Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-23 / 224. szám

1994. szeptember 23., péntek Sport 11 . Férfi kézilabda NB I. Sakk Nem ez a harc lesz a végső Erre még nem volt példa. Megyénk két NB I-es kéziabdacsa pattal büszkélkedhet. Egyik a nagytestvér, a közelmúltban ke­resztvíz alá tartott Mól Szolnok KK, a másik pedig az ifjú öcs, az Alföldi Gabona Törökszentmiklós SE. Nos, ma este azért nem Góliát és Dávid fog összecsapni, már csak azért sem, mert ha így lenne, akkor a TSE eleve győztesként léphetne pályára. De vissza a jelenbe és a reali­tások talajára. Azt mindenkép­pen tudnia kell a szurkolónak, hogy mindkét együttes hazai pá­lyán játszik, mivel a TSE már második esztendeje béreli hazai találkozóira az Olaj-csarnokot. S talán még a legbennfenteseb- bek közül sem mindenki nézett utána: a törökszentmiklósiak ti­zenkettes keretében egyesegye- dül Tajthy Gyuri a „kakukkto­jás”, ő az egyetlen, aki ez idáig egyetlen percet sem játszott a Mól KK-ban és elődjében, az Olajbányászban. Családi össze­zördülésre is van kilátás, hiszen a miklósi Szép Kiss Robi bi­zony szolnoki védekezésnél bátyjával, Krisztiánnal találja magát szemben. Folytathatnánk a sort Danyival, Gulyással, Sí­possal, Fejessel és a többiekkel, mindegyiküket köti valamilyen szál a piros-feketékhez. A Mól Szolnok KK a régi ba­ráttal, Cegléddel gyakorolt (em­lékeztetőül: a Győr elleni mér­kőzést megelőzően úgyszintén) a történelmi derbi helyszínén, s bizony Nagy Károlyt nem láttuk szokásos mókás kedvében:- írd meg nyugodtan, nyer a Nagy Károly feláll a kispadról, ha ... Szolnok. Ilyen egyszerűen és röviden. Mert ha nem, akár az utódomat is felkereshetik. Hidd el, olyan vagyok velük, mint a vaddisznó, mert egyszerűen meg vannak bokrosodva. Most a földre szállást gyakoroljuk néhány csapattaggal, még mi­előtt elszállnak maguktól. Ren­dezni kell a sorokat, sokkal szi­gorúbb taktikai fegyelemre van szükség. Hajnal Mihály, a klub ügyve­zető igazgatója semmi különle­geset nem ígért, csak azt, hogy ugyanúgy készülnek, mint a többi bajnokira, a miklósiakkal való baráti kapcsolatot a pont­szerzés idejére felfüggesztik. A lelátón „kémlelő” Gulyás Kar­csi először nem igazán akar megnyílni, de aztán... - Nagy harcot várok, mi megpróbálunk keményen játszani, aztán meg­látjuk, mit lép rá a Mól KK. Magam részéről már a döntet­len is meglepetés lenne, mely­nek lehetőségét nem zárom ki. Ha nem leszünk annyira idege­sek, mint az első két mécsén, ha úgy összeállunk, hogy egymá­sért harcolunk, akkor még a győzelem sem elérhetetlen. Természetesen a zakó is benne van a pakliban, de ne feledje senki, köztünk és a Szolnok kö­zött nem lesz akkora a különb­ség, mint volt az Elektromos ja­vára ott jártunkkor. Sokkal job­ban koncentrálni fogok a lövé­sekre, mert itt az első osztály­ban a kóbor suhintások csak ritkán jutnak el hálóig. Azt ígérhetem társaim nevében is, mindent megpróbálunk a Szol­nok ellen. Kocsis Lajos a két vereség el­lenére is lát reményt a talpra ál­láshoz: - Előbh-utóbb találkoz­nunk kellett. Mindenképpen az olajosok az esélyesebbek, ami elsősorban jobb körülményeik­ből, azon belül a többi heti edzésszámból is adódik. Sajnos, Bukta Csaba sarokcsontrepe­dése miatt nem játszhat, de azért szoros eredményt várok. Megkérdeztem csapatom tag­jait, mit várnak a mai találkozó­tól? Négyen minimális győze­lemre tippeltek, a többség azonban nem hisz az első NB 1-es pont megszerzésében. Per­sze a mezőnyben rajtunk kívül még öt csapat áll 0-val a neve mellett, ami nemigen vigasztal­hat bennünket. Sok összetevője lesz szerintem a ma esti össze­csapás végeredményének, le­néznek-e bennünket az olajosok, a játékvezetők mennyire respek­tálják a nagyobb klubot, s nem utolsósorban a közönség buzdí­tása sem ^ lesz közömbös szá­munkra. Élesre vesszük a mécs­esét, annyit ígérhetek előre. Talán nem árt ezúttal időben elindulni a ligetbe. Presztízs­mérkőzésről lévén szó, az ér­deklődés minden eddiginél na­gyobb, s abban csaknem bizto­sak vagyunk, hogy izgalmakban nem lesz hiány. Hogy kié lesz a győzelem? Majd a pályán kide­rül, de a vesztes is nyerhet, ha a végeredmény csakis sportszerű eszközök segítségével születik meg, mert pankrációra, kézilab- daháborűra kevesen kíváncsiak Törökszentmiklóson éppen úgy, mint Szolnokon. az edző Bár még javában tart a né­metországi női kézilabda Eu- rópa-bajnokság, egy szakvezető már bejelentette lemondását. Szergej Avanyeszov (60), az orosz válogatott vezető edzője áll fel a kispadról a viadal befe­jezése után. Avanyeszov, aki a nemzeti együttes mellett az egyik élcsa­pat, a Rosztszelmas Rosztov trénere is, egészségi okokra hi­vatkozva távozik posztjáról. A mester a barcelonai olimpia után vette át az ötkarikás játé­kokon bronzérmet szerzett vá­logatott irányítását. A tavalyi világbajnokságon a várakozás­tól elmaradva, csak az ötödik helyen végzett a „szbomaja”. Lehet, hogy ez is hozzájárult döntéséhez? Piquet elbúcsúzott Bejelentette visszavonulását a brazil Nelson Piquet (42). A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság háromszoros győztese kijelentette: „Nincs már motivációm. Az autóver­senyzés nem szerepel jövőbeni terveimben.” Nelson Piquet ehelyett 11 éves fia, Nelsinho autóversenyzői pályafutását kí­vánja egyengetni. Piquet megnyerte az 1981-es, 1983-as és 1987-es Forma-l-es összetett világbajnoki pontver­senyt, majd néhány éven ke­resztül a tengerentúli IndyCar versenysorozatban szerepelt több-kevesebb sikerrel. Mai műsor Kézilabda. NB I., fér­fiak: Mól Szolnok KK-A1- földi Gabona Törökszent­miklós SE, Szolnok, Olaj-sportcsamok, 18.00. Idegenben szerepelnek: az SZTE férfi kosarasai Bé­késben, az Olaj II. Debre­cenben. Digital Röplabda duatlon Startol a bajnokság A nyolcfordulós Digital duat­lon ranglista-versenysorozatot hat tavaszi forduló után az új- szászi Barta István vezette. A végső győzelmet azonban a két őszi viadalon kell bebiztosíta­nia. Ezek közül az elsőt Orosz­lányban rendezték meg. Kelle­metlen, esős, hideg időben 6 km futás, 30 km kerékpározás és 4 km újabb futás várt a verseny­zőkre. A győzelmet Fazekas At­tila (R+R Konstrukt) szerezte meg, Barta István előtt, így ket­tőjük között szorossá vált a pontverseny. A döntés az októ­ber 8-i, kétszeres szorzójú ná- gocsi zárófordulóra maradt. Szászakku­randevú Szeptember 25-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az új- szászi tornacsarnok elől indul­nak a Szászakku duatlon futa­mai. A verseny rendezői az Új- szászi SE triatlonszakosztálya és a megyei diáksporttanács. Az országos versenynaptárban is szereplő viadal egyben a duat- lon-diákolimpia megyei dön­tője, amelynek győztesei képvi­selik majd Jász-Nagykun-Szol- nok megyét október tizenötödi­kén, Balassagyarmaton, a sportág országos fináléjában. Legkorábban (10 órakor) a legapróbbak, az alsó tagozatos iskolások rajtolnak az 1 ^4-0,5 km-es távon. A következő fu­tamban (10.30-kor) a felsősök következnek (2-9-1 km), míg a 11 órakor rajtoló „menetben” 3,5 km futás, 15 km kerékpáro­zás és 1,7 km futás lesz a táv. Ez a középiskolások számára diák­olimpiái, a felnőttek részére pénzdíjas versenynek számít, hiszen a győztes 10 ezer forintot kasszírozhat. A verseny nyílt, bárki neve­zését szívesen látják a rende­zők. Fehér Más csapatok már igencsak bejáródtak, hiszen a különböző bajnokságokban javában forr a víz, addig a Szolnoki Röplabda Klub férficsapatánál csak va­sárnap „gyújtanak” be. A két felkészülési tornán fe­lemás benyomásokat szerzett Uyés Gábor edző, ám ennek el­lenére bizakodva tekint az évad elé.- Dunaújvárosban, ahol a ha­zaiak mellett a Csepel, Tungs­ram és a Szolnok szerepelt, számomra is kellemes meglepe­tésként, a harmadik helyen vé­geztünk úgy, hogy a két fővá­rosi gárdának egyenrangú ellen­felei voltunk. A folytatás már nem sikerült fényesre, mert a hét végi kecskeméti Hírős Ku­pán már akadozott a gépezet. Az igazsághoz tartozik: három kulcsjátékos - Tóth Gábor, Illés Zsolt, Szűcs Tibor - családi okok miatt nem tudott a rendel­kezésemre állni.- Játékuk bizonytalan lesz a jövőben is?- Nem! ígéretük szerint a to­vábbiakban teljes mellszéles­séggel a csapatot szolgálják.- A nyár folyamán többször megkongatták a vészharangot Gary Lineker, az angolok egyik kedvenc labdarúgója, akinek nevét színdarab is meg­örökíti a londoni West Enden, bejelentette, novemberben vég­leg visszavonul az aktív futball- tól, és azontúl inkább mint tévé- és rádiókommentátor vagy mint szakíró foglalkozik a sporttal. Sem menedzser, sem edző nem óhajt lenni. A 33 éves csodacsa­tár, akit az angolok különösen a szívükbe zártak, mióta kiderült, hogy kisfiát fehérvérűséggel kellett kezelni, jelenleg Japán­ban játszik a Nagoya Grampus Eight csapatában. Lineker szer­dán úgy nyilatkozott a az egyesület háza táján. Jelen­leg mi az ábra?- Az önkormányzat átutalta a beígért összeget, eddigi szpon­zoraink pedig további támoga­tásukról biztosítottak. Jelenleg egy pályázaton dolgozunk, re­méljük sikerül elnyerni.- Elvárás?- Mindenképpen szeretnénk az Extra Ligáért folytatott harc­ban ott lenni. Az első lépéseket vasárnap - idegenben - kell BBC-nek, hogy sérülései kész­tették a döntésre, és a mostani japán szezon végén visszavo­nul. Novemberig még tíz mér­kőzése van hátra. Lineker pá­lyafutása során játszott a Lei­cester, az Everton, a spanyol Barcelona együttesében, majd ismét hazájában, a Spurs csapa­tában, és 80-szor szerepelt az angol válogatottban. Elmondta, hogy most is sok hazai csapatba csábítgatják vissza, s habár ez igen jólesik neki, azért mégsem gondolja meg magát. - Már nem azt a csatárt kapnák vissza, aki elhagyta Angliát. Baj van a gyorsaságommal. Kiábrándító, megtennünk az ifjúsági váloga­tott ellenében. Bízunk benne, a nyári strand­röplabdasikerek nem múltak el nyomtalanul, hiszen többen is bizonyították: a papírforma csak egy dolog, a mérkőzés mindig, mindenhol a pályán dől el. A fiúk bizonyítottak, képe­sek megrángatni a „sztárok” bajszát. Üdvözítő lenne, ha ez a mentalitás a ’94/95-ös röplab­dabajnokságra is megmaradna. hogy már nem tudom azt nyúj­tani, mint régen, de az is igaz, hogy ez megkönnyítette a dön­tést - mondta, és hozzátette, hogy sérülései az utóbbi két év­ben már nagyon kínozták. Li­neker kétszer játszott világbaj­nokságon, és az 1986-os mexi­kói vb gólkirálya volt. Min­denki úgy tartja, hogy ő is beál­líthatta volna az angol váloga­tottban Bobby Charlton 49 gó­los rekordját, ha 1992-ben, a svédországi Európa-bajnoksá- gon az akkori szövetségi kapi­tány, Graham Taylor le nem cserélte volna a Svédország el­len vívott mérkőzésen. Jó lenne, ha ez a vidámság a bajnokság végére is megmaradna Lineker novemberben visszavonul Rangos hazai sakkverseny­nek adott otthont a Békés me­gyei kisváros, Szarvas. Az évente hagyományosan meg­rendezett viadal harmadik alka­lommal állított emléket Perényi Bélának, Szolnok fiatalon el­hunyt sakkozójának, aki meg nem alkuvó játékstílusával a vi­lág minden táján kivívta a sportág iránt érdeklődők tiszte­letét és szimpátiáját. A nagy te­hetségű nemzetközi mestert méltán sorolták a világ legerő­sebb támadójátékosai közé, aki a Szolnoki Mezőgép OB I-es sakkcsapatát éveken keresztül éltáblásként erősítette. A Szolnoki Városi Sakk­egyesület a maga módján azzal fejezte ki tiszteletét, hogy a há­rom csoportban (körverseny, nyílt verseny, gyermekverseny) folyt küzdelmekre kilenc játé­kosát nevezte. A körversenyben a tíz részt­vevő négy nemzetből állt össze, és a nemzetközi mesteri norma teljesítésére adott lehetőséget. Ez két játékosnak sikerült, az ukrán Neverovnak, aki 6.5 pont­jával a versenyt is megnyerte, valamint Anka Emilnek, aki hat ponttal a második lett. A har­madik helyet a már címviselő Györkös Lajos szerezte meg. A szolnokiak a százfős nyílt versenyen indultak, rajtuk kívül megyénkből még Martfű, Me­zőtúr és Túrkeve képviseltette magát. A 9 fordulós svájci rendszerben lebonyolított küz­delmet Berebora Ferenc, a SZOVSE éltáblása nyerte, aki ezzel tavalyi elsőségét védte meg. Magabiztos játékát a ki­lenc partiból elért 8 pontja bi­zonyítja. A kezdeti „gyengélke­dés” (két döntetlen sötéttel) után valamennyi ellenfelét le­győzte. Második a paksi Molnár Béla lett 7.5 ponttal, míg a szombathelyi Tomcsányi Péter 7 pontja a harmadik helyre volt elegendő. Igen jó eredménynek számít Barta József (SZOVSE) teljesítménye, 6.5 ponttal ne­gyedmagával pályázott a ne­gyedik helyre, és csak az ún. Bucholc-értékeléssel szorult hátrébb. Az ugyancsak Szolno­kon játszó Lázár Jánosnak a be­gyűjtött hat pont az előkelő ti­zedik helyre volt elegendő. Az élmezőnyhöz megyénk­ből még a martfűi Kókai Ká- rolynak sikerült közel kerülnie, 5.5 ponttal a holtversenyben ti­zenhetedikként zárt. Kiemelést érdemel még a szolnokiak két ifjúsági játékosa^ Asztalos Vik­tor és Pápista Ákos, akik 5-5 ponttal mesterjelölt-elvárást tel­jesítve végeztek a mezőny első felében. Ízelítésül egy precíz pontbe­gyűjtés a Berebora Ferenc- Soós Árpád partiból. Kiinduló állás: Világosnak ugyan minősége­lőnye van, de a nyerés mégsem egyszerű, például 1. Vxg4?, hxg4 után a végjáték döntetlen. 1. Ve5,Hg5 2. Vd6, Kg7 3. Vd7, Kg6 4. Bf4, Vh3 5. Kgl! h4 6. Vc6/1:0/. A Bh4 fenyegtést tehát már nem lehet védeni, elveszett a sö­tét vezér. Autósport Következik az utolsó felvonás Igazán gazdag autós program részesei lehetnek mindazok, akik a hét végén kilátogatnak a Hungaroringre, hiszen a Cast- rol Opel Astra Kupa verseny- sorozat, valamint az autós gyorsasági országos bajnok­ság - a szolnoki Gáspár István és László József is érdekelt a fu­tamokon - befejezése mellett további hat viadal küzdelmeit láthatják. A legérdekesebb ver­senynek mégis a Castrol Opel Astra Kupa ígérkezik, amely­nek első versenyét május 14-én és 15-én a Hungaroringen ren­dezték, és ezúttal ugyanitt, a ki­lencedik és tizedik szakasszal bajnokot is avatnak. Az egyéni pontversenyben je­lenleg két versenyző azonos pontszámmal áll az élen. El Ist­ván (Mozart Motorsport SE) és Porth Gábor (Opel Gergely SE) 119-119 ponttal várja a szom­bati és vasárnapi futamot. A végső győzelembe azért még beleszólhat a 92 ponttal harma­dik helyen álló Bakos András (Opel Tormási MSE) is. Az utóbbi versenyző a hetedik és nyolcadik futamon nem szerez­hetett pontot, de igazolt távol lé­tét mi sem bizonyította jobban, mint hogy az ez idő alatt rende­zett gokart-világbajnokságon hetedik helyezést szerzett. A verseny nem akármilyen tétért zajlik, hiszen a tíz futamból álló Castrol Opel Astra Kupát négymillió forintos pénzdíj­alappal hirdették meg. Az egyéni verseny győztese 200 ezer forintot, a második 150 ez­ret, a harmadik 120 ezret kasszí­roz. A csapatversenyben ugyancsak csalogató a díjazás, hiszen a legjobb team egy új Opel Astrát vehet át, míg a má­sodik 200 ezer forintos, a har­madik pedig 100 ezer forintos díjazásban részesül. A Hungaroring gazdag prog­ramját pénteken 8.30 órától 15.50 óráig a szabadedzések, majd 16 órától 17.15-ig az első időmérő edzések nyitják. A hét végi versenysorozat műsora - szeptember 24., szombat: 16.10: Castrol Opel Astra Kupa, 9. futam. Szep­tember 25., vasárnap: 12.45: Castrol Opel Astra Kupa, 10. futam, 13.40: autós gyorsasági OB (1. kategória), zóna-túra- autóverseny, • 15.40: autós gyorsasági OB (2. kategória), zóna-formaautóverseny. Az érdeklődők a helyszínen 500 forintért úgynevezett depó­jegyet válthatnak, avagy a 200 forintos belépési összegért a né­zőtéren foglalhatnak helyet. Mindkét esetben autóval köze­líthetik meg a hungaroringi helyszínt. XXXII. tiszaligeti napok Ujjé, a ligetben ... Szinte hihetetlen, de har- minckettedik alkalommal ren­dezik meg Szolnokon szeptem­ber 23-24-25-én, a hagyomá­nyos tiszaligeti napokat. Mint már oly sokszor, most is a jász-nagykun megyeszékhely tanintézetei mellett ott találjuk - remélhetőleg minél nagyobb számban - a környező települé­sek apraja-nagyját. A versenyszámokat úgy kí­vánták összeállítani a szerve­zők, hogy a diáksereg minél több lehetőség közül választ­hasson. A „prímet” a labdajáté­kok viszik, nem véletlenül, hi­szen a labdarúgás, röplabda, ké­zilabda és természetesen a ko­sárlabda még mindig nagy nép­szerűségnek örvend. De lesz ke­rékpár- és atlétikai verseny, asz­talitenisz. Reméljük, minél nagyobb számban vesznek részt az isko­lák, mivel ha csak néhány ifjon­cot sikerül - a tiszaligeti napok keretében - a sport, a mozgás mellé állítani, már megérte. Noha biztosak vagyunk benne, akad majd nebuló, akit „noszogatni” kell a részvételt il­letően, ám mindez elenyésző hányadot fog kitenni. Üdvözítő lenne, ha az ifjúság élne a kí­nálkozó lehetőséggel, ugyanis értük van immáron harmincket- tedik alkalommal ez a monstre, több száz diákot megmozgató sportesemény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom