Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-26 / 279. szám

Kérem szépen, hová lett a gesztenye? A kisasszony roppant bájos. Szőke, ondolált haja majd’ a derekát veri, fitos kis fityula a fején, apró vidám fények a sze­mében, és arcát kedves mosoly deríti. — Egészségére! - mondja meleg, bársonyos hangon, miközben az üres tányért a pultra csúszta­tom.- Köszönöm - motyo­gom, és nem merem meg­kérdezni, hogy kérem szépen, a gesztenyepüréből hová lett a gesztenye? Ódzkodom a dologtól, tartok tőle, megbántanám ezt a kedves kislányt. Zokon venné, ha reklamálnék, netán ordítani kezdene, vagy csapkodni, s oda lenne ez az idilli kép, amelynek olyan jó volt részese lenni eddig. Amikor beléptem az üzletbe, köszöntem, és visszaköszöntek, még meg sem szólaltam, már kérdezték, mit parancsolok. így szó szerint: „Mit parancsol, hölgyem?” Nem akartam hinni a fü­lemnek. A legtöbb helyen már az is ritkaságszámba megy, ha egyáltalán azt észreveszik, hogy vendég érkezett. Itt meg... akár egy múlt századi dámát, úgy körülzsongtak. Ezek után hozakodjak elő azzal a fránya gesztenyével? El­tűnt, hát eltűnt. Ott volt helyette a tejszínhab. Az is finom, és szintén hizlal. Nem mindegy? Az a némi árkülönbözet! ... Ugyan, kérem! Egyébként is, ha minden hasonló apróságra odafigyelnénk, másból sem állnánk, mint számonkérésből. Folytonos „kikérem magamnak” hangoztatásból. Mire lenne az jó? Csak azt érnénk el vele, hogy rövidesen lakóhelyünk ügyeletes bolondjának tar­tanának, azok közül is a rosszabbik fajtának, aki nem megnevet­tet, hanem búval bélelt képpel folyton zsörtölődik. Aki tehetné, elkerülne bennünket, és szajkózhatnánk önmagunknak igazsá­gainkat. Vajon ki akarna ilyen sorsra jutni?! Az emberi faj társas lény. Szüksége van az akólmelegre. Szüksége van rá, hogy egy má­sikhoz, családhoz, barátokhoz, társasághoz, kis- és nagyközös­séghez, egy egész társadalomhoz tartozzon. A valahova tarto­zásnak pedig ára van. Alkalmazkodni kell a közmegegyezés szabályaihoz. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, ezen szabályok koron­ként és társadalmanként változtak. Spártában például a jó ka­tona volt az ideáltípus, Athénban az élelmes, a furfangos honfi. A kapitalizmusban a maga erejéből érvényesülő, a szocializ­musban a közért élő. És ma? ... Ma még nem tudjuk, milyen is az a társadalmi formáció, amelyben élünk. Következésképp talány, milyen ideálokat is il­lenék benne követni. De azt nem volt nehéz észrevenni, hogy a lóvá tett polgárok korát éljük. Kishalak és nagyhalak fickán- doznak a zavarosban, kisemberek és nagyemberek űzik a társas­játékot. Kedvtelve dominóznak: én becsaplak téged, te becsa­pod őt, ő becsapja ... Avagy másképpen: én tudom, hogy át­vernek, te tudod, hogy átvernek, ő tudja, hogy átverik ..., sőt!: mi mind tudjuk, hogy átvernek. Mi ebből a tanulság? Mindebből sikerült kideríteni, hogy jelen - átmeneti - ko­runkban csak egyféle embertípus életképes. A ragozó ember: én nem szólok, te nem szólsz, ő nem szól én nem látok, te nem látsz, ő nem lát én nem hallok, te nem hallasz, ő nem hall Kérem szépen! Érdekel valakit a gesztenye? Szabálytalan portré A honvágy hozta a Tisza-tóhoz Füzesi Tibor életútja nem so­rolható be a szokványkategóri­ába. Eredetileg Illés László Ti­borként anyakönyvezték Gyön- gyössolymoson. Édesapját azonban nem ismerte ötéves ko­ráig, mert amikor megszületett, apja már a fronton volt, ahon­nan hadifogságba került. Szülei később elváltak, így 13 éves fej­jel nevelőapja, édesanyja és két nővére társaságában vágott neki a világnak. 1956 novemberé­ben, amikor Ausztria irányában átlépték az államhatárt, nevelő­apja révén már Füzesi Tibor­ként vették nyilvántartásba az osztrák hatóságok. Pár hetet egy Bécs melléki menekülttáborban töltöttek, majd Ausztráliába szóló letelepedési vízumot kap­tak. A baj azonban csak ott volt, hogy ők Kanadába igyekeztek. A szerencse ekkor - nem elő­ször - segített rajtuk. Egy isme­rős család hasonló cipőben járt, mint ők, csak éppen azzal a kü­lönbséggel, hogy az ő zsebük­ben ausztráliai úticéllal kanadai vízum lapult. Egy szó mint száz: létrejöhetett a jó szándékú cserebere, s egy gyomorpróbáló hajóút után már januárban a ka­nadai Halifaxban voltak. Innen Floridán keresztül egészen Abádszalókig tartott a ma 51 éves Tibor vándorlása. Ugyanis most a Tisza-tó part­ján él feleségével, Krisztinával, aki korábban a Korányi intézet ápolónője volt. „Úgy néz ki, hogy végleg hazahozott ben­nünket a honvágy” - mondta először, amikor az eltelt idő eseményeiről kezdtem faggatni.- Kedvelt vendég volt Kana­dában az akkori magyar mene­kült?- Először igen. Megható volt az emberek segítőkészsége. Ké­sőbb azonban sok honfitársunk tett arról, hogy ez a helyzet megváltozzon. Egyszerűen el­adták az ajándékokat, adomá­nyokat, majd ellumpolták a pénzt. Nem dicsekvésképpen mondom, de az én szüleim azonnal dolgozni kezdtek. Hali­faxból a torontói West Large hotelben szállásoltak el ben­nünket ideiglenesen. Itt pár hó­nap alatt megkerestek ezer dol­lárt - nagyon sok pénz volt ez akkor -, amire a bank hitelezett nekik annyit, hogy már ’57 ta­vaszán önálló lakásunk volt. Én ekkor még iskolába jártam. A nyelv miatt ötödiktől kellett kezdenem újra. Ám nem sokáig koptattam a padot, mert dol­goznom kellett.- Mihez kezdett Kanadában egy 14 éves gyerkőc?- Ami igaz, az igaz. Csak kü­lön engedéllyel dolgozhattam. Korkedvezménnyel lettem apám segédmunkása. Ám na­gyon kellett az a pénz is, amit én kerestem. Sajnos ez az „idill” nem sokáig tartott, mert apám főnökei megunták, hogy az Öreg többet keresett mint ők, s egyszerűen kirúgták. Száz mérföldre lévő bányákba járt el dolgozni, én pedig kitanultam a karosszérialakatos szakmát. Lényegében még alig száradt meg a pecsét a szakmunkás-bi­zonyítványomon, már meg is nősültem. nél az előzetes tárgyalások elle­nére még a nevemet sem tudták, úgy határoztam, hogy egyene­sen Miamibe megyek. A csalá­dom már idejött utánam. Itt nyi­tottam egy önálló műhelyt, ahol egészen 1980-ig dolgoztam, mint a gép. Ez nem túlzás. Volt olyan, hogy autókról, karosszé­riákról álmodtam. Eldöntöttem: vagy változtatok,' vagy belebo­londulok a hajtásba. Változtat­tam. De nemcsak a szakmában, hanem a magánéletemben is, hiszen elváltam. A szakmavál­tásban egy barátom segített, akinek egy gyógyászati segéd­eszközöket árusító és forgal­mazó üzlete volt. Olyannyira Kettecskén: Tibor és Krisztina abádszalóki házuk előtt- Kanadai lányt vett el?- Á, dehogy. Én megfogad­tam, hogy csak magyar nőkkel ismerkedek. Ez ekkor is így tör­tént. Első feleségemtől két gyermékem született, akikkel javarészt Miamiben éltünk.- Hogy kerültek Torontóból Floridába? Még amerikai lép­tékkel is nagy távolság.- Ez nem volt annyira egy­szerű eset. Amerikában letele­pedni akkor sem volt könnyű dolog. Először én is Chicagó­ban próbálkoztam. Egy autóka- rosszéria-céggel kellett szerző­dést kötnöm, hogy már kanadai állampolgárként letelepedhes­sek az USA-ban. Az én vágyam azonban mindenképpen áz volt, hogy a napfényes Floridában él­jek. így miután a chicagói cég­sikerült ellesnem tőle a szak­mát, hogy 1981-ben már önálló üzletet nyitottam. Ezután 1981-ben jöttem haza először nagybátyámhoz Budapestre, aki már ’57-ben visszatelepült Ka­nadából Magyarországra. Pest­ről visszatérve Floridába, na­gyon kezdtem unni az egyedül­létet. Ahhoz az elvemhez azon­ban ragaszkodtam, hogy csak magyar lányt veszek feleségül.- Am most nem Torontóból választott magának oldalbor­dát, hanem egy budapesti ápo­lónő lett az élete párja.- Ennek is sora volt. írtam a nagybátyámnak, hogy keressen nekem egy magyar feleséget. A hirdetésre heten jelentkeztek. A leveleket elküldte a nagybá­tyám. Egy közülük - mind az írás, mind a tartalom - nagyon megtetszett. Hazafele jövet, még a repülőn elhatároztam, hogy amennyiben a levél írója az életben is olyan őszinte lesz, mint írásában, azonnal elve­szem feleségül. Szerencsére így is történt.- Akkor gyorsan jött az „ásó, kapa, nagyharang”. Szóval egybekeltek.- Csak az eljegyzés volt meg. Ez is érdekes sztori, hogy miért. Évtizedek után derült ki, hogy nevelőapám soha nem adoptált, annak ellenére, hogy ekkor már kanadai és amerikai állampol­gár is voltam Füzesi néven. Ah­hoz, hogy magyar állampolgár is legyek, el kellett intéznem a Füzesi név használatát idehaza is; emiatt kellett egy kicsit várni az esküvővel.- Aztán hogyan lett az út vége Abádszalók?- Krisztina mellettem fokoza­tosan megtanulta a nyelvet és a szakmát. Most már mindkettőt jobban tudja, mint én - néz rá kedvesen feleségére Tibor, és így folytatja: - Ott kezdeném, hogy lényegében 16 évig nem láttam a szüléimét. Elhatároz­tuk, hogy felszámoljuk a flori­dai üzletet, és hazaköltözünk Torontóba. Miami után Toronto klímája szinte elviselhetetlen volt, ezért a jobb éghajlatú Vancouverben telepedtünk le. Itt indítottuk be újra a gyógyá­szati segédeszközöket forgal­mazó kereskedésünket és üzlet- hálózatunkat. A lényeg az, hogy hét évig szinte megállás nélkül dolgoztunk. Sokszor ennek az oka nem is a pénz volt, inkább az, hogy az üzlet olyan fordula­ton üzemelt, hogy takarék­üzemben vagy visszafogottan egyáltalán nem lehetett működ­tetni. Nem túlzás azonban, hogy hét év megfeszített munka után halálosan belefáradtunk az egészbe. Januárban döntöttünk úgy, hogy hazajövünk. Abád- szalókon úgy kötöttünk ki, hogy a nagybátyámnak itt van egy hétvégi háza, s amikor meglá­togattuk, nagyon megtetszett a tó, a táj nyugalma, s legfőkép­pen az, hogy a vízen lehet moto­ros járműveket használni. Az önkormányzat, de legfőképpen Vincze Éerenc polgármester támogatta elképzeléseinket. így itt, az üdülőhelyen építettünk házat.- Szóval végleg itt akarnak maradni.- Igen. Miután eladjuk a van­couveri házunkat, végleges lesz a döntés. Percze Miklós K önnyű elképzelni, mit fog csinálni az a nagymama, aki hama­rosan nyugdíjas lesz, és imád sütni-főzni. Matos Lajosné - azaz ahogy tanítványai nevezik az iskolában: Marica néni - egy saját kiegészítésű kínai ételt ad most nekünk közre, mellyel legutóbb a névnapján kedveskedett a családjának.- Mikor tanult meg fózni?- Lényegében nagyon korán, az élet rákényszerített, miután én vagyok a legidősebb az öt testvér közül. Megtanultam a legalapve­tőbb dolgokat, aztán szép lassan a fortélyosabbakat is elsajátítot­tam. így amikor férjhez mentem, a főzés nem jelentett problémát, csak a mennyiség. Nem tudtam, hogy két embernek mennyi kell, és jó nagy fazékkal főztem, ezért volt úgy, hogy egész héten ugyanazt majszoltuk.- Azóta kialakult a saját fő­zési stílusa? — Nagyon sok receptgyűjte­ményem, szakácskönyvem van, visszamenőleg egészen az Erdé­lyi Fejedelemségig. Az onnan származó recepteket próbálom a mai nyelvre lefordítani. Ugyan­akkor a reformkonyha híve va­gyok, ha olvasok valamit, ami az egészséges életmódot elősegíti, akkor igyekszem alkalmazni. Rengeteg zöldséget, paprikát, pa­radicsomot használok. Mindez nem gond, mert gyerekeim is na­gyon szeretik. Kipróbálhatok akármit, mert legfeljebb azt mondják: na, anya, ezt többet ne csináld. A salátákat sokféleképpen ké­szítem, gyümölccsel díszítve, dióval megszórva. Nem kell ünnepnapnak lenni, Tepsilesen Nem kell ünnepnapnak lenni ™. . Wi*SiÍi: í s í l i i ■jéSiFiiiijí 5l ? i ?. Matos Lajosné sütni is, főzni is nagyon szeret a mindennapi étkezések során is bármikor megcsinálom, amit kí­ván a családom. Kevesebb húst használok, akkor is főleg csirkét, pulykát, nyulat, és minél több­ször gombát, kukoricát, zöldbor­sót, zöldbabot. Szívesen sütök is, számtalan jobbnál jobb édességnek isme­rem a receptjét.- A családnak minden oka megvan az elégedettségre.- A gyerekeimnél a hasukon keresztül mindent elérek, mind a kettő nagyon szeret enni. Világ­életükben jó kosztosok voltak, mindent szerettek, mindent elfo­gyasztottak. A lányom férjnél van, a fiam is megnősült, két kicsi unokám kö­zül az egyik 4 éves, a másik 1 hónapos. Gyakran látom őket, a gyerekeim Szolnokon laknak, így sűrűn hazalátogatnak. Az ol­vasóknak a családunk körében igen kedvelt, nem európai szár­mazású ételt ajánlok. Kínai különlegesség A sertéshúst elkészítése előtt 1-2 napig hűtőbe téve sós, fok­hagymás, mustáros, borsos tejben pácolom. Főzés előtt a húst csíkokra vágom, és margarinban vagy olajban jó nagy serpenyőbe téve hirtelen kisütöm. Ezután elkészítem a mártást. Veszek hozzá egy csomag kínai szósz­nak való port, amit még kiegé­szítek szerecsendióval, gyöm­bérrel, nagyon sok borssal, és teszek bele apróra darabolt paprikát, paradicsomot is. (Előzőleg a héjukat lehúzom.) A kínai konyha jellegzetes­sége, hogy sok póréhagymát használ, ezért a kész „müvet” ezzel díszítem. A köretet is, ami rizs, „megbolondítom” azzal, hogy egyik részét fehé­ren készítem, de a másik felét egy kis curry hozzáadásával sárgára színezem. Csodálato­san mutat, ha a tetejét gyü­mölcsszeletekkel (ananásszal, naranccsal, banánnal) díszít­jük. Legszebb, ha egy nagy ke­rek tálon tálaljuk. A rizst ko­szorúba rakjuk, és közepére halmozzuk a szószos húst. A hús sütésénél fel lehet használni egy kevés fehér bort, sört, de édes pikáns mártással is elkészíthető. Úgy is kitűnő. - em ­Hihetetlen történet Bakancs mint támadófegyver? XX^edves öreg barátom, remélem, nem haragszik meg rám, ha ismételten előhozakodók egy olyan történetével, ami hosszú ideig a rekeszizmokat igencsak próbára tevő, harsány nevetés kíséretében szolgáltatott beszédtémát nemcsak nekem, hanem az akkori munkatársaimnak, a volt hajógyár dolgozóinak is. Az ominózus eset a nyolcvanas évek elején történt, a munkavédelmi előírásokat drákói szigorral betartató, galambősz szaki bá’-val. Őkelme nevezetes volt arról, hogy Sándor- és József-napok tájékán - antialkoholizmusának összes fanatizmusával úgy tudott küzdeni az ez idő tájt egyre divatosabbá váló koccintgatások ellen - oltalmazandó a munkavédelmi statisztikák béka alteste alá való süllyedését -, hogy rajtaütésszerű delíriumgátló razziái közben íróasztalán kipihenve fáradalmait, napokig haza sem ment. Példamutató munkaszeretete mellett még az tette közkedveltté az öregurat, hogy sokszor magyarról magyarra fordítani tudó, tolmácsot igénylő cikomyáival fondorlatosán csapta a szelet a gyengébb nemnek. így történt ez esetünkben is. Éppen a telefonos kisasszonyok körül legyeskedett a sharmjáról nem éppen híres bonviván. Széptevését kuncogva tűrő „áldozata” előtt ekkor csörrent meg a telefon. Felvette, és imigyen szólott: „Öreg! Maga jegyeztette Törteit?” A vén hadfi kitágult pupillával tépte ki a kagylót a hölgy kezéből, és olyan hangosan ordított bele, hogy talán Bell találmánya sem kellett volna ahhoz, hogy törteli hívója is tudja, mit akar. Megbízható források szerint Törteit az alábbi információ kergette kétségbeesésbe: „Bakkancsilag akarok önökkel érintkezni!” - így, két k-san adott nyomatékot kérésének a jó öreg. Környezetében megfagyott a levegő, a siketek arcára is kiült a döbbenet: „Vajon mit akarhat?” Erős a gyanúm, hogy a törteliek is azt hihették, hogy jobb lesz párnával kibélelni ülepüket, mert egy bakancsos füredi terrorista kívánja őket ezen a tájékon megbillenteni. Hosszú szünet után tisztázódott csak a helyzet. Kiderült, hogy galambősz öreg barátom, akinek hivatásszeretetéről ma is a legnagyobb tisztelet hangján tudok szólni, csak acélkapnis munkavédelmi bakancsokat akart megrendelni a törteli, munkavédelmi ruházatot gyártó cégtől. P. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom