Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-23 / 224. szám
12 Nyugdíjasok fóruma 1994. szeptember 23., péntek A szeretet nem ismer határokat Nemzetközi találkozó Szolnokon A júniusi Nyugdíjasok fórumában Ferenc Tiborné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesületének elnöke már elmondta: az ősszel nemzetközi találkozót rendeznek Szolnokon s a megyében. Nos, a részletes program szerint a rangos rendezvény szeptember 27-én kezdődik, és egészen október elsejéig, az időskorúak világnapjáig tart. A megyei önkormányzat, városi önkormányzat, az OTP, a Mól Rt. és a szolnoki sportlétesítmények támogatásával zajló, négynapos rendezvényre Szabadkáról, Nagybányáról, Beregszászról, Máramaros megyéből és Szlovákiából is érkeznek küldöttségek. Meghívott vendégként részt vesz, s az ismerkedési esten előreláthatólag fölszólal Thomas Berntsen, a Dán Kulturális Intézet igazgatója is. A szeptember 27-én érkező külföldi és hazai vendégek az elszállásolás után a Városi Művelődési Központban ismerkedési esten vesznek részt. Másnap, 28-án Boros Lajos, a megyei önkormányzat elnöke nyitja meg a nemzetközi fórumot. A délutáni, az idősek világnapja alkalmából ugyanott megtartandó ünnepség szónoka Szabó Rudolfné dr. országgyűlési képviselő lesz. Szeptember 29-én egész nap barangolás a megyén belül - másnap a megyén kívül, Szekszárdra látogatnak, ahol a Nyugdíjasok Tolna Megyei Szövetsége országos ünnepséget rendez a világnap alkalmából. Bár a szervezők máris rendkívül sok részvételi szándékról tudnak, Ferenc Tiborné elnök és Dénes Pál titkár szolnoki telefonszámaikon - előbbi 378-294, utóbbi 343-486 - még hívhatók, s hely esetén még lehet a találkozóra vagy egy-egy rendezvényére jelentkezni. Tízéves találkozó Jubileumon örömmel és könnyesen Menkó Mihályné klubvezetőtől meghívót kaptunk, amely szerint a Szikra Nyugdíjasklub Szolnokon, szeptember 10-én tartja megalakulásának 10. évfordulóját. Mindez egy baráti vacsora keretei között - zenével, nótával, tánccal -, sok örömmel és könnyes szomorúsággal zajlott a Centrum étteremben. A jubiláló klub vezetése, tagjai mellett ezen az ünnepségen jó barátok is részt vettek. Elsősorban is Kiss Györgyi, a Városi Művelődési Központ igazgatója, aki jó egy éve otthont ad ennek a nyugdíjasklubnak is a ház falai között. Igen, és ők kérték, mivel kiszorultak a valamikor maguk építette papírgyári művelődési otthonból, de még a papírgyári üdülőből is. Rossz idők járnak a papírgyáriakra, s ebben annyiban osztoznak a nyugdíjasok, az egyAz első köszöntött: Dancsi Bertalanná kori papírgyáriak, hogy klubjuknak helye nincs, s már csak az a csoport segíti őket, amelyik maga is azért szomorú, mert nem tudja, mi lesz a sorsa. All a papírgyár, tologatják a döntést a sorsáról az illetékesek. De hát a nyugdíjasoknak ez miért szomorú? Mert egykori munkahelyükről van szó, esetleg jó barátaik, gyerekeik szorultak munkanélküli-segélyre. Persze az ünnepségen nem csak erről volt szó. Egymás után álltak föl a baráti klubok vezetői, a vendégek. Szikszói Róbert a martfűiek üdvözletét és virágcsokrát hozta, Juhász Jánosné a rákóDobos Ferencné Rozikának virágcsokorral köszöni meg a sok szép nótát Menkó Mihályné klubvezető czifalviak köszöntését, Dénes Pál a nyugdíjas megyei szervezet üdvözletét, Murányi Sán- dorné a Papíripari Dolgozók Szakszervezetének jókívánságait, Rontó László a helyi, még dolgozó papírgyáriak nevében gratulált. A köszöntésben a klub se tétlenkedett. Kijárt a jókívánság a klub két, nyolcvan éven felüli tagjának, Dancsi Bertalannénak és Ficsúr Árpádnak. Igaz - mondták -, Ficsúr Árpád nemrég csatlakozott a klubhoz, mert mióta a városban tartják a foglalkozásaikat, befogadnak jó szívvel minden irántuk érdeklődő nyugdíjast. De Dancsi Ber- talannét még úgy köszöntötte mindenki, mint a legkedvesebb régi ismerőst, barátnőt szokás. Amikor átadták köszöntésére a szép virágcsokrot, ő maga mondta el az okát: - Negyvennégy évig kerestem én a kenyerem a papírgyárban. És egy percig néma felállással tisztelegtek az alapító, Szilágyi Ferenc emlékének. Kapott virágcsokrot Baricza Györgyné, aki nyolc éven át vezette a nyugdíjasok klubját. Ő mondta, harmincán voltak az alapítók, tavaly már ötvenen találkoztak rendszeresen. „Fogyunk is, szaporodunk is, ilyen az élet.” Volt egy „külföldi” vendég is: Lon- gávecz Adél, aki a nagybányai nyugdíjasok nevében kívánt boldog öregkort, egészséges éveket társainak. Torma Mihály tárogatójával csinált jó kedvet a finom marhapörkölthöz, Dobos Ferencné, Rozika meg minden kedves régi nótát eldanolt - tapsolták késő estig, köszönték a Ficsúr Árpád: - Később csatlakoztam a klubhoz kedves perceket. Menkó Mihályné, aki alig győzte a klub köszönetét tolmácsolni mindenért, Rozikát virágcsokorral ajándékozta meg. Aztán? Szólt a zene a késő estébe hajló nyugdíjasjubileumon. És azok is táncra perdültek, akik oly sokszor panaszolják, itt fáj, ott fáj. Szeptember Elmentek az unokák iskolába, s végre, a hónap dereka után jött a postás, s hozta a megemeltet. No, nem olyan sok az az emelés, hogy egy hét végén ne tudná az ember elkölteni egy kis jobb ebédre, vacsorára, gyümölcsre, tejre, sajtra - ha megengedheti magának. De hát ugye, az ember gyanakvó, ha öreg. Mondják, már októberben emelt lesz a villanydíj meg akkor a vízé is, nehogy már hetenként többször is fürödni merjen a vén csoroszlya... De hát hagyjuk, úgy is annyit beszéltek már erről az egyébként törvényesen kötelező emelésről, hogy az ember könyökén jött ki. Először megígérte a kormányfő, aztán nemet nyilatkozott a visszamenőleges- ségről a pénzügyminiszter, s ezzel adtak az ellenzéki pártoknak egy-két órás, vérre menő vitára alkalmat a parlamentben is. Hogy aszongyák, jár a visszamenőleges emelés, s azt még az idén ki kell fizetni. Mondta ezt az a mostani ellenzék, amelyik éveken át szolid lehetőségeket emlegetett, ha a nyugdíj emeléséről volt szó, s amelyiknek egy-egy csoportja még azzal is hetykéskedett, hogy meg se szavazta a nyugdíjemelést. Most bezzeg, ha már nem náluk a kasszakulcs, megértik, átérzik a nyugdíjas gondjait. Igaz, az akkori ellenzék meg most fogja vissza az érzéseit... Hát a Fideszt hallották-e? Most, 1994 őszén azt nyilatkozta az egyik vezéregyéniségüknek is nevezhető tagja, hogy megkövetik a nyugdíjasokat, bánják, hogy korábban ellenezték a nyugellátások emelését. No, mi történt? Rájuk szólt a nagymama vagy a nagypapa? Áh, dehogy! Közeleg egy újabb választás időpontja, nem akamak- megint lemaradni, mint a tavasszal. Sajnos ennyi az egész, miként a kötélhúzás vége - először nem fizethető ki visz- szamenőlegesen január elsejétől az emelés, aztán csak két részletben, s a nagyobbik része csak a jövő februárban - aztán hirtelen: kifizetik novemberben - szóval valahol a koalícióban is eszébe juthatott néhány döntnöknek, de hiszen a nyugdíjasok szavazása fölérhet az egésszel... És akkor ugye rögtön volt pénz az emelésre, meg a gyógyszer se lesz az idén drágább, hiába romlott a forint épp 8 százalékkal a közelmúltban... Jó, jó, mondhatná valaki, de hát az év során hányszor romlott a forint, s hányszor romlik még, mondjuk jövőre. No, ez utóbbit nem jóslom, mert nem tudom. Mert mondják ám, így is, hajjaj, csak füle legyen az embernek! A szolnoki vásárcsarnokban a múlt héten dohogott egy negyven körüli asszony. Várnia kellett, előtte egy idős asszony méretett, válogatót egy fél kiló szőlőt. Azt mondja a várakozó, ma rossz napja van, a boltban a zsömlyésláda előtt föltartotta egy öregasszony, mert neki pontosan hét órakor," amikor a munkába futó vásárolna, nos, akkor kell megvennie napi két zsemlyéjét, most meg azzal a fél kiló szőlővel megint csak öreg húzza az időt. Hát mért nem mennek akkor a boltba meg a piacra, mikor már a dolgozók javában a gép meg az íróasztal mellett ülnek? Mondom neki: miért, az idős nem siethet, az öregnek nem lehet fontos dolga, unokáért, gyerekéért? Azt mondja erre a szép kis némberem, hogy nem kötelező az unoka, se a gyerek pátyolgatása, csak ne védjem már, csak nem én is? Aztán rám nézett, fölvágta a fejét, s elment vásárlás nélkül úgy, hogy én jutottam előbbre, vettem a szőlőből az unokáimnak. Mivel is kezdtem, ja, hát azzal, hogy szeptember van, vénasszonyok nyara. Úgy mondom, ahogy általában, nem szégyenlős somolygással, hogy indián nyár meg a többi. Á nyárból elegünk volt az idén, s talán nem is baj, hogy lopakodik a kertek alján az ősz. Vigyázzanak magukra, ha reggel elindulnak, már foga van az időnek. És ne felejtsék: október elsején az idősek világnapja lesz. Hogy megemlékezik-e róla a világ? Sietős az élet, a világ, az emberek... Az oldalt írta és összeállította: Sóskúti Júlia. Fotók: Imre Lajos Mától: Ki mit tud? Cibakháza kezdi az elődöntőket Mint a nyugdíjasok Jász-Nagykun-Szolnok megyei Ki mit tud?-jának főszervezője, Sülye Károlyné nyilatkozta lapunknak, ma megkezdődik az ötödik Ki mit tud? elődöntőinek sorozata. Ma este a cibakházi művelődési otthonban 25 produkciót mutatnak be a környék nyugdíjasai. Legtöbben verset mondanak, de fellép öt kórus is. Ezzel a ma esti elődöntővel kezdődik a nagy versengés, s egészen október 15-ig tart. Szeptember 25-én, vasárnap 15 órakor Mezőtúron lépnek színpadra a környék és a város nyugdíjasai. Ott tizenhat versenyző - verselők, nótázók, zenélők, jelenetet elődók - méretnek meg rangos, helyi zsűri előtt, csakúgy, mint ma, Cibakházán. Aztán október elsején, szombaton egyszerre két városban, Jászapátin és Törökszent- miklóson lesz elődöntő 18, illetve húsz produkcióval, október másodikén Karcagon a legnépesebb, harmincöt műsor- számmal induló elődöntő lesz, a legtöbb egyéni versenyzővel. Végül október 15-én délelőtt 10 órai kezdettel a döntő Török- szentmiklóson. Előreláthatólag a 114 produkcióból 30 jut be a döntőbe, ha az elődöntők zsűrije valóban szigorú lesz. Két évvel ezelőtti felvételünkkel a ma este is biztosan föllépő tiszaföldvári nyugdíjasokat köszöntjük, akik oly sok szép percet szereztek már az elődöntők és a döntők közönségének (archív fotó). Konferencia az időskorúakról Budapesten hallottuk: november 3-án nemzetközi tanácskozás kezdődik a fővárosban, az időskorú emberek gondozása lesz a konferencia tárgya. Eddig Európa 18 államából érkeztek bejelentések, s mintegy 200 résztvevőre számítanak. A kelet-európai időskorú emberek gondozása nemcsak a körülöttünk lévő nemzetek szakembereit érdekli, hanem a nyugat-európaiakat is. A nyugdíjasok szövetségében úgy kommentálták: a kelet-európai államokban általában nehéz az öregek helyzete. Mégis, a segítő szándékkal közeledőket valamennyien szívesen fogadjuk. Marika visszanéz Ebben a mostani, rohanó világban nemigen néz vissza az ember, legfeljebb olykor, ha már teljesen belefárad a jelenbe, annyit mond: régen azért... Nos, Marika mostanában mégis visszanézett, el-elgondolkozott a múlton, s ha még oly nehéznek is tűnt az emlékek szárnyán is, azt mondja, nem bánta meg. Harminckilenc éves munkaviszony után ment nyugdíjba, pontosabban tölti felmondási idejét Szolnokon Molnár Jánosné Kulcsár Mária bölcsődevezető. (Hiába kutatom emlékeimben, alig emlékszem arra, hogy bölcsődei dolgozóról-vezetőről valaha is írtak volna újságcikket. „Az" természetes volt, hogy vannak, hogy a piciny gyerekeinket nevelik - de hát jó szó tán sose esett rájuk. Pedig volt idő, amikor család megélhetését, a gyerek biztonságát, az anya-apa boldogulását egyedül a bölcsődétől várhatták. Mégis, természetes volt...) Molnár Jánosné ül a Meder utcai otthon szobájában, és sorolja életútja állomásait. Fél megye - mondom utóbb, amikor kiderül, a túrkevei lány érettségi és a pesti védőnőképző után Kuncsorbán, Örményesen volt védőnő, járta gyalog, kerékpáron s - olykor a téeszelnök jóvoltából - lovas kocsival a tanyavilágot, a falvakat. Amikor férjhez ment, se változott a világ, nem lett nagyságos asszony, ellenben követte a mezőgazdasági gépészmérnök férjet, akit Fegy- vemekről a kunmadarasi gépállomásra helyeztek. Bár közben megszületett első gyereke, Tibor is - ő járta tovább a családokat, a kisgyermekes asszonyokat, immár Kunmadarason.- Sok család sorsát megismertem, sok bajt, nehézséget tapasztaltam. Nem volt az a világ se gazdag. Aztán ismét az asszonyi kötelesség vitte tovább útján: a férjét Szolnokra helyezték. Nagy bánatára itt nem volt üres védőnői állás, ezért az akkor alapított egészségügyi szakiskola lett a munkahelye. Bölcsődei gondozónőket oktatott, értük, s nemcsak magáért, egészségügyi főiskolát is elvégzett, akkor már két gyerek meg a munkája mellett. Ä város két bölcsődéjében volt vezető, pontosabban a másodikat ő indította útjára. Marika egészséges, jókedvű, s mégis, kis szomorúság bujkál szeme sarkában. Nehéz 39 éves munka után csak „úgy” otthon maradni. Bár, azt mondja, aligha lesz unalmas az élete. Már két kisunokája van, igaz, a fiáé, a nagyobb Pesten, de a kicsi, a 19 hónapos Marci itt van Szolnokon, napjában látja, foglalkozhat vele. - Képzelje, olyan bölcsődébe megy majd, ahol mind a két gondozónőt én tanítottam. Aztán végre lesz ideje olvasni, kézimunkázni.- Csak arra vagyok nagyon büszke, hogy bár mindketten sokat dolgoztunk - soha nem csak nyolc órát -, gyerekeinkre mindig jutott türelem is, idő is. Ezért én nyugodt vagyok, s tudok örülni a családomnak. A búcsúm nagyon szép volt, még igazgató-főorvosi dicséretet is kaptam. A család meg úgy döntött, elküld jutalomképp egy tíznapos olaszországi útra. Hát nincs jó dolgom? Minden nyugdíjasnak ilyen családot kívánok!
