Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-04 / 233. szám
8 Érdekességek — műsorok 1994. október 4., kedd „Az édes élet” hozta meg a sikerét annak idején Marcello Mastroianni hetvenéves Svédországban rendezték meg az 1994-es szkander-világbajnokságot. A női és férfi versenyzők különböző kategóriákban mérték össze erejüket 45 kg-tól 110 kg-ig. A legtöbb díjat az oroszok vitték el, a második helyen az USA végzett. (FEB) Még százéves korában is bolondulni fog a szép lányokért Néhány éve még azt sem tudta elképzelni, hogy valaha is meghalhat. Marcello Mastroianni, aki több mint 40 éve az ellenállhatatlan latin szerető, a sikeres csábító őstípusa a mozikban, a napokban tölti be 70. életévét. Időközben távozott az élők sorából Federico Fellini, Mastroianni szeretett barátja és alteregója, öt hónappal később követte őt özvegye, Giulietta Masina. - Róma üressé vált nélkülük - mondja Mastroianni -, az „édes élet” idejének vége. Mastroianni gyászol, de azért „néni adja teljesen búnak a fejét. „Áz édes élet” volt az a film, amely 1960-ban meghozta a világsikert és az első Oscar-díjat számára - emlékeztet a DPA. Jóllehet a Róma közelében, egy asztalos fiaként született filmcsillag karrierje jóval előbb, még a negyvenes évek végén megkezdődött. A fiatal építészhallgatót Luchino Visconti fedezte fel egy egyetemi színpadon. Első nagyobb filmszerepe a Nyomorultak volt, majd következett Az öt város meséje, s kimagasló színpadi alakításai A vágy villamosában és Az ügynök halálában. Már 30 film állt a háta mögött, amikor Az édes élet meghozta számára a nemzetközi elismerést. A léha újságíró szerepében, Anita Ekberg oldalán megteremtette a kor európai férfijának modelljét: a felelősségtől mentes, elegáns és hiú, egyúttal zavart és sérülékeny, a hősiességtől távol álló férfi típusát. Még divatot is teremtett vele: fekete keretes szemüvege, angol Triumph sportkocsija, sőt órája is utánzókra talált. Mastroianni filmtörténetet írt olyan rendezők irányításával, mint Visconti, Vittorio De Sica és újra meg újra Fellini. Pályája állomásait olyan filmek jelzik, Detroit külvárosában él Denise Alexander. Az ifjú hölgy sztrájkba lépett férje ellenében. Kijelentette, hogy miután mindketten állásban vannak és nyolc órát dolgoznak, az otthoni munkában is egyformán kell, hogy kivegyék részüket. Képünkön a sztrájkoló a kislányával. (FEB) mint a 8 és fél, a Válás olasz módra, a Ginger és Fred. „Szívtipró hírnevének” mit sem ártott, hogy közben idős férfiszerepeket is eljátszott. Egyik legutolsó, a We don’t want to talk about it (Nem akarunk beszélni róla) című filmjében például hagyta, hogy koránál jóval idősebbre sminkeljék. De nem csak a kamera előtt igyekezett hű maradni a szép asszonyok szeretőjének szerepéhez. Bár 1950 óta házasságban élt Flora Carabellával, ez nem volt akadálya számtalan kalandjának: partnerei között találjuk Catherine Deneuve-öt, akitől lánya is született, Faye Duna- wayt, Jacqueline Bisset-t, Monica Vittit. És a kalandoknak még mindig nincs végük. - Ha szép lányt látok, megbolondulok - vallja be őszintén Mastroianni. - Éz mindig így lesz, százéves koromban is. (MTI) Ki kicsoda Oroszországban? Egy viharos eseményekkel | teli történelmi korszak elfele- | dett vagy gyakran ellentmondó- | sós eseményeiről tanúskodnak p azok az emberi sorsok, amelye- g két a „Ki kicsoda Oroszország- 1 ban és a volt Szovjetunióban” I című kötet szerzői tárnak az ol- | vasók elé. A moszkvai Terra | könyvkiadó gondozásában I nemrégiben megjelent kiadvány 1 két londoni újságíró több mint | húszéves munkájának az ered- 1 ménye. A könyv a tények enciklopé- I diája, mégpedig olyan tényéké, J amelyek a nagyközönség szá- | mára még ma is csak kevéssé | ismertek. Ezek közé tartoznak 1 például a cári család halálával | kapcsolatos verziók vagy a | szentpétervári Faberge arany- I műves-dinasztia sorsának ala- I kulása. Az olvasók számára | nem kevésbé érdekes lehet a ( neves francia festőművész, Fér- § nand Leger felesége életének a | megismerése, Nagyezsda Leger | ugyanis arról híres, hogy a 1 kommunizmus eszméit népsze- | rűsítette Franciaországban. A | gyűjtemény emellett több olyan 1 külföldi személyiséget is bemu- | tat, akinek az életútja összefüg- I gött Oroszországgal - így Kim 1 Philbyről, a Szovjetunióban hat | éve elhunyt legendás angol hír- I szerzőről is részletes informá- 1 ciót kaphat az olvasó. A kötet- 1 ben több mint hatezer életrajz | található. (MTI) 1 RÁDIÓ RÁDIÓ 2000 Szolnok Városi rádió 5.00-12.00 óráig naponta az FM 92,2 MHZ-es ultrarövidhullámon valamint a Szolnok városi kábeltelevízió-hálózatban a 107,6 MHZ-es kábelfrekvencián SZOLNOKI STÚDIÓ Szolnok 1350 KHZ (222,22 m) kábelf- revencián 102,8 MHZ 17.00- 18.30: Alföldi magzin - Szerkesztő: Bálint Erika - Tel.: 421-133 - (A tartalomból: Hírek - Reklám - 17.30: Alföldi Krónika - tudósítások, riportok - A Verseghy-kör nyilvános ülése Szolnokon - Önkormányzati ülés Kisújszálláson - A tárgyalóteremből jelentjük - Rendőrségi hírek 18.00-18.30: Szóváltás - Aktuális párbeszéd, közben zeneturmix - beszélgetés Kuncze Gábor belügyminiszterrel)- Felelős szerkesztő: Benkő Imre KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás - Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - 8.10: Műsorismertetés - 8.25: Mindennapi tudomány - 8.55: Kulturális ajánlat - 9.05: Napközben - közben: 11.05: Bart: Oliver -11.35: Moldova György: Negyven prédikátor - XV/9. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.40: törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Vendég a háznál - 13.20: Lassus-motetták - 13.30: A római katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - Carmen - 14.55: Első közlés -15.05: Rigórádió - 15.30: Nemzetközi vallási híradó - 15.55: Cégér -16.00: Délutáni Krónika- 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.25: Radar - 17.05: Magyarországról jövök- 17.25: A Szabó család - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Összeállította: Petőcz András - 20.05: Kossuth-klub - Szellemtörténetek - 20.30: Határok nélkül - 20.50: Tetten ért szavak - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Titkos történelem - 23.05: Nagy mesterek... PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás - 4.32: Hajnali műszak - benne: félóránként Hírek. Időjárás - Szolgáltató információk - hajnali hangposta - Néprajz naptár - 6.03: Reggeli csúcs - benne: Zöld telefon - 7.45: Sportreggel - 8.00: Műsorajánlat, klipek - 8.10: Rivaldafényben: Demjén Ferenc, zeneszerző - 8.45: Helykereső és 9.00: Hírpercek. Lapszemle - Sport - 9.15: Sok hű-hó... - 10.00: Zene-szó - közben: 10.55: Öt perc tudomány -11.00: Hírek. Időjárás -11.03: Útközben -12.00: Harangszó - 12.02: Asztali muzsika - 12.50: Irodalmi emlékhelyek, anekdoták - 13.00: Hírpercek - 13.10: Könnyű fúvósmuzsika - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Az én rádióm - 14.35: Iránytű - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Csúcsforgalom - 16.45: Szívességközvetítő - 17.00: Hírpercek - 17.10: Mágnes - 18.00: Kataposta - 18.30: Helykereső - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Queen-legendák - 20.06: Rádiószínház - David Mamet: A vízgép - 21.00: Hírpercek - 21.15: A magyar rock archívuma - 21.45: Jazz 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Záróra - Glenn Gould - 0.15-4.00: Éjszaka - 4.03-4.20: Operaénekesek nótafelvételeiből BARTÓK 6.00- 8.59: Muzsikáló reggel - közben: félóránként Hírek. Időjárás - 6.50: Zsöllye - 7.33: Fesztiválhíradó - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.03: Élettörmelék - Zalán Tibor hangjátéka - 10.51: Kováts Kolos operafelvételeiből -11.46: Országok, tájak zenéje -12.00: Hírek. Időjárás -19.05: Hangverseny délidőben - 13.44: Régi fúvószene - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Gion Nándor: IAakhár - 15.04: Vajda János műveiből -15.44: Concertino Praga ’94 - 16.05: Versenyművek pengetős hangszerekre - 16.36: A Magyar Honvédség Szolnoki Helyőrségének zenekara játszik -17.00: Hallójárat- 17.50: A 90 éves Fodor-Tóth Aladár Zeneiskola - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Poldini: A farsangi lakodalom - Vígopera - 20.30: Hírek. Időjárás - 20.35: Herbert von Karajan vezényel - 21.35: Barokk kamarazene - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: A hét zeneműve - 22.30: Operarészletek - 23.15: Budapesti találkozás Rozmann Ákossal - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből - 2.05: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV HTV: 19.04: Brémai muzsikusok (spanyol rajzfilm) 6. rész -19.30: VTV Magazin: Vendég a visegrádi gyógyító: Gyurcsok József - A nézők kérdéseket tehernek fel telefonon az adás kezdetéig - Tel.: 424-637, 426-244 - 20.30: HTV: Amerikai unokatestvér (olasz film) - Hírek, információk a 424-637-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Falutévé - adótippel, privatizációval, piaccal - 5.50: Határtól határig - 6.00: Napkelte - 6.00: hírösszefoglaló - 6.40: Reuters - Gazdasági híradó - 6.55: Mese - 7.00: Hírösszefoglaló - 9.00: Napközi - 9.30: Riviéra (európai sor.) - 10.30: Okavango, a vadon szíve (am. sor.) XIII/2. - 12.00: Déli harangszó - Időjárás - Hírek - 12.05: Üzlet délidőben - Gazdasági híradó -12.55: Képújság * 15.05: Műsorismertetés - 15.10: Falutévé - 15.30: A sokarcú kultúra (am. sor.) XXI/11. A javak megteremtése és megszerzése - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Telis-televideo ’94 - 16.10: Tessék hívni! - Telefonos videojáték -16.30: Ray Bradbury Színháza - A gyilkos - (kanadai-új-zélandi tévé- filmsor.) - 17.00: Kalendárium, 1994 - ismeretterjesztő magazinműsor 17.40: Álljunk meg egy szóra! -17.55: „Veletek vagyok mindennap...” - Katolikus krónika - 18.15: Üzlet - 18.30: Zsákbamacska - 19.00: Telesport - 19.10: Csupafül - 19.30: Híradó - 20.15: Bangkok Hilton (ausztrl sor.) VI/4. - 21.10: Stúdió ’94 - 22.00: Ma- tewan (am. film) - 0.15: BBC-híradó - 0.35: Képújság TV 2 9.25: Képújság - 9.30: Parlamenti Napló - 10.00: Közvetítés a Parlament üléséről - 16.00: Műsorajánlat. Időjárás - 16.05: Gyerekeknek - 17.05: Ha- genbeckék (német sor.) XII/5. - 17.55: Műsorajánlat. Időjárás -18.00: Körzeti híradók - 18.13: Körzeti magazinok - 18.45: Útmutató - Létünk és öröklétünk - 19.20: Magnum (am. filmsor.) Futball életre-halálra - 20.15: Közhang (politikai show) - 21.05: Mindent vagy semmit! (műveltségi vetélkedő) - 21.40: Mini klip-mix - 21.50: Kék percek - A legfrissebb rendőrségi hírek - 22.00: Objektív - 22.30: Időjárás - 22.35: Múzsa - 22.50: TS - Sportvarázs A Magyar Rádió és a Magyar Televízió a míisorváltozlatás jogát fenntartja! HBO 17.30: Timin: a 714-es járat 1. - 18.05: Üresjárat (am. film) - 20.00: Grace Kelly - 21.05: Szoba kilátással (am. film) - 23.00: A rendőr bosszúja (am. film) - 0.30: David Bowie SZÍV TV 19.10: Baba-mama torna - 19.30: Kincses sziget - 19.45: Francia nyelvlecke - 20.00: Az ifjú Indiana Jones kalandjai - 21.00: Universitas TV (angol nyelvlecke) - 22.00: Különjárat - 22.40: Francia nyelvlecke - 22.45: Művészportré: Svábi Lajos festőművész DUNA TV 8.00-14.00: Képes krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Váltó - 15.10: A brémai muzsikusok - 15.35: Az amhemi csata - 16.25: Magyar naív művészek - 16.50: A boldog család -17.40: Mese - 18.00: Híradó - 18.15: Szép magyar novella - 18.50: Barbárok - 19.35: Er- délyország sok szép vize... - 20.00: Gazdakör - 20.45: Esti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Marco Polo - 22.30: Táncház - 22.55: Vers SZLOVÁK 17.35: Híradó - 17.50: Francia nyelvlecke -18.20: Regionális műsor - 18.30: Esti mese -18.40: Angol nyelvlecke -18,55: Családi magazin -19.30: Híradó - 19.57: Sport - 20.05: Könyvmagazin - 20.20: Az én hét csodám - 20.50: Extra sportmagazin - 21.45: Szlovákia, szlovákok, összefüggések - 22.45: Egy óra tévé nélkül - 0.05: Híradó PRO 7 4.45: Lázadás a varázserdőben - 6.05: Animaniacs - 6.30: Garfield és barátai - 6.55: Simpsonék - 7.25: Rock, a kakas - 8.40: Waltonék - 9.35: Költözz át, drágám! -11.30: Hármak társasága - 12.05: Scarecrow és Mrs. King (am. krimisor.) -13.00: Charlie angyalai (am. krimisor.) - 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja -15.00: Dinasztia - 16.00: A mi kis farmunk (sor.) - 17.00: Igazi szellemirtók - 17.30: Tapsi Hapsi -17.55: Flintstone család - 18.25: Hangos otthon - 18.55: Alf (sor.) - 19.25: Szuper, Mr. Cooper! (sor.) - 20.00: Híradó - 20.15: Wildfire (am. film) - 22.10: Riporterek - 23.10: A Palm Beach-i duó (am. krimisor.) - 0.05: Hírek - 0.15: Az éjszakai sólyom (am. krimisor.) - 1.15: T: J. Hooker - 2.15: Hírek - 2.25: Arabella Kiesbauer talkshow-ja SUPER 13.00: Mai témák - 14.00: Pénzkerék - 17.30: Financial Times - 18.00: Mái témák - 19.00: Hírek - 19.30: Életmódmagazin - 20.00: X-press szórakozás - 20.30: Szociális témák - 21.30: Belső kiadás - 22.00: Hírek - 22.30: Jay Leno-show - 23.30: Talks- how - 24.00: Financial Times - 0.20: Piacgazdaság - 0.30: NBC-hírek -1.00: Azonos idő SAT 1 5.30: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 9.30: Szerelemhajó - 10.30: Szomszédok - 11.00: Fiatal és nyugtalan - 11.55: Trükkös vetélkedő - 12.30: Kaliforniai nap alatt - 13.30: Szerelemhajó - 14.30: Superboy - 15.00: Űrszekerek (am. sci-fi sor.) - 15.55: MagGy- ver (sor.) - 17.00: Trükkös vetélkedő - 18.00: Mindent vagy semmit - 19.00: Hírek - 19.19: Sporthírek -19.30: Szerencsekerék - 20.15: A hegyi orvos (sor.) - 21.15: Sötét igazság (sor.) - 22.15: Tiltakozás - 23.35: Spiegel TV - 0.25: A nagy utak (olasz-fr. film) - 2.00: Ürszekerek - 2.50: MacGyver - 3.40: Férfi, ó férfi EUROSPORT 9.00: Golfmagazin - 10.30: Táncverseny - 11.30: A legszebb gólok - 12.30: Röplabda VB - 14.00: Brazil labdarúgás - 16.00: Tenisztorna - 19.30: Eurosport-hírek - 20.00: Röplabda - 21.00: A legszebb gólok - 22.00: Ökölvívás - 24.00: Golfmagazin -1.00: Eurosport-hírek RTL 5.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 9.05: Vészhelyzet - 10.00: Gazdag és szép - 10.30: Hétköznapjaink - 11.00: Forró nyeremény - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Déli magazin -12.30: Ä Springfield-sztori - 13.15: Kalifornia klán - 14.10: Gyilkosság a hobbija - 15.00: Ilona Christen -16.00: Hans Meiser -17.00: Ki itt a főnök? - 17.30: Borzasztó kedves család -18.00: Gazdag és szép -18.30: Robbanékony - 18.45: Híradó - 19.10: Robbanékony - 19.40: Jó idők, rossz idők - 20.15: Kettős bevetés (német krimisor.) - 21.15: A törvény nevében (német krimisor.) - 22.15: Quincy (am. krimisor.) - 23.15: RTL - Éjszakai show - 24.00: RTL - Éjféli hírek - 0.30: Borzasztó kedves család (sor.) - 1.00: Tracey Ullmarm-show (am. sor.) - 1.30: Ki itt a főnök? MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16.30, 18.45 és 21 órakor True Lies - Két tűz között, a Tiszában 18-kor Europa, 20 órakor Ace Ventura - Az állati nyomo- zoo, a Tallinnban 18-kor My Girl 2., 20 órakor Tisztességtelen ajánlat, Jászberényben 18 és 20 órakor A Holló - Brandon Lee, Törökszentmik- lóson 19 órakor The Flintstones - A Flintstone család, Kunszentmárton- ban 18 órakor Rapa Nui - A világ közepe, Karcagon 19 órakor Végzetes ösztön, Kisújszálláson 19 órakor Rosszlányok, Kunhegyesen 19 órakor Féktelenül, Mezőtúron 18 és 20 órakor A Flintstone család SZÍNHÁZ Szolnokon a Szigligeti Színházban 19 órakor Don Carlos (Ruttkai-bérlet) UTOLÉRTÜK A JÖVŐ ÉVET... ASTRA Szériában szerelt - nagyméretű, amerikai - LÉGZSÁKKAL (AIRBAG) TELJES SZOLGÁLTATÁS - AZONNALI SZÁLLÍTÁS □PELS KUMA MÁRKAKERESKEDÉS _______________Tfel. és fax: 56/361-911_________*61806/ih»^ I I. SZOLNOKI JÁRMŰIPARI SZAKKIÁLLÍTÁS - TISZALIGET október 8. (szombat) 9.00 óra f KAMIONOK, TEHER- ÉS SZEMÉLYGÉPKOCSIK BEMUTATÓJA I