Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-22 / 223. szám

6 Szolnoki Extra 1994. szeptember 22., csütörtök „Át kell lépni önnön korlátáinkat” Mottó: A tigrist vadászat előtt gondolatban kell elejteni, a többi már csak formalitás. (Konfucius) Ahhoz, hogy valakit a „va­dásztársaság” tagjai közé fogad­jon, legalább egy évet „hajtani” kell. Úgy gondolom, ez így he­lyes, hiszen ez idő alatt érhet be az elhatározás és szándék, s fo­galmazódhat meg mindkét fél számára a kívánatosság. Kívána­tosság nekem, Önöknek. De mindenképpen döntéshozatal a vége. Úgy gondolom, eleget „hajtottam”, s bennem a megtisztelő felkérést követő elhatározás kiforrott, s a magam részéről már mindent eldöntöttem, s engedtessék meg nekem néhány gondolat, amely elsősorban nem önajánlás, hanem megfigyelés, melyet ha kissé elvont formában is, de szeretnék a figyelmükbe ajánlani, felvállalva azt a tényt, hogy íráskészségem kiforratlan és stílusában meg-megbicsakló, szellemem csapongó. Uraim! Rövid ismeretségünk, szintúgy, mint városunk - a Hol élünk - történetének megvannak a korszakai. „ ... első a kisded, aki dajkája karján öklendezik és sír, aztán jön a pityergő hajnal arcú; táskás nebuló ...” S ebből adódóan engedtessék meg nekem az emelkedettség hangja, mely az eltelt időszak „gyermekkori”, őszinte fogadtatásából alakulha­tott ki bennem. Több szempontból is szerencsés­nek tartom tartom ezen indító gondolatot, hiszen rész és egész viszonylatában is gyermekkorát éli minden, ami körülvesz minket, de éppen az is, amit alkalmasint a Szemafor képvisel. Közös munkánk, tetteink, környezetünk a kezdetek álla­potát tükröző valóság. Kevés tapasztalással, de sok ismerettel, feltörekvő, munkába folyni akaró tűzzel, felébredező, gyakran homályos, pillanat­nyi kívánságokkal. S ezt tesszük, illetve éljük fér­fifejjel. Korokat élünk mi magunk is, miközben korszakos problémák, gondok, álmok foglalkoz­tatnak bennünket. Gyermekkor férfiakkal. Ez így paradoxnak tűnhet, az már kevésbé, ha behelyettesítve azt mondom, az alapítvány kétéves, a kurátorok va­lamivel idősebbek. S mindez annyit jelent egy szóval: Szemafor. Szemafor, amit Önök álmod­tak, s mi magunk valósítottunk meg. Tudom, boldog város lehet, melynek ilyen korban a polgárai révén nem adatik meg, hogy ma­gába zárkózva eltespedjen. Az új vagy újszerű kisebb-na- gyobb mértékben szellemet ta­kar, s ez annál dinamikusabb, minél fiatalabbat. S ez azt is je­lenti, minél kevesebb tapaszta­lással rendelkezik az ember, an­nál fogékonyabb az új dolgokra. Városlakók sokasága lelkese­dett ügyünkért. S minél lelke­sebb egy város, annál gadagabb és merészebb próbákon fejti ki erejét, érzelmét, kisugárzását megszélesítve, más régiókban befolyást szerezve magának. Lelkem, s nézeteim szerint az a város, amely a kultúra magaslatain áll, nagy dolgokat vihet végbe, de mi azt is tudjuk, ezek nagysága csak az idő által bizonyítható; majd a visszaemlékezni szerető „férfikort” követő „öregkor” hőskort idéző korszakaiban. Amikor tehát egy város, egy folyamat a kezdeteknél tart, elkerülve a semmit­tevés gyakorlatát; céljaiban támadólag lép fel és forr; mikor benne a cselekvő ember erőinek jelen­ségei hatni kezdenek; s a dolgok lelkesedéssel fo­gadtatnak; és felismerhető már az, hogy mi benne az új és hasznos; szép és nagy, ez a kezdet ez a majdani hőskor, amely időről időre nemcsak meg­tartja. de öregbíti is nevünk, munkánk, táplálékot nyújtva ezzel a patrióta nemzedékeknek. Önöket, Uraim, a fenti gondolatok képviselői­ként azon férfiaknak ismertem meg, akiket szel­lemük érettségének nyugalma jellemez; tudásuk­kal nehéz dolgokat vehetnek célba; de okos számvetéssel tudják magukat a körülményekkel összemérni; előrenézve, vigyázva közös léptük minden biztonságára, tiszteletet parancsolva ma­guk körül. __ j f Uraim! Erezhető és kitapintható, hogy hol kí­vülállóként, hol pedig már közös eredményekben, távlatokban gondolkodó bennfentesként sorakoz­nak gondolataim, s ezt, remélem, elnézik nekem, mint ahogy azt is - a kioktatás szándékának leg­csekélyebb látszatát elkerülve hogy megosztom Önökkel vezérlő elveim egyikét. A korlátokat mi magunk szabjuk, ám esztelen- ség azokat át nem lépni! Ezen „esztelenség” szándékával kívánom átlépni az Önök korlátáit. Farkasházy István Nem szokás lapunk ha­sábjain publicisztikai írás, illetve hosszabb lélegzet­vételű tervbemutató köz­lése. Hogy most mégis ezt tesszük, jó oka van: mindkét írás rendkívül közérdekű. Farkasházy István szeptember 7-én, Szabó László muzeológus pedig szeptember 14-én mondta el székfoglaló be­szédét a Szemafor Alapít­vány ülésén. Hatvan éve avatták fel Verseghy Ferenc szobrát Verseghy Ferenc, a magyar művelődés jeles személyisége Szolnokon, a Tisza partján egy­kor állott sóházak egyikében látta meg a napvilágot 1757-ben. A hivatalnokcsaládból szár­mazó fiú Pesten és Egerben ta­nult. Pálos rendi szerzetes lett, akit kiváló szónoki képességé­ről és emberszeretetéről ismer­tek. A szerzetesrendek feloszla­tása után tábori lelkészi szolgá­latot vállalt. Felvilágosult gon­dolkodása és egyházellenes megnyilatkozásai miatt hama­rosan összeütközésbe került fe­letteseivel. 1794-ben a magyar jakobinu­sokhoz csatlakozott, a Szabad­ság és Egyenlőség Társaságá­nak lett a tagja. Hajnóczy kéré­sére lefordította magyar nyelvre a francia forradalmi indulót, a Marseillaise-t. A szervezkedés felfedezésekor Verseghy is a fővádlottak közt volt, s bár a ha­lálos ítélet végrehajtását elke­rülte, majdnem kilenc évet ra­boskodott Kufstein, Graz és Spielberg várbörtöneiben. Szabadulása után az irodalmi és tudományos munkával fog­lalkozott. Az elsők között is­merte fel a nemzeti nyelv jelen­tőségét. Azt a felfogást vallotta, hogy az önálló magyar nyelv a függetlenné válás első lépcső­foka lehet. Sok nyelvészeti ta­nulmány fűződik nevéhez, de mivel az élő nyelvet követi mint irányadót, összeütközésbe kerül kora nagy nyelvtudósaival. Majdnem két évtizedes harcot folytat Révai Miklóssal és Ka­zinczy Ferenccel. Nagyrészt Révai és Kazinczy tekintélye akadályozta meg, hogy Ver­seghy munkássága még életé­ben elismerést nyerjen. 1822-ben halt meg, Budán a ví­zivárosi temetőben helyezték nyugalomra. Szülővárosában már 1895-ben megalakult a reál- gimnázium önképző köre, mely a Verseghy-kör elnevezését vette fel. 1922-ben a Tisza-parti gimnázium kapta a Verseghy Ferenc Gimnázium nevet, majd hat év múlva megalapították a Verseghy Irodalmi Kört. A kör kezdeményezésére a költő hamvait 1931 novemberében hazahozták Szolnokra, és no­vember 8-án ünnepélyesen he­lyezték el a szolnoki temetőben. Három évvel később Másik Andor MÁV-titkár, a Verseghy Kör tagja javasolta, hogy állít­sanak szobrot Verseghynek. A megvalósítás érdekében azon­ban dr. Tóth Tamás polgármes­ter tette meg az első lépéseket. A Verseghy Irodalmi Kör tá­mogatásáról biztosította az el­képzelést. Először életnagyságú márványszobrot terveztek, hogy ne csak a szülőváros fejezze ki kegyeletét a költő iránt, Szol­nok köztéri szobrai is gyarapod­janak egy szép műalkotással. A kivitelezés költségei az előzetes számítások szerint több mint kétezer pengőbe kerültek. A költségek fedezésére hozták létre az ún. „Verseghy-szobor Alapot”. Elsősorban az Iro­dalmi Kör érdeme, hogy fárad­hatatlan szervezéseivel, külön­böző jótékony célú rendezvé­nyeivel végül összegyűlt a szo­bor előállításához szükséges pénz. De az eredeti elgondolást módosítani kellett. így alakult ki végül a kőalapzatra helyezett bronz mellszobor. 1934 máju­sában a városi képviselő-testü­let és a Verseghy Kör küldöttei­ből megalakítottak egy szobor- bizottságot, az adminisztrációs és különböző ügyek lebonyolí­tására. A nyár folyamán már készült a szobor a Szolnoki Művészte­lepen Borbereki Kovács Zoltán szobrászművész műtermében. A műalkotás terméskő alapzatra helyezett bronz mellszobor. Szolnok nagy költő szülöttjét papi öltözetben ábrázolja. Au­gusztus végére készen állt a gipszmodell, majd a bronzszo­bor öntési munkáit végezték el Budapesten. Közben a szoborbizottság döntött a műalkotás végleges helyéről. Az előzetes elképzelé­sek szerint ugyanis a Vártemp­lom előtti parkot, a piacteret, a gimnázium előtti teret képzelték el az emlékszobor felállítási he­lyének. Végül úgy döntötek, hogy a Verseghy-szobor legal­kalmasabb helye a dr. Tóth Ta­más parknak a Tisza Szálló felé eső része, ahol a park alapítási évét feltüntető évszám áll. Az avatási ünnepséget 1934. szeptember 30-ra tűzték ki. A jeles napon zászlódíszbe öltöz­tették a városközpontot. Nem­zetiszínű lobogókat lengetett a szél a parkot övező utcák házai­nak ablakában. Az ünnepség je­lentőségét emelte, hogy a rádió is tudósított, a Magyar Film­iroda pedig filmfelvételt készí­tett. A ’30-as években egy ilyen rádióriport nagy szenzációnak számított a hallgatóság körében. Az ünnepség fél egykor kez­dődött a parkban. Avatóbeszé­det mondott dr. Császár Elemér egyetemi tanár, a Petőfi Társa­ság alelnöke. A szobrot Szolnok város közönségének dr. Tóth Tivadar tanár, a Verseghy Kör alelnöke adta át. A város nevé­ben dr. Kerekes Sándor városi főjegyző vette át Verseghy szobrát. A rendezvényt a Tisza Szállóban rendezett ebéd zárta. Estére Verseghy szobrát virág­erdő és koszorúk tömege borí­totta, kifejezve az utókor kegye­letét és elismerését a város nagy szülöttének. Szikszai Mihály levéltáros Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka Szolnok kulturális fejlesztésének lehetőségei az elkövetkező évtizedekben múzeumi téren Damjanich Múzeum A Damjanich Múzeum épü­lete: Leglényegesebb, hogy az egész épület a jelenlegi kezelői jogot gyakorló múzeum ke­zébe kerüljön. Csakis így ala­kítható ki olyan felületű kiállí­tás, amely egyáltalán eléri más megyék szintjét, s a tudomá­nyos kutatóhelyként működő múzeum rangos és alig ismert gyűjteményeit be lehet mutatni a közönségnek. A földszint körbejárhatóan: a város legnagyobb múltú kul­turális intézményének, a mű­vésztelepnek több mint 100 éves történetét mutatná be a Pettenkofentől napjainkig té­mamegjelöléssel. A múzeum saját anyagát, illetve átköl- csönzött letéti anyagot egy­aránt bemutatna. Külön szobát kapna: Fényes Adolf, Mednyánszky László, Chiovini Ferenc, Aba Novák Vilmos, Borbereki Kovács Zoltán. Külön lennének grafi­kai termek, szoborkiállítás szobrászok grafikáival. Kiegészülne még a képtár egy időszaki kiállítóteremmel, amelynek kamarakiállításai a közönséget, a szolnoki lakoso­kat rendszeresen becsalogat­nák az épületbe. Az első emelet körbejárha­tóan: Szolnok központi szere­pét hangsúlyozva, de az egész Közép-Tisza-vidék és a Jász­kunság múltját is bemutatva régészeti-történeti-néprajzi ki­állítás készülne. Kiemelnénk bizonyos hang­súlyozott s a megyére jel­lemző, a világ tudományos éle­tében is számon tartott korokat (mezolitikum, bronzkor, Kö­rös-kultúra, népvándorlás kora, jász-kun középkor, tö­rökkor, XVIII. század néprajz­ban témaként: népművészet, tanyás gazdálkodás, táplálko­zás, vízi világ). Időszaki kiállítóterme a he­lyi lakosság érdeklődését tar­taná ébren, s segítséget adna az iskolai oktatáshoz is. Múzeumudvar: rendbe hozva nyári rendezvények színhelye lehet, ahol kamara- hangversenyek, irodalmi estek, előadások lehetnének. Egy földszinti részben Mú­zeumi Klub működne, esetleg irodalmi-tudományos kávéház jelleggel, kulturális és népsze­rűsítő tudományos sajtóval, nyáron az udvar egy részét, az árkádok alját is igénybe véve. A galéria épülete Jelenleg az egész épület jó állagú, de környékén a parkot, esetleg alacsony kerítéssel kö­rülzárva szoborparkká lehetne alakítani, oda bárkinek szabad bejárással. Tervek: elsősorban képző- művészeti kiállítóhelyként mű­ködne. Évente egy-egy olyan kiállítással, amely mindkét szintet elfoglalja. Több időközi kiállítással, amely csak egy szintre korlátozódna. Az emeleti kis fogadószoba kamarakiállítások rendezésére is alkalmas. Ezek változó, jól ütemezett igénybevételével sű­rűn lehetne képzőművészeti vagy régészeti, néprajzi s egyéb kiállítások színhelye. Jelentős vándorkiállításokat, külföldi művészeket is fogadhatnók. Megfontolandó lenne, hogy egy közép-európai művészeti fórumot hozzunk itt létre. A ga­léria körüli szoborparkban fel­állítható lenne az alap és a galé­ria raktárában elfekvő számos nemes anyagú mű. A kiállítá­sok koncepciójának kidolgo­zása most folyik. Megjegyzés: a Damjanich Múzeumban létesülő Szolnoki Képtár, a galéria folyamatos üzemeltetése visszaadhatná a város képzőművészeti rangját. Ez pedig olyan haszonnal is járna, hogy a múzeum anyaga (a miskolci, pécsi, kecskeméti múzeumokhoz hasonlóan) ha­gyatékokkal, ajándékokkal bő­vülne. Következetes Med­nyánszky-kutatásunk miatt ajándékozta Barcsay mester is jelentős értékű hagyatékát a múzeumra. A tabáni ház(ak): Jelenleg berendezés előtt áll egy ház, amelyben a Tabán tör­ténetét mutatjuk be s a vízhez kötődő életmódot. Jó lenne azonban még két épületet nyerni (egyik a Tabán védett háza lenne). Tabáni házak Tabán-történet; szolnoki en­teriőr, valamely mesterség be­mutatásával; grafikák a Tabán­ról (régi metszetek, rajzok). Megjegyzés: a látogató egy jeggyel nézhetne meg három objektumot. A sokszorosított grafikák mappája megvásárol­ható lenne, esetleg darabok is képként. Az eddig említett lehetősé­gek adottak, hiszen meglévő épületekről van szó, legfeljebb ezek bővítése merült fel vagy környezetének múzeumi célú bővítése, hasznosítása. Ezen túl azonban egyéb lehe­tőségek is vannak, sőt ezek te­hetik a várost valóban fontossá kulturális szempontból az elő­zőekkel együtt. Vasúti skanzen A régi „szolnoki indóház” és pályaudvar (néhány raktári épü­lettel, eléggé tönkrement vas­utaslakásokkal) Szolnok közle­kedési csomópont jellegét hangsúlyozná szabadtéri gépki­állítással (régi mozdonyok, ko­csik, műszaki berendezések stb.). Az épület még az 1847-es eredeti, amely már csak itt áll, hiszen a pestit és vácit már le­bontották. 1975-ben ez majdnem meg­valósult. A MÁV ma is támo­gatja ezt az elképzelést. A meg­szűnőben lévő rendező pálya­udvar felszámolása helyett an­nak megőrzése lenne fontosabb s ígéretes. Az épületekben egyébként közlekedésműszaki kiállítást készítenénk, aláhúzva a város közlekedési csomópont jelle­gét, összefüggésben a vízi, szá­razföldi és légi közlekedéssel, s utalással egy repüléstörténeti, vízi közlekedési kiállításra (milléri skanzen). A kiállítás a MÁV támogatásával valósul­hatna meg. Vízügyi skanzen A jelenleg is meglévő Mil- lér-torkolatban lévő kiállítás je­lentős átalakítással, a szabadtéri rész új és látványos műtár­gyakkal való kiegészítésében a vízügy és a múzeum közösen vállalna részt. Ugyanitt halá­szati kiállítás készítésére is gondolunk, felépített, skanzen­szerű építményekkel. Az itt lévő vízügyi dokumen­tumtár s tanácskozóterem, szál­lások, konferenciák megrende­zését szélesebb körben is lehe­tővé teszik. Régészeti skanzen Magyarországon, de még Európában is egyedülálló lenne egy olyan szabadtéri kiállítás létrehozása, amely eredeti for­mában felépített, rekonstruált házakat mutatna be a mezoliti- kumtól a középkor végéig. A cölöpvázas, sárfalú, többnyire veremházak eredeti nagyság­ban épülnének, a feltárások alapján, s megjelenítenék az Alföld építményeit, mindenkori lakáskultúráját. Tárgymásola­tok lennének kiállítva, de egy stílusos központi építményben az eredeti anyag is látható lenne. Helyileg a vasúti töltés és a Millér által bezárt, a vasútról jól látható, a vízügyi skanzen előtti rész lenne erre alkalmas. Ez egyben reklámlehetőség is. A táj jellege pedig megegyezik az Alföld vizes, mocsaras jelle­gével, azzal, amelyben ezek a kultúrák éltek. Szolnok régészete éppen te­lepfeltárásairól leghíresebb, s a nemzetközi tudományos élet­ben Tószeg, Rákóczifalva, Jászdózsa, Szajol, Nagyrév tá­jékozódási pont, kultúrajelző. Kerámiamúzeum Szolnok megye népművé- 'szete elsősorban kerámiájáról nevezetes. Ma is több, külön­böző stílusban dolgozó faze­kasközpontja van. A művészte­lepet alapító osztrákokat a szolnoki cserépvásárok színes­sége vonzotta többek között a városba. Rég tervezzük egy országos gyűjtőkörű, mai népi fazekas­sággal foglalkozó múzeum lét­rehozását Szolnokon. A Haza­fias Népfront épületét kértük ehhez a városi tanácstól koráb­ban. Ma emellett alkalmasnak látszik a Baross úton, a gépipari technikummal szemben álló igen rossz állapotban lévő la­kóház. Ennek múzeumi célú felújí­tása nem drága, s összehason­líthatatlanul olcsóbb, mint la­kóháznak való helyreállítása, A triennálék anyaga már színvo­nalas kiállítást tesz lehetővé. Ám számíthatunk az ország ne­ves fazekasainak ajándékaira is. Nem egyszerű múzeum lenne ez, hanem kerámiastúdió s árusítóhely, ahol megrendelni lehet, s fazekasok üzemeltet­nék, illetve vállalkozók az ud­var kihasználásával is (égető­kemence, agyaggödör, ülepítő). Művésztelep Művésztelepi kiállítás és képkereskedés: Az emberek nagy része, minden képtár és galéria elle­nére is kíváncsi a művészte­lepre, ahol jelenleg az ott élő művészeket zavarják (családi­lag és alkotásban egyaránt). A művésztelep felújított parkjá­ban - vállalkozói tőke bevoná­sával, külföldi, bécsi érdekelt­séggel -, olyan épületet kellene megépíteni, amely több funkci­ójú. Mintegy 100 négyzetméter felületen egy, a telep történetét bemutató kép-, grafika- és szo­borkiállítást rendeznénk. Ugyanilyen felületen egy aktu­ális, egy művész, illetve egy összetett anyag bemutatása lát­ható (vásárolhatóan), képke­reskedés helyeként, az alföldi művészetet közvetítve Bécsen át Nyugatra. Ehhez raktár és kis klub tar­tozna, amely művészeti esemé­nyek, üzletkötések színhelye is. Tina Blau, Pettenkofen, Müller Adolf s a magyar művészek reklámnévként is szerepelné­nek egy Bécs-Szolnok (Alföld) érdekeltségben. Ez az inszitu lehetőség a forgalmat is nö­velné, de a telepen élő művé­szeket is védené. Szabó István - Zsolnay László - Szabó László muzeológusok Megyeszékhelyünknek nagyon sok kulturális, tudományos értéke van - mindezeket azonban a „nagyközönség”, Szolnok lakossága alig vagy néha sajnos egyáltalán nem ismeri. A Damjanich Múzeumban országosan és nemzetközileg is elismert tudományos kutatómunka folyik, rangos gyűjte­ménnyel rendelkeznek. A Tabán régi házai mellett úgy sétálunk vagy rohanunk el nap mint nap, hogy észre sem vesszük már őket, pedig mennyi szépséget s tudást mutatnak, mutathatnának elődeink életéből. Szolnok régészete a telepfeltárásokról híres - de ezt a szak­embereken kívül csak néhányon tudják. Megyénk népművészete elsősorban kerámiájáról nevezetes, tehát van létjogosultsága egy kerámiamúzeumnak. Híres és nagy múltú a Szolnoki Művésztelep - az ottani mű­vészek kiállításai és képeik vására azonban hiányoznak éle­tünkből. ! /(, m 1 Lehetőség volna városunkban vízügyi, vasúti, régészeti skanzen létrehozására is. Szabó István, Zsolnay László és Szabó László muzeológu­sok által összeállított hosszú távú kulturális terv az ilyen jel­legű problémákat kívánja megoldani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom