Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-25 / 199. szám
1994. augusztus 25., csütörtök 5 Körkép A pisai ferde torony a turisták kedvelt helye. Ezrek és ezrek keresik fel, hogy megtekintsék az építészeti csodát. Most megállapították, hogy a torony további egy centimétert dőlt. Elzárták a látogatók elől, mert kiszámíthatatlan, hogy mi történhet. Az 54 méter magas torony most betoninjekciókat kap. Az építők bíznak benne, hogy 1995-re ismét közelébe mehetnek a látogatók. (FEB) Elkeseredett kelet-európai bevándorlók? Magyar kolónia a Tevere partján A külföldi bevándorlókkal vagy munkavállalókkal foglalkozó olaszországi krónikákban ritkán szerepelnek magyarok, az elmúlt napokban azonban két jelentős olasz lap, a La Repub- lica és az ll Tempo is a Rómában csövező magyarokról közölt terjedelmes cikket. A lapok kissé romantikus képet festettek a Tevere partján élő emberekről, s azt a benyomást keltették, hogy „végsőkig elkeseredett” kelet-európai bevándorlókról van szó, akik csak azért nem dolgoznak, mert tartózkodási engedély híján senki sem hajlandó foglalkoztatni őket. A folyópart középső, kikövezett teraszán sorakoznak egymás mellett a takaros kunyhók. A „via del Futrinka” - ahogyan lakói elnevezték a magyarok utcáját - remek helyen fekszik, kilátással a vízre, amely időnként táplálékot is ad. Dologidőben kerestük fel a kolóniát, gondolva, hogy ezeket az embereket ilyenkor sem zavarjuk. Félmeztelen, ápolatlan külsejű, javarészt tetovált férfiak fogadnak barátságosan, s közlékenyek, annak ellenére, hogy neheztelnek a Népszabadság egy, még évekkel ezelőtti cikkére. Nem tetszik nekik az sem, amit a kissé jobbosnak tartott II Tempo írt róluk. A tévében is benne lesznek, épp most forgatott náluk az MTV nevű zenecsatoma olasz stábja. Megerősítik azt, amit az olasi lapok írtak, hogy kéregetésből élnek. Nem győzik hangsúlyozni, hogy az olaszok mennyivel jószívűbbek, adako- zóbbak és elnézőbbek a magyaroknál. Takaros kalyibáikat maguk tákolták össze és rendezték be szemétdombon összeszedett deszkákból, bádoglemezekből, bútordarabokból. A kunyhóban ventilátor zümmög. Vezetékes vizük is van, amelyet egy közeli ingatlanról lopnak. Az itt élő emberek elégedettnek látszanak az életükkel. Az egyik férfi, aki valaha nyomdász volt, azzal áltatja magát, hogy otthon még egy jól kereső szakmunkás sem él olyan jól, mint ők itt. Nem titkolják, hogy kéregetésből élnek. Munkájuk nincs, mert nem is keresik. Elejtett célzásaikból kitetszik, hogy otthon sem a munka és a törvénytisztelet volt az erősségük. (MTI) Sok-sok magyar gyászban van Bobby Ewing halva van? Valóságos gyászba borult az ország péntek este Bobby Ewing halálhírére. De mi a szomorú esemény hiteles magyarázata? Mert oka - mint mindennek - természetesen ennek a gyilkosságnak is van. S nem is akármi... A végzetes eset oka nem volt sem több, sem kevesebb, mint az, hogy a népszerű figura alakítója, Patrick Duffy egyszerűen megelégelte a szerepét, és ki akart szállni a Dallas sorozatból. Ezt persze nem lehetett csak úgy „beadni” a nézőknek, így a forgatókönyvírók számára nem maradt más hátra, mint „meghalasztani” Bobbyt. Az amerikai nézők szívéhez persze legalább annyira odanőtt ez a Ewing, mint a magyarokéhoz: levelek tízezrei érkeztek a stúdióba, s követelték vissza kedvencüket. Duffy végül meghajolt a közakarat előtt, és vállalta a további folytatásokat. Hogy hogyan támad fel poraiból, nem áruljuk el, de tény: találkozunk még vele... A ma 45 éves Patrick Duffy ezzel a 13 éven át tartó, maratoni sorozattal lett szupersztár világszerte. Anyagilag is megalapozta karrierjét, folytatásonként 125 ezer dollárt kapott. A Daliásból gyűjtött milliókon vásárolt magának és családjának - nős, két fiúgyermek apja - „tanyát” a Los Angeles melletti San Femando-völgyben. A hithű buddhista színész reggelente fél ötkor kel, és másfél órás meditálással kezdi a napot, amire - mint elmondta - lelki egyensúlyához van szüksége. Utána kisebbik fiát, a 13 éves Connort viszi iskolába, majd a filmstúdióba hajt. Jelenleg a Step by step (Lépésről lépésre) című vígjátékban szerepel: egy elvált, háromgyermekes apát játszik ebben a filmben, s alakításáért kiérdemelte „Az év apukája” címet. „Addig dolgozom majd, ameddig bírom” - jelentette ki a magánéletben is igen rokonszenves színész. „Akkor hagyom abba, ha két hétnél többet kell vámom egy szerepre.” De úgy tűnik, ilyen veszély egyhamar nem fenyegeti... Ferenczy Europress A Mól megmagyarázza... Emelkedő üzemanyagárak, visszaeső fogyasztás Vasárnap nyílik Alkotótáborok közös tárlata Vasárnap nyílik Gyoma- endrődön a helyi és a békési nemzetközi nyári alkotótáborok közös tárlata, amely a két Körös-parti kisvárosban nemrég bezárult művésztelepen született alkotásokból mutat be több mint félszázat. Gyomán húsz, Békésen harminc magyar, osztrák, bolgár, lengyel és romániai képzőművész vett részt a munkában. A Gyomaendrődön most először szervezett alkotótelepet a Bethlen Gábor Mező- gazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző, Békésen pedig a Csuta Galéria és Alkotóház szervezte a festők és grafikusok közös nyári alkotóműhelyét. A gyomaendrődi középiskola tornatermében nyíló kiállításon festmények és rajzok lesznek láthatók, s a tárlat szeptember 8-ig lesz nyitva. A kiállítás képeit a művészek ajándékozták az alkotótelepek szervezőinek. (MTI) Az üzemanyagok árának emelésére ismét fölborzolta a kedélyeket. És nyilván nem is utoljára az idén. A pénzügyi tárca szakemberei úgy gondolják, ez az a „puha csavar”, amelyen nyugodtan lehet srófolni: aki autóba akar ülni - márpedig ez szerves része lett az életnek - akár tetszik, akár nem, úgyis kifizeti a benzin árát, akinek meg nincs rá pénze, választhatja a tömegközlekedést is. Sokan döntöttek is: ilyen benzinárak mellett ezentúl inkább buszoz- nak majd. Sebestyén Bélát, a Mól Rt. vezérigazgató-helyettesét kérdeztük: mekkora szerepet játszik az áremelésekben a cég monopolhelyzete?- A piac liberalizálása óta annyira nem vagyunk monopolhelyzetben, hogy az első félévben importált 800 ezer tonna kőolajat 50-60 cég rendelte meg. A Kőolaj-készletező Szövetség idei közgyűlésére több mint száz meghívót küldtek ki.- Ennek ellenére tagadhatatlan a Mól meghatározó szerepe a piacon. Ha nem is önök vásárolták, önök dolgozták fel az alapanyagot.- Sokan tankautókkal, vasúti kocsikkal, hajóval kész üzemanyagot importálnak. Igaz, a legtöbben hetekig robbanásveszélyesen vagonokban tárolják, még szabálytalanabbul fejtik le, ott értékesítik, ahol tudják. Ismétlem: az üzemek, a szállító- vállalatok jelentős felvevőpiacot képeznek. Reméljük, minél előbb rend lesz e területen is.- Mennyi áfát, forgalmi adót és útalapot fizetett be a fogyasztás alapján a Mól Rt. az első félévben?- 1994. január 1-je és június 30-a között az üzemanyagok fogyasztási bevételeiből 16,3 milliárd forint áfa folyt be, útalapra 5,2 milliárdot, fogyasztási adóra 30 milliárdot, környezetvédelem támogatására 0.8 milliárd forintot fizettünk be!- Az áremelések mennyire csökkentették a forgalmukat?- 1990-94 között mintegy 40 százalékkal esett vissza az üzemanyag-fogyasztás, de ne feledjük, időközben korszerű teherautók és benzintakarékos személykocsik kerültek forgalomba. A fogyasztás évi 10 százalékos csökkenésében véleményem szerint a személyautók aligha játszhatnak lényeges szerepet, hiszen számuk, futásteljesítményük messze elmarad a teherautók, traktorok, buszok üzemanyagigénye mögött. Nem ők határozzák meg a piacot.- A taxisblokád után döntés született, hogy az üzemanyagok árait mindig az olajpiacon kialakult árakhoz kell igazítani. Az elmúlt években többször csökkent a világpiacon az olajár, de csak egyetlenegyszer, egyetlen árva forinttal csökkentette a Mól az árait. Azt is csak néhány hétre. Miért?- Ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyanakkor a forintot folyamatosan leértékelték!- Az ólmozatlan benzin használatát kívánják elősegíteni, most mégis az ólmozott, 98-as benzin árát emelték kisebb mértékben. Ennek mi a magyarázata?- Néhány régebbi típust kivéve majdnem minden autó üzemeltethető ólmozatlan benzinnel is, de minden negyedik alkalommal ólmozott benzinnel kell tankolniok, mert a szelepeik „igénylik” az ólomkenést. Az árak kialakításakor úgy számoltunk, hogy az ólmosben- zin-használóknak se kerüljön többe a kocsi fenntartása. Ferenczy MAOTfUt ÁIXAMPAPÍ Lakossági Kincstárjegy 1994/1. Legyen mindig elérhető Van olyan megtakarítása, melyet nem konkrét célra gyűjt, tehát nem is tudja, hogy mikor szeretné felhasználni? Van olyan megtakarítása, melynek bármikor mobilizálhatónak kell lennie, de azért a kamatról sem szeretne lemondani? Megtakarított pénzének egy része mindig elérhető lehet, ugyanakkor előnyösen kamatozik. Mindössze a megfelelő befektetésre kell rátalálnia. Ez a Lakossági Kincstárjegy. A Lakossági Kincstárjegy Magyar Állampapír, így visszafizetését és kamatait az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani az Ön Lakossági Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy 1994/1. 1 éves futamidejű állampapír, amely azonban bármikor visszaváltható. A kamat mértéke a visszaváltás időpontjától függ: 0- 60 napig évi 0% 61- 90 napig évi bruttó 12% 91-180 napig évi bruttó 14% 181-270 napig évi bruttó 17% 271-364 napig évi bruttó 18% 365. napon évi bruttó 22% Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távon is jó hozamra befektetni, válasszon egy rugalmas megoldást. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható az alábbi forgalmazóknál: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest Deák F. u.5. tel: 1-266-2251 (vezető forgalmazó) • Budapest Bank Rt. Szolnok, Jubileum tér 5., Tiszafüred, Mezőtúr • OTP Bank Rt. Szolnok, Jászberény, Kunszentmárton, Tiszafüred, Törökszentmikós, Karcag, Kisúlyszállás, Mezőtúr, Túrkeve, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászladány, Kunhegyes, Kunmadaras, Martfű, Tiszaföldvár (június 6-tól) • MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága Szolnok, Magyar u.8.