Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-19 / 141. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. június 19., hétfő Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöljük, tiszte­letben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvá­nosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Köszönet a gyors segítségért Emberséges helytállás Június 1-jére virradóra nagy vi­har vonult át Jászberényen és külterületén. Villanyvezetéke­ket szakított le a szél Öreger- dőn, a Kohári-keresztnél egy hatalmas ágat csavart a vihar a fővezetékre. Az ÉMÁSZ dol­gozói még aznap 14 órára kija­vították a hibát, újra volt áram a tanyákban. Délután, 5 óra körül aztán ítéletidő tombolt a környéken. Fóliákat szaggatott szét, tetőket bontott meg, derékvastagságú fákat csavart ki tövestől az or­kán. A Kohári-keresztnél olyan hatalmas fát döntött az elekt­romos fővezetékre, hogy a kör­nyéken megszűnt az elektro­mos ellátás. Ismét megjelentek az ÉMÁSZ dolgozói és a tűzol­tók. Megszabadították a veze­tékeket és a veszélyeztetett épü­leteket a kidőlt fáktól. Pénteken este 10 órára ideiglenesen be­kapcsolták az áramot, hogy a fagyasztók újra hűtehi tudja­nak; ne fokozódjék még az amúgy is nagy kár. Szombat hajnalban ismét megjelentek Pócz László és munkatársai, kicserélték a megroppant villa­nyakarókat, az ideiglenesen összekötött vezetékeket. Köszönjük ezt a háromna­pos, emberfeletti munkát! Ezek az emberek példát mutattak hi­vatástudatból, segítőkészség­ből, emberségből. Jutalmuk - e köszönő soro­kon kívül - talán az az üdvri­valgás volt, amit az öregerdei gyermektábor lakói hallattak, amikor az ÉMÁSZ dolgozói péntek este 10 órakor a trafónál bekapcsolták a főkapcsolót, és az addig sötétségbe burkolódzó táborban kigyulladtak a fények. A fáradt, elcsigázott, elgyötört emberek arcán mosoly fakadt a köszönet e zajos kinyilvánításá­tól. Sajnos a telefonosok munká­járól nem ilyen jó a vélemé­nyünk! Amikor e sorokat írom, már 10 nap telt el a vihar után, de összeköttetésünk még a mai napig sincs a várossal. Pedig legalább tizenötször jelentettük már a hibát. A tábor telefonja az egyetlen összeköttetés a vá­rossal. Csak innen lehet hívni mentőt, orvost, állatorvost, tűz­oltót, rendőrt, ha baj van. E kö­zömbösség számunkra érthetet­len. • Nagyon várjuk már egy ve­zeték nélküli telefon kihelyezé­sét Öregerdőre, hogy bizton­ságban érezhesse magát a ta­nyai nép. Piffkó János nyugdíjas tanító Jászberény, Óregerdő Küldjön egy képet! Az egykori főispán kastélya • Báró ITrbán Gáspár, Jász-Nagykun-Szolnok megye volt főispánjának Szolnok megyei, Erzsébet-majori birtokán állt a képen látható kastély. Megfordult itt Horthy Istvánná is, férje társaságában. A kastély ma már nincs meg. Édes­apám boltosként dolgozott itt, így a gyermekkoromat én is ezen a szép helyen töltöttem. Nagy Sándor Kengyel Nyugdíjas pedagógusokat köszöntöttek Hagyomány már Szolnokon, hogy i+iinden év júniusának első napjaiban köszönti egy- egy városi általános iskola a nyugdíjas pedagógusokat. így volt ez most is. A Szandasző- lősi Általános Iskola látta vendégül a város nyugdíjas pedagógusait, akik tagjai a Pedagógus Szakszervezet nyugdíjasklubjának. Bíró Má­ria igazgatónő szeretettel és kedves szavakkal köszöntötte a vendégeket. Bemutatta az iskolát, amelynek tanulói és dolgozói országosan is szép eredményeket értek el szor­galmas munkával, igazi hiva­tástudattal. A szép környezet, kedves fogadtatás szeretettel ölelte körül a vendégeket. A házigazdák örömmel látták vendégül a nyugdíjasokat, az iskola diákjai szép műsorral kedveskedtek a vendégeknek, a konyhai dolgozók és a tá­mogatók jóvoltából pedig íz­letes, finom uzsonnával ven­dégelték meg a megjelente­ket. A Pedagógus Szakszerve­zet körzeti bizottsága nyugdí­jastagozata tízéves születés­napját ünnepli majd az ősszel. A vezetőség az eddig eltelt idő alatt igyekezett egyre szí­nesebb és változatosabb prog­rammal kikapcsolódást nyúj­tani tagjainak. Igyekezett könnyebbé tenni az egyre ne­hezedő életet. • A városházán is nemrég köszöntötték a távozó neve­lőket. Méltó módon értékelték több évtizedes, áldozatos munkájukat. Sok értékes pedagógus adja át a „stafétabotot” az ifjú ne­velőknek, de bízunk abban, hogy a közösségtől nem sza­kadnak el. A nyugdíjastagozat-klub szeretettel hívja, várja a fiatal nyugdíjasokat, bízva abban, hogy aktív közreműködésük­kel új színt, változatos, gaz­dag tartalmat hoznak közös­ségünkbe. Minden aktív és nyugdíjas kollégának kívánunk jó egészséget, tartalmas, gazdag életet és igényt arra, hogy a közösséggel, a közösség se­gítségével tegyék gazdagabbá napjaikat. Ä vezetőség nevében: Ferenc Tiborné tagozatvezető A Rózsák bemutatója A negyedik évfolyam Kék délután című produkciója Nagy sikerű balettzáróvizsgát és -bemutatót lát­hatott a besenyszögi közönség a művelődési házban. Né­meth Marianna vezetésével immár negyedik éve folyik in­tenzív balettoktatás. Huszonnégy óvodásból és kisiskolás­ból alakult meg évekkel ezelőtt a csoport, de az idejárók száma már meghaladja a harmincat. Ebben az évben a ti­zenévesekből alakult majorette-csoporttal egészültek ki. A tavalyi záróvizsgájukon bemutatott Rózsák című produk­ciót a község határain túl is többször bemutatták. Az idei vizsgán és bemutatón száznál többen voltak kíváncsiak az előadásra. Revüt, balettkeringőt, csacsacsát, spanyol tán­cot mutattak be, korosztályuknak megfelelően. A Szolnoki Balett is három műsorszámmal színesítette a programot, megtisztelte az előadást Mozsonyi Albert művészeti vezető is. Köszönjük a szolnoki együttes szórakoztató műsorát, a szülőknek az anyagi támogatást és a szervezésben nyújtott segítséget. Az Äs Mode varroda vezetőjének, Sándor Ist­vánnak a szponzorálást, Balogh Balázsné és Szurmai Ist­vánná varrónőknek a szép ruhák elkészítését. Koczkáné Beme Irén Besenyszög Ma ö, holnap én ... az eset fölött a mai napig sem tudok napirendre térni. Jú­nius elsején, az állomásról hazafelé jövet, az írisz patika előtt szálltam fel a 10-es buszra, úgy 5-6 óra között, délután. Egy kedves ismerősöm elképedve újságolja, hogy benn, a patikában járt, s míg ott volt, betért egy vérző fejű ember, aki - még mi­előtt megszólalhatott volna - rögtön választ is kapott: „Elsőse­gélyt nem nyújtunk!” Nem is azt akarja ö, mondta, csak azt sze­retné, ha egy mentőt hívnának. De erre is nemet mondtak. Saj­náltuk ezt a szerencsétlenül járt, vérző fejű embert, nagyon, s azon gondolkodtam: nem kötelesség-e a segítségnyújtás ott, ahol telefon van? Hogy ráadásul ez éppen egy patika?! Vagy meg kell szoknunk: ahogyan nehezedik ránk az élet, úgy szorul ki az emberből a jóérzés? Kegyetlen a sors. Négy nappal a történtek után még mindig foglalkoztatott az eset. Éppen erről folyt a diskurzus otthon, egy ismerősömmel, aki azért jött el hozzám, hogy segítsen nekem, mert férfimunka volt a háznál. Nem vagyok már fiatal, beteges is kicsit, egyedül is élek, elkél néha a segítség. Délelőtt 10 óra tájban azt mondja: melege van, nem érzi jól magát. Menjek a patikába, mentőt hívni? - kérdeztem aggodalmaskodva, de el­hárította azzal, hogy „oda aztán mehet!". (Ez nem az a patika!) Kicsit üldögéltünk, pihent, vártuk, hogy elmúljék a rosszullét. Fél tizenkettő körül aztán azt mondja: szomjas, adjak neki egy kis tejet. Kezébe adom a tejespoharat, tessék, igya meg, ő visz- szaadja máris, azzal, hogy nem tudja meginni, nagyon rosszul van! Lefektetem gyorsan, nézem a pulzusát, nem érzem! Roha­nok a szomszédba, hívjanak azonnal mentőt, talán még nem késő . . . Percek alatt megérkezik a mentő, hiába. Negyvenhat éves volt. Aznap még nem kellett a mentőkiszállásért fizetni. De már érzem a félelmet, mi lesz, ha ránk telepedik a szorongás, ha majd mérlegelik, jogos volt vagy nem volt jogos a hívás!? Ami­kor a fillérek is ki vannak számolva, meggondolja azt az ember - háromszor is. Ma ő, holnap én! Kiszolgáltatottságunkban, szegénységünk­ben legalább emberségünket őrizzük meg, hogy érezhessük: számíthatunk egymásra! M. Ferencné, Szolnok A formaszöveg okozta a félreértést Csak kötelességünk van ­ezzel a címmel jelent meg áp­rilis 24-én Kovács Ferenc szolnoki olvasónk észrevétele a Távközlési Részvénytársa­ság munkájáról. Balogh Já­nos igazgató levelében arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyet megvizsgálta. A levél­író áthelyezési kérelme olyan címre szól, amelynek fejlesz­tése jelenleg is folyamatban van, s bár az áthelyezést idő­ben megrendelték, annak megvalósítását nem kísérték kellő figyelemmel. Az tény, hogy az előírások szerint a teljesítési sorrendben szabály­talanság nem történt. Sajnála­tos, hogy a munka elvégzése akkor sem vett gyorsabb for­dulatot, amikor erre munka­társuk ígéretet tett. Minden remény megvan azonban arra, hogy igen rövid időn belül a közületi telefont áthelyezik. Az állomás leszerelését az előfizető december 6-án kérte, így januárban jogos volt a számla kiállítása. En­nek a számlának a rendezése maradt el akkor, amikor fel­szólítást kapott. Sajnos a ki­küldött levél nem erre a konk­rét esetre íródott, sablonszö­veget használtak, ez okozta a félreértést. A társaság törekszik a ható­sági szemlélet megváltoztatá­sára, de problémák még előfor­dulhatnák — írja válaszában az rt. igazgatója -, s továbbra is várják tisztelt előfizetőik visszajelzéseit a korrekt kap­csolat és a kielégítő szolgálta­tás megteremtése érdekében. Az oldalt szerkesztette: Kácsor Katalin __________Expressz-Ajánlva A z erősebb jogán? Itt a nyár. Vele együtt a szabadság ér­zete, amely elsősorban a gyerekeket ragadja magával. Végre jó idő van, ki lehet menni a szabadba és időt szen­telni a különböző kedvteléseknek. Ilyenkor a szokásosnál több gyereket látunk az utcán labdázni, biciklizni. Az iskolákban év vége felé felhívják a diákok figyel­mét arra, hogy a nyár nem csak a szabadság örömeit rejti, ha­nem veszélyeket is. És nem csak gyerekekre leselkedő veszélye­ket. A napokban több tanácstalan, idős ember fordult szerkesztő­ségünkhöz. Valamennyien az utcákon, biciklivel „száguldozó” gyerekekre panaszkodtak: úgy hajtanak, hogy nincsenek tekin­tettel senkire és semmire. Aki fiatal és ügyes, az kitér vagy el­ugrik előlük, de aki már nehezebben mozog? A kerékpározók szinte fellökik az útjukba kerülőket. A szó szoros értelmében. Az egyik idős olvasónknak a lábfején hajtottak át, a másik kö­nyöksérüléssel „úszott meg” egy ilyen találkozást. Nehéz ilyen kérdésekben igazat tenni vagy olyan tanácsot adni, ami egyértelműen megoldaná a helyzetet. Hiszen meg le­het érteni a gyerekeket is; örülnek, hogy végre nincsenek korlá­tozva szabadságukban, mozgásukban. Örülnek, hogy végre ki­szabadulhatnak a lakásból. Mondhatnánk azt is:- az a baj, hogy nincsenek kerékpárútja­ink. Néhány településen már építettek ugyan, de ez nem vált ál­talánossá. Ä városok belterületén pedig még álmodozni sem le­het ilyesmiről. Ausztriában láttam, hogy a járdának két szintje van, az alsó szinten közlekedtek a biciklisek, fönn a gyalogo­sok. Ügyes megoldás, kár, hogy nálunk nem így építkeznek. Meg kell hát békülnünk azzal, ami van. Meg kell fémünk egymás mellett - gyalogosnak és biciklisnek - a járdán. De ah­hoz, hogy ne okozzunk másoknak kellemetlenséget, viselkedni kell. Nehéz kimondani, de akkor is így van: a fiatalabbaknak tekintettel kell lenniük az idősebbekre. Persze, mondhatná azt bárki: minek megy arra az idős ember, amikor én biciklizem ott? Csakhogy az élet nem ilyen egyszerű. Ezekből a fiatalokból egyszer felnőttek lesznek, volán mögé ülnek. Mit csinálnak ak­kor, ha a gyalogos lelép eléjük az úttestre, és sehol egy zebra? Elütik, mondván, miért pont ott megy át? Ha kiszalad eléjük egy gyermek az úttestre, akkor a fék helyett a gázra lépnek? Ajánlom a szülőknek, beszélgessenek el egy kicsit a cseme­téikkel, mielőtt a bringára engedik őket. Beszélgessenek egy kicsit a toleranciáról. Arról, hogy türelmesnek, figyelmesnek kell lennünk egymáshoz, akkor is, ha ez nehéz. Nem vezet semmi jóra, ha az erősebb jogán fellökik a járdán tipegő időse­ket. És azt se felejtsük el, hogy hányszor tévednek ki bicikliző gyerekek az úttestre, az autós forgalomba. S mit tegyen a gép­kocsivezető? Lökje fel az erősebb jogán?-mondván: miért haj­tott oda. a Tolvajnak néztek Június 7-én a szokásos délutáni bevásárlást intéztem munka után a szolnoki Jólét ABC-ben, ahogyan ezt az elmúlt huszonöt évben számtalanszor megtet­tem. A pénztárhoz érve kifizet­tem a számlát. A szokástól elté­rően, egy fiatal férfi eladó oda­jött hozzám, és felszólított, hogy menjek be vele az iro­dába. Nem értettem, miről van szó, csodálkoztam is, hogy mi­ért kell bemennem, de még jobban csodálkoztam akkor, amikor beértem az irodába. A boltvezető fogadott - öt eladó jelenlétében -, s egy durva hang rágalmazóan azt kiáltotta: „Két deci italt lopott!” Pillana­tok alatt kipakoltatták a csoma­gomat, belenéztek a táskámba, s miután nem találtak nálam lo­pott árut, a boltvezető elnézést kért. Közben a hölgy rikoltotta: „A lopott árut menet közben le­tette!” Majd újra rágalmazott, hogy adjam elő a két deciliteres italt, mert ő figyelt, és látta, hogy a táskámba tettem. (Meg­jegyzem, hogy a pénztártól az irodáig kísértek!) - Akkor értet­tem csak meg, miről is van szó. Tolvajnak néztek, megszégye­nítettek, s csupán egy elnézés­sel akarják helyrehozni a hibát, mondván a „kolléganőnek már voltak túlkapásai”. Valószínűleg sok lopás tör­ténik naponta. De nem viszik kicsit túlzásba, hogy olyat is látni vélnek, ami meg sem tör­tént? Miután zavaromból fel- ócsúdtam, kedvesen arra kér­tek, felejtsem el a dolgot, mert a hímevük csorbulhat emiatt. De ki törődik az én hírnevemmel? - kérdeztem felháborodottan, s kértem a panaszkönyvet. (Név és cím a szerkesztőségben.) Bokros úr tizenhatmilliója Februári levelemben - ami nem jelent meg rovatukban - Medgyesi Péter 40 milliójáról írtam, amit aztán cáfoltak, hogy felvette volna. (A hoz­zánk érkező levelekből váloga­tunk, minden levél közlésére - terjedelmi okok miatt sem - vállalkozhatunk. A szerk.) Most Bokros pénzügyminisz­ter 16 milliós végkielégítéséről lenne szó. 1989-ben arról szól­tam, mindenki a rendes fizeté­séért dolgozzon, becsületesen. Úgy látszik, Bokros úr nem volt megelégedve a bankigaz­gatói jövedelmével. Nyilatko­zata szerint ő megérdemli, megdolgozott ezért a pár mil­lióért. Csak azt nem értem, ak­kor mit csinált a havi fizetésé­ért? Az pedig nem lehetett a létminimum körül! Nevéhez kapcsolt csomagterv minden­kire több terhet ró. Az ő szá­mára - gondolom - rettenetes teher lehet ez a 16 millió. Nem akarom sorolni, hogy a nyug­díjasok, tanítók, tanárok, egészségügyi dolgozók, mun­kanélküliek, fiatal munkaválla­lók fizetése mire elég. Átlag havi 20 ezer forintos fizetést tekintve ők 65 év alatt keres­nek 16 milliót. Ha valakit ma­gasabb beosztásba rendelnek, milyen alapon jár végkielégí­tés? Morál! Ugyan, kérem! A pénznek nincs szaga. De va­lami bűzlik ebben az ország­ban. Demokráciát kántálunk, de egyre jobban eltávolodunk tőle. Az a sok Professzor, Dé­kán, Rektor (nagy betűvel!), akik az ország sorsáért aggód­nak, nem jól ítélnék meg a helyzetet? Kiben, miben higy- gyen hát az ember? A javak elosztásáról már megvan a nép véleménye. Az Országgyűlés­ben elhangzottak a fentiek az ellenzéki képviselőktől is. De a hatalmon lévő urak, úgy lát­szik, csak azt hallják meg, amit akarnak. Miért vennék hát fi­gyelembe az egyszerű nép vé­leményét? Bodó János Kisújszállás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom