Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-24 / 198. szám

1994. augusztus 24., szerda Jegyzet — Tükör 5 A tévé képernyője előtt Jeles napok, évfordulók al­kalmával, amilyen augusztus 20-a is, országunk legna­gyobb ünnepe, mindig külö­nös hangsúllyal vetődik fel: vajon mit kezd, mit tud vele kezdeni a televízió, van-e ereje, vannak-e új, friss ötletei az ünneplésre, s legfőképp milyen szellemiség jegyében ünnepel? Tűzijáték, ó! Nos, ha a látottakból igazán nem is volt „kilátható” valami eredendően új - többnyire is­merős nemzeti, hazafias tar­talmú és Szent István alakjá­hoz kötődő programok sorjáz­tak -, annyi azonban megál­lapítható, hogy a hang tartóz­kodóbbnak tűnt: moderáltab- ban nemzeti ünneplést produ­kált a televízió. Egyedileg ta­lán ki lehet emelni Péter Bencze Anikó csángókról ké­szített dokumentumfilmjét mint szívbemarkoló érdekes­séget - Mert mi is magyarok vagyunk -, vagy az esti vers­műsort, melyben a többnyire ismeretlen papköltőt fedez­hettük fel magunknak, igen ihletett tolmácsolásban. Merthogy Mécs Lászlóra legfeljebb az idősebb nemze­dékek tagjai emlékezhetnek, az utóbbi évtizedekben ugyanis eltűnt, eltüntette a hi­vatalos művészetpolitika; a költőre, de a kitűnő versmon­dóra is, hisz gyakorta maga adta elő bátor hangú költemé­nyeit, szavai „lengve lángol­tak”; e fiúkért valaki felelős - harsogta, vágta bele a társada­lom arcába a nyomorba taszí­tott gyermekekért emelvén fel refrénes szavát, vagy erős in­dulatokkal ítélve el a háború embertelenségét. Legszebb, legnagyobb versei hangzottak el az ünnepnapon, kitűnő elő­adásban; Bács Ferenc, Papp Zoltán, Sinkó László, Avar István, Takács Kati mondott egy-egy költeményt,.js míves bevezető igazított el az élet­műben. Jóllehet ez a költészet egy paptól származik, nagyon is e világi, nem templomi áhí­tat csendje uralja, a kor szava dübörög benne. Ezt az össze­állítás szépen is példázta. Ellenkező előjellel kell vi­szont szólnom a napot záró tűzijáték közvetítéséről, mely a várakozásokkal ellentétben nem parádés látványt nyújtott, hanem furcsa, érthetetlen egyvelegét hozta szavaknak és képeknek; tudós emberek elemezgették unalmasan az ünnep tartalmát, tétován bi­zonygatván a műsorvezetővel egyetemben, mily összetett és bonyolult is a tartalma, és mennyire ki van téve a politi­kai mozgásoknak. S köz- ben-közben teljesen szeszé­lyes módon, kapkodva ren­dezetlenül bele-belekaptak a kamerák tűzivarázslat folya­matába is, mondhatni teljes káosszal a végeredményben. Ilyen hebehurgyán összeho­zott, zavaros és végiggondo­latlan programot régen láttam honi televíziónk képernyőjén. Itt bizony aligha tudta a jobb kéz, hogy mit is csinál a bal. Sajnálatos, hogy mindez egy ünnepnap estéjén történhetett meg. Különben, nem tudom, mi van a televízióban mosta­nában; nem egyszer fordul elő, hogy nem az a képsor, úgynevezett bejátszás érkezik a képernyőre, melyet bejelen­tenek, beígérnek, akár a hír­adóban, akár más összeállí­tásban. Még a jól szervezett Nap-keltében is megesik ef­féle figyelmetlenség. Vagy fegyelmezetlenség? Meghalt Bobby Szomorú sorsa van ezek­ben a hetekben kedvenceink­nek, a Szomszédokban ágy­nak esett, meg is operálták, bár már lábadozik a Nagy Fe­hér Doktor, de ami súlyosabb, tragikusabb: „halálos” balese­tet szenvedett a mi jóképű, nagyszívű Bobbynk, akiért egyszerre két szív is dobog, a leendő hitvesé, a börtönből megszabadult Jennáé, meg a volt feleségé, Pameláé, ráadá­sul mindkettő szépsége ki­rálynői, szépségkirálynői. Szomorú szívvel állta körül legutóbb Bobby kórházi ágyát a Ewing család, könnyek is csordultak, s gondolom nem­csak az ő arcukon, de meg­könnyezték Bobbyt sokan a képernyő előtt is. Nos, az ő vigasztalásukra: minden lát­szat ellenére Bobby marad, nem hal meg, hamarosan fel- támasztatik, azaz felélesztik a klinikai halál állapotából, állí­tólag - ahogy ezt magyar hangja, Csankó Zoltán árulta el jószándékkal, vakációjára készülvén. „Feltámasztják”, a kérdés csak az, hogy miként is történik majd. Talán valami csoda folytán? Mert még az is megeshet, hisz modem vilá­gunkban is létezhetnek még csodák, legalábbis a Hit gyü­lekezetében nemegyszer tör­tént meg, hogy csodával hatá­ros módon gyógyult meg egy-egy beteg, például a mankóval járó ember, aki az áhítat egyik pillanatában oly erőre kapott, hogy mankóit félredobva hirtelen táncra perdült örömében, hallhattuk Kepes András műsorában csütörtökön, az Apropóban, amikor is a gyülekezet képvi­selői beszéltek vallási gyakor­latuk formáiról és eredménye­iről, az önkívületbe, a transzba esettség állapotáról és a hit gyógyító erejéről, lásd az említett esetet is. Kepes mindig izgalmas témákat ölel fel, ezúttal azonban veszélye­set is. Alighanem szelet ve­tett, s vihart arat majd a két szekta, illetve kisegyház „népszerűsítésével” - jóllehet szándéka csupán egy bizo­nyos jelenség felmutatása volt, méghozzá erős kérdője­lekkel. De mit szólnak hozzá a többiek, a szektatársak? Ők miért ne jelenhetnének meg a képernyőn, csupán a hitesek és a Krisna-tudat hívei kap­hatnak ekkora nyilvánossá­got? De számtalan egyéb kér­dés is tolakodik elő... És még mindig halál, hisz vasárnap este Koltai Róbert filmjében, mely címében ugyan azt mondja, Sose ha­lunk meg, mégis egy aranyos ember halálát kellett látnunk, akit a filmből valószínű úgy megszerethettünk, hogy ked­vencünkké is vált (persze ko­rántsem úgy, mint Bobby vagy mint a Szomszédok dok­tora). Az ő néma, halott arca nézett ránk a film utolsó koc­káiról, felmondta a szíve. Gyuszi bácsi nincs többé, mu­tatta a kép, de munkált ben­nünk a gondolat, hogy van Imike, akit megtanított az életre ez a kiapadhatatlan kedvű vállfaügynök. Igaz, a tanítás nem valami magasz­tos, kaja, pia, nők tömören a lényege. De e lecsupaszított formákon túl valami általáno­sabb, ha úgy tetszik, jelképe­sebb üzenete van a filmalko­tásnak: az életrevalóság és az élni vágyás üzenete. Gyuszi bácsi figurája, ha benne kissé groteszk formában, keserű humorba öltöztetve jelenik is meg e két alapvető emberi tu­lajdonság, tipikus és egyedien színes, vonzó, érdekes. Koltai halhatatlan Gyuszi bácsit te­remtett, aki a történet szerint meghalhat bár, de a képzele­tünkben örökre ott marad. Csak tapsolhatunk a filmal­kotó Koltainak és társainak. Taps, siker, díjak - az el­múlt napokban többször is el­hangzott rövid beszélgetés­ben: november 18-án Szolno­kon tapsolhatunk azoknak, akiket teljesítményük alapján az esztendő legkiválóbb mű­vészeinek ítél a nép, demokra­tikusan. Az Erzsébet-díj gá­lája ugyanis ezúttal a Szigli­getiben lesz, erről szólt Spiró György, a színház direktora, Görgey Gábor, aki az est for­gatókönyvét írja, erre invitált a két műsorvezető, Esztergá­lyos Cecília és Moór Mari­ann, és Gregor József is, aki a díjalapító Erzsébet asszony megnyerő vendégelésére sajá­tos étkeket ajánlott. Most raj­tunk a sor, nézőkön, tessék, szavazhatunk illetve szavaz­zunk! Valkó Mihály Sose halunk meg Vannak olyan termőföldek, amelyek mindössze három aranykoronások Hortobágyi emberek között - élet Nagyivánban Nagyivánt jelenleg 1 ezer 355 lélek lakja. A mutatós, apró települést a végtelen róna, a nagy magyar puszta, a Horto­bágy öleli körül. Pipáló kukori­caszárak, kiszáradt földek, csontszáraz mezők mellett vezet az utunk. Vajon miképpen tel­nek az itt élők napjai? Mi min­den foglalkoztatja őket a me­gyehatár szélén? A dohányból lesz a jó dohány Tóth Antal hatvanhat éves nyugdíjas. A háza a főutcáról nyílik, odalenn az eresz alatt dohánylevelek száradnak. Kide­rül róla, termelni termeli a füs­tölők örömére - de szívni nem szívja.- Hogy miképpen érzem ma­gam? Köszönöm a kérdését, hál’ istennek tűrhetően. Az egészségemről meg csak annyit, hogy a doktor urat keveset zak­lattam. Remélem, még hosszú ideig így lesz.- Dohánykötegek függenek a folyosón.- Másfél holdon bajlódtam vele. Eredetileg úgy volt, hogy öntözzük is, mert jó ötven nap óta errefelé is ritka vendég a zá­por. Elég az hozzá, a víz valami miatt nem jött meg, így hiába bizonyult ígéretesnek a május meg a június eleje, jó fél termés lesz. Égy része fel van fűzve dohányzsinegre, és kell neki néhány hét, mire kiszárad. Még a szárán is van, és úgy néz ki, hogy lesz vagy tizenhat-tizenhét mázsa, és valószínű októberben viszik el.- Mennyi a nyugdíja?- Tízezer forint, ketten élünk belőle az asszonnyal. A lánya­ink már férjnél vannak, három unokánk született. No, ez a já­randóság bokáig sem lenne elég, ha nem dolgoznánk. Van egy kis földünk is, én most ki­veszem a termelőszövetkezet­ből, megpróbálok rajta gazdál­kodni. Évente nyolc-tíz hízó ke­rül ki tőlünk, azzal a kukoricá­val, búzával hizlalom, ami meg­terem.-Haszon?- Uram, nincs ezen túl sok, tudja ezt, aki csinálja. De hát amíg mozogni bír az ember, csinálja.- Tóth úr, tapasztalata sze­rint ki segíti ma a gazdálkodó­kat?- Leginkább a felettünk való! - mutat nevetve a mennyezet irányába. A többi ilyen-olyan segítségnek nagyobb a füstje, mint a lángja. A szövetkezet irodájában szerencsénk volt, mert éppen bent találtuk Nagyfejeő József főmezőgazdászt.- Tulajdonképpen 6 ezer 700 hektáron gazdálkodunk, amely­ből 2 ezer 700 hektár a szántó. A többi? Legelő, mocsár, nádas, árokpart, erdő.- Milyenek a termésátlagok?- A búza 44 mázsát fizetett hektáronként, és ez nagyon jó ezen a földön. Az árpa 30 má­zsát adott. A kukoricát megette a sivatagi hőség, pedig nem saj­náltuk belőle a műtrágyát sem. Sajnos locsolni nem tudtuk eze­ket a táblákat, így előrelátha­tóan nagyon gyenge termés lesz. A napraforgónk nagyon szépen indult, vetés után esőt is kapott, majd a két hónapos aszály következtében ma már látszik: legfeljebb fél termés várható.- Miképpen vészeli át a szö­vetkezet ezt az évet?- Ha minden összejön, nem lesz mínuszunk, sőt kevés, szo­lid nyereséggel is számolunk.- Hány embernek ad munkát a szövetkezet?- Ilyenkor a szezonban öt- vennek, de őszintén bevallva, télen alig tíznek. Ezenkívül van 150 nyugdíjasunk is, aki bírja, jószággal küszködik.- Mint szövetkezeti vezető mit vár az új kormánytól?- Gyanítom, hogy sok ember beadja majd a földjét a közösbe, mert 30 aranykoronából aligha lehet megélni. Tudom, szinte hihetetlen amit mondok, de mi­felénk adódnak földek, amelyek három(!) aranykorona értékűek. A legjobb is csak huszonöt aranykoronás, de ebből nagyon kevés van, az átlag pedig tíz aranykoronás. Haladunk tovább egészen Tóth Imréékhez. Imre 27 éves, korábban munkanélküli volt, majd magánvállalkozó lett. Nős, a felesége gyesen van, a család szeme fénye pedig egy négy hónapos ifjú hölgy, aki Anikó névre hallgat.- Jelenleg a családdal, édes­apámmal együtt mintegy 110 hold földdel bajlódunk.- Megélnek belőle?- Bármilyen hihetetlen, egye­lőre csak szűkösen. Hogy mi­ért? Mert az induláshoz, a föld megmunkálásához sok-áok pénz kell. így mi is vettünk trak­torokat, vetőgépet, különböző talajművelő eszközöket. És saj­nos ezek nem olcsóak. Főleg lucerna- Mi mindent vetettek?- Főleg lucernát, mert kell a 300 birkának meg a szarvas- marháknak.- Bízik a munkájában?- Nézze, aki a nappal kel, éj­szaka fekszik és közben dolgo­zik, valamikor meg kell. hogy látszódjék rajta. Aki azonban azzal kezdi, hogy a hasznon mé­regdrága kocsit vásárol, az sze­rintem nehezen áll talpra. Re­mélem, mi talpon maradunk, noha az zavaró, hogy a piac, a kereslet még messze nem az igazi.- Szórakozás?- Ennyi jószág mellett? Ne­héz, mert ezeknek szombaton meg vasárnap is enni kell adni. Hébe-hóba, nagy ritkán évente, talán háromszor erre is szakí­tunk időt. Van néhány hozzánk hasonló fiatal pár, és hol itt, hol ott találkozunk. Egy jó vacsora mellett meghányjuk-vetjük a vi­lág meg a mi dolgainkat. De is­métlem, általában évente há­romszor. Czinege Kálmán bátor em­ber. Noha még csak a 28-at töl­tötte, máris négy fiú apukája. A legidősebb 10 éves, a kicsi 4.- Korábban a téeszben vol­tam kombájnos, erőgépkezelő, majd munkanélküli. Jelenleg szarvasmarhákkal foglalkozom.- Miért?- Mert erre ennek hagyomá­nya van. Kevés a jó szántó, sok a rét, a legelő, arról nem be­szélve, hogy az iványi ember mindig szerette a jószágot.- Pár éve miképpen kezdte?- Mint a legtöbb hozzám ha­sonló. Két borjúval. Neveltük őket, tehenek lettek, majd sza­porodott az állomány. Most már van 22 tehén, borjú.-Föld?- Mifelénk a Hortobágyi Nemzeti Park miatt késett. Most mérik ki, s lesz vagy tíz hold szántónk. A többit béreljük.- Mennyit fizetnek a tejért?- Én literenként 22,40-et ka­pok.- Mi a legnehezebb az ön ese­tében?- Ennyi jószágnak be kell szereznem, elő kell teremtenem a téli takarmányt. Vagy 700 mázsa Nem titok, kell vagy 700 má­zsa széna, azután megfelelő ab­rak. Sajnos kölcsönt a bank minden igyekezetem ellenére nem adott, pedig meg szerettem volna duplázni a tehenek szá­mát. Sőt a banki nagyfőnök az­zal utasította el a kérelmemet: nincs jövője a tejtermelésnek. Lehet, ő sört iszik, de a gyere­keknél, időseknél lesz, lenne jövője. Sőt sok felnőtt is szereti.- Ezek szerint önt mivel segíti az állam?- A négy gyerek családi pót­lékával. Mint termelőt, semmi­vel. Urbán Mihályt ma úgy isme­rik, mint a Hortobágy-széli falu egyik legsikeresebb vállalkozó­ját. Mindezt annak köszönheti, hogy még a hőskorban, jó tíz-egynéhány esztendővel ko­rábban nemet mondott a szö­vetkezet akkori vezetőinek, mi­szerint ő aztán nem megy az egyesült téeszbe dolgozni! Nem is ment, lett belőle bérfűrészelő, majd később vállalkozó. De ez csak így, leírva ilyen egyszerű, mert a valóság ennél sokkal gö­röngyösebb, gubancosabb volt. Mindegy: kibírta azokat is, akik kedvelték, azokat is, akik nem szerették, és ma az udvarán annyi a gép, mint egy kisebb­fajta traktorállomáson. Van itt minden, akár a jó boltban: há­rom kombájn, öt MTZ,' ilyen-olyan masinák, alkatré­szek, meg ami ezzel jár - millió gond.- Nehéz ma vállalkozónak lenni, mert az embereknek is nehéz. Ahogy drágul a gázolaj, az energia, ez az egy hold vagy hektár szántásában is megmu­tatkozik. Nézze, ahogy számol­gatom, egy hektár forgatása 4500 forint körül lesz. Erről ennyit. Erről valóban ennyit, mert Urbánékat most más is foglal­koztatja. Nősül az idősebbik, a 22 éves fiuk, és hogy nem akármilyen lagzinak ígérkezik a mennyegző, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 400(!) ven­dégre terítenek. Ebből kifolyó­lag tizenkét birka, négy, egyen­ként hárommázsás hízó kerül az asztalokra, ötven csirke és het­ven tyúk társaságában. Csak pá­linkából kétszáz liter lesz, bor­ból, sörből néhány hektó. Csiga­tésztából tizenhat kilót készítet­tek, és zöldségből is 25 kilót rendeltek. Ennyit a készülődés­ről. Túl a hídon, a Csukás Kft. nádüzeme körül szomorú kép fogad. Nagy területen fekete a föld, bizony július 22-e hasonló, sötét betűkkel íródik a kft. tör­ténetébe. Fél tizenkettő tájban kigyulladt a szállításra váró nád, és nem egészen egy óra alatt két és fél milliós értéket zabáit fel a vörös kakas. Pedig a környék tűzoltói meg vagy negyven ember igyekezett útját állni. Tüzek többfelé Mellesleg a nemzeti parkból is leégett vagy 500 hektár. Igaz, nem a Szolnok megyei részen, de hát a kár mindenhol kár. Ott- jártunkkor hallottuk: a fű ismét lángra kapott. A tájház vendégszobája vi­szont üres volt. Megtudtuk, pe­dig keddtől vasárnapig reggel nyolctól délután négyig (06/59/354-324) várják a ven­dégeket. Aludni is lehet, a ven­dégszobákban négyen fémek el, és egy éjszaka személyenként 550 forintba kerül. A kilátás sem átlagos, Móricz szavaival élve, az ablakokból látszik: a nagy sömmi, azaz a puszta. A kéményekbe pedig bedudált szél úrfi. Hol halkabban, hol hango­sabban fújta édes-bús pusztai nótáját. Letűnt korok emberei­ről, a mai világról, arról, hogy 51 napja itt csak harmat volt. De eső? D. Szabó Miklós Kisújszállás osztrák testvérvárosából, Eberschwangból érkezett fotókiállítás látható szeptember 19-ig a városhá­zán. A fotóklub legjobb alkotásait vitte el Kisújszállásra - ízelítőül az egyik kiállított kép reprója. (MJ) Hangverseny a Mátyás-templomért A Nemzeti Filharmónia jóté­konysági hangversenyt rendez a Mátyás-templom helyreállítá­sáért szeptember 20-án, 20 órai kezdettel. A koncert szólistái Elekes Zsuzsa, Sebestyén Já­nos, Hock Bertalan és Gergely Ferenc orgonaművész. Közre­működik a Magyar Állami Énekkar Antal Mátyás karnagy vezényletével. A műsorban Jo­hann Sebastian Bach, Palest­rina, Cesar Franck, illetőleg Liszt Ferenc művei csendülnek majd fel a budai Nagyboldog- asszony-templomban. (MTI) megyénk legnagyobb példányszámú napilapja. v ________________________J

Next

/
Oldalképek
Tartalom