Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-20 / 117. szám
8. oldal Kulturális Panoráma 1995. május 20., szombat ✓ Állandóan készülődve, apró pillanatokban rögtönzi a munkát Művészavató nyolcvankét évesen Viktor atya: „Szolnokon meddig maradok ? Amíg ki nem dob a város!” Muszély Viktor két éve kórházlelkész Szolnokon. A lé- lekmentés, vígasztalás művésze és néhány napja mü- vész-pap is. Élete első képkiállításával, portré- és tájrajzaival, festett képeivel odaadta magát egészen a városnak. A nagyközönségnek kitárulkozó munkásságát, eddigi életművét méltatva, Ecsery Elemér művészettörténész Petőfit idézte:„Ki és mi vagy, hogy tűzokádó gyanánt tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki?” Lendületes vonalvezetés, hullámzó, lüktető formák a ’70-es években készült nonfiguratív rajzain, de a színes tájképek csendje is megszólal, s szinte kihallatszik a lapokról a természet milliárdnyi élőlényének hozsannája. Üdvözlik az újjászületést, a feltámadást, hogy falra kerülhettek. Ami egyszerre volt véletlenszerű és programszerű. Isteni akarat? Viktor atya házi szentélyében, lakásában fogad, a megyei kórház kis kápolnájában. Az örökmécses barátságosan hunyorog mellettünk, s mi művészkedünk.- Álmodni se mertem, hogy ilyen szép értékelése lesz az alkotásaimnak, s hogy művészi minősítést kapok. Hihetetlen sikere volt a kiállításnak, amit nem rendezek meg, ha nem akartam volna a Kiskunhalas melletti balota- szállási templomépítést segíteni. A Helyőrségi Művelődési Otthonban megrendezett kiállításon a „pályakezdő” művész képeinek darabját 10 és 50 ezer forint közötti árakra értékelték, s aki vásárolt belőlük, az nemes ügyet támogatott. Miért volt véletlenszerű, hogy az 1913-ban Erzsébetfal- ván (Pesterzsébeten), egy hat- gyermekes polgáriskolai tanár házaspár családjában született Viktor atya, aki már kisdiákként is papnak készült, de élete során mindvégig inkognitóban rajzolt, festett, most egyszerre fel tudta vállalni a nyilvános művészi megmérettetést? Két idegösszeomlás és nyolc csonttörés után ez a legutolsó bokatörés bizonyult olyan makacsnak, hogy a kórtermekben emberi lelkeket gyógyítva szolgáló atyát hosszú hetekre négy fal közé kényszerítette.- Elővettem a régi lapokat, kezdtem átnézni őket. Megdöbbentem a sok, félbemaradt munkán. Kézbe vettem őket, színeztem, élénkítettem, amelyiket kellett. Hihetetlen intenzitással kezdtem el újra dolgozni. Új és új lapok kerültek elő. A rend amúgy se volt erős oldalam, mint általában a művészféle embereknek. Jól ment a kiállítás előkészítése, rendezése is. Valami csodálatos, kedvező fordulat lépett be életemben. Korábban ideges, türelmetlen voltam, rossz volt a hangulatom. Olyan szép nyugalommal indultam a kiállításra, hogy ezen magam is meglepődtem ... A betegség a lábáról ugyan levette, ám kezének új erőt adott.- Olyan jól belelendültem az arcképrajzolásba, hogy egyre fürgébb és biztosabb kezű vagyok. A rendezés során a segítő munkatársakról tizennyolc arcképet csináltam. Viktor atya tudatosan, programszerűen is készült a művészéletre. így vall erről:- Nagyon komoly iparkodással, becsületes tehetséggel, apró időfoszlányok felhasználásával készültem arra, hogy nyugdíjas koromban egészen művész leszek. Mert hogy első volt a hivatás, a papi pálya, ami mellett még fiatalkori válságán - művész legyen, vagy pap? - túljutva döntött az utóbbi javára. A rajzolás számára maradtak az egészen apró, elvesző, holt pillanatok. A járműre való várakozás, a szolgálati helyekre való vonatozgatások során az állomásokon történő álldogálá- sok ideje. Amiből igencsak akadt ezelőtt, hiszen személy- vonatok jártak.- Jól tudtam használni ezeket az időket. Regenerálódtam, felfrissültem.- Állandóan készülődve rögtönzi a munkát - vallja munkamódszeréről. Azt jelenti ez, hogy gyorsan dolgozik?- Témát sose keresek. Sajnálom, aki a fejét töri ezen. Nekem minden téma. Szerettem mindig kivágni frissen, gyorsan a képszerűt. Semmi vázlat, tervezge- tés. Mélységet vinni a képbe, a levegőnek perspektívát, s odavarázsolni a lapra a harmadik dimenziót.- Önvád is marcangolta a kiállítás előtt: megrabolta Isten ügyét a rajzolgatással...- Igen. Megdöbbentem, amikor elővettem a képeim, hiszen ennyi rajzhoz jelentékeny idő és energia kellett. Úgy éreztem, ezt a munkámtól vettem el. Elgondolkozva rájöttem, hogy ez teljes tévedés volt. Ellenkezőleg: a művészet adott erőt esztendőkön át a papi munkámhoz. A szülők, a család is szóba- kerül. A családi miliő hatással van az ember lelkére, egész életére - mondja Viktor atya. Náluk különösen bensőséges volt ez az intim szféra. Édesanyja a természetes lelkiség vonalán messze több volt édesapjánál, Muszély Ágoston festőművésznél, aki a maga nemében értékes ember volt, rangos rajztanár az idő tájt, s akiről mára kiderült: igazi kvalitásos művész lakozott benne. Napjaink emlékkiállításai tanúsítják ezt.- Apám rajzolóként nagyobb volt, mint a kézfestészetben. Nagyon szorgalmasan, sok időt áldozva rajzolt. Az a tréfás megjegyzés járta az iskolában, ahol tanított: egyszer sikerült nekilendülnie igazán, amikor elvette az igazgatónőjét, anyámat. Nem volt nevel- gető hajlamú velem sem. Segített, ha kértem, megbírálta a dolgaimat, megmondta, mi a rossz, és azt is, hogy miért.- Ön már gimnazistaként szenvedélyesen rajzolt, fényképeket másolt. Egyik rajztanára, Ócsvár Rezső legtehetségesebb növendékének tartotta, ennek ellenére pap lett.- Saját fia is rajztanár volt, mégis úgy nyilatkozott apámnak, amikor érettségiztem, hogy harmincéves tanársága alatt én voltam a legtehetségesebb tanítványa. Ekkorra a tehetségem a művészeti, a lelki beállítottságom viszont a papi pálya felé vonzott. Ez utóbbi bizonyult erősebbnek. Viktor atya a kórházlelkészi önkéntes szolgálatot tovább folytatja Szolnokon, ám szervezetét kímélve minden hónapban tart egy hét pihenőt, amikor a művészetnek él majd. Az ország számos, kedves pontján, ahol élete során tanult, állomásozott, szeretné bemutatni pályakezdő, s egyben életműtárlatát, amely pillanatnyi vitalitását, munkabírását tekintve csak gazdagodhat tovább. Az otthona Harkakötönyben, Kiskunhalas mellett van, ám kérdésemre, hogy meddig marad Szolnokon, gondolkodás nélkül válaszolta: - Amíg ki nem dob a városi Szavait idézve: egy öreg pap és festő kínálja fel további szolgálatait. Legyen fülünk, szemünk hozzá, hogy észrevegyük ragaszkodását, szívünk pedig ahhoz, hogy marasztaljuk itt a Tisza-partján. Simon Cs. József (Fotó: Mészáros János) Muszély Viktor Szolnokon lett művész Az első szolnoki önálló tárlatot szentendrei, kalocsai, kiskunhalasi, váci és - megkínálva szülővárosát, ahol édesapjának már neve van - budapesti követi a tervek szerint Májusi filmszínházi bemutató Mielőtt felkel a nap... Szenvedélyes románc - ezt kínálja a Mielőtt felkel a nap... című amerikai film, egy francia diáklány és egy amerikai fiatalember váratlan találkozásából születő szerelem kellemes, olykor vidám történetét. Rendezője, Richard Linklater szerint a romantikus körülmények közepette zajló cselekményben „két különböző kultúrából jövő ember ismeri meg egymást egy idegen városban”. Történetesen ez a város Bécs, s a találkozásnak van egy „magyar” vonatkozása is: a vonat, amelyen a két fiatal összetalálkozik, Budapestről jön és érkezik az osztrák főváros pályaudvarára. A helyszín a maga kedélyességével nemcsak kerete, de alkotóeleme is a film tartalmának, hangulatával még vonzóbbá válik e va- kációs románc, amely minden édessége ellenére lélektanilag is hiteles képet ad a kapcsolat- teremtés természetéről; arról, hogy két ember miként fedezi fel egymást, hogyan próbálják kitalálni a másik kilétét - egy igazi kapcsolat születésének lehet tehát tanúja a néző, hitelesen és hihetően előadva. Végső kicsengésében derűt fakaszt a film, hisz az a tény, hogy két ember ismeretlenül párbeszédbe kezd, kommunikál, az optimizmussal töltheti el a nézőt, az efféle dialógus a felfedezés örömét nyújtja, mondhatni felfedezőút az ismeretlenbe. A film két főszerepét két nagyszerű színész játssza, Jesse-t, az amerikai fiút Ethan Hawke, a francia lányt Julie Delpy alakítja, a képen ők láthatók a film egyik jelenetében. Richard Linklatemek ez egyébként harmadik filmje, és benne következetes előző munkáihoz, tárgyban és szemléletben; ezúttal is fiatalokkal foglalkozik, miként a Tökéletlen időkben, amelyben tizenévesek nemzedékét ábrázolta a ’70-es évek idejéből, s ennek előtte a Slackerben szülővárosának, a texasi Austinnak kallódó ifjúságát mutatta be rendkívüli sikerrel. A rendező ezúttal is váratlant produkál, amit megszokott tőle a közönség. A filmet a szolnoki Tisza Filmszínházban játsszák május hónapnak 25-26-27-28. napján. Múzeumgondok Tiszaföldváron Rossz szomszédság... kinek kell? A volt egyházi ingatlanok tulajdonjogi helyzetének rendezéséről az 1991, évi XXXII. törvény rendelkezik. A kártalanítási ügyekben a kormány hozza a döntéseket, az egyeztetést pedig egy külön e célra létrehozott bizottság végzi. A törvényre hivatkozva, prezs- biteri döntés alapján Hajdú Lajos akkori református lelkipásztor kezdeményezte az épület visszaadását egyházi tulajdonba. Tárgyalások kezdődtek, hogy az egyház is megkapja jogos tulajdonát, és a múzeum is méltó épületet kapjon. Még 1993-ban jegyzőkönyv készült a református egyház- község részvételével, immáron az új lelkipásztor, Nagy Sándor aláírásával. Az alkotmányt hitelesítette a városi polgármesteri hivatal, a megyei önkormányzat és a múzeum képviselője is. A megállapodásban szerepel, hogy a megyei önkormányzat szakvéleménye alapján a múzeum új épületbe való elhelyezése 10 698 500 forintba kerül. A helyi önkormányzat 1 750 000 forintért ingatlant vásárolt, de amíg az épületet múzeumi célokra alkalmassá teszik, s a költözés költségeit is hozzáveszik, hiányzik még 8 511 000 forint. A jegyzőkönyvben rögzítették, ameny- nyiben a megyei önkormányzat az állami kártérítés összegét 1995-ben megkapja, úgy az épület átadására sor kerülhet 1995. december 31-ig. Az okmány szerint a református egyház képviselője az átadás időpontja ellen nem emelt szót, ám most úgy tűnik, mégis türelmét vesztette. Nem bízik abban, hogy a kitűzött időpontra visszakapják az épületet. A 10. parancsolatra hivatkozván: Ne kívánd a Te felebarátod házát... Szeretnének gyülekezeti célokra kialakítani egy helyiséget a templom mellett, de - akadályként - még ott székel a múzeum. Tény, hogy az épületet a hívők adakozásából a református egyházközség építtette, továbbá az is tény, hogy nem a mostani múzeumigazgató államosította egy tollvonással. Szlankó István igazgató már egy éve „bedobozolta” a kiállítás kincseit, s készen áll(na) a költözésre, menne is már, hiszen áldatlanok a körülmények: kicsi a hely, télen jégverem az épület. A tiszteletes úr kevesellte a jó szándékot. Elmondása szerint idegen testként kezeli a múzeumot, bár elismeri(?) értékeit, de mielőbb az Istent dicsérő igét szeretné látni a falon a múzeumi felirat helyett.Gálik A Kazinczy-díjas diák A könyv mindig ott van a táskámban Halász Ferenc, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézet harmadéves hallgatója nemrégiben Kazinczy-díjjal öregbítette iskolája hímevét. A Győrött megrendezett, Kazinczy Ferenc nevével fémjelzett jubileumi versenyt Göncz Árpád, köztársasági elnök nyitotta meg. A közel százhúsz résztvevő két csoportban - a gimnáziumok és szakközépiskolák, illetve a szakiskolák és szakmunkásképző intézmények tanulói - külön mérték össze tudásukat. A diákoknak a kötelező szöveg mellett egy szabadon választott irodalmi művet kellett előadniuk. A verseny írásbeli része a Beszélni nehéz című rádióműsor alapján történt. A díj története azért érdekes, mert aki elnyerte, most éppen nem tanul magyart, hiszen két nap iskolai okítás után a hét többi napja a gyakorlaté. Ennek ellenére Halász FeHalász Ferenc renc előadása - egyedül a megyéből - Kazinczy-díjat érdemelt.- A két kategóriában összesen tizenöt-tizenöt díjat osztottak ki, úgy, hogy közben nem rangsoroltak. Nem tudtuk, ki az első és a tizenötödik. Ami persze nem nagy baj.- Hogyan készültél fel a győri versenyre?- Főként szövegfelolvasással. Nagyon sokat köszönhetek két felkészítő tanáromnak, Csákvári Sándoménak és Csajbók Ferencnének. A dolog lényege, hogy most nem tanulok magyart, viszont nagyon sokat olvasok. A könyv mindig ott van a táskámban. Este nem alszom el anélkül, hogy ne olvasnék pár oldalt.- Magyar szakon továbbtanulásra nem gondoltál?- De gondoltam, csakhogy a lehetőségeket is figyelembe kell venni. Erről a pályáról, ahol most vagyok, elsősorban kereskedelmi főiskolára célszerű jelentkezni.- Az eredmény alapján jövőre is indulsz a Kazinczy-ver- senyen.- Sajnos, nem lehet. Aki nyert, az nem vehet részt a következőn. Ugyanakkor a Sátoraljaújhelyen ősszel megrendezendő Édes anyanyelvűnk versenyen már szeretnék ott lenni.