Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-24 / 120. szám

1995. május 24., szerda Kulturális Panoráma 5. oldal A tévé képernyője előtt Először arról, amit nem lát­tunk: egyetlen hangsúlyos szava sem volt ugyanis közt szolgáló televíziónknak a ja­kobinusok évfordulójáról, pedig éppen 200 éve, május 20-án végezték ki Martinovi­csot és társait gálád módon a Vérmezőn, s amiért ők küz­döttek, ki tagadná, szerves ré­szét képezi a polgári haladá­sért vívott hazai küzdelmek­nek. Jeles évforduló - ám je­lentős televíziós visszhang nélkül. Még szerencse, hogy akadt azért másik média, mely nem feledkezett meg a jeles történelmi eseményről: a 'Duna Televízió vasárnap este egy e témát feldolgozó, ré­gebbi tévéfilmet vetített, amely Martinovics Ignác tra­gikus sorsát mutatta be. Csak hát ezt kevesen láthatták. Helló, világ! Egy másik jubileum, jelentő­sége jóllehet nem históriai, de mégis figyelemre méltó: ki gondolta volna, hogy már a Helló, világ is ötéves, és hogy ötvenszer jelentkezett a kép­ernyőn, bebarangolván a nagyvilágot, eljutva Földünk legtávolabbi vidékeire is, akár Alaszkába. Meglepetés e jubi­leum, mert valahogy termé­szetesnek érezhettük, hogy egy-egy vasárnap délután Vinkó József odaáll elénk ki­csit lezser tartással, arcán mo­sollyal, s aztán szállítja a megkapóbbnál megkapóbb látnivalót, riportokat. A tud­nivalót is, merthogy az ő ri­portjai készüljenek bár látvá­nyosan egzotikus tájakon vagy akár valamelyik érdekes nagy városában Európának, nemcsak a szemnek kínálnak „táplálékot”, mindig szólnak az értelemhez is. Azonos filo­zófiára épülnek: „csak az lát - igazán, aki tudja, hogy mit : néz”—vallja a műsor gazdája. Vinkó öt éve szegődött el a turizmushoz, hogy étvágyat csináljon világjáró utazások­hoz, ám vele azok is eljuthat­nak a világ minden tájára, akiknek csak képzeletben adatik meg, hogy eljuthassa­nak akár Afrika, Ázsia vagy a tengerentúli országok valame­lyikébe. Hogy nem holmi ké­peslapok, melyeket átnyújt a riportokat maga készítő mű­sorvezető, arra jó példa a leg­utóbbi jubileumi adás is, ami­kor Párizsról beszélt, mely maga a világ csodája, de ame­lyet hétköznapi pillanatok tükrében mutatott be, felvil­lantva a párizsi élet apró jel­legzetességeit, megszólaltat­ván a Szajna-parti könyv­árust, a folyóra ügyelő vízi rendőrt - többek között -, va­lamint a hajólakó színészt, a népszerű komikust, Jean Ri- chard-t. Életszaga van ezek­nek a riportoknak mindig, s amikor kultúrhistóriai érde­kességet tálal fel, készítője akkor is keresi a színes, fel­szín mögötti, mélyebben em­berit. Vinkó - nevével ellen­tétben, mely savanyú gyenge bort jelent - mindig édes, fi­nom nedűt kínál magazinjával -jóízű kortyolgatásra. A részleg Bemutatóként sugározta a te­levízió szerdán este - magyar film, amely azonban már megjárt egy-két fórumot, így például a februári nemzeti filmszemlén is ott volt, sőt nagydíjat nyert a játékfilmek versenyében. Most pedig ott szerepel a cannes-i fesztivál kínálatában, versenyen kívül, bemutató jelleggel. Indokolt hát, s az alkalom is így hozza, hogy a magyar néző, aki mo­ziba nem jár, de filmet néz, sokat a képernyőn, az is meg­ismerhesse Gothár Péter alko­tását. Hát láthattuk! Gyönyö­rűségünk azonban aligha tel­lett benne, már csak a tárgy természete miatt sem, hisz ki leli örömét abban, hogy az ember végtelen kiszolgálta­tottságát nézze másfél órán át, sötét tónusú képekben, való­jában cselekmény nélkül. Kimondom: bizony unalmas volt ez A részleg. Egy Weisz Gizella nevezetű nő látható, akit valahová elhelyeznek, azt sem tudni azonban igazán mi célból vagy talán mi okból, kiemelik avagy büntetni óhajtják, s ő megy-megy, hogy végül is mi lesz véle, ha már felért, azt sem tudjuk meg. Csak azt lehet itt igazán tudni, hogy hideg van, hogy hó van, hogy sár van, hogy minden barátságtalan, kivéve néhány szép felvételt, amiről viszont érezhetni, hogy szinte kilóg látványával ebből a ri­degséget árasztó film világá­ból. Emberi kapcsolat, párbe­széd is úgyszólván semmi, csak Weisz Gizella mosolyog. Rendületlen, jó lenne tudni, valójában neki is mi oka van rá. Nyomasztó világ ez, ki van zárva belőle minden em­beri, mert még az emberek is, inkább tűnnek két lábon járó vadaknak, kivéve a mind­egyre mosolygó nőt, bár ez a mosoly is elvont, embertá­voli, abból sem árad egy cseppnyi melegség sem. Hogy olyan világban élünk, amelyből ugyancsak a meleg­ség hiányzik, a megértő hu­mánum, az emberi méltóság öröme, s A részleg éppen er­ről beszél, szikár, keményen, elutasítóan? Meglehet, félő azonban, hogy ebben a meg­oldásban a néző a filmet uta­sítja el inkább, s nem a benne ábrázolt embertelenséget. íme egy új magyar film, amely sajnálatosan ismét elkerüli a nézőt, legfeljebb alkotójának életművét gyarapítja. Arcok, emberek Emberség, ember - a legköz­vetlenebbül azokban a műso­rokban jelenik meg a képer­nyőn, amelyekben egy-egy kortársunk, legyen az akár művész vagy épp üzletember, költő avagy közéleti férfiú nyilatkozik meg, arcképét raj: zolva meg többnyire szavak­ban. Szerencsére ebből még bőven akad a televíziós kíná­latban, nemcsak portré, riport formájában is. A „mesélő” ember, aki a valóságról mesél és igazat beszél, mindig szol­gál tanulságokkal is annak, aki figyelemmel hallgatja e szavakat. Vegyük például az Andrew Sarlósról készült portréfilmet - vasárnap dél­után láthattuk az 1-esen -, mely a Kanadába emigrált magyart mutatta be, aki sor­sával bizonyítja a közismert mondást: ki-ki a maga sorsá­nak, ez esetben tegyük hozzá, sikerének a kovácsa. A milli­omos Sarlósról rendre kapunk híreket, miként támogatja dol­lárjaival fiatalok külföldi ta­nulmányait, miként támogat értékes, főleg kulturális moz­galmakat nálunk, végre őt magát is láthattuk, a kemény, szigorú embert, aki bevallot­tan a padlóról is képes volt talpra állani, s aki azért tudott szövetségre lépni a szeren­csével, mert Fortuna istenasz- szony is azokat kedveli, akik­ben erő, kitartás van a küzde­lemhez. A költő Zalán Tibor vallo­másából - A XX. századi köl­tőportrék sorozatban beszél­getett vele szombat délután Érdi Sándor -, az ő szavaiból (bár a poéta sajátos helyzet­ben van, útja-sorsa erőteljesen egyéni), leszűrhettük ma­gunknak a nyugalom értékét, az önmagunk vállalásának ér­vényét, merthogy csak így tudjuk megőrizni egyénisé­günket, elkerülvén a szeszé­lyes végletek vonzását. Zalán Tibor - ahogy megvallotta - volt szélsőséges avantgárd, aztán lett érzelmesen neoro- mantikus, míg végre megta­lálta a maga útját, hangját - versben, költészetben. Az Abonyból induló, ma már az irodalom derékhadába tartozó költő tiszta, szép szavait nem­csak élvezet, tanulságos is volt hallani. Vitray Tamással is ezért érdemes eltölteni egy-egy órát, riportjai: em­bermesék, sok-sok tanulság­gal. Valkó Mihály Zsitnyár Erzsébet bőr domborműve, mellyel honvédségi Ki mit tud?-on vegyes kategóriában első helyezést ért el. Néprajzi vándorgyűlés Ahogy Európa elképzelhetetlen a nemzeti kultúrák nélkül, ugyanúgy ez utóbbiak is a nép­rajzi csoportok sajátos, önálló kultúrája nélkül - hangsúlyozta Andrásfalvy Bertalan, a Ma­gyar Néprajzi Társaság orszá­gos elnöke hétfőn Kecskeméten a szervezet 19 esztendei szünet után megrendezett vándorgyű­lését köszöntve. A tudományos tanácskozást megnyitó előadá­sában kifejtette: a beszélt és az írott anyanyelven kívül szoká­sokban, népművészetben - így a népköltészetben, zenében, táncban, viseletben, gazdálko­dási kultúrában - is létezik kö­zös nyelv, amely népcsopor­tonként, tájegységenként kü­lönbözhet egymástól. Ezt a fajta - például a mozgásban, a népi gyermekjátékokban meg­nyilvánuló - közös nyelvet is meg kell tanítani, ezáltal ugyanis új értelmet nyerhet a folklórmozgalom, mivel a népművészet az indulatok, ér­zelmek megszelídítője is. Az érzelmi kultúrát nemesítő mű­vészi formákból a néphagyo­mány számos, sokszínű válto­zatot őriz, amire a mai világban nagy szükség van. A kecske­méti nyitónap után a tanácsko­zás kedden és szerdán Lakite­leken folytatja munkáját. Az elhangzottakat kiadvány­ban jelentetik meg. Jövő tavasszal Japánba utaznak Mi újság a Szolnoki Fúvósötös háza táján? Régen hallatott már magáról a Szolnoki Fúvósötös. A leg­utóbbi esemény - melyről olva­sóinkat tudósítottuk - tizenöt éves jubileumi koncertjük volt 1993 márciusában.- Mi történt azóta az együt­tessel? - kérdezem Benedek Sándor művészeti vezetőt.- A látszólagos hallgatás el­lenére a fúvósötös rendszeresen működik a Városi Művelődési Központ támogatásával. Ezt a lehetőséget természetesen a vá­ros zenét kedvelő és pártoló ve­zetésének is köszönhetjük. Az anyagi megszorítások esetünk­ben is éreztetik hatásukat - en­nek ellenére nincs okunk pa­naszra. Próbáljuk hangverse­nyeinket pályázatok elnyerésé­vel, a Városi Művelődési Köz­pont és művészetkedvelő szponzorok támogatásával szervezni.- A Nemzeti Filharmónia a korábbiakban rendszeresen szervezett ifjúsági hangverse­nyeket a megye több városában is a fúvósötös közreműködésé­vel. Hogyan alakul napjaink­ban ez a kapcsolat?- A kontaktus természetesen nem szűnt meg, az azonban igaz, hogy az utóbbi másfél év­ben nem szerepeltünk a Fil­harmónia szervezésében. En­nek oka bizonyára a nehéz gaz- - dasági helyzet - mi abban re­ménykedünk, hogy az együtt­működés csak átmenetileg szü­netel. Úgy érzem, hogy a ne­hézségek ellenére az együttes tartja színvonalát, sőt: nyugod­tan kijelenthetem, hogy művé­szi munkánkban előreléptünk. Ezt bizonyítják az előző év áp­rilisában Németországban, Szolnok testvérvárosában: Reutlingenben adott három koncertünkről a helybeli sajtó­ban megjelent méltatások.- Ha már a külföldi vendég­szerepléseknél tartunk: tud­tommal a fúvósötös több kül­honbeli együttessel ápol baráti kapcsolatot.- Igen, jók a kapcsolatok. Nemrég vettük fel a kontaktust egy lembergi, ukrán fúvósötös­sel. El a már lassan tízéves finnországi kapcsolatunk, ott., már két alkalommal vendégsze­repeltünk. Barátságot kötöttünk . egy olasz kvintettel is.- Van-e meghívásuk külföldi szereplésre a közeljövőben?- Igen, van. Nagy megtisztel­tetés érte a Szolnoki Fúvós­ötöst, ugyanis 1996 februárjára meghívást kaptunk Japánba, a Szakatai Filharmonikus Zene­kartól. Velünk együtt utazik vendégszereplésre Báli József, 'á'Szolnoki Szimfonikus Zene­kar karmestere is. Vendéglátó­ink több koncertet szerveznek számunkra.- Honnan a kapcsolat a sza­katai zenekarral?- Hát, ehhez egy kis szeren­cse is kellett, a száztagú japán együttes két év előtti szolnoki szereplése alkalmából mi is fel­léptünk. A rendkívül rokon­szenves japán kollégákkal per­ceken belül barátságot kötöt­tünk. melyet azóta is mindkét részről ápolunk. Japán hang- versenykörutunkon azon le­szünk, hogy méltó módon kép­viseljük Szolnok város kamara­zenei kultúrájának hímevét.- Kérem, beszéljen itthoni terveikről, koncertjeikről.- Május 26-án, pénteken este -hét* órakor a városháza díszter­mében adunk hangversenyt. A koncerten közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar csellistáiból alakult Pop­per-kvartett is. Távolabbi vá­gyunk, hogy felléphessünk a szolnoki tavaszi zenei fesztivá­lon. ~-Szívből reméljük, hogy ez a kívánságuk is meghallgatásra talál. Szathmáry Judit Rossz tételsort küldtek, nem Kaposvárott hibáztak Nem Kaposvárott hibáztak, amikor hétfőn, a 255 közös érettségi-felvételit író somogyi diák nem a nekik szánt tételsort oldotta rneg a kaposvári Mun­kácsy Mihály Gimnáziumban - jelentette ki Vágvölgyi Ferenc, aki a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium megbízásá­ból a Somogy megyei érettsé­giket felügyeli. A hibát - már hétfőn este - a minisztérium illetékesei vették észre, akik röviddel azután tele­fonon felhívták Vágvölgyi Fe­rencet.'A megbízott beszámolt arról, hogy milyen feladatokat oldottak meg a számítástechni­kai, közgazdasági és számviteli pályára készülő diákok. Ezután már egyértelmű volt, hogy fel­tehetően rossz tételsor, került a borítékokba. Hétfőn a közös érettségi-fel­vételi dolgozatokat a Munkácsy Mihály Gimnáziumban írták meg a diákok. A minisztérium' megbízottja elmondta, hogy mindenben az előírások szerint jártak el. Az iskolának aznapra szánt borítékok a felbontás előtt sértetlenek voltak. Miután a feldatokát kiosztot­ták, végigjárták mind a 22 táff- termet, és megállapították, hogy mindenki ugyanazt a fel­adatsort oldotta meg. Egyéb­ként pontosan annyi tételsort csomagoltak a hétfő délutáni borítékba, mint ahányan aznap " felvételiztek. Kedden reggel ki­lenc órakor 264 diák írta volna . a dolgozatát Kaposvárott, ők a -teatté'szettudományi karokra je- . lentkeztek. Arra a kérdésre, hogy ki le­het a felelős a tételek elcserélé- séért, Vágvölgyi Ferenc annyit mondott, hogy hihetetlen preci­zitással készülnek az érettsé­gikre, valószínűleg a csomago- fasnal került rossz tételsor a ka­posvári borítékokba. (MTI) Egy muzsikus fotóművészete A fotós kiragadja a valóság egy részletét, miközben látásmód­jával észrevétlen beleavatkozik. A fotózás sajátja a belső szug- gesztivitás, ezáltal olyan dolgokra mutat rá, amelyek mellett észrevétlen halad el az ember nap mint nap. A megalkotott kép az újat meglátó képeségre tanít. Erre mutatnak rá Németh Rudolfnak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanár­képző Intézete igazgatójának Törökszentmiklóson kiállított fo­tói. A kiállítás megnyitóján Németh Rudolf és Madarász Iván zeneszerző a zene és a fotóművészet kapcsolatáról beszélt.- Tizenhárom éves koromban kaptam egy kamerát - kezdte a beszélgetést Németh Rudolf. Ez adta az impulzust, hogy érde­Németh Rudolf keljen a fotózás, természetesen minden nehézségével együtt, amit akkoriban jelentett a fény­képezés. Ugyanis akkor még se film, se papír nem volt. De an­nak ellenére, hogy profi gépek­kel dolgozom, én ma is amatőr vagyok. Ezt tudatosan válla­lom.- Ez a mostani hányadik önálló kiállítása?- Az első Vácott volt pár évvel ezelőtt. Ez a második önálló kiállításom, és nagyon remélem, hogy nem ez az utolsó.- A zeneművészeti tevékeny­ség mellett mikor jut idő fotó­zásra?- Ezt nagyon egyszerűen ol­dom meg, ugyanis fényképező­gép nélkül sehová sem indulok el. A táskámban vagy a válla­mon mindig ott van valamelyik gépem. Ha nem így lenne, ren­geteg lehetőség mellett elsétál­nék. De sosem azzal a céllal in­dulok el, hogy fényképezzek, hanem, hogy el ne szalasszak bármit is. Például hó esett már­cius 21-én egy tavaszi rügyre a Vérmezőn, vagy egy hajlékta­lan az utcán, egy omladozó ház. Bármikor, bármiből kép lehet.- Létezik valamilyen sajátos elv, amely alapján a fotók ké­szülnek?- Ez már vallomás lenne. Egy barátom azt mondta, hogy a fotózás arra jó, hogy a jelen­ből múltat csináljon. És való-, bán ez történik. Meg kell ra­gadni a pillanatot, vagy ha úgy tetszik, az időt. Ennek megvan a hátulütője, hogy közben az emberben nem is tudatosul és nem is élvezi, amit csinál. Csak jóval később. Ez olyan, mint a vadászösztön. Beavatkozni és manipulálni, mert hiszek ab­ban, hogy a manipulált képek közelebb vannak a valósághoz, mint a sima ábrázolás. A kiállí­táson több olyan kép látható, lójában összefüggenek. A szép- amely abban a formájában a va- ség Sem formához, sem anyag­lóságban nem létezik. Úgy hoz nem kötődik. Színekben, gondolom, a valót csak akkor hangokban és számtalan más lehet visszaadni, ha egy kicsit dologban megjelenhet. Én azo- beavatkozunk. kát az alkotásokat szeretem.- A fotózásban melyik a leg- ahol ráismerek a személyre, nehezebb műfaj? arra, aki megalkotta őket.- A portré, amiből a kiállttá- - Hogyan jellemezné Németh són a legkevesebb látható. Sze- Rudolf, a muzsikus fotómüvé- retek emberi arcot fényképezni, szelét? de nem nagyon tudok. Jó néhá- - Én Németh Rudolfot, mu- nyat közülük fél év, egy év után zsikus kollégámként évtizedek rendre kettétépek, mert nem óta ismerem és tartom jelentős olyan, amilyennek lennie kel- fotósnak, mégpedig azért, mert lene. a képei az embert tükrözik, Madarász Iván, zeneszerző: - fényképezzen bár villámlást. Nekem még életemben nem romos házat, templomot, hó­volt fényképezőgép a kezem- , esést, egy levél erezetét vagy ben. De azt hiszem, az évezred akár egy virág szirmát. Azt vége felé, akkor érthet az ember , 'mondták a régi keletiek, hogy a valamihez igazán, ha a szak- legnehezebb ugyanazt érezni, mákat túllépi, és ha megtanulja ugyanazt gondolni, ugyanazt a dolgokat közös gyökerüknél mondani és ugyanazt csele­kedni: vagyis az összhangot megtalálni. Németh Rudolf mindennapi tevékenységéből ez az összhang sugárzik. Fotói azt sejtetik, hogy az embernek harmóniában kell élnie, ehhez viszont alázatra és bölcsességre van szüksége, amdly megbékíti a világgal és önmagával. Képe­iről a hibát meglátó és mégis megbocsátó derű néz ránk, sze­retetteljes iróniával fűszerezve. ^ ' y- Ezek szerint a fotózás és a ■ ■ -aene is égy'tőről fakad. így van. Az embernek van jegyfajta anyag fölötti ritmusér- - *rflke, ami bármely közegben 'megjelenhet. Talán szakmai 1 sovinizmusnak tűnik, de azt hi- • szem. hogy a zenével való fog­lalatosság segít abban, hogy az tapintani. Egy szakmában úgy * összhangot, az általánost, az kell eltemetkezni, hogy egyre , alapokat megtanulja az ember, jobban átlássunk máshová, 'és • Olyan ez, mint ismemi és be- észrevegyük, hogy a dolgok va-. 'szólni a latin nyelvet. -tbg­Madarász Iván

Next

/
Oldalképek
Tartalom