendkívül gazdagon felszerelt, a legdrágább LX változatban pe­dig nem kell külön fizetni töb­bek között a vezető oldali lég­zsákért, az elektromos ablake­melőkért, a központi zárért, sem az állítható magasságú kormányoszlopért sem a szabá­lyozható első ülésekért. Ha valakinek mindez nem, elég, a Lancia összesen 134 op­ciós felszerelést kínál. Egye­dülálló az Y színválasztéka is: kidolgozták az úgynevezett Ka­le idos-rendszert, amellyel iga­zán egyedivé varázsolható a kisautó. A színválaszték tizen­két főszínből, s ezek száz ár­nyalatából áll. A tervezőknek igazán kom­fortos belsőt sikerült kialakíta­niuk. Az autóban 12 kis rekeszt találunk, amelyeket az apró­pénznek, kamerának, garázs­nyitó távirányítónak, s egyéb apróságoknak készítettek. A műszercsoport a középkonzol fölé került, így a kormánykerék mögött is található egy rakodó­Nőtt az elődjéhez képest polc. Ide azonban csak sötét színű tárgyakat érdemes pa­kolni, ellenkező esetben zava­róan tükröz a szélvédő. A gazdag felszereltséghez méltó a kitűnő minőség, az olasz autókról elterjedt hanyag­ságnak már nyoma sincs, min­den részletében igényes a ki­dolgozás. Az Y rengeteget nőtt elődjé­hez, az Y 10-hez képest. A hossza 30, szélessége 20 cent­méterrel nagyobb, 169 centimé­teres szélességével vezet kate­góriájában. Csomagtere alap­helyzetben 215 literes, a hátsó ülések lehajtásával 910 literre nő. A padlólemezt a FIAT Pun­tóból kölcsönözték, mint ahogy a két erőforrást is. A kisebbik 1,2 literes, 60 lóerőt teljesít, a nagyobbik 1,4 literes, henge­renként három szeleppel, és 75 lovas. Az Y kis tömegének (860-920 kg) és alacsony légel­lenállásának (Cw értéke 0,32) köszönhetően az átlagfogyasz­tás 6,2-7 liter között alakul 100 kilométerenként. S. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom