Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-28 / 73. szám

2. oldal Körkép 1995. március 28., kedd Mongol börtönviszonyok. A mongol főváros egyik külső kerületében lévő börtönben egy elítélt fakérget hántol az őr felügyelete alatt. Megbízható források szerint az ország túlzsúfolt börtöneiben tavaly csaknem 200 fogoly halt meg tüdőbaj és éhség következtében. FOTÓ: FEB-REUTER’S Menekülés északról. Oh Szó Rijong (jobbról a második) acélipari munkás és családja integet a szöuli repülőtéren. A család Észak-Koreából szökött át még decemberben a Jalu határfolyón keresztül. fotó: feb-reuter’S UNESCO-fórum Egy héten keresztül több mint 400 szakember vitatkozott Se­villában az UNESCO által szervezett konferencia kereté­ben a világ 324 környezetvé­delmi területének és nemzeti parkjának sorsáról. A „Sevillai stratégia” című záródokumen­tum legfontosabb újdonsága az, hogy az UNESCO „Ember és bioszféra” programján belül alapszabályzatban rögzített operatív láncot hozott létre a környezetvédelmi területek vé­delmére. A kongresszus doku­mentuma felsorolja azokat a minimális feltételeket, amelyek betartása nélkül az adott kör­nyezetvédelmi terület elveszti ezt az elnevezést. (MTI) Harcok Boszniában A szerb erők visszaverték az északkelet-boszniai Maje- vica-hegységben és a hercego- vinai Nevesinje környékén in­dított hétfő hajnali muzulmán támadást - jelentette a Tanjug boszniai szerb katonai forrá­sokra hivatkozva. A jugoszláv hírügynökség jelentése szerint a támadó erők jelentős veszte­ségeket szenvedtek. A muzul­mán tüzérség a közép-boszniai Vlasic-hegységben és a herce­govinál Kalinovik környékén is lőtte a szerb vonalakat. Belgrádi értesülések szerint a múlt hétfőn indított offenzívá- val a muzulmánok át akarják tömi az északnyugat-boszniai Bihac körzetében lévő ötödik hadtestet körülvevő szerb gyű­rűt. Katonai elemzők szerint a Vlasic-hegységben a muzul­mánok számára kedvező hely­zet alakult ki, ugyanis a csapa­tok elhelyezkedése miatt lehe­tővé vált, hogy a kormányerők napról napra változtassák a tá­madások helyszínét és irányát. Az északkelet-boszniai Maje- vica-hegységben indított táma­dás célja a Tuzlát fojtogató szerb nyomás megszüntetése és a szerb területeket összekötő észak-boszniai közlekedési fo­lyosó elleni támadás előkészí­tése. A boszniai szerbek vasárnap este tüzérséggel lőtték Szaraje­vót és a boszniai fővárosba ve­zető segélyszállító útvonalakat - jelentette be hétfőn Pierre Chavancy, az ENSZ szarajevói szóvivője. Az ENSZ értesülései szerint a szerbek mintegy 500 darab, 20 milliméteres lövedé­ket lőttek ki a Szarajevó kör­nyéki utakra, s 36 gránát rob­bant fel Szarajevó muzulmán negyedeiben. „A szerbek ezzel ismét megsértették a boszniai főváros körzetében lévő nehéz- fegyverek használatát tiltó ENSZ-határozatot” - tette hozzá Chavancy, de nem kö­zölte, hogy a támadásnak vol­tak-e áldozatai. (MTI) Borisz Jelcin erőt gyűjt Borisz Jelcin orosz elnök arra számít, hogy a májusi orosz­amerikai csúcstalálkozón a leg­nehezebb két téma az iráni­orosz atomreaktor-üzlet, illetve a csecsen válság lesz. Jelcin er­ről Moszkvában nyilatkozott hétfőn, még mielőtt megkezdte volna kéthetes szabadságát. Az államfő szabadságát dél-orosz- országi utazással tölti - az el­nöki különvonattal. Indulás előtt a moszkvai pályaudvaron újságíróknak nyilatkozva el­mondta: Moszkva és Washing­ton viszonyában „nagyon sok, mihamarabb megoldandó kér­dés halmozódott fel”. Emlékez­tetett rá, hogy megbízása alap­ján ezeket a kérdéseket vitatta meg Andrej Kozirev külügy­miniszter amerikai kollégájá­val, Warren Christopherrel a múlt héten Genfben. Az orosz elnök cáfolta, hogy a külügy­minisztereknek nem sikerült volna megegyezni a legfonto­sabb kérdésekben. (MTI) Összecsapások Felső-Egyiptomban Nyolc szélsőséges és egy polgári személy vesztette életét vasárnap este és hétfő reggel különböző felső­egyiptomi összecsapások­ban. A rendőrök és a szélső­ségesek között az utóbbi napokban ismét kiújult har­cok következtében az egyip­tomi erőszakhullám áldoza­tainak száma átlépte a hét­százat. Merénylet áldozata lett az örökös Tegnap reggel Milánóban agyonlőtték Maurizio Guccit, a híres olasz bőr­díszműves- és illatszergyá- ros-dinasztia örökösét. A gyilkosságot a város szívé­ben, a via Palestrón, egy bérház bejáratánál követték el. Az AFP jelentése szerint a gyilkos öt lövést adott le áldozatára. Két lövés az ar­cán találta el Maurizio Guc­cit, s azonnali halált oko­zott. Egy másik golyó a bér­ház portását sebesítette meg. Törökök kurdokat támadtak Páncélozott járművekkel támogatott török csapatok hétfőn támadást intéztek kurd felkelők ellen, akik Szíriába próbáltak átszökni. A Zakóban állomásozó ka­tonák elmondták, hogy gya­koriak a harcok a török erők és a Kurd Munkáspárt (PKK) fegyveresei között az iraki-szíriai határ közelé­ben. Jelenleg mintegy 35 ezer fős török katonai erő „vadászik” a PKK fegyve­reseire Irak északi részén. Jimmy Carter Szudánban közvetít Szudánban folytat békete­remtő tevékenységet Jimmy Carter volt amerikai elnök. Hartúmban megkezdte ta­nácskozásait a szudáni veze­tőkkel a központi kormány és a déli keresztény felkelők közötti fegyvemyugvás megteremtéséről. A volt el­nök ezt megelőzőleg Nairo­biban, Kenya fővárosában folytatott tárgyalásokat a felkelők vezetőivel, akik közölték vele, hogy hajlan­dók a tűzszünetre, amennyi­ben azt az Atlantában létre­hozott „béketeremtő köz­pont” ellenőrizné. Szabadon engedett kínai diáktüntetö A pekingi rendőrség szaba­don bocsátotta a hét végén őrizetbe vett Vang Tan máskéntgondolkodót, az 1989-es diáktüntetések egyik vezéralakját - vált ismeretessé hétfőn a kínai fővárosban nem hivatalos forrásból. Vangot azzal gyanúsították, hogy politi­kai gyűlést akart szervezni. 7IGAZ m m - § | A TIGÁZ RT KARCAGI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA gázszolgáltatási üzem céljára KISÚJSZÁLLÁSON tartósan bérelne kb. 100-120 m2-es családi házat vagy ingatlant. Feltételek:- városközpontú elhelyezkedés- szilárd burkolatú út- telefon- melléképület vagy garázs Az ajánlatokat kérjük: TIGÁZ RT Karcagi Üzemigazgatóság Karcag, Ady Endre u. 4. Telefon: 59/311 -911 Fax: 59/311 -500 PANORÁMA * PANORÁMA Női ENSZ-diplomaták A diplomáciai pályát korántsem fenyegeti elnőiesedés - ezt mu­tatta ki az ENSZ felmérése a nők részvételéről a világszervezet tes­tületéiben. Az ENSZ fennállásának 50 éve alatt a tagországok túlnyomó- részt férfi diplomatákkal képviseltették magukat. 1995 elején a 185 tagállam 5-5 állandó képviselőjéből alkotott diplomáciai testület­nek mindössze 20 százaléka volt nő. A vezető beosztásokban még kisebb a nők aránya. A világszer­vezet megalakulásakor az összes ENSZ-diplomata 23 százaléka volt nő, míg a vezetőknek csupán 2 százaléka; napjainkra ez a két szám 31, illetve 13 százalékra változott. A világszervezet 187 folyamatban lévő megbízatása (az úgyne­vezett „ENSZ-missziók”) közül mindössze hétnek nő a vezetője. A Közgyűlésnek 1945 óta 49 elnöke volt, közülük csupán két nő: 1953-ban az indiai Vidzsája Laksmi Pandit és 1969-ben a libériái Angié Brooks. A hágai Nemzetközi Bíróságnak megalapítása, 1945 óta egyetlen női bírája sem volt. Az ENSZ funkcionális, ál­landó és szakosított bizottságainak 89 vezető posztja közül egyet sem tölt be nő. A legfőbb ENSZ-programok közül azonban négy­nek az élére nőt nevezett ki a közgyűlés: ők vezetik a menekült- ügyi, az élelmezési, a kömyzetvédelmi és a népesedési szervezete­ket. (MTI) Képviselők a tandíjról Bokros „csendőrpertuja” A múlt heti szerdai egyetemis­tatüntetés tegnap délután az Or­szágházban a tavaszi ülésszak 16. plenáris ülésén képviselői felszólalásokkal folytatódott. Először azonban a köztársa­sági elnök által április elsejei hatállyal kinevezett új nemzet- biztonsági tárca nélküli minisz­ter - Nikolits István - eskütétele zajlott le. Utána Szekeres Imre (MSZP) frakcióvezető, jászsági képvi­selő kért szót, aki egy elmúlt heti felszólalásra tért vissza. Torgyán József akkor ugyanis egy nemzetközi szaktekintély - Éva Maria Barti - véleményét idézte, aki levelet írt a frakció- vezetőnek, s cáfolta, nem írt és mondott rossz véleményt a kormányról, nem is illette a torgyáni idézet szerinti jelzők­kel. Torgyán József szokott módon védte igazát. Ezután gyors egymásutánban több mint 25 felszólalás hang­zott el egy témában részint na­pirenden kívül, részint reagá­lásként. Pokorni Zoltán (Fi­desz) kezdte, aki diáktüntetés után s az e hétre tervezett peda­gógustüntetés előtt Bokros La­jos pénzügyminiszter tünteté­sen elhangzott beszédét, visel­kedését bírálta. Nehezmé­nyezte, hogy a kormány egy tagja „csendőrpertuba” kevere­dett a diákokkal, s figyelmezte­tett, hogy a kormány a tandíj csekély bevételéért nagy koc­kázatot vállal. Először Akar László pénz­ügyminisztériumi államtitkár mondta el, hogy a tandíjbeveze­tés a felsőoktatás reformjával együtt értendő, majd Orosz Ist­ván (MSZP), az oktatási bizott­ság elnöke szállt vitába a fide- szes véleménnyel. Szó szót kö­vetett, Kónya Imre (MDF) után Isépy Tamás (KDNP) frakció- vezető kijelentette, hogy a pénzügyminiszter „hülyeség­nek” nevezte a József Nádor té­ren az egyetemisták tüntetését, s levonta következtetését: az ügy ügyetlen kezelése, elfo­gadhatatlan módszerrel és elfo­gadhatatlan stílusban! Végül még a művelődési és oktatási miniszter betegség miatti távol­létét is megkérdőjelezték töb­ben. A házelnök, Gál Zoltán hi­ába figyelmeztette a vitázókat, hogy rövidesen politikai vita­napot tartanak a témáról, izzó, személyeskedésektől sem men­tes légkörben több mint egy­órás vita zajlott a tandíjról, s a tüntetőkhöz szóló pénzügymi­niszter stílusáról, magatartásá­ról. Ezután kezdődött el a priva­tizációs törvény általános vitá­jának utolsó felvonása. A ház- bizottság megállapodása szerint minden frakció 10-10 percet kapott véleménye kifejtésére a vita lezárása előtt. Pueh László (MSZP) frakció­ja módosító javaslatait indo­kolta, s rámutatott, hogy a tör­vény alapvető célját, gerincét megtartva készült a benyújtás óta eltelt idő változásait figye­lembe véve a szocialisták mó­dosító csomagja. Barsiné Pa- taky Etelka (MDF) elmondta, hogy mivel az MDF az egész törvényjavaslatot mesterséges problémák és felelősségelkerü­lés rendszerének tartja, nem szavazza meg. Tardos Márton (SZDSZ) képviselőtársának is válaszolva mondta el, hogy hamarosan megszületik a tör­vény, s a kormány a tervezetet tavaly novemberben nyújtotta be. Lányi Zsolt (FKGP) pártja nevében a privatizáció teljes nyilvánosságát és társadalmi el­lenőrzését kérte. Latorcai János (KDNP) elmondta, hogy pártja támogatását a módosításokkal teli javaslat nem élvezi teljes mértékben. Este megkezdték a büntető jogszabályokról szóló törvény módosításának vitáját, és folytatták a családjogi tör­vényről szóló vitát is. S. J. 2000 körül talán csatlakozhatunk (Folytatás az 1. oldalról) A nagykövet előadásában azt is elmondta, hogy az unió eddig mintegy félmilliárdnyi ECU-t (jelenleg egy ECU = 120 forint) juttatott támogatásként Ma­gyarországnak. Ez a Phare- program keretében történt. A pénz felhasználásánál a magyar állam dönt a sorrend meghatá­rozásában. Vállalkozásfejlesz­tésre költötték a pénzek jelen­tős részét, azt azonban már nem tudta a nagykövet megítélni, hogy ez mennyire volt haté­kony. A támogatási rendszerek között egy kérdésre válaszolva azonban kifejtette, hogy az Eu­rópai Unió részéről nem érzi szükségét a magyar kisparaszti mezőgazdasági termelők támo­gatásának, mert egy majdani csatlakozás során ezek nem lesznek versenyképesek nyu­gat-európai társaikkal. Hans Beck lapunk kérdésére a rendezvényt követő sajtótájé­koztatón kifejtette, hogy az uniónál nem létezik külön for­rásalap hazánk nyugati megyé­inek támogatására. Igaz ugyan, hogy a kormánnyal együtt egy 60 millió forintos projektet megvalósítanak a két észak-du­nántúli megyében, azonban ez bármikor megtörténhet a keleti országrész régióinál is. Egyéb­ként azt a 100 millió ECU-t (120 milliárd forint), melyet az unió ad Magyarországnak, a magyar állam osztja szét - tu­domása szerint decentralizál­tan, viszonylagos területi ki­egyenlítettségben. - ez ­Két fogát otthagyta a szeméttelepen Ki tudja manapság kit, hol, milyen baj érhet. Valószínű, hogy az a kuncsorbai férfi, aki a település határában lévő szemétte­lepen járt guberálni, nem is sejtette, milyen veszélyekkel járhat eme békésnek tűnő elfoglaltsága. Történt ugyanis, hogy szomba­ton délután, miközben „kin­csek” után túrta a szeméthe­gyet, vetélytársra akadt a tere­pen. A jövevény azonban más módszerrel dolgozott. Már a köszönés sem volt mindennapi, ugyanis két ökölcsapással üd­vözölte a másikat. Rövidesen az is kiderült, mi járatban van a huszonéves ci­gány férfi. „Add ide a biciklid, mert kell nekem!” - követelő­zött. A megtámadott ember persze ódzkodott átadni vagyo­nát, nem is maradt el az újabb ütlegelés. Az ököl újra lesújtott, ezúttal már maradandó nyomo­kat hagyva az áldozat arcán. A sértett két fogát köpte ki a rövid ismeretség során. Az erőszakos férfi, mint aki jól végezte dol­gát, felpattant saját biciklijére, az új szerzeményt pedig maga mellett vezette. A helybenhagyott sértett nyomban értesítette a rendőrsé­get. A jó személyleírás alapján az örményesi és a fegyvemeki rendőrök hamarosan rá is talál­tak a súlyos bűncselekmény gyanúsítottjára, sőt mi több, az erőszakkal elvett járgányt is előkerítették a felelősségre vont fegyvemeki fiatalember egyik rokonának házában. H. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom