Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-02 / 206. szám

6 Pódium 1994. szeptember 2., péntek „Játék, amit komolyan kell venni, de közben tudni, hogy játszunk" „A gólt nekem kell lőnöm.. Beszélgetés Balkay Géza színművésszel „Mindig útközben vagyok, de soha nem voltam útonálló. Most itt vagyok __” - ezekkel a szavakkal kezdi bemutatkozá­sát a Szigligeti Színház egyik új művésze, Balkay Géza, aki nem csak színészként, de rendezőként is bemutatkozik az 1994-95-ös évadban Szolnok közönségének. Színészként II. Fülöpöt játssza, majd Schiller Don Carlosában, rendezőként pedig Henrik Ibsen utolsó korszakának utolsó darabját, a „Ha, mi, holtak, feltáma­dunk” drámai epilógusát viszi színpadra.- Mennyire függ Balkay Géza teljesítménye a közönség vissza­jelzésétől?- Persze, hogy függő az em­ber, hiszen ez egy olyan műfaj, ami rögtön találkozik a közön­ség tetszésével vagy nemtetszé­sével. S hogy mennyire? Hogy mondjam ..van jó közönség, van rossz közönség, és van jó előadás és rossz előadás. Én, ez alatt a tizenhat év alatt, amióta színpad közelében vagyok min­dig szerettem a közönséget, s eddig úgy sikerült, hogy az én igazamról - amit a színpadon képviselek - meg tudtam őket győzni.- A kérdésem inkább az elő­adás közbeni „függőségre” vo­natkozott: mennyire befolyá­solja Ónt, hogy a közönség a megfelelő poénná! nevet-e, vagy akkor sír, amikor kell?- Abszolút mértékben bele­kalkulálom a közönséget, mert számomra a színház egy állandó és folyamatos beszélgetés, ami­ben legalább olyan súllyal je­lentkezik a csend, mint amikor valaki folyamatosan beszél. Ez nem olyan, hogy én a tükör előtt begyakorlok valamit, és akkor tetszem saját magamnak, mert az nem tartozik senkire sem. A folyamatos beszélgetés követ­keztében függünk egymástól és feltételezzük egymást: a közön­ség és én. Ha valamelyik részről ez nem működik jól, akkor an­nak folyamatosan meg kell ke­resni az okát. Ha egy beszélge­tés besülne, akkor újítani kell. Ez pontosan olyan, mint ami köztünk zajlik: ha én nem tudok válaszolni a kérdéseire, vagy nem tudok valami nagyon szeL lemeset - és nem szellemeske- dőt - mondani, akkor vagy a kérdés nem jó, vagy én vagyok nem éppen diszponált állapot­ban.- A színház csapatmunka. Balkay Géza, mint ember, mennyire tud csapatban dol­gozni? Milyen személyiségűnek tartja magát?- Nekem nincsen úgyneve­zett csapatélményem. Tényleg csapatmunka, s én annyiban va­lóban csapatjátékosnak tartom magam, hogy ha az emberekkel- akik egy előadást létrehoznak- kommunikálni tudok, akkor természetesen kommunikatív ember vagyok. Ilyen értelem­ben csapatjátékos vagyok, de a gólt, azt nekem kell lőnöm. Ne­kem kell kierőszakolnom - hogy a focinál maradjak -, hogy én lőhessem azt a gólt. Ilyen ér­telemben nem vagyok csapatjá­tékos, mert engem azért fizet­nek, hogy gólokat lőjek. Adott körülmények között — nem mondom, hogy mások élete árán, de - ha törik, ha szakad, megteszem. Ilyen értelemben inkább önzőnek tartom magam.- Nem csak maximalistának?- Maximalistának is . .. Aki aztán tud, az jön, aki meg nem, az lemarad. Ez egy hosszú hegymenet, s vannak, akik le­maradnak. Az ember időnként visszamegy, hogy húzza őket magával, de amikor látja, hogy nem bírják a hegyi levegőt, vagy a fene tudja, esetleg lég­szomjuk van, akkor ott kell hagyni őket, s egyedül menni tovább. A legjobb példa a foci-vb, ahol azt láthattuk, hogy a játékosok egyszerre csapatta­gok és hihetetlen egyéniségek is, Van, amikor a „legkisebb”, legjelentéktelenebb emberrel is nagyon jó kapcsolatot kell tar­tani, s van, amikor egyszerűen nem szabad törődni senkivel: majdnem zsarnoki módon kell előretörni.- A színész vagy a rendező válaszolt erre a kérdésre?- A kettő között nem tudok különbséget tenni. Nem tartom magamat csak színésznek. Ezt a pályát színházi emberként csi­nálom. Ez nagyon bonyolult, ugyanakkor roppant egyszerű dolog. Aki ennyi időt eltöltött a pályán, mint én, az nemigen tud különbséget tenni aközött, hogy ő most kívülről látja-e az egé­szet vagy belülről. S egyáltalán, tudja-e kívülről nézni, vagy tel­jesen benne van? Azt szoktam mondani, hogy kint is vagyok, bent is vagyok. Ezért nagyon sajnálatos, hogy nagyon keveset játszottam vígjátékot, aminek ez az előfel­tétele. Úgy részt venni egy já­tékban, hogy mindig közölni a közönséggel, hogy ez játék, de közben nagyon komolyan venni a játékot.- Gondolom, Ónt is, mint minden embert, érik kudarcok. Hogyan tud továbblépni egy kudarc után? S egyáltalán: mi jelenti Önnek a kudarcot?- Az, hogy nem tudok ma­gamnak megfelelni - pusztán ez a kudarc. Ha a körülmények olyan szerencsétlenül játszanak Balkay Géza: „Számomra a színház állandó és folyamatos beszélgetés” (Fotó: Korényi) össze - ami egyszer-kéíszer megtörtént az életem során -, amin ugyan próbáltam változ­tatni, de rajtam kívül álló okok voltak, akkor tudni kell veresé­get szenvedni. Meg kell tanulni egyébként ezt is ...- De nagyon sok ember nem tud mit kezdeni ilyenkor magá­val: padlóra kerül, 5 ott van egy hétig, két hétig, esetleg örök éle­tében . ..- Tovább kell menni. Föl kell állni... Ez nem tipp, nem re­cept; ezt vagy tudja, vagy meg­tanulja valaki: hogy megrázza magát, és megy tovább. Nem szabad vesztesként nekiindulni ennek az egész életnek. S az tel­jesen mindegy, hogy mely terü­lete az életnek - éppen színház vagy valami más. Mindez ugyanakkor feltéte­lez egy jó adag iróniát, humort. Visszatérve az előző kérdésre: kint is, bent is kell lenni. Abban a pillanatban, amikor az ember nagyon komolyan veszi önma­gát és azt a gödörhelyzetet, amiben van - akkor rögtön el kell kezdeni ezen röhögni. Ez a két béka esete, akik beleestek a tejbe. Az egyik kétségbe van esve, a másik meg el kezd lapá­tolni, evickélni - s egyszer csak kikerül a tejből, mert vajat kö- pül belőle. Csak így lehet. A tévedés lehetősége mindig fennáll. De ha az egészet hu­morral vesszük, s egy kicsit kí­vülről is nézzük, s nem vesszük annyira komolyan magunkat, akkor mindig van kiút - nem kibúvó, hanem lehetőség.- És ezt sikerült megvalósíta­nia?- Azt hiszem, igen. Azt hi­szem . ..- Most volt az évadnyitó, megismerkedett a társulati ta­gokkal. Hogy érzi: hogyan tud­nak majd együtt dolgozni?- Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert alig hogy isme­rem őket. Azokat az embereket, akikkel mint rendező fogok dolgozni, őket ismerem, vagy ismerni vélem. De mindenkép­pen meglepetésszerű lesz a do­log. Én egy fontos kalandnak tartom az életemben ezt az év­adot, s remélem, hogy a szol­noki színház életében is fontos kaland lesz az én résztvételem - anélkül, hogy nagyobb jelentő­séget tulajdonítanék a szemé­lyemnek. De egy kaland egyik állomása. Egyébként, amikor leszerződtem Kaposvárra kezdő színészként, s megkeresett egy rádióriporter, neki ugyanezt mondtam: egy kaland egyik ál­lomása lesz. A riporter azt mondta: hűha, ha ez lemegy adásban, akkor meg fognak sér­tődni a kaposváriak. Hogy aztán ki sértődött meg és ki nem ...? De tényleg kaland, ami tart, ameddig tart. Fontos állomás­nak tartom Szolnokot, de biztos, hogy nem végállomásnak.- Miért pont Szolnok lett az idei évad állomáshelye?- Azért, mert olyan emberek hívtak ide, akiket ismerni vélek, s akikben valamiféle garanciát látok. Hogy aztán a játszótár­sakban és bennem is van-e elég szufla, az a jövő zenéje. S miután jó a vasúti összeköt­tetés és taxit is lehet hívni: bár­melyik pillanatban be tudok ülni egy taxiba, vagy egy ku­péba, föl tudok menni Pestre, s itt hagyhatok csapot-papot. Fél­reértés ne essék, ez nehogy úgy hangozzék, mintha én lennék a nagy pesti akárki, egy Gólem, aki idejött. Nem. Ha olyan felté­teleket tudok teremteni a szín­darabban, amiben játszom, s a másikban, amit rendezek, hogy azok lehetőség szerint ideálisak legyenek - hogy ezt a kint is, bent is dolgot meg tudom te­remteni, akkor azt mondom, hogy nem tudom, meddig ma­radok. De biztos, hogy nem te­kintem végállomásnak Szolno­kot.- Ez miért olyan biztos?- Mert hihetetlen nagy ter­veim vannak, de erről, engedje meg, hogy ne beszéljek. Én most abban a - nagyképűen hangzó - korszakomban va­gyok, amikor tengek-lengek az országban és a világban. Ha olyan hívás érkezik, amire igent tudok mondani, akkor igent mondok, ha nem érkezik, akkor nagyon jól el tudok lenni ma­gamban. Semmifajta türelmet­lenség nincs bennem... Itt rengeteg munka van, ez már az első két napon kiderült - mind­két előadásban. Azt tudom, hogy elfoglaltam egy szobát valamelyik színész­lakásban, de nem raktam ki a polcokra - a fürdőszobai polc kivételével - a személyes dolga­imat.- Volt olyan időszaka az éle­tének, ahol kipakolt, vagy pedig örök vándorló?- Amikor kipakoltam, soha nem én voltam, aki kipakolt, mindig volt mellettem valaki. Egy társ, aki annak rendje s módja szerint - ahogyan a nők szokták csinálni - elhelyezte az ingeimet, gatyáimat, s én akkor ebbe belenyugodtam, noha megvolt a véleményem, hogy nem oda tettem volna a cuccai­mat, ahova ők tették. Velem könnyű is meg nehéz is.- Mivel tud feltöltődni, miből tudja meríteni az erejét?- Van egy elhivatottságtuda­tom: hogy az a néhány négyzet­centiméter, amin én állok, amire megszülettem, azt csak én tu­dom betölteni. A másik, hogy elég sok múltbeli - akik már meghaltak - és jelenbeli segítő­társam van, akikkel én soha nem szeretnék — elnézést, de nem tudok jobb szót rá: - ki­tolni, mert én lennék a legelső, aki elszégyellném magam. Amikor kapcsolatban kerülök emberekkel, akár rendezőként - amit igazán nagy kihívásnak tartok -, akár színészként, ak­kor figyelem őket. Már most, két napi próba után is figyelem őket: hogy csi­nálják, s én hogy fogom csi­nálni. Ezen variálgatok ... Mit tudok én belőle, és mit tud ő be­lőlem kihozni? Nagyon ritka pillanat, amikor a lehető leg­jobbat tudjuk egymásból ki­hozni, a rendező a színészből és a színész a rendezőből - s ez a világ legcsodálatosabb érzése. Nagyon kell, hogy működjön az önkontroll: mit adjak ki ma­gamból és mit tartsak meg? Olyan, mint amikor két ember találkozik, és reggel egymás mellett ébred. Figyelni kell, mert ha hülyeséget mondunk, az nagyon nagy hülyeség lesz, ha bölcset, akkor nagyon bölcs lesz. Játéknak kell venni, de úgy, hogy közben az ember figyeli a másikat. Cs. Csáti Réka A szolnoki Szigligeti Színház 1994-95-ös évadának műsorai Schiller: Don Carlos „Valami csodálatosat olvas­tam, valami nagyszerűt... El kell olvasnod, Hans, tudniillik Schil­ler Don Carlosáról van szó. Don Carlos, Sanchez Coello festménye- Nem, nem - mondta Hans Hansen -, hadd csak, Tonio, nem való az énnekem...- Az a Don Carlos, hát az minden képzeletet felülmúl. Vannak benne helyek, meglá­tod, olyan gyönyörűek, hogy az emberbe belenyilallikm csak úgy csattan...- Csattan? Hogyhogy?- Ott van például az a rész, ahol a király sír, mert a márki elárulta..., de a márki csak a herceg kedvéért árulta el őt, akiért feláldozza magát. És most a belső szobából az elő­szobába kijut a hír, hogy a ki­rály sírt. „Sírt? A király sírt?" Valamennyi udvaronc szörnyen megdöbben, és az emberen vé­gigfut a hideg, mert a király ret­tentően rideg és szigorú valaki. De úgy meg lehet érteni, hogy mégis sírt, és voltaképpen job­ban sajnálom, mint a herceget és a márkit együttvéve. Mindig olyan nagyon egyedül van, és szeretet nélkül, és most azt hitte, hogy talált egy embert, és ez az ember elárulja...” (Részlet Thomas Mann Tonio Kroger című novellájából. A Don Carlos (tragédia két részben) bemutatója 1994. szeptember 30-án lesz. Az előadást Gaál Erzsébet ren­dezi. Wyspianski: Novemberi éj „Wyspianski valószínűleg az utóbbi pár évszázad legmeré­szebb drámaírója. A Novemberi éj, amely Wyspianski életmű­vében szintézisnek tekinthető, 1901 és 1904 között keletkezett. Az 1830-as novemberi varsói felkelésről írta, arról az éjszaká­ról, melyen 161 varsói hadap­ród egy Wysoczki nevű fiatal tiszt vezetésével fellázadt a nagyherceg, Lengyelország teljhatalmú kormányzója el­len... (Részletek Spiró György két tanulmányából) Petrov családja szibériai szám­űzetéssel fenyegeti Sybillt, va­lamint a társulatáéhoz csatla­kozó Poire-t és Charlotte-ot, ha nem hagyják el sürgősen az or­szágot. A bonyodalmak a me­neküléskor kezdődnek: Sybillt nagyhercegnőnek nézik, s a já­ték kezd komolyra fordulni - de nem lenne operett, ha nem for­dulna minden jóra... A szolnoki bemutató 1994. november 25-én lesz. Az elő­adást román vendégművész, Viktor Frunza rendezi. Makszim Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek „Most olvastam a Jegor Bu- licsovot. Régen, nagyon régen nem olvastam ilyen darabot... Nem is tudom, milyen jelzővel illessem... Mégis megkísérlem: régen nem olvastam ilyen le­nyűgöző darabot. Mintha Ön, kedves Alekszej Makszimovics, még mondjuk 32 éves lenne! Sugárzóan fiatal, ragyogó, élet­től duzzadó, egyszerű. A figurák - mintha csak bronzból öntötték Básti Lajos és Gelley Kornél a darab 1974-es előadásán volna őket! És mégis, ez már (a forradalom óta eltelt) tizenöt év tapasztalat, a 60 éves ember bölcsessége" - írja Nyemiro- vics-Dancsenko, a Moszkvai Művész Színház híres drama­turgja Gorkijnak a háromfelvo- násos drámáról 1932-ben. A szolnoki előadást Vincze János rendezi; a bemutató de­cember végén lesz. Márkus Alfréd: A szomjas krokodil A zenés bohózat két részének sajátos alaphangját a szereplők tökéletesen abszurd dialógusai adják meg. A „Szomjas kroko­dil” a vadevezősök kedvenc kocsmája a Duna-parton. Itt szórakozik egész nyáron a pesti aranyifjúság. Van itt szerelmi bonyodalom, tüneményesen bo­lond táncos-komikus, egy nagynéni, aki tomász-világbaj- noknő terpeszben a bakon, de ott csatlik-botlik a Hacsek és JfW Wyspianski díszletterve a darab Stnislaw August Teátrumában játszódó jelenetéhez, 1904-ből A Novemberi éjt még nem játszották Magyarországon. A bemutató 1994. október 14-én lesz. Az előadást Zsótér Sándor rendezi. Jacobi Viktor: Sybill A háromfelvonásos nagy­operett, a Sybill meséjét Mar­tos Ferenc akkoriban egzoti­kusnak számító környezetbe he­lyezte. Oroszország, tél, hulló hó- pelyhek. Sybill, a híres párizsi énekesnő és a cári testőrség csi­nos hadnagya szeretik egymást. Sajó páros: nevezett Kupak és Papek. A bohózat bemutatója 1995. tavaszán lesz. Az elő­adást Gaál Erzsébet rendezi. Fejes-Presser: Jó estét nyár, jó estét szerelem A kétrészes musical főszerep­lője a „sötét ruhás” fiú, aki be­tanított munkás, s havonta két­szer - fizetésnapokon - görög diplomatát játszik. Havonta két­szer fejedelmi módon akar élni. Nem árt senkinek, nem csábítja el a férjvadász lányokat, közvet­lenül nem károsít meg senkit. A gond ott kezdődik, amikor sze­relmes lesz egy lányba, s el­mondja neki az igazat - s ezzel mindkettejük álma meghiúsul. A lány csalódott dühében meg­alázza a fiút, a fiú pedig ártal­matlan csalóból gyilkos lesz. Hegedűs D. Géza a sötét ru­hás fiú szerepében, 1977-ben Az újsághírből készült Jó estét nyár, jó estét szerelem című kisregény musicalválto­zata lesz az évad utolsó bemu­tatója. Vörösmarty: Csongor és Tünde A Szigligeti Színház előadása Vörösmarty remekművét mai gyerekek és kamaszok látás­módjával, képzeletvilágával kí­vánja szembesíteni, az ő érze­lem- és élményvilágukkal leg­inkább összecsengő rétegét próbálja meg előcsalni. Az 1994. december 10-i gyermekelőadás bemutatóját Zsótér Sándor rendezi. Henrik Ibsen: Ha, mi, holtak, feltámadunk Ibsen drámai epilógusa a művésziét kegyetlenségét, az élettel való küzdelmét fogal­mazza meg. A világhírű szob­rász és életművének ihletője - kinek szerelmét elutasította (at­tól tartott: ha művészileg ter­mékeny, eszményi kapacsola- tukat lerántanák a földre, azt a mű megsínylené) -, hosszú évek Varsányi Irén az egykori mo­dell szerepében, 1928-ban után találkozik, s megpró­bálja a lehetetlent: „a világ minden gyönyörűségét” meg­látni. Ám a valóság kegyetlenül megtorolja a hamis illúziókat: az elátkozott párt betemeti a hó. A darabot Balkay Géza rendezi; a bemutató 1994. no­vember 29-én lesz. Shakespeare: Rómeó és Júlia „Minek nevezzük a világ leghíresebb szerelmi történetét? Modem mítoszmesének? A közfelfogás leginkább ifjúsági regénynek tekinti. Pedig tragé­dia. De miért? Mit vétettek a szerelmesek? Semmit. Egy ren­des fiú találkozik egy kedves lánnyal, első látásra egymásba szeretnek, s ezt őszintén meg- vallják. Másnap titokban össze­házasodnak, s ötödnapra már közös sírban nyugosznak. A szenvedély: gyűlöletben és sze­relemben ugyanaz a tűz. A ka­maszok maguk sem tudják, hogy játékuk életre-halálra megy; csak kitombolják termé­szetüket. Tanácsos tehát a tiné­dzsereket komolyan venni.” (Részletek Géher István esszé­jéből) A Rómeó és Júlia bemuta­tója 1995. február elején lesz. A darabot Zsótér Sándor rendezi.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom