Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-20 / 92. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. április 20., csütörtök „A vasutasok örüljenek, hogy még van munkájuk, és ruhát is kapnak” Mások is sztrájkolhatnának, de nem ez a megoldás Figyelemmel kísérem a napi eseményeket, így a március 12-ei „átkos” csomag körüli vi­tát is. Szidják jobbról, balról, amire csak azt mondhatom: sokféle világot megértem már, és se gyerekkoromban, se fel­nőtten nem volt könnyű a bol­dogulás. Mindig becsületesen, szorgalmasan dolgoztunk, két gyermeket neveltünk fel, s ta­níttattunk - sok-sok lemondás, nehézség árán, de emiatt soha nem háborogtunk. Gyermeke­ink jól tanultak, és megállták helyüket a főiskolán, az egye­temen - ma már az életben. Igaz, 15 évvel ezelőtt még vi­szonylag jól kerestünk, így a magasabb, V. kategóriába es­tünk, ami azt jelentette, hogy gyermekeinknek nem igényel­hettük a kollégiumi elhelyezést. A többi már magáért beszél. Most láthatjuk, hogy a tandíj bevezetése ellen milyen csúfos feliratú zászlókkal tiltakoznak a fiatalok s akik még hozzájuk csatlakoztak. A demokráciában már mindent lehet: gúnyolhat­juk a minisztert, szidhatjuk a kormányt... Aztán itt vannak a vasutasok. Az a véleményem, elég szépen keresnek, ruhát, ci­pőt is kapnak, ingyen utazhat­nak, ami óriási kedvezmény. Emellett rengeteg szabad ide­jük van. És ami a mai világban nagy szó, az az, hogy egyálta­lán még van munkájuk! Mégis újabb tüntetéssel, illetve sztrájkkal fenyegetőznek. Ez­zel, ahogyan a példa mutatja, hiszen be is váltották, óriási kárt okoznak az országnak, kö­vetkezésképp az adófizető ál­lampolgároknak. Mert biztos, hogy valami úton-módon ezt a kárt is nekünk kell majd megfi­zetni. Ha nehéz az ország pénzügyi helyzete, a kilábaláshoz vezető megoldást bízzuk a szakembe­rekre. Ha végre akadt egy kor­mány, amelyik - az ország, benne mindannyiunk érdeké­ben - felvállalta ezt a népsze­rűtlen intézkedést, legalább le­gyünk megértőbbek! Az én anyámnak nyolc gyermeke volt, és semmiféle gyereknevelési segélyt, ked­vezményt nem kapott. Akkor még családi pótlék sem volt. Szegénységben, de lelki gaz­dagságban nőttünk fel. A nagyon szegény embere­ket segíteni, támogatni kell, de az a véleményem, hogy a köze­pesen és jól keresők még tud­nak egy keveset leadni az eddig megszokott igényükből. Hogy nem könnyű, az biztos. Remélem, a vasutasok előve­szik a józan eszüket, és belát­ják: ha megbénítják a közleke­dést, nem a kormánnyal bánnak ki, hanem velünk, állampolgá­rokkal, akik vonattal szeretnénk utazni beteg szüléinkhez, a kórházban fekvő közvetlen hozzátartozóinkhoz. Lássák be: az ország gondját csak a gazda­ság talpra állításával lehet megoldani. Addig a meglévő pénzt csak az egyik zsebből a másikba rakjuk ... Sz. K. kisnyugdíjas Elnyerték a közönség díját, Kárpátalján vendégszerepelhetnek Szandaszőlősi gyerekek Szegeden, a gálán Szegeden rendezték meg - ápri­lis 7-től 10-ig - a gyermek- és ifjúsági néptáncfesztivált, im­már ötödször. A Szandaszőlősi Általános Iskola Vadvirág nép­tánccsoportját az 5. a és c osz­tály táncosai képviselték. Szín­vonalas bemutatkozásuk elis­meréseképpen szerepelhettek a gálaműsorban is, amelynek a Szegedi Nemzeti Színház adott helyet. Á fesztiválon öt év alatt nyújtott sikeres szereplésük eredményeként, a szervezők a Vadvirág néptánccsoportnak ítélték a közönségdíjat, amely egy kárpátaljai vendégszerep­lés. A táncsoportot kísérő Sod­rás népzenei kisegyüttest a zsűri a fesztivál egyik legjobb zenekaraként ismerte el, így önálló zenei blokkal ők is be­mutatkozhattak a gálán - adták hírül a gyermekek szülei. Ezúton is köszönik Kovács Józsefné, Kovács József és Bakonyi István táncpedagógu­sok munkáját, és köszönetét mondanak azoknak a nevelők­nek, akik a szabadságukból ál­doztak napokat arra, hogy gyermekeiket Szegedre kísér­jék. Küldjön egy képet! Kanadai emlékeimből - 1974 Amerikában élő nővérem meghívására, 1974-ben harminc na­pig tartózkodtam Kanadában. Ez a felvétel a csodálatos Nia- gara-vízesés zuhatagának közelében készült. (Mint ismeretes, 59 méter magasról zuhan a víz, majd porrá törik. Csodálatos látvány, de ezt csak külön felvételen sikerült megörökítenem.) Hosszasan mesélhetnék az egy hónap alatt szerzett felejthetet­len élményeimről, hiszen külföldi kirándulásom során több nagyvárosba látogattam; sok-sok nevezetességet tekintettem meg, és számtalan felvétellel a tarsolyomban tértem haza. A képen - rokonaim közül - nővérem, Cvetkó Pálné (Kiss Anna) és fia, dr. Pál Mihály látható, mögöttük jómagam. Kiss Béla, Tiszavárkony Ha már jól megfizetjük a Matáv Rt. szolgáltatását. . . A módosításokról legalább pontosan tájékoztassanak Februárban kaptuk az értesítést, hogy új telefonszámunk lesz. Nem kértük, nem is értettük a változtatás indokát, de tudomá­sul vettük. Márciusban arról értesítet­tek, hogy áprilisban térítésmen­tesen átvehetjük a megváltozott és újonnan bekötött állomások hívószámait tartalmazó 1995-ös telefonkönyvet. Ezzel szemben mit kaptunk? Minden értesítés nélkül elnémuló vagy foglaltat jelző vonalakat úgy, hogy a bennünket hívók közel 40 órás tárcsázgatás után érte­sültek arról: nem mással beszé­lünk, nem mentünk el otthon­ról, csupán megváltozott a számunk. A számváltozások után (ad­dig nem!) valahogy természe­tesnek tűnt, hogy az ügyfél el­sétáljon az új telefonkönyvért. Csöppnyi malőr, hogy az ügy­félszolgálati iroda hónapok óta elkészült homlokzata mögé még nem sikerült bepakolniuk, de ugyanott - a másik bejárat­nál - már hívják a vevőt. Az üz­let! Kifakult feliraton: az ügye­ket a Madách út 2. szám alatt intézik. Jó. Irány a megadott utcába. Ott újabb felirat fogad - nem régi, de ronda -, mely sze­rint telefonkönyvosztás május elseje után lesz. Tisztelt Matáv Rt. Debreceni Igazgatósága! A fentiekre nem kérek magyarázatot, mert azzal semmire sem megyek, Önök­nek sem használna, de mint több milliárd forint tőkét mű­ködtető, szinte monopolhely­zetben lévő szolgáltatótól!?) azt kérem: ha már jól megkéri az árát, elfogadható színvonalon szolgáltasson! Ezenkívül azt tanácsolom, hogy legalább a cég által meg­jelölt határidőket szíveskedje­nek betartani. Ha ez sem megy, a módosí­tásokról kulturált módon, ide­jében és pontosan tájékoztassák az ügyfeleket. Nehogy egyszer mi is feliratokkal küldözgessük majd Önöket valahová! Sári Béla Szolnok Hogy miért nincs béke Tiszaváikonyban? Először is köszönetét mondunk a Nincs béke Tiszavárkonyban című cikk szerzőjének, Paulina Évának, aki emberségesen fog­lalkozott a sérelmünkkel. (Új Néplap, március 30.) Az egyik mondata azonban pontosításra szorul, mert amikor megkérdez­tük az embereket, miért voksol­tak ránk, azt mondták: azért, mert a bejutott képviselők kö­zül a szegényeket senki sem képviseli. Tehát nem mi mond­tuk, hanem az emberek közölték velünk, s ez lényeges különb­ség. Ezen túlmenően a cikk utolsó mondatára szeretnénk válaszolni, mely így hangzik: „A falu vezetőinek az a vélemé­nye, hogy a következő választá­sok után ismét hasonló indula­tok keverednek majd a község­ben." Szomorú, ha Önök már ezt előre tudják. Netán be van ütemezve? Polgármester Úr! Az 1990-es és az 1994-es választásban csak az volt a közös jó, hogy a beju­tott jelöltek névsorát eszi, nem eszi. . . módon tették közhírré. Ha akarta, elfogadta a falu, ha nem, akkor is el kellett fogad­niuk . .. Legutóbb is ez történt, plusz a háromnapos határidőt - jóindulatból? - nekünk a jegyző hat napra emelte. Jó szíve van. Tudja, polgármester úr, Várkonyban még a demok­rácia is másképpen működik. A törvény előírja a választópolgá­rok időben való tájékoztatását, ami ez idáig nem történt meg, vagyis bizonyítványi indít­ványra nem is volt szükség, hi­szen a kezükben volt. Nálunk ilyen simán működik a demok­rácia? Ha Ön figyelt a választás tisztaságára, akkor azt is tudnia kellene, hogy a választási tör­vény háromnapos határidőt ír elő, amit a hivatal nem tartott be. A jegyző hallgatására pedig csak annyit: bennünket igazolt. Ha bárki azt hitte, ezzel minket gyalázott volna, tévedett. Mi a tisztességet megkaptuk, és ezt mindenkinek köszönjük. Polgármester Úr! A velünk szemben tanúsított, rosszindu­latúságát tükröző véleménye el­lenére is, az újonnan megala­kult önkormányzatnak jó mun­kát és sok sikert kívánunk. Pallagi Jánosné Papp Mihály Levelekből - sorokban A Hol élünk? fesztivál gálaest­jén, melyet április 11-én a Szolnoki Városi Művelődési Központban rendeztek, csodá­latos élményben volt részünk. A fesztivál, a gálaest szerve­zői, a fellépő énekesek, tánco­sok, versmondók, színészek magas színvonalú műsorral kápráztatták el a közönséget. A színpadról is választ kaptunk arra a kérdésre, hogy hol élünk. A közönség (többen is lehet­tek volna) lelkes tapssal kö­szönte meg a produkciót, a szervezők fáradságos munká­ját, továbbá azon intézmények, magánszemélyek támogatását, akik nélkül ez a fesztivál nem jöhetett volna létre - írta többek között Nagy Józsefné olvasónk. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium és a Junior Civitan Club ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik az április 8-án rendezett, 12 órás táncver­senyükhöz ajándékot, díjat, ajánlottak fel. Szponzoraik: a Városi Művelődési Központ, a Korona patika, a Quintett Áru­ház, a Patent üzlet, a Centrum étterem, az Aranytoll, a Gold Főnix aranyékszer-üzlet, a Móro könyvkereskedés, a Ka­pocs-háló Alapítvány, a Pen shop, a Mini virágcentrum (Bohácsi Ferenc) és a Califor­nia Fitness. * A 165 éves szolnoki Újvá­rosi Általános Iskolában nem­rég zajlott Curie kémia-emlék­verseny elődöntőjére a közeli és távoli falvakból, városokból, valamint Erdélyből, Szlovákiá­ból és Kárpátaljáról is érkeztek versenyzők. Az ellátásukhoz, szállásukhoz nyújtott támoga­tásért a szervezők nevében dr. Török Istvánné tanárnő mond köszönetét, és mindazoknak, akik bármivel hozzájárultak az esemény sikeres megrendezé­séhez. Szponzoraik: a Curie Alapít­vány, a Magyar Tehetséggon­dozó Társaság, a Mól Rt., a gazdakörök megyei szövetsége, a Hozam Rt., az Aranytoll, a Pizoat Bt., a kiskunfélegyházi áfész, a Szolnoktej Rt. s az Ár­kád Post Kft. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné A varrodai esemény következménye Köszönöm az Új Néplap gyors és hatékony közreműködését, mert a Bérükért sztrájkoltak a vezsenyi varrodában című cikk (április 12.) hatására fizettek bért a dolgozóknak. Az már más kérdés, hogy kissé abnormálisán alakultak a dolgok. Mert a havi bérünket kifizették ugyan, de nem egy­ségesen, hanem a szalagvezető óhaja szerint. Névlegesen mi­nimálbért kaptunk, a gyakorlat­ban pedig volt, aki hatezer fo­rintot, s volt, aki hét-nyolc-ki- lencezret vihetett haza. Hogy mi szerint számolták, osztották a bért, az előttünk rejtély. Ma­gyarázatként annyit megtudhat­tunk, hogy a várt összeg nem érkezett meg a munkáltatónk átutalási számlájára. Minden­esetre volt értelme, hogy a gon­dunkat a nyilvánosság elé tár­tuk, ám a történteknek más ve- tülete is van. Mint olvashattuk, a főnök az újságírók kérdésére azt mondta, szerinte is jogos volt az egyna­pos munkabeszüntetés, és ezt semmilyen módon nem szank­cionálja. S mi a valóságos kép? Amikor a fizetésekkel Ve- zsenyre ért, azonnal felmondott a portásnak, mert beengedte a sajtó munkatársait - noha az érkezésüket közölte a főrneós- sal, aki egyetlen személyben a főnökséget jelentette. Második lépésként a műsze­részt, Szajli Jánost küldte el, mert a „besúgók” szerint, a kí­nos helyzetről ő értesítette a sajtót. Pedig ezt nem varrodai dolgozó tette. Emiatt még to­vábbi két dolgozót - engem és Gergely Piroskát - küldtek el (szóban!), mert nyilatkozni mertünk a sajtónak. Ellenem az a vád, hogy lázító és bujtogató vagyok, s hogy leállítottam az egész szalagrendszert. Ha így lett volna, akkor az a hat-hét ember sem marad, dolgozik a szalagnál. . . Ezek után két ember felmondott, mert a to­vábbiakban - a jelen bérezések mellett, a kialakult helyzetben - nem látja biztosítva a jövőjét, megélhetését. Úgy vélem, a történtek után jogos a kérdés: hol van a dolgo­zók szólásszabadsága? Szajliné Csajági Rózsa Tűzvédelmi vetélkedőn így húsvét után azt is mondhatjuk, Jászjákóhalma legjobb locsol- kodói láthatók a képen, akik Jász-Nagykun-Szolnok megyét képvi­selték április 12-én, a IV. országos ifjúsági tűzvédelmi vetélkedő Budapesten rendezett döntőjén. A versenyről szóló felhívást az ország minden iskolája meg­kapta, és a jelentkezők közül választották ki - előbb területi, majd megyei döntőn -, hogy a fővárosban ki képviseli a megyét. Miután a jákóhalmiak mindkét elődöntőben első helyen végeztek, bennün­ket ért az a büszkeség, hogy a fiúk - megyénk képviseletében - az országos megmérettetésre is eljutottak. Annak ellenére, hogy köz­lekedési bonyodalmak miatt az utolsó percben „estek be” a hely­színre, a versenyző húsz csapat közül a tizenkettedik helyet szerez­ték meg. Az eredmény annál inkább méltányolandó, hogy a ver­senyzők közül a legkisebb településről érkeztek, s például a fővá­ros csapatát is maguk mögött hagyták. A képen balról jobbra: Pajti Gábor, Katona János felkészítő ta­nár - a több mint 100 éves jákóhalmi egyesület kupáját tartja -, Czigány Péter az oklevéllel és Szabó Zoltán. - Gratulálunk. Fodor István Ferenc - polgármester Csóványos 958 méteres csúcsa volt a cél / Áprilisban, bolond időben Április elsején - néphagyomá­nyunk szerint a bolondok nap­ján - a Közalkalmazott Termé­szetbarátok Turista Egyesüle­tének szolnoki csoportja túrát szervezett Börzsönybe. Har- minchatan indultunk autóbusz- szal útra, melyen vígan beszél­gettünk, viccelődtünk, bolon­doztunk. A gyönyörű napsütést látva, örültünk, hogy mégiscsak szép kirándulóidőnk lesz, és nem sejtettük, később milyen megpróbáltatás vár ránk. Királyréten nekivágtunk a közel 20 kilométeres gyalogtú­rának, és Csóványos 958 méte­res csúcsa volt a cél. Röviddel az elindulásunk után szállin­gózni, majd gyönyörű nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. Mire a Foltán-kereszthez ér­tünk, a látótávolság 80 méterre csökkent. Talán ennek - vagy a rossz turistajelzésnek - kö­szönhetően, kis kitérővel jutot­tunk Csóványos oldalához. Ahogy az út emelkedett, a köd úgy sűrűsödött. Ráadásként or­kánszerű szél kavarta a friss havat. A Nagy-Hideg-hegyre felérve, mintegy 10-15 centi- méteres hó volt. A turistaházat már csak ak­kor vettük észre, amikor az ajta­jában álltunk. Odabenn kicsit feltankoltunk - bablevessel, erőlevessel, forralt borral, teá­val -, majd továbbindultunk a Magas-Tax felé. Ahogy egyre lejjebb mentünk, a jég és a hó esővé, a lábunk alatt a friss hó pedig sártengerré vált. Végül megérkeztünk a Királyréten vá­rakozó buszhoz. Aztán kicsit kipihenve a fáradalmakat, át­melegedve, megjegyeztük: bo­lond napon, bolond időben, csak turista lehet olyan „bo­lond”, hogy végigmegy ezen az úton. Bolondos hónap az április, hiszen az esemény után két nappal már igazi tavaszi időben beszélgethettünk, és az egyik sokat megélt túravezetőnk meg­jegyezte: régóta túrázik, de hogy áprilisban ilyen idő le­gyen, arra még nem volt példa. A túra emlékére oklevelet kap minden résztvevő, köztük egy spániel is, és reméljük, az izomláz elmúltával, a legköze­lebbi túrán találkozunk. Bozsóné Szilágyi Erzsébet túravezető

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom