Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-15 / 243. szám

Ilyenkor őszön ...reggelente, ha kipillan­tok az ablakon, pár percig csodálattal szemlélem a gesztenyefák boglyas koro­náját. Ahogy halad az idő a tél felé, úgy válnak a faleve­lek fakó zölből rozsdabar­nává, sárgává, kicsit pirosas árnyalatúvá. Időnként a föl­dre puffan egy-egy pufók, tüskés ruháját ledobó, gesz­tenye lurkó, és szertesza­ladnak a szürke aszfalton, mint csintalan, fényes dol- mányú bohócgyerekek. Kihasználva a napsütéses időt, különösen szombaton­ként, elindulnak az emberek szeretteik sírját rendbetenni a közeli temetőbe. Elnézem őket az erkélyről, ahogy ka­pával, gereblyével, locsoló­val a kezükben bandukol­nak az úton, néhány szál vi­rágot vagy egész csokrokat szorongatva. Legtöbbjük már maga sem fiatal, néme­lyek bottal nehezen járnak, de azért mennek kitartóan, mintha várnák őket, számí­tanának a megjelenésükre. Ettől a képtől kicsit min­dig szomorkás lesz a hangu­latom. Igen, bizonyosan azért, mert az elmúlás gon­dolata fészkeli be magát a fejembe. Eszembe jut, mi­lyen lehet az, amikor az élet pezsgése egyre távolabb ke­rül az embertől, s már nem is érti, mi végre nyüzsög a fiatalabb generáció oly el­tökélten. Hiszen hova jut vele? Mindenki napjai elpe­regnek, fogy az erő, ránco­sodik az arc bőre, a szem fénye megtörik. Egykor majd számbaveszi mind­azokat akik már elmentek, akik valaha fontosak voltak számára, akiket körbevett szeretetével. S ahogy múlik az idő ők egyre többen lesz­nek, s az élőnek egyre szo- rongatóbb a magánya. Ki lehet-e tömi ebből a helyzetből valahogyan? Le­het-e újra értelmet találni a létnek, amikor már a társat koporsó öleli, a gyermekek felnőttek, saját útjaikat jár­ják s az unokák csak néha nyitják rá az ajtót. Estelente szorongva figyeli, nem zör- ren-e meg a kapu, nem nyi- kordul-e az ajtókilincs, nem szólal-e meg a csengő. Hátha, hátha jön valaki. De nem... Homály és csönd ho­nol a lakásban. Elősorjáz­nak az emlékek, amikor még ő is az élet sűrűjében járt, fiatal volt és tetterős. Fáj, hogy elmúlt, fáj, hogy rá már más idők járnak, s egy kicsit talán fel is ébred benne a harag azokkal a szerencsésekkel szemben, akik később születtek nála. Tudja, persze hogy tudja, botor a gondolat, életkorá­ról senki sem tehet, de úgy tud fájni, annyira tud fájni a kirekesztettség érzése. Merre, hogyan tovább? Vagy bezárkózik, begubó- zik az emlékeibe, az emlé­keinek él, rosszabbik eset­ben még gyűlölködik is a körülötte lévőkkel, vagy megpróbál nyitni, közeledni a többiek felé, hogy újra fontosnak, nélkülözhetet­lennek érezze magát, hogy használjon, segítsen ahol tud. Mitől függ az, hogy ki melyik megoldást vá­lasztja? Rejtély. Van aki kö­rül forr a levegő az ellensé­ges indulattól, s van aki bölcs derűvel szemléli a vi­lágot, mert hosszú élete so­rán rátalált a legnagyobb kincsre: szeretni tud és örülni a mások örömének. Szabálytalan portré Tepsilesen A „századik majom”-jelenség Nyitottan kell létezni Csarnóy Zsuzsanna második évét kezdi a Szigligeti Színház­ban. Fiatal színésznő ugyan, de semmiképpen sem számít kez­dőnek. Ugyanis 12 éves kora óta szerepel színpadon, dolgozik és létezik színházban. ’88-ban végezte el a Színművészetit, sok kedves szerepe volt azóta. Dr. Dómján László nevét még 1990-ben hallottam Buda­pesten egy pedagógus társaság­ban. Biztattak, menjek el az előadására. „Az Agykontrollt oktatja” - mondták - „s az eljá­rás állítólag csodákat művel.” Valahogy nem voltam csoda­váró hangulatban, s így eltekin­tettem a látogatástól. Annál inkább felkeltette most, négy évvel később, az ér­deklődésemet a téma, amikor megláttam, hogy hatalmas pla­kát hirdeti a Művelődési és Ifjú­sági Központ előtt az Agykont- roll-tanfolyam indulását. Kicsit késve érkezem az eseményre, a nézőtér zsúfolásig megtelt, a színpadon már ott az előadó. Éppen egy színes csákót nyom a fejébe, aztán leveszi és egy fekete kemény kalap követ­kezik.- Hm - gondolom. - Ez az egész most komoly, vagy nem komoly? A tanfolyam utolsó napjának délutánjára egyeztetünk időpon­tot. Az egyik öltözőben beszél­getünk, ahogy agykontrollos körökben szokás, tegeződünk. Nem is vár kérdésre, úgy tűnik rutinos nyilatkozó, átveszi a kezdeményezést.- Dr. Dómján László vagyok, belgyógyász, reumatológus szakorvos, az orvostudományok kandidátusa, emellett agykontr­olloktató.- Hogy fér meg a két hivatás egymás mellett?- Nagyon jól. Én a holiszti­kus orvoslás híve vagyok. Az agykontroll révén az ember egyszerre látja a betegség lelki és testi okait. Az ORFI-ban, ahol 10 évig dolgoztam, re­mek kollégák és főnökök kö­zött, sok esetben úgy éreztem, csak a tüneteket gyógyítjuk, egyszerűen nem lehetett nem észrevenni a betegségek mö­gött megbúvó, azokat' kiváltó pszichés tényezőket. A beteg­nek segíteni kell a lelki ere­detű problémái megoldásában ahhoz, hogy a teste is meg­gyógyuljon.- És erre jó az agykontroll?- Igen, meg még sok másra. Jose Silva, a rendszer megalko­tója, egyszerű levelező tagoza­ton végzett elektroműszerész volt, amikor kísérletezni kez­dett. Gyakorlati megfigyelések­ből jött rá az agy számtalan mű­ködési jellemzőjére, a jobb és bal agyfélteke különböző funk­cióira. Megállapította, hogy az európai ember inkább csak a bal agyféltekéjét használja, a logi­kus analitikus gondolkodás központját. A bal agyfélteke az intuitiv, beleérző, megérző ké­pességek tartománya a képzelet, a képzelődés, az asszociáció bi­rodalma a nyugati világban hát­térbe szorul. Jose Silva úgy ta­lálta, az optimális funkcionálást Kópésan... a két agyfélteke közti egyensúly biztosítja. Előadásomban mindezt úgy próbálom érzékletessé tenni, hogy a jobb agyféltekét, a ráció központját Vilmosnak nevezem és kemény kalapot téve a fe­jemre ábrázolom, a bal agyfél­tekét játékos fantáziavilága mi­att Vilinek becézem és papír­csákóval a fejemen jelenítem meg.- Igazi showman vagy a szín­padon.- Minden jó oktató az. Meg­próbálja lekötni, ébren tartani a tanítványai figyelmét. A doktor magyarra fordítva azt jelenti, tanító. Igyekszem jó tanár lenni. Tanítóbb tanító. Hallgatóimnak egy olyan mód­szert adok át, amelynek révén aztán maguk fejleszthetik to­vább önmagukat. Rendet terem­tenek gondolataikban, testük­ben és lelkűkben.- Te magad hogy kerültél kapcsolatba a Silva-módszer- rel?- Véletlenül. Nővérem, aki Ausztráliában él, küldte meg nekem a könyvet. Elolvastam, ajánlásait kipróbáltam, és meg­döbbentem, mennyire hat. Le­fordítottam magyarra, s mivel kiadót nem találtam rá, a ma­gam költségén nyomtattam ki. Sőt, aztán magam is árultam a Kossuth téri Metró-megállóban.- Nagyon elszánt voltál.- Azt akartam, hogy a ma­gyar emberek is hozzáférhesse­nek. Tudtam, hogy itt is híveket fog toborozni. Nem veszíthetek. Ma már több mint 60 ezer ember ismerkedett hazánkban az Agykontrollal, és néhány ezer gyerek. Ennyi emberben fejti ki jó hatását. Ennyien let­tek nyitottabbak, szeretettelje- sebbek, sikeresebbek. Nagyon várom, hogy a végzettek száma meghaladja a 100 ezer főt.- Ez valami különös határ- szám? Mint mondjuk a százez­redik tévévásárló?- Nem teljesen. Hallottál már a „századik majom”-jelenség- ről?- Nem. Nem hallottam erről.- A tudománytörténet egyik érdekessége. Kutatók kísérlete­ket végeztek egy szigeten, egy majomkolóniával. A tengerparti homokon édesburgonyát szór­tak szét, amelyet az állatok nagy élvezettel majszoltak. Csak az zavarhatta őket, hogy sercegtek a homokszemcsék a foguk alatt. Egyszer aztán egy majomlány megoldotta a prob­lémát, lemosta a gumót a ten­gervízben. Egyre többen utá­nozták a hordából, míg aztán „mindenki” ezt a gyakorlatot követte. Amikor már száz ma­jom alkalmazta a trükköt, a tu­dósok ámulva látták, hogy a szomszéd szigetek ugri-bugrijai minden előzetes okítás nélkül, magától értetődően mosogatják csemegéjüket a vízben, mintha ellesték volna társaiktól. Pedig ez lehetetlen volt, hiszen több száz kilométeres víztömeg vá­lasztotta el őket egymástól. A kísérletet végzők ebből arra következtettek, hogy lennie kell valamiféle „összmajomi tudatalattinak”, amelynek révén valahogyan minden egyed kap­csolatban áll egymással.- Ezzel azt akarod mondani, hogy ha Magyarországon száz­... és kedvesen ’ ezer ember sajátítja el a Silva-módszert, a népesség egy százaléka, mindnyájan nyitot­tabbak, szeretetteljesebbek, si­keresebbek leszünk?- Pontosan - mondja moso­lyogva és veszi a gitárját, indul a színpadra, mert már nagyon várják a tanítványai. Zárószavaiban arról beszél, mennyire fontos egymásra fi­gyelnünk, örömet vinnünk egymás életébe, s reméli, hogy ebben a néhány napban ő is elő­segítette ezt a folyamatot. Kicsit elérzékenyül, s hogy meghatottságát palástolja, ke­zébe veszi hangszerét, és éne­kelni kezd: „Minden nappal, minden­képpen egyre jobban leszünk, Egyre jobban és jobban, job­ban és jobban éljük életünk . ..” A hallgatóság feláll, éljenez, és hosszú perceken át dübörög a vastaps. Fotó: Imre L. Jogi jojó Haragban Ibolya férje halála után kizárólagos tulajdonosa lett a Balaton mellett egy szép villának. Ibolya rajongásig szerette egyetlen fiát Sán­dort, ezért úgy döntött, neki ajándékozza az ingatlant. Elhatározását boldogan kö­zölte fiával, aminek Sándor nagyon örült, de azt indítvá­nyozta, hagyja a házon éde­sanyja a haszonélvezeti jo­gát. Miután mindenben me­gyeztek, s az ajándékozás megtörtént, Sándor nagy felújítási, korszerűsítési, bő­vítési munkálatokat kezdett el. A munkák befejezése után az ingatlan 5 szobás lett, és értéke több százezer forinttal emelkedett. Nagy örömmel használta az egész család a megújult nyaralót egészen addig, míg egy hétvégi ví- kend során Ibolya és Sándor felesége Klári alaposan ösz- szeszólalkozott. Ibolya úgy megharagudott, hogy kije­lentette, sem fia, sem menye nem teheti be többé a lábát a nyaralóba. Mit tehet Sándor és Klári a történtek után? Milyen hi­vatalos lépésekre jogosítja fel őket a törvény? Játszott Evitát, a Makrancos hölgyet, Csehov Sirályát, My fair ladyt . . . Az idei első szolnoki darab­ban, a Don Carlosban Erzsébet lesz. Még a bemutató előtti hé­ten beszélgettünk a művésznő­vel.- Hogy érzi magát ezen a pályán? Miért választotta?- Mert azt mondták. A Ba­lettintézetbe jártam, szerettem a táncot is, de igazából a szín­padi jelenlétet élveztem. Elég korán mondták az édesanyám­nak, hogy komoly színészi ké­pességeim vannak. Eleinte er­ről hallani sem akartam, de minden efelé terelődött, és az­tán érettségi után jelentkeztem a főiskolára. A pálya ... Nem könnyű. Lelkesedés nélkül, szív nélkül, öröm nélkül borzasztó nehéz csinálni, és kiállni 700 ember elé estéről estére. És bizony egyre több az olyan helyzet, ahol nagyon sok alázatra, türe­lemre és tűrtőztetésre van szükség. Ritkán vannak szín­házi „nagy találkozások”.- Ha nehéz is, valami min­dig átsegíti. Hiszen nem hagy­hatja abba...- A belső „motoszka” nem hagyja békén az embert. Aki erre született, nem tud mást csinálni. A tehetséget nem le­het szekrénybe zárni. És vi­gyázni kell rá. Nehéz'meg­őrizni, ha nincsenek hozzá megadva a körülmények, de a hitet és a belső tartást tőlem nem vehetik el. Ezt nem enge­dem, mert olyan mint a szere­lem, vagy a gyerekem, akit nem adok oda bárki ké- nye-kedvére. Komoly szenvedély - komo­lyan is kell venni, de nem gör­csösen. Én meghalok olyan légkörben, ahol nincs helye a humornak, a kedélynek, a könnyedségnek. Öröm kell, hogy legyen.- Mennyire játszanak közre Először is főzni kell egy finom, békebeli húslevest pulyka- vagy csirkemellből. A rövid ideig tőzött húst ki­vesszük a levesből, leszed­jük a csontról és kockákra vágjuk. Majd vajban meg­pirítjuk a húskockákat, adunk hozzá néhány kanál húslevest, és jó másfél dl fe­hérbort. Ha úgy összeforrt, belerakjuk a fűszereket: rozmaringot, curryt, bazsa­a „körülmények” az életében?- Nem vagyok babonás, de hiszek egyfajta számszerűség­ben. Eddigi életem alapján gon­dolom, hogy hiába próbál az ember kitérni a sorsa elől - természetesen irányíthatja bi­zonyos mértékig -, de kitérni nem tud előle. Mert a természe­tét, a szívét, a lelkét, a gondola­tait nem tudja kicserélni. Az adott pillanatot, amit a sors hoz, észre kell tudni venni. Az is előfordulhat, hogy az ember nem él vele, vagy kikerüli. Hi­szek abban, hogy borzasztó nyitottan kell létezni, hogy ész- revegyem a körülöttem lévő dolgokat. Semmi sem történhet meg velem, ha bezárom ma­gamat. Minden addig működik, amíg a gyermeki rácsodálkozá- sát nem veszíti el az ember. Akkor mindig tud újra lelke­sedni és hinni...- Szolnokon játszik, de a családja másutt van ...- Igen, Pesten van lakásom, és ott él a családom. Van egy négyéves kisfiam, akit Máté­nak hívnak és fantasztikusan édes. Ilyenkor az édesapjával van, és nagyon nehéz, hogy csak a hétvégéken látom.- Milyen egy elfoglalt szí­nésznő kapcsolata a háztar­tással? Szeret a konyhában tenni-venni?- Főzni nagyon szeretek, csak nincs rá igazán alkalmam, mert ez a rendszertelen élet­forma nem engedi meg. De amikor rendszeresebben otthon vagyok - nyáron, ha éppen nem próbálok -, akkor a kony­hámra nagy hangsúlyt fektetek. Szeretem, ha szép és használ­ható, ha jól érzem magam benne. Családom kedvence egy sa­ját recept, a gyümölcsös csirke, melyet bárkinek merek aján­lani. Mi már ott tartunk, hogy karácsonykor is ezt esszük. likomot, majd másfél dl tej­színt. így még „rottyan” egyet, és következnek a kockára vágott gyümölcsök - őszibarack, alma és aszalt szilva. (Kel lehet használni más gyümölcsöt is, mint pl.: ananászt vagy körtét.) Né­hány percnyi forralás után frissen vágott zöldpetrezse­lyemmel, zellerrel meg­hintve, krumplipürével tá­laljuk. KorÉifo/tjdÉó Twisteljünk! Rendezzünk égy jó kis bulit! A szép lányok és a fess fiúk adottak. Van mély dekoltázs, toll és flitter, csokomyakkendő, bömböl a jó zene. A hölgyek kitettek magukért, isteni a harapni való. Csavarjuk hát fel a szőnyeget és „rázzunk”! Twisteljünk! Mindent bele! Na, de mit iszunk?! Stílusosan: Sherry Twistet! Elő a shaken! Tegyünk bele 2 cl brandyt, 2 cl száraz vermouthot, 5 cl száraz sherryt, 2 cl triple secet. Keverjük! Válasszuk ki a megfelelő poharat (már képzettek va­gyunk, ugye tudjuk, melyiket?), töltsük bele az italt, dobjunk bele egy narancsgerezdet... Ez az, amiből soha nem elég! Keverjünk! Keverjünk újra! És közben szóljon, szóljon a twist! UGYE GOWJA LESZ RA HOGY GONDOLJON A GOWUZORE Pl Gyümölcsös csirke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom