Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-22 / 249. szám
8 Kulturális panoráma 1994. október 22., szombat A 100 éves New York Krúdy, Karinthy, Molnár Ferenc „otthona” Egy amerikai biztosítótársaság palotájában éppen száz éve nyílt meg a New York, amelyről akkor joggal írták: a világ legszebb kávéháza. Hauszmann Alajos tervezte, freskóit Lotz Károly és Magyar Mannheimer készítették. Velencei csillárok, csavart márványoszlopok, remekbe sikerült bronzszobrok, érdekes megoldású karzati erké- lek a „mély víz”-nek nevezett lenti ebédlőterem felett, eleinte: kártyaszobák és biliárdtermek, sőtj úgynevezett hölgyterem is. És a vendégek, kiváltképp a törzsvendégek! Irodalmi életünk szerves része lett a New York, külön Nyugat-asztala volt, Osvát Ernő, a Nyugat legendás szerkesztője itt fogadta az írókat és kézirataikat. Rendszeresen megfordult itt Ady, Molnár Ferenc, Bródy Sándor, ha Egerből feljött: Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Tersánszky Józsi Jenő, Nagy Lajos, Mikszáth Kálmán, Szép Ernő, Tóth Árpád - mindenki! A század első felében igazi kávéházi élet volt Pesten, az említettek, meg a többiek is, jó néhány másik kávéházba is jártak rendszeresen, de a New York volt az, ahol mindenki megfordult. Heltai szavával: írók, színészek és más csirkefogók, azaz festők, szobrászok, újságírók, muzsikusok... És sznobok is persze, szép számmal, akiknek imponált, hogy híres emberek fényében sütkérezhettek, és ezért anyagi áldoztokra is hajlandók voltak, meg bankárok, gyárosok, igazgatók s más gazdagok és notabi- litások. A pincérek is afféle irodalmi pincérek voltak. Jean főúr pontosan tudta, ki mit szeret: Krúdy Gyulának nem volt szabad hideg sört vinni, Karinthy langyos kávét ivott sok habbal, Molnár Ferenc francia konyakot szeretett, Szép Ernő rántottát evett lágyan, Kálmán Imrének csak aranyozott szélű csészében lehetett szervírozni a kávét. És így tovább... A megnyitó napján a bohém közönség a kávéház kulcsát a Dunába dobta, jelképül annak, hogy a New York éjjel-nappal, 24 órán át nyitva van. A húszas években Tarján Vilmos újságíró, elsősorban rendőri riporter vette meg a kávéházat és a korábbinál is jobban felvirágoztatta. Vendégkönyvében a többi között Josephine Baker, Danielle Darrieux, Gigli, Broniszláv Huberman, Harold Lloyd, Thomas Mann, Men Gelberg, Piccard, Fleta, Ravel, Sto- kowsky, Jan Kiepura, Lauri Volpi, Saljapin neve olvasható. Éjszakai bárt nyitott, ahol a később világhírűvé vált zeneszerző, Brodszky Miklós zongorázott, Mezei Mária itt énekelt először sanzonokat. „Európán kívül is bejártam sok földet, de ilyen vagy ehhez hasonló, méreteiben és eleganciában, szépségben és ízlésességben a maximumot nyújtó helyiséget még nem láttam” - írta a húszas évek közepén a vendégkönyvbe egy francia látogató. A felszabadulás után melaszt és krumplit árultak e helyiségben, később cipőket, a legvadabb Rákosi-érában sportszerüzletté alakították át, a Nagy Imre-korszakban ismét győzött a józan ész, a New Yorkból megint kávéház lett, Hungária néven, és visszatért a típusában régi közönség: írók, újságírók, művészek javarészt. Ahogy annak idején a Nyugat-asztal volt az igazi szenzáció, úgy vonzotta az embereket a ’60-as és ’70-es években az az asztal, amelynél Királyhegyi Pál foglalt helyet és szórakoztatta utolérhetetlenül egyéni, elbűvölően szellemes, ellenállhatatlan humorú történeteivel, kommentárjaival és filozófiai értékű gondolataival a köré sereglőket. A New York kávéház most is létezik, de árnyéka önmagának. Évek óta állványerdő veszi körül, a felette lévő ház pedig olyan, mint egy ódon kísértet- kastély. B. T. Októberi moziújdonság Ha a férfi igazán szeret Szerelmi történet ez is, mint annyi más film, ám rendezője szerint mégis más, ugyanis ott kezdődik a történet, ahol a legtöbb mozifilmben véget ér; azon a ponton, amikor a kapcsolat léte forog kockán, s bizony csak kemény munkával menthető meg. Árról a küzdelemről szól Louis Mandoki filmje - a név ismerősnek tűnhet, magyar származású az amerikai film rendezője, miként az operatőr is magyar, Koltai Lajos -, amely egy család összetartásáért folyik. Érzelmeket felkorbácsoló téma ez - emberi kapcsolatokról és a szeretetről. Ez utóbbi, a szeretet és vele együtt a megértés gyógyír lehet végül is a családokat fenyegető bajokra, tehát egyáltalán nem a válás a végső megoldás. A film alkotói úgy vélik, hogy látva a mozi vásznán ezt a kemény küzdelmet, sokan próbálnak majd javítani házasságukon, és igyekeznek majd jobban odafigyelni szülői teendőikre is, ez lehet morális üzenete a Ha a férfi igazán szeret című játékfilmnek. Mindezt két nagyszerű színészi alakítás hitelesíti a játékban, Andy Garcia és Meg Ryan. A képen őket láthatjuk, a boldog harmónia illúzióját keltő jelenetben. Olvasásra ajánljuk Két akasztófa árnyékában Szolnoki diák volt az emlékező Vannak könyvek, melyek időszerűségüket tárgyuktól kapják, leginkább a történelmi eseményekhez kapcsolódó munkák, a vallomásokban megjelenő história - forrásul szolgálván azután a történetírásnak, olvasmányos formában pedig egy-egy adott korszak megismerését jelenthetik az olvasónak. Ilyen kiadvány Aranyi Sándor emlékirata, amelyben egy ember jelenik meg a történelem sodrában; azok az évek kerülnek közelképbe, melyek megelőzték, de egyben elő is idézték az ’56-os forradalom kirobbanását. A személyi kultusz- szál egybefonódott diktatúra ideje ez, amikor az emlékező is koncepciós per áldozataként élte meg személyes tragédiában a históriát. A forradalom évfordulóján érdemes tehát újra kézbe venni és lapozgatni Aranyi Sándor könyvét, mely címében is hordja témáját: Két akasztófa árnyékában. Hivatása szerint Aranyi Sándor orvos, a gyógyítómunkát tartotta mindig legfőbb tevékenységnek, de belesodródván a történelem viharaiba, cselekvő részesévé is vált az eseményeknek. Erre ösztönözte demokratikus gondolkodása, a szabadság eszméjéhez való ragaszkodása, amit erősítettek benne a szolnoki Verseghy Gimnáziumban eltöltött évek is - 1925-ben tett érettségi vizsgát -, amikor is a tanári karból kiemelkedő dr. Vörös István történelemtanításában az arra alkalmas befogadóban maga is a ’48-as és németellenes, demokratikus történelmi szemléletet alakította. így természetesen az abonyi mezőváros főjegyzőjének unokájában, Aranyi Sándorban is. Kétszer állt a halál árnyékában, először ’44 novemberében a nyilasok, majd 1950. április 13-án Rákosiék ítélték halálra, majd változtatták életfogytiglanra koholt vádak alapján kiszabott büntetését. Aztán rehabilitálták, és 1955-ben Csongrádot választotta, hogy egy szülőotthonban alkotó orvosként fejtse ki áldásos tevékenységét. Aki csak történelemkönyvekből ismerheti a szóban forgó korszakot, a diktatúra idejét, száraz tényekből, adatokból építheti fel magának a históriát, annak tanulságos olvasmány lehet ez az őszinte emlékezés, amelytől távol áll a személyes szerep eltúlzása a történtekben, de ugyanakkor a „száraz” sorok mögött mindenkor ott érezni a személyesség melegét. Sűrítve, néhány mondatban is milyen erőteljesen jelenik meg sorsának tragikuma; abban a néhány mondatban, melyet feleségéhez intéz a fogva tartott rab: - Csinálj száraztésztát eladásra! A gyermekeket pedig tanítsd Arany János-versekre, hogy megtanuljanak szépen beszélni. Először tanulják meg a Csodaszarvas regét - hangzik el a fegyházbeli látogatáson. Szép, emberi, őszinte szavak a rettenetről, a tragikus pillanatokról, a szörnyű megaláztatásokról - ez Aranyi Sándor könyve, amely a szegedi JATE Kiadónál jelent meg, 1989-ben. Hová lesznek a könyvmoly gyerekek?! Magányos anya panaszolja: harmadik gimnazista fia megbukott történelemből. Régen ismerem, tudom, hogy lehozza a csillagot az égről két gyermekének, nagyon idős édesanyjának, tehát a család érdekében ott fogja meg a munka végét, ahol éri. Nemigen marad ideje a gyermekek tanulmányainak támogatására. Mégis megkérdezem:- Nem szeret olvasni a fiad? Hiszen a töténe- lemórán megél a az olvasmányaiból is! Kivált a második osztályban, ahol még messze a tanárokat elbizonytalanító huszadik század. - Kicsit elgondolkodik:- A kötelező olvasmányokat elolvassa, mert azokat muszáj. Vagyis megint egy gyermek, akinek az életéből kimaradt az élet legnagyobb gyönyörűségeinek egyike: a könyv. Mert aki szeret olvasni, az úgy „nyeli el” a többivel együtt a kötelező olvasmányokat - rendszerint az előírásnál sokkal előbb -, hogy kötelező voltukra nem is gondol. És úgy alakul ki benne a különböző népek, korok, országok képe, hogy a humán tárgyak anyagának tekintélyes részét tanulnia sem kell, s a tanítás csupán az ismeretek rendszerezésében kap szerepet. Csakhogy napjainkban fogyatkoznak az olvasó gyermekek, a többiek meg legfeljebb a kötelezőt veszik kézbe, és azt is minek, hiszen holnaputánra elfelejtik. A televíziót szokás okolni. Pedig az élet nem ilyen egyszerű. Mert vannak gyermekek, akiket nem a kép ragad el a könyvtől, hiszen előbbit is unják, s a képernyő előtt éppúgy szundikálnak, mint öregapjuk. Semmi sem érdekli őket. Nem feltétlenül gyönge képességűek, sőt jó eszűek is akadnak köztük, lévén, hogy az érdeklődés nem értelmi, hanem érzelmi indíttatású. Ha a kisebb sok szeretetet kap, ha biztonságos, meleg légkörben nő föl, akkor feltétlenül érdekes, vonzó lesz számára az élet gyönyörűségét sugárzó világ. (A kíváncsi embereknek rendszerint jó anyukájuk volt.) Fordított esetben - és erre a mi anyagi gondoktól gyötört, fásult világunk bőséggel ad példát - elsatnyul az érdeklődés, a közömbössé vált gyermek energiái pedig - amelyek azért megvannak, csak más irányba hatnak - örökös, motorikus mozgásokban nyilvánulnak meg, ezzel pedig az amúgy sem különösen jókedvű felnőtteket ki lehet üldözni a világból, következésképpen szere- tet-érdeklődés egymást indukálása helyett beindul az ellenkező spirál. Hasonló az oka a napjainkban egyre gyakoribb dyslexiának, dysgráfiának is. Fehér hollóként fordult elő régebben. Szintén nincs köze az értelemhez. (Pl. Széchenyit, a „legnagyobb magyart” is csak tízéves korára tudták házitanítói ími-ol- vasni megtanítani, pedig igazán megtettek ennek érdekében mindent.) De még nem is olyan régen, a mi századunkban, osztatlan iskolában 60-80 nebulót oktattak a falusi tanítók többnyire sikerrel, s a nebulók közül sokan lettek a gazdakörök, olvasókörök, népfőiskolák oszlopai. Manapság azonban tömegével kerülnek szakmunkásképzőbe a betűvel hadilábon álló gyermekek, s ha van a magyartanárukban szív és lélek, kénytelen őket külön korrepetálásra behívni. Végül hadd szóljunk a gyakran vádolt kép hatásáról. Furcsa, ellentétes (ambivalens) a kapcsolat ember és kép között. „Ne csinálj magadnak faragott képet!” - tiltja Mózes mintegy hatezer éves törvénye, okkal feltételezve, hogy bálvány lehet belőle. A képrombolás is időnként visszatérő motívuma a történelemnek. A kora középkori bizánci képrombolók - a bálványimádástól való féltükben - minden korai ikont eltüntettek volna, ha néhány szerzetes halált megvető bátorsága és a Nílus konzerváló homokja néhány példányt meg nem őriz. Ám hasonló okból égette, pusztította a svájci reformáció a XVI. században a műkincseket. (Luthert szerencsére megóvta ettől a maga jó ízlése meg a Cranach testvérek barátsága.) Pedig a középkorban nagy szerepe volt a képnek: tanította az írni-olvasni nem tudó embert a bibliára. Igen, mondjuk felvilágosultan, a kép nem azonos azzal, akit ábrázol, csupán jel, emlékeztető. De a nagybeteg hívő mégis elzarándokol a kegyhelyre a „Kép”-hez. És a távollévő kedves képét elkoptatásig csókolgatja a szerelmes. (Nem szólva a haragosról, aki ellensége képét tépi ösz- sze.) A kép tehát könnyért bálvány is lehet, vagy legalábbis olyasféle. Korunk újdonsága: a mozgókép. Ez is magában hordja a bálványozás veszélyét, sőt még szenvedély, narkotikum, drog is lehet, de mindenesetre megváltoztatja a gondolkodást. Erős fogyasztása gyengíti, színteleníti a fantáziát, nehezíti az elvonatkoztatást. De közben újfajta képzettársításokat indít útjukra, és villámszerű jelzésekkel is sokat tud mondani. A mozgóképhez túlságosan odanőtt ifjú ezért tud nehezen megbarátkozni a XIX. század mindenképp „súlyos” remekműveivel. Egyáltalán, a képhez nőtt észjárást nehéz visszavezetni a szöveghez. Ezen talán leginkább a nyelvi szépség felfedeztetése segít, és lehet, hogy itt vár a jövő nagy feladata a versre is. Ákárhogy alakul is az emberi tudat, a befogadás műve a jövőben, gyermekeinkre figyelni a mi feladatunk. És mivel utánzási vágy is él bennük, kellő érzelmi közösségben remélhetjük, hogy követik a könyvbarát szülő példáját. B. É. Bronzkori kincsek Magyarországon Európai örökség címmel egy időben tartotta Bécsben, Pozsonyban és Budapesten rendezvénysorozatát az Európa Tanács Kulturális Örökség Bizottsága. Bécsben a kerékasztal az örökség, sokféleség és emberi jogok összefüggéseiről szólt. Útjára indították az Örökség és társadalom című programot, az ET tagállamai vezetőinek tavalyi bécsi csúcstalálkozóján elfogadott határozat alapján. A rendezvény résztvevői, szakemberek és kormányzati szakértők, az európai örökség forrásaival egy dunai hajóút során a gyakorlatban is megismerkedtek. Pozsony volt a helyszíne az európai régészeti program beindításának és a Bronzkor - Európa első aranykora című rendezvény- sorozatnak. E témához kapcsolódik egy budapesti kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely a Bronzkori kincsek Magyar- országon címet viseli és az év végéig látogatható. A korszak nevének megfelelően bronz, arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak, figurális és omamentális tárgyak töltik meg a vitrineket. Ásatásokból, sírleletekből előkerült, pompásan megmunkált edények, fegyverek, nyakláncok, karláncok, diadémok, fülönfüggők, fibulák. A lelőhely pedig Kelet-Közép-Európa. Többségében magyarországi meg ausztriai, szlovák, román, szerb, horvát s mutatóba még görög, török és cseh települések. Térségünkben a bronzkort az i. e. 1900-as évektől 900-ig jegyzik. Míg Közel-Keleten és Egyiptomban az i. e. 4. évezredtől maradtak fenn réztárgyak, s ott a puha rezet hamarosan felváltotta a bronz (i. e. 3. évezred elején). Európában igen nagy számban tártak fel bronzkori településeket. Ezek azt is tanúsítják, hogy jelentős földművelő, állattenyésztő, kézműves népesség lakta földrészünket. Halottaikat sok edénnyel, fegyverrel, ékszerrel temették el. Ezért is oly beszédesek a bronzkori temetői leletek, sírfeltárások (képeinken: bronzkori ékszerek). Gyakran előfordult, hogy valamilyen okból sok száz bronztárgyból álló tárgyegyüttest elrejtettek, vagy valami-' lyen célból feláldoztak. így egyedülálló kincslelet kerül olykor napvilágra, amely megbízható támpont az adott területen élt népesség munkájának, harcok szokásainak, hiedelemvilágának többé-ke- vésbé hiteles rekonstrukciójához. A magyarországi leletek többféle kultúra tanúi. A korai bronzkori leleteket a Tisza vidékén (Tiszaug, Túrkeve, Tö- rökszentmiklós, Tiszafüred), a Duna mentén (Baracs, Bölcske, Dunaújváros, Százhalombatta) tárták fel. A középső kort a hatvani kultúra, míg késői szakaszát a füzesabonyi, ottományi, vatyai kultúra képviseli. Ezekből a Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő, értékes tárgyakból áll össze a kiállítás, amit térképekkel, ábrákkal rekonstrukciós rajzokkal tettek változatossá. (km)
