Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-29 / 151. szám
6 Kunsági Extra —- Kunhegyes 1994. június 29., szerda Érett férfikorba lépett Harmincéves a gimnáziumi képzés Igen, kérem, bármilyen hihetetlen, de a helyi gimnázium érett férfikorba lépett, elvégre pontosan harmincéves a képzés. Mindez úgy történt, hogy az 1963/64-es tanévben Kiss Endre igazgató vezetésével három tanulócsoport kezdett a Kossuth Úti Általános Iskolában, száztíz tanulóval, akik közül 78-an eljutottak az érettségiig. Közben épült az új iskola, tizenkét tanteremmel, amelyet 1966. szeptember 10-én vehettek birtokba a diákok. Hogy kik tanítottak elsőként akkor a vadonatúj intézményben? Kiss Endre igazgató, Lovász Gábor igazgatóhelyettes, Csalogh Judit, Görögh Sándor, Göblyös Sándomé, Csete Miklós, Lévai Károly, Hídvégi Ilona, Kovács Gusztáv, Csiszér Miklós, Lovász Gábomé, Mile Endre, Saághy Hedvig, Sipos Fe- rencné, Sipos Ferenc és Tihanyi Lajos. Bizony közülük többen már a temető lakói. Az elmúlt évtizedekben ebben az intézményben összesen 1344 diák kapott a nappali tagozaton érettségi bizonyítványt, míg 598 felnőtt levelező tagozaton végzett. Jelenleg is 310-en tanulnak az intézményben, közülük 103 helybeli, 87 a bejáró és 120 az olyan diák, aki távolabbról érkezett, messze lakik, így kollégista. Közel harminc városból, községből, faluból jönnek ide évről évre nebulók. 1975-ben dr. Ács Miklósné lett igazgató, és 1978-tól elkezdődött a szakközépiskolai oktatás is: természetesen párhuzamosan a gimnáziummal. Akkor lett az intézet új neve: Gimnázium és Híradás-technikai Szakközépiskola. A szakjellegű osztályok beindításához jó lehetőséget biztosított a BHG helyi üzeme, ahol a diákok gyakorlati oktatását végezték. Időközben nyelvi laborral, videóval, színes televízióval gyarapodott az intézmény, és a könyvtár már 1985-ben tízezernél több kötettel rendelkezett. Elénk volt a sportélet, emelkedett, korszerűsödött az oktatás színvonala, és azóta orvosok, mérnökök, katonatisztek, jogászok, pedagógusok sokasága mondhatja magáénak az alma mater falait, termeit. 1985/86-tól testnevelési tagozat indult. 1987/88-ban Szabó Mária lett egy évre a megbízott igazgató, majd 1988-tól dr. Szabó Lajos váltotta őt ezen a poszton. Bizonyos pezsgés kezdődött az iskolában, az épület alatti nedves pincéből egy nagyszerű klubot alakítottak ki. 1989-ben az iskola felvette a város szülöttének, Nagy László országos hírű pedagógusnak a nevét, és így attól kezdve Nagy László Gimnázium és Híradás-technikai Szakközépiskola. 1992-től a vezetést Hajnal István megbízott igazgatóként látta el, akit 1993-ban hivatalosan is megválasztottak, kineveztek direktornak. Közben 1991-ben a kollégium az egykori pártbizottság épületébe költözött, amelyre ezt követően emeletet húztak, így lehetőség nyílt a fiú- és lánykollégisták elhelyezésére is. Ebben az évben száz fiú és húsz lány lakott a kollégiumban. Röviden ennyi az elmúlt három évtized históriája. Tudom, az emlékek töredéke, ezreléke sem került papírra, de ez lehetetlenség is. Helyette megszólaltatunk városi oldalunkon néhány embert a nevelők közül, néhányat a diákokból, akik között szép számmal vannak olyanók is, akik tanulmányaikat befejezve visszakerültek. Csak éppen már nem a padokba, hanem a tanári asztal túlsó oldalára. Felnőtt, emberkorba jutott a létesítmény, ma már a 310 diák ismereteit 34 nevelő, közöttük amerikai vendégtanár is pallérozza. Messze környéken ismert a főutcai, lapos tetős, szép parkokkal, sportudvarokkal övezett létesítmény, amely építési munkálatait 1964-ben és 1965-ben az én akkori két osztályom is segítette. Mondták is a mára már felnőtté, édesapákká, édesanyákká vált egykori segítők: ha azok a téglák kihullanának, amelyeket mi raktunk, hordtunk akkor, lehet, összedőlne az egész. Bizonyára, de szerencsére nagyon sokan: százan és százan, talán ezer körüli azoknak a száma, akik két kezükkel, többórás, többnapos munkájukkal, önzetlenül segítették azt, hogy egy gimnázium nőjön ki a hajdani Fő utcai hosszúkás vályogházak helyén. Talán ezért is olyan erősek a falak, mert annyi, de annyi ember szíve, lelke, ereje tartja, gyarapítja a szellemét. Immáron három évtizede, és kívánjuk még sokszor, nagyon sokszor ennyi évtizedig. A város, a környék, a szűkebb haza, a tájegység javára, hiszen örök igazság: akik ide 14 évesen felvétettek, más emberként vágnak az életnek vagy a nagyvilágnak 18 évesen, érettségi bizonyítvánnyal a tarsolyukban! Kívánjuk nekik, a tarisznyába tett javakat, összegyűjtött ismereteket, tudást jól forgassák! Akkor ugyanis nem volt felesleges az itt eltöltött, átizgult, a távlatból egyre kedveltebb négy esztendő. A kezdet óta Az egykori nevelők közül mára már egyetlenegy maradt, aki még ugyanitt tanít. Smányiné Saághy Hedvig biológia-kémia szakos tanárnő elmondhatja magáról, hogy ez az első munkahelye, de az utolsó is. Mert ha minden igaz, két év múlva már neki is a postás hordja a fizetését. Jelenleg ő az egyik igazgatóhelyettes, és miniszteri dicséret, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója elismerések birtokosa is. Ezeknél azonban többre tartja azokat az öregdiák- találkozókat, amelyeken egykori diákjai elevenítik fel órái emberségét, melegségét. Mellesleg a lányuk is pedagógus: magyar-orosz szakos a Kossuth iskolában. Férjezett, és szerintem az unokájuk sem lesz más. Elvégre mit lát majd a gyerek az anyjától, nagyanyjától, szóval a környezetétől? A LEGJOBB HELYEZÉS. Ez az öt srác néhány héttel korábban olyan csínyt vitt véghez, amelyhez hasonló az iskola fennállása óta nem történt. Ugyanis bejutottak a középiskolás tornászbajnokság országos döntó'jébe, és ha már arra jártak-voltak, negyedik helyezésnél nem adták alább. Szóval eddig ez a legjobb tornászeredmény, noha sportsikerekben soha nem szűkölködött a suli. A versenyzők: Tóth Péter, Nagy Attila, Geszti Zsolt, Győr Sándor, Szabó Imre. A felkészítő tanáruk: Felső Tibor. Készültek az ünnepségre A harmincéves iskola egész napos rendezvénysorozattal igyekezett emléket állítani az elmúlt évtizedeknek. Korábban Szabó Mária tanárnő vezetésével háromfordulós történelmi vetélkedősorozatot tartottak a tizenkét osztálynak. A háromfős csapatok először Magyarországgal kapcsolatban mutatták be felkészültségüket, majd a megye és a Kunság ismerete következett. A döntőben a legjobbak Kunhegyes nevezetességeiről, az iskola históriájáról adtak számot. A vetélkedőt a 3. b osztály csapata nyerte. A rendezvénysorozat délelőtt sportműsorokkal kezdődött, majd Dósa Lajos tanár betanításában elevenítették fel a diákok Balassi: Egy szép magyar comédiáját. Ugyanezen a napon avatták a névadó, Nagy László domborművét Czobor Sándor kisújszállási művész alkotásával. Avatóbeszédet Bisz- terszky Elemér, a Művelődési Minisztérium közigazgatási államtitkára mondott. Hová küldjem a cikket, Laci? Hallod-e, Juhász Laci, most aztán nagyon feladtad a leckét nekem! Hová küldjem a cikket, amelyikről beszéltél? Azt is mondtad: jó, jó, írjál a sertéstelepről, de várjunk még néhány napot! Benépesültek az ólak, szépen fejlődik az állomány. Igaz, bemenni nem lehet, de majd kitalálunk valamit, javasoltad szerényen, csendesen, ahogy szoktad. És tessék, most tanácstalan vagyok! Azon a szerdai délutánon még vidám, derűs voltál. Este mentél el, a lovakról lett volna szó, mert azokat is a szívügyednek tekintetted. Már éjfél is elmúlt, és nem jöttél haza. Nyugtalankodott a családod, nem szoktál ilyet csinálni. Mi történhetett veled? Felkeltek, felöltöztek, elébed mentek. Meleg június éjszaka volt, ciripeltek a tücskök, fényesen ragyogtak a csillagok, és te békésen hevertél az utcán. Jött az orvos, de a te szíveden már nem lehetett segíteni. Úgy mentél el, ahogyan addig éltél: csendben, jószerével észrevételnül, senkinek nem váltál a terhére. Pedig távozásod nagyon nagy gyászt hozott a házra. Tudom, most azt mondanád: ha lepergett az ember homokórája, és jönnek érte, menni kell, Nincs mese, se pardon, se család, se más. A fiad az előző napon érettségizett, ezt még megérted. Boldog, büszke voltál rá, de fájdalom: egyetlen éjszaka kellett felnőtté válnia. Nem tudom, miképpen bír a felvételire készülni, amikor valaki nagyon, de nagyon hiányzik a szobából. Üres maradt egy ágy, üres az asztal vége, előtte a szék, az asztalon a tányér, a pohár. Nincs gazda, és már nem is jön. Pedig lassan megint permetezni kellene a szőlőt, a gépkocsin állítani, húzni egy csavaron, és te nem vagy. Egyedül maradt a párod, 18 éves fiaddal, magukban édesapád, édesanyád, akiknek egyetlen gyerekük voltál. A temetéseden száznál több gépkocsit számoltam meg. Ezek szerint te az autósok embere voltál? Ez így nem igaz, mert száznál több kerékpár is árválkodott a bokrokhoz dőlve. A kerékpárosok tiszteltek? Ez sem igaz, mert sok száz idős, fiatal gyalog érkezett. Talán a gyalogosoké voltál? Valahogyan ezeké is, azoké is lehettél, mert ennyi embert, koszorút régen látott az idős, református temető. Nem voltál kun, de ha a szakmádról volt szó, konokabbá váltál a kunoknál: nem engedtél a 48-ból! Olyany- nyira, hogy ennyi évesen mentél el, jött érted nesztelenül, észrevételnül azon a puha, bársonyos esten a Kaszás. Pedig még mennyi, de mennyi munka várt rád . . . Ahogy írom a sorokat, szinte látom, ahogyan fenn ülsz az égi országutak valamelyikén. Az árok partján. Megigazítod a sötét szemüvegedet, majd felemeled az ujjaidat. — Csak semmi túlzást le ne írj! Ami megtörtént, azt örökítsd meg! Tudod, így szeretem . . . Tudom, ezért csak még annyit toldok a sorokhoz: Juhász László, 48 éves agrármérnök minden élő ember útján örökre elment. Hátrahagyva a noteszét egy tollal, a határidőnaplót, kocsiját, munkatársait, a családját. Meg egy olyan telepet, amelyik párját ritkította, és bizonyára így lesz majd ezután is. Ezeket leírhatom? Ezek, ugye, nem túlzások, Laci? Vége van az útnak, te már megtértél pihenni. Csak azt nem tudom, most azután hová küldjem ezt a cikket. . . ? Az első évfolyammal ségizett 1967-ben. Utána kereskedelmi tanuló, majd 1970-ig ruházati eladó. Ezt követően 23 évet töltött a BHG-ben mint termelésvezető, és január 3-a óta visszatért a gimnáziumba gondnoknak. Örömmel, szeretettel dolgozik itt, noha egykori tanárai közül már csak kettő maradt az iskolában., Jó volt akkoriban diáknak lenni, emlékezik vissza. A világ is más volt, csendesebben, nyugodtabban teltek a mindennapok, nevelők, diákok valahogyan jobban ráértek foglalkozni, törődni egymással. Talán a türelem sem volt híján, szóval ő úgy érzi: sok mindent kapott az útra, az életre hajdani pedagógusaitól. Sajnos rohanó mindennapjaink egyik döbbeneté: több osztálytársa már azért nem jöhetett el a 25 éves érettségi találkozóra, mert minden ember útján eltávozott a múlandóság kertjébe. Húsz-egyné- hány, harminc-egynéhány meg negyven-egynéhány évesen. Csiszár tanár úr Ha valaki egyszer majd veszi a bátorságot, fogja magát, és részletesen megírja a suli történetét, abban bizonyára fontos helyet kap Csiszér Miklós biológia-földrajz szakos tanár. Azért is, mert kutya szigorú, azért is, mert minden kirohanása ellenére nagyon szereti ezeket a kölyköket, és azért is, mert száz meg száz anekdota, mondás, tett fűződik a nevéhez. A sorokat úgy rója a táblára, hogy nincs az az írásszakértő, aki elolvassa, kivéve a diákjait.- Én megtanultam írni, tietek az olvasás gyönyöre - vallja. Szívében, lelkében örökifjú, noha hajába, bajusza végébe ezüstös szálakat szőttek a tovatűnt telek. A mostani gyerekek ugyanolyanok, mint a régiek, mégis mások. íme a kedvenc mondása: mások a napok, mások a szokások. Egykoron a banketten cigányzene dukátt, most diszkózene süketíti a füleket. Régen a gyerekek alaposabbak voltak, most sok mindenhez értenek. Örök kezdőnek vallja magát, aki a szeptemberi becsengetéskor úgy érzi, megint elérkezett valami új, valami más. Hogy a szakján kívül - amit alaposan megkövetel - még mit csinált vagy csinál? A teljesség igénye nélkül néhány: lövészszakkört, vöröskerésztes klubot, fotószakkört, vezetetf vagy vezet, fákat ültet. Szóval, mikor mit kellett vagy kell. Mert hozzá, a portréjához ez is hozzátartozik. Felső Pétemé ma a saját iskolájában dolgozik mint gondnok. Nagylányuk 22 éves és főiskolai hallgató, de hát amíg ide eljutott, történt egy és más. Mint köztudomású, a legelső osztályokat, szám szerint hármat 1963-ban iskolázták be. Ő is közéjük tartozott, és itt érettÖt és fél évig udvarolt Van, akinek ez az iskola férjet, a férjnek pedig feleséget adott. Ez történt a kunhegyesi Molnár Erzsébet és a rákóczi- falvi Nagy Zsolt esetében is. Zsolt 24 éves, esztendővel idősebb Erzsinél, és kollégista volt. 1988. január 13-án látta meg Molnár Erzsébetet, és az első pillantást öt és fél éves udvarlás követte. Időközben Erzsi elvégezte a főiskola testnevelés-matematika szakját, majd összeházasodtak. Két gyereket terveznek, és jelenleg Zsolt is a gimiben dolgozik mint pedagógusasz- szisztens. Nagy né Molnár Erzsébet pedig nem mondott le továbbtanulási szándékáról, szeretné elvégezni a Testnevelési Egyetemet. Noha egy helyen van a munkahelyük, napközben alig találkoznak. Viszont elmondhatják magukról: ez a gimi sok örömet, boldogságot, izgalmat, derűt hozott nekik. Meg egy rá- kóczifalvi fiúnak feleséget, egy kunhegyesi lánynak pedig férjet. És ez nem semmi egy középiskolától! Megvennék a BHG egy részét? A Kovács Bútor Kft. telepe jelenleg is száztíz embernek ad munkát. A telep a Heves Takarékszövetkezeté, a bérleti díj pedig szerfölött drága: évente hatmillió forint. Vagy erre megy a nyereség egy része, vagy a kft. új telepet vásárol. A főnök úr az utóbbi mellett döntött, hiszen itt a szomszédságban a BHG üres nagycsarnoka. Éppen ezért még február derekán megindították a vásárlást, és zöld ágra jutottak a BHG Részvénytársasággal. Igen ám, de nem volt annyi pénzük, ezért beadták a kérelmet mintegy 63 millióért. A bank azóta is bírálja a hitelt, noha az önkormányzat ^izetőkezességet vállalt az ügy bonyolításában. Ennek ellenére úgy tűnik: e ♦éren Isten malmai lassan őrölnek. Ha a hitelkérelem rendeződik, a új épületbe költözik a Kovács Bútor Kft. telepe. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Korényi Éva
