Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-11 / 212. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. szeptember 11., hétfő Kisgazdák adománya Kengyel fiatal kisgazdái szinte egyedülálló munkát végeztek szűkebb környeze­tükért, a megyéért. Az el­múlt egy év alatt három, egyenként három hektár te­rületű játszóteret és sportpá­lyát alakítottak ki teljes egé­szében társadalmi munká­ban, saját eszközeikkel, a helyi önkormányzat segít­ségével. Mindezt tették azért, hogy az egyre fiata­lodó lakosságú faluban a gyermekek megtalálják azokat a lehetőségeket, ame­lyek a sportoláshoz, a kultu­rált, tartalmas Összejövete­lekhez eddig csak a na­gyobb városokban álltak rendelkezésre. Vezetőjük Nagy László, aki a helyi FKGP-szervezet titkára és a kengyeli Függet­len Magyar Ifjúság Egyesü­let elnöke önzetlenül töre­kedett a faluban egy olyan erős közösség létrehozására, mely függetlenül az egyre nehezedő gazdasági körül­ményektől, felismerte azt, hogy hiába várnak külső se­gítséget, csak úgy tudják a falu megtartóerejét garan­tálni, ha saját maguk terem­tik meg mindazt, ami ehhez szükséges. Augusztus 19-én adták át Bagimajorban a harmadik szabadidőparkot, amit szinte a semmiből hoztak létre, saját erejükből. A he­lyi önkormányzat vasat és faanyagot tudott adni, a park kialakításának költségeit a helyi szervezet és annak ve­zetője vállalta magára. A park ünnepélyes átadásán jelen volt István József, az FKGP országgyűlési képvi­selője, frakcióvezető-helyet­tes, Dögéi Imre kisgazda or­szággyűlési képviselő és az FMI-ből Tóth Attila orszá­gos alelnök, Baranya me­gyei elnök. A park átadását követően Nagy László, az FMI kengyeli elnöke a he­lyiek és a maga nevében is felajánlást tett a horvátor­szági menekültek számára, a magyarországi táborok la­kóinak 16 ezer 800 kilo­gramm étkezési vörös­hagymát szeretnének átadni. Az adományozás lebonyolí­tását Tóth Attila vállalta magára, így a felajánlott mennyiséget augusztus 24- én a Menekültügyi és Mig­rációs Hivatal képviselői át is vehették, amiből Bicske, Békéscsaba, Vése, Nagy­atád táborlakói részesülnek. Az adomány értéke 400 ezer forint felett van. Nagy László munkája példa értékű lehet minden település számára, hiszen a jelenlegi körülmények kö­zött csak önzetlen áldozat­­vállalással lehet szűkebb és tágabb környezetünkért tenni valamit. T. A. Kocsmahiánytól nem szenvedünk Hol van itt az ékszerdoboz? Augusztus végén két olvasó levelét is közölték az újságban. Az egyik a szolnoki autóbusz-pályaud­var környéki éjszakai „csendéletet” ecsetelte, míg az utóbbiból - Belülről az „ékszerdoboz” nem is olyan csillogó volt a címe - a Balogh Kálmán-Somogyi Béla úti éjszakai ribilliókról, nappali közlekedési nonszenszekről olvashat­tunk. E levél írója megjegyezte: 200 méteres kör­zeten belül négy kocsma van a pizzériával együtt, a Varga Katalin Gimnázium szomszédságában. Vajon tudják-e ezt, akik az engedélyeket akár az „egytálételes” humbugra (is) kiadják?—- kérdezte. Azt gondolom, érdemes az említett helyről legalább gondolatban továbbmenni kicsit, a vá­rosközpont egy részén. Mert a négy kocsmával „átellenben, éppen” ott van mindjárt a Ti­­sza-Zagyva torkolatnál a volt Evezős klub - most Póló söröző. (A Tisza-hídon most ne men­jünk át!) Nos, azzal is „átellenben, éppen” van egy új műintézmény - a Fregatt -, amely nemré­giben nyitotta meg kapuit. Látatlanban is az tet­szik nekem a legjobban. A közúti Tisza-híd alatt van, ahol korábban a nyilvános WC-t találták a „rászorulók”. Fenomenális ötlet! Illemhely azért remélem, maradt... Nem én tehetek róla, de „átellenben, éppen”, a Damjanich uszoda mellett található a valamikori Kassai söröző, ahol ugyancsak nem lehet szom­­jan halni. Néhány méterre tőle, a volt Utasellátó, majd bisztró helyén (igaz!) kulturált étterem ta­lálható, ahol azért inni is lehet. A Technika Há­zában, a Kaszinóban szintén bő árukínálat várja az érkezőket. Tény, hogy oda - tudomásom sze­rint - tagsági igazolvánnyal lehet belépni. Akkor biztos úgy is van. A bíróság Dózsa György útra néző ablakaiból rálátni a Szőlőfürt borozóra és a Szőlőfürt büfére, amelynek ugyan ABC „fedőneve” van, de min­den A-val kezdődő italfélét lehet kapni. Innen már igazán csak egy ugrásnyira van az Arany Já­nos utca; az elején mindjárt jobbra a Sörgödör, amit én gyakran mondok akaratlanul sírgödör­nek, s vele szemben is akad egy italmérő hely. A Gösser éttermet ugyan megemlítem, de onnan nemigen jön ki tökrészeg vendég. Érdemes még „benézni” a Tisza Antal úton található Pertuba. Itt is könnyen-gyorsan el lehet költeni a munka­nélküli-járadékot, a gyerekek kenyérre, tejre va­lóját. A Kossuth tér 5. alatt söröző, a Sólyom ut­cában étterem-söröző. Nem láttam belülről, biz­tosan színvonalas. A piac felé a mellékutakon, a Ságvári Endre útra már nem is vesztegetem a szót, szomjan halni azon a tájon sem lehet. S minden bizonnyal az említett helyek környékén ugyanúgy van, mint azt H. I. írta levelében: az italmérők ontják éjjel a részegeket, akik zavarják az utca, a környéken lakók nyugalmát. Törik-zúzzák, ami útjukba ke­rül. Szükségüket az utcán végzik, gyomruk tar­talmától ott szabadulnak meg, ahol éppen rájuk jön. Természetesen nagy tisztelet a kivételnek, legyen szó vendégről, vendéglátóról! Mindebben a szomorú az, hogy a városnak nem csak a köz­pontjában élők tudnának hasonlókról beszá­molni. Ezek szerint mégsem vagyunk olyan szegé­nyek, munkanélküliség sincs. Az italmérések ugyanis mindig, mindenütt zsúfolva vannak, nem látják egymást a füsttől, és tökrészegre tudják magukat inni a törzs- és alkalmi vendégek. Va­lamikor volt rá rendelet, hogy ittas embert, 18 éven aluliakat nem szolgál(hat)nak ki. És rémlik valami a záróra szigorú betartásáról is! Ideértve a nyitást, zárást. Fentieket elolvasva, azt hihetnék rólam, hogy antialkoholista vagyok. Nem! Megiszom a ma­gamét, ami jólesik! A jóféle bort, pálinkát embe­reknek találták ki. Kevéske ital még egészséges is egy-egy kiadós étkezés után. M. Pál, Szolnok Kutyaharapást - ebadóval Ahogy a kutyák a csontot, úgy lerágták már az újságok is a házőrző és a szobakutyák témá­ját. Ám egyelőre úgy tűnik, senki nem megy semmire, de főleg ELŐRE! - ez ügyben. A négylábúak változatlanul ro­hangálnak úton-útfélen, és ami a fő: legtöbbje póráz és szájko­sár nélkül! Mindez - újból - egy tévé­műsorban látott megrázó riport kapcsán jutott eszembe. Egy négyéves körüli leányka a nagyszüleinél nyaralt. Termé­szetes, hogy a szülők nyugod­tak voltak, hisz szemük fényét jó kezekben tudták. Csak éppen azt nem kalkulálta be a dologba senki, hogy a közeli szomszéd­­baa egy fenevadat tartanak, jó­szerével titokban(!), „aki” egy­szer csak szabadon az utcán termett. A nagymama majd frászt kapott az ijedtségtől, s mint az újságírónak elmesélte, látta az eb szemén, hogy táma­dásra készül. Ezért a csöppsé­get a háta mögé „terelgette”, de a kutya természetesen így is megtalálta, s kizárólag a gyere­ket támadta. A drága nagymami megfogta a nyakörvet, úgy pró­bálta leráncigálni a kutyát a kis­lányról. Hiába! A megvadult négylábú az időközben előke­rült gazdájának sem fogadott szót, ő is csak a nyakörvet rán­­cigálva tudta kiszabadítani a si­koltozó, megrémült gyermeket a rabságból! Az eredmény? Hetekig ke­zelték a kislányt, össze kellett varrni a fülét, a fültövénél is látszottak a harapás nyomai. Ezenkívül a fejbőréből egy da­rabot valósággal kiharapott a megvadult állat. Az orvos szerint nem lehet tudni, várható-e komoly követ­kezmény. És csak úgy melles­leg: az eset óta a kislány min­dentől retteg, ami mozog; egy pillanatig sem marad meg sehol egyedül; az utcán csak édesapja nyakában érzi magát bizton­ságban! Lehet, hogy csak a pszichológiai kezelés... Miközben a tévét néztem, arra gondoltam: a kutyák gaz­dái soha nem ismerik el, félhet valaki ok nélkül is anégylábú­­aktól. Van. aki okkal fél, mert valamikor, valahol már meg­járta! Mint ez a csöppség! Benne örökre nyomot hagy ez a rettenetes élmény. A minap azt hallottam a té­vében: Bokros pénzügyminisz­ter úr megengedi az önkor­mányzatoknak - szja-járandó­­ságuk megtépázását ellensú­lyozandó -, hogy bevezessék az ebadót. Annyiféle adó lesz már lassan, mint égen a csillag. Ezt az egyet azonban véletlenül ki­fejezetten szimpatikusnak tar­tanám. És az ilyen címen be­folyt összegből esetleg tisztán (tisztábban) lehetne tartani az. utcákat, figyelemmel lehetne kísérni, hogy a kedvenceket az utcán pórázon, szájkosárral ve­zessék a kijelölt futtatóhelyre! Mert sajnos nem csak az emlí­tett kutyás balesetről van tudo­másom. Sokba kerülnek ezek a társa­dalombiztosításnak! Egyébként azt is előírnám (noha, úgy tudom, előírás már van, csak betartására nem fi­gyel senki!), hogy lakásban csak a lakótársak hozzájárulá­sával lehessen kutyát tartani, házőrzésre pedig egyet-kettőt, de nem ötöt-hatot, mint egyes helyeken tapasztalható. Isme­rőseim sajnálnak, hogy szenve­dek a város zajától. A minap vendégségben voltam. Akkor én sajnáltam vendéglátóimat. Zaj ugyan nincs - a tücsökciri­pelés kellemes! -. ellenben a kutyaugatás!!! El nem lehet tőle aludni! Egyébként az sem kutya, ha valaki sétáltatja kedvencét. Az utcában lévő összes házőrző végigkíséri ugatásával. Azt is lehet tudni, most Nagyék, Ko­vácsék, Fehérék, Feketéék háza előtt járnak. Várható,, hogy kutyaügyben zöld ágra vergődünk valaha? Odafigyel erre valaki? Székely Imréné, Szolnok Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöljük, tisztelet­ben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánossá­got adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a vélemény ünk. Csak azt akarom mondani... Sok dolog foglalkoztatja az ország népét: nincs nyugtunk, ál­landóan idegesít a kormány bennünket. Még el sem ült a Bok­ros-csomag miatti felháborodás, csak valamelyest csillapodott, s máris újabb elvonáson töri a fejét. A személyi jövedelemadón akar változtatni úgy, hogy a dolgozónak rosszabb legyen. A tb-járulékot is csökkenteni akarja a munkaadói oldalon, és emelné a munkavállalóét. Megint a bérből élő dolgozókat ter­helnék. A kormány továbbra is elvenné a nagy összeget, csak más elosztásban. Pedig minél jobban sanyargat a kormány, annál jobban csalnak, lopnak, feketéznek az emberek, s egyszerűen nem fizet­nek, mert nem tudnak. Akik tudnak, azoknak a pénze megy az ál­lam feneketlen gyomrába. A kormány a néppel fizetteti meg azt, hogy nem tud gazdál­kodni. A tisztességesen dolgozók jövedelme azonban véges. Ko­torásszon a kormány már végre a saját zsebében is: csökkentse látványosan saját kiadásait, a költségvetésből ne kapjanak a kormányzó párton kívüli pártok, tartsák el őket a tagjaik. Akik a megszorító intézkedéseket hozzák, százezrekből, milliókból él­nek. így könnyű. Mindig azt halljuk, hogy az átmeneti időszakban sok érdek sérül, és azt az érintettek természetesen nehezen viselik el. Nem az a baj, hogy érdek sérül, hanem hogy „füstadó” szintű dolgo­kat talál ki a kormány, úgy veszi el a pénzünket, hogy semmit nem ad érte. Én például még a 10 százalékot sem fizettetném a nyugdíj mellett vállalkozókkal, mert azért sem kapnak semmit. A drasztikus és állandó áremelés „lerágott csont", de még min­dig „rágatják” velünk. Nem ismer a kormány mértéket és foko­zatosságot. A különböző rétegeket érintő problémák sem kicsik. A kama­rai tagsággal megint csak pénzt vesznek el a vállalkozóktól, semmiért. Az első jogos és természetes kérdésük, hogy mit kap­nak a tagdíjért, ha fizetniük kell. Semmit. A kormány kitalálta, és kivetette a nyakából. Egyre több feladatot kíván átadni, de pénzt a saját maga ál­tal létrehozott szervezet működéséhez nem ad: tartsák el a ta­gok. De tagdíjat az ember csak ott szokott fizetni, ahová önként akar tartozni Ez nem tagdíj, hanem újabb adózási forma. Az egész valahol magasröptön van, előkészületek nélkül. Épülnek a székházak, „polgármesterünk javaslata alapján térítésmentes telken", s egyre több kell a működéshez is. Terem­tettek újabb munkahelyeket a kamarákkal, a vállalkozók pén­zén. Apropó, tagdíj! A kézműveskamaránál rosszak a megállapí­tott sávok, óriási az aránytalanság. A kis- és nyugdíj mellett vállalkozóknak az évi 3600 forint sok. A milliomos vállalkozó csak 2400 forinttal fizet többet. Feladataik között semmi sincs, ami az egyszerű vállalkozót se­gítené, így a többségnek pénzkidobás a „tagdíj”. Az építmény- és iparűzési adó is „füstadó" szintű. A mellék­­épület a családi ház tartozéka, semmi köze hozzá az önkor­mányzatnak, azt tart benne a tulajdonos, amit akar, de ha üzle­tet kíván benne nyitni, kirendelik az ANTSZ-t, a tűzoltókat, és fi­zetni kell érte az adót. Miért? A tulajdonosa ugyanaz, költött rá, továbbra is ott van az udvarán. De mit adott a kormány, az önkormányzat, hogy adóztat mindezek után? A lakásban, családi házban tartott iparostermékekért nem „aggódik” az önkormányzat, hogy kigyullad, hogy milyen higi­énikus körülmények között vannak? Mi ez, ha nem bürokrácia és olyan pénz elvétele, amire nem szolgáltak rá? Az iparűzési adó esete is hasonló: csak azért fizetik az érin­tettek, mert vállalkozók lettek? A szolgalmi jog is nagy sérelme azoknak, akiket érint. Mikor lesz a magántulajdon sérthetetlen? Hogy ne vehessen el senki valakinek a földjéből 30 métert, s ráadásul azt is megszabják, hogy azon a részen mit tehet és mit nem a tulajdonos. A kisajátítás mellett ez a legméltánytalanabb törvénye az el­múlt 50 évnek, és ezt még nem törölték el. Befejezésül: az ország szegényeinek az a véleménye, ha a kormány nem hagy fel az állandó pénzelvonási ötleteivel, akkor számítania kell arra, hogy az elszegényített nép nem fogja tá­mogatni. E, I. Az oldalt szerkesztette: Kácsor Katalin A karcagi Volán dolgozóitól Példás segítséget kaptak A MÁV Északi Járműjavító Kft. „Törekvés” nyugdíjas­klubjának ötvenhárom tagja a nyár derekán hét napot töltött Berekfürdőn. Harminc-negyven évi, be­csületben eltöltött munkavi­szony után nyugdíjba került idős emberek megérdemelt pihenőjüket töltötték kelle­mes körülmények között a fürdőhelyen. Amennyire há­lás dolog idős, munkában megfáradt emberek pihenését elősegíteni. ugyanakkora gondot jelent ilyen létszám­mal a magas életkorú embe­rek hosszú utaztatásában köz­reműködni. Klubtagjaink zavartalan üdülésének előkészítése során felkerestük a karcagi Volán­pályaudvar forgalmi vezető­jét. Két kéréssel fordultunk hozzá. Egyik az volt, hogy a Bu­dapest felől Karcagra érkező gyorsvonathoz egy külön­­buszt szíveskedjék biztosí­tani, amivel Berekfürdőre utazhatunk. A másik az volt, hogy ha­zautazásunkkor Berekfürdő­ről álljon rendelkezésünkre egy külön autóbusz, amivel megfelelő körülmények kö­zött érkezhetünk a karcagi vasútállomásra. A forgalmi vezető udvaria­san, figyelmesen fogadott minket, kérésünk teljesítésé­ben jó szándékáról meggyő­ződhettünk. A beosztott gép­kocsivezetők pontossága fi­gyelemre méltó, az idős em­berekkel udvariasak, kedve­sek voltak. Üdülő klubtagjaink nevé­ben ezúton köszönjük hálás szívvel és igen nagy tisztelet­tel a példás emberi magatar­tást. Kapitány István, a klub vezetője Küldjön egy képet! Guineái labdarúgók a Lehel SC-nél A Guinea! Köztársaság válogatott labdarúgócsapa­tának edzője az 1960-as években Szépföldi József volt. A Jászberényi Lehel SC meghívására jöttek el Magyarországra. A jó kapcsolat még abból az időből maradt, amikor Szépföldi a csapat edzője volt. A mérkőzést a régi városi pályán ját­szották. A csapatot a Lehel SC, a MÁV, az MTE és a Cukor­gyár játékosai alkották. Az izgalmas mérkőzést á vendégek nyerték 3:2-re. A népes közönség igen jól szórakozott. Rátfai József, Szolnok Kiszolgáltatott betegek Érték-e a beteg ember, vagy csupán munkaeszköz? - a megyei kórház kardiológiai ambulanciáján ez jutott eszembe, amíg múltak az órák a várakozásban. Értelmetlen a várakozás - ha nincs orvos egy szakrendelőben! 1992 óta járok a megyei kórház kardio­lógiai szakrendelésére, kont­­rollvizsgálatra. Szeptember 4- én is ezért mentem az ambu­lanciára. A rendelési idő 8-tól 15 óráig tart, ez rendben is van akkor, ha van orvos. De aznap úgy esett, hogy az or­vos 10 óra 20 perckor a szak­­rendelés helyéről eltávozott, és 15 órára - gyakorlatilag a rendelési idő végére - ért vissza. Ilyen helyzetben a be­tegek ellátása nem lehet tel­jes, hisz vége ,a rendelési idő­nek. Gyakorlatilag nincs idő a vizsgálatokra és kezelésekre. Az asszisztensek az orvos távollétében elvégezték az ■ EKG-vémyomásmérést, de ennél többet nem tehettek. Rajtam kívül aznap tizen­­öten-húszan várakoztak, s egyre többen érezték úgy - velem együtt -, hogy elfo­gyott a türelmük. A néhány óra várakozás alatt sem sike­rült megtudnunk, hogy miért szünetel a rendelés, érdeklő­désünkre az asszisztensek ér­demleges választ nem tudtak adni. Voltak olyan betegek, akik elmentek, nem vártak ebben a bizonytalanságban tovább. Nehéz tudomásul vennie egy beteg embernek, hogy ki van szolgáltatva az egészségügynek! Nem értem, miképpen tör­ténhet meg, hogy az ambu­lancia 4-5 órán keresztül or­vos nélkül marad! Kinek jó az ilyen döntés? Úgy érzem, ez az állapot egy rossz szemlélet eredménye, amely semmi­képp sem szolgálja a betegek érdekét. Ez a kiszolgáltatott­ság megalázó minden betegre nézve. (Név és cím a szerkesztőségben)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom