Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-02 / 206. szám
2 Körkép 1994. szeptember 2., péntek Tűzszünet Észak-írországban Bejelentése után tizenhárom órával, helyi idő szerint szerda éjfélkor életbe lépett az ír Köztársasági Hadsereg által meghirdetett, meghatározatlan időtartamra szóló tűzszünet. Az AFP jelentése szerint Belfastban az este folyamán nagyobb incidensek nem voltak, csupán késő este hallatszott néhány lövés a város nyugati részében. Az utcákon mindazonáltal a brit hadsereg katonái és páncélozott járművei cirkáltak. Pontban éjfélkor a vendéglőkben és klubokban összegyűlt katolikusok a tűzszünetre emelték poharukat. Amerikai-koreai tárgyalások Az Egyesült Államok és Észak-Korea hivatalos képviselői szeptember tizedikén Berlinben, illetve Phen- janban találkoznak az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos kérdések lezárását célzó tárgyalások folytatására. A washingtoni külügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy a megbeszélések az augusztusban tető alá hozott genfi megállapodásban előírtak szerint fognak zajlani. A Szolidaritás születésnapja A Szolidaritás születésnapjaként számon tartott augusztus 31-én ünnepséget tartottak Gdanskban. Az ünnepség kezdetét az a mise jelentette, majd a résztvevők, élükön Lech Walesa államfővel és Marian Krzaklewskivel, a Szolidaritás vezetőjével, az elesett hajógyári munkások emlékművéhez vonultak. Itt a két politikus ünnepi beszédet mondott. Az államfő összefogásra szólította fel a Szolidaritásból „kinőtt" erőket. Bili Clinton a kivonulásról Bili Clinton amerikai elnök üdvözölte az orosz csapatok teljes kivonását Észtországból, Lettországból és Németországból, mondván, hogy ezzel szabaddá vált az út az európai stabilitás új korszaka előtt. - A lépés ténylegesen véget vet az európai történelem második világháború utáni fejezetének, szabaddá téve az utat a regionális stabilitás és együttműködés új korszaka előtt - mondotta. Aknabaleset Guantánamón Gyalogsági aknára lépett és súlyosan megsebesült Guantánamo közelében három kubai, aki az amerikai támaszponton akart menedéket kérni. Összesen huszonnyolc kubai hatolt át a támaszpont körüli aknamezőn, de a guantánamói hatóságok visszafordították őket. A szerencsétlenség úton visszafelé történt. Amerikai tengerészgyalogosok a helyszínen elsősegélyben részesítették a sebesülteket. Áruházat nyitott az Érdért Szolnokon Megváltozott környezetben talpon maradni Az Érdért Rt. szolnoki telepe, mely május 1. óta az Érdért Faker Kft.-hez tartozik, tegnap ünnepélyes keretek között megnyitotta kiskereskedelmi áruházát. Ha az ötlet nem is Szolnokról származik, az biztos, hogy az országban ez az első ilyen jellegű üzlet. A szolnoki telepen a korábbi ebédlőből alakították ki a most hivatalosan megnyitott áruházát, mellyel elsősorban a barkácsolók, az asztalosipar igényeit kívánják kielégíteni. Igény is mutatkozott már egy bemutató- terem iránt, ugyanis a szolnoki telep korábban megkezdte a kisebb vevők kiszolgálást. Erre rá is kényszerült, hiszen a gazdaság változásával megszűnt az Érdért egyeduralkodó szerepe a fa-nagykereskedelemben. A megjelent konkurenciával folytatott harc mellett a több lábon állást is hivatott biztosítani a bolt, bár ennek bevétele még elenyésző. A beruházást nem kizárólag a helyiek finanszírozták, hathatós segítséget adott ehhez a Faker Kft. is. Mint Körmendy András, a Faker Kft. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, május 1-én alakult meg a kft. 100 százalékos Erdért-tulajdonnal, s hét telepet egyesít. A kiskereskedelem pedig jellemző az összes telepre, ugyanis a piaci változás ezt mindenhol kikényszerítette. A várható privatizációval kapcsolatosan lapunk kérdésére kifejtette, hogy a tulajdonos ÁV Rt. nemrég választotta ki a tanácsadó céget, s várhatóan az év végére elkészül a koncepció is. Annyi bizonyos, hogy a 25 százalék plusz egy szavazat részvény tartósan állami tulajdonban marad, s a mostani elképzelések szerint elsősorban szakmai befektetőt keresnek majd többségi tulajdonosnak. Mind a Faker Kft., mind a telepek megmaradnak Erdért-tulajdon- ban - legalábbis az elképzelések szerint. A tavasszal meghirdetett Szolnoki teleprész nem kelt el. Arra a kérdésre, hogy mi lesz ezen ingatlanrész, illetve a hozzá hasonlók sorsa, Körmendy András válaszában elmondta, dolgoznak a hasznosításon. így például a korábban meghirdetett ingatlan egyik épületét már úgymond visszavették, s a szolnoki telep hasznosítja. A felesleges ingatlanokat továbbra is megpróbálják értékesíteni. A Szolnokon lévő rendkívül nagy teljesítményű és európai színvonalú fenyőfűrészáru-vá- logató gépet hazánkban nem lehet hasznosítani, csak a Független Államok Közösségében lehetne újra üzembe helyezni. Erre vonatkozólag tárgyalások folynak, azonban ezek még csak tapogatózó jellegűek, mert több millió forint csak az áttelepítés. -ezA Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Tovább csökkent az ország lakóinak száma A nagyvilágban történt Amerika figyelmezteti Haitit Az amerikai kormány képviselői ismételten figyelmeztették a haiti katonai vezetőket: távozzanak a hatalomból, mert máskülönben számolnuk kell egy nemzetközi intervenciós erő fellépésével. Leszögezték, hogy ellenszegülés esetén elfogás vár a katonai rezsim tagjaira, akiket az inváziós csapatok át fognak majd adni az új haiti polgári kormányzatnak. Strobe Talbott külügy- és John Deutch védelmi miniszterhelyettes közös sajtóértekezletükön egyúttal jelezték, hogy a veszteségek csökkentésére a tervezett inváziót igen ütőképes erővel hajtanák végre, és a csapatok amerikai parancsnokság alatt állnának, jóllehet a beavatkozás az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozata alapján történne. Mindketten részt vettek a jamaicai fővárosban rendezett tanácskozáson, amelyen az esetleges intervenció nemzetközi előkészítéséről esett szó. Négy karibi ország kilátásba helyezte, hogy kisszámú erővel - jobbára csak jelképesen - hozzájárul a mintegy 10-12 ezer fős kontingens kitöltéséhez. Az amerikai hivatalos személyiségek hangoztatták, hogy az idő rohamosan fogyatkozik a Raoul Cedras altábornagy vezette katonai rezsim számára. (MTI) Kohl kancellár felhívása Kohl német kancellár felszólította honfitársait, hogy amikor szélsőségesek cselekedeteinek szemtanúi, ne fordítsák el részvétlenül fejüket, hanem lépjenek fel a szabadság és az emberi méltóság érdekében. Az Allgemeine Jüdische Wochenzeitung című zsidó hetilap legújabb számában a szeptember hatodiki zsidó újév alkalmából közölte Helmut Kohl írását. A kancellár leszögezte, hogy hajthatat- lanul küzdeni kell az erőszakot alkalmazó szélsőségesek, a újnáci izgatás és az antiszemitizmus ellen. Az elmúlt évek szélsőjobboldali erőszakcselekményei egyérteléműen jelezték, hogy a német demokrácia csak akkor maradhat fenn, ha védekezik, s ezért fontos, hogy az állami erőszakmonopóliumot senki ne kérdőjelezze meg - írta Kohl. A múlt tanulságait újra és újra fel kell eleveníteni, és az elkövetkező hónapokban számos alkalom lesz a náci erőszakuralom alóli felszabadulás ötvenedik évfordulójára emlékezni - állapította meg a kancellár. Méltatta a németországi zsidó hitközségeknek a szabad társadalmi rend kialakításában játszott szerepét, és nélkülözhetetlen közreműködésüket az emberies, türelmes és szabad társadalmi légkör kialakításában. (MTI) Az év első öt hónapjában 48.650 gyermek született az országban, 1560-nal, 2,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, s ugyanebben az időszakban 62.700-an haltak meg, 4600-zal kevesebbel a tavaly ilyenkorinál - állapította meg a KSH. A valamelyest emelkedő születésszám és a csökkenő halálozás ellenére azonban a születési arányszám - 11,5 ezrelék, - meglehetősen alacsony, és a halálozási arány - 14,8 ezrelék - rendkívül magas. Az ország lakóinak száma tovább csökkent, öt hónap alatt 5760 fővel. A csecsemőhalandóság mérséklődött: öt hónap alatt az egy éven aluliak közül 601 gyermek halt meg, 36-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezer élve születettre 12 csecsemőhalálozás jutott, szemben az egy évvel korábbi 13-mal. A terhességmegszakítások száma a tavalyi jelentős csökkenés után idén az év első öt hónapjában valamelyest - 1,7 százalékkal - emelkedett. A közlekedési balesetek száma 2,5 százalékkal nőtt az elmúlt évihez képest, öt hónap alatt 7012-en szenvedtek balesetet, s közülük 547-en haltak meg. Ez 35 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Némileg csökkent a súlyosan megsérültek száma is, ugyanakkor többen sérültek meg könnyebben. (MTI) Nyilatkozik Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára A pótköltségvetésről agrárszemmel- A pótköltségvetés biztosítja ugyan az agrárágazat számára a szükséges exporttámogatásokat, de több lényeges kérdésben buktatókat is tartalmaz - mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára tegnap a MOSZ székházában rendezett sajtóbeszélgetésen. A főtitkár szerint a jelenlegi pótköltségvetésnek egy egységes pénzügyi rendszer részeként kellene működnie, mert az intézkedések hatásai a legtöbb esetben ténylegesen csak a jövő évben érvényesülnek. Horváth Gábor szerint a pénzügyi adatokat ismerve nem kérdőjelezhető meg, hogy az állam túlköltekezett, ugyanakkor kérdéses, hogy a bevételekkel reálisan számol- nak-e. Szerinte ugyanis a gazdaságban tapasztalható 1-2 százalékos növekedés - főként a forgalomhoz kötött adók miatt - bevételnövekedéssel jár, a kormány viszont, úgy tűnik, „megijedt a gazdasági növekedés” kísérőjelenségeitől (pl. az import növekedésétől). Konkrét mezőgazdasági kérdésekről szólva a főtitkár elmondta: nem az importtal van a fő baj, hanem azzal, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszer-iparban nincs megfelelő exportárualap. Lényegében megszűnt a mezőgazdasági- alapanyag-export. Sérelmezte, hogy az ágazatot úgy tüntetik fel, mint amely egyre több támogatást kap, noha a támogatások növekedése csak a különféle adóterhek növekedését kompenzálja, és ugyanakkor tény az is, hogy az élelmiszer-ipari támogatások jó része a gyártóknál és a forgalmazóknál marad. A termelőkhöz alig jut belőle valami. Az áfa-kulcsok változtatásával kapcsolatban Horváth Gábor ugyancsak fenntartásait hangoztatta. Az élelmiszerek 12 százalékos tervezett áfa-kulcsát aligha lehet - különösen nemzetközi összehasonlításban - kedvezményesnek nevezni. Az áfa-kulcs tervezett emelésének hatásáról úgy vélekedett, hogy az mindenképpen fogyasztásmérséklő, és így szűkíti a mezőgazdasági termelők és áruforgalmazók lehetőségeit. Nehezményezte a főtitkár, hogy az áfa-kompenzációs felárban részesülő termelőkre nem gondolt a kormány, mivel nem emelte meg a pótköltségvetésben a kompenzáció mértékét. (MTI) Beiratkozásra várva - tömegesen Óriási az érdeklődés a Szolnok Nyelviskola Idegen Nyelvű Szakközépiskola iránt, ahol két-, illetve hároméves közép- és felsőfokú speciális titkár-ügyintéző képzés folyik nappali tagozaton. Fenyves Lászlóné igazgatónőtől - aki a magániskola alapítója és a tanterv kidolgozója is egy személyben - megtudtuk, hogy tavaly szeptemberben indult meg ötven tanulóval az oktatás, s először ők is meglepődtek az idei nagy érdeklődés láttán. Nyolcszázan jelentkeztek az ország egész területéről. S bár a felvételi vizsga alapján többen is megfeleltek volna, csak száznegyvennégy főt tudtak felvenni. Hiába van vagy lenne elég pedagógusuk, helyiséghiánnyal küzdenek. A város különböző pontjain három helyen folyik az oktatás, s a vidékiek kollégiumi elhelyezését is sikerült megoldani saját erőből. Épületgondjaik megoldásához még semmi segítséget nem kaptak, pedig szeretnének továbblépni, bővíteni. A két-, illetve hároméves képzés tandíjmentes. Napi négy órában nyelvet (egyelőre angolt és németet), ezenkívül számítástechnikát, gépírást és egyéb szakmai tárgyakat oktatnak. Az iskola elvégzése után közép- és felsőfokú szakképesítést adó bizonyítványt kapnak a hallgatók. Felvételünkön a beiratkozásra várók egy csoportja a Mária úti központnál. Tegnap délelőtt üzembe helyezték az új EWSD digitális telefonközpont szandaszőlösi kihelyezett fokozatát. A régi előfizetők egy részét kapcsolták rá a 800 vonalas központra, melyet rövidesen 2000-re bővítenék. Most folyik a hálózatbővítés a városrészben, így év végéig ezeket az állomásokat is rákötik a modern központra. (Fotó: Mészáros) PANORAMA * PANORAMA * PANORAMA * PANORAMA * PANORAMA * PANORAMA PEUGEOT SZOLNOK Peugeot 106 KID 1.040.000 Ft-tól- Egyedi bírálattal kamatmentes hitel- Kedvező részletfizetés már 20 %-tól- Lízing- Használt autó beszámítás <g Szolnok, Várkonyi tér 1. | Telefon: 56/421-027 % „Nobel-évad” októberben Október 10. és 14. között válik ismeretessé, hogy kik lesznek az 1994-es év Nobel-díjasai - jelentette az AFP a svéd fővárosból. A Nobel Alapítvány dönt ugyanis minden évben a svéd Alfred Nobel által létesített díj odaítéléséről. (Kivételt képez a Nobel-békedíj, amelyet a norvég parlament, a Storting különbizottsága ítél oda évente.) A „Nobel-évad” október 10-én kezdődik az orvosi Nobel-díj odaítélésével. Másnap a gazdasági, október 12-én a fizikai és a kémiai, végül 14-én a Nobel-békedíj kitüntetettjének neve válik ismertté. Kivételt képez a Svéd Királyi Akadémia által odaítélt irodalmi Nobel-díj, amelynek adományozása nincs előre kijelölt naphoz kötve. Általában 48 órával előre jelölik ki az időpontot, amely szintén október hónapra esik. A bejelentés hagyományosan csütörtöki napon történik. Az idén minden egyes Nobel-díjjal hétmillió svéd korona jár (körülbelül 910 000 dollár), amelyet több kitüntetett esetén megosztva fizetnek ki. A Nobel-díjak sorában a „legfiatalabb” a gazdasági, amelyet 1968-ban hozott létre a Svéd Királyi Bank, fennállásának 300. évfordulója alkalmából. (MTI) Marad az Eurodisney A Párizs melletti Eurodisney park elnök-vezérigazgatója szerdán cáfolta a park esetleges bezárásával kapcsolatos híreszteléseket. A vállalkozás veszteségeivel kapcsolatban ugyanis az utóbbi időben számos találgatás röppent fel a bezárásról. Philippe Bourguignon a France 2 tv-csatornának nyilatkozva nevetségesnek nevezte az ilyen találgatásokat, és közölte, hogy a vállalkozás éppen most kapott egy 14 milliárd frankos tőkeinjekciót, amelyet 63 bank, a Walt Disney Társaság és a részvényesek bocsátottak a rendelkezésére. (MTI) Carlos napjai a börtönben Carlost, a párizsi Santé börtön legújabb „sztárfoglyát” három börtönőr felügyeli állandóan. Magánzárkájának nyitását és zárását négyen ellenőrzik. Ha a fogadószobába megy, hogy ügyvédeivel találkozzon, öt-hat börtönőr kíséri. Illich Ramirez Sanchez a Santé börtön öreg falai között, a különösen őrzött raboknak fenntartott 3-as számú részlegben, a földszinten kapott elhelyezést egy magánzárkában, a 258187/P szám alatt. Zárkája éppen Michel Garrettáé, a francia vértranszfúziós intézet volt vezetőjéé alatt van. (Garettát. akinek az ügye annak idején nagy port vert fel, négy évre ítélték amiatt, hogy fertőzött vért használt átömlesztésre vérzékeny betegeknél.) A Carlost mozgás közben állandóan követő erősített őrizeten felül (négy csendőr) a börtön külső védelmét is megerősítték különleges biztonsági erőkkel. A terrorista napi két sétáját reggel és este egyedül teszi meg egy rácsokkal teljesen körbevett belső udvaron. Egyedüli látogatói az ügyvédei. Amikor Carlos ügyvédeivel tárgyal, a két másik fogadószobát is kiürítik. A vizsgálóbíró különös óvatossággal intézkedett Carlos fogva tartásának körülményeit illetően, tekintve, hogy a börtönben még a közelmúltban is elfordult egy szökés. (MTI) 4