Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-31 / 26. szám

6. oldal 1995. január 31., kedd Körkép - műsorajánlat ______Felhőátvonulások______ Éj szaka egy hidegfront haladt át a Kárpát-medence fölött. Mö­götte az itt lévőnél hidegebb leve­gő áramlik fölénk több fokos lehű­lést okozva. Északnyugat felől fo­kozatosan felszakadozik a felhő­zet, de a keleti, délkeleti ország­részt a délelőtti órákban még fel­hők borítják, és ott havas eső, ha­vazás is előfordul. Napközben a felhőávonulásokból többfélé ala­kul ki futó hózápor. Az északnyu­gatira forduló szél megerősödik, sőt sokfelé viharossá fokozódik. A folyamatosan érkező hideg levegő hatására a nappali hőmérséklet alacsonyabb lesz az éjszakainál, délután 0, +5 fok valószínű. A ma éjjel áthaladt hidegfront mögött észak felől hideg és szára­zabb levegő áramlik a térség fölé. Ennek megfelelően ma napközben már felszakadozik a felhőzet, ám a gyakori felhőátvonulásokból szór­ványos hózáporok előfordulhat­nak. Az északnyugatira forduló és megerősödő szelet sokszor viha­ros lökések kísérik. Kora délután­ra 3, 4 fokig hűl le a levegő. Vízhőmórsókletek °c °c Balaton: 0 Velencei-tó: 1 Tisza-tó: 1 Fertö-tó: 1 Tisza: 0-2 Duna: 1-3 Várható legmagasabb hőmérséklet °C #C Szolnok: 4 Kecskemét: 3 Jászberény: 4 Baja: 4 TiszafQred: 4 Kiskörös: 3 Martfű: 3 Kiskunhalas: 4 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 85-90 Velencei-tó: 80-85 Tisza-tó: 75-85 Fertő-tó: 90-100 Szolnok: 75-80 Kecskemét: 80-90 Jászberény: 70-75 Baja: 85-90 Tiszafüred: 80-85 Kiskörös: 80-85 Martfű: 75-80 Kiskunhalas: 75-80 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Felhívás a Nagykunság népéhez! Szeretve tisztelt nagykunok! Az 1995-ös esztendő neve­zetes dátum számunkra. 250 évvel ezelőtt őseink négy év­tizedes harcot vittek győze­lemre: kivívták függetlensé­güket, visszaszerezték a Jász­kunság önállóságát. Mária Te­rézia, Magyarország akkori királynője visszahelyezte a Jászkunságot korábbi közjogi helyzetébe. Eltörölte a földes­úr fennhatóságát. Ismét sza­bad lett a Hármas Kerület, él­vezve mindazokat a kiváltsá­gokat, amelyeket a kunok be­településükkor és az azt kö­vető évszázadokban királya­inktól kaptak. Mindezért ke­mény árat fizettek azonban elődeink, hiszen mindenkor kötelesek voltak harcolni, ha a király fegyverbe szólította őket. Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy asz- szimilálódtak, nyelvüket el­vesztették, magyarokká let­tek. A katonáskodás, a kivált­ságaikhoz való ragaszkodás azonban erős közösségi össze­tartozás-tudatot adott, bátor kiállást, büszkeséget, erős jel­lemet épített. Ez a magatartás és az összefogás vitte győze­lemre a jászkunok harcát a ha­talmas Habsburg-házzal szemben. A szabadság éve: 1745 Mivel 1702-ben I. Lipót császár a korábbi kiváltságai­kat elvette, és ez egyformán érintett minden rendű és rangú jászkun lakost, okos falusi, vá­rosi és kerületi elöljárókkal az élen szembe mertek szállni a császári udvarral, és addig küzdöttek, míg a korábbi köz­jogi állapot helyre nem állt. 1745-ben a Jászkunság ismét kiváltságos, független és sza­bad lett. Ezzel szabaddá vált a Jászkunság további fejlődésé­nek útja. Mindezért azonban kemény áldozatot vállaltak elődeink. A függetlenségnek ára volt. Ki kellett fizetni 560 ezer rhénes forintot az akkori földesúmak. Ezenkívül ezer lovas katonát voltak kötelesek adni az or­szágnak, fizetni kellett a ná­dort, mint legfőbb jászkun méltóságot. Ugyan honnan lett volna a településeknek ennyi pénze, ha a lakosok nem adják ösz- sze?! Mindenki tehetségéhez mérten és attól függően, hogy mennyire hitt ebben az akció­ban, anyagilag is részt vállalt. Ki tíz, ki húsz, ki négyszáz fo­rint fizetését is magára vál­lalta. Ez akkortájban bizony nem kis terhet jelentett. A köz­teherviselés tehát 1745-ben így valósult meg. Ezt az ön- megváltakozást latin szóval redemptiónak nevezték. Történelmi kötelességünk, hogy ennek az eseménynek 250. évfordulóján fejet hajt­sunk őseink előtt, és méltón megünnepeljük ezt az évfor­dulót. Tudom, hogy Jászkun- ság-szerte készülnek erre az ünneplésre a települések. En­gedjék meg, hogy néhány ki­emelkedő eseményre felhív­jam a figyelmet, és csatlako­zásra szólítsam fel a Nagy­kunság népét. Jászban bál Túrkevén 1995. február 18-án jászkun bált rendez Túrke ve városa, ahol felavatják a rekonstruált jászkun bandériumi zászlót. Várják a rendezvényre a tele­pülések képviselőit, hogy az ünnepélyes zászlószegbeveré- sekre is sor kerüljön. Május 6-án a Kiskunságban - Kiskunhalason - lesz a kö­zös rendezvénysorozat nyi­tása, ahová a nagykun bandé­riumot is várják a rendezők. Augusztus első felében a já­szok világtalálkozója Jászbe­rényben ad méltó keretet az ünneplésnek. A közös záró­rendezvényre október első hétvégéjén kerül sor a Nagy­kunságban, Karcagon. A jász­kun kongreszuson adnak szá­mot a tudósok, kutatók, a tájat, a népet érintő, legújabb kuta­tási eredményeikről. Ezen események részletes programjait majd időben köz- zétesszük. Most csak annyit: lesznek kiállítások, pályáza­tok, tudományos tanácskozá­sok, kulturális és sportműso­rok. Jelennek meg könyvek, albumok, készülnek emléktár­gyak. E lap hasábjain is rend­szeresen olvashatnak doku­mentumokat, közzétesznek feldolgozásokat, pályázatokat, és rendszeresen helyt adnak kisebb közösségek kezdemé­nyezéseiről szóló híreknek, közzéteszik bármely jászkun lakos írását, véleményét, ja­vaslatát. Rendezvények megyeszerte Jászberényben december­ben elindították a Redemptio című honismereti lapot, amely kéthavonta jelenik meg. A rendezvénysorozat kap­csán több pályázat kerül kihir­detésre: képzőművészek, népművészek, amatőr alkotók, írók, költők, gyűjtők, iparo­sok, vállalkozó kedvű nagy­kunok részére. E pályázatok felhívásával találkoznak e lap hasábjain. A pályázatokra be­küldött anyagokat májusban Karcagon, a művelődési köz­pontban, júniusban Túrkevén, a Finta Múzeumban kiállítá­sokon mutatják be. A sikeres irodalmi alkotások bekerülnek a városi lapokba. Szeretnénk, ha készülnének olyan egyéni vagy csoportos kulturális mű­sorral, amelyeket bemutatná­nak, felfedeztetve és megis­mertetve ezzel is a Nagykun­ság kulturális értékeit, hagyo­mányait, öregbítve a települé­sek hírnevét. Már készül a jászkun re- demptiós zászló rekonstrukci­ója. Az ünnepélyes zászló- avatásra egy jászkun bál kere­tében, február 18-án kerül sor Túrkevén. Remény van arra, hogy ennek mintájára elkészül a nagykun bandériumi zászló is, valamint egyes települé­seké is, amely zászlónyelekre egyesületek, civil szerveződé­sek, magánemberek kérik ne­vük megörökítését, ezzel is hozzájárulva a rendezvény költségeihez. 1845-ben a redemptio 100. évfordulójára minden jászkun település megfestette hasonló méretben és technikával saját városa címerét. A történelem viharaiban ebből több elenyé­szett. Néhány azonban meg­van. Ismét jó lenne egy ha­sonló közös akció. A százéves évfordulón még eredeti jász­kun huszárruhában díszeleg­hettek a felvonulók. A millen­niumra is felöltötte díszes egyenruháját a jászkun bandé­rium. Egy-két darabot ebből még őriznek a karcagi Nagy­kun, a túrkevei Finta és a jász­berényi Jász Múzeumban. Népművészek kerestetnek Milyen szép lenne ismét a felvonulás - szép lószer­számmal, nyereggel felszerelt jászkun huszáregyenruhában. Lányok, asszonyok is ma­gukra ölthetnék a már elfelej­tett jászkun viseletét. A törté­nelmi mintadarabokat őrizzük. Lelkes szabókat, varrónőket, varrni tudókat, bőrműveseket, hímzőket, faragókat szólítunk: ajánlják fel munkájukat, ve­gyenek részt e szép és nemes feladatban! A múzeumok minden segítséget megadnak. Amikor e felhívás megjele­nik, felajánlom Önöknek a se­gítségem, úgy is, mint Karcag szülötte, Túrkeve lakója, a Nagykunság kutatója és úgy is, mint a redemptiós ünnep­ségek koordinálására létreho­zott, tudományos szervezőbi­zottság nagykunsági főszerve­zője. Forduljanak hát hozzám bizalommal csakúgy, mint sa­ját településük önkormányza­tához, hiszen a települések 1995. évi programjában ezen esemény minden bizonnyal ugyanúgy helyet kap, mint a nagykun települések kulturális együttműködési tervében. Dolgozzunk hát együtt a Jászkunság értékeinek meg­mentésén, történelmi hagyo­mányainak megőrzésén, tele­püléseink felvirágoztatásán! Dr. Örsi Julianna a néprajztudomány kandi­dátusa, a Nagykunságért Díj birtokosa RÁDIÓ A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJA Szolnok 1350 KHZ (222,22 m) kábelfrekvencián 102,8 MHZ 17.00-18.30: Alföldi magazin - Szerkesztő: Tamási László - tel.: 421-133 - (A tartalomból: Hírek - Reklám -17.30: Alföldi Krónika - Tudósítások, riportok - Regioná­lis Minőség Központ Szolnokon - Alapítvány a Repülőtiszti Főisko­lán - Klub Szolnok fórum - Tej­háború - Mihály Béla kitüntetése- Sport - Rendőrségi hírek ­18.00-18.30: Szóváltás - Aktuá­lis párbeszéd, közben Zenetur­mix - Csúcsminőség Mezőtúrról- Minőségközpont Szolnokon) - Felelős szerkesztő: Benkő Imre RÁDIÓ 2000 Szolnok .Városi Rádió (5000 Szolnok, Jubileum tér 5. Tel.: 426-400): 5.00-12.00 óráig na­ponta az FM 92,2 MHZ-es ultra- rövidhullámon, valamint a Szol­nok városi kábeltelevízió-háló­zatban a 107,6 MHZ-es kábelf­rekvencián KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben * 4.30: Reggeli Krónika - 8.25: Mindennapi tudomány - 8.35: Civil percek - 8.40: Parag­rafus - 8.50: Ajánlott levél - 9.05: Napközben - 11.05: Rockmusi­calekből - 11.35: Polcz Alaine: Asszony a fronton X/2. - 12.00: Déli Krónika -12.30: Ki nyer ma?- 12.40: Törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ven­dég a háznál - 13.20: Magyar Gregoriánum - 13.30: A romai katolikus egyház félórája - 14.05: Kamaramuzsika - 14.55: Nagy Gáspár versei - 15.05: Az én újságom -15.30: nemzetközi vallási híradó - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.20: Közönség- szolgálat -16.25: Radar -17.05: Magyarországról jövök - 17.25: A Szabó család - 18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! -19.40: Költők között - 20.05: Magyar tájak táncmuzsi­kája - 20.30: Határok nélkül - 20.50: Beszélni nehéz! - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Parlamenti fo­lyosó - 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek - URH: 6.30: A BBC magyar mű­sora - 6.55: Körzeti magazinok - 10.00: Közvetítés az országgyű­lés üléséről - 18.30-21.00: Nem­zetiségi műsorok - 21.00: Az Amerika Hangja magyar műsora- 22.30: A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30: Hajnal - benne félóránként: Hírek. Időjárás - 6.03: Reggeli csúcs - benne félóránként: Hí­rek. Időjárás - 7.45: Sportreggel- 8.00: Állomáskereső - 8.10: Ezt hallgattuk anno... - 8.45: Helyke­reső - 9.00: Hírpercek. Lap­szemle. Sport - 9.15: Sok hűhó - 10.00: Zene-szó - közben: 11.00: Hírek. Időjárás - 11,.50: Gordiusz plusz - 11.55: Állo­máskereső - 12.00: Nóta-só - 12.50: Korkérdés - 13.00: Hír­percek - 13.10: Gramofonsztá­rok -13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés - 14.00: Égig érő fa - 14.35: Mit üzen a Rádió? - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Csúcsforgalom - 16.45: Szfinx - 17.00: Hírpercek - 17.08: Állo­máskereső - 17.10: Mágnes - 18.00: Kataposta - 18.30: Hely­kereső - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: A Dead Can Dance ösz- szes lemeze - IX/4. - 20.00: II. Erzsébet királynő titkos naplója - III/2. - 20.38: Filmzene - 21.00: Hírpercek - 21.15: Albumajánlat- 21.45: Jazz - 22.15: Sok hűhó... - 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Záróra - 0.15-4.20: Operaénekesek nóta­felvételeiből BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium -10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Stalker (hangjáték) - 11.05: A kórusirodalom mester­műveiből -11.40: Magyar dallam- 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangversny délidoben - 13.19: Magyar művészek operafelvéte­leiből - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Pickwick klub - XII/2 - 14.48: Pátria -15.04: Az Európa Kamarazenekar Mozart-felvéte- leiből - 16.05: Händel: h-moll szonáta - 16.35: Rézfúvós ka­marazene - 17.00: Ez van! - 17.50: A Tatabányai Kreatív Ze­nepedagógia Intézet múltja és jövője - 18.04: Carl Orff egyfel- vonásos operáiból 11/1. Az okos lány - 19.25: Michael Haydn: D-dúr divertimento - 19.35: A Bartók vonósnégyes hangver­senye - közben: 20.25: Hírek. Időjárás - 20.30: Teleobjektív - 21.30: Balettmuzsika - 22.05: A hét zeneműve - 22.30: Moldován Stefánia operaáriákat énekel - 23.00: Álom és vágy - 0.05: Ma­gyar előadóművészek felvételei­ből - 2.03: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csa­tornán 17.00: Képes Képújság - 19.00: HTV: Tangó VII/5. (angol sor.) - 20.00: Magazin. Félévi ér­tesítőre várva - Az iskolaválasz­tás nehézségei - „Farsang van” (Hogyan készülődjünk a legú­jabb divat szerint?) - 20.30: HTV: A félelem bére (fr. film) - Hírek, információk a 424-637-es tele­fonszámon közölhetők TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Falutévé - adótippel, privatizáci­óval, piaccal 5.50: Határtól hatá­rig - 6.00: Napkelte - 9.00: KK - 9.35: Játék - 9.45: Maigret ifjú­kori barátja (angol sor.) VI/5. - 11.20: Határváros (Fr.-kanadai sor.) Craddock kontra Bennett - 12.00: Déli harangszó - Időjárás. Hírek - 12.05: Üzlet délidőben - 12.55: Képújság * 14.55: Műsor­ismertetés - 15.00: Sorstársak - 15.15: Fűben-fában -15.30: Re­peta - Fizika -16.00: Hírek. Idő­járás - 16.05: Verselemzés - 16.25: A kisasszony (brazil sor.)- 17.00:, Másképp gondolkodó ­17.40: Álljunk meg egy szóra! - 17.55: „Veletek vagyok minden­nap...” - 18.15: Üzlet - 18.30: Zsákbamacska - 19.00: A va­rázskréta - 19.10: Múzsa - 19.30: Híradó - Időjárás - 20.08: Telesport - 20.20: Miért éppen Alaszka? (am. sor.) - Egy lassú tánc - 21.10: Stúdió '95 - 21.55: Ostromnapk - 1945. január 31. - 22.05: A kövek üzenete (dok.filmsor.) Budapest - 23.00: Indulatok (fr. film) - 0.25: BBC-híradó - 0.45: Képújság TV 2 9.55: Képújság -10.00: Közvetí­tés a parlament üléséről -16.00: Műsorajánlat - Időjárás - 16.05: Mondák a magyar történelemből- Gyerekeknek - 17.00: Műsor­ajánlat - 17.05: Az ifjú Indiana Jones (am.-fr.-német-olasz-oszt- rák sor.) Barcelona, 1917 - 17.50: RÉS - 17.55: Műsoraján­lat - Időjárás -18.00: Körzeti hír­adók -18.13: Körzeti magazinok- 18.50: Amerikai „álomszínház”- 19.35: Magnum (am. sor.) Ne add fel, doktornő! - 20.30: Sajtó­klub - 21.15: Környezetünk hírei- 21.25: Mindent vagy semmit! - 22.00: Objektív - 22.30: Időjárás- Hószolgálat - 22.40: TS - Sportvarázs A Magyar Rádió és a Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja HBO 17.30: Káposztás 4. - 18.05: Az örökség (cseh film) - 20.05: Tor- vili és Dean: Jégtánc felső fokon (kanadai sportműsor) - 21.05: Melrose Place (am. sor.) A hű­ség próbája - 21.55: Kakukktojás (am. film) - 23.50: Halálos igézet (am. film) SZÍV TV 19.00: Műsorajánló - 19.10: Príma-torna - 19.30: Szebben akarok írni! - 19.35: Gyermek­mozi - 20.00: Különjárat - 20.50: Seiko-shop - 21.00: A szükség törvényt bont (am. film) - 22.45: Egészségszolgáltató - 23.00: Műsorzárás DUNA TV 8.00-14.00: Képes Krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Váltó - 15.00: Kincskereső iskola - 15.50: Tom és Jerry gyerekshow- 18.10: Észak állatvilágában - 16.35: A II. világháború - 17.30: Az egér és az oroszlán - 17.40: Dini, a kis dinoszaurusz - 17.55: Műsorismertetés -18.00: Híradó- 18.15: Ványa bácsi - 19.55: Közjáték I. - 20.00: Gazdakör - 20.45: Esti kérdés - 21.00: Hír­adó - 21.15: Ki énekel ott? - 22.35: Mozgó kép - 23.00: Vers PRO 7 5.20: Furcsa pár - 5.45: Most mindenki együtt! - 6.05: Alf - 6.30: Scooby Doo show - 6.55: Egerek hatalma - 7.20: Simpso- nék - 7.50: Waltonék - 8.50: A mi kis farmunk - 9.30: Orca - A gyil­kos bálna (am. film) -11.30: Fur­csa pár (sor.) - 12.00: Szívtől szívig (am. krimisor.) 13.00: Charlie angyalai (am. krimisor.) - 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja -15.00: A Colbyk (sor.) - 16.00: A mi kis farmunk (sor.) - 17.00: Tapsi Hapsi -17.25: Tom és Jerry - 17.55: Flintstone csa­lád - 18.25: Roseanne (sor.) - 19.25: Alf (sor.) 19.55: Hírek - 20.15: Titkos tanú (német thril- ler) - 22.10: Riporterek - 23.05: Kungfu: A Sárkány jegyében (am. akciósor.) - 24.00: A világok háborúja (am. sci-fi) - 0.55: Hírek- 1.05: Testközelség - 2.15: Hí­rek - 2.25: Arabella Kiesbauer talkshow-ja - 3.25: Szívtől szívig- 4.15: Hírek - 4.25: Charlie an­gyalai SUPER 6.00: Hírmagazin - 6.30: Üzleti bennfentes - 7.00: Hírek - 7.15: Mai témák - 9.00: Super-shop - 10.00: Európai pénzkerék - 14.00: Amerikai pénzkerék - 17.30: Financial Times - 18.00: Mai témák 19.00: Hírek -19.30: Életmódmagazin - 20.00: X-press szórakozás - 20.30: Szociális témák - 21.30: Belső kiadás - 22.00: Hírek - 22.30: Jay Leno-show - 23.30: Talks- how - 24.00: Financial Times - 0.20: Piacgazdaság - 0.30: NBC-hírek - 1.00: Azonos idő­ben -, 1.30: Jay Leno-show - 2.30: Életmódmagazin SAT1 5.30: Németország ma reggel - 7.30: Reggeli a SAT 1 -gyei - 9.15: Szomszédok - 10.15: Jó formában - 10.45: Asszonyok! - 11.45: Németország délben - 12.00: A szerelem útjai - 12.30: Kaliforniai nap alatt -13.30: Fal­con Crest - 14.30: Tarzan - 15.00: Űrszekerek (am. sci-fi sor.) - 16.00: MacGyver (sor.) - 17.00: Kockáztass! -18.00: Min­dent vagy semmit -19.00: Hírek -19.15: Sporthírek -19.30: Sze­rencsekerék - 20.15: Az idegen szeme (am. tévéfilm) - 22.10: Emberek az újságcímek mögött- 23.00: Spiegel TV - 23.35: Az éjszaka másik fele (am. film) - 2.20: Űrszekerek - 3.10: MacGyver - 4.00: Falcon Crest - 5.05: Jó formában EUROSPORT 8.30: Golfmagazin - 9.30: A leg­szebb gólok -11.00: Alpesi sí vi­lágkupa Nevadából -13.00: Mű­korcsolya EB Dortmundból - 16.30: A legszebb gólok -18.00: Símagazin -19.00: Műkorcsolya EB - 20.15: Eurosport-hírek - 20.45: Műkorcsolya EB - 22.00: Alpesi sí VB Sierra Nevadából - 23.00: Snooker - 1.00: Euro­sport-hírek RTL 5.30: RTL-hírek - 5.35: A szu­percsapat - 6.05: Spiderman - 6.35: Power Rangers - 7.00: Reggeli magazin - 7.35: Egymás közt - 8.05: Az UNCLE embere - 9.05: Kojak - 10.00: Gazdag és szép - 10.30: Hétköznapjaink - 11.00: Forró nyeremény 11.30: Családi párbaj - 12.00: Déli ma­gazin - 12.30: A Springfi- eld-sztori -13.15: Kalifornia klán- 14.10: Gyilkosság a hobbija - 15.00: Ilona Christen - 16.00: Hans Meiser -17.00: Jeopardy - 17.30: Egymás közt (sor.) - 18.00: Gazdag és szép - 18.30: Robbanékony - 18.45: Híradó - 19.10: Robbanékony -19.40: Jó idők, rossz idők - 20.15: Szívtől szívig (am. krimisor.) - 22.10: Quincy (am. krimisor.) - 23.10: Gottschalk-show - 24.00: RTL - Éjszakai hírek - 0.30: RTL - Éj­szakai show -1.30: Kojak - 2.20: Gyilkosság a hobbija - 3.10: Ilona Christen - 4.05: Hans Mei­ser - 4.55: Robbanékony MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16.30, 18.30 és 20.30 órakor Dugi-pénz, a Tisza mozi A-ter- mében 18 órakor A kőzápor, 20 órakor Az ügyfél, B-teremben 18.30 órakor Orömváros, a Tal- linnban 18 órakor A rendőraka­démia Moszkvában, 20 órakor Vasisten gyermekei, Jászbe­rényben 18 és 20 órakor Wyatt Earp, Törökszentmiklóson 19 órakor A specialista, Tiszaföld- váron 18 órakor Csók, anyu, Kunszentmártonban 18 órakor A specialista, Jánoshidán 18 órakor Szabadnapos baba, Kar­cagon 19 órakor A specialista, Kisújszálláson 19 órakor Idő­zsaru, Kunhegyesen 19 órakor Szabadnapos baba, Mezőtúron 18 és 20 órakor Farkas

Next

/
Oldalképek
Tartalom