Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-11 / 212. szám

1995. szeptember 11., hétfő Körkép 5. oldal Korhűen szépül a tiszaroffi kastély Az „Atrium Borbély” jövőre nyit Az Atrium Mobil Kft. 1994-ben vásárolta meg a tiszaroffi Borbély-kastélyt. Az új tulajdonos ezek után hamar munká­hoz is látott. Erre bizony nagy szükség volt, mert addig a volt téesz kezelésében lévő épület állaga jócskán hagyott kívánni­valót maga után. A régi istállót átépítik, így a tetőtérben is szobákat ala­kítanak ki FOTÓ: MÉSZÁROS Az Átrium Mobil 50 milliós beruházásba kezdett itt, az Or­szágos Műemlék-felügyelet instrukciói alapján. Már körvonalazódik a romos melléképület új arculata, hiszen a teljes átalakítás után a napok­ban került „májusfa” az új tető­­szerkezetre. A főépületben ko­rábban dolgozó varrodai mun­kások sem ismernének rá volt műhelyükre, mert csak az or­mótlan elektromos csatlakozó­dobozok adhatnak okot a nosz­talgiázásra. Ezek, a kastélyi hangulatot riasztóan romboló „szocialista melléküzemági mementók” hamarosan az enyészeté lesz­nek, hiszen az új tulajdonos ha­tározott célja, hogy eredeti ál­lapotában állítja helyre a még menthető, gyönyörű, műemlék jellegű épületegyüttest. A kft. mindezek mellett ide­genforgalmi hasznosításon töri a fejét, balatoni tapasztalatai­kat, s legfőképpen azok szín­vonalát szeretnék átmenteni a Tisza mellé, annál is inkább, mert a törekpusztai vállalkozá­suk - komplex idegenforgalmi szolgáltatást nyújtó panziót üzemeltetnek Tapolca és Szig­­liget szomszédságában - igen népszerű vendégeik körében. Most még csak három roffi munkás dolgozik a helyreállí­tásnál, ám minden esély meg­van arra, hogy ez a létszám há­rom év múlva tizenkét fővel bővülni fog. Akkor már kell ide ugyanis gondnok, portás, kertész, szobalány, lovász, szakács, pincér és konyhalány is. Ezeket az állásokat is a helybeli munkaerőnek kínálja a kft., addig azonban el kell készülnie a fő- és melléképü­letnek, melyben - azon kívül, hogy étterem és borozó is lesz majd - 56 szálláshellyel vár­ják bel- és külföldi turistákat. Nagy munkát jelent a kastély­hoz tartozó háromhektáros te­rület kialakítása is: itt lóutak­­kal, pavilonokkal, teniszpá­lyákkal, szaunával, kis tavacs­kával és fürdőmedencével „ékesített”, igényes kivitelű park szerepel a tervekben. A lovarda mellett, mert a táj jel­legéhez igazodva lovasprog­ramokat is kínálnak. Röviden így szól a három­éves terv, de az új tulajdonos bízik abban, hogy már a jövő év végén vendéget fogadnak itt. Még nincs eldöntve, hogy milyen néven. Csak egy biztos: az Átrium mellett megtartják a Borbély nevet is. Percze Sok résztvevő, kevés üzlet a BNV-n A Jászberényi Elextrolux Leisure Appliances Kft. BNV- nagydíjas abszorpciós hűtő­bokszáról már szombati szá­munkban tudósítottunk. Peter Meier, a kft. ügyvezető igaz­gatója lapunk érdeklődésére elmondta, elsősorban azért jöttek el a vásárra, hogy ed­digi vevőiket tájékoztassák termékeikről, és új vevőket ta­láljanak. Meglepetés volt számukra a BNV-nagydíj, mindenesetre cégüknek és az összes dolgozónak jó megmé­rettetést és eredményt jelent. Jövőre teljesen új kollekcióval jönnek a vásárra. A Szolnoki Varrógép Kft. rutinos kiállító, hiszen évek óta jelen van a BNV-n, sőt ugyanazt a standot kapták, mint tavaly. Ennek ellenére sikerekről nem nagyon tudott beszámolni Kiss János ügyve­zető igazgató. Elmondta, hogy egyre kevesebb az üzlet, pedig minden lehetőséget igyekez­nek kihasználni, hogy ver­senyképesek maradjanak. Si­került elérniük, hogy a japán gyárban az ő nevükre és cí­mükre csomagolják a magyar nyelvű prospektussal is ellá­tott gépeket. így. kevesebbet utazik az áru Európában, ezál­tal valamivel olcsóbban tudják adni. Az év első.két hónapja na­gyon jól sikerült a kft.-nek, Kiss János ügyvezető személyesen mutatja be a világpiacon egyedülálló computeres overlockot, ami a tű egyszerű áthe­lyezésével fedőzőgéppé alakítható A Borovi Faipari Bt. szá­mára nagyon fontos a vásá­ron való részvétel azóta folyamatosan csökken a kereslet az általuk forgalma­zott varró-, vasaló-, oveílock- és ipari varrógépek iránt. Ép­pen ezért új stratégiát dolgoz­tak ki, közvetlenül is értékesí­tenek, nem csak viszonteladó­kon keresztül. Ugyanakkor exportpiacokkal is próbálkoz­nak, az első szállítmány rövi­desen indulhat Minszkbe. A szintén szolnoki Borovi Faipari Bt. önálló kiállítóként most van először a vásáron. Kuizs János cégvezető el­mondta: belső téri és thermo­­plus homlokzati nyílászárócsa­ládokat gyárt, s legfejlettebb technológiával. Termékeik egyedi tervek alapján készül­nek. Mészáros Az elöregedő Tiszagyenda gondoskodása Tiszagyenda önkormányzata 1994 nyarán kezdte el építeni az idősek klubját. A megközelí­tően 2,5 millió forintos beruhá­zást idén február 6-án, ünnepé­lyes keretek között adták át. Mint arról lapunk már rövid hírben beszámolt, tovább foly­tatódott itt az építkezés. Már állnak a falai annak a százada­gos konyhának, melyet 3,2 mil­lió forintos ráfordítással, jövő szeptemberre igyekszik „meg­nyitni” a község, mely mindkét nagy beruházás költségét jó­részt pályázati pénzekből fe­dezi. Ottjártunkkor elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire lett népszerű a tetsze­tős kivitelű klub az idősek kö­rében, akik közel 30 százalékát teszik ki Gyenda lakosságának. Kérdéseinket . Kérészi La­­josné, a klub vezetője - 25 év óvodai szolgálat után vállalta ezt a feladatot - válaszolta meg.- Tudomásom szerint kez­detben sok idős ember ódzko­dott a klubtól. A régi rossz em­lékeik elevenedtek fel, ágiikor mondták: „Nem megyek én a menhelyre!" Változott azóta a helyzet?- Kezdetben csupán 10-15- en jártak be valóban. Azóta sze­rencsére megháromszorozódott a létszám. Azokon kívül - ti­zenhatan vannak -, akiknek házhoz kell kihordani az ételt, már huszonkét klubtag veszi igénybe az étkeztetést. Vannak, akik itt is fogyasztják el az ebé­det. Itt tudnak beszélgetni, szót váltani egymással. Hamar híre ment az itteni programoknak is. Csütörtökönként dr. Klaba Va­léria háziorvos vizsgálja meg a klubtagokat. Érdekes talán az is, hogy azok közül, akiknek nincs otthon fürdőszobája, na­gyon sokan ide jönnek be fü­rödni. Egyszóval: már egyre többen tudják, hogy jó ide be­jönni. Most is előjegyeztem már hat új tagot.- Az épület szép és kulturált. Amit róla elmondott, az is biz­tató. Gondolom, azért akadnak gondjaik is .. .- Az önkormányzat anyagi lehetőségei elég szűkösek. Jó szándékuk ellenére így több­ször kell várni a felszerelé­sekre. Most leginkább egy pár heverő és a sötétítőfüggönyök hiányoznak. Programjainkhoz is jól jönne egy kis pénz.- A megépülő konyhára kik várnak az időseken kívül?- 95 iskolás, 28 óvodás és persze a felnőttek is. Jelenleg 93 forint az ebéd költsége min­denkinek. Jelentős önkormány­zati támogatással lett ilyen ala­csony az összeg. P. M. Turbóra kapcsoltak Idestova négy és fél esztendeje díszük az Opel emblémája, a körbe zárt villám a jászberényi Turbó Autójavító és Keres­kedelmi Kft. épületegyüttesén. Akkor még lényegesen sző­kébb modellkínálat (például Astra nélkül) mellett is stabil helyet vívott ki magának a piacon a dr. Mizsei Tamás vezette lelkes csapat. A szentgotthárdi Astra megjelenésével - ’91 őszén - kezdődött az Opel igazi menetelése, rövid idő alatt az első számú autómárkává tornászta fel magát, s azóta is meg­ingathatatlanul tartja vezető helyét a hazai autóeladási top­listán. Európa legproduktívabb járműgyártójának sikere természetesen áthatotta a herényieket is - ez jól lemérhető a jászsági települések utcáin guruló Opelek számáról. A Vásár téri, 270 négyzetmé­teres impozáns bemutatóte­remben nyolcféle Opel vonzza állandóan a kíváncsi tekinte­teket (természetesen emellett állandóan mintegy negyven kocsi van készleten), a mö­götte elhelyezkedő szervizben pedig minden megtalálható, ami egy komplex márkakeres­kedés fogalomkörébe beletar­tozik. Nem kevesebb, mint 18 ko­csiálláson folyhat egyszerre a járművek „gyógyítása”, de nemcsak az Opelekre, hanem más márkák típusaira is meg­találják itt a megfelelő „keze­lési” módokat. Nem feledkez­tek meg tehát a régi ügyfelek­ről, egy Trabant éppúgy szíve­sen látott vendég, mint mond­juk egy V 6-os motorral fel­szerelt Pontiac Trans Sport. Újabb célszerszámok be­szerzésével, a szerelők állandó képzésével teszik „naprakész­­szé” a javítóbázist. A műsze­rek, szervizberendezések kö­zül nem hiányzik az automata mosó, a fékhatásmérő és len­géscsillapító-ellenőrző készü­lékek, a károsanyag-kibocsá­tást mérő berendezések vagy a karosszcriaegyengető pad, ahol tizedmilliméteres pontos­sággal állítják helyre a sérült autókat, egyszerre három irányba húzva a karosszériát. Említést érdemel még a fé­nyezőfülke, ahol a régebbi vagy törött kocsik „bőrátülte­tésen" mennek keresztül. Az innen kikerülő négykerekűek­­ről sok esetben nehéz megál­lapítani, hogy nem új. Az autók gyógyításának si­kere - akár az élőlényeknél - a „nyavalya” helyes diagnoszti­zálásával kezdődik. Éppen ezért Turbóék mindig is nagy energiát fektettek a diagnosz­tikai berendezések fejleszté­sére. Itt is, mint az élet minden területén, fő szerepet kaptak a számítógépek. Ugyancsak komputerek segédkeznek az autó- és alkatrész-értékesítés­ben1 is, a vezérképviselet és a jászberényi Opel-bázis között számítógépek is „intézked­nek”. A Bokros-csomag autóérté­kesítésre gyakorolt hatalmas csapását ellensúlyozandó, szeptembér 1 -jétől október végéig az Opel Turbó rendkí­vül attraktív ajánlatokkal várja vásárlóit. Az Astra és a Corsa vevői például egyéves ingye­nes casco biztosítást kapnak. A „kifutó” Vectra most 7.8 százalékkal olcsóbb, a lépcsős hátú Astra pedig a hazai gyár­tás beindításával 12 százalék­kal kerül kevesebbe. Az Astra vásárlóinak ingyenesen szere­lik be a rádiót, s három évre meghosszabbították az Opel Assistance szolgáltatást. Most még, kedv,esőbbek a részletfizetési feltételek: az Astra és Corsa esetében 50 százalék befizetés mellett a törlesztést csak jövőre kell megkezdeni. Kamatmentes részletre is van lehetőség, a Corsánál például 50 százalék előleggel 1 évig, 80 százalék előleggel 3 évig, az Aslránál 50 százalék előleggel 1 évig, 70 százaléknál 2 évig, 80 szá­zalék befizetése mellett pedig 4 évig el lehet felejteni a hitel­kamatot. A vállalkozókra külön fi­gyelmet szentelnek „Tur­bóék”, számukra vonzó ajánlat lehet például az Astra egyik modellje, melynél az áfa visz­­szaigényelhető. E heti horoszkóp KOS III. 21.—IV. 20. Szerelem: Az érzelmekkel nem szabad játszani! Különö­sen rossz módszer a zsarolás. Egyszerűbb megbeszélni a dolgokat. Hivatás: Ahogy vé­get ért a nyár, nyakába zúdult a munka. Csupa olyan feladat, amely egyenként is egész em­bert kíván. Igaz, most pihenten minden sokkal gyorsabban megy, de azért még önnek is sok lesz egy kicsit... BIKA IV. 21.-V. 20. Szerelem: A magánéletben kárpótolhatja magát a más te­rületen elszenvedett kudarco­kért. A szerelemben feloldód­hat, erőt meríthet, és a partne­rével még közös vállalkozásba is kezdhet. Hivatás: Most arra kell ügyelnie, hogy a környeze­tével ne kerüljön ellentétbe, mert az irigyek, a sértettségük­ben bosszút állók árthatnak karrierjének. IKREK V. 21.-VI. 21. Szerelem: Ne hagyja magát provokálni! Ha a partnere ide­ges, legyen ön a bölcsebb, a higgadtabb, és diplomatikusan térjen ki a vita elől. Ezzel megmentheti a hét végi hangu­latot. Hivatás: Rengeteg a te­endője, és mindezen túl még ismereteit is bővítenie kell - ta­lán valamilyen új tanfolyamon vagy magasabb képesítést adó iskolában. RÁK VI. 22.-VII. 22. Szerelem: Ha valamit nagyon akar, azt egész biztosan képes is elérni. Olyan erős a beleérző képessége, hogy kitalálja a párja gondolatát, és mire ki­mondaná kérését, ön.már telje­síti is. Ezzel mindenkit le lehet venni lábáról. Hivatás: A munkában most megmutat­hatja, hogy mire képes! Itt az alkalom, hogy felhívja magára a figyelmet! OROSZLÁN VII. 23.—VIII. 23. Szerelem: Apróbb súrlódások miatt nem érdemes felhúznia az orrát. Különösen, ha a vita épp ön miatt kerekedik. Higgye el, a partnere sok szempontból segít­het önnek. Akár még az anyagi gondjai enyhítésében is. Hiva­tás: Felelősségteljes megbíza­tást kap. Az is lehetséges, hogy előrébb lép a ranglétrán. Tenni­valói ezáltal megszaporodnak. SZŰZ VIII. 24.-IX. 23. Szerelem: Aki ezekben a na­pokban ünnepli a születésnap­ját, alighanem csalódás éri. Nem azt kapja ajándékba, amire számít, vagy épp attól nem kap, akitől pedig nagyon várná. Szerencséjére akad, aki megvigasztalja. Hivatás: Kel­lemetlen helyzetbe keveredik a munkahelyén, mert nem tudja megállni, hogy ne üsse az orrát olyasmibe, amihez nem ért. MÉRLEG IX. 24.- X. 23. Szerelem: Eddig mindig sike­rült kivágnia magát szorult helyzetéből. Talán ezen a héten sem hagyja el leleményessége és szerencséje. Hivatás: Né­hány kellemetlen meglepetés még érheti a héten, de lassacs­kán megoldódik minden gondja. Igaz, nem minden ala­kul úgy, ahogy tervezte, de azért nem jár rosszul. SKORPIÓ X. 24.-XI. 22. Szerelem: Néhány jel arra mu­tat, hogy a partnerének sok mindenről megváltozott a vé­leménye. Lehet, hogy ez nem is változás, csupán eddig el­hallgatta. Ez csalódás önnek. Hivatás: Készüljön fel néhány igen kemény kihívás fogadá­sára. És arra is, hogy most olyasmiért kap végre elisme­rést (anyagit is!), amiről már majdnem végleg lemondott. NYILAS XL 23.-XII. 21. Szerelem: Ne lógassa az orrát! Vannak napok, olykor hetek, amikor semmi nem történik. Et­től azért még nincs érzelmi mélyponton! Partnere ugyanúgy szereti, mint eddig, akkor is, ha nem mondogatja. Hivatás: A szépen hangzó ígéretekről hét végére kiderül, hogy légvárak csupán. A tények józanítóan hat­nak, de kellemetlenül is érintik. BAK XII.22.-I.20. Szerelem: Miért érzi úgy, hogy nem szeretik, amikor pedig part­nere igazán mindent megtesz, hogy fölvidítsa önt? Lehet, hogy nem ő az, akihez hozzá akarja kötni az életét? Ha így van, a héten könnyűszerrel rendezheti érzelmi életét. A szakítás nem lesz fájdalmas. Hivatás: Ha le­het, fontos döntéseit halassza ké­sőbbre. Megéri! VÍZÖNTŐ 1.21.-II. 20. Szerelem: Az oly régóta ter­vezgetett randevú végre talán összejön a héten. Ön igazán tudja a módját, hogyan tegye emlékezetessé mindkettőjük számára. Csak arra ügyeljen, hogy a magánéletébe ne enged­jen beleszólni másokat! Hiva­tás: Újabb ötleteitől önmaga is megretten. Bár szereti a válto­zatosságot, ami most követke­zik, még önnek is sok. HALAK II. 21.—III. 20. Szerelem: Hirtelen lángra lob­ban valaki iránt, de később ki­derülhet az illetőről, hogy nem olyan, amilyennek mutatta magát - vagy inkább amilyen­nek ön szeretné látni. Hivatás: Most féltékeny a környezeté­ben élők sikereire. Ne mások­kal foglalkozzon, ezekben a napokban megalapozhatja a sa­ját jövőjét, ha észreveszi és el­fogadja a lehetőséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom