Új Néplap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-22 / 171. szám
2 Körkép 1994. július 22., péntek Egy hétig vendégeskedik Magyarországon a Colorado Springs-i Repülősakadémia delegációja a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola meghívására. Az amerikai kadétok tegnap meglátogatták a 89. Szolnok Vegyes Szállító Repülő Dandárt. Képünkön Anderson őrnagy, a delegáció vezetője és Békési József ezredes, dandárparancsnok. (I. L.) A Központi Statisztikai Hivatal tanulmányából Kereskedelmi vállalkozások erőpróbák előtt A nagyvilágban történt Columbia-Mir összeköttetés A houstoni és a kalinyingrádi földi irányítóközponton keresztül szerdán telefonon összekapcsolták a Föld körül keringő amerikai Columbia űrrepülőgépet és az orosz Mir űrállomást. Az összeköttetés alkalmával létrejött mintegy tíz percig tartó beszélgetés során a Mir űrállomáson tartózkodó orosz űrhajósok melegen üdvözölték amerikai kollégáikat a holdra szállás 25. évfordulója alkalmából, és sok szerencsét kívántak az amerikai asztronautáknak mostani programjuk megvalósításához. A beszélgetés során a két űrlegénységet mintegy fél világ választotta el: a Columbia éppen Délkelet-Ázsia térsége fölött repült, míg a Mir űrállomás az Egyesült Államok keleti partvidéke fölött volt Föld körüli pályán. A houstoni Johnson űrközpont tolmácsai segítették a orosz és az amerikai űrhajósokat abban, hogy üzenetet válthassanak. A Föld körüli keringés az űrrepülőgéppel nem jár olyan dicsőséggel, mint a holdra szállás, de ugyanolyan kalandos vállalkozás, mint Neil Armstrongék útja volt - hangoztatták egybehangzóan az amerikai asztronauták a Columbia fedélzetéről a Cape Canavaral-i Kennedy űrközpontban és az alabamai tudományos irányítóközpontban összegyűlt újságíróknak nyilatkozva az Apollo-11 űrhajó missziójának negyedszázados jubileuma alkalmából. Az űrrepülőgépen, amely a tervek szerint pénteken fejezi be útját, az. űrhajósok az utolsó kísérleteiket végzik. Számos tudományos vizsgálatot már befejeztek, s a személyzet hozzálátott a felesleges berendezések elcsomagolásához. Az űrhajósoknak szerencsésen sikerült megjavítani az első tíz napon meghibásodásai miatt oly sok bosszúságot okozó japán génszétválasztó készüléket, s most a legénység éjt nappallá téve dolgozik, hogy az amerikai és japán tudósok által megrendelt vizsgálatokat be tudják fejezni. Kedden ..kisebb zavart” okozott, hogy az űrrepülőgép fedélzeti navigációs rendszerének egyik egysége rövid időre felmondta a szolgálatot, de sikerült kiküszöbölni a hibát. Ha a navigációs rendszer egyetlen egysége is meghibásodik, azonnal vissza kell hozni az űrrepülőgépet a Földre. Ez történt egy 1991-es út során is. A NASA illetékesei azonban közölték, hogy a Columbia a tervek szerint pénteken érkezik vissza a Földre. (MTI) A vállalkozókat érinti Kamarák alakulnak „Atomháború” a Jupiteren Szerda este közép-európai idő szerint 22 óra tájban belépett a Jupiter „légkörébe” a Shoemaker-Levy 9 nevű üstökös legnagyobb darabja, míg az utolsó darabok egyre közeledtek a bolygóhoz. A dél-afrikai Sutherland csillagvizsgálójának csillagászai fényes bíborvörös foltot észleltek a bolygó délnyugati szélén. Az üstökösdarab, mely a Q-l nevet kapta, a Jupiter hidrogénes „légkörébe” érkezve több kilométer hosz- szan robbantotta fel a gázfelhőket. Az argentin elnök bocsánatkérése Carlos Menem argentin elnök szerdán bocsánatot kért az argentínai zsidóktól az egyesületük székháza elleni hétfői merénylet miatt. Legfrissebb jelentések szerint negyvenre emelkedett a halálos áldozatok száma, az eltűntek listáján 76-an szerepelnek. A zsidó világ- kongresszus bejelentette, hogy a jövő héten delegációt küld Buenos Airesbe, hogy sürgesse a nyomozást. A japánok Eszak-Koreáról A japánok 77 százaléka tart a Kim Dzsong 11-féle új észak-koreai vezetéstől - derül ki egy, a napokban végzett felmérésből. A Jo- miuri Simbun című lap által megkérdezett háromezer ember közül mindössze 11.4 százaléka számít kedvező irányú változásokra a KNDK kül-, illetve belpolitikájában. Az új észak-koreai vezetés miatt aggódók 49.4 százaléka az ország atomfejlesztési programjával kapcsolatos bizonytalanságot jelölte meg indokul. Gyújtogatás Szarajevóban A horvát-muzulmán föderáción belül, Közép- és Dél-Bosznia egyes részeiben házakat gyújtottak fel, hogy megakadályozzák a menekültek visszatérését, és újabb erőszakos kitelepítések is történtek - közölték szerdán az ENSZ emberi jogi szakértői. Az ENSZ emberi jogi szakértői elmondták, hogy csupán néhány felgyújtott házról van tudomásuk. Ezeket a gyújtogatások javarészt horvát ellenőrzés alatt álló területeken követték el, az elmenekült muzulmánok házait pusztítva így el. Leállították a felszámolást Az orosz haditengerészet leállította az észtországi Paldiski városában található tengeralattjáró-támaszpont felszámolási munkálatait - közölte az Interfax, moszkvai értesülésekre hivatkozva. A munkálatokat azonban leállították, arra hivatkozva, hogy az észt féltől nem kaptak biztonsági garanciákat. Az egyre erősödő verseny próbára teszi a kereskedelmi vállalkozásokat, s helyzetüket már évek óta súlyosbítja a jogtalan kereskedés növekedése miatt csökkenő forgalom, illetve az így kialakuló piaci egyenlőtlenség - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal tanulmánya. A továbbiakban azt is leszögezi, hogy a szűkülő piacon évről évre egyre több kereskedelmi vállalkozás működik. A belföldi forgalom csökkenése következtében a belkereskedelem hozzájárulása a bruttó nemzeti termékhez. - GDP - már 11 százalékra mérséklődött. A statisztikusok szerint 1994-ben is várható, hogy a kereskedőknek számottevő bizonytalanságot és kockázatot fognak okozni a fizetési nehézségek, a gyors árszínvonal-emelkedés és az erősödő Félidejéhez érkezett országszerte az aratás. Erről tájékoztatta az MTI-t Bállá István, a szaktárca földművelésügyi hivatalok főosztályának helyettes vezetője. A búza betakarítása ugyancsak a felénél tart, eddig a 45-50 százalékát vágták le a gazdák. A tavaszi árpa vágása egyharma- dánál, a rozs betakarítása 15 százaléknál tart. Helyenként megkezdődött a zab aratása is. A káposztarepce, az őszi árpa és a borsó betakarítása viszont már be is fejeződött. A nagy szárazság miatt a búza mennyisége várhatóan elmarad az előzetesen becsült értékektől. A teljes termés előreláthatólag alig haladja majd meg a négymillió tonnát. Ebből körülbelül 800 ezer tonna lesz az exportálható felesleg. A hazai kenyérgabona-szükséglet az idén is biztosított. E célra évente áltagosan 1,5-1,6 millió tonnát használnak fel. Az aratás utáni szalmabetakarítás viszonylag vontatottan importverseny. A következő évekre mindenképpen a kínálati jellegű piac lesz jellemző. A mérsékelt túlkínálat alapvetően új típusú piaci környezetet jelent. Á belső piac nyitottá válik, felértékelődik, s a nyugat-európai színvonalhoz közelít az igényesség szempontjából. A kereskedelmi vállalkozások már versenyeznek az évi értékesítési piacokért, megszűnik függésük a hagyományos szállítóktól. Azok a vállalkozások, amelyek a belföldi értékesítés csökkenésére számítanak, piaci lehetőségeik beszűkülését elsősorban a lakossági kereslet visz- szaesésében látják. A KSH felmérése szerint a vállalkozások 64 százaléka számok; árbevételénekx nöweke,-i désével, és csak il,,,százaléka a csökkenéssel; -A - kereskedelmi, szervezetek 19 százaléka változatlan árbevétellel kalkulál. halad, a learatott területnek mindössze 35 százalékán végezték el. Még rosszabb a helyzet a tarlóhántás tekintetében. Ánnak mindössze 15 százalékos a készültsége. Ez azért jelent súlyos gondot, mert a jelenlegi időjárási viszonyok között a megmunkálásán tarló gyorsan szárad. ami nemcsak vízveszteséget okoz, hanem nehezíti az őszi talaj-előkészítési munkákat és a megfelelő időben történő őszi vetést is. Bállá István véleménye szerint a birtokviszonyok átrendeződése miatt elhúzódhat az aratás, és csak augusztus végén fejeződik be. A kukoricatermésre vonatkozóan a szakember csak óvatos becsléseket mert mondani, hiszen az időjárás még jelentősen befolyásolhatja e foltos takarmánynövény terméshozamát. Véleménye szerint ötmillió tonna körül alakulhat a kukorica országos hozama, a kalászosg^- bona-termés pedig 5-6 millió tonna között lehet. (MTI) A szervezeti változások tovább folytatódnak a belkereskedelemben: a magánkereskedők üzleteinek aránya a teljes kiskereskedelmi hálózatból ma már körülbelül kétharmados. Változatlanul tart az értékesítési formák átalakulása. Tovább növekszik a raktáráruházi, azaz a diszkontértékesítés, a csomagküldő kereskedelem és a magánkereskedelem kiszolgálásának „cash and carry” - fizess és vidd - formája. Ez utóbbi azért is különösképpen kedvező, mert a kiskereskedő helyben visszakapja az általános forgalmi adót. Az elkövetkezendő néhány évben várhatóan egyre gyorsabb ütemben épülhetnek ki a korábban egyáltalán, nem Iélező vertikumok, mint például a-szomélyautó-kereskedeilem.-v, mellett létrehozott javítás és karbantartás. (MTI) „Front nélkül” autózhatunk Az elmúlt napok „frontos” időjárása után az előttünk álló hétvégén a közúti közlekedés szempontjából kedvezőbb, csendesebb időjárásra számíthatunk - derül ki az ORFK Baleset-megelőzési Irodájának közlekedők számára kiadott meteorológiai előrejelzéséből. A légköri frontok a hét végén elkerülik térségünket, így sem heves zivataroktól, sem szélvihartól nem kell tartani. A meleget leszámítva szinte ideális meteorológiai körülmények között lehet autózni. Rövid ideig tartó helyi zivatarok a déli, délnyugati megyékben alakulhatnak ki a délutáni órákban, elsősorban pénteken és szombaton. Vasárnap a déli, délutáni órákban országszerte 30 fok körüli meleg várható. Inkább a kevésbé meleg reggeli vagy kora esti órákban utazzanak, mivel a júliusi kánikulában könnyebben fáradunk. (MTI) Ez év márciusában elfogadták a Magyar Gazdasági Kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvényt. Ennek értelmében megyénként október 31-éig kell megalakítani a területi kereskedelmi és iparkamarát, kézműveskamarát, az agrárkamarát,Ennek első lépése a megyében működő gazdálkodószervezetek, egyéni vállalkozók felmérése, nyilvántartásba vétele és meghatározott szempontok alapján kamarákba sorolása, kamarán belül pedig osztályokba sorolása. Ä törvény értelmében a kamarai szervező- munkára, a cégregisztrációs feladatok elvégzésére és kamarák létrehozására úgynevezett ideiglenes kamarai szervezőbizottságok (ISZB-k) alakultak, melyek megkezdték munkájukat. Az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők esetében az önkormányzatokat az ISZB-k megkeresték a rendelkezésükre álló adatok megküldése céljából. A beérkező ön- kormányzati adatok feldolgozása során kiderült, hogy azok hiányosak,' pontatlanok. Több esetben hiányzik az egyéni vállalkozók APEH által nyilvántartott adószáma. E fontos adat hiányában az egyéni vállalkozók regisztrációja, kamarai osztályba sorolása lehetetlen vagy nagy hibaszázalékkal történhet. A minél pontosabb és korrektebb tagnyilvántartás elkészítése érdekében az ideiglenes kamarai szervezőbizottságok ezúton is kérik az érintettek körét, hogy a helyileg illetékes önkormányzatoknál pótolják a hiányzó adatokat, jelentsék be az esetleges adatváltozásokat is. Mivel minden egyéni vállalkozó, aki kézműves-, kereskedelmi, szállítási, valamint mezőgazdasági tevékenységet folytat, kötelezően valamely kamara tagja lesz, ezért nagyon fontos a pontos névsor összeállítása. A törvény az önkormányzatok jegyzőit adatszolgáltatásra kötelezi, azonban ez az adatszolgáltatás az adószámok nélkül nem feldolgozható. Kérik Önöket, hogy szíveskedjenek a települési önkormányzatok jegyzőinél a vállalkozói igazolványra, működési engedélyre, iparigazolványra az adószámot rávezettetni, ezzel is segítve a szervezőbizottságok munkáját. Tegyék ezt azért is, mivel az „Adózás rendjéről szóló törvény” kötelezi a vállalkozókat erre. Bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt az adóhatóság mulasztási bírsággal sújthatja a vállalkozókat, ennek mértéke 50 ezer forintig terjed. Saját érdekükben kérjük önöket, tegyenek eleget bejelentési kötelezettségüknek, segítve ezzel is az ideiglenes szervezőbizottságok munkáját. Bíznak abban, hogy segítő közreműködésükkel minél szélesebb körű és pontos adatbázisra tudjuk alapozni a megalakuló közjogi gazdasági kamarákat. Berceli István, az Agrárkamara ISZB-elnöke, ár. Kerékgyártó Imre, a Kereskedelmi és Iparkamara ISZB-elnöke és Rusa Attila, a Kézműves Kamara ISZB-elnöke. Félidejénél tart az aratás PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA * PANORÁMA PANORÁMA * PANORÁMA Vietnami ínyencvendéglő Robotok fognak operálni Szemétlerakó Sydney kikötője A Ho Si Minh-város szélén fekvő Tri Ky kertvendéglő bejáratánál ember nagyságú medve sétál fel-alá egy ketrecben. - Nem. ő nem ehető - mosolyog a vendégekre a pincér -. de szolgálhatok fiatal majmocskákkal, mungóval és természetesen királykobrával. A két házimacska nagyságú mungó olyan hangosan fújtat az egyik ketrecben, hogy még az étterem teraszán is hallani lehet. Egy kilogramm mungóhús 20 dollárba kerül. Ez egy vietnaminak egyhavi keresete. A Tri Ky vendégei persze Ho Si Minh-város, a korábbi Saigon jobbmódú rétegeiből és kínai, koreai vagy tajvani üzletemberekből tevődnek össze. A kígyót a vendég szeme láttára kapják el, hogy aztán feldarabolva, chilivel, fokhagymával és zöldségekkel ízesítve kerüljön ismét a vendég asztalára. A fenséges lakoma - ami a helybelieknek csak egy hétköznapi kígyóétel - mintegy 30 dollárba kerül. Korábban az ebhús a szegények eledele volt a Távol-Keleten. Ho Si Minh-városban ma sok olyan vendéglő van, ahol kizárólag kutyahúsból készült ételeket kínálnak a vendégeknek. Az orrától a farkáig az állat minden részét felhasználják. (MTI) A Massachusetts! Technológiai Intézet tudósai kis dugót tesznek a fülbe. A dugó valójában egy miniatűr szerkezet, egy apró robot, amely egy napon képes lesz műtéteket végezni az emberi szervezeten belül.- A nem távoli jövőben a test minden üregén át bekúszhat egy ilyen kis robot, és belülről végezhet el műtéteket - mondta az AP amerikai hírügynökség munkatársának dr. Richard Sa- tava, annak a tudományos szervezetnek az igazgatója, amely a kutatást finanszírozza. - Amikor be akarunk tekinteni a gyomorba, egy robotot kell majd lenyelni. Á kutatás felidézi a „Fantasztikus utazás” című, 1966-ban készült film emlékét, amelyben Raquel Weichet és egy tudóscsoportot mikroszkopikus méretre kicsinyítenek, hogy közlekedhessenek az emberi szervezet belsejében. A gondolat tudományos fikcióból valósággá vált. - A lehetőség, hogy megvalósíthassuk, 100 százalékos - hangoztatta Satava. - Valószínű, hogy öt év múlva már alkalmazhatjuk a módszert állatokon. Az apró robot első példányait már elkészítették. (MTI) Á sydneyi kikötő bejárata a világ egyik leggyönyörűbb vízi útvonala, de amióta az első fehér telepesek 1788-ban először végighajóztak rajta, azóta egyfolytában szennyezik is ezt a fenséges víztömeget. Az ausztrálok igen büszkék természeti szépségeikre, és a csillogó képeslapok nem mutatják, de Sydney három és fél millió lakosa emésztőnek és szemétlerakónak használja kikötőjét. A kikötői idegenvezetők mindennap büszkén vezetik körbe a fákkal övezett festői öblökben a turistákat, a jachtok lágyan ringatóznak a hullámokon. Közelebbről megvizsgálva azonban a kék mélység undorító mocskot rejt magában: műanyag flakonokat, állati tetemeket, piszkos pelenkákat, kábítószeres fecskendőket és sörösdobozokat. A felszín alatt lopott vagy biztosítási csalás miatt elhagyott autók, bútorok, elsüllyedt hajók, sőt még sírkövek is találhatók. Mindennap szemeteshajókból álló kisebb flotta száll vízre, hogy hálátlan kötelességének eleget téve megtisztítsam víz felszínét Sydney „egyszer használatos^ társadalmának” napi 8-10 tonnányi szemetétől. (MTI) 'J