Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-12 / 214. szám
4 1994. szeptember 12., hétfő ® A szerkesztőség postájából ® Ahol iskolába indultak a gyerekek... Segélyt kérhetnek a rászorulók Sánta Lászlóné karcagi nagymama, kedves olvasónk hozzánk írt levelében arról is érdeklődik, hogyan lehetséges az, hogy városonként másképp támogatják az iskolásokat. Mint írja, egyik gyermeke Kunmadarason lakik, s az ottani unokájának egy fillérjébe sem került a tankönyv, míg a lányának Karcagon fizetnie kellett a gyerek könyveiért. így a karcagi unokája, Zolika elindítására közel 10 ezer forintot költöttek, hiszen melegítőt, ruhákat s mindazt meg kellett neki venni, amit a tanárok előírtak. Hogyan lehet az, hogy a kisebb településen volt rá pénz, Karcagon pedig nem tudták ingyen adni a könyveket? „Leszázalékolt rokkantnyugdíjas vagyok - folytatja a nagymama -, így nem tudtam nekik anyagilag segíteni. Ezért szeretném, ha megírnák, hová forduljon, honnan kaphat segítséget lányom, aki még soha nem kért segélyt. Most, hogy a családi kassza nagyon kiürült, sürgősen pénzre volna szüksége.” A nagymama kérdésére válaszolva - és több olvasónk tájékoztatására is - megkerestük dr. Csala Anikót, a karcagi polgár- mesteri hivatal igazgatási és szociális iroda vezetőjét, aki elmondta, náluk az önkormányzat úgy határozott, hogy nevelési támogatást biztosít az iskolásoknak, melyre augusztus 10-ig lehetett pályázatot beadni. Ez a háromhavi 2-2 ezer forint kimondottan a kiskorú gyerekek nevelésére, iskolai tanulmányainak segítésére szólt. Az elbírálás most van folyamatban. Ötszáz gyermeket tudnak ily módon segíteni. Azok kaphatják, akik szociális helyzetük alapján rászorulnak, de az elbírálásnál a tanulmányi átlagot is figyelembe veszik. A nagymama kérdésére tehát azt válaszolhatjuk, hogy Karcagon az önkormányzat ezt a plusztámogatást tudta nyújtani az idén - a külön erre a célra nyert pályázati pénzéből. Miután a képviselő-testületek döntöttek a támogatási formákról, ezért van az, hogy a kun- madarasi unokája ingyen kapta a könyveket, a karcagi pedig nem. Természetesen az állami fejkvótát ő is megkapja. Az irodavezető azt tanácsolja a családnak, hogy nyújtson be átmeneti segélykérelmet a polgármesteri hivatal igazgatási és szociális irodájához. Egyben hangsúlyozza, hogy a helyi szociális rendelet szerint akkor tudnak a családokon, családtagokon seegíteni, ha a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerültek, valamint időszakosan vagy tartósan lét- fenntartási gondokkal küzdenek. A nagymama leveléből úgy tűnik, hogy lányáéknak ilyen gondjai vannak, ezért biztatjuk: minél előbb nyújtsák be a kérelmüket, hiszen az idejében ér- •kezett, átmeneti segítség sokat jelenthet számukra. Küldjön egy képet! Nemrég olvastam az Új Néplapban, hogy októberben ismét megrendezik a nyugdíjasok Jász-Nagykun-Szolnok megyei „Ki mit tud?”-ját. Nagyon örülük. Már évek óta elmegyek minden döntőre, Törökszentmiklósra, és nem titkolom, a fellépők között van két kedvencem: Danyi János cibakházi nótázó és Török Mihály szajoli tárogatós. A két kedves úrról pár évvel ezelőtt képet is szereztem, és szeretném, ha az emlékképek között ezt is közreadnák. (A felvételt visszaküldjük! A szerk.) K. J.-né - Szolnok Köszönet a Jászkun Volán Rt. dolgozóinak zásunk ideje alatt biztonságban éreztük magunkat, és öt nap alatt összesen 600 kilométert tettünk meg a szebbnél szebb útvonalon - baleset nélkül. Az új tanév kezdetén is nagy várakozással tekintünk a szeptember 19-től 23-ig tervezett idegen nyelvi-anyanyelvi és környezetvédelmi táborunk elé. Reméljük, ismét csodálatos élménnyel gazdagodva térünk majd vissza. Még egyszer köszönetét mondunk a támogatóinknak, akik lehetővé tették, hogy hazánk egyik legszebb táján táborozhassunk. A Tallinn Általános Iskola diákönkormányzata A nyári szünetben a táborozó gyerekek vidám éneke töltötte be a nagyvisnyói tábort, ahol a szolnoki Tallinn Általános Iskola tanulóinak kis csapata is lehetett - egy hétig. A bán-völgyi tábort nem lehet elfelejteni, s immár másodszor készülünk erre a helyre, az idegen nyelvi-anyanyelvi és környezetvédelmi táborba. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a Jászkun Volán Rt. vezérigazgatójának, kereskedelmi igazgatójának, akik számunkra panorámabuszról gondoskodtak, valamint annak a kedves, barátságos gépkocsi- vezetőnek, aki velünk volt. UtaSok gyereket, felnőttet érint a buszmegálló áthelyezése Nyílt levél a polgármesteri hivatalhoz Kíváncsian lapozgattam az idei, szeptember 5-től érvényes szolnoki autóbusz-menetrendet, melynek 48-49. oldalán, a 24, illetve 24/A járatok közlekedési rendjét, megállóit közlik. Meglepődve fedeztem föl, hogy az Orosz Gyögy úti megálló után mindkét járat ismét megáll a Bartók Béla útnál. Ezzel kapcsolatban érdeklődtem a Jászkun Volán Rt.-nél, ahol röviden azt a választ kaptam, hogy a megálló áthelyezésével nem egészen értettek egyet, de ez végül is megtörtént. Ezek után - tájékoztatást kérve - a polgármesteri hivatalt kerestem meg, ahol az egyik közalkalmazott azt mondta: a kérdésemre csak a főnök (Stefanik László, a városüzemeltetési osztály vezetője) tud válaszolni, aki szeptember végéig rendes szabadságát tölti. Úgy gondoltam, addig mégsem várhatunk a Bartók Béla úti lakótelepen élő emberek gondjával, ezért tollat fogtam, és kérdésünket, kérésünket nyílt levélben intézem a polgármesteri hivatalhoz. A tények azt bizonyítják: augusztusban valaki intézkedett, hogy a Széchenyi krt. 75. szám elől a Fényes Adolf út közelébe korábban áthelyezett buszmegállót állítsák vissza. A történteken a Bartók Béla úti lakótelep százharminc lakásának lakóival együtt nagyon meglepődtünk, de lehet, hogy eggyel kevesebben? Az az egy pedig - kerül, amibe kerül jelszóval - intézkedett? (Nem hivatalos értesülés szerint 60 ezer förintba került a buszmegálló áthelyezése.) Értetlenül tesszük fel a kérdést: miért volt erre szükség, hiszen széles, négysávos az út, nincs útszűkület, kanyar, az aluljáró távol van ... Jelenleg az Orosz Gy. és a Fényes A. úti megálló között ugyanis 100-110 méter a távolság (lemértük!), míg a Fényes A. úti és Pozsonyi úti megálló között 800 méter. Hangsúlyozni kell, hogy a Bartók B. út felől a Fényes Á. úti megálló túlságosan messze van, és az aluljárón át a Pozsonyi út megközelítése sem veszélytelen; hogy nagyon sok gyerek, felnőtt jár innen naponta a különböző iskolákba, munkahelyekre. A Bartók B. úti lakótelep lakói és a magam nevében ezúton kérem az illetékesek megértését, szíves válaszát, s mi több, intézkedését - annak reményében, hogy még a rossz, csúszós idő beállta előtt a buszmegálló visszakerül az eredeti helyére. A lakótársak nevében: Müller Tiborné Szolnok Az Isten mentse meg városunkat, környezetünket a gátlástalan szemetelőktől. Mint látjuk, egyesek már a tönkrement, kiszuperált heverőt is képesek a forgalmas út, járda mellé dobni. Olvasóink észrevétele, bejelentése nyomán fotósunk a szolnoki Mártírok útján - az indóház közelében - örökítette meg ezt a lehangoló, kellemetlen látványt - szeptember 5-én. (Fotó: Bíró Tibor) A temetődűlőben Abonytól, a város szívétől mintegy 4 km-re a temetődűlőbe érünk. Emlékszem, tavaly ősszel még a ligetes erdőfolt közepén, kőtalapzaton roskadozott egy lepusztult feszület. Az alapzaton régi írás hirdette, hogy e dombocska alatt sok száz, kolerában elpusztult abo- nyi holttest pihen. Az emlékmű lábánál sok-sok virág volt. Most, amikor elhagytam az utolsó kis takaros tanyácskát, a domb felé tekintek, és meglepődöm: új feszület. Gondos, hozzáértő kezek munkája. A lemenő nap sugarai simogatják, tövében szegfűcsokor. Áldott kezek tehették oda. És arra gondolok, a város templomaitól távol élő idős embereknek a hálaadás lehetősége ennél a gyönyörű feszületnél adott. Imára kulcsolt kézzel megtalálhatják itt a csendet, a békét, és harangszó helyett énekesmadarak hirdetik a dicsőséget. A közeli kis tanyából aprójószágok zaja hallatszik, aztán az alkonyattal együtt csendesedik a táj. P. I. - Abony Expressz - ajánlva „Aki egy legyet is sajnál agyonütni” A múlt hét elején egy nem mindennapi levéllel tisztelték meg szerkesztőségünket olvasóink. A jászárokszállási hűtőgépgyár dolgozói - közel száz aláírással - adtak nyo- matékot felháborodásuknak a „Felfegyverkezve támadt a közfeladatot ellátó mezőőrre” című (augusztus 31.), bírósági tudósításunkkal kapcsolatban. „Kifogásoljuk a cikket, amelyben meghurcolnak egy olyan fiút, aki még egy legyet is sajnál agyonütni. Nem tudjuk, hogy egy cikket hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy az hamis képet adjon egy emberről. Az olvasó azt hiszi, hogy ez a fiatalember megrögzött kötekedő, sőt brutális tettekre is képes. Mi, akik ismerjük őt, évek óta együtt dolgozunk, tudjuk, hogy egy szelíd, csendes, jóakaratú fiatalember” - írják levelükben a munkatársukat kedvelő kollégák. Természetesen mint általában minden újságíró, én is a korrekt tájékoztatás híve vagyok. így mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy bárkiről is hamis képet alkossak, pláne lapunk nagy nyilvánossága előtt. Soha sem adok alapot például a rosszmájú pletykáknak, és a néha szinte törvényszerűen kialakuló szóbeszédnek. A bűnügyi tájékoztatás talán különösen „igényli” az információk beszerzésének rendkívül körültekintő módját. Mivel a rendőrségtől vagy éppen az ügyészségtől származó - az egyes ügyekkel kapcsolatos - tények, adatok és a nyilvános bírósági tárgyalások mindenképpen hitelesnek tekinthetők, ezért ezek a források joggal alapozhatnak meg egy - nyilván a gyanúsítottat, a vádlottat, illetve az elítéltet negatív módon érintő cikket. Nem volt ez másképp a jászdózsai fiatalember ellen indított bűnügy esetében sem, bár kétségtelen, hogy az ügyet, mint jogesetet, sajátos tanulságai különösen érdekessé tették. Mint ahogyan azt a kérdéses írás hangsúlyozta is, a nevén nem megnevezett fiatalember „makulátlan életű” volt, és voltaképpen a vádbeli esetben is egy provokatív magatartás „áldozata” lett. A Büntető Törvénykönyv azonban „kíméletlenül” és egyértelműen megfogalmazza azokat a tetteket, amelyekért megvalósulásuk esetén valamilyen büntetés jár. így - mint a Jászberényi Városi Bíróság előtt már bizonyított esetünkben - ha valaki bármely ok miatt egy vasdarabbal nekiront egy mezőőrnek, akkor ez a cselekedet „felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak” bűntettének minősül. Egyébként azt, hogy így történtek-e a dolgok vagy sem, maga a vádlott sem vitatta, mindvégig őszinte „beismerésben” volt. így azt is tudomásul vette - nem jelentett be fellebbezést -, hogy a vád tárgyává tett cselekményben őt a bíróság bűnösnek találta, illetve a részére kiszabott büntetést sem kifogásolta. Úgy is mondhatnánk, hogy az egyébként bizonyára tisztességes fiatalember a felfüggesztett szabadságvesztéssel viszonylag könnyen „megúszta”. Az pedig, hogy ilyen támogató mukatár- sakkal dolgozhat együtt, kifejezetten örömmel töltheti el. Üdvözlettel: „Nem az istentisztelet döbbentett meg" Az 1920-44 közötti évekről van szó Kissé megdöbbenve olvastam az „Évfordulós istentisztelet Kenderesen - Horthy-em- lékbizottság alakult” című, az Új Néplap szeptember 5-i számában megjelent írást. Nem a megtartott istentisztelet döbbentett meg, mert abba sok minden belefér, és a frontra induló katonákat (a csapatzászlót is) megáldották, mielőtt a biztos halálba küldték őket. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy valamilyen kezdeményezésre hivatkozva - hogy a kormányzó úr személyét a rágalmaktól megtisztítsák -, „valós képet” igyekeznek a világ elé tárni. Hát tessék uraim: Ugye nem rágalom, hogy 1921-ben IV. Károly királyt Horthy erőszakkal fosztotta meg a trónjától, de a királyság mint államforma fennmaradt. Ezzel a kormányzó úr őfőmél- tósága királyi jogokat élvező uralkodóvá vált. Ugye nem rágalom, hogy a féktelen uralkodó nacionalizmus nem kevés véráldozattal járt. 1938. november 5-10. között megszállták a Csallóközt, az Ipolyság környékét, Kassát, Munkácsot és Üngvárt. Mindezekhez hozzátartoztak a nacionalista jelszavak is. Ilyenek voltak: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország; mindent vissza, Kassát vissza ...” Ugye nem rágalom, hogy a kormányzó - a Hitlerrel történt megegyezés után - hazánkat felvonulási területté változtatta a német csapatok számára, és ígéretet tett, hogy részt vesz a Jugoszlávia elleni támadásban? Ugye nem rágalom, hogy Horthy tudomásával és engedélyével sodródtunk a 2. világháborúba, mint Hitler legmegbízhatóbb és legkitartóbb szövetségese? Hogy milyen volt az élet nálunk? Olyan, mint egy feudálkapitalista államban. Voltak dölyfös urak és voltak kiszolgáltatottak (kanászok, béresek, napszámosok, szolgálólányok, asszonyok), akiket a hetipiacokon az urak bérért, napszámért adtak-vettek, mint a rabszolgákat. Nem értem, miféle „szándékos torzításokról” tanácskoztak. 1920-1944 közötti évekről van szó, hiszen az említett időszakot a vér, a könny, a terror és a minősíthetetlen nyomor jellemezte. Ha ebben kételkednek, és a történelmi, meghamisítat- lan tényeknek nem hisznek, kérem, higgyenek Ady Endrének, József Attilának s más, általam nagyra becsült költőnek és írónak. Hogy egy tönkrepusztított országban megteremtették Európa egyik legjobb valutáját? Lehet. A baj csak az volt, hogy a szegény ember zsebébe kevés (vagy egyáltalán nem) jutott belőle. De ha visszaemlékeznek, az ezt követő időszakban (a fel- szabadulás után) is volt hasonló minősítésű valutánk, csak azt nem pengőnek, hanem forintnak hívták. És hogy kik óhajtották az emlékbizottság megalakítását? íme: a főméltóságú úr menyén kívül a Magyar Vitézi Rend, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Doni Bajtársak Szövetsége. Megjegyzem, hogy ez utóbbi szervezetnek nem a volt szenvedő bakák a tagjai. Hogy Ba- ranyi polgármester úr beleillett-e az említett társaságba, azt döntse el a tisztelt olvasó. Befejezésképpen ezúton is arra kérem a tisztelt emlékbizottságot, hogy ne vezesse félre a felnövekvő nemzedéket egy olyan, nemzetét cserbenhagyó királyi kormányzó tetteiért, aki a többmilliós áldozatért nem kért bocsánatot a nemzettől. Tolnai Antal - Szolnok Az oldalt szerkesztette: Csankó Mikiósné
