Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-21 / 144. szám

2 Körkép 1994. június 21., kedd Új főtitkár a szocialistáknál A francia nemzetgyűlés volt elnökét, Henri Emma- nuellit választották meg va­sárnap este a francia Szocia­lista Párt új főtitkárává. Emmanuelli a nap folyamán lemondott Michel Rocard tisztét veszi át. Az új főtit­kárt a párt országos tanácsa 164 szavazattal választotta meg. A szerb vezető fenyegetése Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője vasárnap este Palában éles hangú figyelmeztetést inté­zett a boszniai muzulmánok címére, leszögezve, hogy a szerbek ellentámadásával kell szembenézniük, ha nem hagynak fel a Bosznia-Her­cegovina észak-keleti ré­szén lévő Ozren hegy térsé­gében kezdett offenzívá- jukkal - közölte a BETA nevű belgrádi hírügynök­ség. A boszniai szerb vezető úgy vélekedett, hogy a mu­zulmánoknak nem áll szán­dékukban betartani a Genf- ben kötött, egy hónapra szóló tűzszüneti egyez­ményt. Folytatódó harcok Jemenben Heves tüzérségi támadást intéztek az északi erők Aden ellen vasárnap este: a város lakónegyedeibe be­csapódott lövedékek tizen­hat polgári személy halálát okozták - jelentette az AFP francia hírügynökség kór­házi forrásokra hivatkozva. Az AFP helyszínen tartóz­kodó tudósítóinak a beszá­molója szerint több lakóház romba dőlt. A romok között gyermekek jajveszékelését is hallani lehetett - állítot­ták szemtanúk. Elnökválasztás Kolumbiában Igen szoros eredménnyel Ernesto Samper, a kolum­biai kormányzó Liberális Párt jelöltje nyerte az el­nökválasztás vasárnap tar­tott második fordulóját, s foglahatja el a következő négy évre a dél-amerikai or­szág államfői székét. Sam­per a hétfő hajnalban, csak­nem valamennyi választó- körzet urnáinak összeszám- lálása után közzétett adatok szerint 50,2 százalékot mondhat magáénak, míg konzervatív párti ellenfele, Andres Pastrana 48,7 száza­lékot kapott. Tárgyalni fog a két Korea? Dél-Korea hétfőn javas­latot tett Észak-Koreának arra, hogy a jövő hét elején kezdjenek munkamegbeszé­léseket, előkészítendő a Ko- rea-közi csúcsértekezletet. Li Jung Dok dél-koreai kormányfő északi partnére- hez, Kang Szong Szánhoz intézett üzenetében június 28-át javasolta a találkozó időpontjául. A Magyarországon bejegy­zett élelmiszert és szeszes italt előállító cégek júniustól pá­lyázhatnak termékeikkel a Rendszeresen Ellenőrzött Ki­váló Magyar Termék védjegy elnyerésére. A védjegy megszerzésére a követelményrendszernek meg­felelő minden Magyarországon bejegyzett élelmiszert és sze­szes italt előállító vállalat pá­(Folytatás az 1. oldalról) A francia vizit célja a terme­lők és a bankok meglátogatása, a tájékozódás - tudtuk meg Jean Louis Chambaud-tól, a de­legáció vezetőjétől, aki „melles­leg” 300 hektáron gazdálkodik hazájában, továbbá a clermont-i Mezőgazdasági Bank elnöke. E bank működése egyébként szö­vetkezeti formán alapszik, s 1904-ben alakult meg az első. Jelenleg 260 tagja van az agrár­banknak, mindannyian magán- termelők, s közgyűlésen vá­lasztják meg az igazgatótaná­csot, valamint az elnököt. Mindez azért lehet számunkra érdekes, mert hazánkban kizá­rólag mezőgazdaság finanszíro­zásával foglalkozó pénzintézet nem működik, s főleg nem olyan, melynek tulajdonosai maguk a termelők. A látogatás alkalmával ta­lyázhat. A kritériumok: a ter­mékek értékének legalább 51 százaléka magyar teljesítmény legyen; minősége feleljen meg a hazai és az Európai Unió előírá­sainak, és legalább egy jellem­zőjében kiemelkedő értéket képviseljen. Ezen túlmenően a csomagolásának esztétikusnak és környezetbarátnak kell len­nie, garanciát kell nyújtani az állandó minőségre. (MTI) nulmányozzák a mezőgazda- sági szövetkezetek működését, ugyanis Franciaországban egyre nehezebb a magánterme­lők helyzete az Európai Unió szabályzói következtében. Egy-egy magántermelő átlago­san 68 hektáron gazdálkodik, ami eddig viszonylag biztos megélhetést jelentett, mára azonban a családi farmgazdaság ideje - piaci szempontból - le­járt. Ezért kénytelenek lesznek a jövőben teljes mértékben együttműködni az egyes gaz­dák, hogy eredményesen, s ami a legfontosabb, hogy tovább(!) tudják folytatni tevékenységü­ket. Az együttműködés egyfajta szövetkezés, azonban ez lénye­gesen eltérne a hazánkban meg­szokott formától. Egyébként ezért érdeklődnek a hazai szö­vetkezetek működési rendszere iránt. - ez ­SZÉPKORÚAK ORSZÁGOS SZAVALÓVERSENYE. E ran­gos, három napig tartó irodalmi rendezvényen hatvan versmondó mutatkozik be. Ma délelőtt a Szapáry kávéház­ban kezdó'dik a szavalóverseny, melyet dr. Lengyel Görgyi alpolgármester nyit meg. A tegnap érkezett versenyzőket Ferencz Tiborné (képünk jobb oldalán), a megyei nyugdíja­sok kulturális egyesületének elnöke köszöntötte. (KE.) A szövetkezetek működését és a finanszírozást tanulmányozzák Nyelvművelők verseny előtt A Verseghy nyelvművelő verseny döntőjét június 19. és 26. között rendezik meg Szol­nokon. A nagyszabású esemény előtt a versenyzők egy táborozáson vesznek részt. A tábor valójá­ban 19-től 23-ig tart, hiszen pénteken már írásbeli feladato­kat kell megoldaniuk a diákok­nak, majd 25-én, szombaton nyilvános szóbeli versenyen bi­zonyítják tudásukat. Az ünnepélyes eredményhir­detésre vasárnap délelőtt kerül sor, ahol a versenyt Grétsy László, az ELTE tanszékvezető tanára és Szűts László, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa értékeli. A nagyvilágban történt A várható magyar külpolitika A jövendő magyar kormány külpolitikájában továbbra is az Eu­rópai Unióhoz és a NATO-hoz való közeledésre fog összpontosí­tani, de hogy határozottabban és öntudatosabban fog fellépni kon­zervatív elődjéhez képest, azt legutóbb az innsbrucki napok tették világossá. A legvilágosabb külpolitikai irányváltás azonban a szomszédos országokban élő magyar kisebbség kérdésében rajzo­lódik ki - írta a berlini Der Tagesspiegel. Mint a cikk szerzője, Boris Kalnoky megállapította, a Szlovákiá­val és Romániával kötendő alapszerződés aláírása az elmúlt négy évben azon bukott meg, hogy Budapest csak akkor volt hajlandó a határok elismerésére, ha cserébe Bukarest és Pozsony a legátfogóbb kisebbségi jogokat biztosítja. Hóm bejelentette, hogy a határokat késedelem nélkül el akarja ismemi, ami nem mást jelent, mint hogy megítélése szerint a három alapvető pontban - legyenek anyanyelvi gimnáziumok, Romániában anyanyelvi egyetem és területi auto­nómia a magyar többségű vidékeken - már nem lehet többet elérni, vagy hogy kevésbé fontosak, mint a jobb magyar-román viszony gazdasági előnyei. (MTI) Mozgássérült gyerekek és családjuk számára A Bicebóca Alapítvány tábora Szolnokon Tegnap este nyitotta meg Szabó Rudolfné dr., a Humán Szolgáltató Központ igazgatója, a szociális bizottság vezetője a mozgássérült gyermekek és csa­ládjuk közös táborát a Tiszali- getben, a turisztikai és szabad­időközpontban. A június 20-tól 30-ig tartó tá­borban minden délelőtt mozgás- fejlesztő szakemberek állnak a szülők és a gyermekek rendel­kezésére. Ma „Ismerd meg Szolnokot!” jelszóval vároné- zés lesz, majd az este folyamán vetélkedőt tartanak a táboro- zóknak. A gyerekek és szüleik holnap egész napos kirándulá­son vesznek részt Borbáspusz- tán, ahol lovasbemutató, gu­lyásparti és kocsikázás várja őket. Csütörtökön „Énekelni egy nótát” címmel Bojtorján-nosz- talgiaműsort hallgathatnak meg, pénteken pedig show-műsort rendeznek a gyerekeknek az öl­tözködés és a divat jegyében. Szombaton kerül sor az Art ’94 kulturális fesztivál gyermek­döntőjére. A hét végén s a következő hé­ten ismert énekesek, humoristák lépnek színpadra - szombaton a Tisza Táncegyüttes, vasárnap Csepregi Éva, jövő héten hétfőn Zorán, kedden pedig Ihos Jó­zsef műsorát nézhetik meg. A tábor folyamán lesz még forgószínpad (hajtogatás, tojás­batikolás, rongybaba- és bábké­szítés), családi ügyességi és sportverseny, valamint „Napi kisokos” címmel családi fejtörő játék. A június 29-i, szerdai záró­buli után a gyermekek és csa­ládjaik, reméíhetőleg kellemes élményekkel és tapasztálatok­kal gazdagabban térhetnek haza. Rehabilitált „F’-eeek; a film végleg lepergett; népszerűtlen a gyermekvárosi épületmonstrum Mozaikok a múlt heti megyegyűlésről A tíz megyei fenntartású köz­oktatási intézmény „F” kategó­riába be-, majd visszasorolt közalkalmazottai közül a ’93. novemberi törvény- és végre­hajtási rendelet módosítása mi­att 60-an szenvedtek jogsérel­met. Problémáik kivizsgálására a februári megyei közgyűlés Ferenczi György alelnök veze­tésével ad hoc bizottságot ho­zott létre, amely jelentésben számolt be a múlt heti megye­gyűlésen a megoldásról. Javas­latuk alapján született az a hatá­rozat, melynek értelmében az érintett intézmények idei bér­alapját önkormányzati tarta­lékkeretből 3,5 millió forinttal megemelik. Az ad hoc bizottság megállapította: a 60 dolgozó új- rabesorolás iránti igénye jogos. Akik bírósághoz fordultak - 31-en -, nagy valószínűséggel megnyerik a pert, de azok is megnyernék, akik még nem fordultak oda. * * * A Szolnok Film Mozi Válla­latnál kialakult súlyos gazda­sági helyzet - mint ismeretes, mintegy tízmilliós tartozása van - vizsgálatára a márciusi köz­gyűlés hivatali munkacsoportot kért fel, amely feljegyzésben számolt be a végzett munkáról. A vizsgálatot végzők többek között megállapítják, hogy a vállalat kft.-vé történő átalaku­lását követően a korábbi igaz­gató javaslatára a volt főköny­velő került a kft. ügyvezető igazgatói posztjára, aki erre al­kalmasnak látszott. Azonban in­tézkedései nem a helyzet javu­lását, hanem romlását eredmé­nyezték. Jelenleg a közgyűlés elnöke által kinevezett vállalati biztos készíti elő a vállalat fel­számolását. Az ő feladata az esetleges személyi felelősség megállapítása is. * * * A megyei önkormányzat pénzügyi egyensúlyának, fize­tőképességének megtartása ér­dekében százhúszmillió forin­tos hitel felvétele vált szüksé­gessé. Ezen túlmenően ingatla­nainak, üdülőinek eladása révén 17 millióval tervezi növelni be­vételeit, amely az egyéb, 47 milliós nagyságrendű, kiadást érintő csökkentésekkel - pél­dául az intézményi felújítások 20(!); a beruházások 6,7 milliós visszafogásával, ’95. évi átüte­mezésével - együtt összesen 64 millióval mérsékli az önkor­mányzat hiányát, amelynek ösz- szege 209 millióra csökkenhet így. Az évközi korlátozó intéz­kedések azért váltak szüksé­gessé, mert a működési hiány csökkentése nem valósult meg, és központi kiegészítő költség­vetési támogatásra nem lehet számítani. * * * A közgyűlés nem fogadta el azt a határozati javaslatot, melyben a képviselők koncep­ciószinten egyetértettek volna gyermek-, ifjúsági, közművelő­dési intézmények áthelyezésé­vel, integrálásával. A beterjesz­tés már átköltöztetési ütemezést is tartalmazott, mely július 1-jén kezdődhetett volna. Esze­rint a szolnoki családvédelmi és gyógypedagógiai szolgálat, a megyei pedagógiai intézet, a fegy ver neki csecsemőotthon, a kinti családias nevelésre foko­zatosan áttérő szakképző iskola és gyermekotthon megüresedő szolnoki gyermekvárosi óriás­épületébe kerülne áthelye­zésre. Az előterjesztés a tisza- kürti gyermekotthon és arboré­tum összevonását, ’95-től a me­gyei művelődési és ifjúsági szolgálat közhasznú társasági formában - versenyszférában - való működését is javasolta. A vitában a közgyűlési tagok kifejtették: sok a hipotézis, a feltételezés, nem megalapozott a javaslat ilyen formában, ezért csupán arra adták voksukat, hogy további alapos szakmai vizsgálatokat - például a neve­lés szempontjából - kell vé­gezni a kérdéskörben. S. Cs. J. A kibucok átalakulóban vannak A nagymamakorú kismama Jaj a sanghaji ebeknek! A kibucok gyökeres átalakulás előtt állnak. A régi szervezeti forma kereteit - azaz a hagyományosan kommunisztikus elveken nyugvó közösségeket - feszegeti az individualizmus, vagyis a ma­gántulajdon. Ezt a véleményt több, a kibucokat jól ismerő izraelitől, köztük kibuclakóktól is hallhatták a magyar mezőgazdászok, akik június közepén tanulmányúton jártak Izraelben. Jelenleg a közel-keleti ország zsidó lakossága mintegy 4 millió - az arabok 1 millióan élnek Izraelben ennek hozzávetőlegesen 3 százaléka kibuclakó. Az utóbbi években a mozgalom vesztett nép­szerűségéből, nagyobb számban vándorolnak el az emberek a kommunákból, mint régebben. Főként a fiatalok nem térnek vissza a közösségekbe a katonaidő letöltése után. A gondokat tetézi, hogy sok kibuc gazdasági nehézségekkel küzd, a kommunák egy része túlzott mértékben eladósodott. Egye­sek szerint a kibucok sorsa a lassú privatizáció, esetleg a szövetke- zetesedés lehet. Például: a Magal kibucban egy család „eltartása” havonta 2500 dollárba kerül. Itt 200 família él. A kibuc éves átlag­ban 10 millió dollárral gazdálkodik. A kibuc rendkívüli előnye: tag­jainak nagyfokú szociális biztonságot nyújt. Ezt már a Sefajim ki­bucban hangoztatják, bár itt konkrét gazdasági adatokról nem be­szélnek. Életkora miatt minden bi­zonnyal a leghevesebb viták középpontjába fog kerülni, de a 63 éves olasz Rosanna Della Corte azt már bebizonyította, hogy anyagilag képes lesz gon­doskodni hamarosan megszü­lető gyermekéről. A jócskán nagymamakorban lévő viterbói hölgy az orvostudománynak és Severino Antinori olasz nőgyó­gyásznak köszönheti, hogy jú­lius első felében ismét gyerme­ket fog szülni, s ezzel a világ legidősebb kismamája lesz. Rosanna Della Corte három évvel ezelőtt veszítette el egy szem, tizenhat éves fiát. Fáj­dalmát enyhítendő egy kis­gyermeket szeretett volna örökbe fogadni, ám az olasz bí­róságok éppen életkora miatt nem találták alkalmasnak arra, hogy egy apró gyermek felneve­lését rábízzák. Deila Corte asz- szony végső kétségbeesésében fordult Severino Antinori nő­gyógyászhoz. Sajtóértesülések szerint Ro­sanna Della Corte - akit július 13-ra írtak ki szülésre - néhány amerikai és német, valamint két olasz hetilapnak 250 ezer dollá­rért eladta azt a jogot, hogy fel­vételeket készíthetnek szülésé­ről. A pénz felét nem tartaná meg magának, hanem éppen olyan kutatások támogatására adná, melyek hasonló korú és sorsú hölgytársait segítené a minél biztonságosabb szülés­hez. Helyi lapjelentések szerint a sanghaji városi hatóságok eltökélt szándéka kutyák százezreinek elpusztítása, hogy gátat vessenek a veszettség elterjedésének Kína legnépesebb városában. A sanghaji újgazdagok körében kedvenc hobbi lett a háziállatok tartása, de a statisztikák tanúsága szerint 1989-hez képest több mint négyszeresére nőtt a kutyák által megtámadott emberek száma, és kilencen haltak meg veszettségben. A Reuter judósítója által idézett sanghaji alpolgármester szavai szerint „a legnagyobb eréllyel véget kell vetni az engedély nélküli kutyatartásnak, és ezért a helyszínen kell elpusztítani az ilyen ebek százezreit”. A múltbeli hasonló kampányok idején a kínai városokban külön erre a célra alakított brigádok járták az utcákat, és a kétségbeesett gazdik szeme láttára verték agyon vasrudakkal a „papírral nem ren­delkező” kutyákat. Közbén Sanghajban tucatjával nyíltak az állatkereskedések, ame­lyekben a kutyakozmetikai cikkek nagy választékát kínálják a ve­vőknek, emellett külföldről becsempészett törzskönyvek is kapha­tók jó pénzért. A jómódúak asszonyai pedig örömest mutatkoznak a nyilvános­ság előtt jól fésült ölebeikkel. Tegnap a több napja tartó jó időnek köszönhetően megkez­dődött az aratás az abonyl Kossuth Mgtsz területén (BS) Elnyerhető termékminősítés

Next

/
Oldalképek
Tartalom