Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-24 / 225. szám

1994. szeptember 24., szombat Szabadidőben — családi körben íi HŰVÖSEBB NAPOK JÖNNEK - melegebben kell öltözködnünk .. (Fotó: Korányi Éva) Lakástörténelem M Fényűző paloták, nyomorúságos munkáslakások A lakásberendezésben sokáig lényegtelen volt a meghittség, az otthonosság, a kényelem. A várak, a paloták, a kastélyok, a házak és a kunyhók minden egyéb célt inkább szolgáltak az el­múlt századokban, mint az ott lakók kényelmét. A középkor vastag falú, vé­delemre berendezett várai után a reneszánsz paloták pompája a tulajdonos gazdagságát és ha­talmát tükrözte, akár a barokk kastélyok teremsorai vagy a ro­kokó-stílusú hangulatos szobák, kecses bútorok. A XIV. század végéig csak az állandó tartózkodási helyül szolgáló kastély volt beren­dezve, s ha máshová költöztek - akár a királyi család is - ma­gukkal vitték a bútorzatot. A XVIII. századi barokk kas­télyok viszont már berendezve várták tulajdonosaikat. A fala­kat mitológiai jeleneteket ábrá­zoló freskókkal vagy színes se­lyemtapétával borították. A szép kivitelű ágyak az ívelt lábú asztalok, székek - melyek hu­zata gyakran különlegesen szé­pen hímzett vagy szövött anyag volt - szintén inkább szolgálták a szem, mint a test örömét. A fényűzően berendezett pa­loták mellett másutt inkább pu­ritán, kis ablakos, sötét, ké­nyelmetlen polgári házakat talá­lunk, s a falvakban a vidéki ne­messég főúri eleganciát utánzó udvarházai mellett az iszonyú nyomort. A XIX. század elején a pol­gári egyszerűség és célszerűség, egyesülve az elmúlt századok letisztult esztétikai eredménye­ivel, létrehozta a biedermeier stílust, melynek szép bútorai­ban, kellemes szobabelsőiben ma is elgyönyörködünk. Az embert nyugodt, sima formák, kényelmes bútorok vet­ték körül. A világos szobák, ab­lakain szalaggal összefogott ha­bosán redőzött áttetsző batiszt- függöny, a falakon szalagcsok- ros virágfűzéres pasztellszínű tapéták. A falak mentén nemes fából készült, szép vonalú szek­rények, sifonérok és almáriu­mok - tetejükön befőttel. A tisz­tára súrolt hajópadlójú fogadó­szobában ovális asztal, kényel­mes ülőgarnitúra fogadta a kis létszámú, meghitt társaságot. A század második felében már nosztaligával vegyes lené­zéssel emlegették ezeket a régi, egyszerű szobákat, hangulato­kat. A századvég gazdag pol­gársága külső pompára, mind fényűzőbb berendezésre töre­kedett, s ennek érdekében ismét feláldozta a kényelmét. Á lakberendezés alapelve a stílszerűség lett. A habos, vilá­gosságot áteresztő batisztok he­lyét sűrű, horgolt vagy filé- csipke függönyök foglalták el, sötét színű plüss- vagy atlaszd­rapériával keretezve. A sötét alapú, sokszor arannyal mintá­zott papír- vagy selyemtapétás falakon képek egymás felett, két-három sorban. A mennyeze­ten gipszrozetta, középen gaz­dagon megmunkált csillár, a sarkokban konzolok, rajtuk klasszikus szobrok, vázák, vi­rágtartók, műpálma. A külön­böző neogót, neobarokk, neoro- kokó stb. stílusú bútorok között szeszélyes mintázatú virágos paravánok „japáni styl”-ben. A vitrinekben nippek. porcelánok, üvegpoharak. A jómódú polgári lakás álta­lában 5-7 szobából állt. Egy fia­tal középosztálybeli házaspár­nak legkevesebb három szobára volt szüksége, így az is előfor­dult, hogy míg a jobban kereső iparos szoba-konyhás lakásban élt, a kisebb keresetéből küsz­ködő hivatalnok három szobá­ban koplalt, hogy a megkívánt szintet tartani tudja. A divatla­pok rendszeresen tanácsokkal látták el az ifjú házasokat, ho­gyan rendezkedjenek be. A la­kások rossz alaprajzairól huza­tos, felesleges hosszúságú fo­lyosóiról nem szóltak, mint ahogy arról sem, hogy a repre­zentatív helyiségek mellől a múlt század végéig, de vidéken még sokkal tovább, nemcsak a fürdőszoba, de a lakáshoz tar­tozó külön WC is hiányzott! A legnagyobb, legvilágo­sabb szoba magától értetődően a szalon volt. Erre a célra legin­kább az amúgy is átfűthetetlen sarokszobát rendezték be. A szalon bútorai - a vendégfoga­dás ritka alkalmaitól eltekintve - huzattal bevonva ásítoztak a hidegben. A sok dísztárggyal, aprósággal zsúfolt szobában a háziasszony és az agyongyötört cseléd tartózkodott a takarítás ideje alatt. Ritka esetben egy hasonlóan berendezet nappali tartozott a lakáshoz, ennek hiányában a család legtöbbször az ablaktalan ebédlőben töltötte idejét, mely­nek egyenes támlájú, legtöbb­ször gótikus stílusú székei min­den kényelmet nélkülöztek. A családfő a szalon melletti - szintén utcai - dolgozószobá­jába vonult vissza, melynek fő dísze az óriási íróasztal, a drága írókészlettel, mappával. A falak mentén dekorativen elhelyezett könyvespolc könyvekkel, szob­rokkal. Az, északi, udvari front nagyobbik helyisége a háló­szoba, s legkisebb, legsötétebb lyuk a gyermekszoba, a szalon­ból, ebédlőből kiszuperált búto­rokkal berendezve. Háromszobás lakás esetén lemondtak a férfi- és a gyerek­szobáról is, de a szalon és az ebédlő a középosztályhoz tarto­zás elengedhetetlen jelképe ma­radt. A munkások egy, esetleg két szoba konyhás „kényelme” már egészen más volt. A jobbmó- dúak igyekeztek a polgári be­rendezések olcsó utánzását be­szerezni. A család szűkös jöve­delmét legtöbbször azonban al­bérlőkkel, ágyrajárókkal egészí­tették ki. A lakás berendezése egy-két rozzant ágyból, földre hányt matracokból, szalma­zsákból, esetleg rongyokból állt csupán. S akinek még ez sem ju­tott - a vidékről felkerülő nap­számosok, vándorló munkanél­küliek - embertelen körülmé­nyek között, tömegszállásokon húzták meg magukat, nélkü­lözve a legelemibb higiéniai le­hetőségeket is. A sötét drapériák, műpálmák és csecsebecsék divatja ellen a szecesszió, majd a húszas évek konstruktív irányzata harcot hirdetett, világosságot, egész­séges lakást, célszerű elrende­zést, sima vonalú kényelmes bútorokat követelve. Terveik, elképzeléseik a XX. századi lakberendezés alapelvei lettek: nem a reprezentáció, de a szép és kényelmes otthon megterem­tése a fontos. Bár lassan több, mint hatvan éve megfogalmaz­tuk ezeket az embert szolgáló elveket, még mindig nem állít­hatjuk biztosan, hogy meg is va­lósultak. (Családok könyve ­F. Dózsa Katalin) Órák Aki érdeklődik a régiségek iránt, az előbb vagy utóbb kap­csolatba kerül az órákkal. Az in­gás állóórákat általában nem le­het gyűjteni, csak egyes darabo­kat állíthatúnk belőlük laká­sunkba, mert helyigényesek, s azzal is számolnunk kell, hogy nem ketyegnek halkan. Az ingaórák elve az olasz természettudós, Galileo Galilei nevéhez fűződik, akit a pisai dómban egy lengő lámpa megfi­gyelése saját elbeszélése szerint arra késztetett, hogy elgondol­kozzon a jelenségen, s kutassa az ezzel kapcsolatos természeti tör­vényt. Az ingatörvény nagy órákban a gyakorlatban is al­kalmazható: a rövid ingák gyor­sabban lengenek, a hosszú ingák lassabban. Ha az ingasúlyt úgy készítjük, hogy az ingán eltol­ható legyen, akkor az ingaóra já­rása szükség szerint szabályoz­ható. Ezzel a XVII. század kö­zepén felfedezték azt az elvet, amelynek alapján immár száza­dok óta készítik az órákat - a gyűjtők nagy örömére. vSose nyúljunk mi magunk egy óra belső szerkezetéhez, mert kárt tehetünk benne. Vigyük inkább óráshoz a régi állóórákat, aki ki­tisztítja és rendbe hozza őket, a repedéseket lehetőleg tömjük be, hogy ne juthasson be rajtuk por. Harmincnyolcas méretre ké­szült az eredetije a képen lát­ható liláspiros-palackzöld buklé-moher kombinált puló­vernek, amelynek szeszélyes vonalú mintázatát flitterhímzés- sel hangsúlyozzák ki. A rajzról leolvasható módon, 50 szemre kezdjük az eleje, a háta és az ujja darabokat. Az ismert intarziakötés módszeré­vel - a munka bal oldalán a szá­lakat keresztezzük, tetszés sze­rinti átlós mintát kötünk moher­ből a buklépulóverbe. Amikor a darabok készen vannak, összehorgoljuk őket, az eleje-háta alsó szemeit körkötő­tűre szedjük, és elkészíthetjük a 6 centiméter magas passzérészt. Különösebb gyakorlatot nem kíván, a modell rendkívül egy­szerű, a csuklópántot hirtelen felére fogyasztással szűkítjük, az elején a V kivágást pedig a legegyszerűbb módon, minden ötödik sorban az ötödik szem fogyasztásával alakítjuk ki. Az eleje vállszélességei húsz-húsz szemesek, ezt úgy ér­jük el, hogy amikor a V kivá­gást fogyasztjuk belül, ugyan­akkor a negyedik fogyasztásnál kívül elkezdjük szaporítani. A hátát a válla felé haladva az utolsó harmadnál folyamato­san 50-ről 60 szemre szaporít­juk. A széles vállat válltöméssel hangsúlyozzuk! Ne féljünk a különböző ka­rakterű anyagok párosításától és az úgynevezett vad színek kombinálásától sem, az idén di­vatos a meghökkentő. E meg- hökkentés jegyében díszíthetjük a már elkészült buklé-moher pu­lóverünket színes flitterrel, eset­leg strasszal. A modellhez leg­inkább könnyű selyem vagy bőrszoknya illik. Szöveg és rajz: Pálffy Judit az első napok során kitartanak egy kiválasztott emlő mellett, így elkerülik a tülekedést. Ha­mar megtanulják, miként lehet a mellső tappancsaik ütemes nyomogatásával tejet kipréselni az emlőből. Körülbelül egy hét után testsúlyuk megduplázódik, és kinyitják a szemüket. A fajtá­tól függetlenül minden újszülött cica szeme kék. Ezután nagyjá­ból egy hónapot kell várni, amíg teljesen kifejlődik a látásuk. Fel­ébred bennük a kíváncsiság, fel­fedezőútra indulnak, birkózni kezdenek testvéreikkel, és nem­sokára elfogyasztják az első falat szilárd ennivalót. A gazdák lehe­tőleg csak ritkán és nagyon óva­tosan közelítsék meg a „gyerek­szobát”. Ha a macskamama nem érzi biztonságban magát, még el is költözhet: egyenként szájába veszi a kicsinyeit, és elszállítja őket egy nyugodtabb helyre. A kismacskák nem kapálóznak, hanem nyugodtan tűrik a költöz­ködést. Ezt a viselkedést hordo- zási ernyedtségnek is nevezik. A macskamamának nagyon sok a dolga a cicák születése utáni első hónapokban, különö­sen, hogy a kandúr egyáltalán nem törődik velük. Ha véletlenül meg is próbálná, a mama elker­getné a kicsinyektől. Nemcsak szoptatni kell a kicsiket, hanem a hasukat is állandóan nyalogatnia kell a cicamamának, mert csak így működik az emésztésük. Az anya állandóan tisztogatja a pi­ciket, és ha valamelyikük kipoty- tyan a kuckóból, azt rögtön visz- szahozza. Halkan nyugtatgatja őket, nyávog nekik, s csak egy-egy percre hagyja ott őket, amíg elfut az etetőtálig. Jaj an­nak az ellenségnek, aki ilyenkor közeledne a kicsikhez! A végső­kig elszánt macskamama nem ismer félelmet, még egy nagy kutyának is bátran nekimegy. Éles karmai komoly sebeket tudnak okozni. A kismacskáknak sokat kell tanulniuk. Kezdetben játékos formában gyakorolják egymás­sal a birkózást, az ugrást, a hara­pást, az osonást és a fújást. Min­denre rávetik magukat, ami csak mozog. Körülbelül öt hét eltelté­vel megkezdődik a vadászat ta­nítása; a macskamama élettelen egereket hoz a fészekbe, és ezt csak akkor eszi meg, ha a kicsik már eleget játszottak vele. Ké­sőbb már eleven egeret tesz a ci­cák elé, és úgy végez vele, hogy jól lássák a módszert. Ezután hagyja a kicsiket, hadd rágcsál­ják a zsákmányt. Legközelebb már a macskakölykök maguk is gyakorolhatják az egér elejtését, míg a végén a mama felügyelete nélkül is boldogulnak. Legtöb­bet a zsákmány nyakának elrop- pantását kell gyakorolniuk. De ugyanígy meg kell tanulniuk a macskavécé használatát, a fára mászást és az egérlyuk előtti lesben állást is! A cicák anyjukat lesve még a halászást is elsajátít­ják. A macskák számára az is nagyon fontos, hogy a jó ételt meg tudják különböztetni az ehetetlen dolgoktól. Végül a ci­cák maguk is megismerik anyjuk gazdáit. Amikor a kismacskák elérik az öt hónapos kort, új fo­gaik nőnek, újabb két hónap el­teltével pedig már kölykeik is lehetnek. (Dr. Rainer Köthe: Macskák) A kiscicdk feszülten figyelnek, amíg mamáink az egérrel Játszik. Hama­rosan maguk is elbánnak a zsák­mánnyal. Világítás a lakásban A balesetek elkerülése végett mindig ügyeljünk a jó világí­tásra. A lépcsőházban legalább két villanykapcsoló legyen, hogy a lámpát mindkét szinten föl és le lehessen kapcsolni. A sötét folyosót fessük világosra. A világításon kívül ez is növeli a közlekedés biztonságát. Ha a helyiségben csak egy mennye­zeti lámpa van, használjunk mindig erős villanykörtét. Ézen nem szabad takarékoskodni. A lakás forgalmas helyein (pl. lépcső) úgy helyezzük a világí­tótesteket, hogy ne vessenek ár­nyékot. A konyhában nagyon fontos a jó fővilágítás és a tűzhely, mosogató megvilágítása. Sze­reltessünk külön kapcsolót a fő­világításnak, ill. a kisebb terüle­tek megvilágításához, hogy a két fényforrást egymától függet­lenül használhassuk. A hálószoba világításához - az öltözködéshez - rendszerint elég egy mennyezeti lámpa. Legyen az ágynál olvasólámpa, de ne szereljük túl magasra, mert úgy vakíthat. Kétszemé­lyes ágynál ügyeljünk arra, hogy az egyik fél olvasólámpája se vakítsa a másikat, vagy ne zavarja álmát. Gyerekszoba vi­lágítására alkalmasabb a falra szerelt lámpa mint a mozgat­ható. Vásároljunk stabil, erős lámpákat, amelyek megfelelnek a biztonsági előírásoknak. Ha a gyerek fél a sötétben, szereltes­sünk fel fényszabályozós kap­csolót, hogy éjszakára gyenge világítást állíthassunk be. Kézi kötesseI Alkalmi pulóver Négylábú barátaink ■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Cicák és macskák viselkedése A házimacskának évente két­szer van párzási időszaka. Ilyen­kor nyugtalanul hempereg a föl­dön, ez jelzi, hogy partnerre vá­gyik. Hamarosan fel is tűnnek a ház körül a kandúrok. Ha a macskahölgyet kiengedik hozzá­juk, akkor kilenc héttel később négy-hat, kb. nyolcvan gramm súlyú, puha szőrrel borított kis­macska látja meg a napvilágot. Közvetlenül a szülés előtt a macskamama egy olyan bizton­ságos helyet keres, ahol nyugodt körülmények között hozhatja vi­lágra kicsinyeit, amelyek az első hetekben még vakok és süketek. Kezdeti tehetetlenségük ellenére szaglásuk működik, és így gyor­san felfedezik anyjuk emlőit, hogy megkapják életük első csepp tejecskéjét. A kismacskák 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom