Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-19 / 141. szám

1995. június 19., hétfő Kulturális Panoráma 5. oldal Ha nincs építőtábor Tankönyvre keresnek a diákok Jól jön az ösztöndíj értékű, gyári gyakorlatért kapott pénz is A rendszerváltozással megváltozott a diákmunka rendszere is. Az iskolák már nem szervezik a boldog emlékezetű építő- és címerezőtáborokat. Se ember, se energia, se pénz nincs erre. Mi van helyette? És mire van pénz? * Elő legendák nyomában Negyvenkét éven át tanította (pletykaszinten is) a történelmet- Annyiszor búcsúztam már, hogy az csoda. Lassan én leszek az örök visszatérő. Mindig osztályom volt, vég nélkül. Amikor öt éve elbúcsúztam, csak marasztaltak. Kaptam egy osztályt négy évre. Tavaly végeztek. Megint egy évre másik osztály élére kerültem. A szülők már felhördültek: a Baranyi megint ballag? - nevet, majd szövi tovább a szógombolyag fonalát, szinte kérdeznem sem kell. Kis nógatásra alámerúl az emberöl- tőnyi múltba, s anekdotázik. Kedvére való. A prelegáló, előadói stílus mindig első helyen szerepelt tanári módszerei között is. Az iskoláknak nincs alkalma arra, hogy a nyári időszakban bérmunkában foglalkoztassák a tanulókat, csak kimondottan a kötelező - tanterv által előírt - gyári gyakorlatokra van lehető­ség. A magasabb évfolyamos tanulók nem az iskolákban végzik a gyári, összefüggő gyakorlatot, hanem a megye termelőüzemeiben. így van ez a Szolnoki Ruhaipari és Informa­tikai Szakközép- és Szakmun­kásképző Intézetben is - tudtuk meg Tóth László igazgatótól. A szakközepes gyerekek és a számítástechnikai programozók végzik így a gyári gyakorlatot, amelynek befejezésekor anyagi juttatásban is tudják részesíteni őket, bár ez az összeg csak ösz­töndíj értékű. A Német Keresztény Pszi­chológusok Társaságának pszichopedagógiai szekció­jának vezetője, Joahim Kristhan és munkatársai beszélgetéssel egybekötött előadást tartottak az el­múlt héten a keresztény családmodellről. A szeretet és megbocsátás mint pedagógiai attitűd cím­mel megtartott előadást igen sok érdeklődő hallgatta a me­gyeszékhelyen. Szolnokon az év eleje óta működő felekezetközti misz- sziós közösség az elesettek és hátrányos helyzetűek megsegí­tésén dolgozik. Mint Hecker Róbert metodista lelkésztől megtudtuk, az összefogásra azért volt szükség, mert a gyü­lekezetek egyedül kicsik, ám egymás munkáját kiegészítve már hatékonyan végzik a segí­tőmunkát. A metodista egy­háznak hazánkban hoz/ávctő­érdeklődési köre miatt nagyon különböző alkotások születnek kezei nyomán. Témái igen vál­tozatosak, viszont akármit fest, annak létező alapja van. Gyak­ran akár az utcán is megfogja valami szép, amiről rögtön váz­latot készít, s aztán otthon fe­jezi be a műtermében. Az ihlet? Az nagyon fontos. Egy híres mester egyszer több napig nem dolgozott, felesége pedig állandóan nyaggatta, hogy fessen már végre, mire a művész ingerülten felelt: amíg nem jön a kozmikus erő, az is­teni sugallat, addig nem megy. Erik is ezt vallja. Kényszerből, automatikusan nem lehet al­kotni. Ehhez azonban állandóan tanulni is kell, megfigyeléseket végezni. Tanult is ő jeles mes­terektől, Jecs Györgytől, Kollár Györgytől, Vasarelyt is példa­képei között tartja számon. Számos kollektív és önálló kiállítása nyílt már, eljutott Romániába, legközelebb a Ga­lériában láthatjuk műveit. 1993-ban a Tornyai János Mú­zeumban elnyerte a Hódmező- vásárhely-díjat, 1994-ben pedig a zsűri különdíját. Zenészként a Más egy kicsit a helyzet a szakmunkástanulókkal. Ok az Arany Vitorla Kft.-nél végzik a nyári gyakorlatot - ez mosta­nában valóban sok félreértésre adott okot. Ők is csak ösztöndí­jat kaphatnak. Nekik lehetősé­gük van a gyárban munkát vál­lalni a gyakorlati idő leteltével. Mint ahogy azt Fazekas Ka­talin igazgatónő elmondta, ter­mészetesen bizonyos szakmai színvonalat kell elérnie a gye­rekeknek a munkavállaláshoz. Ez nem azt jelenti, hogy elsős nem mehet dolgozni, ha akar. A minimálbért tudják fizetni a gyerekeknek, ez nettó tizen­egyezret jelent. Sok gyerek visszatérő dolgozója a cégnek, a nyári keresményből veszik meg tankönyveiket. A tulajdo­legesen 1700 tagja van, legin­kább a reformátusok hitéhez és életmódjához hasonlítható hit­életük. Arra a kérdésre, hogy mi a szerepe ma Magyarorszá­gon az egyházaknak, el­mondta: mindig annyi és az, mint amennyit az egyházhoz tartozók képesek bemutatni, megmutatni a társadalom felé. Az előadás is része volt an­nak a képzési programnak, amely kapcsán elkötelezett munkatársakat keresnek, akik vállalják a hátrányos helyze­tűek, cigány származásúak és elesettek támogatását. A missziós közösség nyitott minden érdeklődő számára, le­gyen az hívő vagy nem hívő, csupán a kereszténység érté­keit és célkitűzéseit kell elfo­gadnia. A missziós ház címe: Szol­nok, Kürt u. 4. (A Shell-töltő- állomáshoz közel, az APEH- székház mögött.) Itt található a metodista egyház imaterme. megye legjobb basszusgitárosa címmel büszkélkedhet. Zene és képzőművészet számára szoro­san összefüggő, a kettőnek, úgy érzi, egy a gyökere, csak esz­közeikben különböznek. Mind­kettőben komponálni kell, és mindkettőben szerepe van a harmóniának. A zeneiség, a ritmika a festményekben is megjelenhet. Muzsika és képek - a kettőt olykor összeköti, fellép színpa­don, a hallgatók között pedig a képeslap nagyságú képeit osz­togatja. A formabontás, a ha­gyományostól való elrugaszko­dás főleg zenei pályafutásában érzékelhető, hisz ő próbálkozott először Magyarországon azzal, hogy performanszaival, hang­képeivel szórakoztassa a kö­zönséget. Fellépések előtt meg­komponálja az előadás vázát, hangnemét, de az igazi, a végső mű a színpadon születik, ami soha nem ugyanaz. Az igazi hangját kereső zenész két éve nosoknak nem nagy üzlet a gyerekeket foglalkoztatni, de a gyárvezetés szerint legalább látják, hová kerülnek majd az iskola után, megszokhatják a helyet, és akár meg is szerethe­tik választott szakmájukat a nyári munka alatt. Az iskola sajnos nem tud hozzájárulni ezekhez a szünidei jiénzkerese- tekhez. Az Iskola Érdemes Ta­nulójáért Alapítványból erre a célra nem különíthetnek el. - Ha tudnánk is, olyan kevés pén­zünk van, hogy ez lenne az aka­dály - mondta az igazgató. A szünidő alatt diákok utazhatnak a Pilisbe turisztikai táborba, il­letve augusztusban vízi vándor­táborban, Tiszabecs-Tokaj kö­zött fognak hajózni. Az egyhetes táborokra négyezer forintot fi­zettek a gyerekek, a többit, sze­mélyenként hozzávetőlegesen két-háromezer forintot pedig a pályázatok útján nyert pénzből maga az iskola fizeti. -mész­Gyermekbarátok Nehéz anyagi helyzete elle­nére az idén is számos nyári tábort és más programot szervez a vakáció idejére a Magyarországi Gyermekba­rátok Mozgalma. Az egyesület vezetői - a szá­mos program közül kiemelve - elmondták: első szünidei prog­ramjuk, a Művészeti és Sza­badművelődési Alapítvány tá­mogatásával megrendezett egyhetes művészeti tábor múlt héten nyílt meg Ecseren. A nyáron emellett környezetvé­delmi tábort szervez a mozga­lom július 13. és 23. között Sellyén, míg augusztus 25. és 30. között Keszthelyre várják a gyerekeket. A táborok mellett egynapos rendezvényeket is tartanak a gyermekbarátok. Minden szombaton kirándulásra hívják a kisdiákokat. A terv szerint a Budai-hegyekbe viszik túrázni a fiatalokat az Erkel Színház elől induló csoportok vezetői. A hét végén, a hűvösvölgyi munkásjuniálison is saját prog­ramokat rendezett a gyermek- szervezet. (MTI) az országban példátlan kísér­letbe kezdett, amely egyfajta rocktörténeti kuriózum. Akusz­tikus basszusgitárral - hazánk­ban három darab van belőle - szólistaként lép föl, és akár másfél óráig is eltartó folyama­tos műsorával, sajátos autenti­kus stílusban, transzcendens gondolatokat közvetítő, párat­lan élményt nyújt. Az improvi­zálás nagymestere, állandóan keresi az új utakat, hiszen az in­tuitív effektzene hangzásvilá­gának megismertetésére akár egy órát, baltát, hajszárítót is használ. Állandó fellépője a zenei fesztiváloknak, önálló estje volt a Szigligeti Színházban, Ki mit tud?-okon pedig első, második és hatodik helyezett lett. Varga Erik ritka egyéniség, akit jegyeznek a Rocklexikon­ban, tavaly novemberben pedig önálló kazettája jelent meg. Két nagy szerelme van: az ecset és a gitár. Viszlay Figyelem a szolnoki közgazda- sági és postaforgalmi szakközép- iskolából 65 évesen, immár vég­érvényesen nyugdíjba készülő magyar-történelem szakos kö­zépiskolai tanár, Baranyi György profilját. A dús szemöl­dök, magas homlok szigorú jel­lemet sejtet, a nyugodt beszéd­modor, meleg tekintet inkább szeretetteljes, megengedő tanár- egyéniségről árulkodik. A kettő persze nem zárja ki egymást. In­kább kiegészíti, amiért olyan tisztelet, megbecsülés jár, ami büszkélkedve, önkéntelenül mondatta már a ’70-es években diákjaival: - Hát ki tanítana? A nagy Baranyi!- Tanár úr! Történelmi té­nyekkel dolgozott egész életé­ben. Milyen érzés megélni a nyugdíjba vonulás tényét?- Június 23-án lesz az iskolai búcsúztatásom. Volt időm szem­benézni e ténnyel, ám hála veze­tőimnek, szükségét érezték, hogy tovább tanítsak, amit én teljes óraszámban tettem a mai napig. Úgy vélem, alkat és környezet kérdése, ki meddig bírja. Ki lehet fáradni a gyerekektől, de a kollé­gákkal való baráti nexus hiánya is előrehozhatja e lépést. Én sze­rencsés voltam. 1953-ban kerül­tem a közgazdasági techni­kumba, s itt ragadtam.-A legelső munkahelyen?- Nem egészen. Tősgyökeres jászberényi vagyok, a Lehel Ve­zér Gimnáziumban tanultam, s oda akartam kerülni. Sikerült is másfél hónapra. Akkor átrendel­tek Szolnokra, mondván: itt van rám szükség. Amikor tiltakozni próbáltam, a tanulmányi osztály személyzetise az akkori stílusnak megfelelően egy hatalmasat csapva az asztalra, felkiáltott: - Itt leszel tanár, vagy sehol! Az iskola 85 éves történetében a na­gyon tisztelt és szeretetre méltó Száz házaspár mellett én va­gyok az, aki a legtöbb időt töl­tött egy iskolában, itt Szolno­kon.- Megkérdezhetem? „Sima ügy” volt a pályára kerülése?- Nem volt egyszerű. Az a generáció vagyok, amelyik át­élte a század nem egy megpró­báltatását. ’44-ben voltam ne­gyedikes gimnazista. Emlék­szem, micsoda fáklyás mene­tek, örömünnepségek voltak, amikor visszakaptuk a területe­ket. Megvettük a diáksapkát, egész nyáron abban jártunk. A háború után ’48-ig érdekes idő­szak jött. Élveztük és gyakorol­tuk a demokráciát az iskolában is. Többen álltunk a kisgazdák pártján. Jókat vitatkoztunk a MADISZ-osokkal. Igazi több­párti demokrácia volt. Aztán jött a fordulat 1948-49-ben. Apámat - aki járlatlevél-ke- zelő, afféle passzusíró volt -, ahogy több városházi dolgozót, egyszerűen elbocsátották. Ha­zajött azzal, hogy: - Kirúgtak az állásomból! Templomba járt a család, ez volt a fő érv. 300 forint nyugdíjból kellett a két gimnazistát - a húgomat és en­gem - taníttatni. Az egyetemre kerüléshez is taktikázni kellett, hiszen kísért mindenkit a káder­lap. Első nekifutásra a közgaz­dasági egyetemre jelentkeztem. Nagy átalakítás volt, akkor sö­pörték ki az ötödéveseket. A szovjet ötéves tervekről kellett volna beszélnem. Fogalmam sem volt róla, ’48-ig ilyen tan­könyvet sem láttunk. Fiatal ko­rom miatt elutasítottak.- Ekkor fordult a tanári pá­lya felé?- Kezdtem magam felvér­tezni az új ismeretekkel. Elő­vettem Lenin Empíriokriticiz- musát. Nem értettem belőle semmit. Fizikai munkásként dolgoztam a jászberényi lakta­nya építésénél. ’49-ben aztán felvettek a debreceni egye­temre, de készültem magyarból és történelemből is becsülete­sen. Népi kollégista lettem. Át­éltem a fényes szellők nemze­dékének utolsó fázisát. Rajk László perét kellett minden este hallgatni. Nem volt könnyű „Itt leszel tanár, vagy se­hol!” - mondták az asztalra csapva ’53-ban, és Baranyi György a szolnoki közgaz­daságiban ragadt. Szeren­csés ember, vallja. időszak, de sok nagy tudású professzorral találkoztam.- Mennyire tanítottak sza­badon az egyetemi tanárok?- Embere válogatta. Szabó István történészprofesszor min­dig úrnak szólította a hallgatóit. Kardos László baloldali ér­zelmű volt, Babitsról és Illyés Gyuláról - akikkel nem volt ta­nácsos foglalkozni - sok szép dolgot elmondott. Ormos Má­ria, egyik legnevesebb történé­szünk, akkor volt tanársegéd. Mindig reális előadásokat tar­tott. A professzorok többsége érzékeltette velünk, hogy nem azt a fajta szélsőséges diktatú­rát képzelték el, ami bekövet­kezett. ’53-ban végeztünk. Fel­szabadult korszak, Nagy Imre időszaka jött.- Hogyan sikerült állásba kerülnie?- A generációváltás miatt sok kollégám benn maradt az egye­temen. Irinyi Károlyiéi Jakab László professzorig. Nekem há­rom tanári állást ajánlottak fel. Az egyiket a budakalászi ÁVH, vagyis államvédelmi hatóság tiszti iskolájában - nevet, ahogy felködlik az emlék amit sike­rült elutasítanom, mondván: nem vagyok katonás alkat. A másik a tapolcai gimnázium volt a Du­nántúlon, de hát ez meg messze volt. így maradt, aminek nagyon örültem, szülővárosom, a jászbe­rényi gimnázium. Innen helyez­tek át aztán Szolnokra. Az első perctől kezdve tanítottam a fel­nőtteket is negyven éven át. Va­sárnap este is volt levelező okta­tás. Á második nagy generáció: Kemény László, Szurmay Ernő, Kultsár Feri bácsi és a többiek mellett taníthattam.- Berend T. Iván nyilatkozta egy ízben: az iskolai történe­lemtanítás legfontosabb fel­adata, hogy kulcsot adjon az iskolán kívüli történelmi in­formációáradat megértéséhez. Hogyan sikerült Önnek ez a kulcsadás?- A kulcs a megszerettetésben van. Volt tanítványom, az iskola jelenlegi igazgatója, dr. Kalicz Éva mondta: - Gyuri, Te olyan tanár voltál, akinél meg lehetett szeretni a történelmet, mert pletykaszinten is tudtad taní­tani. Úgy gondolom, a nagy törvényszerűségeken túl, renge­teg olyan eseti, egyéni jellegű dolog, esemény, tragédia van, amit ha közel visz a diákokhoz a tanár, megszerettetheti vele a tantárgyat. Lehet az magyar vagy bármilyen más tárgy. A kulcsot alapvetően minden ta­nárnak magának kell megtalál­nia, ami nem megy szakmai se­gítség nélkül. Ezért is vagyok szakfelügyelő-párti.- Különösen a rendszervál­tás tájékán lehetett több szak­cikkben olvasni: a tanár sok esetben csak úgy tudja hitele­sen tanítani a valóságot, ha el­tér a tankönyvtől.- E téren a '80-as évek végéig egészen keskeny ösvényen lehe­tett haladni. Azt mondták, pél­dául Erdéllyel kapcsolatban, hogy itt és itt, ezen a ponton ne lépjünk túl. Nem beszélve a szovjet problémákról, miközben a gyerekek kényes kérdéseket tettek fel. Ma már vannak jó tan­könyvek, amelyeket úgy is aján­lottam, hogy a szülők is olvassák el. Sajnos csak öt évig állt mó­domban a megváltozott körül­mények között tanítani. A ma­gyar és történelem tanítását min­dig jól tudtam ötvözni, gondol­junk csak az irodalmunkban meglévő hazafias, közösségi köl­tészetre.- A tanítás módszerei közül melyek álltak szívéhez legköze­lebb?- Főként a prelegáló, előadói stílus, amelyet annak idején na­gyon tiltottak. Ezt én úgy egészí­tettem ki, hogy rengeteg kis kér­déssel meghosszabbítva az elő­adást, kapcsoltam a régebbi is­meretekhez, és plusz-mínusszal értékeltem a diákok akár fél­mondatos válaszait is. Hetven százalékban plusz született, ám a diákok egy része nem szerette, mert mindig figyelni kellett. Na­gyon szívesen szemléltettem is, ugyanakkor nem szerettem, ha az óra nagyon komoly. Jutalmat adtam a bakikért. Mintegy 1500 adomát, bemondást gyűjtöttem így össze. A legutóbbi az ismert Ady-vers szavalásakor született: „Már vénülő kezemmel fogom meg a szemedet.” Egyébként évekig tanultam a verseket, ami­kor az iskolába kerültem, mert azzal fogadott az igazgatóm: az érettségiző gyereknek 70 verset kell tudnia, ezt szorozd be há­rommal, annyi a Te penzumod.-Túl azon, hogy évtizedek óta érettségiztet, érettségi vizs­gabizottságok elnöke is rend­szeresen. Mennyire más ez a munka, mint a napi tanítás?- Ez utóbbi feladatra 1999-ig érvényes a megbízásom. Ezek­nek a vizsgáknak különös hangu­lata van. Gyakoriak a nagy pilla­natok és a nagy összeomlások. A végzőseimmel általában főpró­bát tartottam mindig, amikor el­mondtam, ha nem is tudsz, mo­solyogj. Az egyik érettségin egy kislány felelt, a térképpel bajolt a táblánál, miközben mosolygott. Odasúgja nekem az elnök: - Fi­gyelj csak, ez a gyerek nemhogy keveset tud, még cinikus is, mert állandóan mosolyog. Mire én: - Ugyan hagyd már, én ké­szítettem fel, hogy ha nem tud, mosolyogjon, mert még mindig jobb, mint ha sírva fakadna. Egy másik alkalommal vizsga közben nyílik az ajtó, egy kezet látunk, ami utána eltűnik. Újra nyílik az ajtó, belép egy láb, visszahúzódik. így ismétlődött. Végül a szülőnek sikerült kézen fogva behúzni a gyerekét, aki előző nap megmondta, nem jön el érettségizni. Sok ilyen volt. Baranyi tanár úr tanítványai, büszkeségei közül senkit sem emelt ki név szerint, miht mon­dotta, ez nagy merészség lenne. S mire büszke ő leginkább? Egykori diákjai közül soha senki nem haragudott rá, generációk köszönnek neki az utcán előre, és nem vissza. Ami miatt aggódik: kevés a fiatal, főként férfi tanár­személyiség. Nem nagyon jön­nek a pedagógusok. Pedig ahogy a költő mondta - szólal meg búcsúzásul -, én már csak letészem a lantot. Simon Cs. József (Fotó: Korénvi Éva) Metodista modell Szeretet és megbocsátás Nyitottak hívó' és nem hívó' számára Szerelme az ecset és a gitár Ha valaki igazán vágyik a kü­lönlegesre, a nem mindenna­pira, annak jó tanács: láto­gasson el egy Varga Erik-ki- állításra vagy -koncertre, esetleg együtt a kettőre. Szinte kuriózumnak számít, hogy valaki mind a festészet­ben, mind a zenében eredmé­nyeket érjen el, pedig ez a szol­noki fiatalember egyszerre fes­tőművész és zenész. Állandóan

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom