Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-24 / 120. szám

4. oldal 1995. május 24., szerda Körkép - Állásajánlatok Mit rejt a bűvészláda? Megnyitása óta számos érdeklődőt, főként gyerekeket vonz a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumba a Rodolfo bűvészhagyatékából nyűt emlékkiállí­tás, mely június közepéig tekinthető meg. A tervek szerint ez idő alatt Csongrádi Béla bűvész bemutatójára is sor kerül majd. FOTÓ: K. É. Egy nap a Krisna-tudatúaknál Szép a ruhájuk, férfi létükre rózsaszínben járnak, virágfüzér­rel a nyakukban. Énekelnek, táncolnak. Az európai szemnek furcsa figurák a Krisna-hívők. Szolnokon is éí egy gyülekezet, múlt héten vendégük volt őszentsége Srila Sivarama Swami Maharadzsa, az egyik legfőbb vallási vezetőjük.- Mennyire fontos a megjele­nés, a szépség, hiszen Ön férfi létére akár egy divatlapból is kiléphetne? Nem gondolja, hogy van, akit esetleg taszít ez a másság?- A megjelenés annyira fon­tos egy ember életében, ami­lyen erős a meggyőződése. Mi, akik Krisna tudatúak vagyunk, hiszünk a szépség és az erő­szakmentesség hatalmában. Természetesen nem mindenki­nek ez a ruházata, én szerzetes vagyok, külsőségében ez az egyik, ami megkülönböztet. Természetesen a civil életben is lehet valaki Krisna-hívő, a lé­nyeg az, hogy átfogja és meg­ismerje a tanítást, legyőzze a vakságot, amely megakadá­lyozza abban, hogy meglássa Istent!- A mai rendezvény - úgy is mondhatnánk - nyílt fórum volt, ételkóstolóval egybekötve. Meglepően sok fiatal volt, né­hányon már be sem fértek, pe­dig százötven forint belépőt kel­lett fizetni, többet, mint néme­lyik diszkóba. Mivel magya­rázza ezt a nagy érdeklődést, hiszen a feltett kérdésekből lát­szott, hogy a fiatalokat valóban érdekli az Ón válasza?- Azt gondolom, hogy a mi vallásunk nemcsak hogy nem­zetközi, de kortól független is. A fiataloknak nincs szilárdan kialakult véleménye, nincs igazi támaszuk abban, hogy ki is alakíthassák azt a véleményt. Az elhagyatottság, a hit nélkü­liség olyan magányba és mély­ségbe taszítja őket, hogy hoz­zányúlnak a cigarettához, a ká­véhoz, a kábítószerekhez. Mi nem játszunk szerencsejátékot, nem hódolunk semmilyen „ká­ros szenvedélynek”, mert cé­lunk eltávolodni az anyagi és anyagias világtól. Olyan ez, mint az árammal teli drót: megfogod, és hiába akarod elengedni, az áram fogva tart. Minél nagyobb szenvedést okoz, annál görcsö­sebben ragadod meg, mert már nem tudod elengedni, csak a ha­lál pillanatában.- A krisnások ezek szerint tudják a receptet a kábítószer és szenvedélymentes élethez. Hogyan juthatna el ez a segít­ség a fiatalokhoz? Vállalnak-e nagyobb társadalmi és karitatív szerepet ebben?- Mi évek óta csináljuk a szeretetszolgálatot, hiszen az egész hitünk a szeretetet sugá­rozza. Ételeinket, italainkat Krisnának ajánljuk fel, s csak utána fogyasztjuk el. Először azé, akit szeretünk. Az erő­szakmentesség jegyében nem eszünk állatot, vegetáriánusok vagyunk. Az életünk és a lel­künk teli van békével és dallal. Természetesen tudom, hogy vannak, akik azt hiszik, semmi mást nem is csinálunk, csak da­lolunk és kéregetünk, pedig ez nem így van. Somogyvámoson hatalmas birtokon biokertésze­tünk van, gépekkel dolgozunk, önellátók vagyunk. Készítünk édességeket, me­lyeket árusítunk, akárcsak könyveket, kiadványokat. Eb­ből van elég pénzünk, bár min­denkit nem tudunk megkeresni, akinek szüksége van, azt le­szoktatjuk a kábítószerről, egy­szerűen csak keressen meg bennünket.- Milyen a szolnoki Krisna-tudatúak közössége? Elégedett velük?- Szolnokon egy jókedvű, jól fejlett gyülekezet él, úgy tűnik, beilleszkedtek a város életébe. Rendszeresen tartanak nyílt rendezvényeket, amelyet sok érdeklődő látogat. Sok fiatalember barátunk van, és természetesen itt is él­nek szerzetesek. Nálunk kétféle módja van a szerzetességnek, az egyik, aki teljesen önmegta­gadó életet él, a katolikusok cö­libátusnak nevezik, a másik pe­dig, aki házasodik és gyerme­keket nevel. A beilleszkedés persze nem volt könnyű, hiszen annyira távoli ez a vallás, de hát a katolikus sem magyar, igaz? Jézus sem volt magyar ember. Nem hiszem, hogy számítana is valamit, minek, kinek nevezzük a bennünk lakó Istent. A lényeg az, hogy kinyfljon a szemünk, és meglássuk Őt. Azt hiszem, az a helyes, ha mindenki gyakorolja a saját vallását, és hagyja, hogy mások is azt tegyék. -csá­Kompenzáció az energiaár-emelés után Sokak számára nehezen átte­kinthetőek azok az intézkedé­sek, amelyek az idei ener­giaár-emelés ellentételezéséről szólnak. A népjóléti tárcától ezért részletes tájékoztatást kér­tünk arról, hogy milyen kom­penzáció jár a nyugdíjasoknak és a különféle járadékban ré­szesülőknek. Mint a miniszté­rium lakossági főosztályán el­mondták: energiaár-támoga­tásra azok a nyugdíjasok jogo­sultak, akik- 1994. december 31-ig be­töltötték 60. életévüket;- az I., II., III. rokkantsági csoportba tartoznak és rokkant­sági nyugdíjban, rokkantsági járadékban, öregségi járadék­ban, munkaképtelenségi jára­dékban, özvegyi nyugdíjban, özvegyi járadékban részesül­nek;- az I., II., III. rokkantsági csoportba tartoznak és baleseti rokkantsági nyugdíjban, bal­eseti özvegyi nyugdíjban része­sülnek;- nyugellátásként végkielégí­tésben, árvaellátásban, szülői nyugdíjban részesülnek, ha já­randóságuk 1994. decemberi összege nem haladta meg a 12 ezer forintot. A havi 600 forintos támoga­tást a nyugdíjasok a támoga­tásra jogosító időszakra, vagyis márciusra, áprilisra, májusra, júniusra, novemberre és de­cemberre járó nyugdíjjal együtt kapják meg. A jogszabály értelmében jo­gosultak a támogatásra a három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülők, továbbá azok az egyedülállók, akik saját háztartásukban olyan gyerme­ket nevelnek, aki után családi pótlékot kapnak Hasonlóképpen támogatást élveznek a munkanélküli-jára­dékban - vagy annak megszű­nése után keresetpótló támoga­tásban - részesülő munkanélkü­liek, ha folyósított ellátásuk és e melletti keresetük havi együt­tes összege az adott hónapban nem haladja meg a 10 000 fo­rintot. Támogatásra jogosult az a hajléktalan munkanélküli is, aki jövedelempótló támogatás­ban részesül. A kormányzat ugyanakkor tekintetbe vette, hogy sok csa­ládnak, amely nem tartozik a felsorolt kategóriákba, az ener­giaárak emelkedése elviselhe­tetlen többletterhet jelent. Ezért lakásfenntartási költségeik mérséklésére, erre az évre szó­lóan, kiegészítő pénzforrásokat biztosított a települési önkor­mányzatoknak, amelyek ebből bővíthetik a támogatásban ré­szesülők körét. Ebből a forrásból azok kap­hatnak, akiknek lakása - az ön- kormányzat megállapítása sze­rint - minőségben és nagyság­ban nem haladja meg a minimá­lis szintet; fenntartási költsége nem több, mint a család összes jövedelmének 35 százaléka, és az egy főre jutó havi jövedelem nem lépi túl a jelenlegi öregségi nyugdíjminimum (8400 forint) kétszeresét, azaz a 16 800 forin­tot. A lakásfenntartási támoga­tási kérelmeket az önkormány­zatok bírálják el. Az egyéb ka­tegóriákba tartozók esetében az ellentételezést a nyugdíjukkal, illetve járandóságukkal együtt küldik. Ferenczy Europress A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata SZOLNOKI KIRENDELTSÉG 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. Létszám Kereset vas- és fémszerkezet-lakatos Szolnok varrógépműszerész 10 23 000-29 000 Vezseny asztalos 2 13 000-25 000 Szolnok-Csataszög varrónő 15 15 000-30 000 Szolnok-Vezseny kőműves 70 13 000-22 000 Szolnok-Budapest 30 18 000-40 000 ács-állványozó­Szolnok-Budapest vasbetonszerelő 20 18 000-35 000 Szolnok-Budapest üzletkötő 15 25 000-30 000 Szolnok megye gyógypedagógus 10 20 000-35 000 Szolnok 1 20 000-25 000 5131 JÁSZAPÁTI, Damjanich u. 11. Telefon: 140 Létszám Kereset varrónő Jászapáti betanított varrónő 13 10 000-18 000 Jászapáti német-angol tanár 4 10 000-15 000 Jászapáti 1 25 000 pék Jászapáti traktoros 1 20 000 Jászapáti lángvágó 3 15 000-15 000 Jászapáti betanított munka 1 20 000 Jászapáti 5 13 000-15 000 betanított munka Jászszentandrás asztalos 5 13 000-15 000 Jászapáti 2 18 000-20 000 5100 JÁSZBERÉNY, Jászteleki u. 17. Telefon: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset hidraulikaszerelő Jászberény benzinkútkezelő 1 25 000 Jászberény 1 12 200-18 000 betanított munkás Jászárokszállás szobafestő 3 16 000-20 000 Jászberény élelmiszer-eladó 6 20 000-35 000 Jászberény kéményseprő 3 12 200-18 000 Jászberény kér. ügyintéző+német 6 15 000-20 000 Jászberény 1 20 000-25 000 MARTFŰI KIRENDELTSÉG Martfű, Lenin út 1 le. Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő Martfű kőműves 20 13 000-25 000 Szolnok 6 20 000-24 000 matematika-fizika tanár Cibakháza varrónő 1 20 000-30 000 Tiszaföldvár 20 15 000-22 000 5440 KUNSZENTMÁRTON Mátyás kir. u. 5. - Telefon: 461-523 Létszám i Kereset könyvelő Tiszaug magyar-történelem tanár 1 közalk. tv.i szer. Tiszakürt 1 közalk. tv. szer. ált. isk. igazgató Tiszaug magyar-történelem tanár 1 közalk. tv. szer. i Tiszaug 1 közalk. tv. szer. ének-bármely szakos tanár Tiszaug szeszfőzdés 1 közalk. tv. szer. Cserkeszőlő varrónő 1 15 000 Kunszentmárton 6 12 200-20 500 karosszérialakatos Kunszentmárton cipőfelsőrész-készítő 1 15 000-23 000 Kunszentmárton 6 12 200-18 000 ének-történelem szakos tanár Öcsöd 1 közalk. tv. szer. mezőgazdasági munkás (dohánytermesztő) Szele vény betanított cipőkészítő 4 80 000 Ft/idény Tiszaug 10 12 200-14 000 5300 KARCAG, Madarasi út 27. Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő Karcag 1 nő 12,200-15 000 panziós (recepció) Karcag 1 ffi nettó 17 000 gyors- és gépíró (4 órás) Karcag 1 nő 12 000-13 000 vendéglátó-ipari eladó Berekfürdő 2 13 000-13 000 (tartós munkanélküli) 5400 MEZŐTÚR Rákóczi u. 3., I. e. Telefon: 19 Létszám Kereset biztosítási üzletkötő Túrkeve, Mezőtúr zeneiskolai tanár 5 jutalékos Túrkeve italterítő-üzletkötő 2 18 000 Mezőtúr 1 15 000-25 000 Kindertojás-összeszerelő Túrkeve 14 telj. szerint varrónő (szakm. és bet. m.) T úrkeve 4 12 200-15 000 kerékpár-motorkerékpár szerelő és értékesítő Mezőtúr 1 12 200+jutalék gázvezeték-szerelő Mezőtúr 1 jutalékos (gépkocsi- és szerszámhasználatot fizetnek) 5310 KISÚJSZÁLLÁS, Kossuth L. u. 16-20. Telefon: 59/321-357; 322-388 __________________Létszám ________Kereset tex tilkonfekcionáló-ipari szabász (Fékon) Kisújszállás 2 15 300-17 000 textilkonfekcionáló (ANIER Kft.) Kenderes varró (Fékon) 10 14 000-14 000 Kisújszállás 28 15 300-17 000 textilkonfekcionáló (Fékon) Kisújszállás vasaló (Fékon) 100 13 000-20000 Kisújszállás 3 15 300-15 300 gépi varró (betanított munkás) KUNTEX Kisújszállás 50 12 000-16 000 tomács-fordító (mongol-magyar) Kisújszállás 1 17 000 reklámszervező (VOICE Hungária Kft.) Kisújszállás 6 20 000-25 000 520 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, Táncsics út 1/a Telefon/fax: 56/390-190,390-941 Létszám Kereset darukezelő Örményes 1 megegyezés szerint hentes-húsfeldolgozó T örökszentmiklós varrónő, betanított is 2 25 000-35 000 T örökszentmiklós, Tiszatenyő 10 teljesítménybér tűzőnő, betanított is Törökszentmiklós kőműves 4 12 200-22 000 Törökszentmiklós 1 megegyezés szerint 5351 TISZAFÜRED, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322; 211 Létszám Kereset textilkonfekcionáló Tiszafüred 5 16 000-25 000 biztosítási üzletkötő Tiszafüred és kömy. 2 20 000-50 000 dukkozó, fémfestő Tiszafüred 1 25 000-30 000 csapos Tiszaderzs 1 12 200 hirdetésszervező Tiszafüred és kömy. 5 15 000-50 000 autódarus változó 1 24 000-39 000 szobafestő-mázoló Budapest 1 20 000-25 000 5340 KUNHEGYES, Szabadság tér 9-10. Telefon: 59/326-546 __________________Létszám________Kereset tm k karbantartó lakatos Kunhegyes 1 25 000-27 000 szakács Kunhegyes I 15 000 biztosítási üzletkötő Szolnok megye területe 4 hónapig fix bér, majd tiszta jutalékos rendszer takarító, konyhalány (váltott műszak) Abádszalók 2 12 200-15 000 szakács (váltott műszak) Abádszalók 1 25 000 ács, kőműves, asztalos, festő Budapest 30 000-35 000 (ingyenes szállás, útiköltség-térítés, hetente hazajárás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom