Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-16 / 13. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából / 1995. január 16., hétfő > ggj ' % % ' SSSgS n y- % > -.írf-v H Közbenjártunk Gazdájánál a szőnyeg A „konok kun” igazáért cím alatt adtunk nyílt választ (január 2.) annak a kisújszállási olvasónknak, aki a múlt év utolsó hónapjában fordult hozzánk, s elpanaszolta: a Rózsa György vezette Zsákba­macska-játékban 1994. május 2-án nyert egy szőnyeget, de azt - az ajánlott és tértivevényesen küldött reklamáló leveit válaszra sem méltatva! - a mai napig sem kapta meg. (December 13-át írtunk.) Olvasónknak szerettük volna karácsonyig előkapami a nyere­ményt, azonnal fel is vettük a kapcsolatot azokkal, akik ebben bármit is tehetnek, de sajnos, az idő már tűi rövid volt hozzá. A részletekről, az akadályokról az említett válaszlevelünkben beszá­moltunk, és akkor azt ígértük: ahogyan ennyi idő elteltével Kovács József olvasónk sem hagyta az igazát, mi sem adjuk fel! Minden reményünk megvolt arra, hogy az új év elején megszerezzük a nye­reményét. Aztán január első hetében, számtalan ide-oda telefonál­gatás után, már olyannyira közel álltunk a szőnyeghez, hogy csu­pán érte kellett volna menni.. . Január 10-én a Zsákbamacska-játék témavezetője - közbenjárá­sunkra és cikkünk nyomán - arról értesítette szerkesztőségünket, hogy kezében a szőnyeg, aznap estefelé indul vele Kisújszállásra, olvasónk lakására. Hogy ez így is történt, arról már Kovács József levele, köszönő sorai tanúskodnak: Zsoldos Lajos úr este nyolc órakor kopogtatott be hozzájuk, s átadta az immár kilencedik hó­napja várva várt szőnyeget. (Világos, mintás, nagyon szép.) A csa­lád örömében szerkesztőségünk is osztozik, és a türelmes „konok kun” olvasónkat, aki nem hagyta annyiban, a „megszenvedett” nyereménnyel, az igazán szép szőnyeggel a napokban meg is örö­kítettük. (A szerk.) {Fotó: Korényi) Talán elfáradtak a szervezők? A törökszentmiklósi fiatalok gondjaiból A törökszentmiklósi fiatalok szórakozási lehetőségét érintő gondunkat tárom a nyilvános­ság elé - egy konkrét eset kap­csán, és teszem ezt abban a re­ményben, hogy az illetékesek találnak rá megoldást. Városunkban a magamfajta fiatal számára (21 éves vagyok) az egyetlen szórakozási lehető­ség a Ház elnevezésű alternatív klub, ami - a szabadidő eltöl­tése terén - egy igen szegény, szerény réteget elégít ki. Már többször csalódtunk a szerve­zőkben, de a múlt hónapban történtek annyira felháborítot­tak, hogy úgy érzem, a fiatalok nevében a nyilvánosság előtt kell róla szólni. A Ház programjaként de­cember 27-én estére a tehetsé­ges helyi zenekar, a Móqs Őrs koncertjét hirdették. Baráti kö­römmel el is mentünk, kifizet­tük a 200 forintos belépőt, de körülbelül 11 órakor kezdett játszani a zenekar. Előtte a Tomi Szomorú debreceni for­máció zenélt. Aztán amikor a koncert, a hangulat kezdett a te­tőfokára hágni, a szervezők ne­kiálltak szétszerelni a zenekar berendezését. A dolog egy fo­cimeccshez hasonlítható, ahol a bíró a harmincadik percben lef­újja a mérkőzést, mert neki nem tetszik a fiúk játéka. Szerintem senki nem tudja megmagya­rázni, hogy ez miért történt. Ta­lán a szervezők fáradtak voltak, és minél hamarább álomra akarták hajtani a fejüket?! Az éjszakázást be kellett volna kalkulániuk akkor, amikor ebbe a vállalkozásba kezdtek. Aljas dolognak tartom, hogy a fiataloktól elszedik a belépő árát, és mindazért körülbelül egy órahosszás szórakozást nyújtanak. Ha már a jó hangula­tot nem tudták garantálni, leg­alább a kulturált viselkedésre, az illemre fordítottak volna na­gyobb gondot. Már a bejárati ajtóban elkezdődtek a problé­mák, ahol egy izomkolosszus állt őrségben ... A büfében pedig azok, akik kiszolgálnak, egész este kabát­ban voltak, mert a helyiségeket nem fűtötték. Ha valaki mégis kimelegedett, nem tudta, hova teheti a kabátját, mert a Házban ruhatár sincs! (A közelmúltban két ismerősömnek lopták el a kabátját.) Az egészben az a szomorú, hogy a városban ez az egy szó­rakozási lehetőségünk van. Hova menjenek a fiatalok, akik egy kis társaságra, jó zenére, kikapcsolódásra vágynak? Többedmagammal megfogad­tuk, hogy a Házba semmi esetre sem, mert nem adják meg ne­künk azokat a lehetőségeket, amiket a pénzünkért elvárunk. Az a gyanúm, hogy a történtek után a Móqs Őrs sem sűrűn koncertezik majd ott. Kérem, aki tud, segítsen a gondjainkon. Kulcsár Andrea T örökszentmiklós A gyógyítók elismerése Köszönetét mondok a szolnoki Hetényi Géza Kórház orvosai­nak, személyzetének, akik szorgalmas, önzetlen munká­jukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ott-tartózkodásomkor a műtött szemem szakszerű keze­léssel - kényelmes, nyugodt körülmények között - mielőbb meggyógyulhasson. Külön is köszönetét mondok dr. Nagy Zoltán tanár úrnak, aki a szememet műtötte, mely­nek következményeként a látá­somat megőrizhetem. A szemészeti osztály kollek­tívájának az új esztendőben erőt, jó egészséget, családi éle­tükben pedig sok boldogságot kívánok. Gál István Tiszar off ,Álmomból ébresztettek” Helyükön a vérbeli zsaruk Az év első hetében nem kis meglepetésben, olyan élmény­ben volt részem, ami közvetlen közelről érintett ugyan, de köz­vetett módon lakókörzetünkre, több településre, a társadalomra is kihat. Január 7-én, szombaton a rendőrség este 11 órakor ál­momból ébresztett, s közölték: két órával előtte a tanyámról különböző tárgyakat loptak el. A tetteseket azonban már elfog­ták, és hamarosan visszahozzák a dolgaimat. Alig tudtam fel­fogni, hogy ilyen is létezik. Ez­után helyszíni szemle követke­zett, majd öt perc alatt a jegy­zőkönyv is elkészült. Időköz­ben megérkeztek a szolnoki nyomozók és a tiszasülyi rend­őrök - a tettesekkel, valamint az ellopott holmival. A nyilvánosság előtt is el­mondhatom, létezik polgárba­rát rendőrség, ami az eredmé­nyes bűnüldözés egyik felté­tele. Olyan együttműködést lát­tam a szolnoki, tiszasülyi és jászkiséri rendőrök között, ami példa étékű. Úgy érzem, lakókörzetünk­ben és máshol is ilyen példás együttműködéssel képesek va­gyunk a bűnözést visszaszorí­tani. Nehéz helyzetekben az emberek összefognak, összetar­tanak. Tudomásom szerint Bánlaki Zoltán úr, Jászkisér független polgármestere a helyi rendőrökkel - a kölcsönös lehe­tőségek kihasználásáról - a kö­zelmúltban megbeszélést foly­tatott, és abban állapodtak meg, hogy egymás támogatásával, közösen tesznek a bűnözés megelőzése, visszaszorítása ér­dekében. Véleményem szerint a vér­beli zsaruk még a helyükön vannak, csak jobban meg kell őket becsülni - anyagilag és er­kölcsileg is! Csömör András Jászkisér Különjáratú buszon utazhattak Az Új Néplap nyilvánosságán keresztül szeretnénk köszönetét mondani a Jászkun Volán hely­közi személyszállítási üzletág vezetőjének, Szabó Márton úrnak és két gépkocsivezető kollégájának, akik a múlt hó­napban iskolánk számára segít­séget nyújtottak. Remek szervezéssel lehetővé tették, hogy múlt év december 22-én százhetven szajoli kis­diák kényelmesen és biztonsá­gosan a megyeszékhelyre ­mozilátogatásra - utazhasson. Két különjáratú autóbuszt indí­tottak, ami a karácsonyi csúcs- forgalomban nem lehetett egy­szerű feladat. A Jászkun Volán Rt. minden dolgozójának - a Szajoli Álta­lános Iskola tantestülete és a gyerekek nevében - ezúton kí­vánunk eredményekben gazdag új évet. Kátainé Berki Mária szervező és Wesniczky Antal iskolaigazgató Küldjön egy képet! A régi elemi iskolából . Szolnokon, az egykori Thököly úti elemi iskolában készült ez a felvétel - ma Délibáb Úti Általános Iskola - 1940-ben, ahova a nővérem is járt. Középen a kedves tanítónő, Bajay Józsefné, mellette balról a negyedik Baricza Erzsébet (nővérem), s rajta kívül még a képen látható, akiknek a nevét pontosan említhe­tem: Szabó Otília, Ferenczi Sarolta, a jobb szélen Sághy Annuska. Vörös Lászlóné - Szolnok így „mulatna” néhány vadász?! Közel a városhoz, mégis távol... Az ember leghűségesebb társa évezredek óta a kutya. Kedven­cünk elvesztése, pusztulása nagy bánatot okoz gazdájának. A szomorúság értetlenséggel, felháborodással párosul, ha az állatot valaki vagy valakik szó­rakozásból megölik. Ez történt nálunk karácsony másnapján, a tószegi hobbik területén. A tó- környéki telkeknél - egy korcs szukával együtt - lelőtték a két és fél éves, kiváló izomzatú, ragyogó fekete szőrű német ju­hászkutyánkat. Igaz, lakott te­rületen történt, de megesett már az is, hogy két „úr” a saját la­kóházunk mellett vadászott! Vidékünkön gyakori a jelenség, az ily módon lelőtt kutyákat bi­zony több család siratta már. Községünk közel van a vá­roshoz, de úgy tűnik, mégis na­gyon távol a törvényektől, a ha­tóságtól ... ? Tudomásom sze­rint a törvényesség betartása a vadászokra, vadászatra is vo­natkozik! Tisztában vagyok a vadászat, a vadgazdálkodás je­lentőségével. Tisztelet a vadat, állatot szerető, jó szándékú va­dászoknak és a szakma tekinté­lyét öregbítő, kiváló vadásztár­saságoknak. A vadászat egyik legősibb, az emberrel egyidős mesterség, vigyázni is kell a becsületére. Most azonban va­laki vagy valakik bemocskol­ták. Nyilvánvaló, hogy el kell pusztítani a vadra, emberre ve­szélyes, beteg kóbor állatokat, de a szép, ápolt, egészséges ku­tyát tisztességes vadászember nem lövi le (meggondolatlanul, csak úgy!), hiszen tudnia kell, hogy az valakinek a társa! Boros János - Tószeg _______Expressz - Ajánlva N em állunk rosszabbul Megyénk sem áll rosszabbul, mint a többi. Legalábbis ez derül ki ab­ból a helyzetképből, amelyet egy olvasói levél nyomán elindulva kaptunk. Kapás Györgyné szolnoki ol­vasónk kifogásolja, hogy miért nincs a megyei kórházban érsebészeti osztály. Szerinte más megyékben ez megoldott, nálunk viszont nem kap kellő fi­gyelmet. Mint ahogy szívsebészet is elkelne Szolnokon, mert egyre nő a szívproblémával küszködő betegek száma. Milyen is az ellátás valójában a megyében? Erre a kérdésre dr. Krasznai Gézától, a megyei kórház igazgatóhelyettesétől és dr. Katona Iván érsebész főorvostól kaptam választ. Megtudtam, hogy Magyarországon 1980 óta létezik érsebé­szet. Dr. Katona Iván két évet dolgozott az Ér- és Szívsebészeti Intézetben ahhoz, hogy szakvizsgát tehessen. A megyében 1982-ben a nulláról kezdték az érsebészeti ellátást. Mintegy ön­szorgalomból, hiszen senki sem kötelezte rá sem az orvost, sem a kórházat. Több mint 10 év alatt eljutottak oda, hogy ma már mindennap végeznek helyreállító műtétet, amelynek során fő­ereket cserélnek ki. Évente 5-600 beteget operálnak nyaki verő­érszűkület miatt. A műtétek között szerepel főütőér-, visszér- műtét, baleset miatti éroperációk és baleseti szívsérülések ope­rációja is. Ha a nyugati példákat nézzük, akkor megyénk lakos­ságára vetítve évi 400 helyreállító érműtét lenne az ideális. Most 200-at végeznek. Az érsebészet a sebészeti osztály részlegeként működik, ta­vasztól már három szakorvossal. Magyarországon mindössze Miskolcon és Ajkán létezik külön érsebészeti osztály, és most Győrben alakítják ki. Az összes többi megyében - Szolnokhoz hasonlóan - a sebészeti osztály részlegeként működik az érse­bészet. Mivel nagy bővítésre, beruházásra a közeljövőben nem lesz lehetőség, olyan műszerek beszerzését tervezik, amelyek a jelenlegi műtéti és bentfekvési időt csökkentik, így alkalom nyílik arra, hogy a mostaninál több operációt végezzenek el. Ami a szívsebészetet illeti, az csak orvosegyetemeken, or­szágos intézetekben található. A szívműtétek ugyanis nagy technikai felkészültséget kívánnak. (Műtét közben a szív he­lyett egy szívmotort kapcsolnak be, ez élteti az operált beteget.) Viszont a szívbetegek minden belgyógyászati, kardiológiai, szívműtét előtti és utáni ellátást megkapnak a megyében. Ez az ellátási kínálat viszont nem marad el a többi, hasonló helyzetben lévő (orvosegyetemmel nem rendelkező ) megye- székhelyen tapasztaltaktól. •Koujwu „Te drága Matáv!” Ami alapvető emberi követelmény - lenne Matáv! cím alatt olvastam azt a kis írást (Új Néplap január 9.), amit nem tudok szó nélkül hagyni. Ebben a szerzője, Cs. Á. elmeséli, milyen kellemes meglepetés érte az év első nap­jaiban, az áremelés után, ami­kor a 09-es telefonszámot, a tu­dakozót tárcsázta. - Matáv, boldog új évet kívánok, X. Y.-né vagyok, miben segíthe­tek? - hangzott a vonal másik végén. - Véleményem szerint ehhez a szép emberi gesztushoz igazán nem kellett volna páro­sulni a telefondíjnál, -bekötés­nél tapasztalható óriási áreme­lésnek. Kedves Cs. Á.! Az lenne a normális, a természetes, ha ár­emelés nélkül is mindenhol kul­turáltan, udvariasan beszélné­nek az ügyfelekkel. Egyébként tudjuk, hogy monopolhelyzet­ben van a Matáv, és a január el­sejei nem az utolsó áremelésük volt ebben az évben. Most a sa­ját tapasztalatomat említem: amikor a 09-et hívtam, a vonal végén azt mondta a hölgy, egy kis türelmét kérjük, s vendég­marasztalónak bejátszottak egy szép, dallamos zenét. Már majdnem táncra perdültem, amikor ismét beleszólt, hogy mit óhajtok. Természetesen mindjárt azt kérdeztem: a zenei szolgáltatást, a várakozási időt én fizetem? Igen - hangzott a válasz. - Köszönöm szépen, s már le is tettem a kagylót. Ezek után említem a még érvényben lévő telefonkönyvet, amiben alig talál az ember olyan szá­mot (intézmények, vállalatok esetében), ami még él, valósá­gos. Ha meg akarom tudni az új számot, hívhatom ismét a 09-et. És kinek a zsebét tömöm? A Matávét! A telefonigénylésekkel kap­csolatban: míg 12 ezer forint volt a bekötés ára, a kérvé­nyeknél általában elutasító vá­laszt kaptunk - azzal az indok­kal, hogy nincs vonal. Most bezzeg, miután már 32 ezer fo­rintba kerül a telefonbekötés, más az ábra ... Mindezt csu­pán azért említem, mert a szó­ban forgó kis írásból úgy ér­zem, a szerző túlzásba vitte a lelkendezést - mégha a drága szócskából az áremelésük is ki­cseng. Lássuk már az érem másik oldalát is. A kulturált emberi hangot alapvető követelmény­nek tartom, nem pedig plusz­szolgáltatásnak. És elnézést ké­rek, ha valakit megbántottam volna. Veres József Szolnok Köszönet a képért Nem is tudja id. Sándor János MÁV-nyugdíjas, hány született szolnokinak szerzett örömet azzal a régi képpel, amit a szer­kesztőségbe küldött, és január 12-én megjelent a lapban. Jóma­gam ismét láthattam szinte az egész nagycsalád férfi tagjait - anyai nagyapámtól kezdve a nagybácsikig, sógorokig. Sajnos, a kép készülésének időpontja majdnem egybeesik a születési évemmel, így az egykori MÁV-műhely gárdájáról csak kegye­lettel emlékezhetünk. Bárcsak sok emlék előkerülne még a szolnokiak fiókjaiból! Bizonyíthatná, hogy volt ennek a városnak szakképzett, tehet­séges munkásgárdája ... S. J. - Szolnok Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom