Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-12 / 214. szám
1994. szeptember 12., hétfő Horoszkóp----kultúra 5 E heti horoszkóp Kos (DL 21. - IV. 20.) Szerelem: Új arcokat szeretne látni, akik fenntartás nélkül elfogadják, akik nem tudnak semmit a múltjáról. Hivatás: Nagy elhatározásokkal vág neki a hétnek. Rendezni próbálja elmaradt ügyeit, keresi a lehetőséget, hogy bebizonyíthassa feletteseinek: számíthatnak önre. Bika (IV. 21. - V. 20.) Szerelem: Nem hajlandó megalkudni. Aki nem vállalja önt a mostani, nehéz feltételek között, annak le is út, fel is út. Akkor is szakít, ha ez önnek fáj jobban. Hivatás: Ki se látszik a munkából. A felfordulás akkora, hogy már szinte gátolja a feladatok elvégzésében is. Ikrek (V. 21. - VI. 21.) Szerelem: Bár nem túl ragaszkodó a szerelemben, most szívesen venné, ha ez a kapcsolata tartós maradna. (Talán érzi, hogy a párja már nem kötődik olyan szorosan önhöz?) Hivatás: Lót, fut, intézkedik, elemében van. Egyedül annyit dolgozik, mint három kollégája együtt. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Áldozatot akar hozni szeretteiért. Valami nagy jótéteményt fontolgt, pedig jobb lenne, ha egyszerűen csak megértené a partnerét. Ez volna számára a legnagyobb ajándék. Hivatás: A munkahelyén nem igazán áll jól a szénája. Figyeljen jobban a határidőkre! Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.) Szerelem: Talán ez az a hét, amikor végre magába száll, és rájön, hogy eddig mit, hol rontott el. Még nem késő, mindent helyre lehet hozni. Hivatás: A munkában is új életet kezd, már nem veszi félvállról a teendőket, sőt, egyre inkább átveszi a kezdeményezést, a vezető szerepet. Szűz (VIII. 24. - IX. 23.) Szerelem: Álarc mögé bújik, és igyekszik elrejteni még a gondolatait is mások elől. O, szegény, talán nem is önbe szerelmes, hanem a szerepbe, amit ön játszik. Ha rájön, lehet, hogy odébbáll! Hivatás: Halmozódnak az elintézetlen dolgok, mert belebonyolódik a részletekbe. Mérleg (IX. 24. - X. 23.) Szerelem: Hirtelen lángra lobban a szíve valaki iránt, akin nincs „semmi érdekes”. Talán szalmaláng az egész, de ki tudja? Néhány Mérlegnél tartós kapcsolattá válhat. Hivatás: Anyagi biztonsága érdekében akár különmunkára is hajlandó. Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Szerelem: Az érzelmek veszik át az irányító szerepet életében. Most nincs észérv és józanság. Még akkor sem, ha a kapcsolat nem legális. Hivatás: Örömét leli abban, amit csinál. Egyre inkább körvonalazódik az a cél, amit maga elé tűz - elsősorban azért, hogy magának bizonyítson. Nyilas (XI. 23. - XII. 21.) Szerelem: A tiltott gyümölcs íze izgatja. Csak nem sok esélye van a kapcsolat elmélyítésére. Talán mert nagy a korkülönbség? Hivatás: Vége az álmodozások korának, elérkezett a cselekvés ideje. Elsősorban tudását szeretné gyarapítani, ezért valamilyen tanfolyamra jelentkezik. Bak (XII. 22. -1.19.) Szerelem: Most néhány meghitt órára vágyik, amikor kirekesztheti a hétköznapokat, átadhatja magát a szerelemnek. De a napi gondok estig kísérik, és nem tud feloldódni. Hivatás: Rengeteg problémát tartogat ez a hét. Főleg mások miatt fő a feje, de talál kiutat! Vízöntő (I. 20. - II. 20.) Szerelem: Megpróbál kimászni abból a slamasztiká- ból, amibe saját meggondolatlansága miatt került. Nem lesz könnyű, de a héten talán sikerül. Hivatás: Ne hagyja, hogy más irányítsa az életét! Ahhoz, hogy közelebb jusson kitűzött céljához, határozottnak kell lennie! Halak (II. 21. - III. 20.) Szerelem: Az utóbbi időben mintha figyelmetlenebb volna a partnerével szemben. Ezt ő a szerelem elmúlásának fogja fel, ami elkeseríti. Ebből is vita kerekedhet. Hivatás: Ahhoz, hogy bizonyíthassa tehetségét, nagyobb mozgástérre van szüksége. Ezt egyedül kell kiharcolnia! DOHÁNYTÖRÉS, VÁLOGATÁS. Tiszaörsön több család megélhetése függ a dohánytermesztéstől. Szendrei Béla és felesége már tizennégy éve foglalkozik a dohánnyal. Igaz, ma már nem fizet olyan jól mint régen, de a kis pénz is kell a nyugdíj melle. Jelenleg három holdon termesztik a Hevesi VJ-9-est. Július végén kezdték meg a törését, mely a fagyok beálltáig tart. Ma már nem felfűzve szárítják, hanem szárítókamrában. Igaz ez drágább mint a „napenergia”, de rövidebb a száradási idő, s így válogatás után rögtön elviszi az átvevő, aki hetente fizeti és szállítja el az árut. Fotó: Korényi Szeptember végén megalakul a J-NK-Sz Megyei Tudományos Testület „A tudomány érdeke dominál” Beszélgetés Szabó László professzorral Szeptember 26-27-én Szolnokon tartja kihelyezett plenáris ülését a Debreceni Akadémiai Bizottság. A rendezvény házigazdái: a megyei és a városi önkormányzat, a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola és a Megyei Múzeumok Igazgatósága. A DAB zárt üléséhhez kapcsolódik egy tudományos tanácskozás is, melynek elején bejelentik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Testület megalakulását. Erről a testületről, létrejöttének fontosságáról és feltételeiről beszélgettem Szabó László muzeológussal.- Miért van szükség arra, hogy létrejöjjön a megyében egy olyan tudományos testület, mely a Debreceni Akadémiai Bizottsággal szoros kapcsolatot tart?- Azért, mert a DAB csak egyes kutatókkal tart kapcsolatot, de a megye kutatóinak ösz- szeségével nem. 1990-ben megszűnt a Tudományos Koordinációs Bizottság, amit az előző kormányok hoztak létre a 80-as években, s amely hasonló jellegű volt, tehát összefogta a megye tudományos kutatóit. Ebben az orvostudománytól a vegyészeten át minden benne volt. Egy ilyen jellegű testületet létre kell hozni, különben egyéni kapcsolatokon múlik az, hogy a megye milyen szerepet kap egy térség vagy éppen az ország tudományos életében.- Van-e ilyen jellegű testület máshol is?- Igen, Nyíregyházán három évvel ezelőtt hozták létre, mi őket követjük másodikként, minket pedig Veszprém követ majd. Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szorgalmazza az ilyen testületek létrejöttét. Mi a nyíregyházi szabályzatot vesszük alapul, s megfelelő módosítással az első közgyűlésen fogadjuk el a szabályzatunkat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testület közvetlenül a Tudományos Akadémiához csatlakozik, s kiha- hagyják a DAB-ot, illetve azzal tudományos partneri kapcsolatot létesítenek. Mi nem hagyjuk ki őket, de mi is partneri kapcsolatot kívánunk létesíteni velük. A mi egyesületünk önálló jogi személy lesz. Megyénkben nincsen olyan számottevő főiskola, ahol a tudományos minősítettek száma nagy lenne. A múlt év végéig a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán például egyetlen kandidátus van - a nyugdíjasokat nem számítjuk. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha például Szolnokon lenne a szegedi Biológiai Kutató Intézet, akkor talán nem is lenne szükség egy ilyen testület létrehozására. így viszont szükség van rá, mert teljesen széttagoltan dolgoznak a megye minősített, vagy nem minősített, de magas színvonalon dolgozó kutatói. Az egyik Túrkevén van, a másik Tószegen van, vannak egy páran Szolnokon, Jászberényben, Tiszafüreden. Ráadásul különböző szakmákban dolgoznak, tehát nincsen koncentrálva a szellemi kapacitás. A Magyar Tudományos Akadémia számára még az a Szolnok megyei múzeumi szervezet sem érdekes, ahol kilenc tudományosan minősített szakember dolgozik, noha mi arányszámban mi elérjük egy akadémiai intézet minősített kutatóinak a számát. De kis intézmény vagyunk, mi nem számítunk. Ránk igényt az MTA nem tart, legfeljebb egyes emberek kerülnek be a látókörébe. Ugyanakkor a Debreceni Akadémiai Bizottság már közelebb van hozzánk, s ők tudnak bennünket segíteni abban, hogy megsokszorozzuk a minősítettek számát, annál is inkább, mert a minősítés, a PhD-doktori minősítés az egyetemkhez került, s nem az akadémiához. Megyénkben arra van esélye egy komoly kutató munkát végző embernek, hogy megszerezze a PhD-fokozatot, de arra, hogy a nagydoktorit is megszerezze, arra nagyon kevés. A nagydoktorit ugyanis az akadémia adja, a PhD-t az egyetem- ez a PhD-fokozat egyébként megfelel a korábbi kanditátusi fokozatnak. Tehát minősítést mi az egyetemektől, s nem pedig az akadémiától várhatunk, ezért célszerű olyan rendszerbe kapcsolódni - legalábbis addig, míg nem izmosodik meg itt is tudományos élet -, amely rajtunk tartja a szemét, közvetlenül segít bennünket. így például a Kereskedelmi és gazdasági Főiskola iránt igenis érdeklődik a DAB, dacára annak, hogy ott nem olyan magas a minősítettek száma, mint például a nyíregyházi főiskolán. Ugyanilyen okból érdeklődik a Jászberényi Tanítóképző Főiskola iránt, vagy a szolnoki Repülőtiszti Főiskola iránt is. A Magyar Tudományos Akadémia soha nem fogja szorgalmazni azt, hogy ezekkel az intézményekkel, vagy a múzeummal, vagy a kórházzal - ahol szintén sok minősített dolgozik- kapcsolatot tartson.- Említette, hogy a nyíregyházi szabályzatot módosítva fogják felhasználni. Mi az oka ennek?- Az, hogy Nyíregyházán más a tudomány struktúrája. Ott van egy főiskola, ahol a biológiától a fizikán át a testnevelésig, s az irodalomig mindent oktatnak, s minden tanszékeken élén minősített ember áll. Nálunk ilyen nincs. Éppen ezért alakul meg ez a tudományos egyesület: hogy a megyében fellendítse a tudományos életet.- Kik lehetnek majd ennek az testületnek a tagjai?- A tagok között a megyében élők mellett - szeretnénk számon tartani azokat, akik a megyében születtek, de innen elkerültek, s természetesen minősített kutatók - akadémikustól lefelé, vagy pedig olyan kutató munmkát végeznek, amely színvonalas, de esetleg nem minősített. Terveink között szerepel, hogy külföldön élő, de a megyében született kutatókat is a tagjaink között tudhassuk, és ezzel egy kicsit visszaédesgessük őket erre a tájra. Ha valaki - aki innen került el - például az Országos Levéltárban összeállít egy oklevéltárat, akkor gondoljon arra, hogy az itteni levéltárosokat bízza meg bizonyos munkákkal, s ne Pestről küldjön ide levéltárost. Ezt szeretnénk elérni. S hogy ez nem reménytelen, mutatja az, hogy Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében már három éve működik ez a testület.- Kiktől remélnek segítséget a testület munkájához?- Elsősorban Szolnok Megyei Jogú Város, de általában a megyében lévő városok és a megyei önkormányzat segítségét várjuk, sőt intézmények, cégek anyagi támogatását szeretnénk elnyerni, hogy a testület rendelkezzék valamilyen anyagi alappal.- Hogyan tudják megvalósítani a testület tagjai között az állandó kapcsolattartást?- Készítettünk egy kérdőívet, amit azoknak a személyeknek küldtün el, akikről tudomásunk van. A kérdőív után van egy kérésünk is a papíron: ha valakiről tud, akiről mi nem, annak nevét és címét írja már hozzá. így bővülne a kör. A megyénkből eddig körülbelül nyolcvan ember jelentkezett, de eza szám valószínűleg bűvül. A kapcsolattartásról: évente egy-két alkalommal tartanánk „össznépi” konferenciát. Már most is van adatbázisunk, s ez az ilyen jellegű eseményeken tovább bővülne: ki mivel foglalkozik, hol lehet elérni stb. Ezekkel az emberekkel tartanánk a kapcsolatot oly módon, hogy meghívót küldenénk egy-egy tudományos eseményre: évente egy-két alkalommal a már említett nagy konferenciára, de szűkebb szakmai jellegű konferenciákat évente többször is lehetnek tartani. Nem lehet befelé fordulni, egyéni kapcsolatokra nem lehet építeni: ki kell nyílvánítani, hogy itt szerveződőben van a tudományos élet. Ebben nem városi vagy megyei érdek van, a hanem a tudomány érdeke dominál - ennek a térségnek a tudománya. Cs. Csáti Réka Program vidékre Munkanélküliből vállalkozó lehet e kurzussal bárki 10 hét alatt.- A vállalkozókat képző tanfolyamoknak se szeri, se száma ma már hazánkban. Az egyik legfiatalabb közülük az amerikai kormány által finanszírozott, s az Ohiói Állami Egyetemen kidolgozott módszer, amelyet két évvel ezelőtt ültettek át magyar környezetbe. Lényege, hogy főleg a vidéki települések munkanélküli lakóinak próbál új lehetőségeket felmutatni. A Munkaügyi Minisztérium által is támogatott programra a megyei munkaügyi és átképző központokban lehet jelentkezni. Ä körülbelül 10 hetes tanfolyam alatt megtanítják a lehetséges vállalkozókat arra, hogy az elméletben megszerzett ismereteket hogyan váltsák valóra a gyakorlatban. S aki sikeresen befejezi a tanfolyamot, kész üzleti terv birtokában azonnal munkához is láthat. Tanfolyamot egyébként nemcsak munkanélkülieknek, hanem érettségi előtt álló diákoknak is tartanak a képzett instruktorok. FEB A turisták itt csodálkoznak Legjobb "készpénz" a kártya A fejlett nyugati országokból keletre látogató turisták számára feltűnő furcsaság, hogy a nemzetközi pénzpiacon szinte mindent tudó bankkártyáikkal errefelé nem sokra mennek. Igaz, működnek már Magyarországon is pénzfelvételre alkalmas automaták és egyre több üzletben lehet vásárolni is a kártyákkal, de ezzel együtt is kevés szolgáltatást lehet igénybe venni ezzel a módszerrel. Az Egyesült Államokban mintegy 95 ezer pénzjegykiadó-automata működik, azaz 100 ezer lakosra megközelítőleg 34 gép jut. Magyarországon - 4. Amerikában a felnőtt lakosság túlnyomó többsége, 71 százaléka használ valamilyen bankkártyát. Ez több, mint 165 millió embert jelent. Hazánkban jelenleg mintegy 200 ezer darab forint-bankkártya van használatban, s emögött a felnőtt lakosság 4 százaléka értendő. Az USA- ban a bankkártya-automaták a készpénz felvételén kívül alkalmasak betétek elhelyezésére, számlaegyenleg-kimutatások készítésére, pénz átutalására, csekk alapján történő készpénzfizetésre is. Az amerikaiak kártyájukkal üzemanyagot, repülőjegyet, színházjegyet, sőt még részvényt is vásárolhatnak automatán keresztül. A bankokban való sorba- nálláshoz szokott magyar polgár csak abban reménykedhet, hogy néhány éven belül mi is megkezdjük a több mint tíz éves hátrány ledolgozását. Egy új nemzetközi részvény- társaság, a "Bank 24" ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 1998-ig az országban legalább 400 olyan világszínvonalú automatát állít üzembe, amely többféle bank kártyáját is elfogadva a nemzetközi gyakorlatban elterjedt szolgáltatások széles skáláját képes nyújtani a nap 24 órájában. Erre a célra mintegy 20 millió dollárt fordítanak az amerikai és a hazai befektetők, akik között ott található az IBM, az Euroventures Magyarország B.V. és a Rolitron Informatika Kft. Németh Zsuzsa