Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-21 / 144. szám

EXTRA A tanár úr jó fej A Lehel teljesítette a „zöld” programot Aprítógépgyári sikerek Újabb könyv a jászokról, kunokról Örökre kocsihoz kötve A Jászság első tájháza lehet Hol van már a nagyüzem? Az ura csinál mindent Szépül a város Lónak muszáj lenni (6-7. oldal) Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap V. évfolyam, 144. szám 1994. június 21., kedd HÍVOTT MÁR BENNÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL Vendégek a rendőr-főkapitányságon Tegnap volt 40 éve, hogy 26 fiatalembert áldozópappá szenteltek fel egyházi tanulmá­nyaik befejezéseként. Közülük már csak tizennyolcán élhették meg az évfordulót. A majd fél évszázada papi hivatást végzők Jászberényben, a főtemplomban emlékmisét celebráltak Farkas Mátyás apátplébános szervezésében. A rendezvényen részt vettek a közülük külföldön szolgálatot teljesítő egyházfők is, így Veres Árpád a bécsi Pázmá- neum Intézet rektora, valamint dr. Zsurkai János regensburgi érsek. (Barna) Az aprópénz nem kellett a rablónak „Hát a nyugdíjad hol van?” Hatpárti tárgyalás Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő hatpárti szakértői tárgyalások ked­den folytatódnak. A hat párt képviselői kedden a tervek szerint megállapodnak az or­szággyűlési bizottságok szá­máról, a bizottsági tisztségek elosztásáról és arról is, hogy a T. Háznak hány alelnöke le­gyen. Segélyszállítmány Segélyszállítmányt indított útra a háború sújtotta Szara­jevóba hétfőn a Magyar Vö­röskereszt és a Főpolgármes­teri Hivatal. A rakományban 22 tonnányi élelmiszer, tisz­tító- és tisztálkodószer kapott helyet, amely a karitatív szer­vezet és a Főpolgármesteri Hivatal akciója nyomán gyűlt össze. Telefonfejlesztés A Matáv ma délelőtt he­lyezi üzembe a fegyvemeki új telefonközpontot, Tószegen pedig pénteken. Ezzel Fegy- vemeken az előfizetők száma hétszeresére, Tószegen pedig tizennégyszeresére növek­szik. Pályázat A „Műegyetem 1956” Alapítvány, valamint a Műve­lődési és Közoktatási Minisz­térium ifjúsági művészeti pá­lyázatot hirdet az 1956-os forradalom méltó megörökí­tésére. A pályázat az 1956-os forradalomnak, a reményte­len reménykedés 12 napjának kíván emléket állítani a mű­vészet eszközeivel. A pályá­zaton a magyar egyetemek és főiskolák hallgatói és végzett növendékei vehetnek részt, 30 éves korig. A pályaműve­ket a képzőművészet, a fotó-film, az építészet kategó­riákban lehet benyújtani. (A pályaműveket jeligésen a Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest, 1111 Műegyetem rkp. 3. K épület I. emelet díszterem címére 1994. októ­ber 3-án 17 óráig kell bekül­deni.) Bánó András ügye A Fővárosi Munkaügyi Bí­róságon dr. Tamóczay Tibor bíró hétfőn első fokon hatá­lyon kívül helyezte Bánó Andrással, az Egyenleg volt főszerkesztőjével szemben hozott fegyelmi elbocsátásról szóló határozatot. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 24. játékhét nyereményei a következők: a 6 találatos szelvényre 43.185.690, az 5-ösre pót­számmal 447.490, az 5-ösre 12.614 schillinget, a 4-esre 326, a 3-asra 25 schillinget fizetnek. (Nyerőszámok: 5, 7, 21, 23, 25, 26. Pótszám: 20.) Párás meleg Többször erősen megnö­vekszik a gomoly felhőzet. A szél gyakran élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet 23, 28 fok lesz. A rendőri berkekben egyre nagyobb az érdeklődés a szol­nokiak világszínvonalú ujj- és tenyémyom-azonosító rend­szere iránt. Hétfőn Urs Rechsteiner genfi tartományi rendőrfőnök tett lá­togatást a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapi­tányságon. A magas rangú svájci rendőr­tisztviselő dr. Fazekas Attila Tér és társadalom címmel nyári egyetem indult Szolno­kon, amely a megyeszékhely és a régió településeinek helyzetét, lehetőségeit elemzi. Tegnap délelőtt a Tudomány és Tech­nika Házában Papp István, Tó­szeg polgármestere, a Szolnok Térségi Szövetség elnöke volt az első nap levezető elnöke. Dr. Lengyel Györgyi, Szolnok al­polgármestere megnyitóját kö­vetően Szoboszlai György tar­tott előadást a választási rend­szer és a kormányzás összefüg­géseiről. A kormányzóképes többség mögött nincs meg a megfelelő társadalmi támoga­tottság - jegyezte meg. Ez igaz a négy évvel ezelőtti helyzetre is. Hozzáfűzte, a politikai elit berendezkedése még most is tart. E folyamat kedvezőtlen ha­tással van a demokrácia fejlődé­sére. Az elhangzottak szerint a helyi politika csőlátásban szen­ved, szükség van regionális összefogásra. Bánlaky Pál szociológus a helyi társadalom integrációs le­hetőségeit elemezte, Tóth József Az MSZP és az SZDSZ tár­gyalódelegációját vezető politi­kusok között egyetértés volt ab­ban, hogy jelenleg nincs napi­renden a négy évvel ezelőtt lét­rehozott önkormányzati rend­szer átfogó szerkezeti reformja vagy alapvető megváltoztatása, pusztán a működést segítő kor­rekciókra van szükség. A két párt képviselői egyetér­tettek abban is, hogy az Önkor­Fura táblácska fogadta tegnap reggel a Jászberényi Városi Bíró­ságra igyekvőket: „A mai napon a munka szünetel”. Hajnalban 4.40 órakor észlelték, hogy ismeretlen tettesek betörtek a bíróság épüle­tébe. A látvány siralmas. A nemrég felújított épület hátsó részén, egy ablak betörésével hatoltak be, ahol az irodák és az irattár ajtaját egy­szerűen betörték, s utána törtek, zúztak, minden iratot a földre do­bálva, megtapostak. Ezt követően megpróbáltak felfeszíteni egy bécsi típusú páncélszekrényt is, ahol 60 ezer forint készpénz és értékletétek voltak elhelyezve. A próbálkozás sikertelen maradt, de elvitték a bí­rósági épület összes tartalék kulcsát és az irodákban talált poroltókkal próbálták eltüntetni a hátrahagyott nyomokat. Mint dr. Gondos Imre, a városi bíróság elnöke elmondta, „egyszerűen az egészet nem is lehet minősíteni, mert jelen esetben nem is a kárérték a jelentős, hanem a cselekedet eszmei oldala, melyet főkapitány kalauzolásával meg­ismerkedett a közelmúltban a kriminálexpón nagy sikert ara­tott daktiloszkópiai rendszerrel, valamint tájékozódott a főkapi­tány informatikai fejlesztéséről. Kedden délután hasonló cél­lal érkezik a megyeszékhelyre a dán országos főkapitány is, aki dr. Pintér Sándor altábornagy vendégeként tartózkodik ha­zánkban. a társadalmi-gazdasági tér mű­ködésének törvényszerűségeit szemléltette. Az ismert szocio­lógusokból, társadalomtudó­sokból álló Balkon Kft. munka­társai meghívták a szakma tele­pülésfejlesztéssel, a föld­rajzi-társadalmi szerkezettel foglalkozó legkiemelkedőbb kuratóit - tájékoztatott a házi­gazda, Szoboszlai Zsolt. A péntekig tartó szabadegye­tem vendége lesz több neves közéleti személyiség. Szerdán az expo területi hatásairól hall­hatnak tájékoztatót a résztve­vők, csütörtök délelőtt Kilényi Géza, az Alkotmánybíróság bí­rája az önkormányzatokra vo­natkozó szabályozás alapkérdé­seiről szól, délután az MSZP és az SZDSZ vezető politikusai vesznek részt a vitafórumon. A szabadegyetemen első napján ott volt több települési önkor­mányzat polgármestere is. A délelőtti előadásokat délutá­nonként három szekcióban ta­nácskozások követik, ezeken mód nyílik a gyakorlati kérdé­sek megvitatására is. mányzati választást ez év őszén kell megtartani, ám - mint hangsúlyozták - erre az idő­pontra az Országgyűlésnek több ponton módosítania kellene az önkormányzati választásra vo­natkozó szabályokat. Ennek részeként az MSZP és az SZDSZ javasolja az érvé­nyességi küszöb eltörlését, azaz az egyfordulós önkormányzati választási szisztéma bevezeté­üzenet értékűnek tudok felfogni, mivel egyszerűen érthetetlen, hogy odáig fajult közbiztonságunk, hogy az igazságszolgáltatás rendje és a bírósági épületek ellen van tárna­Régészeti szenzáció Szenzációs régészeti le­letre bukkantak az elmúlt hét végén megyénkben múzeu­munk munkatársai: Jászal- sószentgyörgyön XIV. szá­zadi pénzérméket találtak. A 23 ezer darab, mintegy 12 kilogramm súlyt kitevő kü­lönleges leletről szerdán délelőtt tartanak nemzetközi sajtótájékoztatót a szolnoki Damjanich Múzeumban. sét. A tárgyaló felek támogatják azt is, hogy a polgármestereket, beleértve a főpolgármestert is, a polgárok közvetlenül válasszák meg. Mindkét párt úgy véli: a 3 ezer lakosnál kisebb lélekszámú településeken lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a polgár- mesteri tisztség társadalmi megbízatásként is vállalható le­gyen. (MTI) dás. Csak körülbelül tudom megbe­csülni az okozott kárt, amely való­színű több százezer forintra rúg­hat.” A rendőrségi vizsgálat folya­matban van. Rettenetes élmény lehet az éjszaka kellős közepén arra ébredni, hogy miután az em­berre rátörik az ablakot, azon behatolva egy alak kezében kést villogtatva pénzt követel. Vajon mit érzett, és mire gondolt az a tiszabői - a házá­ban egyedül élő, betegsége miatt csak nehezen járó — asz- szony, aki mindezt a múlt hé­ten pénteken élte át? „Fél kettőkor arra ébredtem, hogy ugat a kutya. Úgy csa­holt, hogy abból arra gondol­tam, hajt valakit. Kinéztem az ablakon, láttam, hogy ott áll egy férfi a ház előtt. Kezében egy jókora kés volt. Sötét­barna színű, a szemeknél, az orrnál és a szájnál kilyukasz­tott álarcot viselt. Na, most végem van, gondoltam” - óképpen kezdődött a vissza­emlékezés. Röviddel azután, hogy az álmából felriadt asszony meg­látta az idegent, óriási robajjal tört be a kamra ablaka. Majd amilyen hirtelen jött a zaj, olyan hamar síri csend követ­kezett. Fél óra múlva aztán új­ból „fogott” á kutya, a villany is elaludt - nyilván a biztosí­tékot kicsavarták. Újabb dü­börgés, csörömpölés, végül a lakásban termett az inkább Tegnap érkezett Szolnokra egy húszfős francia agrárdele­gáció az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Egyesületének meghívá­sára Picardiából. A látogatás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat picardiai együttműködésének keretében zajlik, melyben szakmai prog­ramok szervezését és lebonyolí­tását a megyei Mezőgazdasági Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége vállalta. Tegnap délelőtt Benedek Fü- löp, a szövetség titkára tájékoz­tatta francia vendégeit a megye, valamint az ország mezőgazda- sági helyzetéről. így többek kö­zött elhangzott, hogy az idén alacsony, mint magas, haris­nyaálarcos rabló. Hogy lásson valamit, gyertyával világított a sötétben. „Hol van a pénz?” - tért rá azonnal a lényegre. Persze nem hitte el, hogy valóban csak az a százötven forint volt odahaza, amit meg is talált egyből az egyik fiókban. „Hát a nyugdíjad hol van?” - hiába, ezzel a próbálkozással sem si­került busás vagyonra szert tennie. Bár volt még a konyhakre- dencen valami aprópénz is, az viszont nem kellett a „nagy­menőnek”. Legalábbis egye­lőre. Miután az egész házat a „feje tetejére állította” - po­tyára —, akkor már úgy döntött, hogy jobb híján az apró is megteszi. Nem történt komolyabb baj, úgy távozott végül a támadó. „Csak” megfenyegette, nem bántotta áldozatát. Nem úgy, mint a múlt novemberi eset­nél. Akkor a tyúkok miatt jött betörő - egy helybéli cigány­fiú -, fejbe is vágta a „rossz­kor” hazaérkező asszonyt. „Bár nem nyom nélkül, de a seb begyógyult” - mutatott kezével a homlokán látható - egy seprűnyél nyomát őrző - „emlékére” az asszony. jobb búzatermés várható a tava­lyinál, ám a korábbi nyilatkoza­tok „iszonyatos túltermelésről” szóltak, melynek hatására a fel­vásárlók fokozatosan szorítják egyre lejjebb az árakat. A me­zőgazdasági termelők érdekér­vényesítése ugyanakkor kíván­nivalót hagy maga után, „e té­ren van mit tanulnunk a francia parasztoktól” — mondotta az ér­dekszervezet titkára. A tegnapi napon még a Ke­reskedelmi Bank Rt.-nél tájéko­zódtak a vendégek a mezőgaz­daság, a magántermelők, a ke­reskedők banki finanszírozásá­nak módjairól. (Folytatás a 2. oldalon) Tér és társadalom - nyári egyetem A regionális összefogás ereje Koalíciós egyeztetéseken született javaslat Egyfordulós helyi választások az ősszel Törtek, zúztak a hívatlan látogatók Betörtek a jászberényi bíróságra A bíróság elnökének feldúlt irodája (Fotó: B. S.) Francia agrár szakemberek Szolnokon A szövetkezetek működését és a finanszírozást tanulmányozzák

Next

/
Oldalképek
Tartalom