Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-05 / 208. szám
4 1994. szeptember 5., hétfő ^ A szerkesztőség postájából ^ A bejáró diákok kérése Hozzák rendbe a járdát, az abonyi buszmegállót Sok-sok bejáró diák, felnőtt dolgozó nevében tesszük szóvá, hogy az abonyi buszmegállóban (a Szolnoki út „HELP” Adó és Pénzügyi Tanácsadó Iroda előtt) eső után szinte lehetetlen a közlekedés, a felszállás. Pedig innen hajnal öt órától 20 óráig sokan kelnek útra. Vízelvezető csatorna híján, esős idő után 15-20 cm mélységű víz áll a járdán, kb. 50 méter hosszúságban. A 4. számú főútról is ide folyik a víz ... Tavasszal - a telefonvezeték fektetésekor - feltörték a járdát, és akkor bizakodtunk, hogy a helyreállításkor az utasok gondját is figyelembe veszik, de nem így történt. Sőt a helyzet súlyosabb, mert a tervező kissé elszámította magát. Ugyanis a járda kb. 5-10 cm-rel mélyebb az előzőnél. így aztán eső után most már csak gumicsizmában lehet itt járni. Azt gondoltuk, a nyáron lesz rá idő, hogy a rossz munkát kijavítsák, hiszen erre többen is felhívtuk az illetékesek figyelmét, de úgy látszik, a nagy szárazságban megfeledkeztek róla. Augusztus 24-én éjjel végre(!) nagy eső volt Abony- ban, azonban 25-én reggel, amikor Szolnokra utaztunk, már nem is örültünk annyira: vízben állt a váró. Elképesztő volt. Nagyon szégyellnénk magunkat, ha a tanulmányaink befejezése után, mint szakemberek, egy út helyreállításakor ekkora hibát követnénk el - az állam pénzén. (Olvasóink neve, címe - kérésükre a szerk.-ben.) „Bejáró diákok” - Abony Irány a Zempléni-hegység! A jászdózsai „Dózsa” DSE természetjáró szakosztályának húsz tagja júliusban nekivágott az Országos Kék-túra 1100 km-es távjának, és a Zempléni-hegység túraútvonalain (12 nap alatt) kb. 150 km-t tettünk meg, s helyeztük el az ellenőrző pontokon lévő bélyegzők lenyomatait a túrafüzetben. Az első napon Kassára látogattunk, ahol a város nevezetességeinek megtekintése mellett még egy rövid strandolásra is futotta az időnkből. Este Boldogkőváralján táboroztunk, s vacsora után meg- másztuk a vár meredek sziklafalait, majd egy kis pihenő után az első bélyegzőpontunkhoz, a 10 km-re lévő Gibártra indultunk. Onnan Mogyoróskára, s a pihentető nap után egyik leghosszabb túránk, a 24 km-es következett, Telkibánya. Vacsora után tábortűz mellett elevenítettük fel az előző évi táborok legszebb élményeit. Másnap már Hollóházán voltunk, ahol megnéztük a kerámiamúzeumot és a porcelángyárat, majd ismét egy kemény túra következett: a Nagy-Milic (az ország legészakibb pontja, 865 m magasan), és a Kék-túra emlékmű érintésével vadregényes tájakon át baktattunk. Csodálatos volt, amikor az egyik hegy tetejéről megpillantottuk szálláshelyünk nevezetességét, a Füzéri várat. A sátrak felállítása után oda is felmásztunk, és a magunk kotyvasztotta vacsora után még discóba is mentünk. További utunk - Bózsva érintésével - Pálházára vezetett, ahol egy működő perlitbányát tekintettünk meg, majd kis csalással - erdei kisvasúnál - értünk Kőkapu-Rostallóra. E csodálatos helyen (erdők között, egy kis tisztáson kulcsos ház) csak pesti barátunk, Beke Tibor - tábori szakácsunk - panaszkodott, hogy a vacsorára főzött lecsója nem kellett senkinek. Azonnali túrát rendeltünk el, amiről éjfélre értünk vissza, s bizony minden lecsó elfogyott. Másnap Vágáshutára mentünk, innen Sárospatakra, ahol három éjszakát töltöttünk. Befejezésül köszönetét mondunk azoknak, akik segítségükkel számunkra lehetővé tették ezt a gazdag, változatos programot: a NISZA 40 ezer-, a JNKSZ Megyei Diáksport Tanács 25-, a KIA 10-, a jászberényi Hotel Lehel Gyöngye 10 ezer forint értékű felszereléssel és élelmiszerrel járult hozzá a költségeinkhez. Kosa Ferenc tanár (táborvezető) - Jászdózsa Jobban vigyázzunk rá Idős olvasóink panaszolták szerkesztőségünkben, hogy a szolnoki Eötvös téren, a kis kápolna előtti kereszt nap mint nap „szenved” a vandáloktól. Jó lenne, ha valamilyen módon helyreállítanák és mindenki vigyázna rá, mert e kedves szobornak lassan csak a maradványait láthatjuk. Fotó: Bíró Tibor Hiába a figyelmeztető szó? Felelőtlenül égetnek, füstölnek Hiába minden intő szó, figyelmeztetés, a sok-sok bekövetkezett tragédia, a tetemes kár, az emberek olykor elképesztő felelőtlenséggel tüzelnek, égetik a hulladékot, a gazt. Augusztus 20-án délelőtt sajnos Örményesen is ezt láthattuk. Az egyik kert végében a nagyjából elégetett, még füstölgő gaz alatt a parazsat órákkal később az erős szél újraélesztette, s a tűz rövid idő alatt 80-100 méterre terjedt. A szomszédok segítségének köszönhető, hogy pár méterre egy présszalmakazaltól, sikerült megállítani a tűz terjedését. Az eset szolgáljon tanulságul, hiszen a tűz kapcsán több száz mázsa széna és szalma, egy sor gazdasági épület került veszélybe. Tehát legyünk óvatosabbak, és ne csak a saját portánkkal, házunk tájával törődjünk, hanem embertársaink javaira, értékeire is vigyázzunk! P. L. Örményes Megáll az ember esze... Háromszoros áron adják tovább a mákot? Mint az Új Néplap hűséges olvasója, felháborodásomban vettem tollat a kezembe, hogy a vejemmel történteket a nyilvánosság elé tárjam. Fiatalok lévén, önálló lakást szeretnének venni, ezért az idén fél holdnyi mákot vetettek, gondosan kapálták, egyelték, és meg is lett az eredménye. Szépen termett, hiszen 3 mázsányit szedhettek zsákba. Aztán olvastuk a lapban, a hirdetések között, hogy a Bottyán Kft. nagy tételben vásárol mákot. A ve- jem felhívta őket telefonon, s érdeklődött, mennyiért veszik át a termést. Megdöbbenve, felháborodva hallottuk a választ, hogy 180-200 forintot fizetnek a mák kilójáért. Hogyan lehetséges ez akkor, amikor a boltokban 500-600 forintért adják. Megáll az ember esze, hogy azok húznak nagy hasznot a termésből, akik csupán átveszik, s háromszoros áron adják tovább! Ezek után csodálkoznak még, hogy a kistermelőknek elmegy a kedvük a termeléstől? Természetesen a vejemék nem adták oda ennyiért a mákot. Azt azonban nagyon szeretném, ha e sorok közreadásával mások is tudnának arról: az ügyeskedők hogyan használják ki a dolgos embereket. Kovács Ferencné Kisújszállás Expressz - ajánlva Lakni kellene, de hol? Sajnos, nem egyedi az a probléma, amellyel szolnoki olvasónk fordult hozzánk. Sokan járnak hasonló cipőben... „Egyedülálló vagyok, három kisgyerek édesanyja” - írja levelében. - „Tavaly nyáron édesanyáméhoz menekültem a gyerekekkel a férjem üldöztetései elől. Beadtam a lakásigénylést másfél szobára. Később megismerkedtem valakivel, akivel hamarosan várjuk a közös kisbabát. Szeretnénk összekerülni, és együtt felnevelni a gyerekeket. De sajnos, albérletbe sem tudunk eljutni, mert ha megtudják a gyerekek számát, azonnal betelt az albérlet. Lakást meg egyszerűen nem adnak. Hiába járok a lakásügyi hivatalba... Ide nem jöhet a jövendő gyermekem apukája, hisz itt egy másfél szobás szolgálati lakásban élünk, és ráadásul a szüleim önhibájukon kívül lakbérhátralékosok. Mindennap rettegünk, hogy mikor jön a kiköltöztetés. Voltam már nem is egyszer a polgármester úrnál, de ő sem akar segíteni. Itt állok lakás nélkül, lassan az utcán három, nemsokára négy gyerekkel. A lakásigénylés- és bérlet új szabálya nekem is megvan itthon, és az áll benne, hogy szociális bérlet létesítésénél előnyt élveznek az állami gondozottak, hajléktalanok, rokkantak, többgyermekesek. Kérdem én: három, lassan négy gyerek nem számít több gyermeknek? A másik: nincs lakás? A Széchenyin és a városban szerte vannak üres lakások. Azok miért üresek?” Vajon mi az igazság? Tényleg vannak üres lakásai a szolnoki önkormányzatnak? Az önkormányzat lakásügyi irodájában járva, sajnos az ellenkezőjéről győződhettünk meg. Arról, hogy jó volna, ha lenne üres önkormányzati lakás, mert most éppen nagy szükség lenne rájuk, hiszen a Városmajor úton életveszélyessé vált lakásokból 32 családot kellene kiköltöztetni, és 12-nek egyelőre nincs helye. Ahhoz, hogy el tudják őket helyezni, közületektől kell bérlakást kölcsön kérni... A rendelkezésre álló négyezerhatszáz bérlakás közül ezerkétszázra vevőként jelentkezett a jelenlegi bérlő. A helyzetet az is rontja, hogy a városban tíz éve nem épült bérlakás. így a közel ezer lakásra várónak nem tudnak mást mondani, mint azt, hogy az idén egyáltalán nincs mód lakáskiutalásra. Nem tudtak, nem tudnak mást mondani Olvasónknak sem. Arra sincs esélye levélírónknak, hogy soron kívül jusson lakáshoz. Pedig a helyzete valóban eléggé kilátástalan. A gyerekekkel a tüdőbeteg nagymamánál laknak, akivel az együttélés a kisgyerekek számára nem javasolt. Ráadásul a szülők valóban lakbérhátralékosok, tehát jogcím nélkül laknak a jelenlegi lakásban. Megoldásként szóba került az is, hogy az apa szüleihez költözzenek, de a szülők nem vállalták azt, hiszen nagyon kicsi a lakásuk ennyi embernek. Mit tegyen tehát a hozzánk forduló édesanya, és mindazok, akik hasonló helyeztbe kerültek? Egyedüli megoldásként mégis az jöhetne szóba, hogy albérletet próbáljanak találni addig, amíg nem kapnak szociális bérlakást. Ebben az esetben az ön- kormányzat tud albérleti díj- és rezsitámogatást biztosítani számukra. Jelenleg - ily módon - harminckét albérletben élő, rászoruló családnak nyújtanak segítséget. Az ő esetük azt bizonyítja, hogy gyerekkel is lehet azért - bár igen sok utánajárással! - albérletet találni. „A hadigondozásról szóló törvény ritka példája egy torzszüleménynek” Kiegészítés, pontosítás A hadigondozásról szóló 1994. XIV. számú törvény szeptember elsejével lépett hatályba, de a hadiárvákra vonatkozó rész csak ’95. januárjában lép életbe. E szerint mindenki, akit ’49 január előtt hadigondozásba vettek és pénzellátást kapott, majd ’49 január után ezt politikai okokból megvonták tőle - és ha mindkettőt bizonyítani is tudja csak az részesülhet a törvény által meghatározott juttatásban. Hogy mennyire igazságtalan a törvény, arról - az idézett cím alatt, augusztus 27-i számunkban - dr. Leskó Ferenccel, a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségének elnökével beszélgetett munkatársunk. Válaszai közül néhány azonban - sajnálatos módon - pontatlanul jelent meg, kiegészítésre szorul, melyek - sorrendben - helyesen a következők: Természeti szépségeink megőrzéséért A fiatalok keze nyomán A Szolnoki Ruhaipari Szak- középiskola a Bükk hegyvonulatai között megbúvó kis falucskában, Nagyvisnyón az idén nyáron - immár hagyományteremtő módon - ismét megrendezte a környezetvédő tábort. A tíznapos táborozás alatt a környező erdőben és a jelentősebb turistautakon gyűjtötték össze a kirándulók hátrahagyott hulladékait. Megtisztították az Istái óskőre vezető turistaösvényt, a Szalajka-völgyben a patakot, s ami külön élményt jelentett számukra, a Fátyolvízesés kőpárkányain leereszkedve szedték össze a mederbe hajigáit hulladékot. Hatalmas lelkesedéssel vetették magukat a munkába, csak az az elkeserítő, hogy az arra járók - miközben furcsállották a gyerekek tevékenységét - gondoskodtak az „utánpótlásról”: zavartalanul tovább szemeteltek. Reméljük, az új nemzedék - az ilyen és hasonló kezdeményezésekkel - a helyi környezetkárosításnak is elejét tudja venni, hiszen mindannyiunk jövője múlik rajta. Persze a ruhaipari középiskolások nem csak dolgoztak, a pihenésre, kikapcsolódásra is jutott idő. A programba belefért egy egésznapos gyalogtúra és az utolsó napokban egy kirándulás Egerbe. A gyerekek jó hangulatához a táborhely dolgozói, a gondnok és munkatársai is hozzájárultak, akik mindent megtettek azért, hogy remekül érezzék magukat. A festői szépségű völgyben hangulatos faházakban pihenhették ki a napi fáradalmakat, és a közös ebédlőben mindig jobbnál jobb ételt fogyaszthattak. A tábor résztvevői úgy érzik, lehetőségeikhez képest sokat tettek e kis ország természeti szépségeinek megőrzéséért. Mostmár csak nekünk, felnőtteknek kell jobban megbecsülnünk a munkájukat, hiszen ők már egy szebb, tisztább környezetben szeretnének élni, s felnevelni gyermekeiket. Bujdosó Zoltán Szolnok Küldjön egy képet! A Móricgát felé vezető úton, ’68-ban Jászszentlászló és Jászjákóhalma testvérkapcsolatának egyik mozzanatát őrzi e kép, amikor Fazekas Istvánnal, idős honismereti szakköri tagunkkal - háttal egy kicsit látható - a község hajdani pusztáját, Jászszentlászlót kerestem fel. Ebből az alkalomból a Móricgát felé vezető úton tettünk egy rövid sétát, és az akkor vásárolt Ljubityel fényképezőgépemmel a mellettünk elkarikázó kunkalapos atyafiakat szerettem volna megörökíteni, de mire elkattintottam a gépet, már a kalapjuk is alig látszott. . . Fodor István, Jászjákóhalma Az első kérdésre, hogy „Mi a hadigondozás célja?”, ezt válaszolta: A legfontosabb a nemzet fennmaradásának biztosítása, a vitális-életerős nemzetségi ágak kihalásának megakadályozása, valamint az élet minden területét átfogó támogatási rendszer kialakítása. A rokkant, sérült embereket alkalmassá kell tenni arra, hogy egzisztenciát teremtsenek. Apáink, nagyapáink, dédapáink még bölcsek voltak, amikor a ’33-as törvényt megalkották. A továbbiakban:- A most kiadott törvény számtalan szabályát végre sem szabad hajtani, mert életszerűt- len, ésszerűtlen, az állam, a honvédelem, a hadigondozottak érdekeivel is ellentétes.- A törvény egyáltalán nem rendelkezik a Magyar Honvédségben ma szolgálatteljesítés közben megsérültekről, károsultakról, ezek hozzátartozóiról, mert őket nem tekintik hadi- gondozottaknak.- Arra a kérdésre, hogy „Ki számít hadiárvának?”, ezt válaszolta: Hadiárva a szolgálat következtében meghalt személynek, illetőleg az elhunyt hadirokkantnak a gyermeke - a 16. életévének betöltéséig; ameny- nyiben oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a 25. évének betöltéséig. S ha a hadigyámoltság előbb említett időtartama alatt a gyermek tartósan megsérül és a rokkantsága eléri a 67 százalékot, életkorra tekintet nélkül - á rokkantsága időtartamára - hadiárvának minősül. A háború előtt és ma a nagykorúság korhatárát másként szabályozták. Jelenleg a hadiárvaságra vonatkozóan két ellentétes szabály van érvényben. Az egyik a 16. életévhez köti a hadiárvaságot, a másik normálisan a nagykorúsághoz. Mindkét jogszabály kivételes szabályokat is tartalmaz.- Befejezésképpen mondta: Szerencsénkre az MSZP, SZDSZ mint ellenzéki frakciók és a kormánypárti frakciók közül a KDNP a parlamenti naplóba „diktálta” a hadigondozottak jogfosztását, az őket ért sérelmeket, újabb hátrányokat, és ígéretet tettek ezek megszüntetésére, a megszületett hadigondozásügyi törvény módosítására, majd megszavazták a törvényjavaslatot. (A szerk.) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
