Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-31 / 126. szám
6. oldal Szolnoki Extra - Városházi Napló 1995. május 31., szerda Szolnok látképe, Abony felől jövet----------1-------------------------------------------------------------------------------------—-----—-r? B ajor-magyar együttműködés, szolnoki „érdekeltséggel” A magyar és a bajor belügyminisztérium együttműködésének keretében közigazgatási szakszemináriumot rendeznek június 29. és július 6. között. A június 29-étől július 1-jéig budapesti helyszínen megrendezendő találkozón bajor szakemberek tartanak előadásokat a bajor önkormányzati rendszerről. A szeminárium magyar résztvevői július 2-ától július 6-áig bajorországi látogatást tesznek (a bajor belügyminisztérium vendégeiként), hogy az előadásban elmondottakat az „életben” is láthassák. Szolnok várost Kovács Libór alpolgármester képviseli majd. „Rákóczis” vendégek Németországból Június 3. és 9. között a németországi Schwalmtal városából lát vendégül a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyolcvanegy pedagógust és diákot. A német vendégek a „rákóczisok” tavaly szeptemberi látogatását viszonozzák. A scwalmtali általános iskola küldöttségével érkezik az iskola gyermekkórusa is, akik június 7-én hangversenyen mutatkoznak be a szolnokiaknak a megyeházán. Újításra várnak a stégengedélyek Az Alcsi-Holt-Tiszára határozott időre kiadott stég (cölöpállás) engedélye 1995. június 30-án lejár. Az engedély meghosszabbításának kérelmére 400 forintos illetékbélyeg lerovása mellett 1995. június 30-ig van lehetőség a polgármesteri hivatal városgazdálkodási főosztályának városüzemeltetési osztályán. Az osztály kéri az érdekelteket, hogy a meghosszabbítás iránti igényüket lakcímük, üdülőcímük feltüntetésével, a korábbi engedélyszámra történő hivatkozással juttassák el osztályukra. Ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási időpontjai az alábbiak: hétfőn: 13-tól 17 óráig, szerdán: 8-tól 16 óráig, pénteken: 8-tól 12 óráig várják az állampolgárokat. Szerdán az ügy- félfogadási időn túl 18 óráig van ügyfél-tájékoztatás, illetve útlevél- és lakcímbejelentés ügyintézés. A születés bejelentéséhez szükséges okmányok Mivel nagyon gyakran elfelejtik a szülők, hogy mit is kell magukkal vinniük, amikor bejelentik gyermekük születését: következzenek a szükséges okmányok: Amennyiben a szülők házasságban élnek, úgy az apa és az anya személyi igazolványát, illetve a házassági anyakönyvi kivonatot vigyék magukkal. Ha a szülők nem élnek házasságban, úgy az anya személyi igazolványa, s ha van, a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat szükséges. Valamint a népességnyilvántartó igazolása (ha az anya családi állapota hajadon), vagy a volt férj halotti anyakönyvi kivonata (ha az anya családi állapota özvegy), vagy a záradékolt házassági anyakönyvi kivonat, amely az anya előző házasságának megszűnését igazolja (ha az anya családi állapota elvált), vagy a jogerőre emelkedett bírói végzés a válásról. Felhívás egyéni vállalkozóknak végzőknek Az ügyfélszolgálati osztály felhívja azoknak a figyelmét, akik nem tettek eleget 1994. június 30-ig adószámbejelentési kötelezettségüknek: soron kívül pótolják. Hozzák magukkal működési engedélyüket, illetve vállalkozói igazolványukat. Júniusi rendezvények előzetesen A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola főigazgatója, dr. Molnár István meghívására érkezik Szolnok városába június 14-én a reutlingeni főiskola igazgatója. A német igazgató négynapos látogatásának célja, hogy a két főiskola közötti szorosabb együttműködési lehetőségekről, cserekapcsolatokról tárgyaljon. Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka. Fotók: Mészáros János és Barna Sándor Olvasónk kérdezte - válaszol az illetékes Az apaság elismeréséről A múlt heti Városházi Naplóban jelent meg az ügyfélszolgálati osztály munkájáról egy cikk „Ügyfélszolgálat vagy pszichológia?” címmel. Ebben szerepelt az alábbi mondat: az apa a gyermek születése előtt is vállalhatja az apaságot. Ezzel a mondattal kapcsolatban keresett meg bennünket egy kedves olvasónk, aki a következő történetet mondta el: Leánya élettársi viszonyban él egy férfival, s két hete kisgyermekük született. A fiatalember elment az önkormányzat ügyfélszolgálati osztályára, az anyakönyvvezetőkhöz, ahol aláírta az apasági nyilatkozatot. A nyilatkozatot zárt borítékban magával vitte a fiatal- asszony a kórházba. Amikor azonban az újszülöttről fénykép készült a kórházban, a baba karján lévő karszalagon az édesanyja vezetékneve szerepelt, s nem az apáé. A nagypapa kérdése: hogyan lehetséges akkor a gyermek születése előtt vállalni az apaságot, ha egyszer nem veszik figyelembe? A kérdéssel először a Hetényi Géza Kórház egyik orvosírnokát kerestük meg: Mint mondta, csak abban az esetben kerül az újszülött karszalagjára az édesapa vezetékneve, ha az anyuka férjnél van, s ezt érvényes házassági anyakönyvi kivonattal bizonyítani is tudja. Ha nincs férjnél, automatikusan az anya vezetékneve kerül a szalagra - az apasági nyilatkozat ellenére. Az apasági nyilatkozatot visszaküldik az ügyfél- szolgálati osztálynak elbírálásra. Ahogyan az orvosímok fogalmazott: az ügyfélszolgálat saját magának címzi a borítékot. Megkérdeztük az ügyfélszolgálati osztály munkatársát is: Az ügyfélszolgálati osztály nem saját magának címzi a borítékot, hanem annak az anyakönyvezetőnek, akinek illetékességi területén szül az anyuka, ami adott esetben lehet Szolnok is. Az apasági nyilatkozatot a kórház nem bírálhatja fölül. Ezért a gyermek megszületése után, a karszalagra valóban az édesanya családi neve kerül, ha a szülők nem házasok. Hogy miért érdemes mégis a születés előtt aláírni az apasági nyilatkozatot? Elsősorban azért, mert nem biztos, hogy a kismama abban a városban szül, ahol az apasági nyilatkozatot tették. S ha szülés után nincsen apasági nyilatkozat, akkor a gyermek első születési anyakönyvi kivonatába mindenképpen az édesanya vezetékneve szerepel majd. Másrészt pedig azért is érdemes, mert ha a nyilatkozat előre megvan, s érvényes, akkor az alapján kiadják az első-születési anyakönyvi kivonatot. (Az sem elhanyagolható szempont, hogy nem a szülést követő fárasztó napokban kell az ön- kormányzathoz menni.) Érdekes a helyzet, ha az anyuka elvált. A válás jogerőre emelkedése és a szülés napja között legalább 300 napnak kell eltelnie, különben a volt férj vezetéknevét kapja a gyermek, akkor is, ha nem ő az apa. Dzsumbuj Bemutatkozik az ügyfélszolgálati osztály Hivatalból induló vállalkozások Az ügyfélszolgálati osztály vezetője, Vadászi Tiborné két fontos, sokakat érintő feladatkörükről beszél: a vállalkozásokról, illetve a jövedéki engedélyekről. Szolnokon beszélgetésünk napján (hétfőn) 5 ezer 576-an rendelkeztek vállalkozói igazolvánnyal. Akik valamilyen tevékenységet vállalkozóként kívánnak folytatni, először a polgármesteri hivatalt keresik föl, hiszen itt kapnak vállalkozói igazolványt. Sőt, az igazolvány mellett jelentős mértékű információval is ellátja őket az osztály hat munkatársa. Ugyanakkor az osztályvezető kéri: mielőtt bejelentik vállalkozói igazolvány iránti kérelmüket, keressék meg a tevékenységi körüknek megfelelő gazdasági kamarát és az adóhatóságot. A vállalkozásokról szóló jogszabály meglehetősen liberális, hiszen állandó lakóhellyel rendelkező, nagykorú állampolgár, hatósági erkölcsi bizonyítvány birtokában kaphat vállalkozói igazolványt. Á vállalkozásokkal kapcsolatos ügyfél- forgalom igen változatos: nagymértékben függ a vállalkozókat érintő egyéb (adóra és tb-re vonatkozó) jogszabályoktól. Amikor lehetőség nyílt az átalányadózásra - megugrott a vállalkozói igazolványok iránt benyújtott igények száma, a tb- jogszabály módosítása miatt pedig várhatóan sokan fogják visszaadni igazolványukat. Gyakori és visszatérő gond,, hogy vállalkozók elfelejtik a hivatal felé jelezni a telephely-, a név-, lakcímváltozást, sőt sok esetben a tevékenység megszűnését is. Egyre több a visszavonási eljárás, amit elsősorban adó- és tb-tartozás miatt kénytelen megindítani a hivatal az adóhatóság és az egészségbiztosítási pénztár kezdeményezésére. Az osztály folyamatosan ellenőrzi, hogy vállalkozók be- tartják-e a vonatkozó előírásokat (pl. szakhatósági hozzájárulás beszerzése, szakképesítés igazolása). Az ellenőrzések során együttműködnek a városi rendőrkapitánysággal, a fogyasztóvédelmi felügyelőséggel és az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálattal. (Ilyen közös ellenőrzéseket a közeljövőben is terveznek.) Az osztálynak csupán az igazolványokkal kapcsolatos ellenőrzési joguk van, de nem rendelkeznek sem bírságolási, sem el- kobzási jogosítvánnyal. Szintén az ügyfélszolgálathoz tartozik a jövedéki engedélyek kiadása s a kereskedelmi üzletek bejelentésének záradékolása. Az elmúlt évben összesen 294 jövedéki engedélyt adtak ki. A jövedéki termékekkel kapcsolatos ellenőrzések során a vám- és pénzügyőrséggel működnek együtt. Tapasztalataim azt mutatják, hogy az általános iskolás korúak tájékozottak az állatvilágban, a növényeket viszont alig ismerik. Most remek alkalom nyílik arra, hogy a kisdiákok alaposan tanulmányozhassák a közismert virágos növényeinket. Néhány városrésztől eltekintve ugyanis akkora a dzsumbuj, hogy térdig gázolhatnak az ifjú botanikusok a flórában. Egyébiránt egyik-másik „park" figyelemre méltó növénytársulásokkal büszkélkedhet. No nem tündérrózsába botlik az ember, de az illatos borjúpázsittól kezdve a réti komócsinon át egészen a csomós ebírig - hogy csak néhány pázsitfűfélét említsek - együtt él itt szinte minden. A kétsziküeknél is nagyon változatos az idei felhozatal: teljes pompájában díszeleg jó néhány kozmopolita faj, így a libatopok és cickafarkok, a ka- tángkóró, a réti boglárka, a somkóró, a szan’askerep, a mezei iringó, az ököifarkkóró és a lándzsás útifű. Egyik-másikuk akár másfél méter magasra is megnőhet. Állítólag az önkormányzatnak már most nincs pénze fűnyírásra, tehát a természetbúvároknak vissza nem térő alkalom adódik arra, hogy a vegetációs időszak végéig megfigyelhessék a Kárpát-medence jellegzetes növényvilágának egy szeletét. S ehhez nem is kell elutazni Szolnokról. . . L. Z. A testület életéből A múlt heti közgyűlésen tárgyalták a képviselők Néhány szóban a lakbéremelés mértékéről, a tiszai hajózásról, az iskolaigazgatókról Egy InterpeUációról... Lát-e fantáziát az önkormányzat a tiszai hajózás felélesztésében, és ha igen, milyen intézkedéseket kíván tenni annak megvalósításáért? - tudakolta az interpellációk során dr. Sütő István, a Munkáspárt képviselője. A témáról azért érdeklődött, mert az utóbbi években többször szóba került a tiszai hajózás felélesztése. A vízi közlekedés fellendítése szerepel a közelmúltban megalakult Tiszai Tanács programjában, és a Ma- hart ismét séta- és különhajók indítását tervezi a Szolnok-Kisköre, Szol- nok-Tiszakécske, Tiszakürt vonalakon. A polgármester válaszából kiderült, hogy a tiszai hajózás felélesztésére az elmúlt években egyre erőteljesebb szándék tapasztalható, főleg vállalkozói oldalról. Mind az Alföld-program, mind az idegenforgalmi elképzelések számolnak a fejlesztéssel, ezek a Mahart kezdeményezésében is testet öltenek. A szolnoki személyhajó-kikötő kialakítása folyamatban van, a jelenlegi magas tiszai vízállás miatt azonban lelassult. Ez a kikötő lehetővé teszi majd - a vízállás követésével - a személyhajók fogadását, indítását. Gazdaságilag komolyabb jelentőségű a teherhajózás fejlesztése, ez gyakorlatilag már működik a szegedi székhelyű Admiralitás Kft. vállalkozásában. A kft. által szállított homok, sóder és egyéb építőanyagféleségek második éve jelen vannak a szolnoki térségben. Hosszabb távra tekintve stratégiai szempontból is nélkülözhetetlen a hajózás feltételeinek kialakítása, hiszen a város komolyan foglalkozik egy logisztikai központ létrehozásával, s ennek egyik alapeleme a vízi szállítás is. Még egyszer a lényeg: a hajózás a Tiszán vállalkozási alapon működtethető, ehhez az önkormányzat infrastruktúra-kiépítéssel, propagandával, és hatósági munkájával tud hozzájárulni. Egy rendeletről... Mint ismeretes, a szolnoki önkormányzat május 26-án rendeletet alkotott a lakások fenntartásáról, a lakbérekről és a lakások eladhatóságáról. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, a parlament november 30-ig meghosz- szabbította a bérlakások megvásárlásának lehetőségét, ami új helyzetet teremtett az önkormányzatok számára. Az épületek fenntartásának közüzemi díjait ugyanis a város fizeti, és ennek forrását a befolyt lakbérek adják. Esetenként a kiadások nem fedezik a bevételt, ezért az utóbbi növelése elkerülhetetlen. A lakásfenntartás támogatása ugyanakkor megmarad, de csak a bérlakások esetében. A havi lakbér mértéke 1995. december 1-jétől négy övezet szerint változik. A következőkben feltüntetjük a díjakat, sorrendben az összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli és szükséglakásokra vonatkozóan. I. övezet: 100, 100, 50, 40 és 10 forint. II. övezet: 80, 80, 40, 32 és 8 forint. III. övezet: 60, 60, 30, 24 és 6 forint. IV. övezet: 40, 40, 20, 16 és 4 forint. Mint a felsorolásból kitűnik, az összkomfortos és komfortos lakások bérleti díjai megegyeznek. Az egyes lakbérövezetek határai: I. lakbérövezet: Tisza folyó - Gábor Áron tér - Konstantin út - Dr. Elek István út - Csokonai u. - Szántó krt. - Szolnok ispán krt. - Pólya Tibor út által határolt terület. II. lakbérövezet: Tisza folyó - In- dóház út - Véső út - vasútvonal - Wágner G. út - Bimbó út - Botond út - által határolt terült (kivéve az I. sz. övezet területét). III. lakbérövezet: Széchenyi városrész területe. IV. lakbérövezet: az I—II—III. sz. övezeteken kívül eső területek. Egy zárt ülést döntésről... Személyi kérdésekről, oktatási intézmények vezetői posztjairól is határozott május végi ülésén a szolnoki önkormányzat. Öt évre kapott kinevezést dr. Mezei Jánosné a Zöld iskolában, Szügyi Dezső a Széchenyi Általános Iskolában, Polónyi Jánosné a Liget Úti Általános Iskolában, M. Román Béla a Fiumei úti iskolában, Káplár József az Eötvös iskolában, Nagy Katalin a Zeneiskolában, Botka Lajosné a Varga Katalin Gimnáziumban, Hegedűs János a Petőfi Sándor Szakközép- és Szakiskolában és Kovács Libómé a Kereskedelmi Szakközép- és Szakiskolában. Urbanovszki István a Környezetgazdálkodási Szakközépiskola, míg Kulcsár Balázs a Délibáb útival ösz- szevont Mátyás király iskola vezetésével egy évre bízták meg. A Tallinn Általános Iskola és a Baross Gábor Szakközép- és Szakiskola vezetésére benyújtott pályázatokat a közgyűlés nem fogadta el, ebben fejlemény a következő ülésen várható.