Új Néplap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-13 / 190. szám
8 Kulturális panoráma 1994. augusztus 13., szombat A 13. biennálén Minden, ami textilből van 1 Remsey Flóra: Magtörténet Mi leszel, ha nagy leszel? GYERMEKÜNK AZ ÉLET KAPUJÁBAN A magyar textilművészek seregszemléjét 1970 óta Szombathelyen rendezik meg. Először Fal és tértextilbiennálé és Ipari textilbiennálé névvel, két év óta egyetlen címen, de a művészi célú és az alkalmazott textil (lakberendezési, öltözködési anyagok, ruhák) egymástól elkülönítve szerepelnek. A két biennálék-rész közül a művészi az Egyéni utak alcímet viseli. Feltűnő a gobelinek rugalma, mindent elsöprő mennyisége. A műfaj, bár részese volt égy erős megújulási folyamatnak, most mégis egy újabb megújulás hiányáról ad hírt. Sok a visszaköszönő variáció, sok a semmitmondó kép. Az „egyéni utak” meghatározást ki is tágította, de meg is kötötte a tervezők fantáziáját. A lehetőség mindenesetre inspirálóan hathatott, de mivel a gobelin elkészítése lassú folyamat s drága, nem lehet könnyedén „átfesteni”, az új ötletek megszületése is lassan érő folyamat. Csak a hosszabb idő óta új témát érlelőknek sikerült a váltás: például Nagy Juditnak, aki Kulcsélmény címmel (valószínűleg) élete összes kulcsát fölsorakoztatta gobelinjén, szigorú rendben, még a sorok befejezetlenségére is ügyelve. Balogh Edit Mű-emléke gobelin részleteket ábrázol. A titokzatos, éjszakai fényű faldarabok idézetek, talán, egy nagy mű emlékei. Hauser Beáta érdekes és nagy munkába fogott. Egyetlen gobelinné fogalmazta jónéhány régebbi, kis méretű képét, vázlatát. Összegzés a mű, napló, a továbblépés ígérete. Pápai Lívia akinek gyakran támad olyan igénye, hogy valami mással váltsa föl a gobelint, most Interakció címen egy térbe állított kemény szerkezet és egy légiesen lebegő valami ellentétpárjával tért vissza a szövéshez. Alighanem sorozat lesz abból a közelmény-hármasból, amely a Kortárs júliusi számában olvasható. Mindegyik írás műfaji megjelölése curriculum vitae, s a szerzők: határainkon kívüli-belüli jeles írók: Gion Nándor, Lászlóffy Aladár és Határ Győző. Azért kell a különös kívüli-belüli kifejezést használnom, mert az utóbbi években - szerencsére - mind kevésbé egyértelmű a határainkon kívüli magyar irodalom és író megnevezés. Megindulhatott az eszmék, a művek és az alkotók viszonylag szabad áramlása, a határ többé nem jelent szellemet is elzáró falat. Ugyanakkor mind több író települ át Magyarországra, vagy él tartósan itt. Van ennek, tudjuk, árnyoldala is a nemzetiségi létet illetően, de reménykedjünk, hogy nagyobb a haszna: irodalmunk mesterséges széttagoltságának csökkenése. Önéletrajzot természetesen nagyon sokfélét lehet írni, s a Kortársban nem hagyományos formákat olvashatunk. Gion Nándor munkája, a Naplórészlet korai Tény, hogy a gobelinszövők mindegyike mestere a szakmájának: a technikai kivitelezés igényessége előtt minden esetben fejet kell hajtanunk. Éppúgy, mint Torma Anna hímzőművészete előtt. A bumfordi gyerekrajzhoz hasonlító állatka főszereplésével már elkészült egy hímzése. (Azután Belgiumban, egy magyar textilkiállításon egyszerűen ellopták.) Ez annak a fájdalmasra rajzolt párja, tele szomorú szimbólumokkal. Bakó Ilona is szimbólumokat állít témául. Behívó című, valós tárgyakból épített munkáján a nem is olyan messze zajló háború tragikumát idézi, tárgyakkal jelenítve meg férfi és nőalakot, a kereszt - micsoda kereszt, összetákolt, gyorsan készült hadi fejfa - segítségével. Miklódy Kardos Judit és halálaimról azt mutatja be szellemesen, mi minden akadályozhatta volna meg abban, hogy eljusson máig. Alkalom bőven adódott a halálra itt Közép-Eu- rópában, szerencse és leleményesség is kellett az életben maradáshoz. Lászlóffy Aladár Létlelete azzal a megállapítással indul, hogy ő - ellentétben másokkal - bizony nagyon sok mindenre nem emlékezik, még a saját életéből sem, így életrajz helyett inkább belső eseménysorról tehet vallomást. Határ Győzőtől éppen nemrég jelent meg terjedelmes életút-vallo- másának első kötete. Ezúttal - a tőle megszokott szellemességgel - azt vizsgálja, hogyan ne írjunk életrajzot. Hatalmas élet- és szabadságszeretet hatja át az írónak ezt a megnyilatkozását is. A mai fiatalok a curriculum vitae fogalmával alighanem már csak József Attila tanulása kapcsán találkoznak. S ha a legutóbbi években volt is némi értékbizonytalanság a nagy költő körül, nem volt az több szú- nyogdöngicsélésnél. Ezt muGink Judit az édesség, az édeskedés felfokozásával - egyik a rózsás képeslapok, másik a mű-rózsák és mű-zöldek halmozásával - éri el azt a csömört, amit a túlzott dolgok okozhatnak. Szilasi Anna ambivalens textilképet alkotott: nem lehet elmenni mellette ráfigyelés nélkül. A színes kezek utánunk nyúlnak, a kitömött grimaszos fejek szemügyre vesznek. A csontkamrák elborzasztó állóképei? A cirkuszi reklám harsánysága? Ennek az ellentéte is (halk) hangot kapott Székelyi Kati nemes felületű patch-work-jében. Itt a kép technikája a foltvarrás, amott az alkalmazott textilek bemutatóján Vereczkey Szilvia és Dolá- nyi Anna takaróin látható. Jó, hogy végre nálunk is teret kap ez a műfaj, hiszen - íme - köny- nyen, sokféle dologra használható, elsősorban az otthonteremtésben. A ruhák sora is változatos képet mutat. Megjelenik itt a régi parasztruhák szabásvonala szerinti, leegyszerűsítet indigófestésű ingruha és a világos, len alapanyagú igen divatos kötött ruha közötti minden változat, legfőképpen e kettő keveredése, népi motívummal díszített modem ruha. Bein Klára, Katona Szabó Erzsébet jól találják el keverésük arányát. Szép bútorszövetekkel szerepel az oly kétséges egzisztenci- ájú Lakástextil Vállalat. Da- róczi Péter, Kiss Katalin, Kovács Péter mellett John Ágoston pamut-viszkóz bútorszövete kapott díjat. Ami textilből van, szinte minden látható Szombathelyen augusztus 21-ig. Sőt, az is, ami hasonlít, mint például a kosárfonás: a szombathelyi Képtár előcsarnokában Ardai Ildikó Űrkosár című, vesszőből font műve, mintha optimizmust su- gallana! Torday Aliz tatta a tavaszi József Attila-kon- ferencia is, s ezt több mostani publikáció csak megerősíti. Szintén a Kortársban található Tverdota György tanulmánya: József Attila, 1936 május. E hónap nevezetes műve A Dunánál című költemény, és több pszichoanalitikus följegyzés, köztük is a leghíresebb, a Sza- bad-ötleték jegyzéke. Az elemzés azt mutatja be, hogy e két írás gyakorlatilag egy időben keletkezett ugya, de annak ellenére, hogy többszörös kapcsolat fedezhető fel közöttük, folytonosan tagadják-cáfolják egymást: a költemény állította értékeket a vallomás rendre megsemmisíti, például kiemelten a szülő-gyermek kapcsolatban vagy a munkához való viszonyban. A logikus végkövetkeztetés csak az lehet, hogy szakítanunk kell a költő egyoldalú - csak a baloldali elkötelezettséget, vagy csak a befeléfordulást kiemelő - értékelésével, s meg kell kísérelnünk a mindkét végletet tartalmazó portré megalkotását.-VGMég a harmincas években történt, hogy nagy költőnk, Illyés Gyula (pszichológus, gyógypedagógus feleségének, Kozmutza Flórának közreműködésével) vidéki gyermekek körében szociálpszichológiai vizsgálatot folytatott, megkérdezvén, miről álmodnak, mitől félnek, mire vágyódnak, és milyen pályát szeretnének befutni a kisiskolások. A beszélgetésekből létrejött tanulmány a Magyarok című kötetben jelent meg, amely mintegy 30 évvel később, kezembe kerülvén, rögtön fölébresztette kíváncsiságomat: ugyan mit felelnének ugyanezen kérdésekre a hatvanas évek gyermekei? Végigjártam jónéhány iskolát (községit, kis- és nagyvárosit), s a válaszok az életérzés, tudat- és érzelemvilág hatalmas változásáról szóltak. (L. Élet és Irodalom, 1964.) A 30-as évek gyermeke félt a kutyától, a sárkánytól, a tűztől, meg a víztől; vágyott egy óriás bögre kakaóra vagy más csemegére; és katona, postás, vasutas (nyugdíjas állások!), de leginkább király szeretett volna lenni. A lányok szerényebbnek mutatkoztak; beérték volna a királynő szobalányának szerepével, bár a merész álmok a színészi pályát is közelhozták. A társadalmi mobilitás alacsony fokán szabadon szárnyalt meseparipáján a képzelet. A hatvanas évek gyermeke racionálisabbnak bizonyult. Űrhajós, feltaláló, orvos, mérnök kívánt lenni, csupán a realistábbak láttak a vágyak horizontján egy-egy sikerszakmát (fodrász, varrónő, sofőr). Csupán a vágyak és a félelmek mutatták, hogy ez a nemzedék sincs csupa rációból összeszőve, hogy van szíve, s azt sokféle kő nyomja: a szülői jelenlét volt a vágyak netovábbja; a félelmek okozója pedig a háború és az atombomba. Ha a mai gyermeket kérdeznénk meg, azt hiszem, megint egészen más válaszokat kapnánk. A vágyak teteje nem a bögre kakaó lenne (még akkor sem, ha valóban hiányzik valahol), henem az Intendu játék vagy a hegyi kerékpár; a szülői jelenlét sem oly ritka már (a gyes, gyed, ápolási táppénz, munkanélküliség folytán); de talán a pályaválasztásból tűntek el leginkább az álmok. Se király, se űrhajós nem kíván lenni a mai gyermek, hanem inkább A film címében szereplő Ab- solom egy sziget neve, ahová a legkegyetlenebbnek és legveszélyesebbnek ítélt rabokat viszik - köztük egy tengerészkapitányt is, aki feljebbvalóját gyilkolta meg. Ez az ember tudja, aligha van reménye, hogy ebből a fegyintézetből valaha is megszabaduljon, csekély a remény a túlélésre is. Mégis - s ez adja a film drámaiságának töltését, magját - megpróbál megtenni mindent, csakhogy kijuthasson erről az elátkozott helyről, diák, minél hosszabb ideig. Vágyai itt találkoznak a szülői óhajjal: inkább iskolás legyen, mint munkanélküli, hiszen akkor legalább kézben van. A cél tehát az iskola. Csak az vitatott, melyik. Mert mögötte azért ott a további kérdés: melyik az a pálya, szakma, hivatás, amelyre évek múlva szükség lesz, amely tisztességes megélhetést biztosít, és amelyre a gyermekünk is alkalmas. Ez az alkalmasság lenne a legfontosabb, ha a választásba nem szólnának bele a körülmények (milyen iskola, munkahely akad a közelben, milyenek a felvételi esélyek stb.); mégsem szabad elfelejtenünk, hogy az élet egyik legnagyobb ajándéka a kedvvel, élvezettel végzett munka. (Az ellentéte viszont rabszolgaság!) Hogy kinek mi okoz gyönyörűséget, az személyenként változó. A SZÜlo csak annyit tehet, s azt meg is kell tennie, hogy kicsi kortól figyeli gyermekét, és alkalmat ad neki olyan játékokra, amelyekben megmutatkoznak rejtett hajlamai és adottságai. Igen korán jelentkezik a matematika és a zene, a mese és a vers iránti vonzalom (ettől még akár dislexiás is lehet a kisiskolás, mert más az irodalom szeretete, és más az olvasás technikája); hamar megmutatkozik a kézügyesség, a technikai érzék is; és korán kiderül, hogy ki tud megülni íróasztal vagy munkapad mellet, és ki lesz az, akit csak a szabad természet boldogít. A gyermeki természet néha egészen különös módon tiltakozik a lényére nem tekintő kényszer ellen. Egy pedagógusnak kívánkozó ismerős fiút szülei mérnöki pályára tereltek. Pár hónapig viaskodott a kötelező rajzokkal, aztán hirtelen elhomályosodott a látása. Kórház kórháznak adta át, ismeretlen szembajt gyanítottak, csökkent látása okát nem találták. Beiratkozott a Gyógypedagógiai Főiskolára, hogy ha teljesen megvakul, vakokat még ta- níthason. A reménytelenné vált szülők beleegyeztek; pár hónap múlva a fiú szembaja elmúlt, és soha többé nem jött elő. Gyógypedagógus lett, szerencsére látó, és szakmájában kiváló. Mivel nem minden szülő tudja korán felfedezni gyermeke titkos hajlamait, nem mégpedig azért, hogy bizonyíthassa igazságát, tisztára moshassa nevét. Kettős, sőt hármas küzdelmet vív: meg kell birkóznia a mostoha természeti viszonyokkal, harcba kell szállnia a börtönbéli körülményekkel, a mindenre képes és mindenre elszánt, még a gyilkolásra is képes rabtársakkal és meg kell vívnia harcát önmagával is. John Robbins nem nevezhető bűnözőnek, hősiességével, kitartásával többször is elismerést szerzett magának a háborúban, szólva arról, hogy ambíciói is ütköznek néha azokkal, kívánatos lenne, hogy az érett személyiség válasszon pályát, lehetőleg érettségi után. Jó lenne, ha legalább minden jó nyelvérzékű és tanulnivágyó gyermek helyet kapnak a gimnáziumban, mert így a később érők is időt nyernének, s az általános műveltség valóban „általános” lehetne. De manapság éppen azt a panaszt halljuk, hogy sok jó tanuló is kiszorul a gimnázimból a sokféle átalakítás miatt. (8 és 6 osztályos gimnáziumok veszik át több négy osztályos helyét.) Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy megint bebizonyosodott egy illúzióról: tévedés volt. A 8 osztályos általános iskoláról azt hittük valaha, hogy mindenki számára a széleskörű műveltség alapját adja. Csakhogy mivel „általános” gyermek nincs, kiderült, nem is jó másnak, csak a közepeseknek. A gyöngéket túlterheli, a tehetségesek legfogékonyabb éveit alulterheléssel pazarolja, a speciális adottságúaknak nem ad kifutási lehetőséget. A nyolc osztályos középiskola mellett sok érv szól: kevesebb az átfedés a tananyagban, az arányosabban elosztható, és ami a legfontosabb: a tanárok személye nem változik. Minél több esztendő köt össze diákot, tanárt, szülőt, annál szorosabb a barátság, annál eredményesebb a nevelés. Ha az átalakulás nehézségei közepette nem jut hely valakinek a választott iskolában, érdemes körülnézni másutt. Vannak kevésbé felkapott iskolák, végső esetben egy-egy távolabbi, vidéki tanintézet is előnyösebb (beleszámítva a kollégiumi elhelyezést), mint a diák alkatától merőben idegen iskola. - A magyar közoktatás eléggé nyitott, egyik iskolából van út a másikba, akkor sem kell kétségbeesni, ha netán gyermekünk elsőre rosszul választott, és akár évveszteséggel is, máshová megy. Ne feledjük: a gyermeket minden túlterheli, ami nem érdekli. Ami kedves a számára, abból sokat bír, attól szárnyakat kap, ám az unalomból a kevés is sok. A pályaválasztás alapvető kérdése tehát: gyermekünk ismerete. Ha őt ismerjük, már csak a lehetőségeknek kell utánajárnunk. Ha nehéz is, megéri. B.É. s parancsnokát is szadista cselekedeteiért küldte a másvilágra, merthogy halálra gyötörte alattvalóit. Absolom maga a pokol, ahol az indulatok elemi erővel törnek a felszínre, kont roll nélkül, a többség számára bosszú erény, a gyilkolás pedi kéj. Ebben a környezetben keli Robbins-nek megőriznie emberségét. Szerencsére, akad barátja is ebben a küzdelemben. „Ez a történet példázat olyan férfiakról, akik a társadalom kötelékeiből kiszakadva, visszavetve a burjánzó természet korántsem lágy ölére, szabadon dönthetnek, hogy megpróbálnak-e együttes erővel létrehozni valami rendezettséget a totális káosz közepén, vagy pedig emberi mivoltukból véglegesen kivetkőzve szabad utat engednek primér állati ösztöneiknek. Az egyik út nem igényel semmi erőfeszítést - vannak, akik ezt választják -, a másik, ami mellett Robbins is dönt, sokkal gö- rönygyösebb” - írja a film egyik méltatója. Göröngyösebb, de szebb is benne az igaz barátság, az egymáshoztartozás érzései is megjelennek, sőt igazi felismerésekhez is vezet, például hogy az egészen apró dolgoknak is milyen jelentőségük lehet az ember életében. A Richard Her- ley regényéből született film - ’93 nyarán forgatták - a megváltás, a megújhodás története; annak gondolatát közvetíti számunkra, hogy az úgymond legelvetemültebb emberek között is mindig akad néhány, akit hajt a jobb utáni vágy. Képünkön: John Robbins szerepében Ray Liotta. Bein Klára: Gyapjúzsorzsett és bársonyruha A Kortársban olvastuk Életutak, írói vallomások Augusztusi filmújdonság a moziban Menekülés Absolomból
