Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-24 / 70. szám

I

1995. március 24., péntek

Nyugdíjasok Fóruma

5. oldal

Március

Annyit beszéltek már róla. hogy ideje lenne látni is, állított meg nyugdíjas ismerősöm március húszadikán, hétfőn az utcán. Rögtön tudtam, miről beszél. Február végén, amikor nagy keservesen megszületett a döntés a nyugdíjak idei emelésének mértékéről, közölték,a január-márciusra járó külön- bözetet március 20-ig megkapja mindenki. Aztán kis időre csönd lett, a nyugdíjas meg várta a pénzesutalványt a postástól, míg végre a múlt hét végén ismét közlemény jelent meg, ami többek között leírta pontosan, kik jogosultak emelésre, mennyire, járadékosok, segélyezettek. E híradásban szerepelt az is, hogy a januártól esedékes különbözetet március 20-án adja át a nyugdíjintézet a postának, így tehát már senki nem kapta meg március 20-ig, e héten kezdődik csak a kézbesítés. Különben ez, a „szomorú vasárnap” után lehet, indulatokat is szül - a fiatalabb korosztályban, hiszen sokan aggódnak a családi pótlékért, a gyedért, mert megvonásának feltételeiről keveset mondott a kormány. így aztán persze hogy fölmegy a pumpája a fiatalnak, de még a középkorúnak is, ha azt olvassa, pluszpénz a nyugdíjasoknak meg visszamenőleges emelés. Már csak ilyen korban élünk - egyre nehezebben és ez a lényeg. Igaz, lassan már beszélni is hiábavaló róla, ezt csak az érti, aki valóban nehezebben él. Kár egyszeri emelésről többször beszélni.. .

Márciusban úgyis sok gondja van az idős embernek. Az idő változásával bajlódik egészségével is, járhatja az orvost, a patikát - költhet az eddiginél több pénzt gyógyszerre, ha ugyan kiváltja. A falun, családi házban élő vagy városi kiskert tulajdonos meg takaríthatja a tél hordalékait földjéről, készülődhet a metszés után a vetésre, áshat, kapálhat, ha bírja derékkal. S vetni is kell, még ha nem is biztos, hogy az arat, aki vetett. Idős korban már sajnos erre is számítani kell.

Az idős embernek a legnagyobb baja a magány, a tétlenség. Megfigyelhető, a munkát soha teljesen abba nem hagyó, saját fáradtságára nem figyelő öregember tovább él, mint bajaikat gondosan számon tartó társai. Ezért jó idős korban a kis kert, a fészakalja baromfi az udvaron, van mivel törődni. És meg ne sértődjenek a kutyatartás ellenzői, talán ezért jó, ha városban, magányban élő emberek kutyát tartanak. A kutya ugyanis egy bizonyos időbeosztásra, mindennapos programra kötelezi gazdáját. Vinni kell sétálni, gondoskodni táplálásáról. Igaz, a kutyatartó embertől is elvárható a jólneveltség. Aki kutyát sétáltat, s ápolt, művelt területen engedi szabadjára, sok ellenséget szerez. Lenne még a zsúfolt, beépített belvárosban is hely, ahol kedvére futhat, végezheti dolgát a kedvenc. Kérdés, gazdája észreveszi-e a bokros, virágos, ház körüli kis kerteket, a parkokat, a játszótereket, a homokozókat - azok nem az ebeké, ott féltett kicsinyeink, unokáink játszanak.

Március van, talán a kertek alján már a tavasz lopakodik. Közeleg az óravisz- szaállítás napja, meg szép tavaszi ünnepünk, a húsvét, a nagyhét, amikor még a nem vallásos ember is tisztulni, megújhodni szeretne. A böjt hetében most igazán keveset véthetünk - böjtökben, önmegtartóztatásban már van gyakorlatunk, tán sok is. A századvég öregjeinek ez jutott. Jól kijutott?

Elmentek mint gyerekek

Találkozó negyvenhat év után

Van abban valami felemelően szép, hogy a fennállása 165. évfordulóját ünnepő szolnoki Újvárosi Általános Iskola az ünnepi héten megértéssel és kedvesen helyet adott egy osztálytalálkozónak, ami Humli Dezső tanár, egykori újvárosi diák rég dédelgetett terve. Március 18-án találkozóra gyűltek össze a városszéli iskolának falai között, 1948/49-es tanévben végzett diákjai.

Ez az egykori nyolcadik osztály volt az első, amely az iskolareform után végzett itt. Nem is akármilyen körülmények között: itt gyűltek össze a háborúból előkerült gyerekek, s itt tanultak tovább azok, akik ötven évvel ezelőtt 9-10 évesen kitakarították a háború sok mocskát a régi, olajos padlós, vaskályhás tantermekből. Innen indultak akkor, 1949-ben ...

A „hazaérkezés” megdöbbentő volt, tán fájt is egy kicsit. Mert bizony, be kellett mutatkozni a legtöbb egykori kisdiáknak - egymásnak.

Nem múlt el fölöttük nyomtalanul az idő. Igaz, a megdöbbenésnél nagyobb volt az öröm. A

negyven egykori diákból húsz megérkezett. S ha lehet az örömöt fokozni: két egykori kedves tanáruk is elfogadta a meghívást: Nagy Gizella, a német nyelv egykori tanára és Hargitai Tibor testnevelő tanár. Őket minden egykori nebuló azonnal felismerte. - Mintha velük kegyesen bánt volna az idő - vagy ők már akkor is felnőttek voltak?

A megfiatalodott iskolában igazgató és tanárok, mostaniak is vártak rájuk. Két tanterem is fogadta a jubilálókat. A tantermek különben egészen mások, mint akkor, az 1948-49-es tanévben voltak. Már csak az egykori diákok emlékében élt az olajos padló s a lábon álló tábla, meg a nagyon kopott, nagyon szűk iskolapadok. A mai gyerekek már parkettás tanteremben, hatalmas táblák között tanulnak, s nem padokban, hanem asztaloknál, kényelmes székeken ülnek. Már ez is érdekes volt, s ez is ismerkedés az iskolával, amelynek megnézték

EiiFEiwmwRnmr

xm.m

miit»

I»« v* , Wt

<m» *» mmsmt nmstma mmm

# CT * m »*

msswm m>m utam Mma m&mix

T

mmm M m

re

iá áá

imv m

(•Mm itti

m mm mmim mmj smumí* mtrnmt

p I! a áá Él iá

nmmi smiMf mw*M nmem

m *3*

ka iá

jé««* m«m tméf «mmi

.IKIM! WM UEHUK

u UKH/miKiMni

Az egykori, 1949-ben készült tabló

Öröm volt a két tanár, Nagy Gizella és Hargitai Tibor jelen léte

új szárnyát is, az új tantermeket, amelyek csak úgy ragyogtak a kora tavaszi napsütésben. Szóval ismerkedtek. Mi mással kezdhettek volna az újraismer- kedés után, mint köszöntőkkel? Igaz, a főszervező, Humli Dezső tanár úr kicsit „belesült” a mondandóba - a könnyei nem engedték egy szuszra elmondani az üdvözlést. Aztán „Gizi néni” átvette a szót. Névsorolvasást tartott, amiből kiderült, öt lány s egy fiú igazoltan hiányzik. Ők már soha többé nem jöhetnek találkozóra. Gyertyát gyújtottak néhai Dávid Anna, Medgyes Anna, Pallai Éva, Szalontai Katalin, Veres Erzsébet és Józsa István emlékére. Sajnos voltak igazolatlanul hiányzók is, akik többsége ugyan Szolnokon él, míg mások messze (szinte eltűntek e vidékről) s valamiért nem értek el az újvárosig. A húsz jelenlévő azonban a névsorolvasás után, de névsor szerint, társai előtt

számot adott életéről.

Aki egy kicsit ismeri Szolnokot, s az egykori újvárost, most azt mondhatja, igencsak hasonló életutak jellemezhetik az egykori diákokat. Hát nem éppen. Az a kor ugyanis bármennyire is nehéz volt meg igazán szegény, a vasutas, papírgyári, fatelepi, cukorgyári gyerekek előtt nyitott volt. Aki akart, tanulhatott, de még az is, aki később gondolta meg magát, s pár évi szakmunkásképző vagy munkásélet után újból iskolapadba ült. Érettségizett, egyetemre járt - vagy munka mellett tanult tovább. így aztán a beszámolók között volt tanár, nem is egy, mérnök, könyvelő, pilóta, festőművész és üzemvezető, újságíró és háziasszony, azaz főállású anya. Legtöbben a

az egykori kirándulások, iskolaudvari nagy mérkőzések élményei, s előttük mint film pergett, az utolsó tanítási nap, a ballagás, s az a májusi szerenád, amikor végiggyalogolták a várost, hogy dallal búcsúzzanak nevelőiktől.

Reggeltől délutánig ömlött a szó a húsz hatvanévesből. Akarták, hogy egykori társaik ismerjék meg az azóta eltelt évtizedeket, egymás életét. S amikor délután fölkerekedtek

Elmondták az életüket - a képen éppen Vámos István felel

Csoportkép a 46 éves osztálytalálkozóról. Balról jobbra ülnek: Oravecz Mária, Munkácsi Marianna, Dombóvári Ilona, Simon Jolán, Nagy Gizella tanárnő, Bíró Ilona, Hargitai Tibor tanár úr, Humli Dezső a szervező-rendező osztálytárs. Állnak, első sor: Török Sarolta, Gergely Mária, Simon Klára, Koppermann Gizella, Sebők Rozália, Sóskúti Julianna, Szigeti Éva. Második sor: Veres István, Fogéi János, Bede László - harmadik sor: Balogh Miklós, Pataky Béla és Szabó Albert FOTÓ: IMRE LAJOS

családjukról is szívesen szóltak, a gyerekekről, az unokákról, a velük kitartó házastársakról - vagy újra elsiratták az elvesztettet. És persze hogy voltak, akik új családot alapítottak - ilyen az élet, senki se kivétel.

A pálya, a választott hivatás, a munka is változtatta az egykori diákokat. Volt, aki hamar nyugdíjba kényszerült, mert nem volt más kiút. Volt, nem is egy, aki nyugdíjasán is dolgozik, mert nem tudja abbahagyni, vagy mert... Senki nem panaszkodott a nyugdíjára, nem mondta, hogy többet érdemelt volna, s a betegségek is legfeljebb félszavakban adtak témát a társaságnak. Nézték az egykori képeket - sokan sokat megőriztek, csak hát fakó fotók már ezek. És hallgatták a két tanárt, aki megőrizte őket emlékezetében. Gizi néni pontosan tudta, melyik lány hol ült abban a régi 8. osztály padsoraiban, Hargitai tanár úr pedig a fiúk minden csínytevésére pontosan emlékezett. Szinte megelevenedtek

— együtt mentek, nem is mesz- szire. A temetőbe vitt az útjuk, az egykori igazgató és osztályfőnök, tanár sírjához, csokrot vittek, emlékeztek. Először a nyolcadik osztályfőnöke, Ki- ráldi Károlyné síremlékére tették az emlékezés csokrát, aztán a Vajay család ősi síremlékéhez mentek, ahol az egykori igazgató, Vajay József emléke előtt tisztelegtek. Végül a nagy tekintélyű tanár, Királdi Károly síremlékére tették a kegyelet virágait.

Még felfedező tettben is részt vettek. Hargitai tanár úr diákokkal, későbbiekkel fedezte fel ugyan, de nekik most az új csodálatával mutatta meg a nagy magyar író, Móra Ferenc édesanyjának szolnoki nyughelyét - az édes szüléét.

Mikor elbúcsúztak, megfogadták, nem várnak - nem is várhatnak - újból ennyi évet, az ötvenéves találkozót ismét megrendezik.

Hisznek benne, biztosan megérik!

Gyógyszer - ingyen

A háziorvosok sokszor tanácstalanok: betegük tőlük várja el, hogy térítésmentes receptre írja fel gyógyszereiket. Ez azonban nem lehetséges, hiszen gyógyszert ingyen csak a közgyógyellátásra jogosultak, valamint a Népjóléti Minisztérium által rendeletben meghatározott betegségben szenvedők kaphatnak (idős emberek például a cukorbetegség legtöbb orvosságát így kapják).

Közgyógyellátási igazolványt a rendszeres szociális segélyben, a rokkantsági járadékban, a sorkatonai családi segélyben, a központi szociális segélyben, az első és második rokkantsági csoport alapján nyugdíjban részesülő jogosult, alanyi jogon vagy kivételes esetben szociális rászorultság alapján kaphat. A közgyógyellátási igazolványt kérelmezni kell az állandó lakhely szerinti önkormányzatnál.

Nem árt tudni, hogy a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezőknek külön térítésmentes gyógyszer- listájuk van, s a kezelőorvos nem kívánalmaik, hanem állapotuk és a fölírható gyógyszerek listája alapján állítja ki a recepteket.

Nyugdíjas nem fizet járulékot

Elég kevés, de van azért olyan nyugdíjas is, aki dolgozik. Ä nyugdíjas, de dolgozó munkavállaló is köteles

volt március 20-ig adóbevallást készíteni, s személyi jövedelemadót fizetni. Arra azonban nem kötelezhető a nyugdíjas munkavállaló, hogy - mint aktív korú társai - keresetéből nyugdíjjárulékot fizessen havonta. A dolgozó nyugdíjas munkabéréből csak az egészségbiztosítási járulék levonása törvényes. Az egészségbiztosítási járulék összege a kereset négy százaléka, míg a nyugdíjjáruléké hat százalék. Tehát a keresetből - ha a nyugdíjas másként nem nyilatkozik, nem vonhat le a munkahely 10 százalék járulékot, mint az aktívaknál. Ha azonban a nyugdíjas szeretné a már nyugállományban eltöltött, dolgos évei után újból megállapítanák a nyugdíját úgy munkahelyén nyilatkozhat szándékáról, s kérheti a nyugdíjjárulék rendszeres vonását is. Ez a lehetőség azonban 1995. december végéig adott, s csak saját elhatározás alapján alkalmazható.

Ha valakinek mégis - tévedésből - 10 százalékot vontak keresetéből, s nem vették figyelembe, hogy nyugdíjas munkavállaló, a tévedésből levont járulék összegét visszakérheti munkaadójától.

Sorokban- Sokat hallani mostanában az ápolási díjról, amely azokat érdekli, akik idős, beteg hozzátartozójukat otthonukban gondozzák. Nem lehet azonban ápolási díjat megállapítani rendszeres szociális járadék vagy nyugdíj folyósítása mellett.- Újságot olvasni, helyi rádió- és tévéadást hallgatni nemcsak azért érdemes, mert az ember tud a világról, sőt közvetlen környezetéről is - hanem azért is, mert a hirdetésekben talál magának jó hírt a nyugdíjas is. A különféle akciók, árleszállítások a kispénzű embereknek szólnak, s ha egészségük engedi, egy-egy áruházban, boltban olcsóbban hozzájuthatnak fontos élelmiszerekhez.

Az oldalt Összeállította: Sóskúti Júlia