Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-28 / 280. szám

6 Q @ Négy keréken Q Q 1994. november 28., hétfő Piaggio Porter Motorizált puttony Amióta üldözött vad lett a népszerű Barkasokból, hiány­zik az olcsó szállító jármű a legkisebb kategóriában. Egy Ford Transit vagy egy VW Transporter sokaknak már túlzás, ha nincs szükségük akkora szállítókapacitásra és főleg többletköltségre. Szá­mukra lehet érdekes a Piaggio Porter, ami valójában egy kisautó, de raktere óriási, ára pedig elfogadható. A Porter az egyszerű hasz­nosság jegyében született. A műszerfal bal oldalán látható a kerek sebességjelző, amely mel­lett még két műszer, a vízhő- fok-visszajelző, valamint az üzemanyagtankban lévő benzin állását mutató berendezés ka­pott helyet. Az olajnyomás, a töltés, a távfény és az irányjelző kontrollámpát kapott. A kor­mányoszlop bal oldalából „nő ki” a világítás és az irányjelző kombinált kapcsolója, a jobb oldali kar az ablaktörlő vezérlé­sét szolgálja. Meglepő módon a hátsó szélvédő fűthető, ablak­törlő és mosóberendezéssel fel­szerelt. A fűtés és szellőzés egyaránt hatékony, a belső tér hamar bemelegíthető. A szolid komfort menet köz­ben feledteti, hogy a kis Piaggio áruszállító jól gyorsul, álló helyzetből száz kilométer/óra tempóra 18 másodperc alatt. A hagyományos, 1 literes, három- hengeres, hengerenként kétsze- lepes, egy vezértengelyes motor 45 lóerős. A legnagyobb sebes­ség, valamivel 115 kilométer/ óra felett van, ahogy az ebben a kategóriában szokásos, és tulaj­donképpen ez biztonsági és komfortszempontból éppen elég. A Porter persze elsősorban nem hosszú távú szállításra való, sokkal inkább városi for­galomra termett. Megdöbben­tően kis területen, hat és fél mé­ter átmérőjű körben megfordul, ha parkolni kell, egy kis Polski helyére beáll, és ha forgalmi dugóban valahol marad annyi rés, ahol bőven elfér egy mo­torkerékpár, ott a Porter is el­surran. Vegyes használat mel­lett átlagfogyasztása nyolc és kilenc liter közé tehető 100 ki­lométerenként. Áruszállítóról van szó, ezért a fenti dolgok tu­lajdonképpen csak a számba veendő tényezők egyik felét, az emberit teszik ki, hiszen egy Porter vezetőfülkéje munka­hely. A másik oldalhoz a raktér és annak kihasználhatósága tar­tozik, s a Porter ebből a szem­pontból szinte hibátlan. Az ülé­sek mögött a fékezésre esetleg előrecsúszó tárgyaktól rács védi a vezetőt és utasát. A raktér hossza 174 centiméter, széles­sége 127 centiméter, magassága 165 centiméter. A két kerékjá­rati dob valamicskét elvesz a helyből, de nem zavarja a rako­dást, és nem nehezíti a szállí­tandó tárgyak elhelyezését. Ha pakolni kell, tulajdonképpen mindegy, melyik irányból érke­zünk az üzlethez, mert a Porter mindkét oldalán és hátul egy­aránt széles ajtók nyílnak. A hátsó ajtó emelését gáztöltésű teleszkópok segítik, lehúzáskor így nem kell birkózni. A raktér padlóját, amely nincs igazán mélyen, de a rakodáshoz ideá­lis, könnyen tisztítható mű­anyag bontás védi. Mindezek igazak a körbe üveges személyszállító és az ab­lak nélküli áruszállító változatra egyaránt. Van egy ügyes kis pick up verzió is: a kisautó 710 kilo­gramm hasznos terhet cipelhet hátul. Az oldalfalak természete­sen lehajthatok, a plató sík, s nincs az útban a kerékdob. Az oldalt írta és szerkesztette: Laczi Zoltán Befejeződött a Toyota-megamaraton , Műszaki hiba nélkül tette mega 100 ezer kilométert az a két Toyota, amely szepfember 26-án indulva 38 napon át - napi 24 órában - rótta a köröket a Rába Ringen - jelentették be az ak­ció befejezését követő sajtótájékoztatón. A megbízhatósági próba a német autóklub, az ADAC, valamint a német műszaki felügyelet, a TÜV megbízhatósági minősítését volt hivatott meg­erősíteni. A tartóssági teszt alátámasztotta a külföldi intézetek kedvező véleményét. A sajtótájékoztatón elhang­zott, hogy a teszt során nem a sebességi rekord megdöntése volt a cél, a legfontosabb köve­telmény a biztonság volt. Az egymást 2 óránként váltó sofő­rök - Ranga László és ifj. Tóth János autóversenyzők, valamint márkakereskedők (köztük a jászberényi és karcagi kereske­dések képviselői) - a Corollával így-is 138 km/óra, a Carinával pedig 140 km/óra átlagsebessé­get értek el. A 0 kilométeres ko­csik kötelezően előírt karbantar­tását a tesztet megszakítva Győrben végezték el. Mint elhangzott: az embert, gépet próbáló teszt során a sofő­rök állóképességét is igénybe vette a vezetés, ennél a sebes­ségnél a kanyarokban ugyanis már 2 g nehézségi erővel kellett számolni. A gépkocsik megter­helése is átlag feletti volt, hi­szen a 38 nap alatt akkora igénybevételnek voltak kitéve, amely normál esetben 7-8 év alatt következik be. A Rába Ring teherautókra tervezett ta­laja a különösen a gumikat vette igénybe, szinte smirgliként csi­szolta a kereket. A Carina gumi­jait 9-szer, a Corolláét pedig 10-szer kellett cserélni a teszt ideje alatt. A 100 ezer kilométe­res megbízhatósági próbát vé­gül is két nappal a tervezett ha­táridő előtt, november 2-án si­került teljesíteni. EVI-dens autókémia Fagy előtt a fagyállót Az ősz végén, a tél közeledtével jobb, ha egy kicsit „vegyész- kedni” kezdünk az autó körül. A legtöbb autós úgy gondolja: vele például az sohasem történhet meg, hogy szétfagyjon a hűtő, netán a motorblokk. Aztán - a javítók tudnak erről mesélni - mégiscsak bekövetkezik a baj. Miként lehet megelőzni? Bor­zasztó egyszerűen elkerülhetünk esetleg néhány százezres ki­adást, ha először is ellenőrizzük a fagyállóságot, merthogy a hűtőfolyadékból a sok utántöltögetés után - víz lesz. A megoldás pedig hasonlatos az olaj használathoz: bizony a fagybíró hűtőfo­lyadékot is idővel már csak cserélni lehet. A szakemberek refraktormé- temek nevezik azt a kis készülé­ket, ami a legtöbb magára vala­mit adó benzinkútnál van. Ame­lyik még többet ad magára, ott meg is kérdezik, hogy mérjék-e meg a hűtőfolyadékot. Ha a lát­lelet pozitív, vagyis a hűtőfolya­dék dermedéspontja alacsony, mi magunk is segíthetünk a ba­jon, ha van fagyálló folyadékunk és desztillált vizünk. Első tanács: Biztos, ami biz­tos, óvakodjunk az ismeretlen márkájú és származású megol­dásoktól. Az biztosan nem árt, ha úgynevezett tépőzáras flaskát mi magunk bontunk fel, nem „kimért” anyaggal pancsolunk. A szép nevű Első Vegyi Indust- ria Rt. Magyarország legna­gyobb és talán legrégibb hűtőfo­lyadék-gyártója - mi tőlük kér­tünk szaktanácsot. Tudnunk kell a hűtőfolyadékról, hogy az ala­pul szolgáló anyag bizony mér­gező. Bőrre jutva elég azonban bő vízzel lemosni, az igazi ve­szedelem akkor van, ha a szer­vezetbe kerül. Hihetetlen, de a közelmúltban is volt rá példa, hogy bor helyett megitták az egyébként két vegyértékű alko­holnak is hívható, édeskés anya­got. Ez a monoetilénglikol egyébként a háziállatokra is ve­szélyes. Van azonban egy másik lehe­tőség: az ÉVI az amerikai Arco Chemical céggel közösen ruk­kolt ki egy monopropilén-gli- kolból készített „Szuperzöld” nevű fagyálló hűtőfolyadék kon- centrátummal. Az ebből készí­tett „hűtővíz” gyakorlatilag nem mérgező. De vissza a még megszokott anyagú hűtőfolyadékhoz - ebből készül például a ÉVI Eszkimó 2001 hűtőfolyadékja. A mérgező tulajdonság kivédhető, ha körül­tekintően kezeljük, tároljuk az anyagot, amit egyébként már az európait jelentő ISO 9001 minő­ségbiztosító rendszer használa­tával állítanak elő, nem véletle­nül ez a cég legnagyobb szállí­tója például a MÁV-nak, a Vo­lán vállalatoknak. Akadnak jó tulajdonságai is azért ennek a vegyi anyagnak, így például az Eszkimó nem tar­talmaz ugyancsak veszedelmes nitriteket, foszfátokat, így a csere alkalmával nem igényel különösebb „utókezelést”, hi­szen a természetben elbomlik. Vannak aztán a hűtőfolyadéknak kimondottan kellemes tulajdon­ságai is, mert úgynevezett inhibi­torokat, vagyis adalékokat tar­talmaz, amelynek igyekeznek megakadályozni például a hűtő- rendszer korrózióját, a vízkő - és a miatta bekövetkező dugulás - kialakulását. Ha a csere előtt mi magunk mossuk át a hűtőrendszert - fel­tehetőleg maró hatású vízkőtele- nítő anyaggal -, ne feletkezzünk el a szapora öblítésről, mert a savas pH nem barátja a jó hűtő- folyadéknak. Á dobozon megadott vegyí- tési arány elegendő, nem kell még fokozni. így például az Eszkimó 2001 két literjéhez adott három liter desztillált víz megfelelő biztosíték -22 fokig. Az Eszkimó egyébként az „autósbarát” árkategóriában igyekszik maradni az ÉVI saját országos terítőhálózatában. Az újdonság, a „Szuperzöld” érthe­tően még drágább, de legfonto­sabb tulajdonsága miatt remél­hető elterjedése. Jó lenne, ha a téli felkészítési tanácsokat nem azzal kellene kezdeni, hogy ismét ölt a fagy­álló ... Próbaút: Peugeot 106 1.0 Kid Kezes oroszlánkölyök A francia PSA csoport (Peugeot-Citroen) jelenlegi legkisebb autói a Citroen AX és a Peugeot 106. Míg a Cit­roen már ’86 őszén kirukkolt kisautójával, addig a Peugeot ’91 augusztusáig várt a „kis­oroszlán” bemutatásával. A konszern „túlsúlyos” tagja, a Peugeot valószínűleg azért nem erőltette a belevaló kis­autó piacra dobását, mert ott volt kéznél az európai kassza­siker, a valamivel nagyobb 205-ös. Ahogy azonban a 205-ös öregedett és megjelent a rivális, a középkategóriájú 306-os, a kisautók terén ismét ásszal kellett ütnie az oroszlánemblémás autó­gyárnak, s a 106-os ennek is bizonyult. A Peugeot szolnoki márkakereskedése révén la­punknak lehetősége adódott, hogy megismerkedjen ezzel a „belevaló” oroszlánkölyökkel. Próbaautónk a legegyszerűbb Kid változat volt, egyliteres motorral, öt ajtóval. A valamivel több mint három és fél méter hosszú autó kicsit „tömzsi”, vonalvezetését te­kintve erősen hasonlít a na­gyobb testvérhez, a 306-oshoz. Masszív, mégis nőiesen bájos a karosszériaforma, ebben felte­hetően az játszhat szerepet, hogy Peugeot-ék ezzel a kocsi­val sok nő szívét tervezték meghódítani. Az ajtók tágra nyílnak, a beszállás az ötajtós változatban nem korlátozott, a kilátás szintén jó. Az első ülé­sek jól megformáltak, a fejma­gasság azonban kissé szűkös. A teljes értékű fejtámlával ellátott hátsó ülések a Peugeot- hagyományoknak megfelelően párnázottak, a lábtér viszont csekély - igaz, apró autóról van szó. A csomagtartó 215 literes, a felesben osztott hátsó ülések lehajtásával 528 literre bővít­hető. A Kid változat jellegzetes­sége a fiatalos, farmerhatású kárpitozás, ami ugyan mutatós, de valószínűleg nehezen tisztít­ható. A műszerfal egyszerű, de világos. Középen a sebesség- mérő, két oldalán pedig a hűtő- rendszerről és az olajnyomásról árulkodó fényjelzés. Ä legfon­tosabb információkról tehát nagyszerűen tájékozódhatunk a kis Peugeot-ban. A további el­lenőrző lámpák a műszerfal alsó régiójában sorban helyezked­nek el. A kormány jó fogású, elhelyezése a pedálokhoz ha­sonlóan tökéletes. Kesztyűtartó sajnos nincs, csak rakodópolc, kozmetikai tükör azonban mindkét napellenzőben helyet kapott. A középkonzol más, il­letve a fűtés-szellőzés kapcsolói könnyen elérhetőek, funkcioná­lis szempontból sem kifogásol­hatók. A kis oroszlán lelke az elöl keresztbe beépített 954 köbcen­tis - természetesen katalizátoros - motor. Az 50 LE teljesítmé­nyű erőforrás elegendő nyoma- tékot nyújt minden fordulat­számon. Hátránya, hogy amo­lyan oroszlánosán „bőg”, főként magas fordulaton. A kis négy- hengeres fogyasztása azonban feledteti a rendkívül jó hangszi­getelés ellenére is hallható „mormogást”, hisz a 106-ossal nehéz elérni, hogy 6 liternél több ólommentest „gurítson le”. A 106-os 3,5 méteres hosz- szából a tervezők kihozták, amit csak lehet, és ez nem csak a belső térre érvényes. A legki­sebb motorral is élénken megy az autó, nagyon jól vezethető, a parkolás pedig igazán nem ör- döngős játék. Kisautó létére, nagyobb autókat meghazudtoló a rugózási konfortja - ez is egy az igazi Peugeot-hagyomá- nyokból. Éles kanyarban, for­szírozott tempóval is nehéz kel­lemetlen helyzetbe hozni az oroszlánkölyköt. Egyenesfu­tása, kanyarstabilitása jó, ki­számíthatóan viselkedik min­den szituációban. A fékek haté­konyak, a kormányzás precíz. Ennyit dióhéjban a Peugeot 106-ossal szerzett néhány napos tapasztalatainkról. Az egymillió forintot valamivel meghaladó árú, egyszerű, de praktikus fel- szereltségű autót elsősorban azoknak ajánljuk, akik értékelni tudják a francia autók ülés- és rugózási kényelmét, ugyanak­kor a takarékosságról sem akar­nak lemondani. Ideális városi autó kiváló rugózással: Peugeot 106 Aleko kontra A meglehetősen tarka képet mutató hazai autópark kialakulása nagymértékben az au­tók árkülönbségeinek is köszönhető. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy egymillióért vagy ennél még nagyobb össze­gért vásároljon jármüvet. A félmillió körüli összeghatár azonban egyre többek számára megengedhető lesz. Ez a pénzmennyiség azonban megint komoly dilemmát ad. Használt nyugati vagy vadonatúj exszocialista? Aki ez utóbbiak mellett dönt, megint csak egy újabb problémával találja szembe magát: Aleko vagy Lada? Ebben az ár­kategóriában ugyanis egymás mellett versenyez ez a két autó. Ha felületesen gondolkodunk, akkor a válasz az is lehetne, hogy teljesen mindegy, merthogy a két márka meglehetősen közeli kapcsolatban áll egymással. Az igazság azonban az, hogy ez az összefűző rokonság egyedül a „szívben” mu­tatkozik meg, hiszen az Alekót egy 1.6 literes Lada-erőforrás hajtja. A motoron kívül aztán vége is szakad az azonosságnak, így a rokon­ságnak is. Nézzük a Ladát. Klasszikus „kocka” formá­jával lassan három évtizede alaposan megszo­kott arcát mutatja, míg az Aleko ezzel a felépít­ménnyel 1986-ban debütált, vagyis divatosabb. Az Aleko karosszériájának további előnye a fia­talság és a gömbölydedebb forma mellett azért „kocka” Lada az is, hogy a Ladához képest lényegesen bővebb a belső tere: a csomagtartó pedig 100 literrel na­gyobb. Az egyben lehajtható hátsó üléssornak kö­szönhetően azonban ez a nagyobb csomagtér is tovább növelhető az Alekónál. A Ladánál a kocka forma miatt erre nincs lehetőség. Az Aleko - karosszériájának jobb aerodina­mikai tulajdonságai miatt - nagyobb végsebes­séget érhet el, pedig súlyosabb, mint a Lada, és a gyorsulása is kedvezőbb. A jobb menettelje­sítményekkel párhuzamosan természetesen a fogyasztásban is legyőzi az Aleko a Ladákat - hiába a légellenállás, az légellenállás ... A két márka másik lényeges különbsége a hajtásmód. Az Aleko fronthajtású, míg a Ladá­nál a hátsó tengely a meghajtott. Tulajdonkép­pen mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. Az átlagos autósnak azonban kedve­zőbb általában az elsőkerék-hajtás - azt bizto­sabban tudja irányítani, a megoldás is nagyobb „tűrőképességű” a vezetői balfogásokkal szem­ben, vagyis megint csak előny az Alekónál. A döntésnél fontos szempont lehet a garanciális ígéret, de patthelyzet van, mindkettő egy évet ad. Mindkét márkaképviselet elegendő javító- hellyel rendelkezik. Összességében az Aleko tűnik kedvezőbb vá­lasztásnak, mert ugyanezért a pénzért egy kor­szerűbb, nagyobb és a fogyasztást is figyelembe véve, olcsóbb üzemeltetésű autót kapunk. Mennyibe kerül a világítás? Ilyenkor, tél közeledtével az autósok rettegve gondolnak arra, hogy szinte egész nap tompított fénnyel kell közlekedniük még a városi forgalomban is. A lassan 100 forint felé közeledő benzin­áraknál egyre inkább zsebre megy majd ez a költség is. Amikor a KRESZ módosítá­sával nappal is kötelezővé tették a tompított fény használatát, a „világításellenesek” azzal érvel­tek, hogy ez a többletáram job­ban megterheli a motort, 100 ki­lométerenként akár 1-2 literrel is megnövelheti a kocsi fogyasztá­sát. Mások attól féltek, hogy az izzók hamarabb kiégnek, ez je­lent majd többletkiadást a már amúgy is megsarcolt autósok­nak. Ä harmadik érv a vezetők feledékenységére apellált: az égve felejtett fényszórók lemerí­tik, tönkreteszik a drága akku­mulátorokat. Mi igaz mindeb­ből? Számoljunk. Egy közepes teljesítményű és fogyasztású gépkocsi 100 kilo­méterenként átlagosan 7 liter üzemanyagot fogyaszt normál sebességgel haladva, ami telje­sítményre átszámítva 30 KW-nak felel meg. A kocsi fényszórói 100 wattosak, a hely­zetjelzők és a hátsó lámpák ösz- szesen 40 wattosak. A 140 Watt teljesítményt a kocsi alig fél deci üzemanyagból - mintegy 3,4 fo­rintból - termeli meg. Hát, ezt talán még ma is ki lehet bírni... Nézzük a másik érvet: gyak­rabban kell cserélni az izzókat. Napi áron számítva két darab 55/50 Wattos H-4 halogénizzó kiskereskedelmi ára 580 forint, 6 db 10 Wattos izzó ára hatszor 23 forint, azaz összesen mintegy 140 forint. Az izzók átlagos élet­tartama, ha minden méteren vi­lágítanak, mintegy 60 ezer kilo­méter. A 100 kilométerre eső költség 1,22 forint. De tételez­zük fel, hogy rövidebb ideig bír­ják csak, és mondjuk 40 ezer ki­lométer megtétele után kiégnek, a 100 kilométerre vetített költség ekkor is csak 1,83 forint. Adjunk össze mindent: a ben­zin- és izzóköltség összesen: 3,4+1,22=4,62 forint 60 ezer ki­lométeres lámpaüzemmel szá­molva, és 5,23 forint 40 ezer ki­lométerrel kalkulálva. Marad a harmadik érv: a le­merített akkumulátor. Ez való­ban megeshet, bár a korszerűbb kocsik ma már figyelmeztetik a kiszálló vezetőt, hogy égve felej­tette a lámpákat. Az öreg autók ebből a szempontból valóban veszélyesebbek. Bár számoljunk ismét: a tompított fény 11-12 Amper áramot fogyaszt, egy jó akku akár 2-3 órán át is zokszó nélkül kiszolgálja ezzel az izzó­kat, és utána még a kocsit is be­indítja. Ha nem ég a tompított, mindössze 3 Amper a fogyasz­tás, ezzel akár 5-6 órán át is élet­ben kell maradnia az akkumulá­tornak. Ha ezután sikerül elin­dulni, a generátor gyorsan rege­nerálja a rendszert. Mindent összevetve, higgyék el, nem is olyan drága a világítás nyújtotta biztonság! Ferenczy Europress

Next

/
Oldalképek
Tartalom