Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-24 / 95. szám
1995. április 24., hétfő Hazai Tükör 3. oldal A tavaszi és a nyári divatot mutatták be tegnap este a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthon színháztermében. A megyeszékhely divatáruboltjainak kollekcióit felvonultató műsor egyben a most befejeződött gyermek és felnőtt manökentanfolyam vizsgaelőadása volt. fotó: i. l. A Magyar Honvédség 3. Katonai Kerülete rendezett a hét végén amatőr képző- és előadóművészeti Ki Mit Tud-ot az 5. Jász-Nagykun-Szolnok Légvédelmi Tüzérdandár művelődési otthonában. A vasárnap délutáni gálaműsorra megtelt a nagyterem, és a képzőművészeti kiállítás iránt is nagy volt az érdeklődés. foto: i. l. V. városka magisztrátusa elhatározta, az idegenforgalom fellendítéséért és a polgárok lélek füveskertjeinek ápolásáért a városka szívében központi parkot létesít. Ahogy odaát, a Nagy Vízen túl, a felhőket karcoló metrós poliszt Centrál Parkjáról ismeri a világ, úgy viszi majd a városka, s benne a magisztrátus bölcs előrelátásának hírét a tervezett, testet-lelket jobbító füves kertecske - bólogattak keményített gallérjaik mögött a városka atyái. S mert a tett halála a tettetés, meg is bízták rögtön a főnövénynököt, készíttesse el a szükséges terveket. A főnö- vénynök, akkurátus ember lévén tudta, noha egykor savanyításból doktorált, a probléma gyökerének megragadása nem a részletekben rejlik. A városka fellélegzett. A városka betonszalagjain ugyanis a közlekedés lassan elviselhetetlenné vált. Nem csak az állandó portói-piszoktól szutykosodtak el a hétköznapok - a mindenfelé elpotyogta- tott állati hulladékok is borzolták a kedélyeket, úgyhogy most egész lakossági fórumok bólogattak lelkesen a Központi Park merész és grandiózus zöld területeit taglaló elképzeléseket hallgatva. Szökőkút, virág, park, nap, meleg, nyugalom ... felkorbácsolt idegekhétvégiszanaA Cigány Szociális Központért Alapítvány javára rendeztek vasárnap délután nagyszabású gálaműsort a szolnoki Szigligeti Színházban. Színpadra lépték olyan hírességek, mint Bangó Margit és a Száztagú Cigányzenekar, ám mint képünk is bizonyítja, az amatőrök is „szóhoz jutottak”. FOTÓ: I. L. Szombat estétől vasárnap reggelig több mint 200 rendőr vonta ki magát jópár órára a szolgálatból a 4. zsarubál alkalmából a Tisza Szállóban. A rendőrbulin volt minden, mi szem s száj ingere. Miután a vendégek megtekintették a jól ismert Barna Gyöngyök műsorát, elfogyasztották a vacsorát és a tombolahúzásokkal megtűzdelt estén reggelig rophatták a táncot. Képünk a jó hangulatot illusztrálja. (BARNA) A Jedlik Anyós-verseny A 15. Jedlik Ányos elektrotechnikai megyei versenyt tartották a hét végén Szolnokon, a Magyar Honvédség Repülőműszaki és Légvédelmi Honvéd Szakközépiskola és Gimnáziumban. A nemes versengésre 16 szak- középiskola - a nem megyei honvéd szakközépiskolákkal kiegészülve - volt hivatalos. Villamos kategáriában első lett Papp János, a kunhegyesi gimnázium és híradástechnikai szakközépiskola tanulója, második Válóczy András (Erősáramú Szakközépiskola, Jászberény), harmadik Zelizi Csaba (604-es Szakmunkásképző és Szakközépiskola, Törökszentmiklós). E kategóriában az iskolák versenyében az elsők a jászberényiek, a másodikok a vendéglátók, a harmadikok a kunhegyesiek lettek. A nem villamos kategóriában első lett Oldal István (Jend- rassik György Gépipari Műszaki SZKI, Szolnok), második Demeter Vince (Mészáros Lőrinc Szakközépiskola, Jászapáti), harmadik Sasvári István (Környezetgazdálkodási és Építőipari Műszaki SZKI, Szolnok). Az iskolák sorrendje itt: első a Jendrassik, második a környezetgazdálkodási, harmadik a Mészáros Lőrinc SZKI. A honvéd szakközépiskolák versenyét Onderó Tamás, a vendéglátó iskola diákja nyerte. Nem lesz elbocsátás A kétezerkétszázötven lakosú Tiszaroffon is jóváhagyta az idei költségvetést a képviselő-testület. A település het- venmillió forintból gazdálkodik 1995-ben. Az összegből szociális célokra 15,5 millió jut, jövedelempótló támogatásban már kétszázhatvanán részesülnek, a munkanélkülieknek mintegy harminc százaléka. Iskola, óvoda meg a napköziotthon fenntartása, léte is húszmilliót kíván. Közművelődésre 1,2 millió marad, egészségügyi célokra pedig 2,8 millió. Sajnos a felújítás meg a fejlesztés szavak az idén itt is ismeretlen fogalmak. Most még ugyan egyetlen fillér tartozás sem terheli a számláikat, de ha a forráshiányt nem ismerik el, hitelt kell felvenniük, ami két és félmillió forint. Az itt dolgozó közalkalmazottakat, köztisztviselőket bizonyára élénken foglalkoztatja a kérdés: ebben a Tisza-parti községben lesz-e elbocsátás? Nos, megtudtuk, efféle veszély nem fenyeget senkit sem Tiszaroffon. Az is tény, hogy a klubkönyvtárat május elsejétől vállalkozásban vezetik. D.Sz.M. A Központi Park tóriuma. Lehet végre sétálni a szabadban, a zöldben, felforrt végtagokat gondtalanul meríteni szökőkút vizébe és pihenni, pihenni, pihenni... A magisztrátusnak is tetszett a terv. A tanácsnokok a rajzokon elsősorban a klasszikus ízlést dicsérő mértani alakzatokat, a kiadványok számára jól fotózható, emelkedett szellemiségű teret látták. Emberek a tervbe sehol sem voltak belerajzolva. Pedig a boltok azon a tavaszon rekord mennyiségű tollasfelszerelést, bumerángot, labdát adtak el. A polgárok készültek, a polgárok terveztek. Aztán egyszer csak mindennek vége lett. Az ünnepélyes avatás előtti éjjelen zárt furgonon több tucat „Fűre lépni tilos!” tábla érkezett, amelyeket még aznap éjjel le is vertek avatott kezek a Központi Park körül minden lehetséges égtáj felé. Ezért aztán az avatási ceremónia klasszikusan hűvösre, mértéktartóra és csöndesre sikeredett. A magiszterek kezet ráztak a főnö- vénynökkel - számos fotográfus rögzítette a pillanatot, V. városka lakói pedig birtokukba vehették a Központi Parkot szegélyező poros sétányokat. Lógó orral csoszogtak egyik „Fűre lépni tilos!” táblától a másikig. Kelletlen arccal nézték a nagy, zöld gyepet, középen az immár előlük szökő kúttal, amelyben gondtalan verebek fürdőztek, és kezdett felnyílni a szemük. Észrevették a gyepet körülvevő díszágyásokban szórványosan előforduló karfiol- és uborkapalántákat, a fák alatt virító bizonytalan esztétikumú gyomokat. A Központi Parkot kezdték csak így nevezni: kápé. És kezdtek elmaradozni is, értelmetlennek és bosszantónak ítélve körbe-körbe körözni a semmi körül. Inkább otthon maradtak, tévét néztek, újságot olvastak és nyelték tovább a port és a mérget a városka betonszalagjain. A Központi Park elnéptelenedett. A fű kisült (kisült, hogy megoldatlan az öntözés, a három öntözőkannás nyugdíjas ugyanis hamarosan trombózist kapott a megerőltető munkától), a néhány igénytelen dísznövény kipusztult, a gyomok pedig elterebélyesedtek. Egy év múlva már csak így nevezték a parkot: a Rét. A magisztrátus azonban, minthogy folyamatosan magisztrált, mindebből semmit sem látott. Ráadásul, a Nagy vízen túli tapasztalatokra építve újabb, az előzőnél még merészebb akciót tervezett a polgári szemhatár bővítése érdekében: az Empire State Building mintájára megépíteni a Városi Empiria Házát. Szent György-napi politizálás sörrel Pro Natura-díj A Föld napja alkalmából Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter szombaton a HM Művelődési Házban tartott ünnepségen átadta a Pro Natura díjakat. Ezt az állami elismerést azok kapják, akik különösen kiemelkedő tevékenységet végeztek a környezetvédelem terén. (MTI) Magyar bor helyett osztrák sörrel töltött műanyag poharak „fölött” politizáltak a magyar helyzetről tegnap Jászalsószentgyörgyön, a Szent György Alapítvány szervezésében rendezett sport-, kulturális és politikai műsor keretében. A rendezvény mottója egy kérdés volt: Lehet még lejjebb? A fellépő politikusok 10 percben fejthették ki véleményüket. Egyedül Torgyán József, az FGKP elnöke kapott 30 percet. Ő előtte azonban még más politikusok kaptak szót, legelőször ■Várhegyi Attila (Fidesz). A fiatal demokrata viccekkel körítetté rövid beszédét. Kezdte azzal a bácsikával, aki felült a repülőre, és sok rosszat átélve mindig mondta: ezt gondoltam, de a negyedik „esetnél” már így fakadt ki: ezt már végképp nem gondoltam. Ebben a helyzetben vagyunk mi is: a választási Ígéretekről gondolhattuk, hogy nem teljesülnek, azt azonban nem gondoltuk, hogy a szocialista-liberális kormányzat a családok, a lakosság sorsát lehetetleníti el. Gáspár Miklós (KDNP) emlékeztetett a tavalyi tavaszra, amikor az MSZP és az SZDSZ kampányától, ígérgetésétől volt hangos az ország. Elhitették az emberekkel, hogy könnyebb lesz az élet. Ezzel szemben az ország és a lakosság súlyos gondokkal küszködik. A kormány ráadásul mindent lerombolt, amit az előző kormányzat négy év alatt felépített. Az MSZP és az SZDSZ között is dúl a harc annak a vagyonnak a birtoklásáért, amelyet a magyar nép termelt meg. Égy szűk réteg szemérmetlenül gazdagszik, mialatt hatalmas rétegek szegényednek el. A szakértői mítosz összeomlott, ahhoz nem kell tudás, hogy nyakló nélkül emeljék az adót. Magyar Az István, a király című rockopera először szerepel a Margitszigeti Szabadtéri Színpad műsorán, Koltay Gábor rendezésében. A produkció főbb szerepeiben többnyire azok lépnek színpadra, akik az 1983-as ősbemutatón játszottak. Az érdeklődők Varga Miklóst, Császár Angélát, Kováts Krisztát, Varga Klárit, Victor Mátét, Vértes Attilát, Sasvári Sándort, Földes Tamást, Deák Bili Gyulát, Nagy Ferót, Sebestyén Mártát, Makrai Pált, Balogh Mártont és regősként ismételten Bródy Jánost láthatják és hallhatják. A rockoperát tizenhat alkalommal játsszák. (MTI) György, a Köztársaság Párt al- elnöke szerint amit a kormány most megpróbál tenni, az céljaiban nem rossz, de módszereiben elfogadhatatlan. A nadrágszíjat máshol kellene meghúzni, nem ott, ahol a szegény ember dolgozik. Für Lajos (MDF) emlékeztetett, hogy Szent Györgykor hogy végre mi, nagyarok vettessük kézbe sorsunkat. Hangsúlyozta, nem az igazi szakértők vannak hatalmon. Ilyen országnak, mint mi vagyunk, a világ élén kellene haladnia, mezőgazdaságra alkalmas természeti, szellemi kincsei oly’ nagyok ugyanis. Ha a nemzet felszabadul a „budapesti kávéházi A politikai fórum sok szentgyörgyit érdekelt szertartásokat is végeztek az ártó és a gonosz szellemek távoltartása érdekében. Ezt kellene most is tenni, hogy még az országból is kiűzessenek ezek a szellemek. Az MDF-es politikus szerint lehet még lejjebb, de hogy meddig, azt mi, szavazók döntjük el. Tagadta, hogy a mezőgazdaságot szétverte volna az MDF, de elismerte, a törvények szigorú végrehajtásáról nem gondoskodtak. A mezőgazdaság működőképes volt, viszont az utóbbi egy évben 450 szövetkezet ment csődbe. Mikor Torgyán József a. mikrofonhoz lépett, még a gyerekek is abbahagyták a focizást a füvön. Az FGKP elnöke hevesen bírálta a kormányt, mert bár hazánk egy Isten áldotta ország, mégis, tönkremegy a dilettánsok és a tehetségtelenek vezetése alatt. Őket el kell kergetni, papírmagyarok” alól, akkor csodákat fog és tud művelni. Az FKGP pedig megmutatja, hogyan kell rövid idő alatt rendbe tenni az országot. Magyar Bálint (SZDSZ) támadta a vasutasok sztrájkját, mert be kell látni, hogy a veszteséges, a szocialista rendszertől örökölt nagyvállalatokat tudatosan át kell reformálni. Szekeres Imre (MSZP) szerint kiabálással nem lehet a dolgokat megváltoztatni, csak cselekvéssel, akarással. A Hom-kormány az utóbbi időben igyekezett elkerülni a nehéz változásokat. És hogy lehet-e még lejjebb? Igen, ha ezeket a változásokat nem viszik végbe, akkor lehet. A politikai beszédek között népi és modem táncosok léptek fel, és Weiszmüller Bélának, valamint Tóth Imrének átadták a Jászalsószentgyörgyért díjat. -taSzabadtéri „királybemutató” Ifjú hegedűs tehetségek vetélkedője Pénteken és szombaton tartották meg a Törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskolában Jász-Nagykun-Szolnok megye zeneiskolái legtehetségesebb növendékeinek VII. hegedűversenyét. A köszöntő szavak után elkezdődött a verseny, melyen öt kategóriában harminc növendék mérte össze tudását. Pénteken este a zeneiskola Kodály Termében nagysikerű hangversenyt adott Báli Gábor Bánffy Richárd közreműködésével (zongora). A versenyen - melynek során rangos szakemberekből álló zsűri kísérte figyelemmel az ifjú hegedűsök játékát - az alábbi eredmény született: I. korcsoport: 1. Barkáczi Ti- tanilla (Karcag), 1. Patkós Balázs (Törökszentmiklós), 2. Burai Zsanett (Karcag), 3. Kóti Gergő (Karcag), 3. Tálas Anna (Tiszafüred); II. korcsoport: 1. Lukács Sándor (Szolnok), 2. Bakos Barnabás (Karcag), 3. Lajtos Ágnes (Tiszafüred); ül. korcsoport: 1. Joász Diána (Jászberény), 2. Tóth Zsuzsanna (Kisújszállás), 3. Lustyik Tamás (Szolnok), 3. Nyolczas Erika (Szolnok); IV. korcsoport: 1. Krajczár Zsolt (Szolnok), 3. Tariska Mária Magdolna (Jászberény); V. korcsoport: 2. Kárász Edit (Karcag)-szj-