Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-20 / 117. szám
Mobiljárvány Délidő. Békés csörömpölés hallatszik a konyháról, az étterem zsúfolásig, a pincérek sietve közlekednek ételekkel megrakodva az asztalok között. A vendégek csöndesen beszélgetnek. Ki-ki kanalazza levesét vagy szeleteli tányérján a húst. Ám hirtelen felberreg egy telefon. Abban a pillanatban bábeli zűrzavar támad. Az urak a zsebükhöz, övükhöz, táskájukhoz kapkodnak, a kezekben mobil telefonok különböző típusai jelennek meg. Mindenki „hallózik”, míg az egyik férfi elkiáltja magát: - Pajtikáim! Engem keresnek. A helyiségben ismét nyugalom lesz, helyükre kerülnek a mobilok, csöndes társalgás folyik, és csak az evőeszközök csör- rennek olykor-olykor. Ugye humoros? Valóban. De ez csak egy filmrészlet. Egy húsz éve készült olasz film egyik epizódja. Az alkotók finom iróniája a jelenség fölött nálunk most vált aktuálissá. Bizonyosan mindenki találkozott már a „mobilmániásokkal”, akiknek mintha a kezükhöz vagy fülükhöz ragadt volna a kagyló, le nem tudják tenni. Cipelik magukkal fodrászhoz, boltba, étterembe, még moziba is. Húzgálják utcán, uszodában, uram bocsá’ még azt is megkísértem, hogy szerelmi légyott ihletett pillanataiban sem mellőzik. Jómagam szemtanúja voltam már mobiljárvánnyal fertőzött honfitársam pórul járásának. Az illető sietős léptekkel iramodott az aszfalton, füléhez szorított telefonkagylóval, miközben hangos káromkodással adta tudtára a járókelőknek megbeszélésének tárgyát. Végül, ahogy Arany János írja, „...nagyot kop- pan, azután elhallgat”, lefejelvén a villanyoszlopot. De láttam már mobil telefon tulajdonosát úgy úszni, hogy minden második tempónál füle szinte a partig nyúlt, vajh’ meg- szólal-e a készüléke. És amikor valóban felberregett, olyan gyorsan megtette a hátralévő távot, hogy Egerszegi Krisztinát simán maga mögé utasította volna. De vannak „kedves” élményeim meghitt éttermi vacsorákról, ahol rendre akad a szomszéd asztalnál egy notórius telefonálgató, aki eszegetés közben bonyolítja roppant fontos üzleti ügyeit, próbálja helyrehozni kátyúba jutott házasságát, vagy éppen legújabb barátnőjének teszi a szépet. „Gyűjteményem” legmegkapóbb darabja azonban mégis az, amikor egy férfiú számlavezető bankjából hívott fel, és - lefogadom - úgy tartotta a készüléket, hogy tisztán értsem, amikor megkérdezi a tisztviselő: - Milyen címletekben kéri a 2 milliót, X. Y. úr? Lehet, azt hitte X. Y. úr, elámulok e roppant gazdagság hallatán, de ha nem csalnak érzékeim, én valami mást éreztem. Valami egészen mást, amit a magyar nyelv úgy fejez ki: undor. Például: a félreértés A félreértésből már nagyon sok baja származott az embernek és az emberiségnek. Előfordult már a világtörténelemben, hogy egy puszta félreértés miatt robbant ki háború, forradalom. A mai hazai kisebb félreértések színhelye lehet akár egy kocsma is, ahol Nagydarab azt mondja a sörét némán iszogató Vékonydongának: - Hallom, szidod az anyámat!- Én? - mondja a Vékonydonga. - Azt sem tudom, volt-e édesanyád - és legszívesebben elbújna a nagy korsó mögé... hiszen ez már nem is félreértés, hanem félresértés, ami egy betűvel azért több. Egy mai közéleti félreértés pedig egyenesen hasznot hozott az eset főszereplőjének. Az történt, hogy egyik városunkban vita alakult ki az ön- kormányzati képviselők tiszteletdíja körül. Mindenki elfogadta - egyvalaki azonban kevesellte a mindenkori polgármesteri bruttó bér húsz százalékát. Persze, a kábeltelevízió jóvoltából az egész város tanúja volt az esetnek, csak hát mint ilyenkor lenni szokott, az állampolgárok a maguk véleményével voltak elfoglalva. Ezt nektek, mutogattak a képernyő felé. A Jani bácsi idejében még a buszbérletet is sajnáltátok a tanácstagoktól - most meg pénzt vesztek fel, hát ezért választottunk meg benneteket? Az állampolgár pulykamérgében csak azt látta a képernyőn, hogy mindenki megszavazza ezt a számára szemérmetlenül magas tiszteletdíjat. Csak egy ellenszavazat volt... — Hát ez igazán rendes ember! - terjedt el a városban. Ez nem szavazta meg... Még néhány ilyen félreértés, és négy év múlva újraválasztják képviselőnek... Gombkötő Gábor (Ferenczy Europress) Brenda Eppersont már felismerik Los Angeles utcáin. A gyönyörű szép fiatal színésznő hamar karriert csinált. Élete nagyon sokáig tragikusan alakult. Édesapját autóbalesetben elvesztette, ezért a család kénytelen volt másutt letelepedni. Brendan most a visszatérést tervezgeti. Házat akar vásárolni Los Angelesben. feb-fotó Jogi jojó Megkapja az árvaellátást Kati helyzetéről eltérően vélekedtek olvasóink. Elmondtuk, hogy Kati nappali tagozaton tanul az egyetemen, és édesapja után, aki egy autóbaleset során hunyt el, árvaellátást kap. Ez a pénz nagyon jól jött a családnak, mivel a kislányt egyedül nevelte és taníttatta édesanyja. Kati most másodéves joghallgató, és esküvő előtt áll. Tamásnak, leendő férjének van ugyan lakása, viszonylag jól keres, mégis nagy nehézséget jelentene a fiatalok számára, ha egy keresetből kellene megélniük, amennyiben Kati házasságkötés után nem lenne jogosult árvaellátásra. Olvasóinkhoz fordultunk a kérdéssel, vajon jár-e Katinak a juttatás, avagy sem. A válaszolók nézete megoszlott. Özv. Kiczián Ferencné szerint esküvő után tartsa el az asszonyt a férj. Feketéné Tar Magdolna viszont úgy vélekedett, jár Katinak az árvaellátás. Hasonló álláspontra helyezkedett Csorba Győző is. Lássuk, mi a jog álláspontja. * * * Igen, Katit a házasságkötés után is megilleti az árvaellátás, mivel tanulmányait az egyetem nappali tagozatán folytatja, és a 25. életévét még nem töltötte be. A társadalombiztosításról szóló törvényünk úgy rendelkezik, hogy az árvaellátás az árva 16. életévének betöltéséig jár. Ha az árva oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a 25. életév betöltéséig jár. Nem érinti az árvaellátásra jogosultságot, ha az árva vagy életben maradt szülője házasságot köt, vagy az árvát örökbe fogadják. A fent leírt törvényi ren- dekezés folytán illeti meg Katit a házasságkötés után is az árvaellátás. Dr. Mosonyi Csaba Szabálytalan portré A férfi, aki győzni akart Szörnyi Imre jókat mosolyog kérdéseimen, ahogy ott ülünk egymással szemben az étterem teraszán. Kíváncsiskodásom a körül forog, hogyan került be a televízió hölgyek körében igen kedvelt műsorába, az „A férfi, aki tetszik nekünk” címűbe. Vajon mikor jelentkezett, mennyi idő múlva kapott választ, és ehhez hasonlót. Válasza meglep.- Én ugyan nem jelentkeztem. Egy hétfő délután táviratot kaptam MTV felirattal. El sem tudtam képzelni, mit akarhatnak tőlem, hiszen semmilyen kapcsolatom nem volt velük. A szövegből kiderült, próbafelvételre hívnak ehhez a bizonyos műsorhoz. Nagyon megdöbbentem, és gondolatban sorra vettem ismerőseimet, ki tehette ezt velem, ki küldte el nevemben a jelentkezést.- Csak nem a családból valaki?- Sem családtag, sem barát, a munkatársaim voltak a „bűnösök”. Másnap nagy hahotázva fogadtak, és elmesélték, egy óvatlan pillanatban lencsevégre kaptak, és a fotót mellékelték a bemutatkozó levélhez.- Dühös volt?- Eleinte igen, de aztán hozzászoktam a gondolathoz, hogy esetleg szerepelnem kell, sőt mire a selejtezőig eljutottam, fontossá vált számomra, hogy bekerüljek.- Sokan versengtek?- Százötvenen indultunk el, s abból választották ki ötünket, akik képernyőre kerülhettünk.- Izgult a felvételek alatt?- Annyira talán nem, de furcsa volt a nyilvánosság, a tudat, hogy lehet, több százezren néznek meg a tévé előtt ülve.- Reménykedett benne, hogy megnyeri?- Természetesen. Ha az ember részt vesz egy versenyen, legyen annak bármi a tétje, győzni akar. Az első forduló után, amelyben tetemes előnyhöz jutottam, egyre jobban bíztam a sikerben.- Szó esett a tétről. Ezen a versenyen egy egyhetes tunéziai út és egy hónapra „A hónap férfija” cím volt a díj. Melyik vonzotta jobban?- Lehet, hogy rosszul hangzik, de egyik sem. Örömmel készülök az útra, jópofa dolog volt a címet birtokolni, de a legnagyobb hajtóerő az volt, hogy győzni akartam. Pandaházassági remények A berlini állatkert két szomszédos ketrecében él Bao Bao és Jan Jan. Tudósok és szakértők szeretnék, ha a két óriáspanda házasságra lépne, és utódot nevelne. Ez azonban nem olyan egyszerű... Jan Jant a kínai kormány ajándékozta a berlini állatkertnek. A menyasszony már megszokta új lakhelyét, szereti a sárgarépát, és hat kilót hízott. Bao Bao, a vőlegény Londonból érkezett. Ott megpróbálták párosítani egy Ming Ming nevű pandalánnyal, a kísérlet azonban teljes kudarccal végződött: úgy összeverekedtek, hogy a gondozók alig tudták őket szétválasztani. Berlinben türelmesen várják az időt, amíg a nászra sor kerül. Egyelőre szoktatják egymáshoz a vőlegényt és a menyasszonyt, hosszabb-rövidebb időre találkoznak. Egy ketrecben azonban nem lakhatnak. A pandák a szabadban magányosan élnek, tehát az együtt lakás valószínűleg verekedésbe torkollna. A nőstény pandák üzekedési időszaka rövid, általában februármárcius hónapokra korlátozódik, így valószínűleg csak jövőre kerülhet sor „házasságra”. Az állatkertben remélik, hogy addigra a két panda megszokja egymást, és létrejön a frigy. Intimitások a jégemberről A tüzetes tudományos vizsgálatok az Ötz-völgyi Alpokban 1991-ben jégbe fagyva megtalált ősember legintimebb titkairól is fellebbentették a fátylat. A több mint 5 ezer éves „kőkorszaki szaki” férfiassága „nagyon kicsi volt” - fedte fel a tudományos kutatások legújabb eredményét egy lübecki előadásán Werner Platzer, az Innsbrucki Egyetem Anatómiai Intézetének igazgatója. Platzer szerint azonban nem kell csodálkozni Ötzi „férfias ékének” méretén: maga az egész ember is csak 1,60 méter magas volt, és mindössze 30 kilogrammot nyomott. - Ötzi még évtizedekig munkát ad a tudománynak - idézte az AFT az igazgatót, aki a gleccseremberrel kapcsolatos sokrétű kutatásokat koordinálja. Az újabb vizsgálatok alátámasztották azt a feltevést is, hogy a testén talált számos tetoválás kőkor- szakbeli gyógyítóeljárások nyomai: túlnyomórészt testének olyan pontjain találhatók, amelyek előzőleg sérülést szenvedtek. A féltve őrzött múmia mínusz 6 Celsius-fokos hidegben és 95 százalékos páratartalom mellett várja innsbrucki hűtőrekeszében a további tudományos vizsgálatokat. Barlangi ausztrálok Az emberiség jó része már régen felhagyott a barlangban lakással, ám Ausztráliában van egy város, amelynek lakói remekül érzik magukat a föld alatt. A település neve Coober Pedy, és háromezer lelket számlál. Közülük több mint kétezren homokkőbe vájt barlangokban éldegélnek. Ä Reuter beszámolója szerint 80 évvel ezelőtt vonultak a föld alá a tomboló homokviharok elől. Coober Pedy barlangos polgárai Ausztrália déli részén, a Simpson sivatag peremén élnek, és homokkőbe vájt otthonaik nemcsak a viharok, hanem a rekkenő hőség ellen is hűs oltalmat adnak. A hőmérséklet ugyanis itt gyakran eléri a 47 Celsius-fokot. A városka amúgy fátlan, ám a barlangi ausztráloknak nincs hiányérzetük, és egyáltalán nem akarnak máshova költözni vagy „feltörni”. Hogy a település lakóinak 30 százaléka miért él „felszínesen”, arra nem tért ki a Reuter barlangi beszámolója. Rufus, a vörös béka A közép-angliai Staffordshire grófság állatkerti kedvence egy vörös színű béka. Rufus valószínűleg az ózonlyuk „áldozata”, s az erős ibolyántúli sugárzás változtatta meg rejtőszínét. Gondozói most az elvarázsolt békakirályfit egy igazi békalánnyal akarják összehozni, hogy kiderüljön: örök- lik-e az utódok az egyedi színt. Rufus egyébként hivalkodó színével könnyű préda. Nemrégiben egy macskatámadás okozott komoly stresszhatást nála, s ezt csak most kezdi „kiheverni”. Pókparadicsomok A kis karibi szigetek nem csupán a gazdag turisták üdülőparadicsomai, hanem a pókfajták kedvenc tartózkodási helyei is egyben. Minél kisebb egy sziget, annál inkább kedvelik a pókok - erre a furcsa megállapításra jutottak dél-kaliforniai kutatók. A nagyobb szigeteken a póknépesség egy adott területre jutó aránya jóval kisebb, vagyis a „póksűrűség” jóval alacsonyabb. A kutatók által írt tanulmány szerint a kis szigetek póknépessége legalább kétszerese, de akár százszorosa is lehet a nagyobb szigeteken található populációknak. A jelenséget a pókok tengerszerete- tével magyarázzák.
