Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-20 / 92. szám
1995. április 20., csütörtök Hazai Tükör 3. oldal Falra másztak. Szolnokon a Ruhaipari és Informatikai Szakközép- és Szakképző Iskolában tegnap rendezték meg a II. ruhaipari falmászónapot, melyen a 7,3 méter magas fal meghódítására vállalkoztak a bátor jelentkezők, köztük Szabó Tamás, az iskola diákpolgármester-jelöltje. (Felvételünkön jobbról.) FOTÓ: K. É. Rendőrnap lesz, de majálisra nem futja Fórum a foglalkoztatási törvény módosításáról Szigorítások a munkanélküli-ellátásban A foglalkoztatási törvény módosító tervezete szerint a jövedelempótló támogatás jelenlegi - „életfogytig” járó - rendszere megszűnik, s kétévi időtartam után csak akkor jogosult rá a munkanélküli, ha közben 180 napot munkaviszonyban tölt el. Míg két éve a megyeszékhely főterén, tavaly a jászberényi ligetben tölthettek el a gyerekek és az érdeklődő nagykorú polgárok ezrei egy napot a technikai eszközeiket, különleges ismereteiket, tudásukat bemutató rendőrökkel, addig az idén jóval csendesebb körülmények között zajlik majd a rendőrség napja. Mint ahogyan azt a megyei rendőrfőkapitány személyi titkárától, dr. Kókai Mihálytól megtudtuk, ünnepség az idén is lesz, de elsősorban anyagi megfontolások miatt a majális elmarad. A tervek szerint kétévente tudnak a tavalyihoz hasonló bemutatókat szervezni. A házon belüli rendőrnap azonban az idén sem lesz eseménytelen. Pénteken egy tudományos konferenciának ad otthont a rendőr-főkapitányság, ahol a pedagógusok bűnmegelőzési szerepéről tanácskoznak majd a résztvevők. Lesz tekebajnokság, kispályás labdarúgótorna, és ezúttal sem marad el az elmúlt időszak legjobb rendőreinek elismerése, megjutalma- zása sem. Az eseményeket a romániai Szatmár megyéből érkezett rendőri delegáció is figyelemmel kíséri majd. Bár most jóval szerényebb keretek között ünnepelnek a zsaruk, az ünnnep- ség költségei mégsem a rendőrség pénztárcáját terhelik. A rendezvényeket a megye vállalkozóinak, valamint gazdálkodó szervezeteinek támogatásaiból finanszírozzák. * Úgy tűnik, a rendőrök védő- szentje, Sárkányölő Szent György sem tud minden problémán felülkerekedni, ugyanis a gazdasági nehézségek a testület nagyszabású rendezvényeire is alaposan kihatnak. Legalábbis Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Vannak helyek, ahol kerül, amibe kerül, változatlan megjelenésben tálalják a polgároknak az azóta már jóval szerényebb életfeltételek közt működő rendőrséget. A fővárosi gyerekek az idén sem nélkülözhetik annak élményét, hogy a kék lámpás járőrautókban kedvükre hancúrozhassanak, vagy éppen kipróbálják, mennyi türelem szorult egy kitűnően kiképzett nyomkövető kutyába. A Szolnok megyeiek ezúttal kénytelenek beérni a tavalyi emlékekkel. Nézőpont kérdése persze, hogyan értékeljük ezt. Is- men’e az ország és ezen belül a belügyi tárca meglehetősen szűkre szabott anyagi lehetőségeit, akár erőltetettnek is tűnhet az idén a nagy ünneplés.H. Gy. Beszélni szép! A magyar nyelv hetét immáron 29. alkalommal rendezi meg a TIT és az Anyanyelvápolók Szövetsége. A központi rendezvényeknek az idén Bács-Kiskun megye ad otthont, az országos nyitóünnepséget április 24-én tartják, Baján. Anyanyelvűnk munkaeszközünk és nemzeti kincsünk, amelyet mindannyiunk felelőssége óvni. E szándék erősítésének érdekében szerveződött az idei magyar nyelv hete - hangzott el a programokat ismertető szerdai fővárosi sajtótájékoztatón. Fekete László, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola tanára elmondta: ötnapos anyanyelvi eszmecserén, országosan pedig mintegy kétezer előadás keretében boncolgatják majd a magyar nyelv gondjait. (MTI) „Gyémántok” versenye- A gyémánt, míg értő kézbe nem kerül, csupán a szén egy módosulata. A csiszoló kezében azonban gyönyörű ékszer lehet belőle. Ilyen gyémántok önök is- kezdte köszöntőjét dr. Kardos György né, a szolnoki Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola igazgatónője tegnap az országos tanulmányi verseny megnyitóján. A háromnapos megmérettetésre 58 iskola 180 gépész-, villamos- és vegyésztanulója jött Szolnokra. A Nemzeti Szakképzési Intézet által szervezett verseny döntőjének a „Pálfy” ad otthont, de segítségükre volt a Jendrassik György Gépipari Szakközépiskola és a Baross Gábor Szakközépiskola is. A versenyző diákok az elődöntőn már bizonnyították tudásukat, a holnapi eredményhirdetésen tehát csak az dől el, hogy ki lesz a legjobb a jók között. A maroklőfegyverre a helyileg illetékes megyei rendőr-főkapitányság adhat engedélyt, de csak abban az esetben, ha valakinek az életét, testi épségét komoly veszély fenyegeti. A rendőrök, a katonák, az ügyészségi nyomozók, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és a közigazgatásban dolgozó magasabb rangú vezetők azonban ilyen veszélyeztetettség bizonyítása nélkül, alanyi jogon is kérhetik „éles” önvédelmi eszköz tartásának engedélyezését, hiszen a jogszabály őket eleve veszéAz elképzelések szerint ennek megoldásához a kormány 3 milliárdot különít el, melyet az önkormányzatok közhasznú munkavégzéshez használhatnak fel, ami 70 százalékos támogatást jelent a jövedelemkifizetésnél - hangzott el a minap Szolnokon, a megyeházán rendezett fórumon. Az önkormányzatok részéről jelen lévő polgármesterek felvetették: honnan teszik hozzá a 30 százalékot? Ráadásul dr. Halmos Csaba, az Országos Munkaügyi Központ főigazgatója mindehhez hozzátette: a hárommillárd sem biztos, hogy meglesz, ezt nem szabad készpénznek venni. Megyénkben egyébként jelyeztetettnek tekinti. A gáz- és riasztófegyverekkel lényegében nem lehet maradandó sérüléseket okozni, csupán hangjuk hasonlít a „valódiéhoz”, ám elsütéskor olyan gázt lövellnek ki, amely az orr és a száj nyálkahártyáját irritálja. Érthető, hogy némileg könnyebb hozzájutni a tartásukhoz szükséges engedélyhez, amit a városi rendőr- hatóságok adhatnak meg.- Bármilyen fegyverről van azonban szó, az engedély megszerzésének feltétele, hogy az illető egészségügyi alkalmas- sági vizsgálaton essen át, bünlenleg több mint 15 ezren részesülnek jövedelempótló támogatásban (havi 6720 forint), s közülük közel 1500-an már több mint két éve, 6500 pedig azok száma, akik már másfél évnél több ideje csak ezt az ellátási formát vehetik igénybe. A fórumon felvetették az előnyugdíj megszűnését, ami lényegében azt jelenti, hogy akinek három éve van a nyugdíjig, s munkanélküli lesz, a járadékfolyósítás után csak a jövedelempótló támogatás összegével egyenlő mértékű segélyben részesülhet. Szabó Rudolfné dr. országgyűlési képviselő hozzászólásában elmondta, tudja, hogy a nyugdíjhoz közel álló embereket nem lehet „élhetetlen legyen az előélete - mondja dr. Kincses Ildikó. Sportlövők kivételével feltétel a 18. életév betöltése is. Gondoskodnia kell a fegyver birtokosának arról, hogy önvédelmi eszköze ne juthasson illetéktelen kezekbe, s természetesen meg kell szereznie a fegyverhasználat elméleti és gyakorlati ismereteit. Lényeges tudnivaló, hogy csak az engedély birtokában lehet fegyvert vásárolni. Az illetékes hatóság először csupán olyan engedélyt ad, amely a fegyver beszerzésére jogosít, majd ezt követően kaphatja meg az érintett személy a megvásárolt fegyverre kiállított okmányt. Aki engedély nélkül szerez fegyvert, az bűncselekményt követ el. Ferenczy Europress lyezni”, azonban nincs pénz a rendszer további fenntartására. A legnagyobb gondként a pályakezdők helyzetét vette fel Várhegyi Attila polgármester. Véleménye szerint elhibázott, hogy az oktatási intézmények nem piacorientált képzést folytatnak. A tervezet szerint egyébként megszűnik az alanyi jogon járó támogatás folyósítása. Dr. Halmos Csaba ezt pozitívumként értékelte, ugyanakkor hozzátette, hogy szükséges egy olyan program beindítása, mely az elhelyezkedést biztonságát növeli. Szerinte nincs a kormánynak foglalkoztatási politikai koncepciója, mert a munkanélküliség valódi megoldását csak ez s a vállalkozások élénkítése adhatja. A legutóbbi kormánytervezet viszont nem ezt mutatja. ez Táncra perdülnek Szolnok. A II. szolnoki diáknapok keretében Szatmári Edina, a Széchenyi István Gimnázium diákpolgármester-jelöltje és segítői megyei néptánctalálkozót szerveznek április 21-én 14 órától, a Városi Művelődési Központ színháztermében. A műsorban jánoshidai, jászapáti, jászjákóhalmi, jászkiséri gyermekcsoportok, a jászberényi Árendás együttes, a szolnoki Corvinka, Tal- linnka és Vadvirág néptáncegyüttesek, a Loli Jag gyermektáncegyüttes, valamint a Tiszaparti és Széchenyi gimnázium csoportjai níutatkoznak be. A produkciókat zsűri értékeli, melynek elnöke Mihályi Gábor lesz. A műsor-utama. város fiataljait táncházba hívják ■ ^ az aülában népze-i nei együttesek húzzák a talpalávalót. A program ideje alatt az I. emeleten kézműhelybe várják az érdeklődőket. Földárverésekről Tiszafüred. A város (Tiszafüred és Tiszaszőlős) köz- igazgatási területén gazdálkodó szervezetek I. sz. földalapjainak árverésére 1992— 94. években került sor és fejeződött be, összesen 65 478 Ak (6143 hektár) értékben. A jogszabályok szerint az I. sz. földalap árverése befejeződött, júniusban kezdődik a II. sz. földalapok (állami földek) árverése. A pontos időpont még nincs kitűzve, de az árverés időpontja előtt legkésőbb 30 nappal meghirdetik. A város területén a rendelkezésre álló földalap igen korlátozott mennyiségű: 3086 Ak (263 hektár) Tiszafüred és főleg Tiszaszőlős határában található. Rendhagyó vetélkedőt tartottak tegnap a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközép- iskolában. Az intézmény diákjai vegyes csapatokat (10 és 18 év közötti) alkottak, és így mérték össze tudásukat biológiából, kémiából, fizikából és matematikából. Képünkön az V. számú csapat. - mészáros Engedély nélkül nem vásárolható Kik kaphatnak önvédelmi fegyvert? A bűnözési hullám növekedésével mind többen vélik úgy, hogy szükségük volna önvédelmi fegyverre. Kevesen tudják azonban, hogy miként juthatnak hozzá, illetve, hogy egyáltalán birtokolhatnak-e ilyen eszközöket. Mint az Országos Rendör-fö- kapitánvságon dr. Kincses Ildikó rendőr alezredes elmondta: önvédelmi célra, éles lőszerrel működő maroklőfegyverre és a gázriasztóra lehet engedélyt kérni. Ünnepnap a mai - gondoltam én -, hiszen megvehettem álmaim autóját. A több mint tízéves Opel csendes járású, indigókék, és az ára a pénztárcámhoz szabott. Elkészült az adásvételi szerződés úgy, ahogyan kell. Ki is fizettem, majd boldogan vallottam magam eme csodálatos járgány birtokosának. És mostan jönnek az adminisztrációs feladatok. Na már most. Gépjármű-átíratás, több példányban, okmánybélyeget rányalva. Sorban állás egyszer a csekkért, a postán a befizetésnél, majd újra a rendőrségen, ugyanabba a sorba beállva következik a bemutatás. Ez még csak hagyján! Az igazi bizniszt a biztosítók követik el. A naiv utazó betéved az ügyfélszolgálathoz, mert mindennemű átíratás addig lehetetlen, amíg a boldogtalan el nem intézi a gépkocsi biztosítását. A szerződés 12-én köttetett meg az eladó és a vevő között. Mivel az eladó is tisztességes állampolgár, átutalási betétszámlájáról már az április havi díjat is leemelték, és átutalták a biztosító részére. A svédcsavar most következik. A vevőnek is ki kell fizetnie az április havi díjat, mondván, hogy most még csak hónap közepe van. Ebből adódik az, hogy a biztosító Zsörtölődő _____ B iznisz ugyanarra a gépkocsira, ugyanarra a hónapra bevasalta a régi tulajdonostól is, és az újtól is a biztosítási összeget. Félreértés ne essék, mindketten április hónapot fizették ki. A naiv vásárló kikerekedett szemmel megkérdezte az amúgy roppant udvarias fiatalembert, hogy ugyan tessen már megmondani, miért kell kétszer ugyanazt a hónapot kifizetni? Ha kár keletkezik a gépkocsiban, mindkettőjüknek fizet a biztosító? Netán kétszeres díjat fizet, de csak az egyiknek? Vagy egyáltalán... miért szedik be kétszer ugyanazt a pénzt? Az amúgy roppant udvarias fiatalember szeme viszontkerekedett ettől a fokú értetlenségtől. Mert ez a szabály - mondta ő, amúgy roppant udvariasan. Kérem tisztelettel. Ezután úgy gondolom, mindenki megteheti, hogy a hónap 12. napján besétál a főnökéhez, és közli vele, hogy még egy havi bért kér, lévén, hogy most még csak hónap közepe van. Ha ez így normális, akkor a biztosító eljárása is teljes mértékben annak tekinthető. Ám ha ezután a főnök lila fejéből forró füst csap elő, akkor olybá tűnik, hogy téves a nézet. Hogy van az, hogy a biztosító kétszeres díjat szed, és erre csak az a felvilágosítás, hogy „Ez a szabály!” Mert ha értelmesen, érvekkel alátámasztva elém tárja a tényeket, bármennyire zsebbevágó, talán meg is értem. így azonban kínomban felütöttem a Polgári törvénykönyv szerződésekre vonatkozó paragrafusait, és sehol nem találtam ennek az eljárásnak az indoklását. Hogy miért nem a biztosító szerződési feltételei között kerestem? Nos, csak azért nem, mert az amúgy roppant udvarias fiatalembernek eszébe sem jutott ilyet elém tárni. Felvilágosítás híján magamtól kerestem az eljárásra indokot. Falujárásaim során tapasztaltam, hogy az épülő új házak vagy a már készen lévő legszebb épületek vagy egy bank, vagy a biztosító szakembereit rejtik magukban. Arra gondolok, hogy nagy valószínűséggel valamelyiknek a szellőzőberendezéséhez ezzel a dupla havi díjjal jómagam is hozzájárultam. Csak azt nem értem, hogy akkor miért büdös itt valami? Csabai Ágnes Tegnap délután Budapest felől Szolnok felé közlekedett egy Trabant típusú személygépkocsi két utasával. Miután a 89-es kilométerszelvényhez értek - Abony és Szolnok között előzés közben egy ismeretlen Suzuki leszorítota őket az útról, s az árokba borultak. A Trabant hölgy utasa köny- nyű kézsérülést szenvedett, az anyagi kár jelentős. FOTÓ: BARNA