Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-23 / 302. szám

4. oldal 1994. december 23., péntek Körkép - Ügyeletek A „szeretet postaállomása” Karácsonyi gyermekposta Nagykarácsonyban Nagykarácsony! ünnepi bélyegzők Régi szokás, hogy karácsony közeledtével a gyermekek meg­írják kívánságaikat a Jézuská­nak, s a levelet kirakják este az ablakba, ahol reggel hűlt helyét lelik. Mert elvitte az angyalka. Ez a levélírási gyakorlat egy­részt jó magaviseletre készteti a nebulókat, hiszen a Kisjézus csak annak teljesíti kérését, aki szófogadó, másrészt tájékoz­tatja a szülőt csemetéjük óhajá­ról. Ausztriában, Steyr városka tőszomszédságában van egy kis templom, körülötte néhány házzal. Ennek a templomnak a főoltárán a jászolban fekvő Kis­jézus (németül Christkindl) lát­ható, s erről a Kisdednek szen­telt templomról nevezték el az apró települést. Hogy ki volt az első, aki a Jézuskának címzett levelet nem az ablakba he­lyezte, hanem egyenesen be­dobta a postaládába, nem tud­juk. Tény, hogy a Christkindl- nek címzett levél pontosan megérkezett Christkindlbe, ahol azután a jólelkű postás szépen válaszolt a feladónak, mérhetetlen örömet szerezve ezzel a gyermeknek. A Kisjé- zussal való levelezésnek hama­rosan híre ment. Sokasodtak a levelek már nem csupán Auszt­riából, hanem Európa minden szegletéből. A derék postások már nem győzték. Ezért az osztrák posta külön karácsonyi postahivatalt állított föl a Christkindl-templom mellett, amely hivatalosan 1950 óta minden december 15-én nyílik. Az első évben 42 ezer levél ér­kezett, 1968-ban a levélforga­lom Christkindlben megközelí­tette a 2 milliót. S ez a szám azóta is folyamatosan növek­szik. Magyarországon Kisjézus nevű település ugyan nincs, de van Fejér megyében egy Nagy- karácsony nevű falu. Es a Ma­gyar Rosta kitűnő érzékkel fel­ismerte a község nevében rejlő ragyogó lehetőséget arra, hogy Sok-sok tízezer magyar gyer­mek is maradandó karácsonyi élményben részesüljön, amikor Szabó András olyan családban nőtt fel, ahol a hit természetes dolog volt, testvére is lelkész. A debreceni református kollé­giumban érlelődött meg benne, hogy vállalja a lelkészi szolgá­latot, ami abban az időben na­gyon kilátástalan volt. A har­madik év elvégzése után püs­pöki rendelkezésre a sályi gyü­lekezethez került exmisszius- ként. Feleségével 1979-ben há­zasodtak össze. A lelkészi vizsgák után na­gyon nehéz éveket éltek át, hi­szen rendbe kellett hozniuk a templomot, a lelkészlakást. Eh­hez a gyülekezetüktől is sok segítséget kaptak. Ennyi év után most látták, hogy szolgála­Nagykarácsonyban felállította a „szeretet postaállomását”. A falu neve ebben a formá­jában nem régi. A valamikori Karácsonyszállás, Kiskará­csonyszállás és Nagykará­csonyszállás nevű részek, va­lamint Alap lakatlan területré­széből alakították 1952-ben, azóta van Nagykarácsony. A három tanyaszerű település eredeti elnevezése a szájha­gyomány szerint onnan ered, hogy az évszázdokon át a nyu­gati országok vásáraira hajtott gulyákkal, nyájakkal nagyjából karácsony előtt kellett a várható jégzajlás miatt átkelniük a haj­csároknak a folyamon, mégpe­dig hagyományos útvonalon járva, Dunaföldvámál. Azután, az árteret elhagyva, a mai Nagykarácsony területén vertek tanyát, kaptak szállást, amíg az utak járhatóvá nem váltak. A Magyar Posta tehát felfe­dezte a falu nevében rejlő lehe­tőséget, és tanulmányozni kezdte az ausztriai és finnor­szági hasonló karácsonyi pos­tahivatal működését, majd az ötletet továbbfejlesztette. Amíg ugyanis a két másik országban kimondottan december 25-ére, vagyis Krisztus születésének ünnepére, karácsonyra össz­tuknak volt eredménye, most kezdett beérni a gyümölcs. A gyülekezetben a hittanok­tatáson már a gyerekek 90 szá­zaléka részt vett, s őt is barát­juknak tekintetették, hiszen so­kat játszott velük.- Minden olyan szép volt, rendben volt, amikor a karcagi gyülekezet meghívása eljutott hozzánk - emlékezik. - Embe­rileg nézve maradnunk kellett volna, de sok tusakodás és imádság után úgy éreztük, hogy az Úr új őrhelyre akar állítani bennünket. Szabó Andrásné Somodi Edit szülei nem voltak temp­lomba járók, így a gyülekezeti életet sem ismerte. Általános­pontosítottak, addig a Magyar Posta már az adventben, a Kis­jézus születését váró keresztény előkészületi időben is lehetősé­get ad mindenkinek a lelki fel­készülés részeként egy sajátos örömszerzésre, figyelmességre. Mindenekelőtt külön kará­csonyi bélyegsort bocsátott ki, 12 és 35 forintos címletekben, másfél millió példányban, va­lamint további másfél milliót a 12 forintos címletből. Az ün­nepi bélyeg Molnár C. Pál Bet­lehemi éjszaka és Menekülés Egyiptomba című festményei alapján készült. Ezenkívül al­kalmi bélyegzőket terveztetett Svindt Ferenc grafikusművész­szel (ő készítette a bélyegek ke­retrajzát is), négy változatban: Angyali üdvözlet, Betlehemi éjszaka, Háromkirályok hódo­lata és Menekülés Egyiptomba. Az alkalmi bélyegzőket Nagy- karácsony postahivatala ütötte rá kézzel a lapra, levélre, attól függően, hogy a négy közül ad­vent melyik hetében került oda - kérésre - karácsonyi üdvöz­let. Tavaly 50 ezer karácsonyi jókívánságra került bélyegző Nagykarácsonyban. Vajon 1994-ben mekkora lesz a forga­lom? Dr. Csonkaréti Károly ban reál érdeklődésű volt, így egy debreceni gyógyszertárban dolgozott asszisztensként. Egy napon azonban, mint mondta, a húsvéti evangélium valósága átjárta a lelkét. Az első ige, amit hallott, radikális volt: Jöjj, és kövess engem! 1976-ban je­lentkezett a teológiára, s együtt kezdték a lelkészi éveket Sá- lyon férjével. 1986-ban a szom­szédos tibolddaróci gyülekezet megválasztotta lelkipásztorá­nak. Négy éve lehetőséget ka­pott a börtönmisszióra. Mező­kövesden, az előzetesen letar­tóztatottak között végezte ezt a szolgálatot. Először csoporton­kénti istentiszteletet tartott, majd később a személyes, egyéni lelkigondozásra volt módja. Az évek folyamán sok tragi­kus emberi sors rajzolódott ki előtte, s több esetben sikerült beszélgetéseivel az öngyilkos- sági szándékától is eltérítenie a letartóztatottat. Miután nagyon szereti e ter­mészetet, így ottani hittanos gyerekeit sokszor ültette ko­csiba, s a szabadban tartotta meg az órákat. A konfirmandu­sokkal díszítették a templomot, énekeltek, játszottak. Karcagon az óvodai és álta­lános iskolai hittanoktatás a feladata. Itt látta meg, hogy, mi­lyen jelentősége van már óvo­dáskorban a hitoktatásnak. Két gyermekük, Dávid és Tekla most ismerkedik a karcagi kör­nyezettel, az új iskolával. A há­zaspár keresi itt, az Alföldön is azokat a lehetőségeket, ame­lyek előző gyülekezetüknél is megvoltak, ám alkalmazkod­nak a városhoz, az itteni szoká­sokhoz.-de­0RV0SI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat me­gyei intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 1994. de­cember 24-én, szombaton 07 órától december 27-én, ked­den 07 óráig tart. Szolnokon a Hetényi Géza Kórházban (Tószegi út 21., tel.: 421-521) szombat, vasárnap és ünnepnapokon az alábbi szak- rendelések fogadnak betegeket: baleseti általános sebészet a sür­gősségi osztályon; szülészet-nő­gyógyászat a nőgyógyászati am­bulancián; belgyógyászat: - sür­gős esetekben - a kórház sürgős­ségi osztályán. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9. (a volt laborató­rium helyén), T: 373-373. Ellá­tási területe: Szolnok, Tószeg, Tvárkony, Tvárkony-Szőlő, Tjenő, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: MóraF.u.9., tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombat, vasárnap és ünnepnap 8-tól 17 óráig, 17 órá­tól másnap reggel 8-ig a kórház szájsebészeti osztályán (Tószegi u. 21.) fogadják a betegeket, sürgős esetben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi ren­delője, Lenin u. 1. (szombaton 7.30 órától első munkanap reg­gel 7.30-ig). Zagyvarékas, Szászberek: pénteken 18 órától első munkanap 08 óráig. Körzeti ügyelet: dr. Katona G., Szászbe­rek, Korvin O. u. 81., tel.: 366-214. Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszavárkony-szőlő, Ti- szajenő, Vezseny: szombaton 07 órától első munkanap 08 óráig. Telefon: 60/303-462. Körzeti ügyelet: dr. Gyuricza S., Tószeg, Munkácsy u. 2/a. Tisza- földvár: központi ügyelet: Kos­suth u. 139. (szombaton 07 órá­tól első munkanap 07 óráig). Be- senyszög: dr. Elbakour Afif, Be- senyszög, Damjanich u. 4. (pén­teken 16 órától első munkanap 8 óráig). Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly, Hunyadfalva, Csata­szög: dr. Karácson J., Nagykörű, Rákóczi u. 4.' (szombaton 8 órá­tól első munkanap 08 óráig). Új­szász: dec. 24-25-én: dr. Ördög L., Damjanich u. 14.; 26-án: dr. Nemes J., Erkel F. u. 44. (szom­bat reggel 7 órától első munka­nap 08 óráig.) Jászberény: szombaton a fo­gászati szakrendelés 7-től 12 óráig az Erzsébet Kórház-Ren­delőintézetben (Szelei u. 2.). Hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 312-226., szombaton 8 órától első munka­nap reggel 8 óráig. Ellátási te­rülete: Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákó- halma, Jásztelek, Pusztamonos­tor felnőtt- és gyermeklakos­sága. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton: 9-től 12-ig, valamint 15-18 óráig, vasárnap és ünnep­napokon: 9-től 12 óráig és 16-18 óráig. Jászberényi terület: (szom­baton 7 órától első munkanap 07 óráig.) Jánoshida: központi ügyelet: Fő u. 49. Ellátási terü­lete: Jánoshida, Alattyán, Jászal- sószentgyörgy. Jászboldog- háza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügye­let: Szabadság u. 21. Jászszent- andrás: (szombat 07 órától első munkanap 08 óráig.) Körzeti ügyelet: Haladás u. 10. Jász- árokszállás: (szombaton 07 órá­tól első munkanap 07-ig): Kör­zeti ügyelet: dec. 24-25-én: Szé­chenyi u. 19.; dec. 26-án: Kisfa­ludy u. 11. Ellátási területe: Já- szárokszállás, Jászágó. Jászla- dány: központi ügyelet: Petőfi u. 1., (szombaton 08 órától első munkanap 09 óráig.) Jászkisér: körzeti ügyelet: december 24-25-én: Virág u. 5.; december 26-án: Wittenberger u. 17. (szombaton 07 órától első mun­kanap 07 óráig.) Jászapáti: kör­zeti ügyelet: (péntek este 19 órá­tól első munkanap 07 óráig): de­cember 24-25-én: József A. u. 1.; dec. 26-án: István király u. 5. Ellátási területe: Jászapáti, Jász- ivány. Karcagon a szakrendelések ügyeleti szolgálatot nem teljesí­tenek! A Háziorvosi Intézet or­vosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., tel.: 311-233. Ellátási terü­lete: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi kör­zeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kis­újszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunmadaras: körzeti ügye­let: (szombaton reggel 7 órától első munkanap 07 óráig): dec.24-25-én: Sarló u. 8.; dec. 26-án: Kunhegyesi u. 41. Mezőtúron szombaton mű­ködő szakrendelések: fogászat: 8-tól 10 óráig (Kossuth u. 7-11.), vasárnap egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Köz­ponti körzeti ügyelet: „Pigall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellátó Betéti Társa­ság: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós: köz­ponti körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. I. 19. Ellátási terü­lete: Törökszentmiklós, Tisza- püspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. (pénteken 18 órától első munka­nap 07 óráig.) Ellátási területe: Fegyvernek, Tiszabő, Örmé­nyes, Kuncsorba. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Lengyel Gy., Kengyel, Kos­suth u. 141. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a„ tel.: 259. Ellátási terü­lete: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Ti- szaug, Tiszakürt, _ Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: központi kör­zeti ügyelet: Nefelejcs u. 2-4., tel.: 59/352-422. (szombaton 08 órától első munkanap 08 óráig.) Ellátási területe: Tiszafüred, -Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Ti- szaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Ti- szaderzs, Tiszaszentimre. Kunhegyes: központi kör­zeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási terü­lete: Kunhegyes, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora, Pusztataskony, Újszentgyörgy, Tiszagyenda, Tiszaroff. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Jászberényi kerület: Jászbe­rény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Fenyvesi M., Jászberény, Lehel vezér tér 16.; dr. Buczkó B., Jászjákóhalma, Fő u. 69. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Hoblyák J., Jászszentandrás, Akácfa u. 12.; dr. Galambos S„ Jászapáti, Hu­nyadi u. Jászárokszállás, Já­szágó, Jászdózsa: dr. Urbán I., Jászdózsa, Dózsa Gy. u. 85. Jászkisér, Jászladány: dr. Szűcs A., Jászkisér, Bokányi D. u. 2. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószent- györgy: dr. Maczkó S., Jászalsó- szentgyörgy, Fő u. 51. Export-állami ügyelet: dr. Hoblyák J„ Jászszentandrás, Akácfa u. 12. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tisza­szentimre, Tomajmonostora: dr. Lőrincz J., Tiszaszentimre, Fő u. 13/a., tel.: 59/356-202. II. kör­zet: Abádszalók, Tiszaderzs, Ti­szabura, Tiszaroff, Tiszagyenda: dr. Vörös J„ Abádszalók, Darvin u. 3. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr. Horváth L., Kun­hegyes, Zádor u. 2. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tisza- igar, Nagyiván: dr. Tóth I., Kunmadaras, Kunhegyesi u. 4L, tel.: 59/327-383. Állami export-ügyelet a IV. kerületben: dr. Lőrincz J., Ti­szaszentimre, Fő u. 13/a., tel.: 59/356-202. Karcag: nagyüzemben: dr. Magyar Gy., Hajnal u. 22.; a vá­rosban: dr. Fűzfői B., Eötvös L. u. 3., tel.: 59/311-817. * Magángyakorlat - Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Hunyadfalva, Kőtelek, Tisza­süly: dr. Böhmer L., Tiszasüly, Béke u. 1/2. Kengyel, Tiszate­nyő, Martfű, Rákócziújfalu, Rá­kóczifalva: dr. Vissi Ferenc, Szolnok, Vörösmező u. 223., te­lefon: 56/423-092. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Tatár Gábor, Fegyvernek, Dózsa György u. 55/a. Zagyva­rékas, Újszász, Szászberek: dr. Cseh G., Újszász, Erkel Ferenc u. 38., telefon: 56/366-354. Szolnok város: Szolnok, Sza­jol: dr. Bárdos Gy., Szolnok, Csíki G. u. 2., tel.: 60/301-821. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- jenő, Vezseny: dr. Csizmás I.,. Tószeg, Rákóczi u. 7., tel.: 56/421-289. Törökszentmiklós: dr. Kö­rösi G., Törökszentmiklós, Ka­zinczy u. 6. Hatósági és export szállítási ügyelet: Törökszentmiklós, Ti- szapüspöki, Fegyvernek, Ti­szabő, Kuncsorba, Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziúj­falu, Újszász, Szolnok, Szajol, Besenyszög, Nagykörű, Kőte­lek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tó­szeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny, Rákóczifalva: dr. Böhmer L., Szolnok, Ibolya u. 27., tel.: 56/378-130. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföld- vár: dr. Tátrai J., Tiszaföldvár, Ó Nagy B. u. 33/a., tel.: 258. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Nagy L„ Csépa, Béke u. 54/a. III. körzet: Kun­szentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Ternyi V., Kunszentmárton, Alsóköröspart 4., tel.: 461-106. Kisújszállás: dr. Tölgyvári B., Kisújszállás, Nyár u. 45. Mezőtúr, Kétpó: dr. Begazy Zs„ József Á. u. 9. Exportügyelet: dr. Begazy Zs., Mezőtúr, József A. u. 9. Túrkeve: dr. Pilikta R., Szé­chenyi u. 12. GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon december 24-25-én az Izisz magángyógy­szertár (Jubileum tér 5.) tart ügyeletet december 26-án reggel 8-ig. December 23-án, illetve december 26-január 4. között zárva tartanak. Szombaton a szandaszőlősi Szent Orbán pa­tika 8-tól 12-ig, az Agora (Ság- vári krt. 23. fsz. 1.) 8-tól 12-ig, a 15/50 gyógyszertár (Széche­nyi krt.) 8-tól 12 óráig tart nyitva. A Fehérkereszt (Baross u.) és a Korona patika (Dózsa Gy. u. 26-28.) december '24-éíí,' szombaton zárva lesz! Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1. szám alatti, Ti- szaföldváron a belterületi, Ti­szafüreden a Baross u. 26. szám alatti, Törökszentmióson a Kossuth u. 83. szám alatti, Túr- kevén a Kenyérmező u. 18. sz. alatti, Mezőtúron az Újváros VII. úti gyógyszertár tart ügyele­tet szombaton, vasárnap és hét­főn. Állandó ügyelet éj­jel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Posta­köz u. 1., Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Higiénia gyógy­szertár, Lenin u. 3., Szolnok, Ba­ross u. 5. szám alatt. AUTÓMENTÉS A Magyar Autóklub Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete hétköznap, valamint ünnep- és vasárnap éjjel-nappal segélyszolgálatot tart. Nappal 7-tól 19 óráig városi indítószol­gálat is van. A segélyszolgálat éjjel-nappal hívható a 088 se­gélykérő telefonon. Hétköznap reggel 7-19 óráig a debreceni diszpécserközponton keresztül, 19-07-ig éjjel a budapesti disz­pécserközponton keresztül, il­letve ünnep- és vasárnap éj­jel-nappal a budapesti diszpé­cserközponton keresztül. A 088 segélykérő telefon mellett min­dennap hívható 7-19 óráig az 56/420-801 telefonon is. Az ügyelet helye mindennap 7-19 óráig Szolnok, Thököly u. 48-56. Műszaki állomás 19-07 óráig csak a 088 telefonon ér­hető el. Hétfőtől péntekig a ti­szafüredi műszaki állomás is hívható 7-15,30-ig az 59/352-355-ös telefonszámon. Az Autóklub autómentést és szállítást is biztosít éj­jel-nappal: Szolnokon: Gab­riel Taxi, telefon: 344-111. Kunhegyesen: Faragó Imre, te­lefon: 59/326-442 ' és 06-60-386-583 rádiótelefonon. Jászberény: Szabó László, tele­fon: 57/311-179. A Szathmáry-Car Kft. üz­lete keleti autóalkatrészeket áru­sít, ahol éjszakai és- hét végi ügyeletet is tartanak. T.: 56/420-360. A Bükk mellől Karcagra Beszélgetés a református lelkész házaspárral Egy hónapja költözött Karcagra Szabó András és felesége, Somodi Edit református lelkipásztor, miután a karcagi gyüle­kezet meghívta őket. Tizenöt évi szolgálat után hagyták ott a sályi és a tibolddaróci gyülekezetét. Nyáron, amikor Karcagon jártak hittanos gyerekeikkel, még nem gondolták, hogy néhány hónap múlva idekerülnek. Itt Nagy Kálmán esperes és a re­formátus gyülekezet is nagy szeretettel fogadta őket. Velük be­szélgettünk a lelkészi munkáról. Nagy tervekkel érkeztek Karcagra

Next

/
Oldalképek
Tartalom