Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

1995. augusztus 19., szombat Megyei Körkép 3. oldal Ünnepi rendezvények augusztus 20-án (Folytatás az 1. oldalról) dődik, majd a Himnusz hangjai után tűzijátékban gyönyörköd­hetnek. Utcabálra 21.30-tól 24.00 óráig az Origó együttes várja a táncolni vágyókat. Egész napos kirakodóvásár lesz, és aznap zajlanak a Magya­rok Világjátéka Alapítvány sportversenyei. Jászberényben vasárnap 9 órakor mise lesz a Főtemplom­ban. 10 órakor kezdődik az ün­nepség a városháza előtt, meg­nyitja: dr. Magyar Levente pol­gármester. Ünnepi beszédet mond: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az országgyűlés alel- nöke. Ünnepi köszöntőt mond: Jakab István, az Országos Gaz­dakörök Szövetségének társel­nöke, dr. Kis Zoltán, a Felső- Jászság országgyűlési képvise­lője, a Földművelésügyi Minisz­térium politikai államtitkára. Megszentelik a kenyeret. 15 órakor hangverseny kezdődik a ferences templomban. Vezé­nyel: Bedőné Bakki Katalin. A többi jászberényi rendezvény helyszíne a Lehel vezér tér, itt 8 órától kirakodóvásár, majd 20- tól 23 óráig utcabál lesz. Tiszafüreden a rendezvé­nyek helyszíne általában a Halas tér. Ma 17.3Ö-tól a tiszafüredi népi táncosok és a „Morotva” Népzenei Együttes műsora te­kinthető meg. 19 órától A debreceni Tower együttes ad koncertet. 22-től 04- ig szabadtéri bál. Vasárnap 10 órától divatbe- | mutató a Tiszatáj ÁFÉSZ Tisza i II. Áruházának kollekcióiból. 16 I órától a tiszafüredi kyokushin karate szakosztály bemutatója, i 17 órától gyermekműsor és csa- ! ládi vetélkedő. 18 órától Tom- ! bola, 19 órától nótaest. 20 órától Konyha-Show ka­baré és Tűznyelő műsor. 21-től 04-ig szabadtéri I diszkó. Közben: 22 órától lam- j pionos csónakfelvonulás a L Flotta és a kis-tiszai csónakkikö­tők között. . ___ Ti szaderzsen vasárnap reg­gel 6-tól zenés ébresztő megle­petésekkel. Délelőtt kispályás labdarúgó-bajnokság lesz. Este 19 órakor a művelődési házban folklórest, melyen fellép egy olasz néptáncegyüttes és a ti- szaderzsi hagyományőrző páva­kor. Kisújszálláson ma 15 órától játékpark szülőknek és gyere­keknek a Jubileum parkban. Aszfaltrajzverseny, játékka­szinó rengeteg nyereménnyel, kézműves játszósarok. Rossz idő esetén a program az Ifjúsági Házban lesz. Vasárnap 9 órakor istentiszte­let lesz a református templom­ban. 10 órakor nyitják meg A Nagykunság népművészete című kiállítást a városházán. Ünnepi megemlékezés a re- demptio 250. évfordulója je­gyében a városháza dísztermé­ben. Beszédet mond: dr. Ducza Lajos polgármester, majd a testvérvárosok képviselőinek köszöntője, díszpolgári cím adományozása, Pro Űrbe díjak és Pro Communitate Urbis Em­lékérmek átadása következik. 11 órakor népzenei gálamű­sor lesz a ligeti színpadon. Rossz idő esetén a programra a művelődési házban lesz. 13 órakor tűzoltó-bemutató a ki­sújszállási Tűzoltó Egyesület részvételével. Helye: a Rákóczi utca liget előtti szakasza. Karcagon ma 15 órakor ara­tófelvonulásra, majd este 8-tól a sportcsarnokba aratóbálra várják az érdeklődőket. Vasárnap 10 órától búcsúi szentmise, körmenet lesz a ka­tolikus templomban. Háromkor a városházán ünnepi önkor­mányzati ülésen emlékeznek meg az új kenyér ünnepéről, s itt adják át a városi díjakat. Este hatkor ünnepi istentisztelet kezdődik a református temp­lomban, ugyanakkor a város­udvaron (a bíróság épülete mö­gött) hangversenyt ad a Puszta koncert- és szalonzenekar. Túrkevén vasárnap három­negyed kilenckor a református templomban istentisztelettel em­lékeznek meg Szent Istvánról. Fél tízkor ünnepi beszédet mond Németh István polgármester. Ezután gyémánt díszokleveleket és pedagógus szolgálati emlék­érmeket adnak át. Tíz előtt 10 perccel ökumenikus szertartás keretében megáldják és meg­szentelik az új kenyeret. Este hattól a városháza előtti kopja­fánál a településen működő pár­tok közös szervezésében ünnepi megemlékezést tartanak. Kunszentmártonban vasár­nap 9 órakor szentmise lesz a római katolikus templomban. A Körös-parton fél tizenegykor megszentelik az ünnepi kenye­ret, majd a megnyitó után a pár­tok szónokai mondják el gondo­lataikat augusztus 20-áról, mél­tatják az ünnepet. Ezután kultu­rális műsor következik, amiben lesz lovasíjász-bemutató is. Tiszaföldváron vasárnap a strandfürdő területén - a dél­előtti-délutáni sportesemények és a.. Miss Földvár-választás után ^-este fái héttől a Nukleon nosztalgia zenekar ad koncertet, amelyet a Holtpont, majd a Prognózis együttes fellépése követ. Fél tizenegykor tűzijá­tékban gyönyörködhet a város lakossága, majd 23 órától diszkó zárja a napot. Törökszentmiklóson ma 14 órakor a III. országos szalma- fonó-pályázat kiállítását nyitja meg a művelődési központban dr. Kis Zoltán államtitkár. Há­romnegyed héttől a Kossuth téren a Béke Mezőgazdasági Szövetkezet népdalköre lép fel, majd műsorát az 5 éves Ideál- Miklós Kft. tombolasorsolása követi. Fél nyolckor a 20 éves Miklós Néptáncegyüttes ad mű­sort, amit a Kőszívek együttes koncertje követ. Kilenckor lesz a tűzijáték, majd a divatbemu­tató. Este 10-től utcabál. Holnap 10 órakor tartják az ünnepi istentiszteletet a refor­mátus templomban, a szentmi­sét pedig a római katolikus nagytemplomban. Fél tizenket­tőkor kezdődik az ünnepi nagy­gyűlés az Ipolyi Arnold téren, szónoka Szegő István polgár- mester. Mezőtúron vasárnap reggel 8 órakor a katolikus templomban (és 10.30 órakor is) ünnepi szentmisét celebrálnak. Délután 5-kor a XII. mezőtúri képzőmű­vészeti alkotótelep zárókiállítá­sát nyitják meg a városi kiállí­tási csarnokban. Ezután a Mú­zeum téren köszöntőt mond Ádámné dr. Bagdán Piroska polgármester. Este héttől 23 óráig Augusz­tusi randevú címmel zenés-tán­cos könnyűzenei esten a piacs- csamokban a Koktél együttes szórakoztatja a közönséget. Kö­zös ünneplésre készülnek a vá­ros egyik legfiatalabb városré­szének lakói. A Szép Ernő, a Badár Balázs és a Tamkó Sirató Károly utca lakói immár harma­dik alkalommal rendezik meg az ott lakók utcabálját. Tószegen szombaton a terve­zett programban szerepel: 12 csapat részvételével területi kis­pályás labdarúgó-bajnokság, ügyességi és játékos vetélkedők egész sora. Megválasztják Tószeg Toldi­ját, Tószeg Bikáját (az elektro­mos bikára ülés versenyén), csokoládéevő- és sörivó- ver­seny, valamiint rúdmászás tar­kítja a programot. A rendezvé­nyek 9-től 18 óráig kerülnek sorra, melynek szervezője a községi sportegyesület. A művelődési házban 18 óra színes és minden valószínűség szerint nagy érdeklődésre szá­mot tartó műsorokat ígérnek. Az egész napos programot szabad­téri zene, bál zárja, ahogy mond­ják, kifulladás ig. Köteleken a kompon ma 20.30 órától a IPro Anima együt­tes ad műsort. Bagimajorban ma 15 órától országos FMI—vezetők találko­zóját rendezik meg. Szajolban vasárnap 10 óra­kor ünnepi mise kezdődik. Este hattól kulturális műsor lesz a belterületi iskola udvarán. Hét előtt IS- perccel a Kaiser-Peli- kán TSE bemutiatója tekinthető meg. Húsz óráitól' a Fortuna együttes ad koncertet. Jászjákóhalnián vasárnap 10 órakor ünnepi mise lesz a templomban, kenyér és zászló­szenteléssel. Utána a Közösségi Házban Fodor István Ferenc polgármes­ter emlékezik meg Szent István­ról, és megszegi az új kenyeret. Tiszaugon holnap 9 órakor szabadtéri istentisztelet lesz. A sportpályán vidám vetélke­dőt szerveznek gyermekeknek. Ingyen hajóút a résztvevőknek. Délben főzőversetiiy lesz, ami után a fogyasztáshoz nóta szol­gál. Öt órakor a Pegazusban sör- és borivóverseny kezdődik. Ez­után házaspárbaj (játékos vetél­kedő) lesz, megválasztják a falu legerősebb emberét, tombolát húznak. Tábortűzzel és falubál­lal zárul a program. Berekfürdőn vasárnap a fő­utcán 17 órától görög és olasz néptáncosok adnak műsort. Hat­tól nosztalgiadiszkó, majd hét­től utcabuli a szolnoki Mert együttes „jóvoltából”. Este tíz­től ismét nosztalgiadiszkó lesz. Az; önpusztító erőszak csapdája Egyre inkább csodálkozom. Csodálkozásom nem annyira a csodálatba, hanem inkább szomorúságba hajlik. „A politika nem az erköl­csök gyakorlására való.” „Nem érdemes jónak lenni.” „A lelkiismeret elavult dolog.” Szex, tombolás, kábítószer; élvezd a pillanatot!” Nem ér­tem: tényleg ennyire becsapot­tak vagyunk? Nem értem: mi a jó abban, hogy a politika „mű­vészei” tudományukat önér­vényesítésük mesteri álcázá­sában élik ki? Képesek rá - ők, a nagyok -, hogy hatalmi pozíciójuk erősödése érdeké­ben lyukat beszéljenek a nép hasába, embereket hívjanak az utcára tüntetni, másokat pedig a puskacsövek mögé és elé ál­lítsanak (áldozattá téve a gyil­kost és a hullát egyaránt). Tes­sék mondani; maradt még köz­tünk becsületes ember? Nem értem: mi a jó abban, hogy rosszak vagyunk? Nó nem úgy véletlenül, vagy „frontátvonulásig”, hanem előre eltervell: módon. Szán­dékosan. Csak azért is, hogy gebedjen meg. Csak azért sem köszönök neki, csak azért sem halkítom le a rádiót, csak azért sem adok fizetésemelést, csak azért sem mosolygok. Tessék mondani: maradt még köztünk becsületes ember? Nem értem: miért nyomjuk el magunkban a jót? Miért kell szőnyeg alá söpörnünk lelki- ismeret-furdalásainkat, tisztá­zatlan dolgainkat^ inkább vál­lalva álmatlan éjszakáinkat, kínos magyarázkodásainkat, elfordított tekinteteinket, neu­rózisainkat, depresszióinkat, mint az egyenes utat? Vagy at­tól félünk talán, hogy akkor minden kiderül? Miért, így nem fog kiderülni? (Dehogy­nem, csupán azzal a különb­séggel, hogy akkor, amikor már késő.) Tessék mondani; maradt még köztünk becsüle­tes ember? Nem értem: miért kell egy pillanatért föláldozni egy éle­tet? Mi a jó abban, hogy a tomboló hangzavarban vo- nagló testeken végighömpö­lyög a mámor butító szennye? Éz a sáros áradat kiürült feje­ket és szíveket hagy hátra, akik már nem képesek bele­csodálkozni a rigófütty csoda­dalába, mert az nem egymillió decibelen szól... Ezek a kilú­gozott egyéniségek azok, akiknek hallucinálniuk kell ahhoz, hogy a szeretet illúzió­jában - legalább egy „lövés” - erejéig hinni tudjanak, mert a szívükben annak csodavirága meg nem terem... Ők azok, akiken potrohos menedzserek, egzaltált világsztárok lógnak, piócaként szíva vérüket, mert még nem elég vastag az a svájci bankbetét, és egyébként is, az üzletnek menni kell... Tessék mondani; maradt még köztünk becsületes ember? Nem értem, nem értem... pedig dehogynem értem. Ért­jük ezt mindannyian. Mi, gyengék, akik éppen ezért erő­szakoskodunk másokkal és magunkkal. Mi szegények. Doppingoljuk a lelkünket hogy erős legyen - míg bele nem szakad. Hecker Róbert U.i.: Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterhel- tettetek; ÉN nyugalmat adok leikeiteknek.” Akinek természetes a természetvédelem Táborzárás a Hortobágyon Fiataloknak A hadigondozott alapítvány ösztöndíjai Hadigondozottak leszárma­zottai valamint, a sorkatonai szolgálatuk idej e alatt hősi ha­lált haltak illetve megrokkan­tak gyermekei részére ítéltek oda ösztöndíjat a „Zounuk” Nemzetközi Hadigondozott Alapítvány kuratóriumának ülésén tegnap Szolnokon. Emellett többek között megemlékeztek az 1992. ja­nuárjában létrehozott alapít­vány egyik közelmúltban el­hunyt alapítójáról, Detre Ist­ván főorvosról, és bővítették a kuratórium létszámát. En­nek során a testület tagja lett Lévy Zoltánná az OTP Rt. Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Igazgatóságának igaz­gatója. Leskó Ferenc kuratóriumi elnök bejelentette: 1996-ban megrendezik az I. magyar hadigondozott világtalálko­zót a millecentenáriumi ese­ménysorozat részeként. Ösztöndíjban fél évre het­ven - köztük egy szlovákiai magyar - fiatalt részesítettek összesen 418 ezer forint ér­tékben. A katonai pályára készü­lők 25 ezer, az egyetemisták 20 ezer, a főiskolások 15 ezer, a középiskolások 10 ezer, míg az általános iskolá­ban tanulók 4 ezer forintot kaptak személyenként egy­szeri támogatásul. Augusztus 4-én tizenegy or­szágból érkeztek környezetvé­dők a Hortobágyi Nemzeti Park Nyugati Fogadójához. Mint ar­ról lapunk már korábban be­számolt, főleg orvos-biológus egyetemi hallgatók ^- tizenné­gyen Ausztriából, Svédország­ból - azért érkeztek ide, hogy a természetvédő munkájuk köz­ben megismerhessék a Horto­bágy nevezetességeit. A két hét eltelte után Gulyás Zsuzsanna, aki a budapesti székhelyű Útilapu hálózat szer­vezőjeként vezette a tábort, ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy terveiket valóra váltották a nemzetközi „zöld team” tagjai. Különösen hasznos volt a nem- kívánatos cserjések és bozóto­sok irtása, az illegális szemétte­lepek megszüntetése, s a tisza- füred-kocsújfalui - Góré ta­nyán lévő ragadozómadár- menhely - itt műfészkeket és madárházakat készítettek és ja­vítottak a külföldiek - rendbe­tétele, környékének gondozása. Amanda Hajnal - édesapja 56-ban vándorolt ki a kenguruk földjére, ahol nagy tradíciókkal rendelkező Nemzeti Parkok is vannak - ausztráliai, ökológiát hallgató egyetemista elmondta, hogy nagyon tetszett neki, hogy a magyarok természeti értékeik védelme mellett nagy gondot fordítanak a tradíciók, a népi kultúra még meglévő kincsei­nek megőrzésére és ápolására is. Marco Kienzle svájci és Da­rio Cesarini olasz egyetemisták a madárvilág sokszínűségét csodálták meg, s dicsérték a hortobágyi tudományos szak­emberek munkáját: elismerésü­ket arra alapozták, hogy több olyan madárfajjal - gémek, tú­zokfajták, nádi poszáták, kék­vércsék - találkoztak munkájuk során, melyek a legtermészete­sebb körülmények között itt ta­láltak meg "őshonos” lakóhe­lyeiket Európában. Lisa Brolinnak, akit Svédor­szágban egy állattenyésztési szakiskola elvégzése után most vettek fel az orvosegyetemre, az a Hortobágyi kirándulás je­lentette a legnagyobb élményt, ahol megismerhette Európa legnagyobb „sík” pusztájának világhírű állatait, a szürke gu­lyát és a racka juhokat. A tábor - melynek talán az volt a legnagyobb értéke, hogy a nyugati egyetemisták a Hor­tobágyon is otthon érezték ma­gukat - ma este zárul. A szer­vezők elmondták, hogy szeret­nék, ha a Hortobágyi Nemzeti Park Nyugati Kapuja jövőre is kinyílna a külföldieknek. Ezért már szervezik a jövő évi tur­nust. Hogy tanuljunk egymás­tól, hogy itt is kultúránk termé­szetes része legyen a természet védelme. Percze Állami ünnepünkre emlékeztek a megyeházán (Folytatás az 1. oldalról) elmúlt hónapban közleményben jelentette meg az önkormányza­tok szociális beruházásaihoz nyújtandó támogatás igénylésé­hez előírt szakmai program köve­telményeit. A megyei önkor­mányzat és a kórház vezetése egyetértett abban, hogy az intéz­mény területi ellátási feladatait és kötelezettségeit szem előtt tartva feltétlenül szükséges annak fej­lesztése. A program szerint a re­konstrukció 1997 és 1999 között a kórház mai telephelyén való­sulna meg. Költség-előirányzata 1 milliárd 856 millió forint. Á fej­lesztés a jelenlegi sebészeti épü­let bővítéses rekonstrukcióját tűzi ki célul, központi műtőkkel, steri­lizálóval és baleseti ambulanciá­val. A megyei rádió és televízió alapításának előkészítésénél a testület leszögezte, javasolja a munkák gyorsítását úgy, hogy a médiák működési feltételei 1995. október 1-re lehetőség szerint megteremtődjenek. A Pharmasol Rt. önkormány­zatot megillető részvénycsomag­jával kapcsolatban az a döntés született, hogy a közgyűlés egyetért a társaság teljes vagyo­nának értékesítésével, oly formá­ban, hogy tender kiírására kerül­jön sor. A munkaülés után a megye­háza nagytermében műsorral kö­szöntötték a közelgő állami ün­nepet, beszédet Iváncsik Imre a megyei közgyűlés elnöke mon­dott. Ebből az alkalomból került sor az 1991-ben alapított ,Jász- Nagykun-Szolnok megyéért Díj” átadására. Az elismerést Bede János a Szolnoki Közúti Igazga­tóság igazgatója, Lengyel Lajos a GATE mezőtúri főiskolai kará­nak főigazgatója, Molnár István jászszentandrási nyugalmazott iskolaigazgató, Nagy István szol­noki szobrászművész, a jászberé­nyi Palotásy János Vegyeskar és a szolnoki Tisza Táncegyüttes kapta. A művelődési és közokta­tási miniszter Cseuz Imrének a Tiszakürtön lévő megyei gyer­mekotthon és szakiskola igazga­tójának nyugdíjba vonulása al­kalmából „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” kitüntetést, még a Magyar Köztársaság elnöke munkája elismeréseként dr. Vincze Sándornak a megyei ön- kormányzati hivatal főmunkatár­sának a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polg ári ta­gozat kitüntetést adományozta. A díjakat Iváncsik Imre adta á t, a ki­tüntetettek nevében Lengyel La­jos mondott köszönetét. Jászkiséri siker az országos szántóversenyen A debreceni Farmer Show-n csütörtökön megrendezett or­szágos szántóversenyen ismét szép megyei siker született: Kökény József, a jászkiséri Agroszöv dolgozója az idén sem talált legyőzőre. A siker azért is nagy jelentő­ségű - tudtuk meg Tánczos Ferenctől, a kiséri versenyző felkészítőjétől - mert a felké­szülés és a versenyzés tárgyi, anyagi feltételei továbbra sem javultak. Megyei szponzor hi­ányában a bajai Axial Bt.-n - amely cég a Zetor erőgépet biztosította -, valamint Né­meth Kálmán jászkiséri vál­lalkozón múlt, hogy Kökény József ismét „rajthoz” állha­tott. Sajnos az anyagiak hiá­nya játszik szerepet abban is, hogy augusztusban az Angliá­Középen a hazai szántóbajnok: Kökény József fotó: t.f. bán megrendezendő váltva- forgató szántó Európa-bajnok- ságon magyar résztvevő nem lesz. Az idén újjáalakult a Magyarországi Szántóverseny Egyesület, a Világ Szántóver­seny Bizottsággal rendeződött a tagdíjfizetés, s így van esély arra, hogy az idei szántó vi­lágbajnokságon, Kenyában Kökény József képviselheti a nemzeti színeket. L. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom