Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-06 / 209. szám
KÖRKÉP A környezet megtisztítása körültekintően történik „Nekünk ez üzlet, megtérülésre számítunk" Harmincöt éves pávakör Miniatűr tanyavilágot barkácsolt Magánosított tehenészet Úgy készül, mint a Luca széke Ez az öntöde talpon maradt, sőt, szépen fejlődik (6., 7. oldal) V. évfolyam, 209. szám 1994. szeptember 6., kedd Ára: 16,30 Ft APRÓHIRDETÉS Magyar-román külügyminiszteri találkozó Eladó a horti, a kisúji és és a cibaki gyáregység Karcsúsítás előtt a Szolnoki Mezőgép Rt. Török államfő látogatása Három napon át Magyar- ország vendége a Török Köztársaság elnöke. Süleyman Demirelt Göncz Árpád államfő hívta meg. Miniszterek találkozója A visegrádi négyek honvédelmi vezetői ma Pozsonyban találkoznak. A találkozón Pa- vol Kanis, a szlovák védelmi miniszter, Keleti György magyar honvédelmi miniszter, Piotr Kolodziejczyk, a lengyel nemzetvédelmi miniszter és a cseh védelmi miniszterhelyettes, Jirí Pospilis áttekintik és értékelik a visegrádi négyek eddigi tevékenységét. Hadgyakorlat Hódmezővásárhelyen, a Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár laktanyájában hétfőn ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Partnerség a békéért brit-magyar katonai kiképzés és gyakorlat. A Magyar Honvédség történetében először fordul elő, hogy NATO-tagállam hadseregének katonáival együtt gyakorlatoznak. Osztrák kapcsolatok Új helyzetet teremt a magyar-osztrák kapcsolatokban Ausztria belépése az Európai Unióba. A tisztázásra váró gyakorlati kérdések is napirenden lesznek Horn Gyula szerdai ausztriai látogatása során. Vízmegosztás Szlovákia a bős-nagymarosi beruházással ökológiailag elfogadhatatlan, túlhaladott megoldást kíván Magyarországra erőltetni. Olyan beruházásokat fizettetne meg, amelyek jelentős ökológiai károkat okoztak - mondta James Crawford. A nemzetközi bíróság előtt a magyar kormányt segítő csoport vezetője úgy vélte: Szlovákia azért nem ismeri el az ökológiai károkat, mert az európai normáktól eltérő vizsgálati módszert alkalmaz. Elfogadhatatlan, ahogy Szlovákia az ideiglenes vízmegosztáshoz viszonyul. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az Ausztria Lottó 35. játékhetének nyereményei a következők: Az egy darab hattalálatosra 30.326.513 schillinget fizetnek. A 9 darab 5 plusz 1 talá- latos szelvényre egyenként 682.661 schillinget fizetnek. Az öttalálatosokra 23.039 schillinget, a négyesekre 502 schillinget, a hármasokra 37 schillinget fizetnek. Az egy darab dzsóker nyereménye 4.979.844 schilling. Meleg idő esővel Eleinte napos idő lesz, majd délutántól szórványosan eső, záporeső, néhol zivatar is kialakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Akár már jövő év májusa előtt aláírható a román-magyar alap- szerződés, amit célszerű lenne összekötni Horn Gyula miniszterelnök bukaresti látogatásával - mondta hétfőn, az egynapos magyarországi villámlátogatását záró sajtókonferencián Teodor Melescanu. Az alapszerződéssel kapcsolatban vendéglátója, Kovács László utalt arra, hogy a dokumentum szövegének 90 százaléka már készen áll, ám éppen a lényeget, a határok sérthetetlenségét és a kisebbségek védelmét illetően kell még előrelépni. Melescanu külügyminiszA jászberényi hűtőgépgyár több mint 40 éves történetének rekordtermelését produkálta augusztusban. Kompresszoros hűtő- és fagyasztókészülékekből 72 ezer darab hagyta el a szerelőszalagokat. A hosszan tartó kánikula, úgy tűnik, hosz- szan tartó piaci igényekkel párosult. A gyár termékei iránt mind külföldön, mind belföldön jelentős kereslet mutatkozik. Ezek az igények további termelési csúcsokat jeleznek előre. Szeptemberben 69 ezer készüléket kell elkészíteni. A negyedik negyedéves rendelésállomány szerint átlagosan havi 50 ezer háztartási hűtőkészüléket kell produkálniuk. A szezonális igények jelentkezése már most előrevetíti a jövő évi termelés tervezésének fő pontjait. Az idei rekord teljesítéséhez külső munkaerőt vettek igénybe. A nyári szünetben a Melódiák szervezeten keresztül sok diák talált munkát a hűtőgépgyári szerelőszalagok mellett. A termékek jelentős része külföldön talál vevőre. Idén a Robbantanak itt, lövöldöznek ott, úgy tűnik, kellő rátermettséggel, hisz az „akciók” sikere - ahogyan tapasztaljuk - a hozzá nem értésen nem múlik. Vajon honnan szerzik a merénylők a nem kimondottan a hétköznapi élethez szükséges ismereteiket? Az iskolákban mindenesetre nem a géppisztoly és más robbanószerkezetek kezelését oktatják. A parlamenti őszi ülésszak első napján, tegnap a jelenlét megállapítása után Kóródi Mária (SZDSZ), az elnöklő alelnök először a képviselői indítványok, önálló javaslatok ismertetésével kezdte a munkát. így megint csak Torgyán József (FKGP) kapott először, sőt másodszor is szót, mivel két önálló képviselői indítványt nyújtott be a T. Háznak. Az elsőben parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását javasolta a Magyar Köztársaság Országháza ellen a múlt hónapban történt robbantásos merénylet miatt. Ezt a javaslatát az Országgyűlés jelentős többsége - kétszázharminc- két képviselő - igen szavazattal fogadta el, a másodikat viszont, amelyben azt szerette volna eltér mostani látogatásának egyik fontos eredménye, hogy világossá vált: Romániának nincs kifogása egyik kérdés rögzítése ellen sem az alapszerződésben. Ezzel kapcsolatban a magyar külügyminiszter leszögezte: Budapest a maga részéről ismételten kész deklarálni a határok sérthetetlenségét és a területi integritás tiszteletben tartását. Ami pedig a kisebbségi jogokat illeti, az európai normákkal összhangban álló szavatolásuk folyamatként fogható fel, amelynek kiemelkedő állomása lesz az alapszerződés megkötése. kompresszoros készülékekből mintegy 450 ezer darabot rendeltek a határon túli vevők. Ez annak is köszönhető, hogy a nyugati országokban már csak freonmentes, korszerű készülékeket fogadnak, és Jászberényben már kizárólag csak ilyeneket gyártanak. Amennyiben a jelenlegi piaci tendencia folytatódik, akkor várhatóan túlteljesítik az éves tervet. Kompresz- szoros készülékekből év végéig a 650 ezer is készülhet. Tavaly ilyenkor, de még az első negyedév során is súlyos gondjai voltak a gyárnak, megrendelés hiányában év végén bizony álltak a szerelőszalagok. A piaci igényekhez való gyors alkalmazkodási képesség megteremtése - belső átszervezéssel, a termelés korszerűsítésével, beruházások megvalósításával - úgy tűnik, meghozta gyümölcsét. A hazai piacon is keresettek a jászberényi termékek, bár itthon is elég erős a konkurencia. A szezonális igények kielégítésére már jövőre is terveznek Jászberényben. Nyilván akadnak, akik az önképzés módszerét választják, bár kétségkívül ez elég bonyolult megoldásnak látszik. Sokkal kézenfekvőbb kiképzési mód inkább a hadsereg, ahol minden egészséges magyar fiatal megfordul és tanul. Tanulnak az ízig-vérig becsületes fiúk, de ott vannak azok is, akik alig húszéves korukra már eltöltöttek néhány évet a börtön rácsai mögött. A legrosszabb érni, hogy a parlament vitassa meg előzetesen azokat az alap- szerződéseket, amelyeket a kormány a szomszédos országokkal készül kötni, nem. Még három képviselői indítvány fölött szavazott a parlament: elfogadta Tímár György (FKGP) mindkét javaslatát, miszerint vizsgálja meg az országgyűlési bizottság az elmúlt évek privatizációs ügyeit, valamint a közalkalmazotti végkielégítések körüli visszásságokat. Ugyanígy Gyimóthy Géza (FKGP) képviselői indítványát a mun- kanéküliség csökkentése tárgyában. Az őszi ülésszak törvénymódosításokkal kezdte tárgysorozatát. Az önkormányzati képviselők, polgármesterek választáNégy egységét hirdette meg értékesítésre az ország legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártója, a Szolnoki Mezőgép Rt. A nyilvános, egyfordulós pályázat során eladásra kínálják a cég horti, kisújszállási és cibakházi gyáregységét, valamint a már társasággá alakított törökszentmiklósi Emelőgépgyártó és -javító Kft.-t. Ä pályázat megszorítása, hogy az egységek csak készpénzért vásárolhatók meg, egyéb fizetési eszköz - kárpótlási jegy vagy E-hitel - nem fogadható el. Á pályázók október esetben ez utóbbiaknak szinte továbbképzés a sorkatonai szolgálat letöltése. Ebből a szempontból az sem mellékes, hogy azok a bűnök, amelyeket korábban ezek a fiatalok elkövettek, többnyire vagyon elleni, valamint erőszakos, garázda jellegűek. Az alapkiképzés ideje alatt a katonáknak, így nekik is 120 órában oktatják a lövészetet, a robbantást és a kézigrá- (Folytatás a 2. oldalon) sáról, jogairól és kötelezettségeiről, az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosításról Kuncze Gábor belügyminiszter expozéjában elmondta, hogy a négy évvel ezelőtt munkához kezdett önkormányzatok tapasztalatai alapján van elsősorban szükség a módosításokra, valamint azért, mert az évek során több vitatható technikai, politikai kérdés nehézsége merült föl. A belügyminiszter elismerését fejezte ki az ország mintegy 25 ezer önkormányzati képviselőjének és 3 ezer polgármesterének azért a munkáért, amellyel megalapozták a demokratikus közigazgatást, s jelentősen fejlesztették az irányításuk alatt működő településeket. (Folytatás a 2. oldalon) 10-ig tehetik meg ajánlataikat, a döntés a hónap végéig megszületik. Mint dr. Sziráki András, az rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: a karcsúsítás a többségi tulajdonos ÁVÜ és a hitelező pénzintézet, az OKHB közös érdeke alapján valósul meg, hogy a szolnoki gyártó továbbra is életképes legyen a kül- és belpiaci versenyben. A most meghirdetett kisebb egységek ugyanis csak beszállítók, így a végtermékkészítő vonal épségben megmarad. A várható tulajdonosváltás összesen Erőteljesebb hazai piacvédelmet sürget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Az érdekvédelmi szervezet rámutat: a hazai termelők értékesítési lehetőségei korlátozottak a behozatal növekedése miatt; a termelőkapacitások egy részét leállították, valamint folyamatos a mezőgazdasági munkanélküliség növekedése. A MOSZ szakértői rámutatnak: a legfejlettebb nyugati országokban többszörös importvédelmet élveznek, főként az exporttermékek, amelyekkel kiszorítják a magyar árukat a piacokról. Az érdekvédelmi szervezet ezért, figyelemmel a GATT uruguayi fordulójának mezőgazdamintegy négyszáz alkalmazottat érint. Áz egységekkel a Mezőgép a jövőben sem kívánja a kapcsolatot megszakítani, csupán üzleti alapon köt velük szerződéseket. Áz eladásból befolyó összeget - ezért a készpénzes forma - a cég által felvett hitelek törlesztésére fordítják. Az rt. további sorsát firtató kérdésre a vezérigazgató azt válaszolta: a szolnoki központ, illetve törökszentmiklósi és tószegi gyáregység alkotta társaságra a karcsúsítás után. lényegesen jobb kondíciókkal a privatizálás vár. sággal foglalkozó egyezményeire, még ebben az évben vámszigorításokat javasol, ugyanis még az idén erre lehetőségünk van. Az élő marha jelenlegi 15 százalékos Vámtételét 47 százalékra, élő sertését pedig 59 szászalékra javasolják felemelni. Az élő juh esetében a 15-ről 50 százalékra, az élő baromfinál 44 százalékra, míg a kukoricáét 3 százalékról 50-re, az árpáét 3-ról 41 százalékra, a napraforgóét pedig 0-ról 30 százalékra szeretnék emeltetni. Példaként hozzák fel, hogy az Európai Unióban a marhahús vám- és lefölözési tétele 244 százalék az Egyesült Európában, míg hazánkban e vám- és illetéktétel is csupán 21 százalék. (MTI) Cc1AÍer*'*íeuJul ERESKEDELMI Kft / KÁRPÓTLÁSI JEGYET napi áron felvásárolunk az ideál-Szolnok Kereskedelmi Kft. i központi pénztárában. í Szolnok, Baross u. 6. A diákok is besegítettek Rekordtermelés a Lehelnél Aki nem tud lőni, robbantani, az majd itt megtanulja A haza védelmére bűnözőket is kiképez a hadsereg Piacvédelmet sürget a MOSZ Megkezdődött a parlament őszi ülésszaka Megszűnik a köztársasági megbízott intézménye „Csinnadratta” A HONVÉD EGYÜTTES a fenti címmel zenés katonai kabarét adott elő tegnap délután az 5. Jász-Nagykun-Szolnok Légvédelmi Tüzérdandár újoncainak. Mészöly Gáborral, az együttes dramaturgjával készült interjúnkat az 5. oldalon olvashatják. (Fotó: K. É.)